Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-21 / 273. szám
lft'.í. november 21. • PETŐFI N'l.PE • VENDÉGMŰVÉSZ ZOMBORBÓL Bemutatkozik a Glória rendezője A Katona .József Színház társalgójában két próba közötti szünetben kértem rövid nyilatkozatra Nikola Petrovicsot, a Zombori Népszínház igazgatóját, aki a kecskeméti társulat legközelebbi bemutatójának, a Glóriának vendég- rendezője. Beszélgetésünk a zombori színház múltjának a felelevenítésével kezdődött. Elmondta, hogy a negyvenötezer lakosú város régi színjátszó hagyományokkal büszkélkedik. ( Már a múlt század elején rendszeresen léptek fel a városban szerb, magyar és német vún- dortársulatok. Az állandó színházi épület 1882-ben készült el. A kor neobarokk stílusában épült egy kissé hasonlít is a Katona József Színházhoz. Ezért is érzik otthonosan magukat a vendégek a kecskemétiek színpadán. Állandó, saját színtársulatot csak 1946-ban alapítottak a városiján. Hat éven át Zombor nemzetiségi jellegének megfelelően magyar nyelvű előadásokat is rendeztek. de a színész-utánpótlás hiányában végül Szabadkán szervezték meg a magyar színházat, amely azóta is rendszeresen vendégszerepei nálunk és másutt, a környéken. — Mint köztudomású. Baját és Zombort már csaknem egyévlizc- des testvérvárosi kapcsolatok kötik össze — kezdi Nikola Petro- vics — s társulatunk is tervezte a magyarországi színházakkal való kapcsolatok felvételét. Es mivel Baján nincsen rendszeres színjái- s/,|s- így az ott legtöbbet fellepő egy fittessel, a kecskemétiekkel -i. került összebarátkoznunk. Kezdetben a kölcsönös vendégfollepések jellemezték a két színház kapcsa- iatait. idén pedig már drámai müveket* illetve vezető művésze, két is „cseréltünk”. A tavasszal Miszlav István rendező. Poós Éva jelmez- és Csánvi Árpád díszlettervező állították színpadra na lünk Kertész Ákos Névnap című művét szerb nyelven. Viszonzásképpen érkeztünk Kecskemétre Branka ■ Petrovics kosztüm-, és Kószó István díszlettervezővel együtt. A Glória szerzője. Ranko Ma- rinkovics Jugoszláviában közismert iró. a zágrábi színiakadémia tanára. Kecskeméten bemutatásra kerülő művét 1955-ben írta. A dráma nem ismeretlen hazánkban sem. játszották Pécsett, hangjáték változatát pedig a rádió is sugározta néhány évvel ezelőtt. — A színjáték a szerző 'által megjelölt műfaja „mirákulum hat képben” — mondja a vendégrendező. — A mirákulum középkori színpadi játék, s ez a régies forma utal a darab cselekményére is. A történet főszereplője egv fiatal lány: Glória, akinek élete két fanatikus akarat között őrlődik fel. Apja. aki cirkuszigázgaló. a trapéz királynőjének álmodja lányát. Szerelme egy fiatal, megszállott pap pedig szentet akar belőle faragni. Az előadás mondanivalója áttételesen napjaink problémáit fogalmazza meg. Az emberi sorssal való manipulálás a jogtalan beleszólás egymás életébe olyan kérdések, amelyekkel mindnyájan találkozhatunk. Nikola Petrovics elmondta, hogy jól érzi magát Kecskeméten, örül. hogv csak a rendezésnek szenteli heti'magát. Az. a benyomása, hogv e kecskeméti Katona József Szín- l társulata tehetséges, kiváló képességű együttes. A színészekkel való együttműködése jó. bár a nyelvi nehézségek következtében — a rendező ugyanis nem tud magyarul — a szokásoknál fárasztóbbak a próbák. — Két nehézséggel kellett szembenéznem színpadi munkám során — foglalja össze tapasztalatait. — Az egyiket az adja. hogy nem ismerem a közönséget. Eddigi rendezéseim alkalmával ugyanis mindig tudtam, hogy milyen színpadi hatásokat kell alkalmaznom a könnyebb megértés ér- ’ dekében. Most pedig, megmondom őszintén, egy kissé bizonytalan vagyok. A másik problémám pedig az egységes játékstílus megteremtésének nehézsége. A kecskeméti társulat színészei különböző iskolázottságunk, életkorúnk, egymástól eltérő kifejezési eszközöket szoktak meg és használnak. Velük együttműködve kell egy azonos stílusú és esztétikai anyagú előadást megformálni —. s ez bizony nem kis feladat. Remélem azonban, amire megszólal az előadás kezdetét jelző gong — a gondok is feloldódnak a premiernek a közönséget és a színészeket egyaránt lelkesítő hangulatában. I’aviovits Miklós Villamosjeggyel - a földalatti-múzeumba * A gyerekek szeme csillog, a nagyszülők egy fejjel nagyobbak lesznek: végre valami, amiben ok a szaktekintélyek. A fekete kabátos néni észre sem veszi, hogy lecsúszott a szemüvege. Ügy sem olvas feliratok (minek? Eleget utazott a millenniumi földalatti luburkolalú motorkocsijain. ki tudja, talán ebben is ült. amelyik 80 esztendei kiadós szolgálat után nem nyugdíjba, hanem múzeumba vonult!?. — Nézze! csak meg jól fiacs kám — biztatja az unokáját —, gyönyörű munka! A körülöttük álló nyugdíjasok hangosan helyeselnek. Büszkéi; az öreg kocsikra, mintha a saját művük lenne. .— Jó, nagypapa, de most ezt magyarázd el. — vonszolja maga után az unokája és rámutat egy fúrópajzs kicsinyített mására. \ sarokbaszorított „ős” morog valamit, majd hirtelen kijelenti, hogy késő van már. haza kell menni. Elmenőben még hallom, hogy az öreg a régi földalattiról áradozik, a gyerek pedig arról tűnődik, hogy egyszer talán mindenhová metrón lehet utazni?.,. Amikor a régi leldalattit a Deák térnél összekötötték az új méltóval, kiszakítottak a forgalomból egy 50 méteres alagutat. Szó volt arról, hogy befalazzák, szerencsére mégis múzeumnak rendezték be. A Deák téri aluljáróból nyíló múzeumban kapott helyet az európai kontinens első földalattijának két motorkocsija és egy pótkocsija. Az egyiken nem kisebb nagyság is utazott. mint, „O császári és apostoli királyi felsége, Ferenc József". Vitrinekben régi tervrajzok, emléktárgyak, makettek, dokumentumok a földalatti utazás születésétől egészen napjainkig, a közlekedés jövőjét jelképező metróig. Belépés, stílusosan, egy sárga villamosjeggyel. Van. aki ebbe is beleköt: „Bérlettel miért nem lehet bejönni?” A legtöbb, idős látogató inkább elérzékenyül: „Eszembe jut a kaniaszkorból térliúvá serült Budapest, a parkettás Andrássy út. a Wampetics es a Weingruber, ahová „kirándultunk” a földalattival." A praktikusok azonnal észreveszik és hiányolják, hogy nem lehet kapni levelezőlapot. Egy szellemes látogató pedig ezt írta a vendégkönyvbe: „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve.” Aláírás: „I. Ferenc József.” A főváros új múzeumát héttő kivételével, naponta délelőtt 10 és délután 6 óra között megtekinteni. f V. Zs. NAPKÖZBEN Nem lehet mindenkinek bérlete Jó dolog a bérletezés. Kényelmes, biztonságos. Nem kell attól tartani, hogy egy rendezvény, amibe sok pénzt fektettek, érdektelenségbe fullad, csupán néhány érdeklődőt részesít szellemi felfrissülésben. Nyilván erre gondoltak a kecskeméti TIT munkatársai is. amikor bérlethez kötötték a földrajzi szabad- egyetem előadásait. Nem számítottak arra. hogy e témakör iránt tíjabban igen nagy az érdeklődés. Erre vall, hogy a délutáni diákelőadásokra 100, a felnőttek esti sorozatára 120 bérletet sikerült eladniuk. Illetve utóbb derült ki, hogy még ennél is több bérlet talált volna gazdára, de ehhez már nincs megfelelő helyiségük. Mindez azt igazolja, hogy a földrajzi szabadegyetem megszervezése okos ötlet volt, kudarctól senkinek sem kell tartania, hiszen a „felt házról" és a biztos anyagi bevételről az utolsó szálig elkelt bérletek eleve gondoskodnak, de mi legyen azokkal, akik alkalomadtán, egy- egy előadásra kíváncsiak? Mert ilyen is van, főként a nyugdíjasok körében, akik a 40 forintos bérletet egy kicsit drágának is találták. Főként azért, mert a nyugdíjasok általában idős emberek. nincs mindig rendben az egészségük, és előfordulhat, hogy nem tudnak rendszeresen részt venni valamennyi előadáson. Számtikra előnyösebb, ha az előadások előtt, a helyszínen is alkalom kínálkozik a belépő megvásárlására. A TIT-nél elmondták. hogy érek óta megszüntették a szabadjegyes belépőket, mivel megnehezíti a szervezést. Soha sem lehet előre tudni, összejönnek-e annyian, hogy a rendezvényt érdemes legyen megtartani? Nem vitás, hogy így jóval kisebb a rizikójuk. Azt is belátjuk, hogy az alkalmi érdeklődök kevesebben vannak, mint a bérletesek és ahol 120 vendégre állandóan lehet számítani, miért tegyenek kockára egy költséges rendezvényt esetleg 2—:i ember kedvé- értg Felesleges ezen vitatkozni. Azzal viszont lehet számolni, hogy a bérletesek közül sem jön el mindig mindenki, tehát valamilyen formában csak megoldható annak a néhány, utcáról bejörö hollgatónak az elhelyezése. Vagy — miután elsősorban az idősebbekről van szó — eleve nem ártana gondoskodni olcsóbb, nyugdíjas bérletekről. A TIT vezetői mindenesetre megígérték, hogy a jövőben erre is gondolnak. Addig pedig — amennyiben van rá igény —, a délutáni diákelöadá- sokon megpróbálnak az idősebbeknek is helyet szorítani. Remélhetőleg ez valamelyest jobb kedvre deríti azokat, akiket a bérleti megkötöttség és az ezzel járó nagyobb kiadás kizárt a részvételből. Bár, véleményünk szerint semmiképp nem ártana a bevált bérleti rendszer mellett néhány belépőjegyet az alkalmi érdeklődőknek is fenntartani!...-s -a Pajtások! A mozgalom születésének harmincadik évfordulójára emlékezünk ebben az esztendőben. Szinte folyamatosan kapjuk a leveleket őrsöktől, rajoktól, tudósítóktól, amelyekben új felfedezéseikről számolnak be. Ezek a felfedezések pedig minden esetben egy-egy mozzanatát jelentik a megalakuló csapat történetének. Ebből is kitűnik, hogy valamennyi úttörő szívügyének tekinti ezt a kutatómunkát. Ezek után érthetően nagy örömmel adjuk közre Molnár Jánosnak, a bajai tanács művelődésügyi osztályvezetőjének sorait, amelyben ezekről az eseményekről ír. „1945 nyarán, június utolsó napjaiban vette birtokba ünnepség keretében Bajaszentist- vánon, egy gyereksereg új otthonát. Persze ezek a gyerekek nem voltak még olyan jól öltözöttek, mint a mai gyerekek! Az első szabad május elseje is emlékezetes marad: a leendő kis úttörők a szovjet parancsnokság autóin kocsikázhattak. A Déry- kertben — ahogy erről hajdani újságok i? megemlékeznek — uzsonnán vettek részt! És az iskola ... A mai vörösnyakkendő- sök talán el sem tudják már képzelni, hogy ebben az időben akadt még iskola, ahol a földön ültek —■ mert nem volt pad ... a tanítás azonban már megkezdődött. Egykori iratokból 'az is kiderül, hogy a bajai járásban a bácsalmási és a baja-felsővárosi iskola útöröcsapata' egy napon. 1948. április 12-én alakult meg. Május 10-én pedig a felsőszent- iváni délszláv pajtások követték példájukat. Az alapító úttörők gyermekei pedig most szavazati joggal vehetnek részt az úttörőrendezvényeken, vagy éppen ’ felnőtt-vezetőként irányítják egy csapat életét. Huszonöt-harminc éves eseményekre emlékezünk. é,s boldogan tekinthetünk vissza: a mozgalom együtt izmosodott, erősödött szocialista hazánkkal.” Tudósítóink jelentik Szerződést kötött a páhi úttörőcsapat a helyi termelőszövetkezettel. Ennek értelmében a pajtások kapják meg a szövetkezetben felhalmozódott fém-, és papírhulladékot. Az értékesítésből származó pénzt sportfelszerelések vásárlására fordítják, illetve kirándulások, táborozások alkalmával használják fel. Nagyszerű megállapodás ez pajtások1 A kanadai Torontó város hatóságai — minthogy Kanadában a 12 éven aluli gyermekeknek nem kell a városi tömegközlekedési eszközökön viteldíjat fizetniük — úgv védekeznek a potyautasok ellen. hogy a felszállók számára kijelölt ajtón egv gyűrűt helyeznek el: akinek a feje hozzáér a gyűrűhöz. az nyilván elmúlt már 12 hí gyerekek — a munlfa pedig kétszeresen hasznos, mert hulla- dékgyűj lésből származik! Fodor Margit a Kecskemét-Ha- lasi úti iskolából küldött levelet. Jól sikerült kézilabda-mérkőzésről ír, amelyet a méhesla- posi iskola úttörőivel vívtak az elmúlt napokban. A küzdelemben a vendégiskola fiúcsapata és a vendéglátó lánycsapat győzött. Mégis valamennyien úgy érezték, máskor is rendeznek hasonló jellegű találkozókat, mert ők is vallják, hogy a részvétel a fontos, nem az eredmény. Öröm és büszkeség csendül ki azokból a sorokból, amelyet a kecskeméti úttörőházban tevé- kenykerő pajtásoktól kaptunk. Amint beszámolójukból kiderül nagy kitüntetés érte a megye két űttörőházát: a módszertani anyagok, a házban folyó munka alapján a halasi ház — a „közepes nagyságú házak” kategóriájában — első. a kecskeméti ház pedig — „nagyházán' közölt —> második díjat nyert. Hordós Károlyné, a kisdobos-őrsvezetők tanfolyamvezetője ugyancsak első dijat kapott. (A verseny országos volt, és összesen 68 ház volt a „mezőnyben”.) Gratulálunk! Nemesnádudvari úttörőket látott vendégül a bácsalmási csapat. Erről küldött beszámolót Schauer Teréz, a nádudvari és Molnár Hella ifivezető a bácsalmási csapattól. A jól szervezett találkozón a nemesnádudvariak megismerhették a vendéglátó nagyközség ipari üzemeit, majd sportversenyen vehettek részt. Az étkezést is ügyesen oldották meg: a bácsalmásiak otthonukban látták őket vendégül. Felhívással fordul a megyében élő valamennyi úttörőhöz a kecskeméti Petőfi Sándor Úttörőcsapat Alanycsákány őrse. Az őrs minden hónapban jelentkezik úttörőrovatunkban, hogy közösen ünnepelhessétek meg u mozgalom 30. évfordulóját. Az első feladatokat must teszi közzé. 1. írjatok szöveget ismert népdal dallamára, amelyben munkátokról, örömeitekről szóitok. 2. Tanuljátok meg a Kerek a káposzta — nevű régi út törő játékot. Egy másik őrssel játsszatok el. (Igazolja a csapatvezető.) 3. Készítsetek riportot egy fizikai dolgozóval, aki 28—30 évvel ezelőtt úttörő volt. A megoldott feladatokat küldjétek be minden hónap utolsó napjáig a következő címre: 6001 Kecskemét. Pf. 42. Kisdobosoknak. Azoknak, akik az elmúlt héten közölt rejtvényt helyesen fejtették meg, a jutalmakat folyamatosan küldjük! Selmeci Katalin esztendős, tehát jegyet kell váltania. Csakhogy a fiatalok testmagas- saga Kanadában is mindegyre növekszik: ezért a gyűrűt 1921-ben 127. 1942-ben már 133. 1956-ban pedig 146 cm magasságban kellett felerősíteni. A kanadai 12 évesek idei átlagos testmagassuga 151 cm volt Munkával szereznek pénzt a páÖtven év alatt ennyit nőttek a gyerekek [Életkora: 181 (4.) — Nyugodtan hozhatsz kettőt. Ha a fiam nem ebédel itthon, eltesszük estére, ami marad. Ha marad. De ne is egész csirkét hozz. csak combot. Mondjuk nyolc combot, két-három szép uborkát, salátának valót, másfél kiló újkrumpl't, petrezsei> met... meg. ha látsz igazi ropogós cse- resznvét. — Értettem, jegyeztem. — Előre is köszönöm a fáradozást. főosztályvezető elvtárs. Kérlek. add át szívélyes üdvözletem a kofáidnak. o Rajong a piacokért, -mint Stendhal az ő Dáliájáért. Nem a cuccok miatt, amiket hoz a piaci ól vagy a Nagyvásárcsarnokból. A táplálkozás néki huszadrangú ügy. Sohase válogat. Nemcsak amit az anyu főzött régen, azok a mesterfokú kaják, de amit én tudok főzni, az is mind oké az ő ízlelő és emésztő szerveinek. Az anyu mesélte egyszer kiskoromban. emlékezetem szerint nem minden pedagógiai célzat nélkül, hogy az apunak gyermek- és ifjúkorában nem volt lehetősége hozzászokni, hogy válogasson az asztalnál, mivel a nagymama elve úgy hangzott, Rogy vagy meg eszed, amit eléd tetten, vagy éhen maradsz, kisfiam. Mert az apu gyerekkorában még nem olyan relatív volt a szegénység, mint korszerű napjainkban, hanem lényegesen abszolútabb, vagyis elég gyakran nem lehetett jóllakni őnáluk. Ezt állította az anyu, és én csak kagylóztam ai szöveget, de nem tudtam lefordítani az elképzelés szintjére. Az a teljes igazság, hogy még most se tudom elképzelni. Pedig van fantáziám. De még sohasem voltam úgy éhes . . . Más műfaj lazán éhesnek lenni, vagyis ha köz. ben tudom, hogy egy óra múlva, kgíeljebo másfél óra múlva torkig tömhetem magam. De az olyan képlet .hogy nincs, vagy ha van is. hát csak ennyi van és nincs több — ez nekem csak matematikai egyenlet, aminek el tudom fogadni a realilását, mert az eszem megérti valahogyan. ele elképzelni, teliül magamat behelyettesíteni ebbe az egyenletbe, ez nem az én matematikai adottságaimhoz szabott teljesítmény. Sohase kértem nyilatkozatot az aputól, de van egy spurim, hogy azért szeret a piacon meg a vásárcsarnokban csellengeni, mert olyan fiatal korában, milyen én vagyok most, ő aliatian szegény krapek volt, és most a régi, kielégítetlen vásárlási ingereket kompenzálja a jó érzéssel, hogy ma összevásárolhatna a piacon mindent, amit csak megkíván. Persze, csak azt veszem, amire szüksége van. de az én megérzésem szerint az apu örömét leli a tudatban, hogy legalább most, negvvenkilenc-ötven évesen kitombolhatná magát az élelmezésügyi árubőség szabadtéri és fedett templomaiban. Igaz, hogv mégse^ ilyen egysíkú az ábra. Ha elemzőbben is belepiszkálok az apu piacrajongásába, meg kell állapítanom, hogy van a csatan- golásainak esztétikai vetülete is — ahogy ez jobb körökben fogalmazzák. Az apu l'art pour l’art is tud gyönyörködni a piacukban, öncélúan örömködni — mondaná Ilka néni, ha az aput tanította volna, nem engem. Az apunak egy cinerama mozinál is szórakoztatóbb előadás a piac. nemcsak azért, mert háromdimenziós kép a film két dimenziójával szemben. és nemcsak azért, mert színes, hiszen a mozi is lehet színes, hanem azért, mert a piacnak és a vásárcsarnoknak szaga és illata is van, a megrakott standokon alma illatozik és hagyma szaglik, meg kapor és káposzta, zeller es cékla, uborka es gomba, és már messziről kapja az ember orra a kommunikációt, hogy merre találhatók a halasok és a lacipecsenyesütők. Az apu kényelmesen ődöng ebben a színes és szagos közegben, és egyáltalán nem zavarja, ha lökdö- sik, vagy ha rákiabál egy tróger, hogy húzódjon félre a targonca útjából. Amit más tíz perc alatt elintéz a piacon, az apunak legalább egy órájába telik. Tavaly, a jugoszláviai túrnék keretében Dubrovnikban én is kimentem vele a piacra ott a kikötő mellett, mert egészen friss banánt akartam enni, és titokban figyeltem az üdvözült arcát, a fürkésző szemét, amíg abban a tarka forgatagban tekeregtünk. Látott ő már különb piacokat is, mint a dub- rovniki, hiszen amikor hazajött Olaszországból, 'több órás élménybeszámolóval szolgált nekem a milánói, torinói, genovai piacról, és azok biztosan nagyobbak és színesebbek és forgatago- sabbak voltak, ott Dubrovnikban mégis olyan boldog és csodálkozó volt a szeme, mintha az én társaságomban csatangolt volna életében először egy mediterrán piacon, ami tele van rengeteg naranccsal, banánnal, cukros déli szőlőkkel; pirosbelű fügével, és minden gyümölcs óriási halmokban színesedik, a halkereskedők pedig nemcsak tisztességes, hal- formájú halakat árulnak, hanem ijesztő szörnyetegeket is. Tájakat, lepényhalakat, tintahalakat is, meg vonagló rákokat és ten- gerszagű csigákat, még teknősbékát is. Nekem néha guvadt a szemem az undortol, az apunak viszont tömény gyönyörűség volt ez az állatsereglet. A dubrovniki megfigyelésem birtokában már nem hatolt a meglepetés erejével kémeim jelentése, amely szerint tavalyelőtt, amikor az apu azt a küldöttséget vezette a napfényes Itáliába* tisztelettel vegyes derültséget váltott ki a küldöttség tagjaiból a hobbyjával, hogy mindig már hajnalban kibújt az ágyból és titokoan kiosont a szállodából, mert csak így tudta megoldani magának, nogy mire reggel megkezdődnek a tárgyalások, addigra ő már elvégezze szokásos járőr- portyáját a milánói piacon. Mivel pedig az. apunál létszükséglet, hogy éjjel rendesen kialudja magát, ebből következően a vezetésére bízott küldöttség tagjainak nélkülözniük kellett őt éjszakánként, amikor lokálban meg sztriptízekbe, illetve az örömök egyéb műintézeteibe látogattak. Az a gyanúm, hogy a derék káderek sehogyse tudták tjiegíejteni az aput: vagy azt hitték róla, hogy gyakorló puritán, vagy azt, hogy sajnálja a napidíját a megtekinthető vagy kipróbálható csajokra költeni, és tulajdonképpen nem is hibáztathatom őket az ilyen jellegű véleményekért* hiszen nem sejthették, hogy az apu, nincs rászorulva a belépődíjért és színpadon végzett vetkőzések izgalmaira, hozzátéve, hog. nincs rászorulva az olyan csajok se, akik pénzért dobják gerincre u- gukat. A küldöttség nem sejth te, amit én tudok. Érthető. Mélyen közömbös egyébként is. , r hogy ki mit hisz az apuról. Én tudom, hogy egy jo fej. A jó fejeket nehéz átlagfejjel felfogni. A lányok az osztályban engem is ein hén csökkent értelműnek véleményeztek. amikor megtudták, hogy én fel voltam dobva attól is, hogy az apu olasz divatcuc- cok helyett olajoogyót és capri- bogyót és chilit és curry; hozott nekem ajándékba, nem értették az egyirányú eszükkel, hogy én frankón örültem ezeknek a fűszereknek és a porított parmezán- sajtnák is. ahelyett, hogy dühöngtem volna, hogy nem kardigánokat szedett elő a bőröndből. Bár egy újfazonú olasz csizma is, mint ráadás, lelkesítő hatást gyakorolt volna rám. Igaz, hogy ősszel megkaptam az olasz csizmát is a it aputól, a belvárosban közösen hajtottuk lel, olyan puha bőr, mint a kesztyű, és csa- tos, és magam választottam ki. Az apunak csak az volt a 'szerepe, hogy lerakja a kasszánál az ezerkétszázat, és ha időben eszükbe jutott volna, akkor úgy szerveztük volna a szereposztást, hogy az apu franciául beszéljen és én tolmácsoljam a pergő szavait a személyzet irányába, amelynek hölgytagjai bizonyára lesújtó véleményt alkottak volna.- azzal az indokolással, hogy ez az ifjú magyar tyúk áruba bocsátja a testét ennek a fiatalos, de a „mégiscsak az apja lehetne” kategóriába tartozó külföldi kra- peknak. bár zárójelben elismerésüket fejezték volna ki, hogy egy ezerkétszázas csizma nem méltánytalan ár a testemért. (Folytatjuk.)
