Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-11 / 35. szám
1976. február 11. • PETŐFI NEPE • 5 9 Ottó és Melinda találkozása (Székhelyi József és Faluhclyi Magda). • Tiborc és a bán (Piróth Gyula és Ats Gyula). • A két bán (Petur: Fekete Tibor). GONDOLATOK A BÁNK BÁN SZÍN SZERŰSÉGÉRŐL Lezárul az évszázados vita? Tanulmány az Új írásban Az Űj írás folyóirat novemberi száma érdekes, gondolatébresző tanulmányt közöl Czimer József tollából. A szerzőt, aki a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgjaként már számos sikeres magyar színmű bemutatóját egyengette, ez alkalommal is egy dráma előadásának sorsa késztette írásra. Még pedig nem is akármilyen dráma, hanem nemzeti tragédiánk, a Bánk bán színpadi jelene, jövője aggasztja. Czimer József „A Bánk bán színszerűsége” című cikkében arról ír, hogy Katona József tragédiája nem felel meg a színház által támasztott dramaturgiai követelményeknek és átdolgozásra szorul. A leghivatottabb író pedig, aki ezt a feladatot elvégezhetné — e véleményt is többekkel együtt vallja — Illyés Gyula lehetne. A színházi szakember a Bánk bánról az utóbbi év-i században írottak teljes ismeretében, meggyőző okfejtéssel sorakoztatja fel érveit. Arany János és Gyulai Pál a művet felfedező alaptanulmányai, a tragédia átdolgozásáért ugyancsak a színpad érdekében síkraszálló Hevesi Sándor véleménye, vagy Sőtér István, Orosz László, Pándi Pál marxista lgé-i nyű elemzéseiből egyaránt azonos következtetéseket von le: Katona remekműve „a színházakban nem játszható el”. Czimer József azt bizonygatja, hogy az állítólagos 1826-os pécsi ősbemutató óta eltelt másfél évszázad alatt a darabot egyetlen társulat sem tudta átütő erővel eljátszani. Rendezők sora vallott kudarcot a tragédia ellentmondásainak útvesztőiben. Nem volt könnyebb a színészek helyzete sem. Kiváltképp Bánk hálátlan szerepe elől igyekezett kitérni mindenki, aki tudott, s aki egyszer Bánkot alakította, az legközelebb, vigaszdíj gyanánt, Petúr szerepét kaphatta. „Katona sokkal jobb drámaíró, mint amilyennek színpadon kénytelen látszani — írja Czimer —».nagyon is jól tudja, mit akar, de színpadi építkezésének egy-egy ügyefogyottsága nem csak eljátszha- tatlanná teszi szándékát, hanem olyan homályossá válik, hogy legjobb irodalmi elemzőit is zavarba ejti.” Véleménye szerint az átdolgozást szükségessé teszik a „hibás és a színház számára képtelen jelenetindítások”, a darab nehezen értelmezhető homályossága és a szereplők kényszerült logikai és pszichológiai bakugrásai (Gertrudis, Bánk, Melinda). A cikkíró Bánk szerepének problémáival ugyancsak részletesen foglalkozik. Kifogásolja, hogy a nagyúrt alakító színésznek egyszerre „két húron kell játszania”, mert Katonát „nem egyszer a leglényegesebb momentumokban cserbenhagyta dramaturgiai érzéke..." Ügy írta meg darabját, hogy „Bánk áz egész Bánkot, annak minden indulatát, szenvedélyét, szemléletét, ellentmondásait egyszerre, első pillanattól hordozza. Szimultán él át mindent a fokozatos kibontás helyett” ... Ezek a hiányosságok, mint írja, „az egész alakot eljátszhatatlanná teszik" — abban az értelemben, hogy a bánt színészileg „nem lehet a dráma főhősévé emelni és ezért szinte valamennyi szereplő társa — Petur, Tiborc, Gert- rudis.'BiberaCh — színpadilag föléje nőtt...” Megállapításához hozzá teszi^twgy. „Katoru^iykpcfiimk személyét szituáció híján szinte Kikapcsolja á küzdelemből. csak történnek vele dolgok, neki nincs rójuk befolyása, például csaknem az egész ötödik szakasz (felvonás) nyomán ...” Czimer József a dráma átdolgozására tett javaslatában nem korszerűsítésre törekszik. Csupán olyan változtatásokat tart szükségesnek, amelyek „a dráma eredményesebb színpadi érvényesülését, tehát nem egyszerűen a színpad, hanem a tragédia eredeti drámai hatását szolgálják”. Az Üj Írásban közölt tanulmány minden eredetisége, logikus érvelése ellenére számos vitatható megállapítást is tartalmaz. Ezért szerettük volna néhány, a Bánk bán témakörében járatos irodalom- történész, színházi szakember, kritikus véleményét kikérni Czimer József megállapításával kapcsolatban. Szándékunkat nem csak a Katona József-élet- mű iránt érzett „szülővárosi” tisztelet motiválta, hanem az az elgondolás is, hogy hozzájáruljunk a mű tisztázatlan kérdéseinek sokoldalú megközelítéséhez, — még az esetleges átdolgozás előtt, illetve alatt. A vita helyett Illyés Gyula muiíkája azonban a vártnál gyorsabban elkészült. A Hétfői Hírek január 19-i számában arról olvashattunk, hogy Pécsett, a Nemzeti Színházban már a tavaszi műsortervbe illesztették Katona József tragédiájának „átigazított” változatát, elkészült a szereposztás és rövdesen meg is kezdődnek a próbák. Így hát a hozzászólások aktualitásukat veszítették. Már csak a pécsi előadás, illetve Illyés Gyula szövege fogja eldönteni a vitatott kérdéseket. Ezért is várjuk nagy érdeklődéssel a bemutatót * Mályuszné Császár Edit kandidátus időközben beérkezett hozzászólását Czimer József cikkével kapcsolatban azért közöljük, mert a Bánk bán színpadi pályafv i sáról írottakkal egészíti ki az Vj Írásban olvasott tanulmányt. Pavlovits Miklós % 9 Biberach szerepében Falvai Klára. Úri István, udvarhölgy: Szeplők a remekmű arcán? Képek a kecskeméti Katona József- Színház 1971. vi jubileumi Bánk bán előadásából. Az Űj Írás novemberi számában megjelent Bánk bán-tanulmány minden bizonnyal nagy érdeklődést keltett. E sorok írója a történész szemszögéből kíván néhány észrevételt tenni. Történeti szempontból mérlegelhető a mű színpadi sorsának csaknem százötven éve, súlya van azonban a drámán belül annak a kornak is, amelyben fogantatott. — Czimer József tanulmányának egyik alaptétele — ha jól értettük —, hogy a darabot át kell dolgozni, mert szinszerűtlen; Bánk szerepe zavaros, ellentmondásos, nem lehet eljátszani, s ezért még nem is játszotta el soha senki jóL E legutóbbi állítást természetesen nem sikerül bizonyítania, ez lehetetlen. Legfeljebb ennyit jegyeznénk meg hogy a Bánk bán ugyanúgy a színpadról indult el a siker útján, mint Shakespeare és Moliére színmű- -ypjr- Hlyesna i-,ped te^Ejtkámfor^ dúl élő'szinszerűtlen darabnál, k' Bánkot nem Gyulai és Arany, hanem Udvarhelyi Miklós, Bar- tha János, Lendvay Márton és Egressy Gábor emelték a magyar köztudatban remekművé. Amit a tudós szerző jelen esetben szín- szerűtlenségnek nevez, az nem más, mint amire tanulmányaiban rá is mutat, hogy tudniillik a Bánkot nehéz eljátszani. Nagy igazság. De nemzetközi tapasztalataink őrzik egy Hamlet-előadás ' emlékét, ahol a címszereplőről tudták hogy nem győzi mimikával a monológokat. Hanem azért nem minősítették le a Hamletet, mint tragédiát. Egészen mást tettek. Minden monológnál hátulról világították be a színészt, az arca nem volt látható. Szegény ember vízzel főz... Utalás történik arra is, hogy ma már a Bánk bán előadása nem egyetlen színház privilégiuma. Ma már? Kassa, Kolozsvár stb. történelmi szerepéről nem is szólva, játszották mindenütt egész Magyarországon — a fővárosban, azonban ma sem játssza más színház, mint a Nemzeti. Ez nem helyes. Aránylag kevés színész szerepelhet így a darabban. Ha a Hamletet a III. Richárdot és az Othellót a Madách Színház, a Rómeó és Júliát a Víg előadhatta miért, nem viszi színpadra minden .rangos magyar rendező a maga Bánkját? Elgondolkoztatja a történészt a cikk másik oldalán található megállapítás: „Csak jelentős mű alkalmas arra, hogy szerzője korán túl is képes legyen ilyen feladat (ti. az időszerűség) ellátására. Ezt a Bánk bán nem tudja”. Egy kérdés ugyanis vitán felül áll: a dráma történeti kora. Első .ípiegfogamazása 1815-ből származik, mai makjáron rült ki a nyomdából. Írója, ugyanúgy, mint bárki más, konkrét történelmi szituációban élt és írta művét a bécsi kongresszus, a nagy császárlátogatások napjaiban. A török világ régen elmúlt, a Marseillaise forradalmi indulója a császárság szimbolikus kísérőzenéjévé módosult — ugyanakkor a kortársak mögött nem állt kát világháború és a világ térképén változatosan elhelyezett koncentrációs táborok demoralizáló hatása sem. Katona kora az immár kialakult társas érintkezési formák ideje, az irodalomban a korai romantikáé, de a biedermeier kora is. A társadalmi szerkezet szilárd. Valószínűleg innen a balfogás (?), hogy Bánk nem rohan rá a Melinda kezét megcsókoló Ottóra. (Mindazok között a XIX. és XX. századi értelmezők között akik az első felvonásnak ezt a fordulatát kifogásolták, egyetlen egy sincs, aki adott esetben ugyanúgy megőrizte volna önuralmát és a formákat, bármilyen vadromantikus művet alkotott is tollal kezében.) Katona úgy hitte hogy egy királyi udvarban, királyi vérű herceggel szemben egy főméltóság önmérséklettel viselkedik és e meggyőződése teljesen indokolt. Hogy a- XIII. századi Bánk mit tett volna, ha hasonló helyzetbe kerül, azt. a szerző éppoly kevéssé tudta, mint magyarázói. Katonára a nagy görög tragédiaírók nem hatottak. Megfelelőfordítás még németül sem állt rendelkezésre, görögül pedig nem tudott. Kétségtelen a szellemi rokonság azonban köztük, ő is jó tragédiát írt. A hőst nem Szophok- lész és Euripidész példájára, hanem a krónikák szövegét követve ■'fiág^ta éhelbefí. (A történelem tanúsága szerint ugyanis Bánknak:- nem történt bántódása.) Talán vessük fel azt a kérdést is, hogy a „sok meráni” stb. emlegetése fölöslegesen sújtásozza-e ki a drámát, vagy nem? 1975-ben úgy látszik, már nem mindenki emlékszik a negyvenes évekre, Volksbundra, Hitlerre. Katona korában azonban még nagyon aktuális volt a német szellemi és hatalmi fölény. A magyarság ma valóban kedvező politikai konstellációban él, de alig harminc esztendővel ezelőtt Katona reakciója ugyancsak közérthető volt. Kár volna lemosolyognunk, inkább használjuk tanulságként. Mályuszné Császár Edit Életkora: 18 (69.) — De olyan vagyok... — Ördögöt. — Kelemen meg. érintette a lány állát. Maga felé fordította a vékony, fáradt arcot. — Nyúzott vagy és za. vart. Nyaralni nem így indul egy tizennyolc éves lány. Kelj mosolyversenyre magaddal. Remélem, sikerült a korosztályod stílusában kifejeznem a kéréseltérésemet. Kati mereven nézett előre. — Ne tessék folytatni, Bandi bácsi... attól bőgök mindjárt, hogy ilyen klassz tetszik lenni hozzám, — Hosszú volt a délelőtt? — Kelemen fékezett, < megállt egy rendörlá inpánál, amely éppen -pirosra váltott. — Mivel töltötted? — Semrrtivel. — A lány szavában tiltakozás volt valami ellen, ami történt, bár ne történt volna. — Semmivel. Kelemen nem nézett rá. — Az Adorján-fiú mit keresett nálad? Kati összerezzent. Kelemen felé kapta a fajét. — Ne tessék... — Szeme fényes volt és mozdulatlan. — Majd egyszer elmondom. Most ne... A minisztériumban a pater- noszteren mentek fel a harmadik emeletre. Alig léptek be a járószekrénybe, Kati nekidőlt a mozgófülke falának. — Rosszul vagy? — Kelemen megszorította a lány vállát. — Mi van? — Hányingerem van. — Kati belekapaszkodott Kelemen kezébe. — Ne tessék haragudni, nem tehetek róla. A harmadik emeleten hagyta, hogy Kelemen kisegítse a liftből. A nagy ajtó előtt, amelyre csak annyi volt kiírva: Kozári József főosztályvezető, vártak néhány másodpercig. — Már jobb — mondta kisvártatva a lány, és benyitott. A titkárnő telefont szorított a füléhez, úgy jegyzett valamit gyorsírással, de közben mosolygó szemmel intett Katinak, hogy Kozári már várja őket a párnázott ajtón belül. A kávé forró volt és erős. — Meddig akarsz Orsikánál maradni, Bogár? — kérdezte Kozári. — Nem tudom. — Kati tanácstalanul pillantott Kelemenre. — — Attól függ, apu„ hogy most... — Mikor felvételizel? — kérdezett közbe Kelemen, mielőtt a lány tétova szava elakadt volna. — Tizenegyediken — mondta Kati helyett az apja. — Maradj lent egészen addig. — Kelemen eltolta maga elöl a kávéscsészét. — Ma harmadika van. Apád szombaton meglátogat nálunk... Kati a kávéját nézte. A csésze alig észrevehetően remegett az ujjal közölt. — Nem tudom. Majd meglátom. Ne törődj velem, apu, klasszul eltöltőm én az időt Orsikáiul, Kisjutkával. — Jó lesz ott neked. — Kozári megsimogatta a lány haját. — Ma nem vagy jó színben. Ott majd a jó levegőn, a vízben... Ki is aiszod magad. Bogár, hát mi van veled? Nevess már. — Kozári összenézett Kelemennel. — Vizsga közeledik, ilyen közérzetet én már' többször átvészeltem a hölggyel. Kelemen felkelt a nagy kék plüss fotelból. — Jobb, ha máris indulunk. Köszönj szépen apádnak, kislány. Nevettek. Kati is elmosolyodott. Amikor beszálltak a kocsiba, Kati csodálkozva kérdezte meg: — Komolyan tetszett mondani apunak, hogy én Balatondiósdon leszek? — Komolyan. — Kelemen bebiztosította a kocsi ajtaját. — Amint Petrich elenged, rögtön leviszlek Orsikához. Lehet, hogy ■már holnap délután. Szombaton apád ott talál, rendben, jókedvűen, vidáman. A. női klinika előtt Kelemen csak üggyel-bajjal tudott betárolni a parkoló kocsik közé. Kiemelte Kati bőröndjét a hátsó ülésről. A kapuban intett a kövér portásnak: — Petrich tanársegéd úrhoz. A lépcső nedves volt. Nemrég mosták fel. Kati megcsúszott, de rögtön vissza is nyerte az egyensúlyát. — Mindenki tudja, hogy köretre jövök — mondta halkan. — Ide nem csak szülni és nem csak küretre jönnek a nők. — Kelemen bátorítóan rámosoly- gott. — Például miért ne hihet, nék, hogy a lányom vagy... — Én már másodszor vagyok clyan,_ mintha tényleg a lánya lennék Bandi bácsinak is. Csak ne hagyna itt egyedül... — Jó kezekben hagylak. — Tudom. De mégis... Álljunk meg egy kicsit... — Kati megmarkolta a korlátot. — Ügy beleállt a fáját a hasamba... Tisza hülyeség. Pont olyan rohadt, mint a menstruációs fájás. — Ülj le itt a pádon. — Kelemen letette a lány mellé a kis bőröndöt. — Beszólok Petri ch- nék, hogy megjöttünk. Akarsz egy cigarettát? — Nem. Nagyon fáj mindé, nem. Már a gyomrom is... — Kati arca élkinzott volt. — Csak túl lennék már rajta... Kelemen furcsán érezte magát. Amióta — jó negyedórája — Petrich behívta Katit, hogy megvizsgálja, ö pedig itt maradt az üres folyosón, hogy fel-alá sétáljon, olyan nyugtalanság fogta el, mintha valóban a saját lánya lenne odabent. Rágyújtott. Elsétált a folyosó fordulójáig. Kinyitotta az ablakot. A résen át fújta ki a füstöt Kisjut-' ka — gondolta — éppen feleidős, mint Kati. Mi a biztosíték arra, hogy hat.hét év múlva nem Kis- jutka miatt fog-e várni ezen a folyosón? Hallotta, hogy valahol a háta mögött, de távolabb, a folyosó közepe táján, ahol Petrich rendel, nyílik egy ajtó. — Bandi-... — Petrich szólt utána. Megfordult. A tanársegéd már elindult feléje. Mindkét karját megmozdította jöttében: mentegetőző mozdulatot tett velük. Vastag, tömött bajusza komikusán mozgott az orra alatt. — Hát kérlek... az én praxisomban, pedig sok mindent láttam már, ilyen eset nem fordult elő eddig. Kelemen nyelt egyet. — Mi történt? Petrich levette vastag szem&ve. gét és a szára hegyével vakart bele a bajuszába. — Adtál glanduitrint a védencednek? — Nem. — Kelemen fújt egyet a megkönnyebbüléstől. — Na, mondjad... — Amikor behoztad, biztosan láttad te is, hogy szörnyen fél. Amíg vetkőzött. egészen megbü- völten bámulta a vizsgálóasztalt. Fel is hívtam a figyelmét, hogy ne az asztalt nézze, vagy ha mindenképpen nézni akar valamit, akkor engem nézzen, lassan ugyanolyan régi bútordarab vagyok én is, csak barátságosabb... öregem, nekem az első pillanattól nem stimmelt valami ennél a gyereknél. Ösztön... Kelemen beleszivott a cigarettájába. — Térj a lényegre. Petrich megint mentegetőző mozdulatot tett a két vastag karjával. — Abban a pillanatban, amikor felkértem, hogy na tessék, kisasz- szony, feküdjön fel... abban a pillanatban megjött a vérzése. Hát ilyen esetet hoztál te nekem. Aztán kiszedtem belőle, hogy felvételire készül. Stressz. De, szintén az ösztönömmel, meg mernék esküdni, Bandi, hogy valami pszichés megrázkódtatás is érte... Kelemen a budaörsi benzinkutaknál állt meg tankolni. Amíg kiszállt, hogy fizessen, Kati elaludt. Arra se ébredt fel, hogy Kelemen visszaült mellé a volánhoz és elindította a kocsit. A homorú fejtámla puhán tartotta a lány fejét. ötven kilométer után záporba futott bele a Fiat. Az ég morgóit, az eső ömlött, a kocsi kerekei sisteregtek a vizes úttesten. Egyik pillanatban óriásit villant az ég, 'majd néhány másodperc múlva közeli ágyúlövésnek is beillő dörrenés követte a villámot. (Folytatjuk.)
