Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-19 / 42. szám
Az MPLÄ luandai kormánya az angolai nép törvényes képviselője A nyugati világ is megkezdte a diplomáciai elismerést ESEMÉNYEK SOROKBAN BELGRAD A JKSZ elnökségének meghívására Belgrádba érkezett Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. A portugál párt vezetője Sztane Do- lanccal, a JKSZ elnöksége végrehajtó irodájának titkárával és a végrehajtó iroda más tagjaival eszmecserét folytatott a két párt tevékenységéről, valamint a nemzetközi helyzetről és a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom kérdéseiről. (ADN) KAIRO Az Arab Liga kairói székhelyén szerdán bejelentették, hogy Mahmud Riad a szervezet főtitkára csütörtökön Algírba utazik és 'kísérletet tesz a Nyugat- Szaharáról kirobbant vitában közvetlenül érintett 'három ország, Algéria, Marokkó és Mauritánia konfliktusának tárgyalásos rendezésére. Algériái látogatása után Riad Rabatba utazik, majd felkeresi Mauritánia fővárosát, Nouakchottot is. A főtitkár a hét elején táviratot küldött a három észak-afrikai állam vezetőjének, és arra sürgette őket, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalásokat a vitás kérdésről. Az Angolai Népi Köztársaságnak az első jelentős tőkés állam, Franciaország részéről történt elismerése lavinaszerű folyamatot indított el a nyugati világon belül. Szerdán Nagy-Británnia, Olaszország, Svédország, Dánia, Norvégia jelentette be, hogy az angolai nép egyedüli törvényes képviselőjének ismeri el az MPLA luandai kormányát. A svéd és a dán külügyminiszter Jósé Eduardo dos Santos angolai külügyminiszterhez intézett táviratában egyúttal kinyilvánította kormányának arra irányuló készségét is, hogy gazdasági és humanitárius jellegű támogatást nyújtson a fiatal köztársaságnak. Az elismerési hullám közepette elmaradt a korábban beharangozott pozitív zambiai lépés. Banda külügyminiszter szerdán a parlamentben kijelentette, hogy Zambia nem ismeri el az Angolai Népi Köztársaságot. A külügyminiszter az MPLA ég a szaka- dár Unita és FNLA „megbékélésére" szólított fel. Elismerte az Angolai Népi Köztársaságot Málta és Malawi kormánya, Kanada pedig készül az MPLA-kormány elismerésére. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint elvben már a portugál kormány is az MPLA elismerése mellett döntött. A Reuter angol hírügynökség úgy tudja, hogy a hivatalos elismerést eddig főként a szocialisták és a néppártiak ellenezték, hogy ne kerüljenek szembe a Portugáliába visz- szatért mintegy 350 ezer angolai portugállal a parlamenti választások előtt. Az amerikai .külügyminisztérium szóvivője az MPLA kormányának Franciaország részéről történt elismerése után a külügyminisztériumhoz érkezett kérdésekre válaszolva kedden közölte, hogy az Egyesült Államoknak nem áll szándékában az Angolai Népi Köztársaság elismerése. Brüsszeli értesülések szerint Kissinger amerikai külügyminiszter még február elején levelet intézett az Európai Gazdasági Közösség tagállamaihoz és felszólította őkét, hogy egyelőre ne létesítsenek diplomáciai kapcsolatot az angolai, kormánnyal. Bár az amerikai intenciót elvben az EGK egyetlen tagországa sem volt hajlandó elfogadni, egyes tagországok — nyilvánvalóan washingtoni egyetértéssel — nehezítették a közös döntést. Mivel a megegyezés a kilencek között nem jött létre, Franciaország önállóan cselekedett. Belgium pe- dik várhatóan holnap dönt a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Magyarország és Dánia hosszúlejáratú gazdasági megállapodása PÁRIZS Meggyilkolták