Petőfi Népe, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-16 / 13. szám

1976. január 16. • PETŐFI NEPE • 6

• Ezek a konyhaszékek modern lakásban is jól mutatnak:

A régi népművészek nyomdokain

Messze földre eljutnak Himpelmann Péter hartai német népművész szépen dekorált, festett bútorai. Kék alapra gyönyörű szirtes virágmintákat varázsol az ecsetje. Kár, hogy nem színesek a felvételek, de még a fekete-fehér is érzékeltet valamit a gyönyörű motívumokból.

0 A „könyvbölcsök" iránt igen nagy a kereslet. Karácsony előtt nagyobb megrendelést kaptak. Ez is, mint a többi alkotás, részben a budapesti népművészeti boltokba kerül, illetve az exportáló vállalaton keresztül külföldre.

0 íme, a minta. Egy régi ágy, amelyet száz évvel ezelőtt festett egy múltszázadbell népművész. A honismereti gyűjtés során került elő,

(Szilágyi Mihály felvételei)

HOZZÁSZÓLÁS

A Misemulasztó

Érdeklődéssel olvastam a Suszta-erdők árnyában címmel január második hetében megjelent cikket. Érdemes valóban feljegyezni, hogy s mint volt régen, mert gyorsan változik a táj.

Jól ismerem Tass környékét, s tudom, hogy egészen más az arculata, mint gyerekkoromban. Az akkor még szabályozatlan tavak, erek melleit sivár mezőkön legelésztek a juhok, gulyák. A grófi birtokokon, nagy uradalmakban nehezen éltek a szegény emberek: csak távolról látszik szépnek a pusztai élet. .

Régen jártam arra, nem tudom megvan-e még a Kunszentmiklóst Tassal ösz- szekötő út mentén a Misemulasztó csárda. Én még láttam, hallottam történetét is. Hajdanán kocsival járt misézni a miklósi pap Tassra. Hideg időben elő-előfor- dult, hogy a kocsis megállította a lovakat, míg ő és a I pap betért egy kis sziverö- | sítőre. Az egy pohárból kettő lett. néha több is — és a mise elmaradt. Innen a név.

Sok érdekes esemény, ember várja krónikását. Az összehasonlítások mindig elgondokodtatják az embert: mennyivel jobb körülmények között dolaozik. la- ' kik a nép, mint régebben.

Vigh Károly

Szakma és szenvedély

— Mindennapi munkám, a nyolc óra, amit a vállalatnál eltöltők, nem elégít ki.

Marad bennem valami hiányérzet, amelynek a kitöltése éppen úgy hozzátartozik az életemhez, mint például az étkezés.

Szeretem a szakmámat, tizenöt éve nem is változtattam munkahelyet.

Ugyanakkor ragaszkodom „belső" hivatásomhoz is, a képzőművészethez. E kettő jól megfér egymással. Szenvedélyem, a festészet és munkám, a gépészeti tervezés nem okoz ellentmondást. Amikor hivatali szobámból hazamegyek, rendszerint ecsetet, tollat, vagy iront veszek a kezembe. Fáradtságom nyomban eltűnik, amint a vászon, a rajzpapír fölé hajolok. Sokszor annyira belefeledkezem a festésbe, hogy időközben odakint besötétedik.

Baja Béla, a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat épületgépészeti tervezője. Szakmáját ól és szenvedélyéről szóló vallomása olyan emberről tanúskodik, aki nem él vissza a „művészet" szóval. Munkáról, hivatásról, belső szükségletről beszél. Több mint harminc évvel ezelőtt kezdett el festeni. Megtanulta az akvarell, a kínai tus. az olajfesték és a pasztell használatának technikáját, érzi a vonalak és a tónusok grafikai kifejező erejét.

A közelmúltban kamarakiállítást rendeztek alkotásaiból a munkahelyén. A kollégák és barátok azt a ritka — mondhatni szerencsés — embert üdvözölték, aki sikerrel próbálta meg kiteljesíteni a személyiségét, megvalósítani önmagát a sok-sok munkát és nem kevés tehetséget igénylő műfajban: a környező és a belső világ képzőművészeti ábrázolásában.

Baja Béla „bácsi” — így nevezik ugyanis munkatársai — az impresszionizmus hívének vallja magát. Alkotásai közölt sok immár a múlt dokumentumainak értékét is hordozza. Kecskeméten készített tájképei közül például a Ladányi utca 2., a Don kanyar című akvarelljei régen eltűnt, lassan feledésbe merülő egykori városrészeket ábrázolnak.

A Balaton festőisége évek óta megigézi. Nagy gonddal készített akvarelljei a víz és a természet hangulatát ragadják meg.

Egy időben — amikor még nem

kellett szemüveget használnia — fejeket rajzolt a kecskeméti Pálma cukrászdában. Egész sorozat portrét készített az ott időző vendégekről.

— Nem szeretek megválni képeimtől — mondja —, hiszen nem üzleti szándékok vezérelnek, amikor rajzolni kezdek. Igaz ugyan, hogy a festés nem olcsó mulatság — sőt egyre kevésbe az —, de amíg tehetem, kitartok a szenvedélyem mellett. Felfedeztem egy sajátos eljárást a rost- iron használatára — szeretném ezt továbbfejleszteni... Festek olajképeket, kedvelem a kínai tust, sőt az utóbbi időben leköt a fa szobrászati megmunkálása is. Életem — úgy hiszem — a következő nyugdíjas évek alatt is teljes marad. Folytathatom azt, amit még 1940- ben kezdtem el: kifejezni a bennem élőt, megragadni a környező látványt, a természet színeit, fényeit.

P. M.

Kiskőrösi éjszakák

emrég jártam csak itt, és most — mosolyognom kell — nem igazodom el a kiskőrösi városcentrumban. Keresem Petőfi szülőházát, az iránytűt, amibe belekapaszkodhatnék, de betakarja a sötétség, nem látni a fölibenőtt, magassá- gos, új épületektől. Kivilágított ablakok, neonok, suhanó autók, fényes kirakatok: az áruház áru- bősége, (iipjoqnáló. Olasz pulóverek, nemét;; uiazoüisk^k,, ’francia’ arckrémek,• -magyar- - kombínélc' Nagy a választék.

A művelődési ház kulturált környéke feltűnően csendes. Az étterem előtt csoportosulás. Gyülekezik az esti törzsközönség. Tejfelesszájú legénykék köszörülik fejlődésben levő hangszálaikat. Röpködnek a leírhatatlan szavak, hadd hallja mindenki,- hogyan viselkednek az igazi nagymenők. A szálloda portásnője hátsószobát javasol. „Az jó csendes" — közli sokatmondó pillantással. „Szeretnénk a kilátásban gyönyörködni" — ellenkezünk, ettől kerekre nyílik a szeme, de szó nélkül ideadja a kulcsokat.

Az ablakból aztán addig nézzük a néptelen várost, amíg megéhezünk. Sebaj, az étterem itt van alattunk. Le is megyünk. A hatalmas hodály színültig megtelt.

Borzas fejek, tarka pulóverek, minik és farmerek. A lányok egymás ruházatát és sminkjét lesik, a fiúk a sörösüvegeket. A fiatal pincérfiú sörösangyalként röpdös az asztalok között. Hely, az nincs. Már -mint - a vac-sorázóknak.. „Itt zelie. lesz kérern — adja tudtunkra'büszkén —.fővárosi. Ez kell a fiatalságnak." Vacsora? Lemondóan néz rajtunk végig. Kinek kell az, ha egyszer dobhártyahasogató zenei élvezetben lehet része?

Korgó gyomorral kilépünk a kiskőrösi éjszakába. Sehol egy lélek. Végre feltűnik egy pirospozsgás ifjú, nagyon igyekszik az étterem irányába, de azért áldoz ránk néhány percet. „Hol lehet itt enni? — tűnődik. — Talán a Kurta kocsmában. Csak menjenek erre egyenest, aztán forduljanak jobbra, az út végén megtalálják a csárdát.”

Ballagunk a szép, modern, er- kélyes, emeletes, alvólakások között. Megyünk, mendegélünk és mire kis híján Kalocsáig érünk, ott a hangzatos nevű Kurta kocsma. Előtte kocsiba fogott lovak várakoznak türelmesen gazdáikra, akik odabent erősítik a szivüket sörrel, féldecikkel. Az olajkályha barátságosan melegít, a magyaros asztaloknál kiskatonák esznek-isznak. A környezet romantikus, a koszt házias. Csak kicsit sokat kell érte- gyalogolni.

Mi' tagadás, hazafelé, teligyomorral, szebbnek láttuk a várost, varázslatosnak a kiskőrösi éjszakát. Nem sokáig. Kiderült, hogy a szálloda portása, valóban a javunkat akarta. Szobánkba ugyanis „felüzent” az étterem, a fővárosi zenekar kitett magáért, remegtek a falak és az ablakok, hintázott a csillár, a beat-zenei zajártalom messzire kergette a nyugalomravágyó szállóvendégek álmát. Amikor a zene végre elhallgatott, hajnalig tartó részeg dalolás, kurjongatás, üvöltés, vi- sítozás vette kezdetét az utcán, pontosan a szálloda ablakai alatt. Szép kilátás, mondhatom.

És miután aludni úgy sem tudtam, legalább eltűnődhettem azon, hogy vajon égy város attól igazán város-e, hogy hirtelen kiépül, vagy kell hozzá még valami más is? Az például, hogy legyenek

rertdes vacsorázóhelyei és legyenek városlakók, akik.ezt igénylik, A fiatalok is kapják meg az ő zenéjüket, lehetne például saját klubjuk, ahol mégsem keverednének a mosdatlan szájú, rámenős duhajok az egyébként nagyon rendes ifjú zenerajongókkal. A hajnali csendháborítók között, egészen fiatal gyerekeket is láttam. Nem hiszem, hogy jót tenne testi és szellemi fejlődésüknek a sűrű italozás és kimaradozás.. És az a társaság sem, amelyik ebben a barátságtalan hodályban,—zene-’ hallgatás ürügyén összeverődik.

Kiskőrös esti és éjszakai életére pillanatnyilag a túl csendes és a túl hangos végletek jellemzők. A felnőttek zöme a tyúkokkal fekszik. ahelyett, hogy élvezné és használná, vagy követelné a művelődési ház kulturális „szolgáltatásait". Az ifjúság bezzeg vir- raszt és jó hangosan virraszt, sok köszönet ebben sincs. Már pedig, ha nem akarják, hogy a város belső összképe lemaradjon a külsőtől, tenniük kell valamit. Meg vagyok győződve, hogy Petőfi ugyanezt mondaná, ha megkérdezhetnénk a véleményét..

Vadas Zsuzsa

(47.) Másnap is ő ágyazott Már álmos voltam, de muszáj volt beszélgetnem vele, nehogy azt higgye rólam, hogy udvariatlan vagyok hozzá. Mondta, hogy ne zavartassam magam, feküdjek csak le, 6 elfordul, amíg levetkőzöm, de olyan jó velem beszélgetni. Igyekeztem megértetni vele, hogy nem szeretek nők előtt vetkőzni, és 6 is menjen már aludni, késő van. Harmadik este. miután megágyazott, megkért hogy menjek fel vele a szobájába, odébb kellene tolni a szekrényt mert álmában mindig beveri a könyökét a szekrény élébe. Felmentem vele, hogy segítsek. A szekrényt nem lehetett odébb tolni, mert nem volt hely. Leült az ágy szélére, engem is oda ültetett maga mellé, hogy gondolkozzunk, át lehetne-e rendezni valahosy a manzárdszobát Meleg volt az alacsony tető alatt, kigombolta a blúzát. legyezte magát, én pedig odanéztem, ahol a melle kezdett domborodni. Megkérdezte, miért vagyok kíváncsi, és közelebb húzódott hozzám, de közben már végig kigombolta a blúzát, hogy nézzem, csak ha érdekel, nem fogok csúnyát látni, aztán megfogta a kezem és odavezette a mellére. »

Amikor rákiáltottam, hogy hagyjon békén, nem engedte el a kezem. Kinevetett:

— Nagy szamár vagy, Tomika, de én nem hagyhatom, hogy szamár maradj.

Felugrott mellőlem, kulcsra zárta az ajtót és eloltotta a villanyt.

— Hogy ne szégyellő magad.

Ö vetkőzött le, ő csinált velem

mindent először. Ott aludtam el mellette, de később felébresztett, és akkor már én is tudtam, hogyan leéli. Csak a szappana szagát nem szerettem rajta.

— Ha nem tetszik, adj másfajtát, amit szeretsz.

Már minden nap kellett, de egyik este nem engedett be magához. Nevetett és az ajtó mögül suttogott:

— Pihenned kell, karikás a szemed, vigyáznom kell rád.

Mégis beengedett, az ágyába is, de később azt mondta, hogy most már elég, figyeljek csak rá.

— Édesanyád leteremtett, hogy fel is út, le is út nekem, ha a

tanulásod rovására megy, így mondta, bizonyisten.

Felugrottam mellőle.

— Anyám tud róla? Hogy merted elmondani neki?

Ügy nevetett, mintha csiklandozták volna.

— Még mindig szamár vagy! Hát mit képzelsz, miért fogadott engem ide édesanyád? Azért vett ide, hogy nehogy elzülljek mindenféle férfiakkal, ha már nem bírok a véremmel, így mondta, bizonyisten. De még másért is. Miattad, Tomika. Hogy már nagyfiú vagy, édesanyád pedig attól félt, hogy rossz nőkkel hoznak össze a iskolás társaid. Rám parancsolt, hogy mindig legyek tiszta és senkivel ne legyen dolgom, csak veled, érted már? Mi van veled? Színedet vesztetted, bizonyisten.

Kóvályogva mentem le a szobámba. Olyan undorom volt, hogy valósággal szédültem. Bármenynyire hihetetlen volt, el kellett hinnem: anyám intézte, hogy így legyen, anyám állapodott meg Terkával, hogy segítsen át azon, amin már a legtöbb gyerek átesett az osztályban, anyám mindenről tud, Terka minden nap beszámol neki, hogy miket csinál velem, és én marha, én még azt súgtam egyszer Terkának hálából, hogy szerelmes vagyok bele...

Másnap este megint jött hozzám ágyazni. Ki akartam kergetni, de kinevetett, és magától is kiment. Egy hétig bírtam nélküle. Akkor megint felmentem hozzá a padlásszobába. Nem emlékszem, akkor mondta-e vagy máskor, a

szavaira sem emlékszem, csak a lényegre, hogy amíg a régi világ volt, addig a jobb pesti polgárcsaládokba eleve azzal a meggondolással fogadták fel a cselédlányokat, hogy bevezessék a család fiatalurát a szexualitás rejtelmeibe, továbbá azért, hogy a fiatalúr ne kuplerájba hordja a pénzét, ahol még valami betegséget is összeszedhet az előző vendég után. Legyek megtisztelve, hogy ő nem egy izzadós cseléd, hanem egy jó bőr, aki — hamarosan meg fogom látni — orvoshoz fog feleségül menni és fogok én még neki mint főorvosnénak kezet csókolni ...

Terka befejezte az ápolónőképzőt és hazament, illetve nem haza, hanem a járásuk székhelyén helyezkedett el a kórházban. Még kaptam tőle egy-két levelet, azt írta, hogy hiányzóm neki, de gyorsan abbahagyta a levélírást. Én pedig egyedül voltam, hiányzott Terka és a játékaink a padlásszobában, és sehogysem akart elmúlni belőlem a dühöm anyám ellen. Nem tudtam megemészteni, hogy megalázott. Már tizenhét éves voltam, észrevették a lányok és érdekeltem is őket, eleinte csak azért, mert több zsebpénzem volt, mint a többi srácnak, később pedig már azért is, mert egyik lány elmesélte a másiknak, az meg a harmadiknak és a negyediknek, hogy velem jó a szex. Egyelőre csak azt a kérdést volt nehéz megoldani, hogy hová járjunk, meri haza nem mertem becsempészni őket. Aztán ez is megoldódott, Péter bácsi jóvoltából. Eleinte ingyen adta kölcsön a lakását, csak később kezdett célozgatni, hogy most ment nyugdíjba és nagyon szűkös a nyugdíja. Megértettem, hogy mit akar. Odaálltam anyám elé. szemtelen akartam lenni vele, és nyíltan megmondtam, hogy kevés a zsebpénzem, igényesek a lányok. Szó nélkül megemelte négyszázzal a havi járandóságomat. De egyelőre csak ötven forintot fizettem esetenként a nagybátyámnak. Százra csak attól fogva voltam hajlandó emelni, amikor már egyetemista lettem. És közben élveztem anyám fokozódó aggodalmát, a telefonok miatt, mert minden nap jelentkezett egy-két lány, az éjszakába nyúló kimaradásaim miatt, és ha kísérletet tett, hogy komolyan beszéljen velem, udvariasan, de határozottan kitértem a téma elől, szűkszavúan megnyugtattam, hogy a lányok nem mennek a tanulás rovására, ha esetleg emiatt aggódna ... Jól esett az önérzetemnek, hogy zavarja a nagy forgalom, mert tudtam, hogy azért zavarja, mert nincs áttekintése és ellenőrzése a nőügyeim felett.

Eleinte csak sejtettem, hogy ez az igazság, de egyízben meg is erősített ebben, amikor megpróbált a lelkemre beszélni:

— Pubikám, dehogy akarlak én gúzsba kötni, csak azt szeretném, ha nem mindenféle lánnyal, egyik nap ezzel, másik nap azzal, harmadik nap megint egy másikkal ... Nem vezet ez jóra, egyszer majd megtörténik, hogy valamelyik másállapotba kerül tőled, vagy netán nem is tőled, csak éppen rádfogja, mert tudja,

hogy mögötted ott állunk mi a pénzünkkel... Ügy szeretném, ha megállapodnál egy tisztességes kislánynál. Gondolnod kellene az én nyugalmamra is.. I * *

Élveztem a fölényemet, de ha rossz óráim voltak, elfogott a baljós előérzet, hogy anyám valami módon előbb-utóbb kiravasz- kodja, hogy mégiscsak az ő akarata érvényesüljön, el fogja ijeszteni tőlem a lányokat, vagy engem kényszerít valami kivédhetetlen eszközzel, hogy engedelmeskedjek ... Abban a pillanatban, amikor észrevettem, hogy Kati egyik napról a másikra nagylány lett, ő is késedelem nélkül felfigyelt az érdeklődésemre. Ráérzett, hogy Kati a megváltoztatásom egyetlen eszköze. Félelmetes ösztöne van: első pillanattól tudta, esküdni mernék rá, hogy Kati pillanatok alatt elsöpri mellőlem a többi nőt. Előbb tudta, mint én.

Hónapokon át figyelt, éreztem.. Tudta, az ösztöne jelezte neki, hogy Kati szívesen jár velem, de nem fekszik le velem. Azt is tudta, hogy én naponta fogadalmakat teszek és esküdözök Katinak, hogy soha többé egyetlen nőt sem veszek észre, ha a testével is sze- renl fog. Látta rajtam, hogy hiába minden ígéret, Katira nincsenek hatással a sza.vaim. Kiszámította, hiszen a telefonálások számának csökkenését, majd a női telefonok teljes elhallgatását észre kellett vennie, hogy ez csak annyit jelenthet, hogy már senki nem érdekel engem, csakis Kati a fontos, az egyedül fontos.

(Folytatjuk.)