Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-22 / 45. szám

MŰV É LÖD ÉS • I R O D A LOM?» MŰVÉSZET • IRODALOM • MŰVÉSZET Öt fotós egy kiállításon Mivégre művelődünk? Az igazi Karinthy Ifikor • napokban vágat Art • »agyai művelődési központban • Karinthy-aat, valaki azt mond* ta melléjttm: — Nam azt vár- tóm. BrdaklOdéaatnra, hogy mii várt, miért csalódott, így vála* aaolt: — Karinthy Frigye* paró­diáin éa humoreszkjein nagyo­kat lehetett mindig röhögni. S •teltből most alig kaptunk va­lamit. Lehet, hogy a nézőtársam így Ismeri a magyar irodalomnak ezt a kivételes képességű, sajátos hangú alkotóját, ám ne higgye, hogy jól ismeri, ha így beszél. Ugyanis a nevettetés — bár egy­általán nem kis dolog az sem! — nem egyedüli erénye klasszi­kus írónknak, ö egyrészt éppen sokoldalúságával tűnt ki már in­dulásakor, s töprengő-filozófáló, az élet értelmén meditáló írásai­val. Kevés alkotónk volt bár­mikor, aki nálánál mélyebben átélte volna az átfogó teljes vi­lágot; a létezést, az élet és ha­lál nagy problémáit. Ahogyan ilyen ..írásaiban a valóságot elemeire bontja, s a megtörtént vagy kitalált dolgo­kat, élethelyzeteket — sokszor az abszurditásig fokozva — elénk tárja, az nemcsak magával raga­dó, de egyszersmind hátborzon­gató élményt is nyújt az olva­sónak. Ezért hangsúlyozzuk, hogy a nagy nevettetők sorába tartozó Karinthy Frigyes olyan gondolkodónk, aki mindenkjl el­mélyültebb gondolkodásra ser­keni műveivel. Egyéni látású al­kotó; kiélezett szavaira oda kell figyelni. Ha ezt tesszük, ezáltal jobban ismerjük majd a dolgok összefüggéseit, a jelenségek mö­götti nehezebben kitapintható lé­nyeget, az ember és a világ kap­csolatát, annak sokféle oldalát. Karinthy az így irtok ti című kötelével sokakat nevetésre kész­tetett életében, s azóta is; ma is. A Tanár úr kérem is könnyet csal ma is a szemünkbe a kaca­gástól, ha olvasgatjuk. De azt gondolni és állítani, hogy az ő igazi arca csupán e két műből és a szintén annyira népszerű Görbe tükörből áll össze az ol­vasók eljött, merőben tévedés. Hiszen ő a ma oly divatos és felkapott tudományos-fantaszti- TW$ Irodalom ,'egyik korái* muve- ‘ IBjé'^trtt.. ‘ S 'öVyän5 véf’sékVt'^ írt' 'mint"'péidátil a nehéz Sodrású? gondolatgazdag „Nem mondha­tom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" kezdetű Előszó, amit ma lsem lehet meghatottság ■és lelkesedés nélkül olvasni. Az Utazás a koponyám körül című alkotásában pedig boszorkányos pontossággal rajzolt hiteles ké­pet a saját betegségéről. Nemcsak a nevetésre tarthat számot tehát. Varga Mihály A megyei művelődét! Köz­pontba érkező látogatók ezekben a napokban egy feltűnő helyen elhelyezett, Jól összeállított fo­tókiállításba ütköznek. Ez • tény lehetővé teszi, hogy báiM megnézhesse, tehát azok iis, akik­nek ez előzőleg nem állt szán­dékukban. Ám korántsem az történik, hogy aki megnézi • bemutatásra szánt képeket, az csalódik. Sőt. A jelek a2t mutal­ják, hogy sikeresnek mondható a kiállítás. A vélemények nap mint nap kedvezőek; a látogatók elis­merően szólnak a fotókról; s al­kotóikról, s különösen azt hang­súlyozzák teljes joggal, hogy az fotós mindegyike fiatal. Az előzőleg egv pályázatra be­küldött művek közül válogattak a rendezők. S jól válogattak. A most bemutatott ötven egyné­hány közepesre, s nagy méretűre nagyított alkotás műfajilag és tartalmilag egyaránt változatos képet mutat. Az igen tehetséges Bahget tsz­tnftr portrékkal As eacndéle- tokkeí hívja fal magára a fi­gyelmet. Munkáit elmélyültet? és feudal