a., január 29-én elrabolt Philippe Bertrand 7 éves - francia kisfiút. Holttestét Troyes város szállodájának egyik szobájában találták meg. A rendőrség szerint a gyermekrablók a gazdag szülőktől egymillió frankos váltságdíjat követeltek. A gyermek apja a váltságdíjat állítólag el is helyezte a rablók által megjelölt helyen, de a gengszterek a kisfiút mégis megölték. (AFP) A Pravda a szovjet-magyar együttműködésről Riport» Fémmunkásból A szovjet lapok szerdán megemlékeztek a szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának huszonnyolcadik évfordulójáról. , Ma már fel sem lehetne sorolni a magyar—szovjet kapcsolatok valarhennyi területét — írja megemlékezésében a Pravda. — A két ország közötti barátság szálai nem csak egyes személyeket, hanem egész kollektívákat fűznek össze. Az MSZBT-nek 1158 kollektív tagja van — üzemek, gyárak, .Szövetkezetek, brigádok. A lap ezután riportot közöl a Testvériség gázvezeték szovjet és magyar építőivel, az uszty-ilimsz- ki cellulózkombinát építkezésére berendezéseket szállító kecskeméti Fémmunkás gyár vezetőivel, és bemutatja a Szovjetunióból érkező árukat fogadó záhonyi határállomás életét. (MTI) Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Ivar Norgaard dán külgazdasági miniszter szerda délben Budapesten aláírta a magyar—dán hosszúlejáratú gazdasági, ipari, műszaki és tudományos együttműködési megállapodást, amely 10 évre biztosit jogi kereteket a .két ország vállalatainak és intézményeinek együttműködéséhez. Megjelöli áz együttműködés főbb formáit és azokat a gazdasági területeket, amelyeken a felek az együttműködés továbbfejlesztését különösen kívánatosnak tartják. A megállapodás aláírásával egyidejűleg érvényét vesztette a két ország kormánya között 1969- ben kötött hasonló megállapodás. Mindkét ország — törvényes állami rendelkezéseinek keretében — biztosítja a legkedvezőbb elbánást a gazdasági? ipari, tudományos és műszaki együttműködés számára. A két kormány támogatni fogja a magyar és dán vállalatok együttműködését harmadik piacokon is. Megállapították, hogy magyar és dán vállalatok termelési és műszaki-tudományos együttműködése az elmúlt években megélénkült. Számos kooperációs szerződés jött létre elsősorban a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az élelmiszeripari gépek, valamint a környezetvédelmi berendezések gyártásának területén. A dániai magyar gépipari exoovt- ban ma már számottevően részesednek a kooperációban gyártott termékek. Tárgyalások vannak folyamatban az építőipari együttműködés kibővítéséről harmadik piacokra. További kedvező lehetőségek kínálkoznak a kooperáció számára a finommechanikai és a műszeriparban is. Az aláírás után a dán külgazdasági miniszter nyilatkozott az MTI munkatársának. Kitért a KGST és az Európai Gazdasági Közösség lehetséges kapcsolataira is. Megelégedéssel állapította meg, hogy a KGST az Európai Gazdasági Közösségnek most konkrét megállapodást javasolt. — Ügy vélem — mondotta —, hogy a javaslat jó alapul szolgálhat a tárgyalásokra, a kapcsolatok kiépítésére. (MTI) Kissinger caracasi ígéretei Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kedden Caracasban venezuelai politikusok, tudósok i, és üzletemberek előtt mondott beszédében vázolta az Egyesült Államok latin-amerikai politikájának programját, amely a térség állami függetlenségének fokozottabb .tiszteletben - tartását ígéri. Kedden egyébként a venezuelai fővárosban folytatódtak a Was- hington-eilenes tüntetések. Míg hétfőn az egyetemi hallgatók, most a középiskolás diákok vonultak fel. követelve egyebek között. hogy az Egyesült Államok vonuljon vissza a Panama-csatorna övezetéből. A rendőrség újra beavatkozott, meg nem, erősített jelentések szerint egy diákot megöltek. (MTI) Gustáv Husák fogadta Bruno Kreiskyt 9 A csehszlovákiai hivatalos látogatáson tartózkodó dr. Bruno Kreis, ky osztrák kancellárt hivatalában fogadta dr. Gustáv Husák, csehszlovák államfő. (Telefoto — CTK—MTI—KS) a cia-vizsgAlat után Sok tanulság, kevés eredmény Életkörülmények a Szovjetunióban Stabil árak, növekvő fizetések WASHINGTON Heltai András, az MTI tudósitója jelenti: Az amerikai kormány átszervezi a hírszerzést, amelynek világméretű tevékenységét változatlanul szükségesnek tartja — közölte Ford elnök kedd esti washingtoni sajtókonferenciáján. Az intézkedéseket a CIA és más kémszervezetek látványos felülvizsgálata előzte meg, amely súlyos visszaéléseket tárt fel. Ford ezekre nem tért ki azzal, hogy „a jövő felé kell tekinteni”. Ezentúl az elnök vezette nemzetbiztonsági tanács hozza a hírszerzésre vonatkozó politikai döntéseket, míg a gyakorlati munkát a CIA igazgatója által vezetett bizottság hangolja ösz- sze. Felügyelő testületet is alakítanak. Az elnök szerint „vissza kell szerezni a lakosság bizalmát*’. Ezért intézkedéseket ' tesznek, hogy megvédjék az állampolgárokat a lehallgatással, levelezésük ellenőrzésével szemben. (A különböző hírszerző intézmények visszaélései között a belföldi kémkedés is szerepelt.), Űj szabályzat készül az FBI, a szövetségi rendőrség számára. amelyet ugyancsak elmarasztalt a vizsgálat. , Ford élesen elítélte, hogy a CIA kongresszusi vizsgálata kapcsán államtitkok kerültek nyilvános- í. ságra. Törvényjavaslatot terjeszt' be, hogy a jövőben büntetőjogilag felelősségre vonhassák a titoktartás megszegőit. A kormány az ellenzéki képviselőket. azok a kormányt, illet9 A képen: a CIA legfőbb irányítására alakult bizottság tagjai: George Bush, Robert D. Murphy (a bizottság vezetője) és Stephen Alles. (Telefoto — AP—MTI—KS) ve a CIA-t vádolják, hogy (a választási évben) politikai okokból kiszivárogtatták az adatokat. Az akták, vallomások felháborodást keltettek belföldön és sokhelyütt külföldön, ahol így fény derült a CIA korábbi akcióira, kapcsolataira. Az elnök egyetlen szóval sem tért ki a vizsgálatok tanulságai* ra, a törvénysértésekben vétkesek felelősségrevonásával, ezzel hallgatólagosan megerősítve a felelősök védekezését: Castro vagy Lumumba meggyilkolására készülve, Chilében vagy Olaszországban szervezkedve mindenkor legfelsőbb utasításra és jóváhagyásra cselekedtek. Ford ugyanakkor meleg sza. vakkal méltatta a különböző hírszerző intézmények munkáját, amelyek világszerte kifejtett tevékenysége nélkül , elképzelhetetlen vol-na az Egyesüli Államok biztonsága”. • Az SZKP-nak a szovjet emberek életszínvonala emelésére irányuló politikája változatlan és hpsszú távú — írja szerdai számában a Pravda, az életkörülmények szovjetunióbeli fejlődésével foglalkozó cikkében. A cikk megállapítja, hogy a most véget ért kilencedik ötéves terv idején jelentősen nőtt az állam által hozott központi intézkedések szerepe a ' szociális problémák megoldásában. A munkabérek, a nyugdíjak, a társadalombiztosítás, a segélyek és egyéb juttatások növelésére az elmúlt ötéves tervben kilencven százalékkal többet költöttek, mint a nyolcadik ötéves terv éveiben. Gyakorlatilag nincs egyetlen szovjet család sem, amelyet ne érintettek volna ezek az intézkedések. 75 millió munkás és alkalmazott fizetése emelkedett az elmúlt öt évben. A munkások és alkalmazottak havi átlagfizetése a különböző pótlékokkal együtt 198 rubelre nőtt. 56 millió szovjet állampolgárnak javultak a lakáskörülményei, 19 millió fiú és lány végezte el a különböző középiskolákban tanulmányait. A felsőfokú oktatási intézményekben és a szakközépiskolákban végzettek száma 9 millió volt. Az új, tizedik ötéves terv különösen nagy figyelmet szentel a dolgozók munkakörülményei javításának. Elsőrendű feladattá vált az alacsony képzettséget igénylő, és éppen ezért rosszul fizetett kézb munka részarányának csökkentése. Az eddig felsorolt eredmények éles ellentétben állnak a kapitalista országokban uralkodó körülményekkel. Nem véletlen például, hogy az Egyesült Államok, a kapitalista világ vezető hatalma, amely az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem tekintetében első helyen áll a világon, csupán közepes szinten áll az emberek átlag' életkora tekintetében, és vezető helyet foglal el a bűnözés, a szervezett bandi- tizmus, a kábítószer-fogyasztás, a pszichikai megbetegedések és az öngyilkosságok terén. A fejlett tőkés országokban jelenleg több mint 17 millió munkanélküli van. A fogyasztói árak csupán az elmúlt öt évben az Egyesült Államokban 39 százalékkal, Nagy-Britanniában 84 százalékkal, Franciaországban 53 százalékkal, az NSZK-ban 35 százalékkal, Japánban pedig 70 százalékkal nőttek. A Szovjetunióban ezzel szemben általános foglakoztatottság vari, a fogyasztói árak stabilak, rendszeresen nőnek a fizetések, és javulnak az életkörülmények. Ennek köszönhető, hogy nő a társadalmi homogenitás, és erősödik a szocialista társadalom egysége. (MTI) A csehszlovák szövetségi gyűlés küldöttsége Győrben és Bábolnán A Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi gyűlésének hazánkban tartózkodó küldöttsége, amelyet Alois Indra, a csehszlovák szövetségi gyűlés elnöke vezet, kedden Győrbe, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárba látogatott. A csehszlovák vendégeket először Horváth Ed'e vezér- igazgató tájékoztatta a gyáróriás életéről. A tájékoztatót üzemlátogatás követte, amelynek során a vendégek a motor- és futóműgyártással ismerkedtek meg, & megtekintették az öntödét, valamint a központi szerszámüzemet is. Tiszteletükre járműipari bemutatót is rendeztek. A csehszlovák küldöttség ezután a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátba látogatott. A vendégeket dr. Burgert Róbert, a kombinát vezérigazgatója és Záhonyi László, a kombinát pártbizottságának titkára fpgadta. A találkozón dr. Burgert Róbert ismertette a kombinát munkáját, külföldi kapcsolatait és terveit. (MTI) Aczél György látogatása Borsod megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden és szerdán látogatást tett Borsod megyében. A vendéget Miskolcon a megyei pártbizottság székhazában dr. Bodnár Ferenc első titkár fogadta. Aczél György ezután megtekintette a város új lakótelepeit, korszerű kereskedelmi létesítményeit, s a szakszervezetek \ székházában nemrég megnyílt „Asszónyport- rék” című képzőművészeti tárlatot. A látogatás következő állomása a miskolci gyermekváros volt, majd a Politikai Bizottság tagja a Diósgyőri Gépgyárat kereste fel. Tájékoztatót hallgatott meg a nagyüzem munkájáról, majd üzemlátogatásra indult. Ennek során elbeszélgetett az Állami-díjas „Lenin” szocialista brigád tagjaival. Aczél György Borsod megyei látogatásának következő állomása Leninváros volt. Itt dr. Kovács Miklós első titkár és dr. Kovács Albert, a városi tanács elnöke fogadta. Aczél György előbb városnézésen vett részt, majd a Tiszai Vegyikombinátot és olefinművét, továbbá a tiszai erőmű, valamint a tiszai ‘olajfi- nomitó építkezését kereste fel. Ezt követően a Tiszai Vegyikombinát vezetőivel, munkásaival találkozott. Szerdán Miskolcon Aczél György részt vett az' áramszolgáltató vállalat székházában rendezett megyei pártaktíva-értef’ kezleten, melyen időszerű kül- és belpolitikai, valamint művelődéspolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Kétszáz mázsás fűszerpaprikaátlagtermés Fajszon (Folytatás az 1. oldalról.) a helybevetéssel, s a kalocsai körzetben ezt az eljárást, a termőterület 70 százalékán alkalmazták 1975-ben. A mezőgazda- sági szövetkezeteik, az. állami gazdaságok a mezőgazdasági gépfejlesztő intézettel együttműködve hazai és külföldi gyártmányú betakarítógépeket próbálták ki. Ezek {közül a nagyüzemi termesztésben legjobban bevált a házai' gyártmányú fűszérpaprika- és Zöl d bábszedő gépnek ' a, MEFI által kikíserl'étezétt, • gúmfuj jas szedőadapterrel kiegészített típusa. Az állami gazdaságok és a szövetkezetek. valamint a fűszerpaprika-feldolgozó ipar az elmúlt öt év során s.okijt áldozott a paprikatermés előkezelésére, szárító, tisztító berendezések beszerzésére. Kalocsán, ' Miskén, Fajszon és Dusnokon ebben az esztendőben már nagy teljesítményű paprikaszárító gép működik a betakarítás időszakában. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter szerdán fogadta Ivar Norgaard dán külgazdasági minisztert. • Napirenden: a közétkeztetés Tegnap az országgyűlés kereskedelmi bizottsága két tém$t tűzött napirendre: a közétkeztetés helyzetéről szóló beszámolót, amelyét Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes és a nem szocia* lista országokban működd kereskedelmi kirendeltségek munkáját elemző tájékoztatót, amelyet Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes ismertetett a képviselőkkel. A közétkeztetéssel kapcsolatban érdemi tudnivaló, hogy a vállalatok, a költségvetésből gazdálkodó szervek dolgozói _ közül körülbelül 1,3, millió ember foglalkoz. tátották 36—37 százaléka étkezik munkahelyét. Ebben az étkezési formában alapvető az előfizetéses étkézés, amelynek mind minőségi, mind mennyiségi javítására törekszenek, a választék egyidejű bővítésével. Ezért szükség van az úgynevezett nyersanyag-normák javítására. Ennek érdekében a munkahelyi étkezésben szükséges len.- ne a 6,50 forintos normaminimum bevezetése. Ez vállalati hatáskörben — a költségvetési intézmények kivételével — megvalósíthatónak látszik, ugyanis a vállalati jóléti alapból biztosítani lehetne a meg* felelő anyagi forrásokat. (MTI) • SALT-találkozo Genfben Szerdán Genfben megtartották a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség újabb találkozóját. (TASZSZ) Továbbra is gondot -okoz, hogy a fűszerpaprika-betakarító gépek még nem kiforrott típusok, sok módosítanivaló van rajtuk ahhoz,. liógy megfelelő minőségben gyűjtsék össze a termést. Ezért a több, mint 5 ezer hektáros fű- szerpaprikatermő-területen még 1976-ban is kézzel kell leszedni a termés túlnyomó többségéi! Az idén életbe lépett gazdasági szabályozók ezt pepi , Jf.eJ.10en jp£r- legelik, ezért a sok kézi munkaerőt foglalkoztató^. ágadat .yg^te- ségés lehet. A Kalocsán és Szegeden végrehajtott több milliós beruházás ellenére a növekvő paprikameny- nyiség feldolgozására nincs eléggé felkészülve az ipar. Mindkét üzemben vannak 40 éve dolgozógépek. A következő tervidőszakban ezért újabb anyagi áldozatra lesz szükség ahhoz, hogy a feldolgozóipar kalocsai és szegedi üzeme a növekvő követelményeknek eleget tehessen. K. A.