Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-27 / 49. szám
1976. február 27. • PETŐFI NÉPE • 5 KIÁLLÍTÁS VIETNAMRÓL Egy és más a klubokról Mementó és mosoly Múlt és jelen hajol egymásra, felkavaró emlékek ércbeöntött fájdalmát foglalja megnyugtató kere'tbe, a mosolygó szemű béke. Történelmi hitelesség, egy nép sorsának szenvedélyes átélé- je, agitatív erejű művészi kinyilatkozás he-1 vili rendkívüli élménnyé Farkas Aladár szobrászművész és Hincz Gyula festőművész vietnami kiállítását Budapesten, a Vörösmarty téri Csontváry-te- remben. Harcoltak az . Két grafika Hincz Gyűl» vietnami anyagából. Az egyik kisfiúkat, a másik fiatal lányt ábrázol. életért — ez a címe, a bemutatott anyagnak, amely öt évvel korábban került először közönség elé. Azóta sikeresen megjárta a külföldi országokat és most újból megtekinthető, ugyanabban az összeállításban, de merőben más történelmi helyzetben. Az első bemutató idején még felháborodva és aggódva figyeltük a Vietnamból érkező tragikus híreket. Lassanként személyes ismerőseinkké váltak az egyik kezükben puskát, á másikban rizskapát szorongató harcosok, a karcsú mili- cista lányok, a szétbombázott utaka/t hangyaszorgalommal helyreállító, háromszögletű szalmakalapos ifjúsági rohambrigádok, a gyermekien törékeny hősök, akik szinte puszta kézzel, de rendíthetetlen forradalmi elszántsággal szálltak szembe óriásbombázókkal, napalmmal, a gyűlölt ellenség cinikus kegyetlenségével és fölényes ‘technikai haderőjével. Akkoriban az együttérzés és a tehetetlenség maró kínjával figyeltük civilizált kórunk egyik legborzalmasabb vérfürdőjét. Szerettük volna a levegőben feltar- tózta'tni a bombákat, házunkba menekíteni aj megkínzott tekintetű gyerekeket, akik mögött mindent 'felégetitek: családó't, ott- 1 hont., iskolát, jmég a kórházat, is. Erről a korszakról tudósítanak megrendítsen Farkas Aladár szobrai. Saját véleménye szerint: „Azért csináltam ezeket a 'szobrok a/t, hogy már tőlem függetlenül is, a maguk módján segítsenek harcolni a világ jobbik oldalán." Hincz Gyula személyesen is jáft Vietnamban, három évvel a dien-bien-phoui győzelem után. Élményeiről így vall: „A bombáktól fölszaggatott föld már csodás virágzásnak indult. Gyárak épültek; vidáman siklott a kisvonat; zöldellő rizs- földek végtelen csigavonalai csillogtak a térben, s gyermekzsivaj töltötte be a tájat." Ilyen élmények ihlették megalkotásra rajzait, ituskompozíciói't, akvarelljeit, temperáit. A rajtuk kibomló táj a felénk forduló mosolygó arcok szintén személyes ismerőseink, hiszen arról a népről tudósítanak, amelyik most, miután kiharcolja az élethez, a szabadsághoz való elyifathataflán jogát. Ismét tud örülni, mosolyogni, 1 tervezni, építeni.’ A kiállításnak ez a kettős, mégis szét választhatatlanul összefonódó íve egyszerre mementó' és az újjászületés, az egyesülésre készülő két ország mindennapjainak ás a krónikája. Emlékeztet a múltra és . őszinte reményekkel tölti el a szívünket a vietnami nép jövőjét illetően. V, Zs. Nem tanulmány és nem példatár, nem teljes kép és nem is szentencia ami itt következik. Csupán „hangos gondolkozás" az ifjúsági klubokról. A klub a társas együttlétnek, a közös időtöltésnek az a formája, amelyik kis csoportokra építő közművelődési rendszerűnkben talán a legjobban bevált. Százszámra sorolhatnám az önálló vagy más művelődési intézményben — elsősorban művelődési otthonban — működő ifjúsági klubokat, amelyekben a szórakozó, művelődő, szabad idejük egy részét együtt töltő fiatalok rendszeresen találkoznak. Akkor tehát minden rendben. Nem Nincs mihdetj rendben. Kétségtelen, hogy léteznek jó példák, örvendetes eredmények. De csak ezeket számon tartani, a gondokról, a még megvalósításra váró feladatokról nem. szólni egyszerűen káros lenne. A számok azt .mutatják, hogy évenként szaporodnak az ifjúsági klubok. A számok nem hazudnak. Igazuk azonban csak a dolog egyik oldalára vonatkozik: a mennyiségre. Mert e klubok között a kelleténél még mindig több az olyan, amelyik egyetlen ember, a klubvezető által kényszerűen kitalált programot valósít meg. Egy kérdés itt nem jogos, csak egyszerre kettő. Miért nem épít jobban a klubvezető a tagokra? Miért nem igénylik a klubtagok, hogy beleszólhassanak. a havi program összeállításába? Azért a kettős kérdés, mert egyik 1 helyen erről, a másikon arról van szó. Az ifjúsági klub csak akkor lehet igazán klub, ha tagjainak ■ érdeklődése, kíván- ' ságai szerint és személyes közreműködésükkel szervez és valósit meg minden rendezvényt. Jó példa erre a többi ‘között a budapesti, Erzsébetvárosi Ifjúsági Klub. amelyik egy nagykörúti bérház eevik emeletén kapott csak helyet, mégis kiválóan működik. Ha valaki külföldön —. vagy belföldön — járt, diafii— mekkél, fotókkal illusztrált élménybeszámolót tart a többieknek. Más játékmesternek szegő* idik, \és vidám vetélkedővel tűzdelt foglalkozást vezet egy alkalommal. Ismét mások azt mutatják be a többieknek, mivel töltik, az idejüket odahaza. Aki rajzol, fest,- megrendezi a saját „klubtárlatát'';' Aki verseket tanul, „előadóestjén” Jeíjnpft'djá1!. á neki legkedvesebbeket. És ígysorolhatnám tovább.' Attól klub tehát a klub, hogy szervezett keretek között művelődve és szórakozva, az érdeklődésüknek leginkább megfelelő témákhoz közösen megkeresik ezek a fiatalok a legalkalmasabb kötött és kötetlen formákat. Vezető és beosztott, szervező és kivitelező, közreműködő és közönség minden egyes klubtag. Van más gond is. Mint már említettem, egyre több ifjúsági klub alakul a művelődési otthonokban. Jó ez. Nagyon jó. A már írásban is megfogalmazott közművelődési kívánalmaknak megfelelően így lesznek a műve*; lődési otthonbk egyre jobban az ifjúság otthonaivá. Tényleg lesznek? Igen, de csak ott, ahol a fiatalok nem az ifjúsági klub helyiségét ismerik és látogatják egyedül az épületben. Mert sok helyen ma még az okoz gondot, hogy a lányok és fiúk útja a főbejárattól a klubszobáig meg vissza vezet. Nemigen vesznek tudomást az épületben zajló más rendezényékről, a művelődési intézmény egésze által nyújtott lehetőségekről. Nem tudják — vagy csak kevesen közülük — melyik ajtó mögött van a könyvtár, mi folyik az első emeleten, milyen szakkörök munkájában vehetnének részt és így tovább. Nehéz, de felettébb hasznos népművelői feladatot vállalnak mindazok, akik ennek a helyzetnek a megváltoztatását tűzik célul maguk elé. Előfordul, hogy valahol különböző okok miatt nem tud vagy nem akar egy vállalat, intézmény, szervezet, iskola önállóan fenntartani ifjúsági klubot. Jó megoldást hallottam körülbelül másfél éve a Hajdú-Bihar megyei Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál. A vállalatnak van - számos önálló klubja is a megye területén, de ahol ilyent nem tudtak kialakítani, ott társultak. Azaz: más vállalatnál levő klub közös fenntartását vállalták, ahova az ő fiatal dolgozóik is járhatnak. Azt is mondják, hogy kis településen kicsi a pénz, kevesebb a lehetőség, mint a nagyobbakon. Hiába jut egy-egy szoba a klub .számára, bizony nem tudnak sokrétű, változatos programot biztosítani. Erre is van megoldás. Például a vándorprogramok, amelyek négy-öt közeli település klubjába is „ellátogathatnak”. Álljon itt is egy példa! A Tolna megyei Hőgyész község művelődési házában van ifjúsági klub is. Ennek a klubnak a tagjai gyakran elmennek a környék más klubjaiba. Magnószalagra vett műsorokkal, diavetítéssel és hasonlókkal színesítették meg egy jó esztendővel ezelőtt — remélem. azóta sem szoktak le róla! —■ a klubtársak, rendezvényeit., Sokáig folytathatnám de a hangos gondolkodást is abba kell hagyni valahol. A közművelődési formák között megkülönböztetett figyelmet érdemlő ifjúsági klubokkal kapcsolatban vannak még gondok, de mint láthattuk, mi ódig akad megoldás is, ha népművelők és klubtagok, fenntartók és használók egyaránt — és közösen — gondolkodnak és cselekednek. M. r. Pajtások! Ezen a héten tudósítóink leveleiből, beszámolóiból készítettünk részetekre összeállítást. Örömmel állapítjuk meg, hogy egyre több, a mozgalom harmincéves fennállását ünneplő, illétve ünneplését előkészítő híradást kapunk. A jubileumi esztendőhöz kapcsolódik az ünnepség is, ami az elmúlt napokban Tíszakécskén, a pártszékházban zajlott le. A megemlékezésen részt vettek a nagyközség úttörőcsapatának tagjai, a helyi iparitanuló iskola KlSZ^ései. Az ünnepségen Do- monies Vince, a tiszakécskei KISZ-'bizoltság titkára emlékezett meg az évforduló jelentőségéről, utalt a mozgalom KISZ-életre felkészítő szerepére is. Lakatos József tanár ezután adta át az ipári tanulók úttörőknek készített ajándékait, hogy ezzel is segítsék a pajtások pályaválasztását, felhívják figyelmüket arra, milyen érdekes, szép munkát végeznek az ipari tanulók. • Csapat-munkaértekezleten értékelték az első fél -esztendő munkáját a kecskeméti Gárdonyi _ Géza úttörőcsapat tagjai — írja beszámolójában Galambos Kati út- ■törőtudósító. Az értekezleten részt vett Hordós Károlyné, a Magyar Úttörők Szövetsége elnökségének tagja; a csapattal kapcsolatot tartó KlSZ-alapszer- vezet képviselői, rajvezetők, az úttörők és a kisdobosrajok három-három képviselője. Értékelték* a „Tiszta osztály — tiszta iskola” akció eredményeit, megdicsérték az élenjárókat.. A továbbiakban határozatokat hoztak: Folytatják a „kisdobosok, úttörők vagyunk" vetélkedőt, kora tavasszal pedig újból faültetéshez fognak, harminc fát ültetnek el az úttörőszövetség harminc éves fennállása ünnepére. • Szorgalmasan készülnek a nyolcadikos pajtások osztály- főnökük segítségével a továbbtanulásra, a KISZ-életre. Lassan mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbb szakmát, és most, néhány hónap múlva ott folytatja a tanulást, — írja levelében Takács Mária, hetényegyházi tudósító. Sokat segített valamennyiüknek az üzemlátogatás, amely a Fémmunkás kecskeméti gyárába vezetett. Több fiú. -döntött, ek-. kor jövőjét' illetően.: A csapatot egyébként . még egy öröm érté’. Szakonyi Ildikó hatodikos társuk kiváló úttörőmunkája jutalmaként egy hónapra Zánkára, őrsvezetőképző táborba indult. Megtiszteld kéréssel fordult az Úttörőélethez Bartos Gyula kecskeméti pedagógus. Mint írja, a mozgalom jubileumi esztendőbe lépett, az első úttörők az idén 40—44 évesek. A csapatoknál szorgalmasan gyűjtik a krónikások az írásos dokumentumokat, amiből különösen az első tíz esztendőből meglehetősen kevés van. Bartod Gyula (Kecskemét, Szolnoki út 18.) 1953-ban Parád- sasváron úttörőtábor-vezető volt. Két alkalommal 80—100 fiúval, akik Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok megyéből érkeztek, élvezte a hajdani grófi kastélyból kialakított üdülőtábor minden szépségét, örömét, újdonságát. Pajtások! Kérdezzétek meg tanáraitokat, szüléiteket, felnőtt ismerőseiteket, jártak-e a parádsas- várí táborban, 1953-ban? Aki hajdani táborlakóra talál, kérje meg, írjon levelet, vagy jelentkezzen személyesen a tábor vezetőjénél, hiszen emlékeit elmondva az első 10 esztendő értékes. érdekes motívumaira akadhatunk. Szellemesen oldották meg a hajdani úttörők felkutatását \ a nemesnádudvari csapatnál. Kérdőívet készítettek, 13 jól megfogalmazott kérdéssel, ezt eljuttatták százötven felnőtthöz. akikről életkoruk alapján feltételezik, hogy tagjai voltak a csapatnak. (Ettől függetlenül, a rajok és őrsök már húsz hajdani úttörőt felkutattak.) Azt tervezik, hogy a legelső úttörőket — akik 25— 28 évvel ezelőtt kötöttek nyakkendőt Nemesnádudvaron — sok érdekes, figyelemre méltó meglepetésben részesítik, meghívják különböző rendezvényeikre. Pajtások! A kérdőíves módszer na^ gyón jó! Bátran utánozzátok! • A jövő héten a kiválóan dolgozó bajai úttörőház életéről adunk beszámolót. Rejtvényfejtőknek A képen látható dominókat rakjátok helyes sorrendbe, hogy egy magyar költő vezeték- és keresztnevét kapjátok. Megfejtésként ezt a nevet küldjétek be szerkesztőségünk címére (Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét, Szabadság tér l a.) március 10-ig, levelezőlapon. A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejt- vény. A helyes megfejtést beküldők között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Selmeci Katalin JÁVOR OTTÓ: Madarak a hegy fölött Egyedül a magas ■ őr viselt csizmát, a többieken gumitalpú bakancs rolt. Koppant a csizma a körön. A cellákban csupa meg- feszített Krisztus tapadt testé, vei a falra. — Jeimola! Jermolal... Csörögtek a kulcsok. Lehanyat. lottak a falnak feszülő kezek* Nem ők következnek. — Jermolal Jermolal Az volt a szokása, hogy már a folyosó elején énekelte a fogoly nevét. Sok nevet énekelt végig a folyosón. Néha éjszaka is. Azok nem jöttek többé vissza. — Jermolal Jermolal... Megmerevedve állt a fapriccs mellett. Tehát őérte. Még csak egyszer volt kihallgatáson. Fölrepedt arcára szorította kezét, de nem ütötték meg. — Ne féljen, mi gentlemanek vagyunk! — az őrnagy nevetett, szeme, mint a hiúzé éjjel, mintha ma. darat bűvölne. — Te magad fogod kérni, hogy vallhass, könyörögni fogsz, bizony! — nevetett az őrnagy. — Jermola! Jermolal,.. \ Falun nőtt fel a magas őr, arcán még a jóindulat nyomai. — , No! — mondta, és intett a fejével. (— Jermola! — nézett rá a katona, aztán arcon ütötte. Sisakban volt a katona, izzadt. Az elöljáróság büféjéből vezették ki őket. A tér szinte levegő után kapkodott, olyan üres xiolt. Pony, va födte a teherautót, a két katona térd közé fogott fegyverrel ült az autó végében. Mögöttük szállt a por. Kéknek látta a hegyek karéját, amint dagadt arcára szorítva kezét fölszállt a teherautóra, és még egyszer visszanézett. Kéknek. Egy ház előtt Jósé Zaharimo Gias. Ott vannak a kopasz hegy fölött a madarak, vagy azok is lezuhantak? Ott kell lenniük. Erre gondolt,. Csak ne üssenek!) A kórház emeletére sárgaréz lépcsőkorlát kígyózott. Olyan fényes volt, hogy nem nyúlt 1 toa- zá. Az orvos azt mondta, nagyon leromolott, föl kell egy kicsit javítani. Rövid haja volt az orvosnak, és kacsintott, amikor azt mondta, föl kell javítani. Egészen enyhe dózis, kétszázalékos, A katona kint várt a folyosón. Egy szép, kreol arcú asszisztensnő készítette elő az injekciót. Amikor vattával ledörzsölte a karját, összerándult. — Ú -*• mondta a kreol arcú — ne féljen. A szúrást észre se vette. Az orvos megkínálta cigarettával. Amikor kilépett az ajtón, vállára tette a kezét. Csak egy pillanatra. Rohadékok. A sárgaréz lépcső- korlát szikrázott a beeső napfénytől. Lehunyta szeipét. — Gyerünk! — lökte meg hátulról a katona. Nem szabad hinni a káprázatoknak. A kórházzal szembeni ház falán még annyi látszott a fehér mészbetűkböl: „VENCE...” Aztán rácsapták a rabszállitó ajtaját. (Miért? Az igazságért! — mondta — Értetek! Sört ittak. Az egyik bányász fölállt, aktatáskájában összekoccantak a sörkonzervek. — Élnünk is kell. — Éppen ez az! A déliek, a szénbányászok... — Mi északiak vagyunk, és rezet bányászunk. ■ >— De ti is! — Majd azok is. Elment. A többiek ültek az asztal mellett, szívták a cigarettát, nem néztek egymásra.1 Pontosan ismerte, a zajokat. A jajgatásokat is. Ezen a soron magánzárkák voltak. Csak saját sóhajain nem tudott eligazodni. Meg' az orvoson. ■ —| Nem érez semmit? Megrázta a fejét. — Ereznie kelll Érti! Ereznie kell! Miért olyan kétség beesett, olyan rábeszélő az orvos hangja? Már negyedszer vitték a kórházba. — Emeljük az adagot, két ampullánál tartunk — énekelte az orvos. — írja, nővér! —» A nővér irta, az orvos pedig az ablak felé fordulva szavalt: -** A morfium élénkít, énekre, táncra serkent, haj, de. milyen táncra! Nincs az a gitár, amelyik kísérni tudnál Ott táncolt fehér köpenyében az obiak előtt hirtelen megfordult, hozzálépett, egészen közelről: — Érti? De magának én nem adok morfiumot egy milligrammot se. Csak beírom. Érti? A piszok. Súgva hazudnak. Nem elég, hogy beszorült a rókalyukba, még az ebek csaholá- sát is hallgassa! — Énekre, táncra serkent! Az orvos szeme könyörgő és rémült. — Érti? Nem értette. Talán mert n börtönben egyedül maga körül körözött, mint a kiterjesztett szárnyú madár, amelyik nem találja sziklát, ahotiá visszaszállhat. Csak ahiikor a negyedik szúrás után se érzett semmit, akkor kezdett tombolni. A falak tiszta égbolttá tágultak körülötte. Ugrált, rikoltozott, fejét fölvetette: — „Három kocsma meg egy . m / „ Jaj, de csúnyán szerettél!" Ahogy a torkán kifért. A nia- I gas őr csizmájának a koppanását meg se hallotta. A kémlelőlyukon nézett be, — „Három peső. meg egy fél, Hideg reggel elmentél!'’ — No! — vigyorgott az őr. — No? — Huhuhú! — Magasba dobta karját. Tudta, komédiáznia kell. Nem hazudott az orvos. Nincs egyedül. Az őr kinyitotta az ajtót, intett, hogy kövesse. (Az éjszakák hűvösek voltak. Szorongatta a pisztolyt és dider- gett. A bányák felöl időnként kövek gurultak le a hegyoldalon. Ilyenkor mindig a tehetetlenség, meg az elszakadás szomorúságát érezte. Este megmutatta a pisztolyát Jósé Zaharimo Giasnak. A fuvaros négy ócska Fordja ott álit az udvaron. — Ha reggel ne»» kezdi el a szállítást!... Zaharimo Gias széttárta karját. — Látja — s a meztelen motdrházra mutatott. — A sofőrök pedig... — Arra ne legyen gondja! Amikor a ponyva álól visszanézett, kéknek látta a kopasz hegyek karéját. Az egyik ház előtt Zaharimo Gias. Nem volt az arca se mosolygós, se diadal- más, mozdulatlan gyűlölet üsz- kösödött a szemében. Aztán egy rézből gyúrt indián fehér kalapban, majd por, s valaki a ponyva alatt énekelni kezdett: — „Három mérföld meg egy fél. De messzire elmentél..." 'Vinnyogó hangját le-föl dobálta a teherautó. A katonák térdük közé szorították a fegyvert. Az egyik megszólalt: — Csönd!)' — No, Jermola? Az őrnagy mosolygott. Ő az íróasztal előtt állt, és visszamo. solygott a keselyű-arcra. Kezét előrenyújtotta, hogy remegjen, mint a vasárnapi koldusoké a templom előtt, mint a tüntető bányászasszonyoké, mikor magasba emelték a téren. Csapdosott, akár a fölriasztott madár,. közben figyelte az őrnagyot. — Jól van, Jermola, megkapod, továbbra is megkapod az adagodat. Mindig megkapod. Aztán csak úgy mellékesen: — No, hova is vitted 11-én reggel a tartományi főnököt? Leejtette szárnyát a madár, megtalálta a sziklát maga alatt. Nem hadonászott toi'ább. Tehát ezért. Arcán a vízmosások csöndje. — Na? Az őrnagy szemében ugyanaz az üszők, mint Zaharimóéba n, amikor a port lengető ponyvás, teherautó után nézett. Szedetett volna fölkacagni. Néma maradt. Az őrnagy intett, hogy vigyék. (Motorkerékpárral mentek le az Atacamáig. A lapostetejü túlidtól deszkapalló vezetett a vízhez. A bárka propellerének egyik szárnya, mint egy haluszony, kiállt a vízből. A főnök kérdően nézett rá. A szél összeborzolta haját, ö megrázta a fejét. — Visszamegyek. Hátha még... Amikor elvették a motorkerékpárt, még mindig nem hitte. — Lenn, délén meg Santiagóban biztosan .. - — mondta. A többiek, csöndben hallgatták. Az elöljáróság büféjébe csukták őket,- közvetlenül a bejárat mellé. A büfé üres volt. A magas bárszékeken ültek, mint a gyászoló, kopasznyakú, madarak. Fejük beesve válluk közé. Aztán előállt a teherautó. — Jermola? — kérdezte a katona, és úgy arcon ütötte, hogy hátra- tántorodott. A kopár hegyeken kö'vek görögtek, de ö csak a kék karéjt látta egy villanásra a ponyva alól.) . — Jermola! Jermola! — énekelte az őr végig a folyosón. Megnyílt a csigolyacsikorgású vasajtó. — No! Egészén közel dugta az őr a képét. — Tudod, milyen nap van ma? He? — Mintha nyál csorogna le az állán. — A fo- golyszábaditó Mária napja van ma. Bizony! Nem felelt. A kórházzal szemben a ház falán a meszelt felírásból annyi még ott maradt: „VE .. — „Három varjú meg egy csíz...” — Dúdolva ment föl az emeletre. De a szobában a színek baljós döbbeneté. Az asszisztensnőnek vörös haja volt, az orvos pedig teljesen kopasz. Csak a barkója körül sötét.. Megkapaszkodott. A többiek? Lihegett. Két tenyere szétterpesztve a falon, Krisztusszögekre váró repdeső madár- szárnyak, szélfútta Mária-ken- ” dője. A többiek? Akik eddig? — Hm. Négy ampulla! Az idegen orvos elismerő és gyűlölettől fátyolos szeme. — Szépen fölment. Hanem ez az utolsó, hallja! Többet nem kap, csak ha kinyitja a száját. Érti! Értette. Ez az utolsó lehetőség. Hogy^ mindent kitaláljon. De hiszen nincs egyedül. Az orvos, a másik, a nővér, a... Kurtán belenevetett a fátyolos szemekbe, aztán feltúrté az ingét. Az injekció után még ki tudott menni a folyosóra. Kezét magasba lökte, ahogy a fuldoklók, ahogy a tüntető bányászasszonyok. . * A katona hiába kapott utána. Ó, nem mint a kopár hegyoldalon guruló magános kövek, hanem mint a hirtelen haláltól ütött szép madarak, a csillogó rézkorlát mellett gurult le teste a lépcsőn.
