Petőfi Népe, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-16 / 91. szám

197«. április 16. • PETŐFI NÉPÉ • * A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGY VÁLLALKOZÁSA Előkészületek a Solohov-bemutatóra A színpadon már elhelyezték a díszleteket, csupán néhány kellék — bölcső, asztal, lóca, ko­sár — végleges beállításáról nem döntött még a rendező. A színé­szek, egyelőre utcai ruhában, de már szerepük lényegi „jelme­zében” próbálnak. Az elsötétített nézőtérről gyakran felhangzik Ruszt József rendező hangja; uta­sításai, szövegértelmezései nyo­mán egyre jobban körvonalazód­nak az egyes jelenetek. A kecskeméti Katona József Színház társulata Rolohov Csen­des Don című regénye színpadi változatának bemutatójára ké­szül. Ruszt József ez alkalommal nemcsak rendezőként, hanem a regény átdolgozójának szerepé­ben is jelentős részt vállal a be­mutatóból. A próbák szünetében megkértük, nyilatkozzon az elő­készületi munkálatokról. — Milyen elgondolások alap­ján készült el a Csendes Don színpadi változata? — Az volt a célom, hogy megte­remtsük a regény színházi átélé­sének lehetőségét. A regényét, de nem Solohov négykötetes mű­vének cselekményét. Ezért a Csendes Donnak nem dramati­zált kivonatát, egyszerűsített vá­zát kívánjuk megeleveníteni - a színpadon, hanem a lényegét. Vi­lágszemléletét és a kort a maga teljességében megjelenítő látás­módját. Ebben az értelemben az előadás nem tölti be majd az ismeretterjesztés „klasszikus” feladatát. Mélyebb "értelemben viszont mégis az; a színház mű­vészi eszközeivel megvalósított „világnézeti ismeretterjesztés”. — Egyfajta modernizálás volt a célja?... — Nem. Eredeti a történet és a szereplők, és ami a legfonto­sabb, azonos az eredetivel a da­rab eszmeisége is. A hallatlanul gazdag solohovi sorsok közül egyet emelünk ki, Grigorijét, és életútján keresztül, gondolkodá­• Buszt József (a kép bal oldalán) a harmadik felvonás nyitó Je­lenetét beszéli meg a szereplőkkel. (Tóth Sándor felvétele) sának vetületében jelenítjük meg mindazt, amit az író regényében az epika eszközeivel mondott el. — Mi keltette fel az érdeklődé­sét Solohov művében? — Nagyon sok minden. Egy­részt az a feladat, hogy miként lehet egy nagy sodrású, hatalmas ' ívű regényt színpadi eszközök­kel „megszüntetve megőrizni”, hogyan lehet a lapjain rejtőzkö­dő drámát játszható és műfaji­lag is valóságos konfliktus-sorrá változtatni. Az író hite, zsenia­litása és nem avuló korszerűsége sok, napjainkban is aktuális kér­dés felvetésére ad módot. A nagy történelmi változások esemé­nyeit, a cselekmény különböző helyszíneit, az olykor egymásra tolt idősíkokat csak narrátor ösz- szekötő szövegének segítségével lehetett a közönség számára is érthetővé, követhetővé tenni. Ez a figura, aki hagyományosan csupán a drámák személytelen kommentátora^ a kecskeméti elő­adásban aktív személyiséget kap. Feladta a mozgósítás, késztetés és gondolkodtatás. Azokat a kér­déseket teszi fel a szereplőknek, amelyek a ma embereiben is fel­vetődnek, a történelmi rálátás­ból következnek. A válaszok mindegyike az író eredeti szöve­géből származik. — Milyen módszereket alkal­maz a színreálUtás során? — A nagy térszínpad — ne­vezhetjük sorsszínpadnak is — több kisebb részegységre oszlik. A középen zárt, szinte valóságos világ látható, egy otthon: Melje- hovék házának belseje. E körül zajlik a történelem. Jobbról és. balról kis pódium áll, ezek a gondolati színpadok, az előtér pedig a cselekménynek ad he­lyet. E szerkezetileg egységes, de tagolt térben játszódik a sok szálon futó cselekmény, amelyben minden egyes figura Grigoriihoz való viszonyában nyeri ej a maga súlyát, teljessé­gét és válik a mű mondanivaló­jának alkotórészévé. — Végezetül, milyen a próbák hangulata. — Keményen dolgozunk. A színház társulatának igen nagy erőpróbája ez a bemutató. A Csendes Don bizonyos értelem­ben újszerű színészi felfogást, stílust követel, ugyanakkor igen jól szervezett „csapatmunkát” kí­ván, hiszen a szerepek száma meghaladja a harmincat. Nem egy színész két-három figurát is megjelenít. Nemcsak szükségből, hanem annak jelzéséül is, hogy ezek az alakok hasonlítanak egymáshoz, azonos erőket és osztályfelfogásokat képviselnek. Mindenki nagy lelkesedéssel vesz részt a próbákon. Pavloviig Miklós Á nagy.fejedelem Bácskában A török hódoltság megszűné­sével az egykori Bácskában a törökök által elhagyott területre visszatértek a régi magyar csa­ládok ivadékai, hogy érvényesít­sék egykori jogaikat. Ezek közé tartozott a Czobor család is, melynek egyik ivadéka, Czobor Adám 1687-ben megjelent Baján és a régi birtokába helyezkedett. A vármegye 1699. december 14-én Baján tartotta meg, alaku­ló ülését. A következő közgyű­lést 1700. június 7-én Rácsban tartották, mely újból a megye székhelye lett. Ezen az ülésen olvasták fel I. Lipót császár le­iratát, melyben a megyének új, Szent Pál képével díszített pe­csétet adományozott. Ez a címer látható még ma is Baján a volt megyeháza — jelenleg a járási hivatal épülete — homlokzatán. Míg a török után Bács megyé­ben megindult az új élet, Bodrog vármegye körül — a megye fek­vését illetőleg — nagy zavarok támadtak. Ezek a súrlódások éve­kig tartottak. Ennek vetett véget a határőrvidék megszervezése és a 11. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc. A bécsi kormány ebben az idő­ben telepítette le a megye terü­letére a balkáni hadjáratokban (1690) földönfutóvá lett szerbe­ket, azzal a céllal, hogy itt a be-betörö törökök ellen határőr feladatqkat lássanak el. A bécsi udvar 1703-ig befejezte a határ- őrvidék megszervezését, de — előre kitervelt szándékkal — a szerbeket nem a török, hanem II. Rákóczi Ferenc kurucai ellen használta fel. Kyba tábornok, a Száva melletti szerb hadak ve­zére harmincezer főnyi seregével Halas felé vette útját, hogy meg­ütközzön a kurucokkal. Ez meg is történt és a csata a kurucok győzelmével végződött. Az ütkö­zetben Kyba is elesett, csapatai pedig apróbb csoportokba verőd­ve támadták Bácska északi tele­püléseit. Még Kecskemétig és Nagykőrösig is eljutottak. A kegyetlenkedések hírére a fejedelem 1704 június havában nagyobb sereg élén hirtelen Bát- monostorán termett, a várat el­foglalta, majd az egész Bácskát megtisztította a lázongó csapa­toktól. 11. Rákóczi Ferenc sere­gének nagy részét Kecskemét es Nagykőrös környékén toborzott kurucok képezték. E harcokban pusztult el Bács vára, a megye székhelye s vele a megye egész levéltára is odaveszett. A harcok 1705. nyarán kiújul­tak és még évekig tartottak. A fejedelem zászlai alatt Bottyán János irányította sikeresen a ku­rucok hadműveleteit, egészen a szabadságharc bukásáig. A vár­megye a- császáriak kezébe ke­rült. Az utána kővetkező idők még sokáig a két megye — Bács és Bodrog — határpereivel tel­tek. Ez a perlekedés 1729-ig tar­tott, amikor Czobor Márknak, Bodrog megye főispánjának ha­lálával a megye, egyesülve Bács megyével lényegében elvesztette önállóságát. Bárdos Ferenc 9 Szimferopol minden Iskolájából érkeznek láto­gatók a Kun Béla életét bemutató kiállításra. Pajtások! Va­lamennyien tudjátok, hogy megyénk szov­jetunióbeli testvérmegyéje a Krím terület A kapcsolat mintegy tizen­öt évre tekint vissza, akkor látogattak első alkalommal a Krímből hoz­zánk, illetve a Duna—Tisza közéről a Fe­kete-tenger partjára az el­ső vendégek, fogadták test­vérré egymást. A kapcsolat az évek folyamán mind jobban meg­erősödött, egyre több azoknak az úttörőknek a száma, akik elju­tottak Artyekbe, a pionírok vá­rosába. Az elmúlt napokban érkezett haza az a harminctagú, úttörőve­zetőkből álló delegáció, akik ki­váló mozgalmi munkájuk elis­meréséül, tíz napig ismerkedhet­tek a Krím-beli nevezetességek­kel. Az Úttörőéletnek egy vaskos füzetet juttattak el, a tíznapos út naplóját. Részletesen — egy­mást váltva — szorgalmasan je- gyezgették a látottakat, rögzítet­ték a tapasztalatokat. Ebből a naplóból és a személyesen el­mondott élményekből állítottunk össze részletekre egy kis ízelítőt. A magyar küldöttség Kijev érintésével érkezett Szimferopol- ba. Kellemes meglepetés érte va- lamennyiüket: a pályaudvaron fogadógyűlést rendeztek tisztele­tükre. Ezen több ezer szovjet fiatal vett részt, megjelenésükkel köszöntve a vendégeket! Másnap a Helytörténeti Mú­zeumba látogattak. A csaknem kilencven éve alapított intézmény sok érdekes látnivalót kínáló, delegációnk számára különösen emlékezetes marad: itt ismer­kedtek meg Ivan Petrovics Jar- cev ezredessel, aki fiatal tisztként részt vett a Kiskunfélegyháza, Szabadszállás. Solt. Kecskemét felszabadításáért folytatott har­cokban. A továbbiakban a Szaki nevű városka kolhozát keresték fel. A főleg zöldségtermesztéssel foglal­kozó közös gazdaságnak új, szak­tantermes általános iskolája van, amelyben a pionírok köszöntője várta a magyar vendégeket Ju­tott idő a félsziget építészeti, (Fecskefészek-kastély, Voroncov- palota, Kutuzov-szökökút) és tör­ténelmi nevezetességeivel való megismerkedésre is. A magyar delegációt fogadta A. M. Onyikij, a terület Komszo- mol-bizottságának titkára, és tá­jékoztatta őket az itt élő 180 ezer pionír életéről. Együtt tekintet­ték meg a DOSZÁAF Honvédel­mi Szövetség iskoláját, amelyet a korszerű technika minden vív­mányával felszereltek. Ezután került sor a csoport Artyekbe indulására! Valameny- nyien elhatározták, hogy alapo­san körülnéznek az 1925-ben ala­pított úttörőparadicsomban. Megtudták, hogy az első esz­tendőben nyolcvan pionír vert itt sátrat —, jelenleg négy és fél ezer úttörő táborozhat egyidejű­leg a tengerparton 7 kilométer hosszúságban kiépített altáborok­ban. A Kozmosz Kiállítást, amely a modern technika — főleg a repüléstechnika — minden vív­mányával megismerteti a látoga­tókat, különös figyelemmel te­kintették meg, hiszen, Jurij Ga­garin alapította... A Barátság Emlékmű előtt valamennyien ha- zagondoltak, mert az öt világrész pionírjainak összefogását szimbo­lizálja az 1972-ben épült alkotás. Valamennyiüknek szaporábban vert a szíve, néhányuknak még a szeme is megpárásodott, .ami­kor a Kun Béla nevét viselő ál­talános iskolában tettek látoga­tást Az iskola földszintjén beren­dezett múzeupn egyik legbecse­sebb darabja az az okmány, ame­lyen Kun Bélát Krím terület pártbizottságának titkárává neve­zik ki. Valamennyi itt elhelye­zett dokumentum ékesen bizo­nyítja, mennyit tett Kun Béla a Krímért az itt élő pionírokért. Az iskola első emeletén Lenin- múzeumot alakítottak ki. Min­den esztendőben, Lenin születés­napján, április 22-én itt találkoz­nak az októberísták (kisdobosok), a pionírok és a komszomolisták. Ekkor tartják hagyományosan az úttörőavatást is. Delegációnknak jutott ideje a pionírokkal való találkozásra, a velük való barátkozásra is. Együtt tekintették meg az 51. Krími hadsereg harcait bemutató kiállítást, amelyet a pajtások öt esztendő alatt készítettek eL Most a 21. Gárdahadsereg harci tetteit kutatják, hogy néhány esztendő múlva az ő tiszteletük­re is kiállítást rendezhessenek. A Szimferopoli Űttörőpalotá- ba is eljutottak a magyar úttö­rővezetők. Az épület már a mé­reteivel is elkápráztatta vala­mennyinket, hiszen nagyobb, mint a kecskeméti művelődési központ ötezer gyermek ré&zé- re épült, egyetlen termében két­ezer úttörő fér el. Kétszáz szak­kör várja itt a pajtásokat, külön rádió- és televízióstúdiójuk van. A mindössze ötéves múltra visz- szatekintő palotát a szimferopo- liak építették az úttörőknek, ad­ták át Lenin születésének 100. évfordulóján. A hazautazás előtt még egy emlékezetes találkozásban volt részük a küldötteknek: megis­merkedtek Kojtunov ezredessel, aki részt vett Magyarország, és megyénk felszabadításában. Amint elmondta, az elmúlt esz­tendőben Kecskeméten járt, örömmel látta, mennyit fejlődött az elmúlt harminc esztendő alatt Bács-Kiskun megye székhelye. Nagyon röviden, csak a leglé­nyegesebb mozzanatokat kira­gadva számoltunk be vezetőitek testvérmegyei látogatásáról'. A Krím terület úttörőinek üdvözle­tét — amelyet a megye minden úttörőjének szántak — ezen a helyen adjuk át nektek. Selmeci Katalin 21. — Ki! Így igaz! Ki! Méghoz­zá... Bercsényi is az asztalhoz lépett, erőteljes vonást húzott keresztbe az ujjával — vissza, a hegyekbe. Völgyekbe. Ott meg tudjuk óvni magunkat. De itt? A fejedelem dühösen szusszan­tott O maga sem tudta, mit kellene tenni ebben a majdnem kilátástalan helyzetben. Azt azonban érezte, hogy katonái­nak hangulata, különösen az Al­földről jött lovasoké egyetlent gondolat körül kavarog: lejutni végre a síkságra, a szabolcsi fal­vakba, a hajdúk földjére, Deb­recen alá. Kinyitotta az ajtót, megrázta a küszöbön kuporgó őr vállát. — Jöjjön ide Majos István. Meg Esze Tamás is. Bercsényi elképedve kérdezte. — Mit akar nagyságod ezek­kel... ezekkel... a. — Azt akarom megtudni, hogy mi a sereg állapota. — Elgon­dolkozott. — Attól tartok, hogy a lovasok,, jakik a mai napon el­ső csatájukat megnyerték, és akikben most már buzog a büsz­keség, többé a hegyek közé nem jönnének velünk. Ne felejtse el kegyelmed, hogy ez a reményte­len népség miránk bízta magát Otthagyva családját tűzhelyét mindenét abban reménykedve, hogy Isten felemeli a porból az ügyünket. Az ő ügyüket is vele együtt De nemcsak ők bízták miránk a maguk sorsát hanem a mi sorsunk, .értse meg ke­gyelmed, a mi kettőnk sorsa meg őrájuk van bízva. Gondolja csak el, ha azok a követek nem ke­resnek meg minket ott a brezéni kastélyban, ha nem veszik ki a széthasított botból a hazahívó le­velet ugyan elindultunk voV> na-e? Es azt is. gondolja meg kegyelmed, hogy ezek — kimu­tatott a sötétségbe borult mély­séges álomba zuhant falura — még a dátumot az indulás ide­jét a zászlók kitűzésének, a pá­tensek kihirdetésének idejét is a maguk esze szerint okoskodták ki. En számolok az ő opiniójuk- kal. Mert jól okoskodták ki. Ezt mindet vegye tekintetbe kegyel­med. Leültek egymással szemben az asztal mellé. A fejedelem foly­tatta a hangos töprengést — Mintha tudták volna, mi van odakint szerte Európában. Hogy az osztrák nehéz háborúba keveredett a franciával, ki kell vonnia a seregét a keleti tarto­mányokból. Mindezeket a köve­tek nagyon jól tudták. Mi is tud­tuk odakint lengyel földön, hogy ez az év, ez a tavasz, ez a nyár az első és talán utolsó alkalom. A hadak szervezésére és indítására. Kegyelmed mind­ezekre nagyon jól emlékezik. Es arra is kell, hogy emlékezzék, midőn első zászlóinkat fegyver­be hívó pátenseinket beküldöt- tük az országba, ezeket a zászló­kat Tarpa piacán, meg éppen ennek a falunak, Várinak a köze­pén tűzték ki. Hát most éppen itt Váriban tekertessük össze azokat a zászlókat? S mondjuk meg embereinknek, hogy... Nem, ezt nem tehetjük. Hallgattak egy sort Bercsényi akadozó hangon, indulatos ter­mészetét elcsendesítve, szinte meghatódottan szólalt meg. —. Nagyságod elé teszem a szi­vemet, olvasson benne. En oda­hagytam mindenemet. — Azon­nal (rádöbbent, hogy ezt kár volt mondani, hiszen aki vele szem­ben ül, sokkal többet hagyott oda. — Nagyságod is mindent odahagyott. A háta mögé dobta az eddigi életét. Akárcsak én. A fejedelem bólintott. Várta a folytatást — Mi ketten... te meg én — megcsuklott a hangja, a bizal­mas megszólítás hangulata elér- zékenyítette — vagyis mi ketten most már örökre, életünk fogy­táig ... — Nono, hát igen. ez teljes­séggel ... és valósággal... — s rátette a kezét Bercsényi öklére. Így nyugtatgatta. A gróf újra hi­vatalosra fordította a beszédet — Így tehát nagyságod úgy gondolj s<, hogy ne húzódjunk vissza az oltalmazó hegyek közé? — Ez a mai csata, a lovasok rohamai, ahogy levágták és a fo­lyóba szorították az ellenséget, engem sok mindenről megvilágo­sított Beszélhet az a szökött trombitás, amit akar, nyújthatja bármily hosszúra a nyelvét, most már odaát is láthatják, tud­hatják, hogy nekünk vannak csa. taképes lovasaink akik a me­zőn forgolódva vitézül tudnak verekedni, ölni. Csatázni. De ha mi most visszafordulnánk, az éppenséggel vérszemet adna ne­kik, kedvet az üldözésünkhöz. Ismerheti kegyelmed a kutyák természetét. Lehet az az eb akár­milyen kezes, jámbor és az em­berekhez jóindulatú, ha valaki fut előtte, nekiered és megha­rapja. Kutya előtt futni nem szabad. Nekünk innen vissza­fordulni nem szabad. Utánunk erednek és szétmarcangolnak bennünket. Mert a sereg — én ezt a régiektől olvastam — el­veszti harci kedvéti csak az odút keresi, ahová behúzódhat. De ha előre megy, ha... Nyílt az ajtó, megjött Majos. — Hívatott nagyságod. — Üljön le, kegyelmed, oda ni — s a fejedelem a saját ágyára mutatott a sásból font dikóra. — Megvárjuk Esze Tamás ezredes kapitányt is. Tanácskozni fogunk. A megtiszteltetéstől Majos megnémult, egyikről a másikra pislogott. De minthogy ő szüle­tett nemes, az ugocsai Majosok famíliájából, mihamar természe­tesnek találta, hogy ővele a fe­jedelem, meg a nagy tekintélyű gróf meg akarja tanácskozni a dolgokat. Miket? Majd kiderüL Nem kellett Eszére sokat vár­ni, megérkezett, alighanem fut­hatott, mert erősen lihegett. A fejedelem őt is leültette Majos István mellé. Esze a félrenyak- lott tetejű süvegjét a háta mögé dugta, félig ráült, nehogy majd ittfelejtse. — Kegyel meték rossz híreket hoztak. Beregszászban németek, odaát a folyón németek. Nem kell erről sokat conversálni, tisz­tán áll előttünk pozíciónk, amely inkább bebúvós csapdához ha­sonlatos. Mit tegyünk, ez a kér­dés mostan. — Ahogy mondtam — kezdte vontatottan, minden szót megrág­va Esze —, csakis Naminynál, csakis Naminynál mehetünk át a Tiszán, nagyságos uram. Ottan rév is van, meghát... egybeúsz­tatjuk, összegúzsoljuk a tutajo­kat, éppen most tele van velők a Tisza... (Folytatjuk.) 9 Csatajelenet. Egykorú metszet a Hadtörténeti Múzeumban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents