Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-24 / 20. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXI. évf. 20. szám Ára! 90 fillér MID. január 24. szombat Púja Frigyes Iránból a VDK-ba utazott Púja Frigyes külügyminiszter pénteken befejezte iráni hivatalos látogatását és továbbutazott a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. A repülőtéren a magyar külügyminiszter búcsúztatására az iráni külügyminisztérium vezető munkatársainak kíséretében megjelent A. A. Khalatbari iráni külügyminiszter, valamint Gál Bálint teheráni magyar nagykövet. (MTI) A DlVSZ VILÁGKAMPÁNYA Szolidaritás Angolával Az idén újabb SALT-megállapodás várható Kissinger elutazott Moszkvából Tegnap Andrej Gromiko szov­jet, és Henry Kissinger, az Egye­sült Államok külügyminisztere zárómegbeszéléseket tartott Moszkvában. Az utolsó megbeszé­lésen a kétoldalú kapcsolatok kér­déseinek ismételt megvitatása mellett ismét figyelmet szenteltek a közel-keleti rendezés problé­máinak. Kissinger tegnap elutazott Moszkvából. Mint ismeretes, há­rom napot töltött a szovjet fővá­rosban, és megbeszéléseket foly­tatott Leonyid Brezsnyevvel. az SZKP KB főtitkárával is. A re­pülőtéren —■ amelyet feldíszítet­tek a két ország lobogóival — Andrej Gromiko és más hivatalos személyiségek búcsúztatták az az amerikai külügyminisztert. Kissinger elutazása előtt kijelen­tette. hogy a szovjet vezetőkkel tartott tárgyalásain „jelentős ha­ladást’’ értek el a hadászati fegy­verrendszerek korlátozásával kap­csolatban. A külügyminiszter a repülőté­ren újságírók előtt hangsúlyozta, hogy sikerült rendezni néhány .fontos kérdést, s ezek megvitatá­sát a genfi SALT-trágyalásokon folytatják. Más kérdésekben is jó haladás mutatkozott — állapította meg Kissinger, de bővebb tájé­koztatást nem adott. A szovjet fél a SALT-tal kap­csolatban néhány jelentős új el­gondolást terjesztett elő csütörtö­kön este. Ezeket tanulmányozni fogjuk Washingtonban és két- három hét múlva visszajövünk a válasszal — mondotta az ameri­kai külügyminiszter, hozzáfűzte azonban, hogy még nem dőlt el, személyesen ő tér-e vissza Moszk­vába. bár ez nem kizárt. Kissinger véleménye szerint megvannak a feltételek egy újabb SALT-megállapodás felé való ha­ladáshoz. Az amerikai külügymi­niszter kifejezte azt a reményét, hogy az egyezmény az idén létre­jön. A szovjet sajtó a Kissinger-lá- togatás eseményeit a szokásos tar­tózkodással kezeli Ennek oka nyilvánvalóan, az. hogy szovjet részről ebben a stádiumban, ami­kor még legfeljebb a tárgyalófe­lek jószándéka állapítható meg. s mindenképpen korai bármiféle tényleges sikerről beszélni', óva­kodnak attól, hogy esetleg túlzott várakozásokat keltsenek a Kissin- ger-látogatás eredményessége iránt. A Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség nemzetközi szolidaritási kampányt indít az Angolai Népi Köztársaság, az Angolai Népi Fel­szabadító Mozgalom támogatásá­ra —• tájékoztatta az újságírókat pénteken Pietro Lapiccirella, a DÍVSZ elnöke. Emlékeztette a hazai és a nemzetközi sajtó kép­viselőit, hogy az ifjúsági világ- szövetség kezdettől fogva szoli­dáris volt az MPLA harcával, az angolai nép törvényes képviselő­jével. A szervezet mindenütt hal­latta támogató szavát, amikor még a portugál gyarmatosítók uralták Angolát, s felemeli sza­vát most is, amikor az imperia­lista zsoldosok próbálják útját állni a függetlenségi, önrendelke­zési folyamatnak. A DÍVSZ budapesti irodája fel­hívással fordult tagszervezeteihez, a világ demokratikus ifjúságához: támogassák az Angolai Népi Köz­társaságot, az MPLA-t. Az im­perializmus — hangzik a felhí­vás — a Vietnamban elszenvedett vereség után most Angolában tá­mad, sötét céljaira gátlástalanul felhasználja a dél-afrikai fajül­döző rendszert. Pénzelik és irá­nyítják a szakadár UNITA és FNLA reakciós vezetőit, igyekez­nek megbontani az angolai nép egységét. E csoportok vezetőinek és az imperialista hatalmak tit­kos szolgálatainak világszerte is­mert jó kapcsolatai jól mutatják, kinek az érdekeit szolgálják a szakadárok. Igazságos és törvényes az a hő­sies harc, amelyet az angolai nép és ifjúsága az újgyarmatosító im­perialista mesterkedések ellen folytat. A politikai, a gazdasági és az anyagi szolidaritás jegyében a DÍVSZ javasolja: világszerte (Folytatás a 2. oldalon.) TELJESÍTETTE NEGYEDIK ÖTÉVES TERVÉT A KISKUNSÁGI ERDŐ- ÉS FAFEl DOLGOZÓ GAZDASÁG Telepítés, felújítás a Homokhátsáaor „Adatbank” az iparszerű kukoricatermesztéshez A tavalyi hatvan mázsás hek­táronkénti átlag kukoricahozam elérése után megújított technoló; giával — a meglevő eszközök ma­ximális kihasználásával — készül az 1976. évi termelése a bajai kukoricatermesztési rendszer. A rendszerhez tartozó 145 000 hektár — amelyből nyolcvanezer hektár a kukorica —. talajtérképe Ismét revízió alá került. Az eddi­gi tapasztalatokat felhasználva módosítják a talajerőpótlást, a nö. vényvédelmet és választják meg a fajtát. Ehhez komputer szolgál­tatja az információt: csak a kü­lönböző fajták termesztési igényé­hez — például a sor. és tőtávol- ság megállapításához — egymillió adat van a „bankjukban”. Ilyen biológiai feltételekkel érik el, hogy a változó természeti adott­ságú tájakon is eredményes az iparszerű kukoricatermesztés. En­nek figyelembevételével készül a tavaszi menetrend és a vetőmag­fajták megválasztása. Ezekben a napokban 3725 ton­na hibridkukorica, nagy olajtar­talmú napraforgómag, szója, és lucernavetőmag kerül a partner­gazdaságokhoz. Ugyanekkor a traktorok nagy része már menet­készen áll. s rövidesen befejezik a munkaeszközök, karbantartását, javítását is a BKR-gazdaságok- ban. V. E. COCA-COLA, STAR ÉS TONIC A Budapesti Likőripari Vállalat tiszakécskei üzemében a múlt év második negyedében kezdték meg az üdítő ital gyártását.A frissítők közül elsőként a Coca-Colát ho­nosították meg. a Star és Tonic italok később kerültek a termék­listára. Áz esztendő végéig össze­sen 24 millió palack üdítő italt szállítottak el a kécskei üdítő- és szesesitalgyárból. 1975-ben Diana-gyártással és pa­lackozással is bővült a tiszakécs­kei üzem termelése. Ebből a ter­mékből 6,5 millió üveggel készí­tettek. A már hagyományos ter­méknek számító likőrrel töltött miniatűr palackokból 2,5 milliót adtak a kereskedelemnek a de­cemberi ajándékozási időszak előtt. A múlt évben jelentős mennyiségben állítottak elő jóféle barack-, szilva- és vegyes pá­linkát is. — Az idén tovább növeljük a termelést — mondta el Pintér Mi­hály, az üzem vezetője. — Az egy év alatt szerzett termelési tapasz­talat birtokában jobban kihasz­náljuk az üdítőitalgyártó kapaci­tást. és több frissítőt szállítunk öt megyéből való megrendelőinknek. Az év első negyedében kedve­zőre változnak az üzem mintegy kétszáz dolgozójának munkakö­rülményei: birtokukba veszik a 6.5 millió forintos ráfordítással felépülő szociális épületet, amely­ben irodák is helyet kapnak. A kécskei telepen egy csarnok építése is folyik, melyben likőröket gyár- tanak és palackoznak majd. Mind­két beruházás kivitelezője a he­lyi ŰJ Élet Termelőszövetkezet építő részlege. A. T. S. • A szociális épület nemsokára elkéssül. • Január elején a kécskei üze­met valósággal elárasztották ■ megrendelők az ünnepeli alatt kiürült üdítő Italos palac-> kokkal. Csaté Lászlőné Gyn« Iáról érkezett üvegeket vesz ái; • Félautomata berendezéssel palackozzák a mlnatűr üvegeket. (Szilágyi Mihály felvételei) A negyedik ötéves terv idősza­kában újabb ezer hektárokkal gyarapodott Bács-Kiskun megye erdőterülete. Az állami és erdő- gazdaságok, szövetkezetek a me­zőgazdasági művelésre alkalmat­lan homoktalajok hasznosítására üzemi erdőket ültettek. Környe­zetvédelmi, üdülési célokat szol­gáló erdők létesültek ezenkívül Baja, Kiskőrös, Kiskunhalas, Já­noshalma, Kecskemét, Kiskunfél­egyháza, Tiszaalpár, Lakitelek és más települések környékén. Tavaly tavasszal a kecskemét- széchenyivárosi lakótelep szom­szédságában ültették el országos ünnepség keretében az egymil- liomodik hektár erdőt. Ezzel is­merve el többek között azt a ter­mészetátalakító, a tájat, az em­beri környezetet formáló munkát, amelyet Bács-Kiskun megyében a felszabadulás óta eltelt har­minc év alatt elvégeztek. A Kiskunsági Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság jelentős részt vállalt és teljesített ebből a nagy. szerű munkából. A negyedik öt­éves terv időszakára a megyében előirányzott 10 300 hektár új er­dőből 5600 hektárt a kiskunsági erdészetek dolgozói telepítettek el az erdőgazdaság területén. Szá­mottevő volt az a fásítás is, ame­lyet ugyancsak, az erdőgazdaság a vállalatok, közületek megbízá­sából végzett el. A kiskunsági er­dőmunkások készítették el töb­bek között kilenc emlékpark, számos kiránduló- és üdülőhely parkosítását. Legalább ilyen jelentőségű volt a negyedik ötéves terv során ki. termelt erdők pótlására, felújí­tására végzett munka, amelyben • Az erdő tisztító vágásánál, ápolásánál jó szolgálatot tesz a gép. az erdőgazdaság nyolc általános erdészetén kívül a műszaki üzem dolgozói is részt vettek. öt esz­tendő alatt a tuskóeltávolítással együtt 4300 .hektár erdőt újítot­tak tel. Az előirányzat 3800 hek­tár volt Teljesítette a negyedik ötéves tervét. Sajnos, nem min­denki becsüli a mások, így az erdőgazdasági dolgozók munká­ját, akik a környezet szépítésé­re, védelmére fákat, bokrokat ül­tettek. Az utak mentén általában minden második fát újjal kellett pótolni, és sok-sok év eltelik, ami­korra a facsemete végre megerő­södhet. Volt rá példa, hogy a gépkocsivezető azzal a kis fával tisztította le a sarat a jármuvé­(Folytatás a 2. oldalon.) • Rönkfát rakodnak a kunfehére tói vasúti megállónál az etdfg gazdaság dolgozói mmmm Óvodáktól a szakmunkásképzésig I I ' : ; ' f ' Három és fél év alatt több fórum is meghosszabbította az MSZMP Központi Bizottsá­ga 1972. június 14—15-i okta­táspolitikai határozatának szép ivét. Néhány hónap eltelté­vel szűkebb hazánkban a me­gyei pártbizottság feladatterve az óvodák mellett ugyanúgy az általános iskola és szak­munkásképzés elsődlegességé­ből indult ki, mint a tavalyi októberi pártbizottsági ülés, amely számba vette az oktatás és nevelés eredményeit. A XI. kongresszus határozata alap­vető feladatként jelölte meg „az általános iskola és a szak­munkásképzés fejlesztését”, amire legutóbb a Központi Bi­zottság 1975. november 26— 27-1 határozata is rímelt. Időközben az óvoda is mél­tó rangot vívott ki magának, bebizonyította a személyiség­formálásban betöltött nélkü­lözhetetlen szerepét. Mire a mai kicsik felnőnek, bizonyá­ra általánosabb lesz a képző­művészeti, irodalmi és zene­kultúra, természetesebbé vá­lik a rendszeres testedzés, hi­szen az alapokat igen korán megszerzik. Egy-egy új intéz, mény átadása nem csak a szűkebb szakma ügye, hanem az egész közösség ünnepe, hi­szen a kivitelezést, környezet­rendezést, bútorozást a szülők társadalmi munkája mellett a szocialista brigádok vállalásai segítik, és sok helyütt a fenn­tartási költségekből ugyancsak részt vállalnak az üzemek. A napokban Szabadszálláson ké­szülnek a birtokbavétel nagy eseményére, ahol elkészült az új, száz gyereket befogadó in­tézmény. Bács-Kiskun megyé­ben a negyedik ötéves terv végére sikerült elérni az alig remélt 75 százalékos óvodai el­látottságot, s 1980-ig további ■háromezer helynek kell létre­jönnie. Ennyi a legkevesebb, hogy ne következzék be visz-■ szaesés. Természetesen az len­ne a jó, ma ezen fölüli átadá­sokról is tudósíthatnánk. Igen, az előzetes óvodai felkészítés nélkül nem képzel­hető el az általános iskolai oktatás. korszerűsítése, amit egyebek között az élethez kö­zelebb álló tantárgyak beve­zetése, a világnézet oktatás erősödése, az új tantervek megvitatása és a remélhető, leg sikerültebb tankönyvek Írása jelez. Nem megy ez gyorsan, és időnként helyi akadályok nélkül. Lehetetlen például pedagógiailag ellensú­lyozni, ha a kapacitáshiány miatt elmaradt nyári tataro­zást télen végzik az osztály- termekben, vagy nehéz a ko­rábbinál több testnevelési órát tartani ott, ahol az in­duló beruházást épp a torna­udvar rovására jelölték ki. Általánosabb és fontosabb vi­szont, hogy a városok után fa­lusi iskolákban is tért hódí­tott a korszerű szaktantermi oktatás, a körzetesítési prog­ram nyomán megszűnnek a rossz körülmények között mű­ködő tanyasi iskolák, gyara­podnak az azonos felkészülé­si feltételeket nyújtó hétközi diákotthonok... Számos szakmunkásképző intézetben is megtaláljuk a legmodernebb oktatástechni­kai felszerelést, s még az együttes munkára késztető, pa­dokba szerelt „felelte tógépek" sem hiányoznak. Mégis, fi­gyelmeztető jelek mutatkoz. nak. Sem a gyerekek, sem a szülök, sem a pedagógusok nem ismerik kellően a vá­lasztható pályákat, a szakmák mai fejlettségi fokát, a mun­kahelyi lehetőségeket Bár ja­vul a pályaválasztási tanács­adás, de sok minden hiány­zik. A megfelelő tervezés. A rendszeresebb és kölcsönösebb üzemi—iskolai ismerkedés. Ke­vés a kollégiumi hely. $s va­lószínűleg az eddig kialakult középiskolai szerkezet is mó­dosításra szorul, hogy valóban az „életnek tanulhassunk". Ezt célozzák egyébként azok a ha­tározatok is, amelyek az óvo­dák, általános iskolák és a szakmunkásképzés fejlesztésé­re helyezték a hangsúlyt. H. F.

Next

/
Thumbnails
Contents