kivitelezés jellemzi. A hí­rős városban néhány hónap alatt Ismertté vélt Kanyó Fcrant fo­tóin a munka feltétlen szeretet« süt át. Érzékeny mai valóságunk iránt. (Csőfektetők, Szénégetők) a mozgás titkait kutatja. Kérpáil Jánost a mában rejlő ellent­mondások, ellentétek izgatják. (Kontraszt; A város szélén). Madaras László megeleveníti a tárgyakat, melyek láthatóan kö­zel állnak szívéhez. Koczka Ist­ván ági tat ív és politizáló; a há­ború és béke kérdései foglalkoz­tatják. Szuggesztív erejű Bahget lsz- kander első díjas férfiarca, S Kanyá András második díjas műve a munkás harcát fejezi ki az anyaggal, művészi eszközök­kel. A többi fotókkal is, együtt­véve a minket körülvevő világ lényeiről, eseményeiről s tár­gyairól vallanak, öt — különbö­• Rahget Iszkaadrr: Vajast esendőtek ző színvonalon alkotó, ém törek­véseiben rokonszenves — fiatal fotós ambiciózus munkáján ke­resztül. V. M. A Bahget Iszkandcr: f.gy -f kettő. TÁRNÁI LÁSZLÓ Arcodba kormot fújnak Arcodba kormot fújnak Szemedre napfoltot Lepkeszá rny-hamu vibrál Döfköd milliárd szilánk . tükörsim á ra csiszolna Helyén a nyakcsigolyád nem reccsen ezüstívű gerincei Koponyádban izzik a velő Havazik arcod az éjféli halál visszafelé számolt perceiben MCvrlódő ország vagyunk — fogalmazódott meg többízben a közművelődési párthatározat vi­táiban megyeszerte. Hallottunk olyan ellenvetést is: Jó, jó, köz­mű vetődő ország lettünk, de azért elsősorban termelő ország vagyunk. Az ellenvetés — szándéka el­lenére — a legtökéletesebb talá­lat: igen, termelő ország va­gyunk, a legteljesebb mértékben! Abban az értelemben is, hogy a „termelés túllép önmagán, mi­vel az ember egész életmódja termelő jelleget nyer, vagyis minden lényeges tevékenysége közvetlenül kihat a termelés fej­lődésére". Ágh Attila sűrítette az idézett mondatba tanulmányá­ban (A művelődéselmélet filozó­fiai alapvetéséhez) a marxi mű­velődéselmélet fenti alapelveit. í. m Jó, jó, ez filozófia. De hát a valóság!... Hallani vélem az újabb ellenvetést. Igen, a valóság. Hát, nem ily egyszerű, bár „az ember lényegi erőinek fejlesztése" marxi teó­riának hazai megvalósulását jól kitapinthatjuk az utóbbi évtized közművelődésében. Akár olyan ellesett beszélgetésekben. ame­lyekből kiderül, hogy sok föld­műves ember számára az a jó könyv, ami gyümölcsészelről, nö­vényvédelemről szól. Nos. itt közvetlenül tetten érhető, hogy a könyv lassan kertésszé for­málja — „termeli" — az embert, az elsajátított tudomány a szak­értő kézben közvetlen termelő erővé válik. Az olvasás terjedését nehéz nyomon követni. Hiszen a köny­vesboltokban tavaly egymilliárd- háromszázmillió forint értékben vásároltak könyvet egyénileg az emberek, ami nem szerepel az olvasási statisztikában. Ezenfelül a könyvtári olvasók száma csak­nem kétmillió 500 ezer fő. Kér­dés, mit olvasnak? Mennyiben értékes irodalmat, vagy tudomá­nyos ismeretet nyújtó könyve­ket? A tanácsi és szakszervezeti könyvtárakból kölcsönzött több mint ötvenhat millió kötet min- 'denesetre azt tanúsítja, hogy a könyvtári tagok, emberségben gyarapodtak a könyv által. A könyvtár ugyanis önmagában mércéje a könyvnek. 2. A statisztika természetesen nem bizonyít semmit. Csupán eligazít a szátnvetésben, midőn a művelődés termékenyítő hatá­sát próbáljuk kitapintani. Olykor maguknak a néDműve- lpknek is meg kell kérdezniük önmagukból: mit akarunk a dol­gozó emberektől? Mivégre műve­lünk tudománnyal, művészettel, jó szóvá1, értő emberséggel? Hankiss Elemérnek a Válto­zások a társadalom értéktudatá­ban című cikkéből vtft Idősei­ben a felelet: „A na§f társadal­mi átalakulások elpaa korsza­kaiban, mint amilyaa Magyaror­szágon 1945-ben kezdődött « 2000-ben még minden bisonnyM javában tartani fog, különös« értéktorzítások állandó korrigá­lására, s így az ilyen korszakok­ban — más korszakokhoz kö­pést — még nagyobb mértékbe* szükségessé, értékké válik magá­nak az önismeretnek és a társa­dalmi tudatosulásnak az igény% a képessége, gyakorlata is.” (Kultúra és közönség, 1174. 4. szám.) Erről van tehát szó: az önis­meretről, az ember önnön lehe­tőségeinek felismeréséről; mun­kában, szórakozásban, művelő­désben. Meg közösségi szemlé­letének, társadalmi tudatának kialakításáróL Mindez különös „termelés” az ember benső javaiban. 3. Ráfizetéses? nem éri meg a beruházást? Érdemes az ilyen avult előítéleteket kritikai vizs­gálat alá venni. Hiszen a ter­melés gazdaságosságán túl új faj. ta „közgazdasági" 'fogalommal számolnak a teoretikusok: a közművelődés hasznával, gazda­ságosságával. S a művelődéi» „gazdaságtanának” szocialista szemléletében már gyökerében más a termelés és a művelődés­kapcsolata. Számunkra itt leg­fontosabb a személyiség kimű­velése. mint az ember benső ja­vainak. teljes emberi énjének fejlesztése. Mindez megfogalma­zódott a közművelődési pártha­tározatban. És ezzel — ki sza­vakban, ki belső meggyőződés­ben is — mindenki egyetért. A’ disszonáns „hangok" akkor érzékelhetők, amikor tettekre ke­rül a sor. Amikor a művelődés­ről csak beszélni kevés — mű­velni. művelődni kell! E ponton- gyakran megtorpan sok kezde­ményezés. Nincs elég népművelő, nincs elég pénz. nincs elég ön­kéntese a közművelődésnek. Sok üzemben, településen ma még úgy tűnik, nem rentábilis beru­házás a közművelődés. i 4. Annyi igaz: nem térül meg rö­vid távon. De történelmileg nézve, a szo­cializmus jövőjét nézve, a köz- művelődés (anyagi létünk mai szintjén) egyik legjobb, legérté­kesebb, leghumánusabb beruhá­zás. Hiszen az embert „termeli”. Képességeit, kezének — eszé- nék — lelkének humánus érté­keit — miként bányász a sze­net — fejti ki, hozza fel em­beri tárnákból a mindennapi élet felszínére. B. ö. • Kanyó I-'ercnc: Cím nélkül. Majd elém lépsz egyszer falusi harangzúgásban.m amikor a szennyezett levegőt megtisztítják a, rebbenő álmok. Mjijd egyszer, egy gongütésre megjelensz riadt szemekkel, hogy elmeséld azokat a napokat, melyeket felszippantott az idő. Majd egyszer szőnyeget teszel az elfáradt lábam elé, s azt mondod: álljak meg egy szóral Majd egyszer elém állsz s azt mondod szomorúan: „Én vagyok, aki voltál: hallgasd meg bíráló szavamat." Majd egyszer elém állsz — s én o panaszaimat nem mondom el akkor; csak nézek Rád lassú döbbenettel. VARGA MIHÁLY egyszer Modernkedünk, modernkedünk? Az írónak joga van bármilyen formát választani közlendőjéhez. Ha akarja, össze is keverheti a so­rokat, formálhatja kereszt-, vagy karácsonyfa-for­mára az egymás mellé, alá- és fölérakott szavakat. Mint ahogy a század elején a különböző izmusok hívei — például a futuristák —, polgárpukkasztás- ként leírhattak ilyen „verset": Író író pic pic író író pác pác Maa-gaa-laa 1 Maa-gaa-laa RANRAN ZAAF Az egésznek ugyan nem volt semmi értelme, de legalább bosszantotta az olvasókat, lazította — sze­rintük —, a megcsontosodott, merev formákat. . A futuristák, dádaislák és más „formabontók” fölött ugyan eljárt az idő, de az újítás ingere és szükségessége, ami természetes velejárója az alkotó munkának, azért néha még mindég felszínre hoz öncélú formai játékokat az irodalomban. A legmeg­lepőbb és legbántóbb az, amikor sikeres alkotások hatását rontja le az elhibázott formabontás. A próza írok .közül néhányan mostanában egy- végtében. mindén tagolás nélkül ömlesztik sorai­kat. Bek- dis nélkül, oldalakon keresztül, akkor is, ha a um;. lani'. ' 1 nem kívánja ezt, .'s nem egylé- legzetn 'Inján monológ, vagy az áradó beszéd lendüli .