Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-23 / 300. szám
VIIJlC. PROLETÁRJAI, F/lYESÜLJETEK! Púja Frigyes Moszkvába utazott PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKON MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAEILAPJA Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere hétfőn baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A Seremetyevói repülőtéren Andrej Gromiko. a Szovjetunió külügyminisztere és más hivatalos személyiségek, valamint Hapai Gyula, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete fogadta a vendéget. Moszkvai vélemények szerint» látogatás elősegíti majd a barátság és együttműködés fejlődését és szilárdulását a Szovjetunió és Magyarország között. (MTI) XXX. évi. 300. szám Ára: 90 fillér 1975. december 33, kedd Városok a tervidőszak végett: Kecskemét 3. óidul Befejeződött Havannában a Kubai Kommunista Párt I. kongresszusa A Kubai Kommunista Part első kongresszusának ötödik munkanapján, vasárnap a küldöttek újabb fontos dokumentumokat fogadtak el. Szombaton — mint jelentettük —, a kongresszus már jóváhagyta a többi között a párt programnyilatkozatát, az új. alkotmány Irányelveit és a párt szervezeti szabályzatát. A vasárnap megszavazott dokumentumok közül kiemelkedik az ötéves tervről. a marxiz.mus—leniniz- rnus tanulmányozásáról, az. ideológiai harcról és a külpolitikáról szóló határozat. Az. ötéves terv irányelveiről tárgyaló 'munkabizottság jelente., sét- Osvaldo Dorticos köztársasági elnök, a párt politikai bizottsá gának tagja terjesztette a küldöttek elé Hangoztatta, hogy az 197ti—HO as időszakra szóló első kubai ötéves terv kidolgozásában nagy biztonságot nyújtottak azok az egyezmények, amelyek a szocialista közösség országai között .születtek a nemzeti tervek össze., hangolásáról és a kölcsönös árucseréről. A köztársasági elnök külön méltatta a Szovjetunióval kötött szerződések jelentőségét. A kongresszus egyhangúlag jóváhagyta az ötéves tervről szóló irányelveket, A kubai pártnak az ország belső életével foglalkozó többi határozatai egyebek között a vallással, a tudománypolitikával, a kultúrával, a népműveléssel, a nők egyenjogúságának kérdésével foglalkoznak. A kongresszus nemzetközi kér d esőkkel foglalkozó határozata megállapítja, hogy Kuba szilárd tagja a szocialista országok közösségének — amely a Szovjetunió körül fejlődött ki. Eltéphe- tetlen kötelékek fűzik Uatin- Amerika testvérnépeihez, és osztja mindazoknak az országoknak u törekvéseit, amelyek Ázsiában és Afrikában a haladásért küzdenek. A Kubai Kommunista Párt, a nép és állam olyan külpolitika mellett foglal állást, amely a marxizmus—leninizmuson alapul és a proletár internacionalizmusból merít ihletet. A kongresszus nagyra értékeli a nemzetközi enyhülés kezdetét, ami döntően a Szovjetunió békepolitikájának köszönhető. Ugyanakkor az okmány leszögezi, hogy a békés együttélés nem jelent szünetet az ideológiai és az osztályharcban. A dokumentum részletesen foglalkozik a lat in-amerikai helyzettel. Megerősíti Kuba szolidaritását a Föld e térségében harcoló kommunistákkal és forradalmárokkal. Támogatásáról biztosítja az e térségben működő hazafias és antiimperialista kormányokat, méltatja a latin-amerikai gazdasági szervezet (SEI.Ai létrejöttét. A határozat ugyanakkor ami. kor normálisnak minősíti a Ki nai Népköztársasággal es Alba niával fennálló államközi kapcsa latokat, hangsúlyozza, hogy Kubát ezektől az országoktól elválasztja az általuk képviselt nemzetközi politika. Végül a kubai kommunisták állást foglaltak a nemzetközi kommunista mozgalom egysége mellett. Aláhúzták, hogy a kubai kommunisták támogatják a latin amerikai kommunista pártok (Folytatás a 2. oldalon.) Tegnap tartotta év' végi műszaki konferenciáját a megyei gabonafelvásárló és -feldolgozó vállalat. A tanácskozáson értékellek a szocialista brigád- mozgalom tevékenységét, eredményeit is. Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában tartott konferencián, dr. Kuczka Antal, a vállalat megbízott igazgatója adott áttekintést a IV. ötéves tervidőszaka alatt elért eredményekről és a jövő évi elképzelésekről. A vállalat az idén rekordot ért el a felvásárlásban. Több, mint 40 ezer vagon terményt vett át partnereitől, amire még nem volt példa A IV. ötéves terv időszaka alatt sokat javult a kapcsolat a termelő üzemekkel annak ellenére, hogy számos gonddal küszködtek. Megállapította az előadó, hogy a mezőgazdasági árutermelés növekedése lényegesen meghaladta a tervezettet. Ezzel a fejlődéssel nem tudtak lépést tartani, az áru tárolása gondokat okozott, mert nincs elegendő raktár. Másik probléma az, hogy a keverékta- karmány-termelésben sem tudlak lépést tartani az igényekkel. Kénytelenek voltak tehát egyrészt a termények biztonságos el helyezése érdekében szükségtárolókat építeni, másrészt bértárolásra szerződést kötni. Ugyancsak szerződést kötöttek a termelő üzemekkel a keveréktakarmány-termelés növelése érdekében. Az igényektől elmaradt korszerűsítés és gépesítés megnehezítet, te a munkakörülményeket, növel te a költségeket A feszültségek megoldását csak részben segítette nz egyre jobban kibontakozó szocialista brigádmozgalom. Jövőre tovább növelik a fel- vásárlási eredményeket. Keve réktakartnányból saját üzemen belül mintegy 14 ezer vagonnal gyártanak, a termelő üzemekkel történő kooperáció útján pedig csaknem 7 ezer vagonnal növelik a termelést. A tárolási gondok csökkentése érdekében jelentős beruházásokat valósítanak meg a következő években. Többek között el akarják kezdeni a bácsalmási (500 va• A vállalat kétezer vagont»* gabonatárolója a hajai Duna-parton. gonos fémsiló építését. A kecskeméti 2230 vágom»» vasbetonsiló építésének előbbrehozása lehetővé teszi, hogy a jövő esztendő második felében már üzembe helyezzék. A kalocsai 1123 vágóim» tároló elkészítését 1977 re tervezték. de szeretnek a jövő év végéig üzembe helyezni. A kecskeméti gabonaipari kombinát részeként megtervezik az óránként 10 tonna kapacitású takarmánykeverő üzemet, hogy építését minél előbb meg tudják kezdeni. A következő esztendőben várhatóan tovább nő az export is. A búzaexport-terv magasabb az ideinél, a kukoricakivitel pedig ez évinek mintegy kétszerese lesz. A vállalat munkáját befolyásolják a jövő év január 1-én életbelépő ú;j szabályozók. Törekedni kell a gazdasági hatékonyság növelésére, a tartalékuk feltárására. minden területen a gazdaságosabb termelésre. Mindemellett változatlanul kiemelt feladata a vállalatnak a lakosság és a sütőipar folyamatos lisztellátása, az őrlemények minőségének javítása, a választék bővítése. A szocialista brigádok jó munkája az idén is elősegítette. hogy- a rosszabb minőségű búza ellenére is tel jesítették vállalásaikat a malomiparban. K. S. Kádár János látogatása a havannai Forradalom Múzeumában Bajnok Zsolt és Király Ferenc, az. MTI tudósítói jelentik: Nyúlánk erőteljes fiatalember áll szemközt egy egyenruhás, pisztolyos férfival. Mögöttük az utca forgataga, összemosódó arcok, tizen- és huszonéves fiúk és lányok. Az előtérben álló kél férfi szemmel láthatóan szópárbajt vív. A fegyvertelen ifjú Fidel Castro. Akivel pedig farkas- szemet néz- a népelnyomó hatalom egyik bizalmi vezető embere: a rendőrség felügyelője, aki be akarta tiltani a haladó eave- temista fiatalok tüntetését. A már fakuló fénykép — sok száz más dokumentum, emléktárgy és relikvia mellett ott található a havannai Museo de la Revolucion (A Forradalom Múzeuma) termeiben, ahova vasárnap délután ellátogatott a Kubai Kommunista Párt első kongresszusán részt vevő magyar párt- küldöttség, élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával. Nelson Martinez őrnagy- igazgató kalauzolta végig Kádár Jánost a múzeum termein, s ismertette a gyűjtemény anyagát. A Forradalom Múzeumát az egykori gyűlölt diktátor. Batista elnöki palotájában rendezték be. Kádár János a látogatás végén a következőket írta a múzeum emlékkönyvébe: — A múzeum gazdag anyaga jól mutatja a kubai nét) áldozatos, hosszú harcát a függetlenségért., a szabadságért a társadalmi haladásért. A nép történelmi útján határkő a Kubai Kommunista Párt első kongresszusa, amely e napokban összegezi e harc nagyszerű eredményeit es gazdag tapasztalatait. A világ haladó népei és emberei — köztük a szocializmust építő magyar nép — tisztelik a hős kubai népet. hős forradalmi pártját és nagy fiát. Fidel Castro elvtársat. Kívánjuk, hogy a kubai nén élvezze harcának gyümölcsét, szabad életét és gyarapítsa tovább eredményeit. A bejegyzést aláírták magyar pártküldöttség tagjai is. A 100. Szegedi Ipari Vásár Kecskeméten ülésezett a Magyar Kereskedelmi Kamara dél-magyarországi bizottsága A Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-magyarországi össze kötő Bizottsága hétfőn a Kecskeméti Konzervgyár tanácstermében kibővített ülést tartott. A három alföldi megye — Bács- Kiskun. Csongrád és Békés — iparát., kereskedelmét képviselő testület meghallgatta Osváth Lajosnak, a külkereskedelmi miniszteri u m főosztályvezetőjének beszámolóját a negyedik ötéves terv export-, illetve importtevékenységéről, valamint az 1980-ig várható piaci igényekről, és az ezzel kapcsolatos külkereskedelmi feladatoktól. A kínálat és a kereslet mérlegének szinten tartásához kitűnő alapot ad a most záruló ötéves tervben végrehaj tott hazai iparfejlesztés. Az esz közök teljes kihasználásával, igé_ nyesebb áruk gyártásával tartani, bővíteni lehet a szocialista és a tőkés piacot. Az exporttermelés fejlesztésére indokolatlan addig a vállalatok beruházási igénye, amíg a meglevő modern berendezések kihasználtsága sem meg. felelő. Ezután az érintett megyék kereskedelmi és ipari tevékeny ségét vitatták meg. Értékelték az eddig kishatármenti forgalmat, és szó volt a bővítés lehetőségéről, mértékéről. A kamara elfogadta és támogatja a Szegedi Ipari Vásár centenáriumi programját, amelyet lí’76. július 23. — augusztus 8. között rendeznek meg a Tisza- parti városban, ahol az. első ilyen jellegű kiállítást száz évvel ezelőtt, 1876-ban tartották. A jubileumi kiállításra és vásárra a hazai vállalatokon, ipar üzemeken kívül meghívták a környező országok kiállítóit. A nagyszabású rendezvény méltó lebonyolítására már készül Szeged: növelik a vásárváros területét, és bővítik a fedett bemutatóhelyeket V. E. Hosszú évtizedek óta teljesíti hivatását a kiskunfélegyházi MÁV-állomás, melynek berendezései, épületei már egyre kevésbé tudták kielégíteni a növekvő igényeket. — Állomásunk fontos vasúti csomópont .— mondta Miklós László állomásfőnök. Öt irányból érkeznek s indulnak innen a vonatok, a 28 vonatpárral naponta átlag 3—4 ezren jönnek Félegyházára, illetve szállnak fel a vonatokra. Emellett jelentős a teherforgalom is. Ezért vált időszerűvé az. állomás korszerűsítése. A 156 millió forintos rekonst ■ rukció tervei 1968-ban készültek el, s 1969 szeptemberében kezdődött meg a munka. Az állomás területén négy új vágánypárt fektettek le. közben a régieket is átépítették. Gurítódomb létesült, amelynek segítségével most már sokkal gyorsabb és könnyebb a vonatok rendezése, a szerelvények összeállítása. Korszerű fényjelző berendezéseket szereltek fel. amelyek a munka megkönnyítése mellett a dolgozók biztonságát is megnövelték. Folyamatosan halad az állomáson a térvilágítás korszerűsítése, amely biztonságosabbá teszi az. éjszakai munkát. Az utasok kényelmét és biztonságát szolgálja a magasított szigetperon, a rakodást pedig a több száz négyzetméternyi beton rakodótér könnyíti. A rádió adóvevő berendezések a kocsi fel íráshoz nyújtanak nagy segítséget. Az idén készült el az. új üzemépületünk, amelyben a jövő év /iején szerelik fel a korszerű in• Az új üzemépület eddig elkészült szárnya. • Tóth Isti au tolatásvezető megbeszéli a soron következő feladatokat Kállai Györg> inozdon). vezetővel. (Opauszk) László felvételei) tegra-dotninó biztosit«» berendezést. Ezt 1976-ban a vasutasnapon július második vasárnapján szeretnénk felavatni. Ez az épület egyébként fürdővel, öltözővel, valamint 50 személyes vasutas- szállással bővül. Ehhez kapcsolódik tnég a 300 adagos konyha, és a nyolcvan személyes étterem, valamint az. orvosi, fogorvosi rendelő — a legkorszerűbb eszközökkel felszerelve. — Mi lesz a régi épületben felszabadult helyiségekből?-— Az. egészet az utasok rendelkezésére bocsátjuk. Terveinkben szerepel egy diák váróterem kialakítása is. mert naponta legalább száz diák érkezik, illetve indul állomásunkról. , — Teljesíti-e az állomás idei tervét? — December végéig minden tervfeladatunkat élüz.em szinten teljesítjük. Munkánk nem köny- nyű. mert létszámhiánnyal küzdünk. Jelenleg például 19 vonat- fékezőre, 17 kocsirendezőre és öt váltóőrre lenne szükségünk. Eredményeink elérésében jelentős szerepe van 14 szocialista brigádunk 178 tagjának. Közülük például az aranyjelvényes Kossuth brigádot a napokban terjesztettük fel a MÁV kiváló brigádja címre. A többiek is megérdemlik a dicséretet. A Tyeresko- va brigád (női vonatkísérők és jegyvizsgálók) külön említést érdemel. Vezetőjére. Sándor Ilonára külön büszkék vagyunk, részt, vett a SZOT-kongresszuson, sőt megválasztották a Szakszervezetek Országos Tanácsa tagjának. O. L. EREDMÉNYEK ÉS GONDOK A GABONAIPARBAN Negyvenezer vagon terményt vásároltak fel Év vége előtt a megfiatalodó