Petőfi Népe, 1975. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-02 / 231. szám

1975. október 2. • PETŐFI NEPE •' 5 Plusz egy? RENDEZEM a könyvespol­cokat. Dog főbb ideje. Egymás mellé illő kötetek kerülnek a kezembe, az egyik innét, a másik onnét. Ahol éppbn he­lyet találtam, oda tettem an­nak idején. Most rendbesze­dem őket. Előfordul, hogy ugyanaz a könyv kétszer is megvan. Pon­tosabban: majdnem ugyanaz a könyv. Bosszankodtam már akkor is, amikor a másodikat megvettem, most újra feltű­nik, s nem is egy. Itt van pél­dául . X, Y. novellái. Három kötet. Csaknem azonos tartal­mú mindhárom, más-más a címük. Az egyikből ez hiány­zik, a másikból az, s helyet­te itt is, ott is plusz egy no­vella. Nem akartam, hogy hiá­nyozzék, megvettem tehát új­ra a könyvet, noha a nagyré­sze azonos. Hagyján ha él a szerző. Itt ez a drámaíró például, gyűjte­ményes kötete kétszer is meg­van. Négy színmű mind a két kötetben, az újabbikban plusz egy. De ez az életmű legalább még nem befejezett, a kiadó mentsége lehet, hogy az első kiadáshoz hozzávette a később írott új szívtdarabot is, ŰTIKÖNtVEM IS akadt két példányos. Persze, a világ nem áll, hanem fejlődik, új tájak, új épületek, hírt kell adni róluk, különben elavul az útikönyv. Meg kell venni az újat* De mit csináljon az em­ber a régivel? Kidobja? Szó sem lehet rólal Könyvet ki­dobni barbárság (ha az váló­ban könyv, tartalma szerint is, s nem csak külalakra). Most odakerül tehát egymás mellé a kettő. HaAösszeadnám, szép kis summát kitenne a duplikátok ára. S vajon hány könyves­polcon hasonló a helyzet? • Mennyi papír veszett így kár­ba? Nem, kárba nem veszett, csak éppen okosabban is föl­használható lett volna. Talán előrelátó szervezéssel. Talán oly módon is, hogy az újabb, bővített kiadások mel­lett vagy helyett (ha kapható még az előző is), egy-ákár keskenyebb — új kötet, má­sodik kötet, pótkötet jelent volna meg. Az útikalauzhoz kiegészítő füzet. A novella­gyűjteményhez második kö­tet. Az antológiához újabb kö­tet. MA MAR LEGALÁBB fel­feltüntetik az előzetes hírek­ben, hogy a gyűjtemény, an­tológia többé-kevésbé azonos a korábbi kiadással, de né­hány éve még az ember talán csak olvasás közben vette ész­re, hogy árukapcsolás áldoza­ta lett. Más címmel jelent meg ugyanaz a könyv, plusz egy elbeszélés, plusz egy szer­ző: az antológiában, plusz egy­ket épület az útikönyvben. Rendezem a könyvespolco­mat. összekeresgélem az egy­más mellé illő köteteket, ha kettő van valamiből, azt is szépen egymás mellé helye­zem. Hiszen rendezem a köny­veket. De a kiadók is rendez­hetnék terveiket, nehogy ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt vétessék meg az ol­vasókkal, más címmel, más kötésben. Hiszen nem kötést vesz az ember, hanem köny­vet. S HA KÉTSZER ugyanazt veszi meg, megvásárolatlan marad valami más. A plusz egy így lesz végülis mínusz egy. (ZAY) Racine: Berenice Évadnyitó bemutató a kecskeméti Katona József Színházban ELKEZDŐDÖTT A KÖZMŰVELŐDÉS ŐSZI ÉVADA? Tűnődések a falusi művelődésről Nem szábad szépítenünk a dolgot: bármerre Is járunk, leg­több helyen ugyanaz a panaisz a falusi művelődés házaiban: „A felnőtt lakosságot nem lehet becsalogatni az intézmény­be, legfeljebb-ha mondjuk Hofi- vagy magyarnóta-estet szer­vezünk. A színházi előadásokra is akkor jönnek inkább, ha operett van. Akiről azt lehet elmondani, hogy rendszeresen jár a művelődési házba, klubba — csak az a néhány fiatal, aki még nem ment férjhez, nem nősült meg. Azután ők ís el­maradoznak, ez az igazság.” így vun tényleg? Nem túlzot­tak az ilyesfajta panaszok, ke- sergések? Vagy ha jogosak, ak­kor felvetődik a kérdés: megtet- tek-e minden tőlük telhetőt azok, akiknek nem csak az igény ki­elégítése, de felkeltése is felada­tuk? Az elmúlt esztendőben hó­napokon keresztül jártuk a me­gyét (esténként, hogy saját sze- münkkel győződjünk meg a való­ságról. Tapasztalataink lehangol­tak. Több volt a sivár egyhangú­ság, az érdektelenség és közöm­bösség, a beletörődés, mint a kezdeményezés vagy a tartalmas