Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-21 / 69. szám
Rádiókoncert - Kecskemétről PETŐFI NÉPE Hétfő este fél nyolckor a Rádió harmadik műsorában a kecskeméti Megyei Művelődési Központ színháztermét kapcsolják „egyenes adásban”. A Filharmónia-hangversenyek sorozatában ugyanis itt rendezik meg a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar koncertjét, amelyet élő közvetítésben az ország rádióhal Igatósága is élvezhet. Az együttes Kemény Endre karftagy vezényletével Mozart- müveket szólaltat meg. A műsorban a C-dúr (Linzi) szimfónia, az A-dúr zongoraverseny, a B-dúr fagottverseny és végezetül a D- dúr (Hoffner) szimfónia hangzik el. A zenekari esten fellép Bücher Mihály (zongora) és ifjú Hara László (fagott). TEKINTSÜK IPARI MŰEMLÉKNEK Az utolsó kecskeméti téglagyár Késsel vakarom a néhai gőztáglagy ártól cipőmön hazáig hordott sarat. Másutt már fölszárította a tavaszi szél a homokot; ’ nyúlik, ragad ez az agyagos talaj. A környező szittyós bányagödrökből, hulladékkal, törmelékkel feltöltött mezőkből bányászott, téglaverő asszonyoktól formált masszából sok ház épült Kecskeméten. Lovas kocsikon szállították a nagy középületekhez, útburkolásokhoz az itt gyártott téglát, cserepet, kera- mi tot. Csendes a táj, a tégla lassan kimegy a divatból.: A kecskeméti alapanyaga ráadásul nem felelt meg a növekvő követelményeknek. Feleslegessé vált az üzem. A hajdani irodaépület falán még ott lóg. a Versenytábla,. a „Kultúrterem” ajtaját öklömnyi lakat zárja, eltorlaszolták a „Téglakiadót”. A szárító 1 színek tetőzetét kikezdte a szél. Kialudt a kora tavasztól késő őszig a ringen lobogó, parázsló, izzó tűz. Az égetőmesterek jóvoltából körbejárt a láng; megszakítás nélkül táplálták a tüzet. Juhász István városi főmérnök hívta fel a figyelmemet, hogy Lestár Péter polgármester nagyvonalúságát hirdeti az elhagya- tottságában is impozáns telep. Megszüntette az Izsáki úttól a Szegedi útig a határt csúfító tég- laégetőket, vályogvető telepeket. A várható, szükséges építkezésekre gondolva tömörítette az erőket a homokvidék első, akkoriban nagyon korszerűnek számító körkemencéjének a felépítéséhez. A helyi pénzintézetek támogatásával, a tanács egy ideig saját kezelésében működtette az évente 2—2,5 millió téglát, keramitot előállító üzemet. Mi lesz az ipari műemléknek számító gyár sorsa? Elfogadott terv, végleges elhatározás, anyagiak híján csak nemzedékünk felelősségét hangsúlyozhatjuk. Joggal marasztaljuk elődeinket az1 elpusztult, lerombolt szél- és szárazmalmok miatt Legalább Zoltán (Pásztor felvételei) egyet őriztek volna meg tanulságul, érdekességként. A máriavárosi téglagyárat még az első világháború előtt szétbontották, később megszűnt a Monostori úton levő is. Az egyik gyár hasznosítja a hajdani Mat- kói úti üzemet A mostanában 90 esztendős téglagyár, a körkemence évszázadokig látványos színfoltja lehet Kecskemétnek, ha tudjuk dolgunkat. Heltai Nándor A halogatás taktikája A zt tervezi az újságíró, ^ hogy körbeutazza a megyét, s meglátogatja az egyik város reprezentatív üzemét is. Gondol egyet, s telexen értesíti az igazgatót. megírja mikor érkezik, s kéri, hogy várja egy szakember, aki tájékoztatni tudná a gyári dolgokról. Nos, alig fél óra múlva titkárság aláírással érkezik viszont-telex, melyben értesítik az újságírót, hogy ne holnap menjen, mert az igazgató értekezik. a helyettese sincs bent, menjen a jövő héten, de akkor is jelentse be előre érkezését, mert még nem tudni a programot. Milyen nagyszerű dolog ez. Képzeljük csak el, hogy azon a bizonyos jövő héten ismét kopog a telex, a reprezentatív gyárnál. Gondolnak egyet, s visszatele- xeznek: hát nem megmondtuk, hogy a jövő héten jöjjön csak?! Két hét múlva ismét küldi az üzenetet az újságíró, de a válasz ismét elutasító: már kétszer írtuk hogy a jövő héten jöjjön. Evek. telnek el így. Már-már a megszokottság és a fásultság érzetével telepszik hetenként az újságíró a telexgép elé, hogy táviratozzon, „megyek holnap", de a kérlelhetetlen titkárság — ez egyébként nagyon jó, hogy nem írnak nevet, vagy valami olyan utalást, amiből meg lehetne tudni_ hogy ki küldi ezeket az értesítéseket — ismét csak válaszol, egyre dühösebben, hivatkozik az XYZ/1976 számú telexre, melyben egyszer már írták, hogy a jövő hét a legalkalmasabb. Az újságíró sokáig nem tudja megfejteni a jövő hét rejtélyét, mígnem egy megsárgult lap akad a kezébe. Mely arról tudósít, hogy (megrendezték a vállalatok titkárságai számára a „hogyan olvassunk népmesét" című kurzust. Megvan_ esik le a tantusz, hiszen arról van szó, hogy kicsit még tovább is fejlesztették a népmeséi, melyben az öregasszony a halált az ajtófélfára krétával írt üzenettel . „majd . holnap jövek” tartotta vissza, hiszen már azt írják: a jövő héten jöjjön. Persze lehet, hogy egyszer mégiscsak összefutnak az igazgatóval — mert az élet időnként véletleneket is produkál. ■ — Hogy mennek a dolgok? — kérdezi rhajd rezignálton az ősz újságíró. — Nyugdíja mentem — válaszolja majd feltehetőleg az igazgató. Majd vár egy percnyit és hozzáteszi. — Egy nagyon tehetséges ember a helyettesem, ha eljönne a jövő héten, bemutatnám neki... Bár, tudja — mondaná az igazgató — jobb lenne, ha előtte mondjuk telexen, vagy képtelefonon bejelentené az érkezését, mert ki tudja még pontosan a jövő heti programját az igazgatónak? Igaz is. Ki tudja, ha már a titkárság sem tudja? ... — b — HÍREK HÍREK naptar ]>7S. március 21., vasárnap Névnap: Benedek Napkelte: 5 óra 45 perc. Napnyugta: 17 óra 58 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 9 óra. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, elszórtan futó hózáporral. A többfelé erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél csak kissé mérséklődik. Az évszakhoz képest hideg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet 0— plusz 5 fok között. (MTI) — Gépek segítenek. A keceli Vörös Zászló Termelőszövetkezet összes taglétszáma 115, ebből nyugdíjas és járadékos 35, tehát nagy szükség van a kézi erőt helyettesítő munkagépekre. Az elmúlt ötéves terv idején kombájnokat, traktort, IFA tehergépkocsit vásároltak a munka megkönnyítésére, ma már minden talajmunkát gépekkel végeznek, kivéve a ciroktermelést. — A kunszentmiklósi Egyetértés Termelőszövetkezet a múlt évben 4 millió 153 forint értékű beruházással új terményszárítót, 372 ezerért terménytárolót, 496 ezerért juhhodályt épített. Építési beruházásokra 5 millió 530 ezer forintot költöttek, ez az ösz- szeg tízféle létesítmény költségeit fedezte. Gépeket — köztük négy teherautót és négy MTZ traktort — 2 millió 644 ezer forintért vásároltak. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 50 fogadónak volt, nyereményük egyenként 130 581 forint. Három találatot 6361 fogadó ért el, nyereményük egyenként 513 forint. A kéttalálatos szelvények száma 224 517 darab, nyereményük egyenként 18 forint. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Március 21. Hu. 3 óra A NAGYMAMA Tsz. és nyugdíjas bérlet Március 21. este 7 óra A NAGYMAMA Madách-bérlet Tiszakécske este fél 8 órai FIGARO HÄZASSAGA MOZIMŰSOR 1978. március 21.: KECSKEMET VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VÖRÖS REKVIEM 14 éven aluliaknak nem ajánlott t Magyar film KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor CSAK SEMMI SZEXET KEKEM* ANGOLOK VAGYUNK 14 éven aluliaknak nem ajánlott I Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul beszéld, angol fllmvlgjáték STÜDIÖMOZI 8 órakor Kamerával a világ tájain: AMERIKA MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor A HEX HOLLO Színes, lengyel—német—csehszlovák , mesefilm 1976. március 22.: KECSKEMET VÁROSI fél 4 órakor GAWAIN ES A ZÖLD LOVAG Színes, magyarul beszéld, angol kalandfilm háromnegyed 6 és 8 órakor Müvészmozi-sorozat DRAGAJOHN Csak 18 éven felülieknek I Svéd film KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor GAWAIN £S A ZÖLD LOVAG Színes, magyarul beszéld, angol kalandfilm STÜDIÖMOZI 8 órakor Filmbarátok köre A BAL HEGEDŰI Színes, francia film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor ZSUZSI ES A VARAZSGYÜRÜ Színes, magyarul beszéld, német mesefilm — Több mint fele törzsgárda- tag. A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat 735 dolgozója közül 282 öt évnél, 142 három évnél hosz^ szabb ideje dolgozik a vállalatnál. A munkások 85 százaléka szakmunkás. „MAGYARUL ESZNEK” HAMBURGBAN » t Magyar gasztronómiai kiállítás nyílt az NSZK-beli Hamburgban. (Telefoto — AP—MTI—KS) — Tanulnak a munkások. A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat egyetemet és főiskolát végzett alkalmazottainak a száma a múlt évben 26 volt, műszaki és egyéb jellegű főiskolán kilencen képzik magukat. Hét dolgozójuk tett sikeres vizsgát a nyolcadik általános elvégzése után, őket vállalati pénzjutalomban részesítették. A dolgozók szakközépiskoláiban húszán, a gimnázium különböző tanfolyamain tízen tanulnak. — Kékfestő-kiállítás. A bácsalmási Skorutyák József kékfestő népi iparművész — aki tavaly a BNV-n is sikerrel szerepelt munkáival — most a vaskúti . József Attila művelődési házban mutatja be anyagait. A kiállítás szombat délután 4 órakor nyílt meg. NEM AUTÓTEMETŐ • A Volán 11. sz. Vállalat szekszárdi járműbontó telepén hasznosítják a régi autóbuszokat. A használható alkarészeket elsősorban a Volán vállalatoknak adják vissza, így gyakran az alkatrészhiányt pótolni tudják. Évente mintegy 250—300 autóbuszt szednek szét a telepen. (MTI-fotó — Király Krisztina — KS) HELYETTES1TESEK, JUTALMAZÁSOK, tülterheltsEg Emelkedett a pedagógusok bérszínvonala Az elmúlt évben lapunk hasábjain több alkalommal is foglalkoztunk a Bács-Kiskun megyében élő pedagógusok élet- és munkakörülményeinek alakulásával. Kifogásoltuk, hogy a tanárok és 'tanítók bérszínvonalának emelkedése nem érte el az előírt évi három százalékot. Megállapításainkkal azonos tapasztalatokat összegzett a Népi Ellenőrzési Bizottság tavalyi vizsgálata is. A megyei tanács művelődés- ügyi osztályán a közelmúltban összesítették az oktatási intézmények múlt évi gazdálkodásának adatait. Az elemző összehasonlítások azt mutatják; nem volt hiábavaló a kérdés vizsgálata, mert hatásukra növekedett a pedagógusok jövedelme. Bács-Kiskun megyében több mint hatezren dolgoznak az általános és középiskolák, illetve a szakmunkásképző intézetek tantestületeiben. A betöltetlen állások száma 132. Szakképesítés nélkül háromszázhetvennyolcan dolgoznak, arányuk egy év alatt lényegesen nem változott. A pedagógusok törzsbére 1975-ben átlagosan kétezerötszáz forint volt, ezt azonban a rendeletek által előírt különféle jogcímeken kifizetett pótlékok összege 2750 forintra módosította. Az összesítések szerint a törzs- és alapbérek emelkedése megközelítétte a három százalékot. A tanintézetekben sokfelé nehézséget okoz a szakemberek állandósult vagy időleges hiánya. Számos iskolában nem tudtak minden állátt betölteni. A hiányzók, a képesítés nélkül szerződöttek, a betegek, illetve a gyermekgondozási segélyt igényelt asszonyok növekvő aránya pedig jelentős bérmaradványt eredményez. Az így képződött anyagiak jutalmazásokra használhatók fel. A megtakarított bérből, 1975-ben, tizenhat millió forintot fizettek kii az iskolák — csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A pedagógushiány problémáinak, következményeinek megoldása nem kis megterhelést hárít a tantestületek tagjaira. Ezt tükrözi a túlórák magas száma is, amely a múlt évben elérte a 740 ezret. Az 1974-ben megjelent, a kötelező óraszám csökkentésére vonatkozó rendeleit előírásait a szakemberhiány következtében ■ sok helyütt csak helyettesítésekkel tudták megvalósítani. Javult a tanintézetek nem nevelői munkakörökben dolgozó alkalmazottainak bérezése is. Jövedelmük több mint hat százalékkal növekedett egy év alatt. A párt oktatáspolitikai határozatainak szellemében a- kormányzat továbbra is jelentős erőfeszítéseket tesz az oktatásügy dolgozóinak anyagi megbecsülésének érdekében. Ez év januárjában országosan felemelték az óvodai és bölcsődei alkalmazottak fizetését és évi háromról öt százalékra módosították a pedagógusok bérszínvonalának évenkénti növekedését. P. M. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja; a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-911 (központi): 11-709, 11-191. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési <UJ: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdába»* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 9. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváat Index: 299(9