Petőfi Népe, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-15 / 39. szám
\1 ÍV F. L Ö I) ÉS • IRC) 1) A I. C) M »MŰVÉSZET» IRODALOM • MŰVÉSZET • L&nyportré. (sttanj■), Szerdán kísérték utolsó útjára a közelmúltban elhunyt Czóbel Bélát. Rá emlékezünk képössze. állításunkkal. A Magyar Nép- köztársaság Zászlórendjével kitüntetett, Kossuth-díjas, kiváló művész: a huszadik századi festészet kimagasló képviselője volt. Hét évtizedes alkotó munkája érzelemgazdag művek sokaságával gazdagította képzőművészetünket. Czóbel Béla emlékére • Fekvő nő. 9 A baloldalt alsó képen: Lány legyezővel. • Végűi: Varga Imre szobrászművész Czóbel- portréja. (Fotó: MTI —KS.) GÁL FARKAS: Ami voltál Lóneod hiába csörgeted kolompjaid hiába rázod ami voltál, már nem lehetsz törvények közi zár családod. Elfogyó örömök alól a gyarlóságok kiütköznek t rájössz, hogy akarni nehéz, de lemondani annál könnyebb. Rájössz: a halszemű idő alattomosan rombol benned s jobban izgat a vesekő, mint kínálkozó, új szerelmek. S mert megváltani nem tudod hát megismernéd a világot és komor arccal tépelödsz hol töltőd évi szabadságod? Egyedüllétre szomjazol töprengést kínáló magányra hol sebeid gyógyíthatod készülve új dulakodásra. Csavaroghatsz és társtalan futásod nem tudják bemérni nem szippantják el gondjaid az otthon zúgó szénkeféi... Ami voltál már nem lehetsz. Egy mágneses mezőbe fogva forogsz. Csak zuhanásod vált ki a végső pályára dobra. GOÖR IMRE: madarat írsz madarat írsz mert angyal napokat írsz nyomjelző sugarakkal oszlopokat írsz mert lépted megakasztja kupolát írsz földekre körfalakra obeliszket kiáltson karcsú árnya ablakot írsz börtönre dómra házra madarat írsz megosztott .szárnycsapással jelenvaló madarat angyalszárnnyal napokat írsz oszlopra kupolára felemelt ujj mutat homlokra házra ablakot írsz csiszolt korongú köböl arcokat írsz siíilapjadőlt tükörből . párakat írsz ; gyöngyfuzér csigolyákat ablakot írsz melyen át az örök nap arcunkra visszaláthat SZÉKELY DEZSŐ: Bőség Ha pacsirta-szád enni kér, terített asztal tenyerem, rojta a könny, a só. a vér: a mindennapi szerelem. HATVANI DANIEL: Pálmát parázsló Szétrugdalt csillagos karámba terelek káromló imát; zsküszöm hu Htod hatalmára világgal korbácsolt virág. Hová legyek dzsungeled nélkül? Fogatlan vadak otthona: kéreg-alatti fagyban épül fény-rácsos beton-kaloda. Napom sivataggá alázzam? Már az egekig szomjazom. Pőrén pulzál az éjszakában pálmát parázsló oltalom. Fenákel Judit új regénye Fenákel Judit írásai húszéves kora óta jelennék meg különböző irodalmi lapokban. Első kötetét 1960-ban adták ki, ez a mostani a nyolcadik. Főiskolás évei után öt esztendeig általános iskolában tanított, 1962-től újságíró. Hosz- szabb ideig Szegeden élt, néhány éve Budapesten a Nők Lapja munkatársa. A foglalkozáshivatás nem választható el Fenákel Juditnál sem; az újságírói tapasztalat, élményanyag segíti az írói gyakorlatot. Ebben a regényben is szakértelemmel dolgozza fel tárgyát: a tehetség kibontakozását akadályozó „vidékiséget”, a kis hatalmasok. a „bölcsek kövét" magukénak tartó helyi nagyságok társadalmunktól idegen magatartását. Mondhatjuk azt is, hogy a publicisztika, a riport eszközeivel dolgozik. mert fejtegetései összefüggéseket eredményeznek, többnyire okokat is feltárnak, következtetéseket váltanak ki. A regény elején megtudjuk, hogy Uhrin Mátyásról, napjaink bizarr hatású, eredeti tehetségű ismeretlen művészről lesz szó, akinek helye van modern festészetünkben. Ilyen kezdés után megközelítő pontosságú képet kapunk arról, hogy miért maradt haláláig ismeretlen U. M.? Ez izgatja a fiatal művészettörténészt is. aki azért utazik N-be, hogy rekonstruálja Uhrin Mátyás festőművész-tanár életét. A beszélgetések és dokumentumok alapján felsorakoznak a szereplők, akik életében körülvették a tehetséges festőt. A „kis igyekvő” tanártestvér. a maga; .érdekében anyáskodó sógornő, a szabályok bűvöletében 'élő Igazgató;' a - karriert befutó volt osztálytárs, aki inkább ismeri a városka múltját, mint az országos politika időszerű problémáit és mások, akik provin. ciális gondolkodásukkal és összefonódásukkal is akadályozták U. M. kibontakozását. Ezekkel szemben. a festő mellett állók látszólag vereséget szenvedtek. Hiszen a tanárukhoz ragaszkodó tanítványok, a különös lelki kultúrájú feleség, a tanár urat egyszerűségéért tisztelő szomszédasszony, a kispolgári családot megtagadó segédszínésznő. a színházteremtésbe belefáradt igazgató, U. M. barátai, tisztelj nem tudták ellensúlyozni kellőképpen amazok erejét. Segítették, de nem változtatták meg Uhrin Mátyás életét, aki mint írta „pitidolgok” között élt, harcolt ellenük, elhitette velük, hogy fontosak. A regényben minden fiktív, a város, a személyek és a dokumentumok; s Uhrin Mátyás is az írói fantázia szülötte. A felhozott példák kizárólag csak példázzák, csak illusztrálják az írónő által megismert tényeket, összefüggéseket, arra ingerük, az olvasót, hogy kicserélje őket, más példákkal helyettesítse azokat. De a hamis általánosítás veszélye is fenyeget, ha személyekben és nem magatartásban gondolkodunk. A figurák egysíkúsága, helyenként elnagyoltsága, a város kulturális életének kevésbé árnyékolt bemu. tatása hiányérzetet hagyhat az olvasóban. Fenákel Judit újabb regényére is érvényes, hogy nem a téma, a műfaj az értékmérő, hanem az, hogy milyen igazságot mond a mának. Igaz az, hogy vannak még karrieristák, hatalmaskodók, kispolgári életmódban élők. akik könnyedén ítélkeznek azokról, akiknek magatartását nem értik. Nem érthetik, mert legbensőbb énjükben mást hordanak. Ezért mondhatták Uhrin Mátyást bogarasnak. mert festett. Kóklernek, mert izgatta az új. Magának valónak, mert felesége halálát személyes fájdalmának tekintette, zárkózottnak, mert a közös „murikban” nem akart részt venni. Anarchistának, mert miután nem vették fel fotóriporternekv felszerelését elajándékozta az . iskola szakkörének, s mert társtalanságá- ban társat talált a nála ioVöl fiá_ talabb segédszínésznőben. Nem általánosítható, amit Fenákel Judit leír. de a valóság megismertetésének igénye feltételezi, hogy ábrázolni kell azt is, ami akadályozza a fejlődést. A még meglevő bürokratizmus, az időnként fellelhető kéz kezet mos gyakorlat. a néhány magát túlbecsülő ember gátja a társadalmi fejlődésnek. ezért ellenük hatékonyabban kell küzdeni, mint Uhrin Mátyás. Fenákel Judit ezt tette akkori amikor megírta a Dokumentumok Uhrin Mátyásról című regényét. Komáromi Attila EEEEEEEEEEEEEEEEEEEEHEEEEEEEEEBI ol olo EEEEEEEEEEEEE EEEE EEEEEEEEEEEEEEEEEEEE TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS: Feltámasztás Egy heves szakmai vita után, a dühtől tajtékozva ezeket a szavakat vágta oda dr. Gurics Timót belgyógyász az igazgatófőorvosnak: •— Dögölj me^, te böllér! Aztán kirohant a szobából és két ápolónőt majdnem sodorva vágtatott végig a hosszú kórházi folyosón a kijárat felé. ; Másnap az igazgató főorvos szívrohamban meghalt. Amikor Gurics Timót megtudta a hírt, nagyon megrendült. A megboldogulttal diákkoruk óta a legjobb/ barátságban voltak, ami a néha felfortyanó szakmai nézet- eltérések, meg a másik nagyobb pozíciója ellenére sem lanyhult. De ilyen heves vita eddig nem volt közöttük és a halálát még gondolatban sem kívánta soha. A temetés utáni napon felkereste az özvegyet. — Mária — kezdte —- Gyula halála óta alig hunytam le a szemem, és most azért jöttem, hogy őszintén elmondjak valamit. Nagyon kérem, legyen erős. Gyulát én öltem meg! 1 Az asszony értetlenül nézett rám, mire a férfi elmondta részletesen a vitát és a kegyetlenül odavetett befejező szavakat. — Ugye, érzi, hogy igazam van? A szavaimmal öltem és erre nincs mentség! öt már nem támasztja fel, hogy a bocsánatát kérjem, de így élni rettenetes. Maga ítéljen most felettem, aki évek óta ismer és tudhatja, hogy nem vagyok aljas, csak néha meggondolatlanul indulatos. Olyankor szinte azt sem tudom mit beszélek. Az asszony sokáig hallgatott, majd nagyon csendesen így szólt: — Gyulának már régen rossz volt a szíve. Maga ezt nem tudr ta? —■ Nem —■ lepődött meg Gurics , erről nem volt tudomásom. — Mert saját magát sohasem kímélte — nézett nagyon távolra az özvegy — csak a hivatásának élt. Ezért féltettem az igazgatói kinevezéstől, mert tudtam, hogy ezzel csak szaporodik a gondja. — Akkor ez még szörnyűbb — kiáltott Gurics Timót —, hiszen így, kétszeresen bűnös vagyok! Most már nyilvánvaló, hogy az az átokkal megkoronázott vita váltotta ki a szívrohamot 1 — Ne eméssze magát — csitította fáradtan az asszony —, mi már úgysem tehetünk semmit. ö elment, nekünk élni kell! — Élni, de így?! —- Gurics a zongora tetején álló képre nézett. A megboldogult.-szigorú tekintetével találkozott á pillantása. Ügy érezte, mintha vádolnák azok a szemek és a makacs vonallal örökre összezárt száj, valami végtelenbe dermedt sértett hallgatással húzódna az orr alatt. A következő hetekben sűrűn kijárt a temetőbe. Koszorút, virágot vitt az elhunyt barát sírjára és olyankor minden alkalommal bocsánatot kért a történtekért. Egyik alkalommal az özvegygyei találkozott a sírnál. — Mária — mondta —, szeretném a sírkövet én csináltatni. Nagyon kérem, ne ellenezze, hiszen tudja, hogy ez a legkevesebb, amit tehetek Gyuláért. Ügy gondolom, egy sima. fekete márvány lenne a legmegfelelőbb, semmi ciráda, semmi díszítés, egyszerű, amilyen ő is volt. Az özvegy nem ellenezte a tervet és Gurics Timót megcsináltatta a sírkövet, fekete márványból. Rajta csak a megboldogult neve és a két évszám. Az utána következő időszakban sokszor találkoztak az özveggyel. Rendszerint a temetőben sétáltak együtt, de később már megtörtént, hogy beültek egy presszóba, vagy elmentek megnézni egy filmet.-— Maga nagyon jó — mondta az asszony. — Rossz vagyok —■ sóhajtott Gurics Timót —, mert megöltem egy embert! —- Ne mondja ezt — nézett rá kétségbeesetten az asszony —hiszen rossz volt a szive, sohasem /kímélte magát, pedig hányszor óvtam, hogy ne dolgozzon annyit, de nem lehetett vele beszélni. — A legjobb orvos volt, akit valaha ismertem — mondta Gurics Timót —, és a legjobb barát is. Azt a percet, amikor olyan drasztikus, alpári módon a halálát kívántam, sose tudom megbocsátani magamnak. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy lehettem olyan aljas. Ha álmatlanul hánykolódom, sokszor felidézem magamban azt a vitát, szinte szóról szóra és most már azt is tudom, hogy nem volt igazam. És akkor azt a szörnyűséget kiáltani neki... neki, akivel az ifjúságomat megosztottam, olyan bűn, amire nem lehet bocsánat! Amikor letelt a gyászév, megkérte az özvegy kezét. Fehér krizantémcsokrot vitt, mert úgy találta, hogy legjobban ez a virág illik kettőjük kapcsolatához Amíg az özvegy a krizantémokat vázába rendezgette, Gurics Timót a zongora tetején álló képre nézett és csendesen azt mondta: — Ezzel, Mária, neki is tartozunk. Hiszen maga nem lenne özvegy, ha én akkor.. | — Timót, hagyja most már ezt. A felesége leszek, mert maga nagyon jó. ember és segített elviselni a fájdalmat, amit Gyula elvesztése okozott. T Halottak napja után, nászűtra Spanyolországba utaztak. —• Gyula is vágyott Spanyolországba — emlékezett Gurics Tiniét —, sokat beszélgettünk róla. Most helyette is megnézünk mindent, úgy, mintha ő Is velünk lenne. Hispánia,'mindig így mondta, Hispániái Amikor visszatértek Spanyol- országból, Gurics az asszonyhoz költözött. Az ő lakását eladták, az árából kocsit vettek. Az özvegy a halott ruháit is el akarta adni. de Gurics Timót nem engedte. — Viselni akarom őket, hiszen még ő is viselhetné, ha én akkor ... És másnap már a megboldogult csíkos öltönyében ment be a kórházba, az ő cigarettatárcájába tette a cigarettáit és az ö karóráján nézte az időt. Este az ő pizsamáját húzta magára, az ő papucsaiba bújtatta lábát és az ő frottírtörülközőjét használta fürdés után. — Gyula — szólt egyik alkalommal az asszony, amikor Gu- riesnak csak a pizsamás hátát látta. Gurics szomorúan mosolygott és nem engedte kijavítani, — Szívem — mondta —, szeretném, ha ezentúl Gyulának szólítanál. Ha jól belegondolunk, szebb is mint a Timót, ami tulajdonképpen a Timótheus lerövidített változata és sokszor időbe tellett, amíg ezt megmagyaráztam. Mert sokan érdeklődtek az eredete felől. Az asszony beletörődött ebbe és azontúl Gyulának szólította. Később az sem lepte meg, amikor egy napon Gurics Timót azzal a hírrel állított haza, hogy a névváltoztatását kéri és a Gu- ricsot Gombárra változtatja, úgy, ahogy a megboldogultat hívták. — Legalább a névtáblát sem kell kicserélni — újságolta. — Ezentúl Gombár Gyula leszek, így legalább a nevében él tovább. Ez a legkevesebb, amit tehetek érte. Hiszen csak gondolj bele, még javában viselhetné a nevét és itt járhatna közöttünk. Az, asszony szomorúan bólintott <§s behozta a kávét két cukorral, ahogy a megboldogult szerette. Egyik nap kint voltak a temetőben és akkor sokáig nézte Gurics a fekete márványt, rajta a nevet meg az évszámokat. — Nem Jól van ez így — csóválta a fejét —, hiszen így az a látszat, mintha ő halott lenne. Pedig él, bennem él tovább. Valamelyik nap is azt mondtad, hogy a mozdulataimban is kezdek rá emlékeztetni. .Ezért tudod mit határoztam? Kicseréltetjük a sírkövet és az én volt nevemet íratjuk rá. Ez legyen a büntetésem! És kicseréltette a sírkövet fehér márványra, ráíratva aranyozott betűkkel, hogy Gurics Timót. És a két évszámot, amik megegyeztek a megboldogult évszámaival. — Először vagjmk nyugodt az eset óta — sóhajtott. — Meglátod milyen boldogan élünk majd, pontosan úgy, mint régen. Hiszen csodálatos dolog történt! Feltámasztottunk egy embert! — De eltemettünk egy másikat — nézett rá az asszony, mire Gurics felemelt ujjal, nagyon határozottan mondta: — Megérdemelte! Ezentúl lsedig megtiltom, hogy kimenjünk a sírjához. Hiszen a halálomat kívánta az az ember! Erre nincs bocsánat! És soha többet nem mentek ki a temetőbe. A sírt lassan benőtte a gaz, a fekete márványt valaki ledöntötte. . Az özvegy pedig idő múltával belenyugodott, hogy Gombár Gyula feltámadt, csak egy kicsit megváltozott a túlvilágon és olykor kísértetiesen emlékeztetett néhai Gurics Timótra.
