Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-29 / 51. szám
Krími fények az irodalomban A XXV. kongresszus különös erővel irányítja a világ figyelmét a Szovjetunióra. Mi sem természetesebb, hogy miközben a történelmi tanácskozás eddig megjelent dokumentumait tanulmányozzuk, Bács-Kiskuríból élénk érdeklődés kíséri a krími testvérmegye életét is. Nemrég a kongresszusi felkészülés gazdasági és életszínvonalbeli eredményeiről nyilatkozott az APN tudósítójának — lapunk számára — N. K. Kiricsenko, az •Ukrán Kommunista Párt krími területi bizottságának első titkára. Most, ezeken a hasábokon a gazdag kultúrájú félsziget irodalmába nyújtunk bepillantást. • A legendás Szevaszto. polról szóló, krimi kiadványt! könyv borítólapja. MEZŐSI KÁROLY Móra Ferenc félegyházi élete és ifjúkori költészete Január végén méltató cikket közöltünk arról a kiskunfélegyházi kiadású, irodalomtörténetileg igen érdekes kötetről, amely Móra Ferenc ifjúkori verseit tartalmazza. Ezt követően jutott el szerkesztőségünkbe a jeles kutató, Mezősi Károly írása, amely eredetileg könyv tervezett előszavaként fogalmazódott meg. A forrásértékű ösz- szefoglalást közreadjuk abban a tudatban, hogy nemcsak a könyv olvasóihoz, hanem nagyobb közönséghez is eljut ily módon. Hála a Szimferopolban működő Tavrija Kiadónak, a Krím városairól, településeiről a hely- történeti feldolgozások egész gyűjteménye jelent meg • eddig. A kiadványok nem feledkeznek meg azokról az írókról, költőkről, akiknek az életében hosszabb vagy rövidebb ideig szerepet, játszott Szevasztopol, Jalta, Keres, Alusta vagy bármelyik más táj-' egység. Az orosz, ukrán, és a szovjet klasszikusok — sőt szép számban a kortársaink is — hoz. záférhetőek magyar fordításokban. Így hát, aki a Budapest— Kijev—Szimferopol útra készül, és jó előre lel akar készülni az élményekre, viszonylag bő forrásirodalmat talál a körülbelül egyharmad magyarórszágnyi nagyságú terület múltjáról, a világhírű üdülő, és gyógyhelyekről, a nemzetközi csúcstalálkozók földjéről. A fekete-tengeri félsziget „helytörténetét” a múlt század első harmadától egyetemes érvényű alkotók írták: elsősorban Puskin, Gribojedov, a vendég Mickiewicz, . Lesz ja Ukrainka, majd Nyelcraszov- Tolsztoj, Csehov, Gorkij, Bunyin, Kuprin és Majakovszkij .... Csehov egykori jaltai lakóházának a kertje most is olyan, amilyen szépnek a novelláiban és a drámáiban lefestette. A magyar írónő, Bihari Klára így látta késői tisztelgő látogatásakor a villát: „Szép, derűs, barátságos. Mégis valami igézet fogja körül. A lombok másképpen hajlanak a padok fölé az enyhe szellőben, mint másutt. Az épület mögött illatozó kert sűrű bokrai, fái között borzongató titokzatosság lappang, s a virágok szépsége tele ván fájdalommal . 1. Jobb felől keskeny, fából ácsolt erkély húzódik; alatta suttog és sötétlik a kert, amely ide küldi fűszeres illatát, erős, mély lehelletét. Némán néz. zük a , fákat, a zsúfolt közösségben is oly magányos, ég felé nyújtózó ciprusokat, kékes árnyalatú, ezüstös fátyolba öltözött fenyőket, a keskeny levelű, lombjaikat kimondhatatlan bánattal földig hajtó fűzfákat, a dús koronájú tölgyeket. Miért lebeg fölöttük varázsos szomorúság, suttogások, ágaik tétova, gyengéd mozdulása miért oly titokzatos?” (Vendégségben Cse- hovnál.) Épp a krími képzőművészek tavalyi, Kecskeméten megrendezett kiállítása alkalmából Z. I. Filippov portréféstménye figyelmeztetett rá, hogy sokkal többet kellene tudni másokról is. Tör-, ténetesen a különös emberek és bátor tengerészek írójáról, Alek- szandr Grindről, akit a Száz mérföld a folyón című válogatott elbeszélései képviselnek Magyar- országon. Vagy Sz. Ny. Szerge- jev-Censzkijről, akinek 100. születési évfordulójáról tavaly emlékezett meg az irodalmi világ, ) s aki igen Válságos időszakban, az 1930-as évek végén ábrázolta Szevasztopol egy évszázaddal ko. rábbi megpróbáltatásait. Krími élmények tükröződnek Alekszej Tolsztoj írásai meljiett Ny. Tyi- honov és P. A. Pavlenko, az Utazó író-brigád szervezők, a költő-műfordító Sz. J. Marsak, a költő Sz. I. Kirszanov, illetve Osztrovszkij, majd a Vasáradat szerzője, A. Szerafimovics és a sok műfajú I. L. Szelvinszkij, valamint Jevtusenko és a szovjet irodalom más alakjainak a műveiben. Nyikolaj Tyihonov egyik megrendítő háborús versének az élén Perekop áll címként. Az a föld- szoros, amelynek szabadságáért Zalka Máté is harcolt korábban. A költemény így kezdődik: — Itt-ott csillag zuhan, gyémánt- fehér, a ciprusok közt hangja sincs a szélnek ... Puska, tölténytár, gázmaszk. És kenyér — egy font három személynek. A szőlőskertben kékezüst ködcsipkét Öltenek a fák . •. Négy éve nem alszunk, mindenütt az éhség gyötört, meg a láng, a füst, de parancs: parancs, katonák! Legújabban a Zrínyi Kiadónál megjelent partizánkönyv, Ilja Vergaszov: Történetek a Krímről című műve emlékeztet az egész világot ámulatba ejtő helytállásra a II. világháború időszakából. A magyarországi felszabadítási harcok részese, A. I. Kovtun nyugalmazott vezérőrnagy, Kecskemét díszpolgára pedig filmforgatókönyvekben, elbeszélésekben dolgozza fel személyes emlékeit. A forrásirodalmat gyűjtögetve föltétlenül kézbe kerül Serény Péternek, A szovjet Riviéra című útikönyve, valamint Bihari Klára és Barát Endre szovjetföldön tett portyázásának terméke, amely felerészben az „ezüst tenger és a körbe forgó hegyek” napsütötte vidékéről szól, és Bahcsiszeráji látomásaként vonul be az Űtikalandok elnevezésű sorozat kötetei közé. A gyó-' gyító krími ősz ihlette meg Do- bozy Imrét, hogy megírja és a Vadgesztenyés című novelláskö- tetében közreadja egyik legújabb elbeszélését, pontos megfigyeléseivel: ..Alig várom, hogy odaérjek.. Egysier egy hónapot már eltöltői t em Szosznovaja Roscsán, azaz Fenyőligeten. Jaltából tízegynéhány kilométerre délre, a csend; a mély színek, a tenger, a krími flóra társaságában... Végre, a késő délutáni fényben, a gép megbillenő szárnya alatt a 'sűrűkék, redőtlen tenger. Leszállás után a szimferopoji, repülőtéren teljes a szélcsend, rézsűt a kifutópályára hulló napsugaraik, huszonhat fok. Isteni idő.” Majd Kárpáti Sándor egy szakszervezeti túristaútról, az alustai szimferopoli, bahcsiszeráji és jaltai barangolásról számolt be nemrég a Népszava hasábjain. A „Krími örömök” című tárca igen jellemzően fejeződött be: „Mintha otthon lennénk.” Halász Fereno Régebbi irodalomtörténeti cikkeknek szívesen adtak ilyenféle címet: „Tallózás a magyar irodalomban”, vagy pedig ezt: „Irodalmi halászatok. A szerzők ezekkel a címekkel azt kívánták kifejezni, hogy az irodalom dús aratású földjein keresgéltek, találtak és gyűjtöttek elhagyott kincseket, kalászokat. Ezekkel sokszor értékesen egészültek ki az egy-egy íróra vonatkozó addigi ismeretek. Móra Ferenc szülővárosában magam is tallózgató, kalászgyűj- tegstő szándékkal jártam azt a birodalmat, ahöl a búzamezők énekesének „földi szegődsége" kezdődőit, ahol szellemének kincsei először szöktek kalászba. Móra maga többször tett említést arról, hogy nem prózai írónak, hanem költőnek indult. Külön tárcát is írt Boldogult költő koromból címen. Ebben a tőle ismert humoros hangon szólt arról, hogy a „cirokhegedűt,' mint lírai költő” már régen letette. Ifjúkori verseire célozva írta a következő sorokat:\ „Nemigen hiszek. benne, hogy az irodalom- történet jölásná valamikor azt a nagy tömegsíit, amelyik a mi ko- rur-kat benőül a felejtés tüske- bokraival, s a magam személyét illetően nem is ajánlanám az exhumálást. Nagyon sokfelé ha- gyogattam szét magam.” Amikor a Móra család és Móra Ferenc életrajzi adatai után kutatva, régi félegyházi újságokat lapozgattam, feltárult Móra Ferenc ifjúkori költészetének tu- mulusza, 1895-től 1902-ig, Móra középiskolás és egyetemista diákLEONYID MARTINOV . Kötelék Elismerem, el, újra s újra, hogy bűnös vagyok; hallgatag, vita nélkül, egy szót sem szólva nyújtom feléd a ' karomat. éveiből, mintegy száz ismeretlen verset rejtett magában ez a valóban „nagy tömegsír”. Ebből a „tömegsírból” feltárt, több szép alkotást hozunk itt is napvilágra. Az új arc, akinek karaktere ebben a kötetben szinte az ismeretlenségből elénk rajzolódik: az ifjú lírai költő, Móra Ferenc arca. Mórát Félegyházán, még Szegedre költözése előtt, „kedvelt ifjú poétának” jsmerték, írták. Lírai megnyilatkozásaiból már a gyermekkort alig elhagyó életszakaszban mély érzelmek áradnak, sejtetik a forrás gazdagságát. Az első ifjúkori versek szerelmi költemények, elégiák. A szerelmi lírán kívül Móra Ferenc tárgya leggyakrabban a félegyházi határ: búzavirágos szántóföldek, homokdombok, a jüzes ér, szőlőlugas, a városkörnyéki „nyomás” és „pást” (pascuum legelő), a maga szegény családi köre, a mosóasszony édesanya küzdelmes élete. (Ének a mosóasszonyról című ifjúkori,. 1893- ban írt egyik legszebb verse); — a zsellérsorban élő édesapa iránt érzett szeretetét fejezi ki. — Lelke fogékony a társadalmi problémák meglátására. Forradalmi tűz lángolt az ifjú Mórában: „az árva elnyomottak” ' láncait kívánta megoldani. (Révben című költeménye.) Több szép hazafias költeménye van, így elsősorban március 15-i versei, vagy Orgonanyíláskor című allegóriája, amelyet a félegyházi gimnázium hangversenyén, mint gimnazista diák maga rblvasott •Itt d kezem összekötözni, itt a szemem: bekötheted. Értsd . meg, nem tudok semmi, *■ . • semmi ■ • fájdalmat okozni neked. S megkötözted, egybe bogoztad, nem a kezem', a te kezed. Bár nem akartam semmi rosszat tenni én soha teneked. (Illyés Gyula fordítása) fel. Versei között megtaláljuk például a Szeptemberi emlék című ismert elbeszélésének versben írt változatát (Emlék című költeménye.) Szatirikus hangú verseiben kora társadalmi félszegségeit pellengérezi ki. (Tükördarabok, Űr című versei.) Móra élesen szemben állt a kiegyezést követő megalkuvás szellemével. Petőfit követte <v szabadság szeretetében, az önkény gyűlöletében. A tehetséges,' lelkes ifjúban a saját meglátásai, tapasztalatai, vágyai nyomán buzgóit fel a költészet forrása. Mélyen átérzett, őszinte ez az ifjúkori líra, ezért is hatnak elégiái annyira az olvasóra. Az ifjúkori versek jól mutatják nemcsak a költői tehetségének kibontakozását, hanem azokat a hatásokat is; amelyek Mórát az irodalommal eljegyezték, amelyeket későbbi írói munkássága során is magával hordozott. Az ifjúkori lírája tehát íróvá fejlődése, írói útválasztása szempontjából irodalomtörténeti értékűnek tekinthető. Móra Ferenc egészen az 1920- as épek elejéig szívesen foglalkozott lírai költészettel. Egy verses kötete meg is jelent Köny- nyes-könyv címen. (Először 1920- ban, később még három kiadásban.) Az ebben közölt 69 költe-. mény közt csak négy ifjúkori költeménye található. Élete”utolsó évtizedében a prózairodalom művelésére fordította tehetségét. Nemcsak „lírikus felét”, hanem egész lírai lelkületét szólaltatta meg prózai munkáiban. Itt lett Móra „lírikus elbeszélő”. , Az ifjúkori költészetből bevezetésül ismertetett néhány gondolat rávilágít arra, .» hogy lírai megnyilatkozásai, versei ismerete nélkül hiányos volt írói törekvéseinek, írói arcának megítélése, megrajzolása. Ezért érdemes feltámasztani, bemutatnunk Móra ’Fgggncet, .mint ifjú lírai .költőt. HEREGA JÓZSEF Emlékezés A magányosság hegyén a Hold fénye elszárad. Betakar a sötétség. Apám lábnyomát keresem — s torkomra szorul az emlékezés __ ■ » EEEBEBBK 1EEEEEEEBEEEEEEEEEEEEEEEEEEBBEEBEEEEEEÉEEEEEEEEEEEEEEEEEI Ö l>| 0| O O Párbeszéd Gábor Miklóssal Könyvekből épített kocka. Falfelület sehol. Egy pillanatra úgy tetszik: a mennyezet a parkett helyén is könyvek, könyvek. Pesti lakásában itt ül Gábor Miklós. Markáns fiatalember, túl az ötvenen is.. Kecskemétre szerződött, csak hétfőnként látja otthonát. Szokatlan döntéssel lepte meg a közönséget á a szakmát. Sok szó esett már erről. Miképpen vélekedik elhatározásáról másfél esztendő elteltével? Most mit szeretne? — Mozgalmas, változatos időszak után vagyok, ami azt tenné szükségessé, ’ hogy egy kicsit leüljek. Hogy hagyjam a dolgokat érni, alakulni. De egyébként is: a színész számára rendkívül nehéz szóban beszélni arról, mi ez, amit elképzel. így aztán, ha az ember egymás mellé 'teszi az ilyen interjúkat, mindegyik egyforma. Ezért hát ne várjon tőlem magasröptű esztétikai fejtegetéseket ... — Mit is szerelnék? Mit szerettem volna mindig? Mindenesetre olyan színházhoz, színházi közönséghez tartozni, melynek olyan vezetője van, akivel szót értek, s akinek a tehetségére, figyelmére rá' tudom bízni magamat. Mert jó volna magamban még új dolgokat találni, s ezt az ember nem tudja külső . kontroll nélkül elvégezni. Ügy érzem, Kecskeméten Ruszt József személyében olyan tehetséggel találkoztam, akinek a bírálatát érdemes elfogadni. A segítségét is. — Kossuth-díjasként is bérházban lakik, nem villában s most további kényelmetlenséggel nehezítette az életét. Csakugyan ilyen puritán? — A kecskeméti élet persze rengeteg fáradsággal jár. Kettős életet élek, ingázó vagyok. Mégis most valahogy jólesik en- ,nek a városnak a légköré. S azt várom, hogy itt (a közönség s részben a város vezetősége révén) az életnek olyan rétegeivel fogok érintkezni, melyekkel eddig nem tudtam. Tehát, csupa segítséget várok. Csupa olyan segítséget, amelyről úgy éreztem, hogy Pesten nem tudom megtalálni. — Magányosnak érezte magát ezelőtti? Ügy vélte talán, hogy tekintélye fojtogatja? Hogy nem merik, vagy nem is akarják bírálni? — Az ember magányérzete díjainak számával arányosan nő. S én a hamis tekintélytiszteldt- re már elég régen érzékeny vagyok. Pedig a színész egyrészt a temperamentuma szerint a meggyőződést képviseli, másrészt értelmes szóra éhes. Az a rendező vagy színész, aki úgy fogja fel esetleges indulatosságomat, hogy én a Kossuth-dij jogán ledorongolom, az vagy együgyűnek tekint, vagy elvárja, hogy én tekintsem őt együgyűnek... Az elmúlt másfél esztendőben azt hiszem az efféle áltekintélyt sikerült leküzdenem... De van ennek a kérdésnek egy nehezebb oldala is. Ahogy a színész mondanivalójának rétegeit felhasználja élete folymán, mindig távolabb juit. Elvontabb (nem elméletibb!) dolgokra vágyik. A felületre már nincs szüksége. Arra, ami a fiatalnak még természetes újdonság. A fiatalok persze sok mindent tudnak. Sole mindent örökölnek. Rajtvonaluk közel van ahhoz, ahol mi most vagyunk. S hozzásegítik az embert ahhoz,- hogy a fejében menthetetlenül kialakult sémákat (pl. a pesszimizmus1!, hogy én ezt úgyis tudom, ezzel már nem érdemes foglalkozni) revízió alá vegye. — S az ilyen revízió csak „színváltozással” elképzelhető? — Véleményem szerinti, ha valaki valóban csinálni akar valamit, a körülményeit kell megváltoztatnia. Ki kell például lépnie a korábbi, megcsontosodott érintkezési formákból. Aa új környezetben az ember előéletének csak szakadt foszlányait viheti^ önmagát — bensőséges kapcsolatokkal is — mindennap újra hitelesítenie kell. S az is bizonyos, hogy az ilyen kapcsolatok kialakulásához ügy kell, ügyek kellenek .Közös munka, küzdelem például at színház létéért, életéért. Másként igazi baj- társiasság nem születik... — Mindezt korábban nem éreztem. Talán azért, mert a pesti színházak állandó és változat* lan együttesek. Bizonyos törvényekkel, amelyek elől nem lehet kitérni. Pedig az állandóan fenntartott „status quo”-ok, I az, hogy csak nehezen töltődnek fel új arcokkal bizonyos helyek, elveszik a színháztól a kezdeményezés erejét. Feszültség keletkezik, mely nem az előadásokat teszi drámaibbá, feszesebbé, hanem a társulat belső életét nehezíti ... Ezért hát meggyőző* désem: a színházaknak is megvan a maguk életkora. S arra is van valamiféle íratlan törvény, meddig érdemes egy-egy színésznek ugyanott maradnia. —.Bizonyos mérleget most már bizonyára készített: mit adott önnek az új munkahely? — Kecskeméten a színház a város egyik igazi szórakozóhelye. Az is természetes, hogy közvetlenebb kapcsolat van a város élete és a színház között. Itt személyesen is érint mindenkit a színház sikere, vagy bukása. Talán büszkébbek is a maguk színházára. Tehát, hogy kicsit közhelyesen fejezzem ki magam: a színház része a város mindenna* pi vérkeringésének. Ez pedig rendkívül fontos, mert végül is a színház sorsát az fogja eldöntetni, hogyan tudunk az ország életébe elevenen bekapcsolódni. — Más lapra tartozik, hogy nekem az a meggyőződésem: épp az a magyar művészi élet vidékiessége, hogy egyfajta önostorozó indulattal szidjuk. Hisz művészetünk (színházunk értéke minden szidalom - ellenére bár* melyik ország színvonalának megfelel. Csakhogy mi mindenáron a „világszínvonallal” kívánunk lépést tartani! Pedig ezzel nem megyünk semmire. Gogol, a Holt lelkek: — ha az akkori világkultúrát nézem — „vidéki” ügy. De épp az ilyen vidéki művek által tudott az orosz irodalom csodálatos magaslatokba eljutni. Kevesebb „nagyvilági” igyekezettel talán alkalmasabbak lennénk arra, hogy rendkívüli produkciókat hozzunk létre. Kérdésére visszatérve: talán ez a következtetésem is egyfajta mérleg. — Ezek szerint, ahogy mondani szokás: „bizakodó és elége* dett”? — Túl egyszerű volna azt mondanom, hogy optimista vagyok. Amikor Kecskemétre szerződtem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy most jó lapra teszek. Semmiféle grancia sincs arra, sem, hogy például a kecskeméti színházban levő lehetőségek meg is valósuljanak. Anyagi okok miatt pl. nagyon nehéz igazán tehetséges fiatalokat nagyobb számban odahozni. S a vidéki színházak megítélésében, feladataik megadásában is tapasztalható bizonyos merevség. Látom, számos* olyan elképzelés, hogy lehetne ezt vagy azt másképp is, bizonyosfajta hitetlenség kísér. Olykor megfogalmazói is szégyellik lelkesedésüket. Mégis az a véleményem, ha művészként, emberként életben akarok maradni, nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy egyrészt elégedetlenül morgok, másrészt, magara sem csinálok semmit. Kényszer vitt Kecskemétre, de azért hit is: ha nem is most, azonnal, s talán nem is mi, de hátha majd később mások... — S még Valamit: egyáltalán nem érzem, hogy áldozatot hozok, nincs az én döntésemben semmiféle hősiésség. Az ember a maga körülményei közt kockáztat. De egyébként is az az érzésem: nincs olyan nagy különbség a pesti és a vidéki színész között Budapest és Kecskemét egyaránt ehhez az országhoz tartozik. Mindkettőben magyar színész. az ember. A két város között. a távolság 84 kilométer. Se több, se (kevesebb. S itt is, ott is akkor színész valaki, ha képes igazi szellemi teljesítményt felmutatni. Nádor Tamás
