Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-19 / 271. szám
1975. november 1». • PETŐFI NÉPE • 5 DIÁKLAPOKISKOLARÁDIÓK Az önnevelés, önismeret fórumai A közösségi életben általános érvényű igazság, hogy az ön-i nevelés, önismeret minőségé-mélységé magától a közösség fejlettségétől függ. Abban pedig nem más, mint az egyén és közösség alkotó kapcsolatának a folyamatos igénye fejeződik ki, amikor a középiskolás, főiskolás diákok azért lelkesednek, szervezkednek, hogy iskolaújságjuk, vagy az iskolai hangosító berendezést felhasználva — rádiójuk legyen. Késő estig dolgoznak lapterveken, adásterveken, cikkeken, s ez — egyáltalán nem pedagógiai közhely — az önismeret mélyítésének az önnevelésnek az egyik spontán formája. Ennek a közösségi munkának a célja és eredménye egyaránt közösségformáló, tehát politikai munka. Éppen ezért tartotta fontosnak a KISZ megyei végrehajtó bizottsága, hogy megvitassa a diáklapok és iskolarádiók helyzetét. Bács-Kiskun megye 14 közép- és felsőoktatási intézményében jelenik meg diáklap. Például a kecskeméti GAMF „Maró”, a Katona József Gimnázium „Zsibongó”, vagy a kiskunhalasi Szi- lády Áron Gimnázium „Diákélet” című lapjai már szép múltra tekinthetnek vissza. Másutt általában egy-két éve jelennek csak meg féléves, negyedéves, esetleg kéthavi időszakban diáklapok; legtöbbjük száz-ketszáz példányban, de vannak olyanok is, mint az említett „Maró”, amelyből 000 példány is elfogy a főiskolán. Néhány kivétellel stencilezve, tehát technikailag kezdetlegesebb formában készülnek el. De a szerény küllem ellenére is szívesen fogadják a tanulók, mert róluk és nekik szól, s akik szólnak, azok is közöttük élnek, tanulnál;. Pedagógiai szerepe éppen ezért jelentős. Ahol a tantestület erre megfelelő gondot fordít a diákszerkesztők munkáját segítő, ellenőrző tanárok jól irányítanak, ösztönöznek, ott a diákújság és a rádió a diákélet, a mozgalmi élet fóruma lesz, az egyéni és közösségi önismereté, önnevelésé. A diáklapok szerkesztőinek szakmai-politikai felkészítése a munkavégzés minőségének egyik alapfeltétele, s ezért fontos mozgalmi feladat is. Ezen a téren megyénkben szép eredményeket sikerült elérni. Lapunk szerkesztőségének KISZ-alapszervezete a megyei KISZ-bizottsággal közösen az idei tanévben immár másodszor szervezte meg a diákszerkesztők stúdiumait. Ez a kezdeményezés az országban egyedülálló. Eredményei már most tükröződnek a lapok, rádiók munkájában. Persze, a tervszerű, tudatos, folyamatos munka többirányú segítést igényei. Az említett fórumon többek közt arról is határoztak, hogy a járási és városi KISZ-bi- zottságok kezdeményezzék a tanintézetekben, hogy a diákszerkesztőket segítő tanárok feladatukat pártmegbízatásként végezzék. Kívánatos az is, hogy a tantestületek időszakonként értékeljék az iskolaújságok, rádiók nevelőmunkában betöltött szerepét; jelöljenek meg feladatokat, s azzal ösztönözzék önállóságra, öntevékenységre a diákszerkesztők koUektíváját. Befejezésül talán arról sem haszontalan szólni, ahhoz hogy a diákújságok és a rádiók jobban betölthessék szerepüket, a szerkesztők és a KISZ-aktivisták munkáját a megfelelő eszközökkel el kell ismerni. Amíg ugyanis az elmúlt években ezek a fórumok spontán működtek, hiányzott a jó munka erkölcsi elismerése, akárcsak a folyamatos, tudatos tervezés. Csató Károly Kisgyerekek a mély vízben VERES PÉTER többször emlegette önkritikusan töprengései közben, mennyire fájlalja, hogy az anyanyelvén kívül nem beszél semmilyen más nyelven. S a múltkoriban egyik értelmiségi pályán működő ismerősöm arról panaszkodott keserű hangon, hogy nem tanult meg máig sem sakkozni. Ám, hogy egy témánk szempontjából közelebbi példát is mondjunk, ide írjuk annak a tanárnak a szavait, aki az ötvenedik életévének betöltése után sem tud úszni: „Gyakran elkeseredem ezért — mondotta az illető. — Lehet, hogy nevetséges, sőt valójában az is, de én még ma is valósággal félek a víztől. Ha a családom kedvéért hajóra kell szánnom, alig bírom eltitkolni a belső remegésemet. S ha a Balaton mellett vagy a tengerparton üdülünk, mindig irigylem azokat, akik belevetik magukat a mélybe és boldogan úsznak, amerre csak akarnak. Elkedvetlenít, hogy ez nekem nem adatott meg sohasem. Nagyon bánom, hogy nem tanultam meg úszni annak idején, amikor még lehetett volna. Ma már természetesen késő; sajnos, ez már így marad halálomig.” A példákat sokáig sorolhatnánk arra, hogy az emberek egy része hiányol valamit az életéből. Van, aki azt sajnálja, hogy nem játszhat valamilyen hangszeren, más azon kesereg, hogy nem ért a matematikához, s megint más azon bánkódik, amiért idő előtt abahagyta az iskolai tanulmányait, vagy mert később sem szánta rá magát a folytatásra. Mi ez alkalommal arról szólunk, hogy mennyire hasznosnak tartjuk azt a mostanában szerencsére egyre szélesebb körben tapasztalható igyekezetét, hogy a gyermekeket már egészen kiskorukban megtanítsák úszni. Kecskeméten a korszerű, tágas és vonzóan szép fedett uszoda elkészültével teremtődött meg ennek a lehetősége. A megyeszékhelyen működő sportiskola vezetői és a város sportéletét irányító szervek munkatársai ezt időben felismerték; kezdeményezték a tervszerű foglalkozásokat. Az a tény, hogy már az első esztendőben ezerkétszáz négy-hat éves gyermek és ezernél több általános iskolás — első osztályos — látogatta nevelői felügyelettel az uszodát, azt is bizonyítja, hogy a pedagógusok egy része megértette e nemes törekvés lényegét. A heti egy alkalommal történő gyakorlás azonban kevésnek bizonyult. Amikor ez nyilvánvaló lett, kísérletképpen egy-két óvodából és iskolából hetenként négyszer látogatták a medencéket. Az eredmény felülmúlta a várakozást, ötven gyerekből harmincöt néhány hónapos rendszeres gyakorlás után szabadon, szabályosan és szépen, tempósan tudott úszni a mély vízben. ALIGHA LEHETNE eltúlozni, mekkora volt .a szülők, a nevelők és a sportvezetők öröme. Nem győzték dicsérni a jó módszert, egyéni beszélgetéseken és szakmai tanácskozásokon. Az egyik apa így fogalmazott: „El tudja bárki is képzelni, mit érez az ember, ha azt látja, hogy ezek az apróságok magabiztosan mozognak a nagymedencében? S az ember elsősorban nem a leendő úszóbajnokot látja bennünk — bár ki tudja, mit hoz a jövő egyeseknek —, hanem annak örül, hogy milyen erős, egészséges felnőttekké válnak így a gyermekeink.” Ám egyes jelekből arra lehet következtetni, hogy az első nekifutás után mintha kissé megtorpant volna a szép igyekezet. Az iskolák, óvodák vezetői, s a pedagógusok sem ismerték fel mindenütt az új rendszerű úszásoktatás jelentőségét; olykor a szülők is húzódnak. A természetes és érthető aggodalom néha felesleges félelemmé erősödik fel némelyekben. A SZÜLÖK gyermekeik érdekében akkor járnak el helyesen, ha megtaníttatják velük időben az úszást. Talán azt senki előtt nem kell bizonygatni, hogy épp úgy, mint az autóvezetést, az úszást is sokszorosan könnyebb elsajátítani fiatalabb korban, mint később. Sokan vannak, akiknek olyankor már vagy nem sikerül egyáltalán, vagy a szégyenérzet lép fel akadályként. Mindkéttő eléggé gyakori jelenség. Az intenzívebb úszásgyakorlásban intézményesen jelenleg a megyeszékhely három óvodájának egy-egy csoportja vesz részt. Ez bizony nagyon kevés, ha az óvodai hálózat egészét tartjuk szem előtt. Az eredmény megéri a fáradságot, a kevéske többlet- munkát, a törődést. Varga Mihály Budapestre érkezik a Volksbühne < Jó dolog a színházak vendégjátéka, termé- kenyítőleg hat vendégre és vendégváróra egyaránt. Erre gondoltam, amikor hazánkban járt a moszkvai Szovremennyik Színház társulata, és szinte naponta találkoztunk a szovjet művészekkel, filmvetítéseken, magyar színházak nézőterén; az ő előadásukon pedig magyar kollegáikkal. Szakmai bemur tatok zajlottak, barátságok kötődtek. Dehát az ország csak a televízión keresztül lehet ré—. szese egy ilyen színházi eseménynek. Ezért határozta el a tévé Színházi rovata, hogy sorozatot indít a világhírű színházakról és a világhírű rendezőkről. Első műsorként a leningrádi, Gorkij Nagy Drámai Színházat és főrendezőjét. Georgij Tovsztono- govot mutatták be a magyar nézőknek. A következő város Berlin volt, a Volksbühne életéről és Benno Bessonról. a színház intendánsáról forgattunk 75 perces filmet. Közelgő budapesti vendégjátékuk előtt elevenítsünk fel néhány epizódot. Benno Besson ritkán ad interjút, nem szívesen beszél önmagáról. hónapokig tartó levelezés után tíz percet ígért. Berendeztük a helyszínt, felszereltük a felvevőgépeket. elhelyezkedett a stáb. volt még vagy negyedóra a megbeszélt időpontig. Dr. Váradl György, a műsorvezető németül figyelmeztette az NDK tv-és kollégákat. s persze engem is, hogy Besson „nehéz ember”. Ebben a percben a háta mögött kinyílt egy tapétaajtó és belépett Besson, élvezve a szituációt. Azután elkezdődött az interjú, a tíz percből 45 perces beszélgetés lett. Dr. Váradi: „Milyen szerepet játszik Brecht a mai színházi életben?” Besson: „Én a színházi pályát Brechttel együtt tanultam és természetesen nagy befolyással volt rám. Ügy vélem, hogy az ő törekvései jók. az tudniillik, hogy a német materialista gondolkodást, egyáltalán a szocialista gondolkodást és a történelmi gondolkodást engedjük betörni a színházba úgy, hogy a művészetet is hatáshoz juttassuk. Ezt a tudatos szemléletmódot Brechtnél tanultam és ezt próbáljuk most érvényesíteni.” • Benno Besson. kinyílt egy tapétaajtó és belépett Besson.’ Berlinben, a legnagyobb élményünk, a Besson rendezte Brecht: Szecsuáni jólélek volt. Egy kitűnő színésznőt ismertünk meg Sen- Te és Sui-Ta kettős szerepében Ursula Karusseitet Budapesten, november 27-én mutatkozik be a Vígszínházban a Volksbühne társulata és filmünk, amely a berlini előadásból mutat be részleteket, a jövő év elején kerül a nézők elé. Karusseit: „Ügy gondolom, hogy Brechlet az emberek teszik idejétmúlttá. De ő maga ma is rendkívül időszerű marad. Ami a Sze- csuánt illeti, minden dialógus, minden mondat, amelyet annak• Ursula Karusseit. • Angelica Domröse. idején leírt, a mi korunkban, az egész világon rettenetesen aktuális.” Angelica Domrösét alig kell bemutatni itthon. Az Effi Briest vagy a Paul és Paula c. filmekből sokan ismerik. Egy modem, társadalmi drámában mutatkozik be, a magyarországi vendégjáték idején Regina Weicker: Kitüntetettekjében. 1965-ben a Berliner Ensemble. Brecht: Koldusopera Polly-jaként járt nálunk. Hat éve tagja a Volksbühnének és a berli- lini filmriportban magyarul elhangzott szavait idézzük: „Viszontlátásra Budapesten.” Kép és szöveg: Radó Gyula Életkora: 18 — Nem. — Visszaült a bevetőre. Belekortyolt a konyakba. — Ott a szóda az asztal alatt.— A parázsló csikken másik cigarettára gyújtott. A konyak íze a füsttel együtt futott szét a szájában. — Apád tudja már? — Nem. Kati ivott egy korty vizet a vodkára. — Nem is akarom, hogy megtudja. Kelemen megint nyelt a konyakjából, aztán kiitta az egészet. — Kihagytad az antibébit? — Nem is szedtem. Kelemen fejében megint rándult valami. Buta tyúk — ezt készült mondani, de visszafogta a hangot. . A lány a pohara szájába nézett. — Akartam szedni, de ő azt mondta, hogy az antibébitől felborul a hormogiháztartás... Inkább mindig vigyázott. Ragaszkodott hozzá, hogy így legyen... Kelemen ismét várt egy gondolatnyit, mielőtt megszólalt. — Megkérdezhetem tőled, ki ez az ő ... ? A lány gyors pillantása hitetlen vagy gyanakvó volt. Időbe telt, amíg meg is szólalt. — Ha nem tetszik tudni, felesleges is megmondanom. Kelemen vállat vont. — Ahogy gondolod. Hát akkor ... mi a helyzet? A lány megint száraznak érezte a száját. Megnyalta a nyelve hegyével. — A múltkor, legutóbb... Nem is törődtem vele, hogy kimaradt. Azt hittem, az izgalom, a hajtás, az érettségi. De most ebben a hónapban megint nem ... Kelemen sokáig, lassan fújta maga elé a cigarettafüstöt. — Remek. Nem vagy ijedős... A fiúd tudja? — Nem. — Kati a szemüvegéért nyúlt. Nem tette fel, csak megnézte magát a füstszínű lencse tükrében. — Most már nem ... Kelemen odament hozzá. Felemelte az állát. — Szakítottál vele? A bogárszemek elnéztek mellette. — Nem szakítottam. Utálom a cirkuszt. Kelemen elfordult tőle. Odalépett a zsúrasztalhoz. Töltött magának. — Még sose volt küreted... — Nem... és félek. A levegőben mozdulatlanul állt a cigarettafüst. — Héttőn bejössz velem egyik kollégámhoz. Mit mondasz apádnak? — Nem tudom. Semmi ötletem ... Mit mondjak? Kelemen ivott. — Majd kitalálunk valamit... vagyis én kitalálok. Nyilván így gondoltad. A lány biccentett. — Igen. — Megtisztelsz a bizalmaddal. Célszerű lett volna korábban kezdened. Egy pillanatig riadtan tágult rá a barna szempár, de rögtön el is fordult róla a lány tekintete. — Korábban ... Most is alig mertem. Azt hittem, kirúg. — Mégis jöttél. — Mert nem akartam elhinni magamnak, hogy kirúg. Kelemen elmosolyodott. Akaratlan mozdulattal tette rá a kezét Kati vállára. A lány válla vékony volt, de izmos. — Amikor úszni tanítottalak... Akkoriban még mindent elmondtál nekem. — Nem mindent... Három éve tanított úszni. Minden kishülye- ségemről szövegeltem, igaz. Csak éppen azt nem mondtam el, hogy akkor változott meg minden... Üszni is őmiatta tanultam meg. Mert szégyelltem, hogy tizenöt éves vagyok, és még mindig nem tudok úszni... Kelemen lezökkent a másik fotelba. — Nem faggatlak, Kati. Majd... minden rendberázódik. — Végignézett a lányon. Megrázta a fejét. — Csak tudnám, mit kéne mondani apádnak. Küret után egy-két napig bent kell maradnod. — Muszáj? Tudok olyanról, aki már egy óra múlva hazament... Kelemen letette a poharát. Az asztalka üveglapján keményen koccant a pohár. — Fiam, akihez én viszlek, az az ember nem méhkaparó kisiparos. hogy egy óra múlva kirúgjon, hanem orvos. És ha semmi se jut eszünkbe, hát akkor az ■igazat fogtuk megmondani apádnak. Betöltötted már a tizennyolcat? Nem. — A jövő hónap végén ... Tetszik tudni, én korengedménnyel mentem iskolába. — Igen. Nos, ha már enaem tiszteltél meg a bizalmaddal, kénytelen leszel ahhoz igazodni, amit én diktálok. Mindjárt kezdheted is az igazodást: ott a fürdőszoba, ott bőgd ki magad. Addig én töltök neked még egy kortyot... KATI Hogyha szegény szeretőd meg akartad csalni, mivégre tetted a szent esküt, lopva kijátszva utóbb? TIBULLUS CKárpáty Csilla fordítása) Osztályon felüli az ösztönöm. Személyemet illetően pedig megállapíthatom, hogy zseniális voltam, amikor az ösztönömre hallgattam. Bandi bácsi klassz. Bácsi... Negyven éves. Nincs rajta semmi fölösleges kondíció. Csak a sűrű ősz haja és az okos szeme körül a ráncok miatt lehet elhinni, hogy már negyven. Tíz az egyhez merem fogadni, hogy folyamatosan ostromolják a nők. Nem kifejezetten nyugalmas létforma ilyen krapek nejének lenni. Orsikának az a szerencséje, hogy elit csajokkal szemben is versenyképes. Az alakjával is, az arcával is. az eszével is. Ha hozzá hasonló minőség leszek harminc évesen, beleértve a minőségbe az észt is, nos, jogosan élezhetem majd elégedettnek magam. Hozzáképzelve a harminc éves leendő magamhoz férjül egy olyan fajsúlyú krapekot is, mint Bandi bácsi... De ez utóbbit illetően semmi garanciám. Egy hétig vitatkoztam az eszemmel, hogy merjek-e Bandi bácsi elé állni. Hülye vita volt. Vesztettem egy hetet. Már rég túl lennék az egész műsoron. Bállá Julinak is volt már kürete. Pékh Jutkának is. Kertaynak is. Csak a mi osztályunkban tudok erről a háromról. Hányán vannak, akikről nem tudok... Rólam senki se tud semmit. Bandi bácsi is azt hitte, hogy még szűz vagyok. Ped. ő orvos és esze is van. Nincse k rajtam pattanások, hogy azt hitte volna. Persze ő félig-n. Mig mégiscsak idegen. Az apu i- szont tizennyolc éve ismer, n. gis azt hiszi, hogy szűz vagyok. Imre is, pedig ő a bátyám. De mégse ... Imre az ő matematikus agyával kiszámította, hogy ha én ki is bírtam volna szex nélkül, Tamás nem bírta volna. De Imre meg én olyan tartózkodóak vagyunk egymás iránt, mint két vérbeli angol. Nagy ívben kikerülünk minden témát, amiről feltételezzük, hogy a másik nem. szívesen nyilatkozna felőle. Ami pedig Tamást illeti, ő nemcsak a hagyományos' diszkréciónk miatt kerülendő téma. Imre következetesen utálja. Akkor is utálta, már, amikor még együtt jártak suliba. Többször közölte, hogy gyomornyugtatókat íratna fel magának Tamás miatt, ha volna ideje, hogy elmenjen az undorügyi szakrendelésre. Én sokáig azt hittem, vagyis könnyedén behipnotizáltam magamnak, hogy azért van ez az utálat, mert Tamás az okosabb kettejük közül. Pedig nem volt okosabb, most már világos. Csak a szövege volt mindig fennköltebb és az egész viselkedése. Tehetsége van beetetni a közönségnek, hogy szuper-észlény. Csak Imre nem ette meg ezt a tömeghipnózist. Vakarta a kiütéseit, amiket Tamás miatt kapott, de majdnem mindig időben leállította magát, amikor ingere támadt, hogy Tamás ellen agitáljon nálam. Mindegy. (Folytatjuk.)