• tész.i dnkolttá a tagolatlan írásmódot. Így írnál; nkkn s, amikor pedig a szöveg, a cse­lekmény megállóst, pihenőt kíván, amikor a lélek- rajzot esemény, vagy más fordulat váltja fel. Mondhatnánk, hogy ez magánügy, szuverén jo­guk. Valóban az is. ha az asztalfióknak írnak. De amikor folyóirathoz nyújtják át művüket, talán mégis érdemes volna megkérdezni önmaguktől: nincs itt valami tévedés? Valóban igényt tartanak rá, hogy valaki el is olvassa alkotásukat? Meg kellett volna kérdezni ezt a tehetséges Var­ga Csabától is, a Forrás szerkesztőinek, mielőtt tó­közük Hullámtarajok című írását. (Egvvégtében, ti­zenkét. nyomtatott oldalon, a folyóirat legfrissebb, recenziókra tán még alkalmas betűivel.) Bevallom, nem olvastam el a novellát, bár több­ször is nekifogtam, csak beolvastam imitt-amett. Káprázó szemmel ugvnnis nem lehet olvasni fo­lyamatosan. A hetűtenger látványa nem hogy von- zaná, inkább taszítja az. olvasót. ■ öncélú modernkedés ez, kedves Varga Csaba. Szokjon le rpla mielőbb, ha. azt akarja, hogy ne csak a nevét és írásainak címét jegyezzék fel emlé­kezetükben a folyóirat olvasói. F. Tólh P.S1 301 kibbbbcbhbbi Tódor szereti a telet Szereti bizony, ahogy azt barátainak nemegyszer hangosan is megfogalmazta. Természetesen, az esetlegesen felhangzó ujjongás, lehurrogás nem ri­asztotta vissza attól, hogy újabb érdekes vagy unalmas gondolatokat mondjon ki. Hősünkről tudni kell, hogy baráti köre nem azok­ból a mindenki által jól ismert emberekből tevődik össze, akik bizonyos gyakorisággal szerepelnek kü­lönböző hírlapok hasábjain, viszont arra is gondo­sait ügyelt, hegy ne a kétes hírű talponállók törzs­vendégeit invitálja otthonába. Ebből az egyetlen mondatból is mi mindenre le­het következtetni! Például nyugodtan állíthatjuk, hegy Tódor nem olyan ember, aki hírességek ke­gyét keresi, de gondosan távol tartja magát az icn. kocsmatöltelékektől is, hiszen azoktól semmi jót sem tanulhat. (Mondatunk utolsó kitétele szóról- szóra megegyezik Tódor egyik gyakori kijelentésé­vel.) Könnyen rájöhetünk, hogy Tódorunk nem vala­miféle különleges ember. sőt. bízvást köznapinak is tarthatjuk: olyannak, akiből pontosan tizenkettő egy tucat. Így nézve viszont,újfent más hangsúlyt kan az a kijelentése, mely szerint ,.szereti a telet". Ugyanis, ha ez csak egy embernek a véleménye, akkor azt úgy is felfoghatjuk, mint különcködést, súlyosabb esetben pedig feltűnési viszketeysrg nyilvánvaló túltengését. De mivel Tódor az, aki; igy kijelentése társadalmi töltést nyer: mintegy a tömegek hangulatát fejezi ki: „szeretjük a telel." MibQl is áll Tódor télszeretete? Előkészületekből, ugye, melyek a télire való tüzelő beszerzését épp­úgy magukban foglalják, mint az idők során el­használódott meleg holmik — sál. késztyű stb. — megvásárlását; nem említve most olyan, másodla­gos dolgokat, mint a kályha beállítása, a könyök- csövek bepászitá.sa, vagy akárcsak a kerti vízcsap légtelenitése. Mikor minden készen áll. s a várha­tóan felhasználandó anyagok hiánytalanul együtt vannak, jelentheti ki Tódor barátai körében: ,.sze­retem a telet”. Télidő alatt is tartotta magát véleményéhez. Szomszédai például különös örömet leltek abban, hogy unalmas, hideg délutánokon belestek Tódor kamrájának ablakán, amikor hősünk a műhelybe hordott tuskókat gyújtássá aprította, vagy amikor a már kész tűzgyújtási segédeszközökéi akkurátus figyelemmel egy hatalmas ládába porciózta; szá­jában az elmaradhatatlan cigarettával, a láda szé­lén pedig egy pohár fröccsel. Tódor az efféle — más számára bizonyára unalmas és kínos — dol­gokat is túlzás nélkül állíthatjuk: nagy örömmel és szakértelemmel végezte. Sajnos, mint az a meteorológiai statisztikák ta­nulmányozásából egyértelműen kiderül, a tél az utóbbi években úgyszólván elmaradt. Hősünk nem látott félméteres hóval beborított utakat, a színes nyomású képeslapok borítóin nyoma sem volt a művészien lefoiografált, hóhullásnak, alig, vagy egyáltalán nem mozdultak ki fűtött garázsaikból a köztisztasági vállalatok hóekéi, hómarói, sószórói, s csak egyeé nem különösen forgalmas helyen álló bérházak falán "tudott felfedezni foszladozó felira­tokat, melyeken rendkívüli hómunkást kerestek felvételre. Mindebből persze nem arra következtetett, hogy a negyedik évszak egyáltalán nem létezik. (Bár némely társaságban ezt a kijelentést többször, mintegy bizalmas jellegű értesülésként. — utalva egyes külföldi politikusoknak az atomháborúval összefüggő, de soha el nem hangzott kijelentésére — megfogalmazták.) Legyen elég példának felhoz­ni a televízióban gyakorta látható képsorokat ide­gen és távoli országokban dúló iszonyú hóviha­rokról, gleccserekről, lavinákról. Ez nagy gondokat okozott Tódornak, hiszen kár­ba veszett a nagy igyekezete, tél-várása. Barátai is piszkálták: mikor nemrégiben újólag azt mondta, hogy „szeretem a telet", hangosan nevettek, és megjegyezték, hogy „szép, szép, de könnyű azt sze­retni, ami nincs.” Hősünk hiába bizonygatta mi mindent tett kedvenc évszaka méltó fogadtatására, csak gúnyosan vigyorogtak. Emiatt aztán Tódor előbb mélységes letargiába később gondolkodóba- esett. Cselekedetek követték a morfondírozást. A haza­fuvaroztatott tüzelő felét eladta. Bár sálja már régen megérett a cserére, méltán hires, s kedvenc áruházát nem kereste fel evégett. Esténként már nem azzal a régi várakozással hallgatta a rádió időjárás-előrejelzéseit, mint azelőtt. A logika és a vaiószínüségszámitás alapjár,, felhasználva a mo­dern lélektan következtetéseit, okunk van azt hin­ni. hogy Tódor valamiféle lelki válságba került. A megfigyelésében részt vevő szavahihető egyé­nek például egy természettudományos könyvvel a kezében látták, miközben olyasmit motyogott — a megfigyelés bizalmas, ennélfogva titkos jellege miatt sem lehetett tisztán érteni —, hogy „kérem, egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, de majd .. Mire utalhatott ez a beszédfoszlány? Nem tudni biztosan. Mindenesetre szenzációként hatott, mi­kor az egyik, megfigyeléssel megbízott személy né­hány nappal ezelőtt azt jelentette, hogy Tódor, coy hétköznapi estén, bizalmas barátai körében felállt, s hosszas torokköszörülés után így szólt: ..Bará­taim! Sokai gondolkoztam az elmúlt napokban ki­jelentéseimen. Döntöttem! Én ezentúl nem szere­tem a telet! Mennyivel szebb a tavasz, a nyár. vagy akárcsak az ősz..Zúgott a taps. Ujjonglak Tódor barátai. Csak a történelmi hitelesség kedvé­ért jegyezzük meg hogy azon a napon, hosszú évek óta először, tetemes mennyiségű hó hullott az or­szágra. és megkezdődött a régóta elmaradt tél. Ballai József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents