Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-26 / 277. szám

$ Könyv a megyékről, városokról Olyan vaskos kiadványt jutta­tott el az olvasókhoz a közelmúlt­ban a Kossuth Könyvkiadó, amelyből az ország egészét ismer­hetik meg jobban a haza sorsa, fejlődése iránt érdeklődők. A Ma­gyarország megyéi és városai cí­mű tetszetős külsejű kötet negy­venezer példányban került forga­lomba. A könyv a legjobb értelemben vett ismeretterjesztést szolgálja, elsősorban bő adattárával, a fej­lődést. az élet alakulását bemuta­tó számaival, a tények felsorakoz­tatásával. rendszerbe foglalásával. Világossá és meggyőzővé teszi a felszabadulás óta eltelt három évtized minden pozitív irányú változását és legfőbb törekvéseit. Németh Károly, az MSZMP KB titkára így foglalja össze ezzel kapcsolatos véleményét a mű elő­szavában: „Jogos nemzeti büszke­séggel tölthet el bennünket a gya­rapodásnak. a fejlődésnek az az ezernyi példája, amely Szabolcs­tól Zaláig és Hevestől Baranyáig az ország minden részében egy­aránt fellelhető, s amelyeknek hű tükrét találjuk a könyv lapjain.” A kötet egyik szerkesztője, dr. Kucsár Viktor írt bevezető tanul­mányt, az alábbi címmel: Hazánk társadalmi-gazdasági fejlődése és annak fontosabb területi vonatko­zásai, A nagyaráanyú változáso­kat érzékelteti például, hogy az elmúlt negyedszázad alatt az ipar­ban és. az építőiparban dolgozók száma 900 ezerről kétmillió-két­százezerre emelkedett. A szerző hangsúlyozottan szól arról, milyen nagyarányú kiegyen­lítődési folyamatnak lehettünk ta­núi az elmúlt évtizedekben, ami Budapest és a vidék szerepét il­leti. Az ország egészének ipari termeléséből ma már hatvanhét százalékban részesül a vidék. S ma már Kecskemét is a „fonto­sabb ipari vonzáscentrumok” kö­zé tartozik. Egyebek között feltűnik a nagy. mérvű városiasodási folyamat. Csongrád megye lakosságának például csaknem hatvan százaléka városlakó napjainkban. Baranyá­ban, Komáromban a lakosságnak a fele. Győr-Soproon és Hajdú-Bi- har megyében is csaknem a fele él a városok falai között. S annak ellenére, hogy Bács-Kiskun tanyás megye, az itt élők harmincnyolc százaléka található Kecskeméten, Baján, Kalocsán. Kiskunfélegyhá­zán^ Kiskunhalason és Kiskőrösön. Természetesén a városiasodással -'"egy-időben mindenfelé fogy a kül­területen élők száma. Az utóbbi negyedszázad alatt Kecskeméten harmincezres, Kalocsán hatezres gyarapodás következett be. A városok, néhány kivételtől el­tekintve, nagyobbodnak. Ám ez nem jelenti azt. mintha nem len­nének számottevőek a tanyák or­szágunkban. Bács-Kiskunban a lakosságnak huszonnyolc, Csong- rádban húsz. Békésben tizenöt száz.aléka él az ilyen szétszórt külterületi településeken. E ez nemcsak a gazdálkodásban, de a művelődésben is eléggé meghatá­rozó tényező. A Magyarország megyéi és vá­rosai című kötetben grafikonok, térképek, táblázatok teszik szem­léletesebbé a mondanivalót, élve­zetesebbé a fejezeteket. A függe­lékben öszehasonlító táblázatok­ban statisztikai adatok sorakoz­nak. Aki szeret eltűnődni a fejlő­MAGYAR ORSZÁG Ml GM I rs VÁROSAI dés tényein, illetve akadályozó tényezőin, annak érdekes és ta­nulságos elfoglaltságot jelenthet lapozgatni ezeket az oldalakat. Ismertető cikkünk végén egy­két bíráló megjegyzés is idekíván­kozik. Például a szerkesztői kö­vetkezetlenséggel kapcsolatban. Mert mit gondoljon az olvasó, ha azt látja, hogy a kecskeméti és salgótarjáni folyóiratot megemlí­tik, de a szegedit és a debrecenit nem? Vagy ha olvashat a szolno­ki és a miskolci színházról, de a kecskemétiről és a szegediről nem? Ügyszintén írnak a miskolci képzőművészeti életről, de szó nélkül hagyják a rangos vásárhe­lyi művésztelepet. Fontosnak tart­ják elmondani, hogy Móra Ferenc járt Gyulán, de hogy Kiskunfél­egyházán született és Szegeden élt, azt nem. A kaposvári szak­munkásképzésről szó esik a könyv lapjain, de a kecskemétiről és sok más városéról nem. A kisterenyei vagy hajdúnánási középiskolákról olvashatunk, de a halasi nagy múltú Szilády Áron Gimnázium­ról nem. Vagy egyedül csak a ba­ranyai nemzetiségiekről tesznek említést. Pedig több más megyé­ben is jelentős számban találha­tók nem magyar anyanyelvűek. A fogalmazás sokszor nehézkes, körülményes, s jó néhányszor ta­lálkozunk közhelyekkel is a kötetr oldalain. Csongrádban például „a színházlátogatók száma magas”. Balassagyarmaton „eleven kultu­rális élet” folyik. Hevesben „tör­tént előrelépés” az oktatásban, és Esztergomban „a lakosság életvi­szonyai jók”. (Ugyanakkor újsor­ral lejjebb az állá városról: „Sok szanálásra váró. elavult épületben laknak.”) Ezek természetesen alapjában sem a kezdeményezés nagyságán, sem a kötet alapvető értékén nem változtatnak- lényegesen. Inkább arra figyelmeztethetik a szerkesz­tőket és a kiadót, hogy később, egy hasonló vállalkozáskor még alaposabb, körültekintőbb mű ké­szüljön. A majdani könyvről azért sem felesleges szólni mar most, mivel a fejlődés olyan gyors ütemű, a társadalmi-gazdasági változások oly nagymérvűek, hogy a megyékre, városokra vonatkozó mai adatok néhány esztendő le­forgása alatt tovább változnak. S azt gondolom, hogy ez igen örven­detes perspektíva mindannyiónk számára. Varga Mihály 1975. november 26. • PETŐFI NÉPE • 5 Cselédházból — iskola Érsekhalmi példázat az összefogás erejéről Ha gépkocsival megy az ember a bajai úton Sükösd felé, az út jobb oldalán — még mielőttt a Hosszúhegyi Állami Gazdaság hű­tőtárolóját elérné — egy bal felé mutató táb­lán felírást talál: Érsetkhalom. Az út, amely erre a településre vezet, hatalmas fákkal övezett, s nyáridőben a lombok annyira ösz- szeérnek, hogy egy halványzöld színű, opá- los fényű alagútat is gondolhat az ember a feje fölé. Most azonban leperegtek a levelek, s köd, porzó esőviz csurog a fák égre tárt, meztelen ágain. Beérve Érsekhalmára, még­sem lép sárba a járókelő. A homok ugyanis pillanatok alatt elnyeli a vizet. Megállva a maréknyi falu közepén, majd körbefordulva^ mindenütt „kilát” az ember a házak közül. Csupán néhány, a hajdani célszerűségű szempontok szerint épült ház tömbje emel­kedik magasra. Puszta volt ez, érseki urada­lom három cselédházzal, magtárral. A tele­pülés elnevezésében szereplő halom szó helyénvaló: kicsinyke dombra épültek az említett házak ... • Özvegy Romsics Gergelyné a lebontásra ítélt cselédház sarkánál. A domb tetején az iskola. Jól karbantartott, de mégis kicsi, szűk. A tanári szobában egyetlen asztal, egy szekrény, pol­cok, székek, fogas. Megnyerő külsejű, határozott fellépésű, vi­lágos fejű emberrel beszélgetek: Déli Ferenc iskolaigazgató és ta­nácstag. Arról kérdezem, mit tud a cselédházakról, kik laknak bennük, mi lesz a sorsuk a meg­lehetősen elaggott épületknek? • Deli Ferenc, aki jól érzi magát Érsekhalmán. — A három épületben össze­sen harminchárom' lakás van. Ezek a házak a század első, má­sodik évtizedében 'épültek. Mon­danom sem kell talán, hogy a hajdani cselédek közül már alig néhány él a faluban, de azok sem az öreg házakban. Főleg ál­lami gazdasági dolgozók, terme­lőszövetkezeti tagok lakják. A község közepén levő két cseléd­házat lebontjuk, s a telket ház­helynek osztjuk ki. A lebontást több minden indokolja. A szub­jektív igényeken túl — tűnjenek el az életünkből a cselédsorsra emlékeztető házak — az egész­ségesebb. kulturáltabb lakások iránti fokozódó érdeklődés és a község rendezése is. — Hová költöznek akik jelen­leg ezekben a házakban laknak? — A Hosszúhegyi Állami Gaz­daság építőbrigádja 16 lakást épít, amelyeket talán 1976 őszé­re, de legkésőbb 1977-ben átad a tulajdonosoknak, a lakások OTP-lakások lesznek. De ezen­kívül még öten építkeznek azok közül, akik a cselédházakban laknak. Néhány év múlva nyo­ma sem. lesz ezeknek az épüle­teknek — állapítja meg Deli Fe­renc, majd hozzáteszi: ne gon­doljam, hogy ez valami felsőbb intézkedés: A lakosság akarja igy. — Tudja, milyen emberek él­nek itt Érsekhalmán? — kérdezi most tőlem, mintha szerepet cse­réltünk volna. Választ azonban nem vár, hanem már mondja is: — Elhatároztuk, hogy az egyik cselédházat, legalábbis egy ré­szét átalakítjuk. Iskolát csiná­lunk benne. Ebben a munkában mindenki részt vett. Azt mond­tuk a szervezésnél, emberek, egy- egy nap társadalmi munkát vé­gezzen mindenki, akkor nem lesz probléma. Voltak, akik két-há- rom napot is dolgoztak. Az álla­mi gazdaságtól négy szocialista brigád jött segíteni. De munka is volt bőven: leverni a régi va­kolatot, falat bontani, téglákat pucolni, aztán a villanyszerelés, vízvezeték-szerelés, kerítést, jár­dát építeni, vakolni, ablakokat, ajtókat beállítani, meszelni, pad­lót készíteni. Képzelje el. a leg­nagyobb munka a szemét elhor- clása volt. Két napig hordtuk a gazdaság gépeivel a hatvan, hét­ben év alatt felhalmozódott, saz épület köré gyűlt szemetet. Ki­számoltuk: háromszáz köbméter volt — magyarázza Deli Ferenc, majd egy kisfiú kopogtat, s je­lenti, hogy az igazgató bácsit te- resik Kalocsáról. Irány a posta, mert az iskolában nincs telefon. — Szóltak, hogy mehetünk az aprósalakért — mondja, amikor néhány perc múlva lihegve visz- szatér. Kézilabdapálya épül a községben, természetesen társa­dalmi munkában, amit — ugyan­csak természetes — az igazgató szervezett, ö azonban elhárítja az egyértelmű dicséretet, s hoz­záteszi, itt. Érsekhalmán min­denki szervez mindenkit. Külö­nösen sokat segít, mint tanács­tag Ludli János bácsi. — Mióta lakik Érsekhalmán? — kérdezem Deli Ferencet, s azt várom, hogy kifejtse a vá­rosi élet iránti nosztalgiáját. Ilyesmi azonban nincs benne. — Pontosan húsz éve. Mi­kor elvégeztem a bajai tanító­képzőt, egyenesen ide jöttem. Nagyon jól érzem itt magam és nem is akarok elmenni innen. Ez nekem való hely. Csak a lányai­mon csodálkozom. Ha például bemegyünk Hajósra, vagy más, nagyobb községbe, nem tetszik nekik, s csak azt hangoztatják, hogy bezzeg Érsekhalma — s maga is jóízűt nevet lányain, majd hozzáteszi: — Pedig higy- gye el, nem arra nevelem őket, hogy Érsekhalma a világ köze­pe, de nekik mégis az. Mert én magamat megértem. Tanyai gye­rek voltam, ott nőttem fel a sza­badban, a mezőkön, az erdők kö­zelében, búzatáblák susogásában. Hát én ezért szeretem Érsekhal­mát, ezt a kicsit tanya-, kicsit faluvilágot. De. hogy ők miért, arra nem találok választ... — Miért csak az egyik cseléd­házat alakították át? — Megnéztük mind a hármat. Kettő, amit lebontunk, vert­fal, vagy vályog. A harmadik pedig tégla. Hát ezért. Egyébként ebben a harmadik épületben még van hely további tanterem­nek, tornateremnek, orvosi ren- delőnnek is. Ez még a jövő fe­néje, de megcsináljuk, s akkor átköltözünk a mostani iskolából az újba. Ezzel az öreg épülettel pedig majd kezdünk valamit. Talán úttörőotthon lesz, vagy ilyesmi... Dél van. A gyrekek kirajzanak az iskolából. Az igazgató is ha­zafelé készül, ki tudja hányad­szor a húsz év alatt... Gál Sándor • A jelenleg még tnukddő öreg iskola. (Pásztor • Társadalmi munkában két tanterem. Zoltán felvételei.) J Életkora: 18 SZILVÁS! LAJOS: (8.) — Elhoztad, Bogár? — Látod, ha nem szólsz, visz- sza is vittem volna. Itt van, mél- tóztass. Jézus Krisztus Szuper­sztár. Mit gondolsz, mennyiért vette New Yorkban a krapek? Kapaszkodj meg: ötvennégy dol­lárért a két lemezt. Állati, mi? Hol a magnó, lejátszom. — Hagyd. Majd meghallga­tom, ha egyedül leszek. Add ide a kazettát. És kösz, hogy át- játszottad. — Hülye vagy, mit köszönsz? — Raboltam vele az idődet. Nyolcvan perc ... — Légy erős, közben is a fel­vételire butítottam magam. Te, ez a hang, amelyik a Júdást énekli... Hadd játsszam le ne­ked, tényleg, csak ezt a részt! —. Nem! — Miért ordítasz velem’ — Bocsáss meg ... Tényleg or­dítottam? — Majdnem. Elég erősen fel­emelted a hangodat. — Mert hülyülök. Most te is észrevetted. Anyámat is megbő- gettem. Tegnap. Azt se akar­tam. Meg fogjátok látni, becsa­varodok. Sokkal előbb, mint hi­szitek. — Leállítanád magad, Sere­gély Géza? — Én egy állat vagyok. Egy lelketlen barom. Már te is bőgsz... — Nem bőgök. — Csak a szemed könnyes. Mert én ... — Fáradt a szemem. És álta­lában. Ki vagyok csavarva, és ez nem csoda. Ilyenkor rögtön a szemem... — Köpiél szembe. Bogár. Ha legalább lenne valaki, hogy ki­pusztítson engem. Mert én ahhoz is gyáva vagyok, hogy szétver­jem a fejem a falon, darabokra. Itt rohadok a nyakatokon bénán, kiszolgáltatom magam minden­kivel, hálából ordítok veletek ... — Már folyamodtam, hogy mellőzd a süket dumát. Senki­nek nem vagy terhére, minden­ki szeret és mindenki megérti, hogy a te helyzetedben szükség van olyan szelepekre is, mint a kiabálás. Ezzel pedig fejezzük is be a témát, ha egy mód van rá, oké? — Ezért is csodállak. Hogy egy ilyen marhával szemben is mindig udvarias tudsz maradni Persze, hűvösen udvarias, de mégis ... — Én tehozzád nem vagyok se udvarias, se udvariatlan. — Ugyan, Bogár... Még ab­ban is udvarias vagy, hogy már nem a Tamásoddal fuvaroztatod magad ide Amióta észrevetted, hogy én a függöny mögül lesem, hogyan jössz hozzám jótékony­kodni, azóta gyalog érkezel. Vagyis a téren már gyalog jössz át. Van énnekem logikám. Bo­gár, az agyamat nem érte el ez a rohadt Heine-Medin ... — Úgy éljek, hogy sejtelmem se volt, lesel-e a függöny mögül vagy nem lesel. Tamás pedig... egyszerűen az van. hogy nem ér rá. rengeteg a melója, majdnem minden nap estig bent kell neki maradnia a gyárban. — Ezt úgy hadartad el. mint­ha begyakoroltad volna. Ezt a szöveget hogy Tamás nem ér rá. ratatatata. .. — Mondd, felséges úr. a mai napra úgy programoztad be ma­gadat. hogy engem fogsz piszkál­ni? Mert ha igen, akkor csak szólj, és én is átprogramozom magam. Ugyanis azt hittem ide- jövet, hogy a tiszteletmre elő fo­god adni az új szerzeményedet. — Mintha egyáltalán érdekel­ne téged .. — Idefigyelj, aranyos, te nem díjazol engem azért, hogy falból hercigeskedjek veled. Jelen pil­lanatban még érdekel, hogy mit bütykölsz össze a gitárodon, de ha neked terhes a bemutató, majd gyorsan lebeszélem ma­gam. — összebalhéztál vele? — Kivel? — Tamással. Pardon... Ador­ján mérnök úrral. — Nem. — Oké, ‘Bogár. Tartsál csak te is hülyének... — Felvilágosítsalak valamiről? Ha eddig nem tudatosítottad volna magadban, úgy ideje tu­datosítanod, hogy téged idegesít a jelenlétem. Következésképpen megkezdem a távozást. Szia. — Ne menj el! Nem érted?! Ne menj el! — Jaj de hülye vagy!... Majdnem leütöttél a lábamról ezzel a rohadt tolószékkel! — Bocsáss meg!... Bogár! Csak el akartam állni az utadat! Ne menj el! — Na jó, nem megyek. Csil­lapodj már. látod, hogy mara­dok!,.. Megengeded, hogy ide­hozzam a gitárodat? o Árulás amit csinálok, rohadt árulás. Egyszerűen nincs erőm, megint nem volt erőm közölni vele a szomorú szakvéleménye­met, hogy ez a szerzeménye is rossz muzsika, tehát nem muzsi­ka. Olyan cukros dallam, mint az őseink akármelyik régi sláge­re húsz év ' előtt, vagy harminc éve, hiába paszírozta bele a beat-ritmusba. Az én kötelessé­gem lenne félreérthetetlenül a szemébe mondani, mert akik majd megteszik, tapintat nélkül fogják értesíteni, hogy célsze­rűbben csinálná, ha nem eről­ködne. Mert ez lesz. Még nem döntötte el, melyik beat-együt- tesnek küldje el a szerzemé­nyeit, de akármelyikhez fordul, totál azonos lesz a válasz. És at­tól a pofontól el fog szédülni. f Ha én magyaráznám meg neki, hogy idefigyelj, fiú, most komo­lyan nyilatkozók: tégy valamit a kedvemért, nevezetesen azt, hogy ne rnűtrágyázd magadban a reményeid virágoskert jét... Sohase lesz elég erőm, hogy őszintén megmondjam az igazsá­got. Valahányszor elnézem, ahogy a gitárja fölé hajlik a feje és a hosszú, selyemfényű haja szinte ráfolyik a hangszerre, mindig vattát töm a torkomba a sajná­lat és mindig fájni kezdek tető- től-talpig. Kitől örökölhettem ezt a rohadt sajnálatot? Az. anyu veit ilyen titokban? Nem. az anyut sohase lehetett panaszko- dással meghatni, ő még a bőgős­től se kezdett olvadni, ha az en­gedékenység akár a legpuhábban ütközött a pedagógiai megfonto­lásokkal benne. Az apu lelkében van valahol mélyen elálcázva ilyen fajta érzelmes sajnálat? Mindegy. Nem az én öröklés­tani képletem az érdekes, a ge­netikai terheltség eredetének fel­derítése mit sem változtat az adottságok következményein, ne­ve' etesen azon a tényen, hogy a sa.nálattól mindig kicsúszik aló­la m a talaj és összeomlanak az, é szerűen felépített okos gondo- ] .taim meg szándékaim. Tehe­tetlenül hagyom, hogy Géza a tolószékével beleguruljon egy olyan rohadt csalódásba, amitől össze fogja törni magát. Ahogy saját magamat is totál tehetet­lenül hagytam leértékelődni azon a piszok vasárnapon. A sajnálat félóra alatt szétmarta az okos tartásomat, ahogy a sav rágott lyukakat a farmernadrá­gomba tavaly, amikor én cipel­tem fel a Skodából az akkumu­látort és a lépcsőn kilöttyent be­lőle a nedű. Ugyanolyan szemét módon árulom el Gézát, ahogy akkor magamat árultam el, Szombaton még erősebb voltam Tamásnál, vasárnap már nem. Szombaton hiába horgonyozta le a vitorlást a Balaton közepén, és hiába akart meghipnotizálni, a legőtzintébb arcával. hogy amióta nagylány lettem, azóta mindig velem van tele a fantá­ziája, azóta viszolyog minden más nőtől, nevettem rajta, ne­vettem, amíg le nem fogott a ha­jó fenekében riadókészültségben tűrtem a száját, és ő hiába tor­názott. hiába volt ő az izmosabb, a fizikai fölénye csak atihoz volt elég. hogy agvonsmárolja a tes­temet mindenütt, ahol a fürdő­ruha meztelenül hagyta a bőrö­met. -Tó volt a száia és bennem is tombolt a szex. és már szánni is kezdtem, amikor éreztem a bőrömön, hogy vacog a foga, annyira kíván, de akkor elhú­zott mellettünk egv motorcsó­nak. megismertem a Nentun mo­tor hangját, és körözni kezdte a mi hajónkat, mert üresnek gon­dolta nem látott bennünket. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents