Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-28 / 279. szám
1 Vendégségben - Kaposvárott • Jelenet a Bakkhánsnőkből. Szól a rádió... — Kapcsold már ki azt az átkozott készüléket — mordul rám a férjem hajnalonként —, már aludni sem hagyod az embert. Mindig ezt a szörnyű masinát bőgeted!... Mindnyájan bőgetjiik. Bőgetik a szomszédok is, az egyforma lakások egyforma zajaiból menet- rendszerű pontossággal ki lehet szűrni, ki hol tart a rtap megkezdésének hajnali szertartásában. Szól a rádió. Minden lakásban, az autóbuszon, autókban, üzletekben, munkahelyeit, és kint az utcán, karra csatolva, zsebre dugva, bevásárlószatyorba költöztetve. A strandon és a korcsolyapályán, árnyas erdők csendesnek hitt mélyén, vízparton, kombájnok fülkéjében, iskolás köpenyzsebek fedezékében, vonatokon, tanyákon. — Megmondja a rádió is — pöröl nagydarab férjével a fürge kis öregasszony —, ebben a korban nem egészséges az a sok nehéz, fűszeres étel. De ennek beszélhetnek az okosok! Az öregember bánatosan körülhordozza tekintetét a tanya körüli végtelen síkságon és lemondóan legyint. — Micsoda asszony az ilyen! Egész nap csak a rádiót bújja. Lassan úgy megokosodik tőle, hogy akár beszédet is tarthatna a profeszorok helyett. Mert mindent meghallgat ám! Még azt is számon tartja, hogy hol voltak puccsok, melyik kormány került válságba, mit eszelnek ki a tudósok és hogyan kell közlekedni az utakon. Szerintem jobban ismeri a KRESZ-t, mint az autósok. — Azért vettük, hogy beszéljen. Azért fizetjük — vágja ki magát a felesége, és azért is felerősíti a készüléket. — Itt aztán szólhat. Nem zavar senkit. Mi pedig még sem érezzük magunkat kirekesztve a világból. A statisztikusok kiszámították, hogy minden 100 háztartásból 75-ben van rádió. Sok helyen több is. Űjabban már az utcára, munkahelyre is elkísér bennünket. A hentesnél azt is megtudhatjuk, mi történt a külpolitikában, a Patyolatban még elcsíphetjük a hazai eseményeket. A rádió ma már mindig mindenütt kéznél van, még akkor sem némul el, ha nagyon szeretnénk. Esténként áthallat- szik a szomszédból a bemondó tapintatos figyelmeztetése: „Most pedio rgegkérem kedves hullga: tóinkat, hogy halkítsák le kér sztyékeiket, Gmáoljanak azokra is, akik pihenni' szeretnének Süket füleknek beszél. Az egyik szomszéd idős. nagyot hall és álmatlanságban szenved. A másik egészen fiatal és célul tűzte maga elé, hogy mindenkit megsiketítsen. Nekem pedig csöndre és nyugalomra lenne szükségem, hogy méltató és köszöntő cikket írjak a hazai rádiózás ötvenedik, s a felszabadult Magyar Rádió harmincadik évfordulója alkalmából. Szavakba öntsem, milyen nagyszerű, hogy ma már szinte mindenkinek van rádiója és, hogy ez mit jelent tájékozottságban, felvilá- gosultságban, az ismeretek terjesztésében, az általános műveltség gyarapításában. Változatlanul érvényes Lenin megállapítása: „A papír és távolsáa nélküli újság — óriási dolog!” Persze, azért le is lehet időnként halkítani... —s —a A látvány — a?, égbolt vörös drapériájára kirajzolódó város fekete sziluettje —. antik tragédiák díszletére emlékeztetett. Mire beértünk Kaposvárra, az „igazi” nap lebukott a somogyi dombok mögé, helyette új nap kelt fel a színpadon, egy jelképes, misztikus óriáskorong, amelynek foszforeszkáló, vörös hátfényében titokzatos fekete árnyként lépett színre a görög mitológia legszertelenebb istene, Dionüszosz. A kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb bemutatójának sikerében két 'város osztozott. Euripidész: Bakkhánsnők — című tragédiáját a kecskeméti színház főrendezője, Ruszt József állította színpadra és kecskeméti színész. Trokán Péter alakította Dionüszoszt. Már az előadás előtt olyan érzésem volt, mintha Kecskeméten lennék. Az előcsarnokban — csupa ismerős arc! Népes küldöttség vett részt a kaposvári premieren: párt- és tanácsi vezetők, művelődésügyi szakemberek és természetesen, kollégák a színháztól. A darab fordítója, Devecsgri Gábor így elemezte Euripidész utolsó nagy művét: „Talán egyetlen olyan görög tragédia sincs, amely annyira ősi és any- nyira modern volna, mint Euripidész Bakkhánsnője. ősi, mert minden ránk maradt görög tra-t gédia közül az egyetlen, amely Dionüszoszról szól és modern, mert legmélyebbre nyúl az emberi lélek kiszámíthatatlanságának rejtelmes, de megfejthető szövevényébe.” Ruszt József rendezése feszes, drámai egységbe kovácsolta az ősi, misztikus Dionüszosz-kultuszt megelevenítő cselekményt, Trokán Pétert, pedig külső adottságai tették alkalmassá arra, hogy szoborszerű tökéletességgel mintázza meg azt a Dionüszoszt, akit Homérosz így festett le: „Dús fürtjei körbelebegték szép kékesfeketén, és bíbor köntöse omlott izmos válla fölé.” Az eksztázisba kergető, az egymás szétmarcangolására bújtató, biztató. az élvezetek, a mámor szabadságát hirdető istenség, dele- jező varázsából, belső fűtöttségéből, indítékainak megmagyarázhatatlan és mégis kegyetlenül világos összefüggéseiből keveset , mutat, Külső megjelenése alapján akár saját ellenpólusa. Apolló 4s„Jeheto,e. a józan kiegyensúlyozottság eszményképe. A két istenség kultusza egyébként jól megfért egymással, az egyik kiegészítette a másikat. Az Apolló-kultusz ősi bölcsője, Délosz szigete. Komor partjait vad hullámok ostromolják, s a kopár, sziklás hegycsúcsról fé- lelmetesen szép kilátás nyílik a végtelen tengerre és a messzi múltra. Itt. ezen a magányos, emlékeinek csendjébe dermedt szigeten nemcsak Apollónak áldoztak, hanem Dionüszosznak is, a bort és a nyers vért egyaránt vedelő, az élet minden szenvedélyében mámorosán tobzódó, szeszélyes, gátlástalan istennek. Miért nem lehetett ellenállni a dionüszosz! orgiák hatalmának, vonzóerejének? A kitűnő együttes, a mesterien „hangsze- relt” dráma erre is képes válaszolni. De azt is kiemeli a tragédiából, ami Euripidész halhatatlan remekében ma is időszerű Az embert, aki tévedéseinek, vagy kételkedésének az áldozata és aki a legfájóbb vereség után is képes rá, hogy taplraál!- jon és élőről kezdjen mindent. • — Hogyan ítéli meg a két színház közös vállalkozását? — kérdem előadás után Zsámbéki Gábortól, a kaposvári színház fiatal igazgatójától. — Jelentősnek tartom. Az országban kevés a színházi rendező. A vendégrendézés ’ léíiető- vé teszi, hogy egy társulat olyan darabot is műsorra tűzzön. amelyhez nincs mindig megfelelő emberük. — Önök érré igazán nem panaszkodhatnak, Nincs hiányuk tehetséges, fiatal rendezőkben, az igazgatót is beleszámítva. Miért bízták mégis a Bakkhánsnőket. Ruszt Józsefre? — Miután a magyar színházi élet polarizálódott, úgy alakultak a dolgok, hogy azok, akik egy irányban tapogatóznak, meg is találják egymást, együtt dolgozzanak. A Bakkhánsnőket a drámairodalom egyik legfontosabb darabjának tartom, évek óta készülünk rá. Tudóm, hogy Ruszt József szintén régóta foglalkozik ezzel a tervvel. Így történt, hogy a két kívánság szerencsésen egybeesett. — Elégedett az eredménnyel? — Hasznosnak, frissítő hatásúnak tartom az ilyen cseréket. Kaposvárott van egy összeszokott rendezői gárda, azonos szemlélettel. metódussal. Ügy érzem, a társulatnak, és a közönségnek is előnyös, ha találkozhat olyan egyéniségekkel, akiknek a gondolatmenetük azonos, a metódusuk azonban eltérő. — Lesz-e folytatása a vendégjárásnak? — A kecskeméti Katona Jó- zséf Színházban decemberben kezdődnek Shakespeare Téli regéjének a próbái és a darabot legnagyobb örömömre én rendezem. Most is azt történt, ami a Bakkhánsnők esetében. A színház az évad súlyponti produkciójának szánta ezt a darabot, ami engem is régóta foglalkoztat. Boldogan vállaltam el a rendezését, rendkívül nagy várakozással tölt el a feladat megoldása. hiszen a Téli rege a megfejthetetlen, a legtitokzatosabb Shakespeare-művek közé tartozik. A főszerepeket kecskeméti színészek játsszák: Gábor Miklós. Szakács Eszter, Forgács Tibor, Gumik Ilona, csak a díszlettervezőt, Pauer Gyulát viszem magammal, akivel év^k óta dolgozunk együtt. Bemutató: január 23-án. A kaposvári beszélgetés végén már így is búcsúzott: „Viszontlátásra. Kecskeméten.” Vadas Zsuzsa 1975. november 28. • PKTÖFI NÉPE 9 5 Tudósítóink jelentik Nagyszerű eseményről küldött beszámolót a jakabszállási Deák Gabriella. Mint írja, az ősszel szüretelni jártak a helyi Népfront Szakszövetkezetben. A jó öreg autóbuszról, amivel szállították őket, kiderült, hogy hamarosan kiselejtezik. A pajtások nagyon megsajnálták a kiszolgált járművet, hiszen esztendőkön keresztül szállította őket színházba, uszodába, illetve a nyári táborhelyekre. Valamennyien azon törték a fejüket, hogyan menthetnék meg a kedves öreg jószágot a pusztulástól. Eszükbe is jutott a jó megoldás: elkérik, átalakítják rajszobává. Szép „kegyelmi kérvényt” fogalmaztak, vitték a szakszövetkezet elnökének. (Persze ,az egész akciót titokban tartották, hadd legyen a többieknek igazi a meglepetés.) Végül megérkezett a határozat: az úttörőké lett az autóbusz! A csapatvezető nevet is adott neki: „Petőfi Sándor úttörőház” — ezt írják ki. A szülők és az üzemek dolgozóinak segítségével pedig hamarosan hangulatos otthoni teremtenek belőle, — fejezi be levelét Gabi. * * Molnár Jutka a »soltvadkerti úttörőcsapat Hrúz Mária rajának tagja budapesti tanulmányi kirándulásukról írt hosszú levelet. A dr. Grätzer István történelemszakkör tagjai indultak útriak, hogy múzeumokat, kiállításokat látogassanak meg, illetve felkeressék a szakkör névadójának özvegyét. Minden nagyszerűen sikerült! Délelőtt a múzeumok nyitásáig a Hősök terén a szobrokat nézegették, majd pontosan 10 órakor beléphettek a Szép- művészeti Múzeumba. Dr. Grätzer Istvánná szeretettel fogadta a soltvadkerti úttörőket, sok érdekes dolgot mondott el férjéről, az MKP alapító tagjáról, az orvosról, akit 1944-ben elhurcoltak és soha többé nem tért haza. Jutkáéit a perui aranykincsek bemutatóját is látták, gyönyörködtek benne. Emlékezetes szép út volt — szól a levél befejező része. Őrsvezetők klubját alakították meg a lakiteleki úttörők, az el v múlt napokban, — írja Szatmári Gabriella. Az első megbeszélések után úgy tűnik, hogy érdemes volt, hiszen az őrsvezetők soksok értékes jó ötletet hallhatnak egymástól. Ügy tervezik, többen megrajzolják a klub emblémáját is, a legjobban sikerültet pedig kitűzik a faliújságra is. A hetényegyházi úttörőcsapat tudósítója, Takács Mária egy jól sikerült őrsi foglalkozásról írt levelet. Az elmúlt napokban tartották, meghívtak egy hajdani úttörőt, Juhászné Péczeli Máriát. A pajtások, sok kérdést . tettek meg, egy kicsit csodálkoztak azon, hogy milyen sok társadalmi munkát végeztek már akkor is az úttörők. Emlékezett még jól sikerült országjáró kirándulásokra, végül régi játékokra tanította meg a pajtásokat! Hasonlóan jól sikerült találkozóról számol be levelében Fodor Zita Bajáról. Mint írja rajuk vendégül látta Féderer Ferencet. az első bajai csapatvezetőt. Megtudták, hogy 1946-ban már milyen lelkesen jártak kirándulni, gyalogtúrázni a bajai pajtások. 1948-ban pedig már víziúttörőket szerveztek, akik a különböző próbakövetelményeknek megfeleltek. Feri bácsinak három „híres” nyakkendője van. Az elsőt 1948-ban kapta. A vörös nyakkendőnek kék a szegélye. A másodikat a mozgalom 25 éves évfordulóján vehette át. A harmadikat a vendéglátóktól kapta, akik most is tiszteletbeli úttörőként tisztelik, hívták meg, ké- 1 rik vezesse kirándulásaikat. * Az Olimpia őrs tagjai Írtak beszámolót Kalocsáról. A Csupó Imre Űttörőház természetjáró szakkörének tagjai — mint írják — nagyszerű kirándulást tettek, Budapesten a Nemzeti Múzeumban tekintették meg a perui aránykiállítást. Most Kalocsa környékét járják, 20 kilométeres körzetben ismerkednek a földrajzi, népművészeti érdekességekkel. + A bajai riporter őrs tagjától, Illés Hajnalkától is hozott a posta levelet. Mint írja, a Tóth Kálmán úttörőcsapat 30 tett a hazá- s ért címmel indított vetélkedőt. Á vetélkedő lényege a következő: a csapatok vezetősége kijelöl egy 30 betűből álló mondatot. Minden betűért az őrsöknek egy- egy feladatot kell végrehajtani, A teljesítést folyamatosan értékelik. Aki viszont egy feladatot nem teljesít — kiesik a versenyből. A győztes őrs pénzjutalomban részesül, a pénzt kirándulásra használják fel. Mint Hajnalka írja, a csapat valamennyi őrse lelkesen küzd a győzelemért. Kejtvényfejtftk. figyelem! Háromfordulós rejtvénypályázatot hirdetünk részetekre. November 28.. valamint december 3. és 12-én tesszük közzé a megfejtésre váró rejtvényeket. A megfejtéseket december 20-ig kérjük levelezőlapon beküldeni. Aki három jó megfejtést küld be, annak névreszóló meghívói küldünk 1976. január 0-ra, a kecskeméti úttörőházban tartandó vetélkedőre, amelyen különféle jutalmakat lehet nyerni.-v íme az első rejtvény: A sakkból ismert futólépés segítségével lehet megfejteni az itt elrejtett mondatot, amely híres jelszó volt 1945 tavaszán. (10.) És másnap az apu mi- Itözben aláírta a Tavaszmező utcai gimnázium pecsétjével hitelesített igazgatói megrovást, dörmögve jegyezte meg, hogy azért az Imre munkaszervező készségét megilleti bizonyos elismerés. — Nem is figyelsz rám, Kis- Kati... — De igenis figyelek. — Az eget nézed és mosolyogsz. Kire gondoltál? — A bátyámra. Nem hitte el, pedig én igazán Imrére gondoltam, akit már jóval a kapuk átcsoportosítása -«lőtt, tízéves korában is sokan a környék réme gyanánt átkoztak, bár ez a jellemzés a tájékozottabb polgárok szerint túlzó volt, hiszen a Józsefváros frankón nagymenő rémei annakidején még a Mátyás téri erős fiúk voltak, akikkel állandó kapcsolatot tartottak a jardok, következésképpen némelyik Mátyás téri huligán olyan eleganciával tudott beszállni az URH-járőr kék-fehér riadókocsijába, mint Willy Brandt a speciál-Mercedesébe, ahogy a tévé mutatja, tárgyilagosan tehát Imre meg a többi kis krapek csak az idősebb korosztály szemében testesítette meg az elvetemült ifjúság divatos fogalmát, de ez a korosabb lakosság úgyis menthetetlen, sohase lesz képes felfogni, mi a konkrét, ábra, a statisztika által is megerősített. helyzet, amely szerint az egész környéken megszűntek a gründok, ahol a srácok a bőrt rúghatták volna, maradt tehát az utcánk és a szomszédos utcák hálózata, sok otthonülő nyugdíjassal és sok ablakkal, és Imre meg a haverjai ugyanúgy nem tehettek róla, ahogy a mai srácok sem tehetnek róla, hogy az említett korosztályt az üvöltözés és az ablakcsörömpölés egyaránt vérnyomásemelő hatással érinti, nem kevésbé a kerékpáros akrobatika eleresztett kormánnyal és főleg a járdán, amióta az úttesten mindenütt intenzívebbé vált a gépkocsiforgalom. Ma már, érettebb ésszel higgadtan állapíthatom meg, hogy amennyire űzött vadnak érezte magát a környék idősebb korosztálya, legalább ennyire űzöttek voltak a srácok is, mert ahogy az öregek az ő megviselt idegrendszerüket rongáló zajártalom és közlekedési veszélyeztetés gyanánt fogták fel a bátyámék mozgásigényének kielégítésével együttjáró ordítjzást, ablakcsörömpölést, rohangálást, kerékpározást, a srácok szintén az amúgy is csó- ringer szabadságuk elleni támadást láttak a szenilis korosztály egyéni vagy kollektív megmozdulásaiban, amelyek általában az ő elkergetésükkel végződtek. De ez az életforma a naponta ismétlődő vereségekkel együtt is szabályszerű gyerekkornak értékelhető, ha Tamás gyerekkorával hasonlítom össze. Akár a haverjai, Imre is akkor járt moziba, amikor akart, illetve amikor pénze is volt hozzá, és a Dunára is lejárhatott pecázni, és uszodába se kellett szülői engedélyt kérni, meg minden. Se az apu, se az anyu nem tekintette versenysportnak a gyerekfegyelmezést, mint állampolgári kötelességet. és ha az ügyeletes osztályfőnök családlátogatást követett el nálunk, az esemény után sohase lett elrendelve otthon a nemzeti gyász, mert a két szülő ügy mérlegelte a fiát. hogy Imre semmivel se gonoszabb átok. mint más családok hasonló korú termékei. Ez az értékelés főleg az anyutól származott, aki gimnáziumi tanár gyanánt széles látókörrel rendelkezett a mai ifjúságot Illetően. Tamás? Már mellettem feküdt a légmatracon, egyik kezében a oárás pohárral, másik kezében a hajamat simogatta, és a szép barna bőrömhöz hozzá se ért, és énnekem mégis ott volt a torkomban a gombóc a sajnálattól, hogy én csak egy lány vagyok, de én is görcsösen boldogtalan lennék még mindig, ha úgy kellett volna leélnem a gyerekkoromat, ahogy őt kényszerítette élni Anna néni. Inkább világgá menni, mint úgy felnőni, ahogy neki kellett, körülnyalva mindig, de következetes fegyelmezésijén, amiben soha nem volt öt perc szünet se, pedig annyit még a kőtörő kényszermunkásoknak is adnak a moziban, öt éves korában kezdődött az idomítás, előbb a hegedűtanulással, aztán amikor kiderült, hogy tehetségtelen a drága vonóshangszerhez, gyors váltással ráparancsolta Anna néni az angol nyelvet, de. ezt már a sulival párhuzamosan, és ráparancsolta az úszást minden nap, hogy erős fiú legyen belőle, de amikor az edzés ellenére is tüdőgyulladást kapott, akkortól meg minden nap kvarcolni kellett neki, és közben élesztőszagú vitaminokkal is tömték, és biciklizni csak felügyelettel mehetett. és moziba is csak felügyelettel, soha egyedül vagy a többi sráccal, akik aztán gyorsan ki is közösítették maguk közül, hiába volt neki a legfinomabb mindig a tízóraija és hiába osztotta szét minden nap. idegen test maradt a suliban, céltáblája a srácok gonosz gúnyolódásának, és csak azért nem ruházták meg, mert Anna néni heti 'öt-tíz forintért és egyéb járandóságokért felbérelte melléje testőrnek valamelyik erős srácot, az egyikre én is emlékszem, együtt szokott iociz- ni Imrével, Csiga volt a beceneve, ez is vigyázott Tamásra, akit az anyai védelemnek ez a formája örökös szégyennel töltötte el, de annyira, hogy az angol éts az úszás és a vívás meg a más különórák mellé inkább önként vállalta, hogy uzsúdóra is beiratkozik, csak megszabaduljon a testőrétől, állati rohadt lehetett így pórázon élni csecsemő korától, én belepusztultam volna, és nekem se lett vona semmi örömöm a széles váltamból, ha a deltám látványa a tükörben az anyailag kötelező úszásra és az önként kötelező dzsú- dóra ‘ emlékeztet, ahányszor csak meglátom magam... A bárányfelhő eltűnt az égről, de -a vatta ott maradt a torkomban, és a sajnálat már elárasztotta minden sejtemet, annyira sajnáltam Tamást, hogy már én szorultam volna sajnálatra, és még csak ezután tudtam meg, hogy konkrét oka is van a kiborulásának. Előző nap utóvizsgázott valamelyik nehézeset profánál, és az öreg benyögte neki, hogy rendben van. fiatalember, megadom magának a közepest, mert erős akarattal mégiscsak magába sulykolta az anyagot... — De engedje meg kijelentenem, hogy magának nincs és soha nem is lesz igazán köze a vegyészeihez, és az a legszomorúbb, hogy ennek ellenére is sokra viszi majd karrierben, mert jó helyről tolják a szekerét ... így megalázni valakit — csak erre tudtam gondolni, és a sajnálattól úgy éreztem, mintha engem aláztak volna meg. Hagytam, hogy simogassa a hajam, nem akartam észrevenni. ho-. gyan tünteti el a keze a bőrömről a bikinit, mindent hagytam és a félelemről is elfeledkeztem, hogy fájni fog, és mintha nem is fájt volna, legalábbis azonnal elfelejtettem attól, hogy talán el is vesztettem az eszméletemet, annyira szép helyen jártam, mintha még az a légmatrac levegőbe emelkedett volna velünk. Ennek pedig már három éve, és mos egyedül tekergek hazafelé, és ott van szemben az egyik ház. ahonnan Imre lelopta a kaput. Mit ért el a balhéval? Hollós Mariék régen elköltöztek innen. Marinak három gyereke van. Imre'is el fog költözni. mihelyt meglesz a saját kéglije, és ez az egész buli marhára szomorú, azzal együtt, hogy Tamásból mar gyerekkorából kiherélték a jellemet. Mindegy. o — Ízlik? — Klassz. Kár, hagy mégis tettek bele vaníliát. Pedig külön mondtam, hogy ne tegyenek. — Viseld el. Egyébként... most jut eszembe, te mindig szeretted a vaníliafagylaltot, Bogár. Nem mindig, de ez lényegtelen. Mit szólsz hozzá, hogy az apu mégis otthon maradt? — Miért ne maradt volna? Ahogy láttam, tényleg hazahozott egy vagon melót. (Folytatjuk.) • Trokán Péter mint Dionüszosz. Fotó: Fábián József
