Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-30 / 255. szám

LELASSULT A KÖZLEKEDÉS Sűrű köd országszerte Gépkocsinyereménybetét­sorsolás Az Országos Takarékpénztár november 26-án és 27-én az Utasellátó Vállalat V. kerületi Arany János utca 13.' szám alat­ti kultúrtermében rendezi meg a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek idei negyedik, sorrendben 58. .sorsolását. A sorsoláson részt vesznek a július 31-ig váltott és október 31-én még érvényben .volt ötezer és tízezer forintos gépkocsi-nyereménybetétköny- vek. A kétnapos húzáson 710 nyereményautót sorsolnak ki. Az 1976. évi februári sorsoláson az 1975. október 31-ig váltott betét, könyvek vesznek részt Komszomolisták Budapesten Háromszáz szovjet komszomo. lista Budapesten köszönti novem­ber 7-ét. ünnepli a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom év­fordulóját. Az Express Ifjúsági és Diákutazási iroda vendégeként t- gazdag programmal — két hetet töltenek hazánkban. Programúk­ban országjárás' is szerepel, fel­keresik Debrecént, Zalaegersze- get, Székesfehérvárt, Szegedet és Pécset. A fiatalok utazási irodá­ja az évforduló alkalmából nem­csak fogad, indít is különvonatot a Szovjetunióba. A Magyar— Szovjet Baráti Társaság, a KISZ Központi Bizottsága, valamint az Állami Ifjúsági Bizottság külön- vonatával november 2-án 300 szakmunkástanuló és mezőgaz­daságban dolgozó fiatal utazik a Szovjetunióba, s járja végig a Moszkva—Riga—Vilnius— Minszk—Kijev—Volgográd útvo­nalat. Égy másik barátságvonat október 30-án indul a Szovjet­unióba, s visz 300 budapesti fia­talt Kijevbe, Harkovba és Moszk­vába. Városnézésen és kirándu­lásokon vesznek részt, színházi előadásokat, múzeumokat és képtárakat tekintenek meg. A Budapestre telepedett szer­da reggeli sűrű köd lelassította a közlekedést, különösen a kül­területeken, ahol a rossz látási viszonyok között csak lépésben haladhattak az autóbuszok, és a villamosok. A Budafok—Csepel és a Csepel—Soroksár átkelő kis- hajöjáratokat le kellett állítani, s a köd szétosztásáig nem is in­dulhatnak, utasaik így csak var­gabetűvel kelhetnek át a Du­nán a Petőfi-hfdon, hogy mun­ka-, vagy lakhelyükre jussanak. Az ország más vidékeiről is ködöt jeleztek, emiatt a vonatok többsége 15—20 perces késések­kel futott be a budapesti pálya, udvarokra, s a, Volán autóbusz­járatai is gyakran késnek, a kö­dön kívül a biztonságos közleke­dést nehezíti a nyálkás, csúszós út. Akadozik a nemzetközi köz­lekedés is, sőt a Ferihegyi re­pülőtéren valamennyi , indulásra előkészített gép ott vesztegelt a reggeli órákban, hat járat nem tudott elindulni a köd miatt. A biztonságos felszálláshoz ugyan­is a pilótáknak legalább 400 mé­terre kell látnia. Európa-szerte hasonló gondokat okoz - a köd. mert a Budapestre várt gépek sem érkeztek meg a reggeli órák­ban, többek között a szófiai, a berlini és moszkvai repülőterek­ről jelezték Ferihegyre, hogy nem indíthatják el menetrend­szerűen közlekedő gépeiket. (MTI) IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: pá­rás, többfelé napközben is ködös idő. Elszórtan ködszitólás. Gyen­ge légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —1, plusz 4, a legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 5, 10 fok között,' a ködmentes helyeken 15 fok körül. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 28-ón a kózéphőmérséklet 9,3 (az S0 éves át­lag 8,3), a legmagasabb hómérséklet 18,9 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 3. Október 29-én a reggel 1 órakor mért hómérséklet 2.4, a dél­ben egy órakor mért hómérséklet 6,9, a legalacsonyabb hómérséklet 1,5 Cel- slus-fok volt. Átadták a a hajtó Európiia^aiiiiffi^M^^^^il • Dr. Beckl Sándor értékelte a hajtó Európa-bajnokságön elért ered­ményt. (Tóth Sándor felvételéi) a mélykúti Alkotmány Tsz kis­béri félvér négyesfogatával nyer­te. A csapatversenyben i$ meg. szerezte az első helyet a magyar együttes. Ezzel a teljesítménnyel a hazai versenyzők megismétel­ték a négy évvel ezelőtti, Buda­pesten megrendezett első Euróba- bajnokságon elért eredményeiket. A verseny értékelésére, a dí­jak átadására tegnap került sor a kecskeméti lovasiskolában, ame­lyen jelen volt Hortíáth István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke. Dr. Beckl Sándor állam, titkár, az OTSH elnöke értékel­te az elért eredményeket, vázolta a hazai lósport fejlődését,, szólt a következő évedben megoldásra váró feladatokról, majd átadta a serlegeket és jutalmakat a győz. leseknek. Cs. I. . Nagy magyar siker született az Idén a lengyelországi Sopotban augusztus végén rendezett har­madik hajtó Európa-bajnokságon. Bács-Kiskun megye lovas-sport­jának képviselői fő részesei vol­tak a- kiváló eredménynek. Az egyéniben Abanyi Imre, a kis­kunfélegyházi Egyesült Lenin Tsz lipicai négyesfogatával megsze­rezte az aranyérmet, a^második helyen is magyar versenyző vég­zett, a bronzérmet szintén me­gyénk versenyzője, Muity Ferenc, 9 Abonyi Imre Európa-bajnok. Tegnap befejeződött Kecske­méten az a háromnapos szakmai tanácskozás és tapasztalatcsere, amelyet a Népművelési Intézet szervezett az országban működő megyei múzeumok és megyei művelődési központok igazgatói részére. Délelőtt kilenc órakor Vészi Jánosnak, a Népművelési Intézet osztályvezetőjének megnyitója után Sajtos Géza, a Bács-Kiskun . megyei Tanács népművelési cso­portvezetője tartott előadást, az alábbi címmel: „A múzeumok és művelődési központok kapcsola­tainak tapasztalatai megyénk, ben”. Az előadó a három hagyomá­nyos együttműködési terület — kiállítások rendezése, a helytör­téneti-honismereti munka irá­nyítása, múzeumi ismeretterjesz­tés — eddigi eredményeit ele­mezte. Elmondta, hogy Bács- Kiskunban jelenleg százhetven népművelési és tizenkét múzeu­mi szakember dolgozik százhúsz művelődési otthon jellegű intéz­ményben és tizenegy múzeum­ban, illetve múzeumi emlékhe­lyen. A meglehetősen nehéz kö­rülmények között (terem- és rak- ' tárhiány) is figyelemre méltó eredményeket értek el egyes he­lyeken. a bajai kirakat galéria, a kiskunhalasi Szilády Galéria és • kalocsai közös bemutatóterem épp úgy bizonyítja ezt, mint a legutóbbi időben a megyei mű­velődési központ többfajta kez­deményezése. Negyven honisme. réti klubban mintegy nyolcszá- zan foglakoznak gyűjtő munká­val, s több tucat néprajzi és helytörténeti kutató ért el pályá­zatokon eredményt. Mindez azt mutatja, hogy a közművelődési intézmények többnyire megta­lálták a módját a gyümölcsöző együttműködésnek. A továbbiakban néhány, a fejlő­dést akadályozó tényezőről volt szó. A már émlített helyhiányon kí­vül a múzeumi szakemberek ke. vés száma is ide sorolható. Ez is egyik oka annak, hogy az érté­kes gyűjteményeket eddig méjg nem sikerült eléggé közkinccsé tenni. Előadása végén Sajtos Gé­za hangsúlyozta: azon lesznek a jövőben, hogy a múzeumok össz- tevékenysége szervesebben épül­jön bele a helyi közművelődés­be. A tanácskozás — amelyen je­len volt. Rátki András, az MSZMP KB tudományos és kul­turális osztályának munkatársa, Gera Sándor, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője és Alber- tini Béla, a Művelődési Otthonok Országos Tanácsának titkára — ezután vitával folytatódott. Az ország minden részéből jelenlevő közművelődési és múzeumi szak­emberek értékes tapasztalatok­ról számoltak be, és sok javas­latot tettek a további munkára, áz együttműködésre. A tanácsko­zás végén Gönyei Antal, a Kul­turális Minisztérium múzeumi főosztályának vezetője foglalta össze a vitát. Délután a vendé­gek ellátogattak a Katona Jó­zsef Múzeumba, s megismerked­tek az ott folyó tudományos és közművelődési tevékenységgel. V. M. Meghalt Halmi László, elmarad az operaelőadás A Megyei Művelődési Központ értesíti operabérlőit, hogy a Sze. gedi Nemzeti Színház társulató. nak közreműködésével október 30-ára meghirdetett „Figaró házas, sága” bérleti előadás — Halmi László művész hirtelen, tragikus halálesete miatt — elmarad. Az előadást december 10.én 19 óra­kor rendezik meg. Novemberi vásárnaptár Bács-Kiskun megyében 1975. novemberében a vásárok rendje az alábbiak szerint alakul: November 2-án, vasárnap Izsá­kon országos állat- és kirakodó- vásár, Kiskunfélegyházán, Kis­kunhalason és Tiszakécskén autó­vásár. November 4-én, kedden Solt- vadkerten országos állat- és ki­rakodóvásár. November 8-án. szombaton Kis- kunmajsán országos állat- és ki­rakodóvásár. November 9-én, vasárnap Ba­ján és Lajosmizsén autóvásár, Kecskeméten országos óllatvásár. Szabadszálláson országos állat- és kirakodóvásár. November 13-án, csütörtökön Csengődön országos állat- és ki­rakodóvásár. November 16-án, vasárnap Ti­szakécskén őrszágos állat- és ki­rakodóvásár. November 30-án, vasárnap Kecskeméten autóvásár. DÖNTÉS ELŐTT Tájékoztatók érettségizőknek A pedagógiai, a termé­szettudományi, a műszaki, az agrár-, a katona-műsza­ki, a közgazdasági, az élelmiszeripari és az j egészségügyi felsőoktatási intézmények képviselőt tegnap döntés előtti talál­kozón ismerkedtek meg az idei tanévben érettségiző diákokkal; ismertették a felvételi követelményeket, egyes pályákat. Kecske­méten a megyei művelő­dési központban ' négy­száz középiskolás diák hallgatta meg a tájékoz­tatót, majd csoportos fog­lalkozáson vettek részt. A rendezvény a Bács-Kis- J kun megyei Munkapszi­chológiai és Pályaválasztá­si Tanácsadó Intézet jó szervező munkáját dicsé­ri. Hasonló tájékoztatók, voltak Baján, Kalocsán, Kiskunhalason és Kiskun­félegyházán, Tervezik, hogy februárban a szakmunkás pályára készülőknek ha­sonló tájékoztatókat tar­tanak. Hungaroton mőtószlcmez-ajánlal BARTÓK BÉLA MÜVEIBŐL III. Zongoraverseny Brácsaverseny Ránki Dezső (zongora), Németh Géza (brácsa) Állami Hangversenyzenekar Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Ferencsik János, Kórodl András HUNGAROTON SLPX 11421 Ara: 60,— Ft I. és II. Rapszódia hegedűre és zongorára I. Rapszódia gordonkára és zongorára ■***• Kontrasztok Magyar népdalok hegedűre és zongorára Székely Zoltán, Szűcs Mihály, Szenthelyi Miklós (hegedű) Mező László (gordonka), Berkes Kálmán (klarinét), TTYT.rifi1- Moore, Tusa Erzsébet, Kocsis Zoltán (zongora) HUNGAROTON SLPX 11357 Ara: 60,— Ft Tíz magyar népdal (Bartók—Kodály: Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel c. művéből) öt dal Op. 15. öt dal Op. 16. Nyolc magyar népdal Kovács Eszter (ének), Fellegi Ádám (zongora) HUNGAROTON SLPX 11603 Ara: 60,— Ft 1678 HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1978. október 30., csütörtók Névnap: Alfonz Napkelte: 6 óra S3 perc. Napnyufta: 10 óra 31 perc. Holdkelte: 1 óra 02 perc. Holdnyugta: M óra 05 perc. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Okt. 30. csütörtök, este 7 óra: DIÁKSZERELEM Déryné-bérlet. Okt. 30. csütörtök este fél 8 óra: Kelemen-színpad: OKAPI MOZIMŰSOR 1975. október 30.: KECSKEMET VÁROSI fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor GYILKOSSÁGOK, fentek este Színes angol bűnügyi Hím 1.4 éven aluliaknak nem ajánlott I Az ifjúsági bérletek nem érvényesek 1 Felemelt hely&rút KECSKEMET ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor TIBBS ES A SZERVEZET Színes, magyarul beszóló amerikai bűnügyi film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek l MESEMOZI háromnegyed 6 órakor HÓFEHÉRKE HERCEGE Mesesorozat — Az Állami Biztositó megái lapodáét kötött az Országos Nyug­díj Intézettel, hogy azon nyug­díjasok biztosítási diját, akik erre meghatalmazást adnak, a nyug­dijukból havi részletekben le­vonják. Ez az eljárás az érde­kelteknek is kedvező, mivel így mentesülnek a biztosítási díjnak egy összegben -esedékes megfize­tésétől, s a fizetéssel kapcsolatos utánjárástól. Az Állami Biztositó a megye 27 ezernél több nyug­díjasának már megküldte az erre vonatkozó tájékoztatást, s az ér­dekeltek 22 százaléka hozzá is já­rult a biztosítási díjnak a nyug­díjból történő levonásához. Azo­kat, akik még eddig nem nyilat­koztak, az Állami Biztosító meg­bízottai személyesen keresik majd íel. — Tanya- és falumúzeum. Pa­rasztbútorokkal és korabeli hasz­nálati eszközökkel rendez be egy tanyát Fülöpszállás külterületén a . községi tanács, a KISZ, a Ha­zafias Népfront helyi szervezete és a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága. A gyűjtés és a be. rendezés vásárlása már megkez­dődött. A falu területén is ha­sonló múzeumot akarnak kiala­kítani egy századforduló előtti, jellegzetes árkádos parasztházból. Itt a település 850 éves múltjának tárgyi emlékei és dokumentu­mai kapnak helyet. — PÉNTEKEN 18 órakor a Kecskeméti Fotóklubban (Megyei Müv. Központ) dr. Szabó József fotóművész Balaton és a tenger színes' diapozitiveken címmel ve­títést tart. — UNGVÁRRA. AUTÓVAL. Az IBUSZ kecskeméti kirendelt, sége autós túrát szervez a Szov­jetunióba, Ungvárra. A novem. bér 26^-29-ig tartó kirándulás al­kalmával a résztvevők megismer­kednek a patinás város idegen, forgalmi, építészeti, történelmi nevezetességeivel. A vendéglátók szállodai elhelyezésükről, teljes ellátásukról gondoskodnak. — Szerelem, házasság, gyermek cimmel ifjúsági akadémiát indí­tott útjára a bajai József Attila nevét viselő művelődési, központ a TIT helyi szervezetével együtt, hogy ilyen módon is felkészítsék a fiatalokat a tudatos, érzelmileg gazdag, korszerű családi életre. Az előadásokat szerda délutánon­ként tartják. — PÁL GYULA harminchat olajfestményéből nyílik kiállítás ma délután Nyíregyházán. A mű. vész 1954-ben szerezte meg diplo­máját a Képzőművészeti Főisko. Ián, s azóta számos hazai és kül­földi bemutatkozása volt. Pál Gyula egy időben Kalocsán is tanított. — Az Országos Magyar Bá­nyásza«! és Konászati Egyesület tegnap tartotta Kecskeméten a Technika Házában 63. — ez utób bi rendkívüli —' közgyűlését. A 7500 tagot számláló egyesület 300 küldöttének dr. Körös Gáspár, az MSZMP Kecskemét városi Bi- zottságának titkára tartotttájé­koztatót a város iparáról. A kül­döttek ezt követően megvitatták és elfogadták az egyesület új alapszabályát. — Fészekőrök. Az idén a híres Gemenci Állami Erdő- és Vad­gazdaság területén a gondozók és a vadászok állandóan vigyázták a ritka madarak költőhelyeit. Ennek köszönhető, hogy sikerült megvédeni a fészekrablóktól az egyetlen rétisaspár utódjait és a fekete gólyák szaporulatát. — Jelentős bemutatóval készül a Nemzeti Színház az NDK drá­ma ünnepére. A tervek szerint október 31-én kerül első ízben színre Heiner Müller, „Elérke­zett az idő” cimű drámája. A .színművét most Tándori .Dezső fordításában viszik közönség elé -Peter Konwitschny, a világhírű Berliner Ensemble rendezőjének irányításával. A díszlet- és jel­meztervező is berlini vendég lesz, Lothar Scharsich. A budapesti előadáson a főbb szerepeket Sin- kó László. Bodnár Erika, Szersén Gyula, Szacsvay László, . Vörös Eszter, Tyll Attila alakítja. AZ UTOLSÓ CSEPELI MOTORKERÉKPÁR • Befejeződött a Csepel Művekben az 1948-ban kezdődött motorkerékpár- sorozatgyártás. Huszonhét esztendő alatt 689 039 motorkerékpár gördült kt a gyárból, A képen: az utolsó motorkerékpár. (MTI-fotó — telefoto — KS) 11 PETŐFI NEPE A Magyar Szodallata Munkáspárt Bács-Kiskun magyal Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: e Báce megyei Lapkiadó Vállalat Felelő* kiadó: Prelazinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: ti-nt, 12-51« (központi): 11-709, 11-122. Telexszám: 28itt bmlv h Terjeszti a Magyar Poéta Előfizethető e helyt poatahlvataloknál áa kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalásáéi KHI 210-95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofisat rotáció* eljárással. 5001 Kecskemét, Kttlaő-Szegedl út (. Telefon: 19-729 Igazgató: Ablaka István Index: U MS §9*

Next

/
Thumbnails
Contents