Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-30 / 255. szám

1975. október 30. • PETŐFI NEPE • 3 Űj utakon a szőlőtermesztés a tájékoztatásban •- Dr. Babó Tivadar: — így néz ki a függősátoros művelés. Ez csapán egy szőlőtőke, dúsan megrakva a fürtökkel. Tapasztalatok Hosszúhegyen A Hosszúhegyi Állami Gazda. Ságban is befejeződött a szüret. Több, mint 1100 hektár területről kellett biztonságba helyezni a termést. Bár az idén jégkár érte a tőkéket, a hektáronkénti ho­zam így is meghaladta a 70 má­zsát. Értek el azonban ennél jóval magasabb terméseredményeket is az idén, márpedig jelentős terü­leteken. Erről beszélgetünk dr. fiabó Tivadarral, a gazdaság sző­lőtermesztési ágazatának vezető­jével. Csaknem egy évtizede fog­lalkozik a szőlőtermesztés új módszereivel. Kísérleteit a Ker­tészeti Egyetem szigetcsépi tele­pén kezdte. A Hosszúhegyi Ál. ]mi Gazdaságban alkalma van tanulmányozni a nagyüzemi sző­lőtermesztés korszerűsítésének le­hetőségeit. — A modern nagyüzemi ültet­vények kialakítása megteremtette a szőlőtermesztésben a gépesítés és a kemizálás hatékony alkal­mazásának feltételeit, lehetősé­geit. Nemegyszer olyan kondí­ciójú ültetvényeket hoztak létre, amelyeken vegetatív túlsúly ala­kult ki. Az ilyen szőlőültetvény elsősorban lombozatot és vesszőt terem. A hagyományos agrotech­nikai eljárással, erős csonkázás- sal, több kálium-műtrágya adago­lásával, valamint a nitrogéntar­talmú műtrágya csökkentésével a vegetatív túlsúlyt mérsékelhet, jük ugyan, de ez a helyzet egy­úttal megszabja az elérhető ter­méshozamok felső határait is. Olyan művelési mód kidolgozá­sa vált tehát szükségessé, amely lehetőséget ad a tőkék nagyobb leterhelésére, a gépesített met­szésre — magyarázza. Az új szőlőművelési mód, amellyel dr. Babó Tivadar kísér­letezik, tulajdonképpen hajtás- támásztó huzal nélküli magasmű. velés, ahol a letermett, csüngő helyzetben levő vesszők — ter­mőgallyak — gépi visszavágásá­val tartják fenn azt az egyensú­lyi állapotot, amely lehetővé te­szi a legmagasabb termésered­mény elérését. t — Ezt a szőlőművelési módot iüggősátor-művelésnek neveztük el. A módszer lehetőséget ad ar­ra, hogy a tőkék terméshozamát a biológiailag elérhető határig növeljük. A gazdaság vezétése korán felismerte az új módszer nyújtotta gazdaságossági lehető­ségeket. Nem csalódtunk számítá­sainkban. A kísérleti ültetvények kiugróan magas — 200—250 má­zsa — termést adtak hektárod­ként. Napjainkban a kézi munkaerő a mezőgazdaságban is hiánycikk. A módszer kidolgozásakor elsőd, leges szempont volt a kézi munka csökkentése. Elképzeléseink szerint a függő­sátor művelésű szőlőket termőre fordulásuk után géppel fogjuk metszeni. Az ültetvények szál- vessző-lekötést, kacsozást, hajtás­kötözést, csonkázást stb. nem igé­nyeinek. Géppel jól szüretelhe- tők. A széles sortávolságú ültet­vényekben a növényvédelmet, ta­lajművelést, trágyázást az ed­dig használt gépekkel lehet vé­gezni. A gépi metszéshez a mű­helyünk egy berendezést készí. tett. A meglevő ültetvény átala­kítása függősátor-művelésre nem kíván jelentős, pótlólagos beru­házást. Ilyen magas terméseredményt azonban nem könnyű elérni. A tőke nem ontja ingyen kincseit. Meg kell tanulnunk a „nyel­vén beszélni” — hangoztatja nagy lelkesedéssel dr. Babó Tivadar, aki szinte megszállottja szakmá­jának. Az eddigi eredmények igazol­ják, hogy érdemes volt rááldozni a kísérletekre majdnem egy év­tizedet életéből. A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban jelentős te- : rü létén állították át az "ültetvé­nyeket az új művelési rendszer­re már eddig is. Az átalakítást pedig a következő években még nagyobb mértékben folytatják. K. S. Vállalati fórumot tartottak nem­régiben a MEZÖTERMÉK kecs­keméti kirendeltségén. A forma ismert és népszerű, igaz, hogy nem „üzemi” műfajként született. Kötetlensége azonban a vállalati információs rendszer érdekes és hatásos tényezőjévé avathatja. Ezt a lehetőséget néhány helyen már felismerték. A dolgozók itt választ! kaphatnak kérdéseikre, megtudhatnak vállalatukról olyan dolgokat, amelyek nem fér­nek bele a termelési tanácskozás napirendjébe, olyan döntésekről — s azok hátteréről — értesül­hetnek, melyeket szűkebb testü­let tárgyalt. Tájékozódnak tehát mindarról, ami foglalkoztatja őket. s kérdéseikkel tájékoztat, ják a vezetőket saját érdeklődé­sükről. A MEZÖTÉRMÉK-nél a fórum a HVDSZ kulturális napok ke­retében zajlott le. Ezért az első évben aktuális politikai kérdé­seikre kaptak választ a dolgozók. A vállalat dr. Tóth Józsefné, az esti egyetem tanszékvezetője sze­mélyében hivatott előadót kért fel a válaszadásra. A vállalat helyzetével foglalko­zó számos kérdést dr. Laczkó Ti­bor igazgató válaszolta meg. Hogy ebből a részből mi volt a legizgalmasabb, jelzi az a mon­dat, amit még a fórum kezdetén figyelmeztetőül fölírtam magam­nak. Mire kíváncsiak a dolgozók? Kérdéseik közül néhány, mind­össze három, vonatkozott saját helyzetükre; a lakásépítések tá­mogatására, a bérekre és a vál­lalati kedvezményekre. A többi érdeklődő — a nagyobb hányad — a fejlesztésekről, a hűtőház rekonstrukciójáról, a felvásárlási munkáról, az eredményességről és hasonló jelentőségű dolgokról kérdezte a vezetőket. Tájékozta­tást kértek a jövőben várható belső változásokról, de nem a „mi lesz velem”, hanem a „mi lesz a vállalatnál” szempontja ér­ződött a megfogalmazásokból. Igaz. a válaszadó igazgató is eszerint csoportosította mondani­valóját. Nem hangsúlyozta ugyan egyik felszólaló se. mégis nyilvánvaló volt, hogy a fórum az üzemi de­mokrácia fóruma. Hatása a köl­csönös tájékozódás mellett meg­mutatkozik majd a vállalat mun­káján. A dolgozók megismerked- 5 tek a gazdálkodás feltételeivel, a fejlesztési lehetőségekkel és el­képzelésekkel. Tudják, milyen feladatok elvégzése vár rájuk, hogyan segíthetik a vállalatot célkitűzéseinek elérésében. Zs. A. Hosszú távú szerződések a mezőgazdasági termelők és az ipar között Idén nyáron és ősszel is min­den eddiginél zavartalanabb a mezőgazdasági termés fogadása, átvétele, amit a szakemberek csak részben magyaráznak az­zal,, hogy az időjárás — főleg ősz. szel — az átlagosnál kedvezőb­ben alakult. A tapasztalatok azt mutatják, hogy különösen azokon a vidékeken bonyolítják le a partnerek zökkenőmentesen a termelői szerződések valóraváltá- sát, ahol a kapcsolatot hosszú távra szóló megállapodások sza­bályozzák. Az ipar és a termelők 1975-ben lényegesen nagyobb gondot for. dítottak a hosszú távú elkötele­zettség alapján kialakított együtt­működésre, ami egyfelől az érté. kesítési biztonságot, másfelől — az ipar szempontjából — a ki. egyensúlyozott alapanyag-ellátást biztosítja. Ez a szerződéses for­ma az elmúlt két-három évben erősödött meg a hazai mezőgaz­dasági termelői gyakorlatban. A szerződéstípus különösen azok­ban a növénytermesztési ágaza­tokban nyért létjogosultságót, ahol a különböző, általában a termelés fejlesztésével ■ összefüg­gő állami támogatás elnyerésének egyik feltétele a hosszú távra szójó szerződések megkötése volt. Más esetben a magasabb terme­lői ár elérése késztette a gazda­ságokat a több éves folyamatos termelésre való berendezkedés­re. Ezek a szerződések nemcsak egyszerű árukapcsolatnak szá­mítanak, hanem termelésszerve­zési jelentőségük is van, ami lé­nyeges a lakossági ellátás szem. pontjából. A cukoripar 1975-ben alap. anyag-szükségletének 70 százalé­kát biztosította ily módon. A konzervipar 300 gazdasággal áll ebben az évben hosszú távú szer­ződések alapján kapcsolatban, és az árualap több mint felét szer­zi be ezen az úton. A hűtőipar 35 mezőgazdasági nagyüzemmel hozott létre több éves termelői megállapodást, az áru 57 százalé­kát vásárolják meg ezektől az úgynevezett bázisgazdaságoktól. A dohányipar is egyre inkább hosszú távú termelésre ösztönzi partnereit ugyanúgy, mint a nö­vényolajipar. Az új munkahely ára Az általános és egyre súlyo­sabb gondokat okozó munkaerő- hiánnyal kapcsolatban többnyire — s napjainkban szinte kizáró­lag — a vállalatok felelősségéről, nagyvonalú, csak a pillanatnyi ér­dekekhez igazodó, a mindenkori termelési helyzet szerint kapko­dó munkaerőgazdálkodásról szo­kás beszélni. Közhelyszámba me­nő kifejezéseink is ezt tükrözik, például: „kapun belüli munka- nélküliség”. „munkakönyves mun­kanélküliek” vagy — s itt a jel­zőn a hangsúly — „belső mun­kaerő-tartalék” stb. Való igaz: az ésszerűbb, a ta­karékosabb és átgondoltabb mun­kaerő-gazdálkodás érdekében so­kat tehetnének a vállalatok. De pusztán ennek az óhajnak a meg­fogalmazásától — és szüntelen is­mételgetésétől — aligha javul, változik a vállalati munkaerő­gazdálkodás. A vállalatok —évek óta és még mindig — azt látják hogy olcsóbb és egyszerűbb a létszám bővítése (mert a munka­erő-állomány jó része állandóan mozgásban van. így aztán „jut is marad is...”). mint a beruházás és a felújítás a műszaki fejlesz­tés gyorsítása, a technológia, a munkaszervezés korszerűsítése, a modem nagy termelékenységű termelőeszközök beszerzése. De azt is tudják — tudniuk kell! — hogy az anyagi termelés világá­ban szétosztani, vagy újra elosz­tani csak azt és annyit lehet, amivel és amennyivel rendelke­zünk (s ez természetesen a mun­kaerő-állományra is érvényes). • Nem árt itt újra — s ki tud- hányadszor — elismételni az álta­lános —. s meglehetősen szomo­rú, vagy inkább elgondolkoztató képet nyújtó — munkaerőhelyzet jelzőszámait. A munkaképes korú férfiak foglalkoztatása már ma is a de­mográfiailag lehetséges maximu­mon van. A számítások szerint a gazdaságilag aktív munkaképes korú férfiak száma, 1990-ig mind­össze 6—7 százalékkal (150—200 ezer fővel) növelhető. Ez még ar­ra is kevés, hogy a nyugállo­mányba vonulókat pótolja. A munkaképes korú nők 64 százaléka állt munkaviszonyban 1970-ben, az arány azóta is stag­nál, s gyakorlatilag nem növelhe­tő számottevően. (Érdemes meg- jegyezl-i. úoyv ez a 64 százalék nemzetközi viszonylatban is ma­gas arány.) A következő 15 év­ben maximálisan 100 ezer nő munkába állításával lehet szá­molni. ami a szükségletekhez ké­pest nagyon kevés. Mindent egybevetve: a foglal­koztatottak száma. 1990-ig, jó esetben is csak 300 ezerrel nö­velhető, viszont — számítások szerint — a népgazdaság teljes munkaerő-utánpótlási szükséglete ugyanebben az időszakban körül­belül 2,5 millió fő. A két adat közötti roppant különbség vala­melyest enyhíthető a már nyug­állományban levő, de még mindig munkaképes korúak nagyobb ará­nyú, szervezett foglalkoztatásával, ám — kell-e mondani? — a gon­dok ezzel sem oldhatók meg. Az is nyilvánvaló, hogy ezeket a gon­dokat a vállalatok egyedül nem képesek megoldani, legyen bár­milyen körültekintő éás korszerű is a munkaerő-gazdálkodásuk. • Fel kell tenni a kérdést: mi az ára egy-egy új munkahely lé­tesítésének, milyen áron lehet a sorra épülő új gyárakban, a gyor­san szaporodó intézményekben munkásokat, különböző képzett­ségű alkalmazottakat kapni? Il­lene most rövid fejtegetésbe bo­csátkozni arról, hogy mit kellene megjavítani gazdaságunk struk­túráján, vállalataink termékszer­kezetén illene újabb adatokat és tényeket felsorakoztatni annak illusztrálására, hogy sok százez­ren dolgoznak olyan munkahelye­ken. amelyeket már rég meg kel­lett volna szüntetni, s amelyek léte egy elavult gazdasági szer­kezet konzerválását jelzik. Mind­ez azonban csak újabb ismételge­tése lenne a már amúgy is jói ismert tényeknek, ezért kerüljük meg a bizonyítási eljárást, s mondjuk ki kereken: ma és a kö­vetkező években egy új munka­helyet csak egy régi megszünte­tésének árán lehet és szabad lé­tesíteni. Ez persze így túl egyszerűen hangzik, s úgy tűnik, minta va­lamiféle megegyezéstől függne: hol és mit létesítsünk, hol és mit szüntetünk meg. Nem erről van szó, hanem a rendelkezésre álló munkaerő-állomány tervszerű, központi átcsoportosításról. Arról az ugyancsak sokat hangoztatott követelmény gyakorlati — és kö­vetkezetes végrehajtásáról, hogy a különböző szakképzettségű em­berek olyan munkahelyeken dol­gozzanak, ahol valóban szükség lenne rájuk. Még kerekebben fo­galmazva : a következő években fel kell számolni a gazdaságta­lan, vagy éppen bizonyos tradí­ciókat csak kegyeletből őrző mun­kahelyeket, ily módon szabadítva fel a népgazdaság — a korszerű gazdaság — számára -megfelelő munkaerőforrásokat. • Az efféle átcsoportosítással jottányit sem csorbulnának a fog­lalkoztatáspolitika alapelvei, vi­szont. ha némi kényelmetlenség árán is — mert hiszen sokaknak új szakmát kellene tanulniuk, to­vább kellene magukat képezniük, új munkahelyet és munkakört kellene választaniuk — lényege­sen enyhíthetők lennének a mai munkaerőgondok, s elvégezhetők a társadalom,; számára elsőrendű fontosságú feladatok. V. Cs. Autósztrádák - hamuból Fele annyiba kerülnek az épü­lő utak. ha cement helyett olaj­palahamut alkalmaznak — álla­pították meg észt szakemberek. A kísérletek tanúsága szerint ezer négyzetméter útfelületen az új módszerrel mintegy 25 tonna ce­mentet takarítanak meg. Ami pe­dig szilárdságát és vízállóságát illeti, az új útburkolat még felül is múlja a hagyományost. Az idén építik Észtországban az első száz kilométernyi autó- utat olajpalahamu felhasználásá­val. Így egyben a kazánokból ki­kerülő hamu hasznosításának problémáját is megoldották. (APN — KS) tetővel... Az árusok nagyon ügyesen forgatták a szót, nyito- gatták a szemünket. Addig-addig, hogy beszerveztek közülünk egy párat, akik fogékonyabbak vol­tunk. Én szerettem olvasni, nem esett nehezemre az írás sem, így azt a feladatot kaptam, hogy kér­vényt írjak helyzetünk jobbra- fordításáért és ezt hangoztassam szóban is. Jobb mankót, jobb műlábat és így tovább, 12 pont­ba foglaltuk a követeléseinket. Az utasítást október 28-án a Szo­ciáldemokrata Párttól személy szerint pedig Szűcs Istvántól kap­tam. A tizenkét pontos kérelem elő­terjesztésére október 30-án volt kitűzve az indulása a hadirok­kant-intézetnek. A Parlament elé készültünk. De be voltunk zárva. Gyülekeztünk a kapunál, mondjuk az őrnek: ki akarunk menni az utcára. Menjenek hát, felelte az őr. Azt hittük, gúnyt ^ űz belőlünk. De valaki megje­gyezte: hogyan menjünk, amikor zárva a kapu? Nyomják ki, mondta az őr. Hogyan, ekkora kaput a mi nyomorúságos erőnk­kel? ... Hát tegyék alá a man­kót, emeljék ki, a kezük meg- ván!... így is tettünk, az őr meg közben elfutott valamerre. Kiemeltük a kaput és elin­dult a szánalmas menetünk. Az utasítás az volt, hogy a Fehér­vári úton a hadivakok is csatla­koznak hozzánk. És ahogyan elő­re meg volt beszélve, mindegyik vaslábas karon fogott egy vakot, úgy haladtunk tovább... A pes­ti nép kíváncsi, volt nézőnk bő- 'ven. Hová vitézek, hová men­nék? — kérdezték áz asszonyok, merthogy főleg ők alkották1 a nézők tömegét Az emberek a fronton... Mi meg feleltük: me­gyünk a Parlamentbe! Így haladtunk, egyre többen, mert a járdákról is besoroltak a menetbe. Valóságos népáradat volt! Egyik utcán fel, a mási­kon le; nos, a vége az lett, hogy amikor nagy keservesen a Parla­menthez, az oroszlános félj árát- ' hoz eljutottunk, hogy Tisza Pis- táéknak átadjuk a kérvényt, be­dobtuk az addig titkos jelszót: Le a háborúval! , A Parlament térre érkezé- sünk közben Kispestről Rákosi Ferenc vezetésével —! ő lett a Tanácsköztáráaság legjobb bírója —, az Üllői úton át is megérkezett a hatalmas tömeg. Rudas László pedig a gaíileistá- kat'hozta. Tenger nép! És bedob-' tűk a további. jelszót: Békét! Á tömeg meg átvette és kiabálta. Azt a zengést!.... Aztán Tiszát ✓ követeltük. Nemsokára mint a futótűz elterjedt a hír: Tisza Ist­ván nincs, meglógott Hanem olyan tömeg volt az, hogy nem lehetett' mást hallani, csak a „Bé­két!, Le a háborúval!, Függet­len Magyarországot!. Károlyit!” Mivel Tiszát nem találtuk, a tömegből elhangzott: gyerünk elébe, biztosan a várban van! Hullámbzva elindult a tömeg a Dorottya és a környékbeli utcák irányába. A Lánchíd-főnél a lo­vas rendőrök velünk, a nagy tö­meggel, semmit nem bírtak csi­nálni. A Lánchíd közelében, a Do­rottya utcában volt a csendőrlak­tanya. A tömeg hangulata olyan volt, hogy egy fél szikra se hi­ányzott a lánghoz. Vissza! Visz- sza! —‘ hallatszott valahonnan. A tömeg eleje Hallotta, de a vége a Parlamentnél volt, a gyáriak is kijöttek... Mivel a tömeg nem akart visz- szavonulni, ha nem is volt szán. dékunk testünket a puska elé vinni, akaratlanul is mentünk, a tömeg nyomott. És ekkor jött a sortűz. Itt vissza kell kanyaritanom a szót a Parlament lépcsőjén, akik a Tisza-titkárságról előjöt­tek, azt mondták: minden köve­telésünk meglesz, csak menjünk haza. Közben jött Is egy teher­autó. amelyről ott, a lépcsőknél osztották szét a mankót Még az is kapott, akinek nem volt szük­sége rá. Magunk is biztattuk őket: fogd csak meg pajtás, jó lesz az! Nos hát, a mankók szét lettek osztva, ott meg jött a sortűz. Ot lövés után tározni kell, ekkor a mankókkal: add meg nekik!... Így tettük harcképtelenné a csendőröket, így jutott fél az a sok rokkant a királyi várba. A Clark téren kellett elmennünk... A csendőrök puskái meg nekünk szegezve... A vége az lett, hogy a bizottságunkat lefogták a vár­ban. Frigyes herceg hallani sem akart a háború végéről... A tömeg meg egyszercsak kö­vetelni kezdte Károlyit. Nemso­kára elterjedt a hír, hogy az As- tória szállóban van. Az volt a szoc-dem. párt helye, nos, elő­kerítették Károlyit, az Astóriából jött a várba. 1/' árolyi Mihály... Mintha csak most is hallanám: nem tudta kimondani az er be­tűt... amikor kilépett, hogy: „Tisztelt katonaság, tisztelt pol­gárok, népek! Amit követeltek, a háború végét, haza a frontról a katonákat, független Magyaror­szágot — ezeket én nem bírom teljesíteni, ezek az urak— mu­tatott a várra —, meg nem akar­ják, nem vállalják a felelőssé­get. De veletek, bajtársak, kato­nák, civilek, megvalósítjuk! A mai nap — emlékezzetek rá —, a nagykapitalisták uralmának a végét jelenti!...” Az az ordítás, rivalgás, ami akkor ott volt! Hej. nem lehet elfelejteni! Ott, miközöttünk elkiáltotta magát egy szakaszvezető: nem elég az ígéret, most, mindjárt meg kell valósítani! Ki tart ve­lünk? Nekünk meg kell száll- nunk a vasutakat, a gócponto­kat! Én meg rávágtam: véled megyek, pajtás! Hová mégy? ö meg azt feléli: a nyugatiba! Többen csatlakoztunk. Men­tünk elfoglalni a pályaudvart. Tudtuk, hogy őrség védi. Mire a várból odaértünk, megvitattuk a hogyant. A szakaszvezető így ren­delkezett: én fogom a fegyvert, te meg pajtás, kinyitod az aj­tót. Ügy is történt: ő fogta a fegyvert, én nyitottam a kaput. A többi utánunk. „Add ide a fegyveredet! Vége a háborúnak” :— mondtuk az őrnek. — Ha meg akarod tartani a fegyvert, gyere velünk...” Nem akart jönni, így már nekem is volt puskám. A következő őrt is leszereltük. Amikor már nekem is volt pus­kám, megyünk a királyi váróte­rembe. Társammal intézkedjünk. Könnyen ment, a meglepetéstől az őr semmit sem tudott csinál­ni; adta a puskáját. így ment sorban. Amikor már elfoglaltuk a kijáratokat-bejáratokat, benn állt egy katonaszerelvény. Mon­dom az egyik embernek, menjen fel, adja tudomásukra, hogy vé­ge a háborúnak,^ induljon min­denki haza. Egy-kettőre nyüzs- gött az egész szerelvény. Ugrál­tak le a katonák; ezeknél is egy csomó fegyver, dobálták élv:. És felhangzott a nóta. hogj; Eredj risztung csatázni, én meg megyek babázni!... Így történhetett a keletinél, a dé­linél, a szikratávírót is lekapcsol­ták a mieink... A front meg­bomlott, de a bresztlitovszki bé­ke még csak ezután következett. Szinte előttem van még egy kép a nyugatiból: a pály adu va­ron tisztek jöttek a frontról, pu­cérjaik cipelték a málhát. A tisz­tek ugyancsak nagyon néztek meglepetésükben, de ezek így mentegetőztek: „Hogy, s mint, amikre esküdtetek, a hazára, a királyra, az nektek mind sem­mi?”... Mi meg erre elő a bics­kát, leszedtük kitüntetéseiket -és odamondtuk: no, elég, ezután mi parancsolunk! ■Rgy bizonyos: nagy nap volt. Dicső, történelmi nap! Október 31-re virradó éjjel két órakor aztán megjelentek az új nemzetőrök, sapkájukon az őszi­rózsa! Én meg azután, hogy a pályaduvaron átadtuk a szolgá­latot a nemzetőröknek, vissza­mentem Vácra. Átszerveztük a hadirokkant-iskolát... Pemy Irén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents