Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-18 / 270. szám

1975. november 18. • PETŐ ' W$ÜPE í • Egy lehetőség a sok közfii. A kiskőrösi könyvtár „stúdiójában” zenei érdeklődésüket elégíthetik ki a fiatalok. Új könyvek A KOSSUTH Könyvkiadó leg­frissebb könyvei közt több 'új­donságra hívjuk fel a figyelmet. Megjelent a szovjet K. Ny. Brutyenc történettudós átfogó műve, a Korunk nemzeti fel­szabadító forradalmai: a mű a nemzeti felszabadító mozga­lom fontos elméleti kérdéseit veszi sorra. A • szociológia ma­gyarországi fejlődését és a tu­dományág iránt rohamosan fo­kozódó érdeklődést a szocioló­giáról szóló könyvek, tan: talá­nyok növekvő száma ' is ’mutat­ja. A szociológia ágazatai cím­mel most megjelent tanulmány- gyűjtemény ismerteti a társa­dalom strukturális problémáit, a társadalmi intézményeket és szervezeteket, s kitér a szocio­lógia határkérdéseire is. A hé­zagpótló munkát Kulcsár Kál­mán szerkesztette. A tudományos-technikai for­radalom és az oktatás forradal­ma címmel látott napvilágot Vlagyimir Turcsenko könyve. Már a jövő év eseményeihez ad előzetes , eligazítást az Évfor­dulók 1976 oímű kötet, Gárdos Miklós szerkesztésében. A nem­rég elhunyt kitűnő tudomány­népszerűsítő, Csató István most megjelent műve, A számítógép az Ön szolgálatában, a számító­gép területén és alkalmazásá­ban elért fejlődés sokoldalú be­mutatására vállalkozott AZ AKADÉMIA Kiadó újdon­ságai közt találjuk Korach Mór ' és Haskó Lajos közös munkáját, melynek címe: „Kémiai techno­lógiai 'rendszerek gráfelméleti vizsgálata”. Megjelent a Tanul­mányok a kálvinizmusról. Ká­nya István könyve. Kozma La­jos grafikai, iparművészeti és építészeti munkásságát tekinti át Koós Judit: most megjelent, sok képpel illusztrált monográ­fiája. Válogatdtt tanulmányokat tartalmaz a Vállalati szervezés (és irányítás. A Modern filológiai füzetek sorozatban jelent meg Zemplényi Ferenc tanulmánya, A korai szürrealista regény címmel. Űj sorozatot indít a kiadó Sorsdön­tő történelmi napok címmel. Ennek legelső .kötete a Petőfi napja Spira György tollából. A kiadó Terra szótárszerkesztő­ségének gondozásában jelent- meg a kisszótár sorozatban a Magyar —bolgár szótár, Bödey József szakszerű munkája. A MÓRA Ifjúsági Könyvkiadó sok újdonsága közül említjük meg A. Barto gyermekverseinek gyűjteményét, amely A ház el­költözött címmel látott napvi­lágot. Móra Ferenc ifjúsági mű­vei között /'jelent meg a nagy prózaíró elbeszéléseinek és me­séinek kötete, A körtemuzsika. A Jó kutya voltam Zsoldos Vera gyermekregénye/ ! Ifjúsági regény Az indián bosszúja, ’ Friedrich - Gerstacher tollából; ez '# Delfin-könyvek sorozatában kerül a gyerekek kezébe. Szergej Alekszejev if­júsági regényeit tartalmazza az ungvári Kárpáti Kiadóval közös gondozásban megjelentett könyv, A kronstadti tengerészlány. A népszerű Kozmosz-kiadvá­nyok közül megemlítjük Jármer Ferenc Két és fél óceánon át című, sok képpel illusztrált út­leírását. A szabad idő fogalma közkele­tűvé vált. Gyakran használjuk, érvelünk vele. Általában azt az egyre növekvő időmennyiséget értjük rajta, amely napi mun­kánk befejeztével rendelkezé­sünkre áll. A mozik, vagy a közművelődé­si intézmények törzsközönségé­nek életkori megoszlását vizs­gálva egy érdekes jelenség buk­kan elő. A huszonöt—negyven év körüliek viszonylag kis szám­ban képviseltetik magukat a lá­togatók között. Nehezebb „be- ■ Tervezni” őket egy-egy ren- ezvónyre. Ügy tűnik, hogy az úgynevezett középnemzedékhez tartozók egy része elkerüli a kulturális intézményeket, sokan bezárkóznak lakásukba, nem hasznosítják a kínálkozó lehe­tőségeket. Valóban erről van szó? Csak látszólag. Az egyéni, tár­sadalmi elkötelezettségeken fel­iül maradó szabad idő mennyi­sége életkoronként változik. Az ifjú családalapítóik gazdasági kényszerűségből is többet dol­goznak, mint mások, elfoglal- tabbak. A fiatalok korábbi szabadságá­nak véget vet a házasságkötés, amelyet egy-két évtizedes fesze­sebb lekötöttség követ. A lakás megszerzése, berendezése, a gyer­mek érkezése és felnevelése bizony jócskán csökkenti azt a szabad időt, amelyet valóban önművelés­re fordíthatnak a húsz és negy­ven év közöttiek. Aktív pihené­sükre leginkább otthon, a csa­ládi körben kerítenek sort; nagy­részt a rádió, a televízió, a hang­lemez és a könyv szolgálja is­mereteik további bővítését, igé­nyes szórakozásukat. Mit tehetnek a közművelődési intézmények annak érdekében, hogy az emberek a kényszerű „befeléfordulás” időszakában is értékes módon hasznosítsák sza­bad idejüket?... Segíthetik őket az otthonról való kimozdulásban. A kecskeméti megyei művelődési központ vagy a moziüzemi vállalat gyermek- megőrzője, a nagyobb városok­ban megszervezett pótmamaszol­gálat nagymértékben előmozdít­hatja a családosok részvételét a közös szórakozási és művelődési rendezvényeken. A szabad idő célszerű kihasz­nálására való ösztönzésnek van egy másik, közvetett, de az előb­binél nem kevésbé jelentős mód­ja is. Akikben már fiatal korban fel­ébredt az igény az ismeretek rendszeres befogadására, azokat később is szórakoztatja és pihen­teti a művelődés. Ezért elsősor­ban az iskolákra és a művelő­dési intézményekre hárul az a feladat, hogy már korán kiala­kítsák a fiatalság természetes érdeklődését világunk jelenségei és a kultúra értékei iránt. Ha ezt a murikát jól végzik, és a szakkörök, klubok belső életét úgy szervezik meg, hogy ott szó­rakoztató formában és rendsze­resen bővíthetik ismereteiket a fiatalok, akkor ez az igény a sze­mélyiség szerves tartozéka lesz. És ennek következtében a nö­vekvő szabad idő tartalmas ki­töltésére sok lehetőséget találnak a maguk teremtette családi kör­ben és a közművelődési intéz­mények rendezvényein is. P. M. I II MJI GY/i;i Robinson és a kannibálok Robinson örökéletű történetének olasz rajzfilm- változata minden bizonnyal a gyermekek kedvence lesz. Amióta Walt Disney klasszikus műveinek for­galmazási joga hazánkban lejárt, bizony fiatalok és felnőttek egyaránt nélkülözik a Hófehérke, a Pinocchio, vagy a Hamupipőke közkedvelt történe­teihez hasonló filmeket. E hiányon a MOKÉP al­kalmi rövidfilm-összeállításokkal igyekezett enyhí­teni, de ezek nem tölthették be a tanulságos és humoros, egész estét betöltő művek szerepét. Robinson a hajóírnok, idővel hajotörtött, Pol, az alkoholista tengerészpapagály, a már fáradtan szü­letett Dániel kutya, a mindenevő egykori kannibál- gyerek, Péntek, valamint Lipp és Lapp, a rajzfil­mek megszokott macska „kellékei” — ők az alko­tás főszereplői. No meg a kannibálok mindig éhes törzsfőnöke, akinek népével fáradságos és hosszú háborút vívnak barátaink. A film szövegének írói a mester, Walt Disney módszereit követve szerkesztették meg a fordulatos cselekményt. A közismert robinsonádba sajátos „személyiségű” állatfigurákat építettek, és a mese az ő cselekedeteik révén gördül előre. A rumked­velő papagály rendszeresen felönt a garatra, és eb­ből számos galiba keletkezik. A két macska szün­telenül tréfálkozik, Péntek szeleburdi, a kutya hét­alvó, csupán Defoe eredeti regényhőse maradt „ko­moly” a vidám és bohó társaságban. így azután a nézőknek semmit nem kell komo­lyan venniük. Sem a Jóreménység fokánál dühöngő vihar szörnyűségeit, sem a fogukat csattogtató kannibálok hadát, hiszen a történet" csak játék, a szöveges „poénok” és rajzos ötletek egymást vál­togató sora. A magyar rajzfilmgyártás legutóbbi, egész estét betöltő alkotásaiból, például a János vitézből talán ez hiányzott: a könnyedség. Igaz ugyan, „mívesebb” volt. Képeit nagyobb képzőművészeti felkészült­séggel rajzolták, mint a Robinson jeleneteit, de vár­hatóan — szellemessége, játékossága és fordula­tossága miatt — emennek lesz nagyobb sikere a közönség körében. Ebben persze az is közrejátszik, hogy az alkotók — a rendező Gibba és az animációt tervező Victor Antonescu — nem tértek el a már jól bevált, klasszikus receptektől. Pavlovits Miklós NYELVŐR Bárczi Géza emlékezete November 7-én mondta be a rádió a szomorú hírt, hogy Bár­czi Géza Kossuth-díjas akadé­mikus, nyugalmazott egyetemi tanár, kiváló nyelvészünk 81 éves korában váratlanul elhunyt. Amikor ez év áprilisában is­mertettem Nyelvművelésünk cí­mű összefoglaló jellegű legújabb munkáját, nem gondoltam, hogy utolsó művéről, szinte egész gaz­dag pályájának összefoglalásáról számolok be. Nyelvműveléssel kapcsolatos nézeteit foglalta ösz- sze e művében közérthető nyel­ven, mintegy örökségül hagyva a nyelvművelő irodalomra. Személyes élménnyel kell kez­denem a róla szóló megemléke­zést. Egyetemi tanulmányaim be­fejezése után az 1929—30. tanév­ben szinte naponként találkoz­tunk a budapesti gyakorló» gim­náziumban, rpely a felszabadulás után akkori tanítványa, Ságvári Endre nevét vette fel. Bárczi ta­nár úr akkor a francia tanszék vezető tanára volt. őhozzá osztot­tak be többedmagammal az ak­kori V. osztály franciaóráira. Közvetlen, baráti kapcsolatban voltunk vele mindannyian. ö magáról, az első világháború mi­att hosszúra nyúlt franciaországi tartózkodásáról nem beszélt, má­soktól hallottam róla. Később, pár év múlva, már a kiváló nyelvészre kellett felfi­gyelnem: az 1941-ben megjelent Magyar Szófejtő Szótárral nagyon jelentős művet alkotott. A Gom- bocz Zoltán és Melich János, majd Gombocz korai halála után a Melich szerkesztette Magyar Etymológiai Szótár szabálytalan időközökben megjelent füzetei még csak az F betűig jutottak el, amikor Bárczi az egész ma­gyar szókincs etimológiai szótá­rának összeállítására vállalkozott. Teljességre már csak az egykö- tetnyi terjedelem miatt sem tö­rekedhetett, de még így is je­lentős ez a mű. Ebben Bárczi számot adott széles körű isme­reteiről és az adatokat egybefog­laló képességéről. Aki nagy nyelvtudósunkat meg akarja ismerni, olvassa el élet­műve egyik legjelentősebb csú­csaként számon tartott, a műveit nagyközönségnek írt A Magyar Nyelv Életrajza című munkája bevezetését. Számára a nyelvtör­ténetének vizsgálata, titkainak megfejtése „bonyolultságában olykor fárasztónak tetsző, de a belemélyülő számára végtelenül érdekes és soha véget nem érő tanulmány”. Az ő szavaival élve nemcsak egy életen át halmozó­dó nyelvismereteinket bővíti ki előző korok nyelvi színeivel, ha­nem a nyelvet beszélő nép gon­dolkodásának fejlődésére is vilá­got vet, sőt általa egyes nyelvi tényekben, mintegy megőrzött kövületekben elénk tárul a nép viszontagságos történetének, el­múlt gazdasági és társadalmi rendszereinek, egykori műveltsé­gének számos emléke, a nép köd­be vesző múltja. Tehet-e tudós ennél szebb val­lomást a maga tudományágáról? Ügy hiszen, aligha. így érthető, hogy számára a nyelvtudomány nem száraz tudományág volt, ha­nem olyan, amely mai nyelvmű­velésünknek is irányelveket ad­hatott. Ezért foglalkozott a nyelv egészével, a nagyvárosi nyelvvel, a hangtörténettel ugyanúgy, mint szókincsünk alakulásával, a nyelvtörténet összefoglaló átte­kintésével, nyelvünk magyarsá­gának jellemző vonásaival, sőt a tulajdonnevek kutatásával is. Ez utóbbival a névkutatás tudomá­nyos igényű művelését segítette elő. Tehát azért kutatta a nyelv történetét, hogy az hasznos is­mereteket adjon a mai nyelv fej­lesztéséhez. Művei közül csak két egyetemi tankönyvét említem meg. Az egyiknek szerzője, a másiknak társszerzője volt (A magyar szó­kincs eredete, A magyar nyelv története). A már említett Nyelvművelé­sünk című utolsó munkáját ol­vasva arról győződhetünk meg, hogy nemcsak • nyelvtudósnak volt nagy, hanem mint nyelvmű­velő is kiváló volt. Ó maga ugyan ismételten is azt hangoz­tatta, hogy nem mint nyelvmű­velő mondta el véleményét nyelv- művelésünk mai állapotáról. „Nem mint nyelvművelő, az nem vagyok, hanem mint anyanyelvét szerető, anyanyelvéért olykor kissé aggódó magyar ember, egy a sok közül.” Ennek a műnek utolsó sorai félreérthetetlenül kiemelik, hogy valóban a kiváló tudós adja át tapasztalatait a jövendő nemze­dékeknek: „Lehet, hogy ezek az igénytelen megjegyzések észre­vétlenül fognak elsuhanni, s az is lehet, hogy vihart vernek föl. Habent sua fata libelli (A köny-. veknek megvan a maguk sorsa). Ügy éreztem, egyszer — vagy még egyszer? — el kellett őket mondanom.” Én úgy emlékeztem meg nagy­hírű nyelvészünkről, hogy újra elolvastam ezt a rövid, de nyelv- művelésünk szempontjából na­gyon jelentős művét. Kiss István Echippus csontváz Bajorországból Alig valamivel nagyobb, mint egy macska, lábai vékonyak, el­ső patáját 4, hátsón pedig 3 kö­röm található. Gerince görbe, akár a nyúló. E leírás alapján vajmi nehezen állapíthatnánk meg, hogy valójában a ló ősé­ről van szó. Pedig éppen az „eohippus- nak”, a ló ősének Bajorország egyik barlangjában megmaradt csontvázát írtuk le. Az apró ál­lat 50 millió évvel ezelőtt élt a bajor síkságokon. Főként mag­vakat és csirákat fogyasztott. Éjszakára a bozótosban húzódott meg. Az eltelt idő alatt a ló test- magassága a kezdetinek nyolc­szorosára nőtt. Életkora: 18 Ha azt mondjátok a felnőttek­nek: „Egy szép, rózsaszín tégla­házat láttam, ablakaiban muskátli nyílt, a tetején galambok...” — képtelenek elképzelni azt a házat. Ügy kell nekik mondani- „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Akkor felkiáltanak: „Ez aztán szép!’’ Antoine de Saánt-Exupéry A mi tavaly — 1972-ben — ** Katival történt, egy rég elfeledett gyerekkori meglepeté­semet juttatta eszembe. A falunk határában van egy forrás -Ho- mokkút a neve. A domboldalból fakad ki a víz, csenevészen ka­nyarog lefelé, majd ahogy a la­posra ér, ahol homokos a talaj, szomorúan eltűnik. Mintha örök­re elnyelné a homok. Az idegen nem is hinné, hogy odébb az er­dő alján — negyedóra járásnyira — megint a homokkúti forrás vize búvik ki a földből, hogy derékig érő apró tavat táplál­jon az erdőszéli horpadásban. Az öregektől tudtam meg — gye­rekésszel igen el is csodálkoztam —, hogy valahol a víznyelő ho­mok alatt agyag lapul, és ezen a rétegen már nem szivároghat át mélyebbre a víz: összegyűlik hát és odább újból felszínre nyoma- kodik. Kati története mozdította meg az emlékezetemben ezt a gyerek­kori meglepetést. A lobbanásnyi dráma közü­lünk csak Kelemen Bandit érin­tette. Minket, akik nem is talál­koztunk Katival, hidegen hagy­hatott volna az eset. Ám, ahogy belegondoltunk, egyszerre fel kellett ismernünk, hogy Kati fia­tal életének hirtelen sorsforduló­jától voltaképpen egy jelenség vált láthatóvá: egy társadalmi jelenség — elegánsan: fenomén —, embersorsokat meghatározó tényező, amiről jó ideje azt hit­tük már, hogy elmúlt, amint az élet változásával annyi minden elmúlik. De ami Katival tör­tént, bebizonyította, hogy társa­dalmi jelenségek is viselkedhet­nek búvópatak módjára. Kati 1972. július elsején lépett a színre. Ezen a szombati • napon nagy­vizit után az egyik nővér meg­említette Kelemen Bandinak: — Telefonon keresték adjunk­tus urat. Egy női hang. — Nem mutatkozott be? — kérdezte Kelemen. — Nem. — Nem mondta, mit akar? Kelemen vállat vont. Melege volt, fájt a feje. — Nem. Délután háromra ért haza. Ah­hoz se volt kedve, hogy levetkőz­zön és a fürdőszobában beálljon a zuhany alá. Csak a zakóját dobta le és a nyakkendőjét la­zította meg. Bement a nappali­ba, elnyúlt a heverőn. Arra gonr dőlt, hogy a szoba hűsétől és félhomályától elmúlik a fejfájá­sa. Bekapcsolta a táskarádiót, Ma­ga mellé tette a szőnyegre. A bemondó a háromórás híreket olvasta. Ott tartott, hogy az ame­rikai légierő az elmúlt huszon­négy óra alatt kétszázhuszonkét bevetésben bombázta Eszak- Vietnam területét. Találomra csavart egyet az állomáskereső gombján. Ezen a hullámhosszon angolul közölték vele, hogy a Middle of the Road együttes játszik. Aztán kedves, kamaszos leányhang énekelt egy messzi városról, aminek Sacra­mento a neve. Később rágyújtott. A füst ke­serű volt a torkában. Ez a ro­hadt fejfájás — gondolta — már másnaponkint elővesz. Ré­gebben legföljebb egyszer egy héten... A csengetéstől hirtelen roppa­nást érzett a fejében. Még nem nyitotta ki a szemét. Egy pilla­natig nem tudta eldönteni, a te­lefon csörrent-e vagy az előszo­baajtón csöngetett-e valaki, de amikor a második csengetés nem követte az elsőt abban az ütem­ben, ahogy a telefon jelez, meg­mozdult, hogy felkeljen és meg­nézze, ki jött. Közben eszébe ju­tott: ha Orsika otthon volna, npm kellene feltápászkodnia, de Orsi­ka már öt napja a Balatonon nya­ral a gyerekkel.., A csengetés megismétlődött. Röviden szólt, szinte bátorta­lanul. Megrázta a fejét, hogy frissebb legyen. Amíg kibotorkált az elő­szobába, önkéntelen mozdulattal rántott egyet a nyakkendőjén is. Az ajtó előtt Kati állt. A lép­csőház ablakának éles fénye há­tulról világította meg, s a szoba félhomálya után Kelemen inkább csak a sziluettjéről ismerte fel a hosszú combú, miniszoknyás lányt. — Te vagy? Kati egy biccentéssel köszönt. — Csókolom. — A hangja re­kedtes volt, mint mindig. — En vagyok. — Orsika nincs itthon — mondta Kelemen. — Nem tud­tad? Kati sietősen bólintott. — Tudom. Nem hozzá jöttem. — Levette füstszínű szemüvegét. — Be tetszik engedni? Kelemen ideges-türelmetlen sürgetést hallott ki a lány hang­jából. — Gyere. Becsukta az ajtót. A szoba félhomályában már tisztábban látta a lány arcát. Kati sápadt volt, a szeme furcsa fényű. Izgatottan fényes. Moz­dulatlanul állt a szoba közepén, de — legalábbis Kelemennek ab­ban a pillanatban így tűnt fel — ez az egész karcsú test olyan lát­hatatlanul reszketett, ahogy az anyagok remegnek láthatatlanul az ultrahangtól. Megérintette a lány karját. — Ülj le. Kati alig észrevehetően rez­zent össze, de Kelemen ezt is látta. Fejéből már elmúlt az iménti fél-kábulat. Vállával ne- kitámaszkodott az ajtófélfának. Ba.utságos képet vágott, úgy fi­gyelte a lányt. Kati elmozdította az egyik fo­telt a dohányzóasztal mellől. Szinte fáradtan ült le. Dereka egyenes maradt ültében is. Nem engedett a fotel kísértésének: nem dőlt hátra benne. Merev tar­tásától felsőtestén megfeszült a vékony pulóver, s kirajzolta két mellbimbóját. Kelemen átment a szobán. Le­ült a heverőre. Kioltotta a rádiót. Kivette a hamutartóból a félig égett cigarettát. Ránézett a lány­ra. — Rágyújtasz? Kati szórakozottan biccentett. — Ott az asztalon... — mond­ta Kelemen. A lány belenyúlt a fémszelen­cébe. Másodpercekig nézte ujjai között a cigarettát, amíg eszébe jutott, hogy gyufát keressen. So­káig tartotta a lángot a cigaret­tája végénél. A sűrű kék füst körülfolyta keskeny arcát. El­hajtotta a tenyerével. — Állapotos vagyok — mond­ta. Csak most nézett bele Kelemen szemébe. Tüdejében visszatartot­ta a füstöt. Szeme fényes volt és mozdulatlan. Kelemen megrázta a fejét. Érezte, hogy elmosolyodik. Aka­rata ellenére. — Én meg azt hittem, hogy még szűz vagy. — Meg kellett mozdulnia. — Ezek szerint dél­előtt te telefonáltál. — Felkelt a heverőről. — Iszol valamit? Kati biccentett. — Ihatok. — Barna, csaknem fekete bogárszeme egyszerre fá­radtnak látszott. Mintha egyik pillanatról a másikra vesztette volna el a fényét. — Mit tetszik adni? Kelemen odament a guruló kisasztalhoz. Végignézett a pa­lackok színes címkéin. — örmény konyak. Skót whisky. Magyar cseresznyepálin­ka. Orosz vodka. Válassz... Kati hátrarázta sűrű, csaknem derékig érő haját. Megnyalta szá­raz száját. Vodkát kérek. Kelemen felvette a vodkás üve­get. — Jeget is? — Igen. — Kint találsz a hűtőben. Töltött a vodkából. A szesz sza­ga megcsapta az orrát. Magának is vett poharat. Félig töltötte ko­nyakkal. Közben arra gondolt: előbb is eszébe juthatott volna, hogy igyon valamit, a szesztől talán szűnni fog a fejfájása. — Tetszik kérni jeget? — kér­dezte a háta mögül a lány. (Folytatjuk.) Szabid idő, igény, életmód

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents