Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
4 a. PETŐFI KEPE ® 197«. április 18. A borbási határ változásai A természet is kedvezett azon a tavaszon. Korán zsendült fű, fa, virág, gabona. A föld várta a munkáskezet A magot, hogy teremhessen, megmenthesse az éhezéstől, a háború pusztításaitól szenvedő népet 1945 márciusának utolsó hetében futott a német az országból, a felszabadult országrészen milliónyi teendő várta az újjá- építőket. Mi legyen a földdel, ez volt a legfontosabb kérdés. Az őszi harci események miatt a terület jórésze bevetetlen, a nagybirtokosok elmenekültek, a férfiak közül sokan mundérban, vagy fogolytáborban várták a béke eljövetelét Falvakba, tanyákra is eljutott a hír, hogy a kommunisták, a koalíciós pártok igazságot szolgáltatnak, annak adják a földet, aki megműveli. Az elv érvényesülését a hatalomba surrant reakciósok nehezítették. Osztják a földet A borbási határban élő zsellérek megérezték a változásokat és nem várva intézkedésre, hozzáfogtak a több, mint ötszáz holdas Héjas-birtok megműveléséhez. Igavonók, felszerelések hiánya ég a bizonytalanság miatt nehezen haladt a munka. Volt, aki legyintett, semmi se változik, cselédek voltunk, s azok maradunk. A felszabadulásunk napján, április 4-én a kecskeméti tanács- házán tartott pártközi értekezletnek híre sem jutott el hozzájuk. Itt szorították vissza az ellenkezőket és mondták ki a rendelet azonnali végrehajtását. Húsvéti harangok szava szólt a borbási határban, amikor lovas kocsikkal megérkeztek a földosztók. Az előző napokban már izgatottan tárgyalták az emberek az eseményeket és heves viták során alakították ki álláspontjukat. Kecskés Péter, Ti- hánics Mihály, Kalavan Jakab, Lantos Pál, Vépi József, Virágh Imre cipelték a cövekeket, mérték ki a birtoktestből mintegy háromszáz holdnyit. A major és a határút közötti részen kezdő- - dött' meg a kecskeméti föld ősz- i tás. 3 ’ Az új birtokosok még aznap megkapták az okiratot és hozzáI Az első traktor... 0 . és az első fogat. fogtak saját tulajdonukon a vetéshez, boronáláshoz. ,, Vasvályúból esztek/” Volt, akinek nem kellett a föld. — Erős, makacs ember volt az apám — emlékezik Horváth Jó- zsefné —, s azt mondta, hogy neki nem kell a más földje. Nagyon nehezen éltünk, három felekezet- ből hét gyerek volt. Háromszor nősült, abban az időben a tüdő- betegség még nagyon uralkodott a cselédek között. Az első asz- szony 19 éves korában halt meg, a második, akitől mi vagyunk hárman, 23 évet élt. így továbbra is kommenciósok maradtunk. Nyolc mázsa gabonát kaptunk, apám résziből aratott, s napföl kelttől naplementig dolgoztunk. Nem bírtuk. Hallottuk a hírét a városföldi termelőszövetkezeti csoportnak. _Az elnök azt mondta, munkaerőre szükség van, menjünk, megcsináltuk a belépési nyilatkozatot, majd küldenek kocsikat értünk. A kocsik helyett á városi pártbizottságtól jöttek. Kérdezték, mért akarunk mi innen elmenni. Mi mondtuk, hogy a juttatott földű gazdák nem jó szemmel néznek bennünket, mert nincstelenek voltunk. Nem akartuk, hogy közöttük érjen bennünket a tsz. Meg a rengeteg fáradságot sem bírtuk már. A pártbizottsági ember azt mondta^jhogjf, ne menjünk innen séhovás'-'ee, ■ alakítsak í>még a közöst. Hogy á rt' Téhetn e3 k érdezték éntőlem, meg az apámtól kerékasztal beszélgetés formájában. Hire ment a dolognak, és mondták a gazdák, hogy éhen döglötök, meg vasvályúból esztek, efféle bántalmazásokat kaptunk. Amikor észrevették, hogy itt tényleg lesz valami, akkor a Héj- jas felesei mentek a szélrózsa minden irányába. Vittek, amit csak megfoghattak. Mindent eltakarítottak. Alakulás Ilona napján 1950. augusztus 20-án alakultunk meg. Nagyon jól emlékezem, mért éppen a névnapomat ünnepeltük. Ilonka vagyok. Akkor bent laktunk a majorban, ami most borjúnevelő. Déltájban jött a városból a pártbizottság. Kitették a kastélyra — mi már csak így nevezzük — egy vörös zászlót, meg egy nagy vörös csillagot, aminek vasból volt a szára. Kezet fogtak velünk azzal a jelszóval, hogy éljen a Vörös Csillag. Az első elnök Lantos László lett. aki most juhász Nyárlőrincen. A második Busa János. Majd belegebedtünk. Agronú- musunk nem volt, a magunk esze. bői csináltuk, ahogy eltaláltuk. A gépállomással fölszántottuk a mienket, biciklin toltuk ki a vetőmagot és kézzel szórogattuk. Egy vak tehenünk meg egy vak lovunk volt. A munkaegység volt a legizgalmasabb. Nem tudtuk, hogy h<> Jí?<iíftr’lflÖSZ' belőle ' forint’.’’Aihig :w.m kaptuk ‘rmeg a termést:, Jivá- ~ ró! holnapra éltünk. Kijártunk 8 napszámba, abból tartottuk fenn magunkat. ötvenegy tavaszán azért már brigádban dolgoztunk. nál. Idén alakultak, szeretnék mielőbb a fokozatokat megszerezni. Éppen látogatásom napján kapta meg a 25 évi munka után járó jelvényt és pénzjutalmat. Vasbetonszerelő. Hivták művezetőnek, de margdt. Megkedvelte a kollektívát, szeret dolgozni. v Kérdeztem, járt-e azóta a földjén. Sohasem, válaszolta. Elégedettnek mondja magát. Szívesen elfelejtene néhány esztendőt az életéből, de megtalálta azóta számításait. Munkatársai megbecsülik. — Néhány évet töltöttem apám birtokán, mert évekig voltam a fronton, majd a fogolytáborban. Nyitott szemmel jártam kinn és tudtam, hogy mi következik idehaza. Ezért belenyugodtam area, litásokbu. Megértettem. hogy évekig ..kuss volt nekem." Most már beleszólhatok a dolgokba. Az idő minket igazolt Joggal tartjuk az időt. döntőbírónak. A gyakorlatban mutatkozik meg. hogy egy intézkedés helyes volt-e. vagy rossz, a kijelölt irány megfelelt e a történelmi követelményeknek. A bor- bási földosztás harmincegyedik évfordulóján a régi emlékek felidézése mellett azt is tudakoltam. hogy az érdekelteknek ufó lag mi a véleményük a nagybirtok feloszlásáról, a közös gaz- .ilasiig,rkhdjilíí-tá.sár,ol. ,,, Lapokat tennének ki a-rendel- kezeseket1 él vekkel * helyeslő megnyilatkozások. Elég. ha körülnézünk a megváltozott tájon. Szőlő- és gyümülesligetek között i Május 1-i főivonuláson 1954.ben, oldalt Horváth Józscfné. A legélhetetlenebb gazdák csatlakoztak először hozzánk, akik még a 10—15 holdból sem tudtak megélni. Aztán kezdtünk gyarapodni. Egy GS-lraktort kaptunk, a kis Tihanics fiú ült a nyergébe. Rendbehoz-üttuk az uraság hintóját. a traktoros apja lett a kocsis. Persze, nem mi parádéztunk ezzel, betegeket szállítottunk. meg embereket a hivatalos ügyekben. 1951 telén választoltak meg párttitkárnak. Hatvanháromig bírtam ezt a tisztséget. akkor megbetegedtem. Minden lépésért meg' kellett küzdenünk. Ha jól emlékezem, hatvanban volt először saját agronómusunk, a Bakos Bandi. István gazda Megkerestem István gazdát, a volt földesurat. Brigádvezető az egyik nagy kecskeméti váljalatogyre több az egészséges lakás. Megkérdeztem Unyi Lajost, a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet borbási üzemegységének a vezetőjét, hogy mit csinálnak ma a hajdani Héjjas birtokon. Tizenegy gép dolgozik arrafelé. Ilét gépből álló csoport — MTZ—iiü-es és Super Zetor traktorok — gabonát vegyszerez- nek. egy másik „egység” kukoricavetéshez készíti elő a talajt. A legkorszerűbb gépek, eszközök és termelési eljárások révén elértük a 40—42 mázsás búzatermést, kukoricából hektáronként 55—00 mázsát takarítottunk be. Hiába kerestem az egyik földosztót, Sipos bácsit. Fogorvosnál van — sajnálkoztak —, a termelőszövetkezet saját orvosánál. A fogyó időben egyre növekszik annak a 45-ös húsvéti földosztásnak a jelentősége. Jo úton indították el akkor ezt a népet. Heltai Nándor Csak egyíizedét termelik Soha ilyen drága nem volt a vöröshagyma, és az is rendkívül bosszantó, hogy még magas áron sem lehet mindig kapni — panaszkodnak a háziasszonyok. Valóban, e fontos fűszernövényünkkel gondok vannak. Évről évre csökken a termesztése. Jól bizonyítják ezt a statisztikai adatok. • Bódi Ilona hagymát tisztit a MEZÖTERMÉK vállalat telepén. Néhány évvel ezelőtt a megyében több mint kétezer vágón vöröshagymát termesztettek a mezőgazdasági nagyüzemek. És az idén? A MEZÖTERMÉK mint ' a legnagyobb felvásárló, a tervezett 380 vagon helyett csak 270 vagonra tudott szerződést kötni. A bácskai körzetből évekkel ezelőtt 1200 vagonnal vásárolt fel a fontos fűszernövényből. Erre az esztendőre ennek egytizedére kötött megállapodást. A vetésterület még az elmúlt évhez képest is csökkent, 64 hektárral. Az egész körzetben alig száz hektáron termesztik a vöröshagymát. A Duna melléki termelőszövetkezetek is teljesen felhagytak a fűszernövény vetésével. A MEZÖTERMÉK többszöri kérésére a hartai Lenin Termelőszövetkezet csak szabadkozó levelet írt, jelezve, hogy nem tudják beilleszteni a vetésszerkezetbe. Evekkel ezelőtt azzal dicsekedtünk, hogy Makó után Bács-Kis- kun a legnagyobb vöröshagymatermesztő körzet. És ime ide jutottunk'. A csökkenés okait elemezve az az általános vélemény alakult ki, hogy a visszaesés legfőbb eredője az alacsony felvásárlási ár. amely mélyen alatta van a jelenlegi termelési költségeknek. Megjegyzendő, hogy az átvételi ár jelenleg is csak egytizede a piaci árnak. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet tarthatatlan. A gépek, vegyszerek ára állandóan emelkedik. az üzemek ráfizetnek a vöröshagyma t ermesztésére. Egyéb gondok is jelentkeztek. Az átvétellel kapcsolatos huzavonák miatt is károsodtak az üzemek, A hagyma ugyanis gyor- .san.(lrnmló,. áru. Addig, amíg a termelő és az átvevő vitatkozik, a minőség romlik. Évekkel ez- előtl volt ilyen nagy vita a megyei termesztőgazdaságok és a felvásárló, feldolgozó vállalatok között. Ezt követően a termelés rendkívül gyorsan visszaesett és azóta is csökkent. Kétségtelen. hogy jelentkeznek termeléstechnológiai viták a szakemberek között. Nem mindig szervezik meg jól a növényvédelmet az üzemekben. Néha nem rajtuk múlik ez sem, mert ha az időjárás csapadékos, nem tudnak a gépekkel rámenni a hagymaföldre, hogy védekezzenek a - gombabetegségek ellen. Ez is megoldható azonban úgy, hogy növényvédő repülőgéppel vagy helikopterrel szórják ki a védekezőszert. A vöröshagyma-termesztésben is kialakult az iparszerű termesztési módszer. A makói hagymatermesztési rendszer volt az első, amelyet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium elfogadott. A megye üzemeibep érdemes lenne gondolkodni a vöröshagyma termesztésének korszerűsítésén. Az idén már nem befolyásolhatjuk a termésszerkezet változtatását. Az előkészületek azonban már most időszerűek. Szükséges elegendő szaporítóanyag, ezenkívül lépéseket kell tenni a vöröshagyma-termesztés sí rendszerhez történő csatlakozásra, esetleg egy jobb technológia kidolgozására. Ebben az évben még nem tudják megtermelni a megye szükségletét az üzemek, de megfelelő szervezéssel jövőre változtatni lehet a helyzeten.- Az is fontos, hogy a felvásárlást árak igazodjanak^ a termelési költségekhez. Á "termelés fel- to-ri-iissének eredményeként eV érhetjük, hogy — ugyanúgy, mint évekkel ezelőtt — ne csak a belső fogyasztási igényeket elégítsük ki, hanem exportra is jusson. K. S. 0 Manapság ritka látvány ennyi hagyma. (Pásztor Zoltán felvételei) — Mondjad csak, miket mondott az a trombitás? — Én csak azt tudom mondani, •mit odaát hallottam. Van ottan egy falu, nem tudom • nevét Szóval, az a trombitás..; A gróf szemei, a szokottnál is dülledtebben kigömbölyödtek. — Beszélj már, te isten buta barma! — Azt mondta, hogy jön a fejedelem, Rákóczi urunk, sereggel. — No! — De ami itt áll. vagyis táborozik Váriban, az semmi. — No! Hát ez az! Bercsényi összecsapta a kezét, és a fejedelemre nézett. — Persze, hogy semmi. Hát ez az! A szökött trombitás! Most aztán kiderült, hogy semmik vagyunk, erőnk nincs. — Az asztal lapjára csapott, oda, ahová a hegyeket képzelte. — Vissza kell menni a hegyekbe. — Nagyságos uram — mondta elszántan Majos —, ha ezt a nyájat a hegyekbe tereljük, úgy elszéled, hogy az isten legjobb pásztorai sem terelik többé ösz- sze... Elszéled, széthull, sfrdo- gálva! — A nép reménye odalesz, nagyságos uram — mondta Esze, szinte könyörögve. Az ázott kuruc bambán pislogott ide-oda, nem sokat' értett meg a szóváltásból. A fejedelem szólította meg: — Mondjad csak te, Senye János, ha az a trombitás átvitte rólunk a híreket, akkor miért vonultak el azok odaát, a folyó partjáról, miért bontották szét a malmokat, engedték el a tutajukat? — Azért — mondta a kuruc —, mert megijedtek. — Attól, amit a trombitás mondott. — Hát mit mondott végül is az a trombitás? Nyögdécselve, egyik szavát a másikba akasztva, akadozva aztán olyasmiket mondott u kuruc, amitől mindnyájan elképedtek, de úgy, hogy mind a négy tanácskozó egyszerre üvöltött fél. Esze a kucsmáját a padlóm csapta, kacagva roskadt a dikóra. A fejedelem meg a gróf egymással szemben, az asztal mellé huppant, nézték egymást és nevettek, hogy a könnyük is kicsordult. A trombitás csakugyan azt mondta, hogy a fejedelem Váriban éjszakázó serege csakugyan semmi, ahhoz képest, ami mögötte vonul. Negyven regiment své- cus — „vagy hékus, békus, vagx hogy az istenbe hívják őket” — meg lengyel menetel a fejedelem előőrs csapatait követve. Mára- marosból jönnek, egyenest Szat- már a céljuk. A szatmári vár. A trombitás nyilván önmaga becsét akarta megnövelni ezekkel a vad, eltúlzott hírekkel, fitogtatni akarta, hogy ő mindent tud, áldja meg a Gondviselés azt a hosz- szú nyelvét. — Nohát — mondta a fejedelem, amikor a megrökönyödött- ségből, a váratlan hír okozta fö- bekóli rítusból magukhoz tértek —, merre fordítjuk a lovunk fejét, főgenerális úr? — Mire Bercsényi hahotával felelt, verte az asztalt, kiabált: — Neki a víznek, át a Tiszán, fejedelem úr! — Azokat a tutajokat — mondta fontoskodva Esze —, amiket ezek leeresztettek a folyón, ha lóra ülünk, Naminynáí mind ki- fogdoshatjuk. Vinnénk magunkkal ruszin favágókat, ezek értenek a tutajok összegúzsolásához, csak éppen... ' — Csak éppen? — Ezeknek lovuk nincs. Pedig ló kellene, hogy mihamarabb odaérkezzenek. Ahol a tutajokat ki- fogdossák. —- Ló éppen akadna — mondta Majos —, összeszedtünk vagy negyvenet, amikor délután ottan, ugye a Tiszánál összeakaszkodtunk. Hát majd azok közül... Ez is megvan. A két ezereska- pitány megkapta a parancsot, hogy már sötét hajnalon fel kell kelteni az embereket — de hisz nem is sokára pirkad már —, s aztán indulás Naménynak. Elől a lovasok, aztán ahogyan haladni bírnak a talpasok. Az az út, az a kegyetlen és keservesen konok küzdelem a sárral! A hegyekből jövő folyók itt futnak össze, itt a legmélyebb a táj. a lovak még bírtak haladni valahogy, de a talpasok térdig dagasztották a sarat, hasig gázoltak a kiáradt vizekben, de mentek, lihegve, nyálukat nyelve, egymás kezét rángatva,' csizmájukat, bocskorukat a ragadós sárban hagyva, mentek mezítláb,' tarisznyájukat, fegyverüket a fejük fölé emelve, kas? any élre támaszkodva. bokrokba kapaszkodva vonultak Namény felé. Legtöbbje estére ért oda. De a híd délre a tutajokból összeállt. A fejedelém lova idegesen, fel-felhorkanva lépkedett a gerendákra, topogott, táncolt, ijedezett. kantárját két lengyel lovász tartotta, nyugtatták a maguk nyelvén a lovat, mert lengyel nevelés lévén, a ló még nem értett magyarul. A fejedelem is bizonytalan lépésekkel haladt a gerendákon át a túlsó part felé, elhárította a ruszin tutajosok segítségét, akik ajánlották, hogy majd átvezetik: egyedül akart rálépni a folyó túlsó partján a Tiszántúl földjére. Odaát már várták az előre kül. dött lovasok, mint afféle testőrzők. Süvegüket lengették, amikor a fejedelem — biztos földet érve — lóra szállt és feléjük léptetett. Az egyik kurucon — lova pej, csillag a ló homlokán — fennakadt a tekintete. Ezt ismeri. De honnan? Ám a szeme villanásáról, meg ahogy nevetés. közben a fogait mutatta, ráismert: Tálnok Gyuri. Aki annyira vágyott lóra, hát most már ennek is van lova. A fejedelem továbbléptetett. Egy halmócskát pillantott meg, bizonyosan a folyók hordták egy. be, oda akart fellovagolni. Megrántotta a kantárszárat, a lő azonnal vágtába fogott, egy ira- modással elérte a dombot, a domb tetején a lovas megállt. A testőrzők követték. Félkaréjban álltak, s nézték a kibomló tájat, a síkságot, a távoli erdőket, művelt földeket, mezőket, a síkságból kiemelkerő halmok lágy lejtésű hullámait. — Ez hát itt a Tiszántúl — gondolta a fejedelem —, itt kezdjük el a háborúnkat. (VÉGE)