munka. A napokban ismét elin­dultunk: estéről estére Y közsé­geinkben hátha rálelünk a szép kezdeményezésekre, a sokszínű és eleven helyi kulturális élet nyomaira. Az első alkalommal bizony ismét csak csalódásunkat könyvelhettük el magunknak. Szabadszállás, Szalkszentmánion és Dunavecse művelődési házá­ban egyaránt semmi érdemlege-, set nem találtunk, ami a tartal­mi munkát illeti. Sőt, a vonzás vagy taszítás kettős kérdésében is csak egyik felé dől a mérleg nyelve. Ezeken a helyeken nem tudtak eddig kialakítani elegen­dő szépen berendezett, esztéti­kai szempontból kifogástalan, ké­nyelmes és tisztán réndben tar­tott termeket, szobákat, az egyet­len dunavecsei klub kivételével (amelyben viszont tagok nincse­nek). ' Rideg előcsarnok, sáros láb­nyomokkal „díszített’ falakkal. A hónapokkal ezelőtt lebontott ki­állítás anyaga, a sarokban fel­halmozva. Beázott a tetőzet, rissz- rossz a bútorzat, dohos áporodott a levegő, stb. Nem csalogat, de taszít, üldöz a környezet, csak­nem mindenütt, ahová bepillan­tunk. □ □ □ És nem volt ott a „házigazda” sem. Aki. okos és értő szóval el- ' igazítaná az érdeklődőket, ha netán betérnének ide. Amikor az egyik művelődési dolgozót ké­sőbb erről kérdezem, ezt mond­ja: minek lenne itt mindig? Hisz úgysem jön be senki a néhány ping-pongozó legénykén kívül. S ezek a szavak nagyjából mindhá­rom intézményre vonatkoznak. Nincsen házigazda — és nincse­nek vendégek. Üres és kihalt a ház. Es nagyon rideg, sivár. Nyo­morúságosán nyüszít a csend. Az ajtó zárva a főbejáratnál. Csak hátulról lehet bemenni. Pe­dig ott díszeleg mindenütt a táb­la, az utca felőli oldalon: „Nyit­va 22 óráig”. Be van zárva. Mert úgymond, úgyse jön be senki fia emb.er ide. Vagy ha bejön egy­két fiatal, azok tudják a hátsó ajtó helyét. Azok bebotorkálnak á sötétben 1?. Pedig néhol olyan Szűk és sikátorszerű, annyira el­hanyagolt és kivilágítatlan a környezet, hogy szinte fél az em­ber. □ □ □ Furcsa ellentmondás tárul elénk. Az egyik helyen oda-oda- szlvárog a lehangolóan elhanya­golt intézménybe legalább- nyolc- tíz fiatal. Mondják, hogy szeret­nének ide járni. De minek? Leg­feljebb ha plng-pongoznl lehet ebben a lomtár-teremben. Miért nem lehet nekik is szép klubjuk például? Mert nincsen rá pénz. Ez van Szalkszentmártonban, a művelődés házában. És ml van ugyanakkor Dunavecsén? Örül az ember lelke — ha a hátsó aj­tón át végre ben lehet — a gyö­nyörű klubban. Igen ám. De itt meg nincsenek tagok, amint fen­tebb írtuk. S miért? Mert férj­hez ment a klubvezető, már' fél éve, ezért üres a szép helyiség. Nincs aki szervezze a fiatalokat. ,Itt jegyezzük meg: több — sőt sok! — tapasztalatunk alapján javasoljiüc az illetékeséknek mér­jék fel, Hogy hány szépen beren­dezett klub áll jelenleg üresen Bács-Kiskunban. Az eredmény meglepő lenne... □ □ A falusi és több városi műve­lődési házakban korántsincs min­den rendben. Tagadhatatlanul hi­ba van valahol. S amikor ezt le­írjuk, az eredményeket sem ta­gadhatjuk. Mi magunk is jó né­hányszor szóltunk már elismerés­sel arról, amit Tompán, Hartán, Solton, Lakiteleken, Tabdiban, Kaskantyún és másutt láttunk, tapasztaltunk. De a mégoly szép eredmények sem feledtethetik ve­lünk a még meglevő gondokat. , Varga Mihály Jean Racine, XIV. Lajos udva­rának házi szerzője a francia klasszikus drámairodalom legna­gyobb alakja. Molier-rel együtt annak a fiatal, feltörekvő polgári ' rétegnek a képviselője, amely V boldogulását a királyi hatalommal szövetkezve képzeli el, és még a művészetben is támogatja köz­pontosító törekvéseit. Amikor a versailles-i udvaron­cok arról vitatkoztak, hogy ki­fütyüljék-e Moliere úr Tartuffe- jét, vagy hogy ki a tehetségesebb -drámai költő: az öreg Corneille vagy a huszonöt esztendős Racine, Magyarországon abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a török birodalom támoga­tásával védjék-e meg a függet­lenség utolsó bástyáját, Erdélyt, avagy a németekkel szövetkezze­nek a török 'kiűzésére... A gyökeresen eltérő nemzeti és ’■ társadalmi viszonyok nehezítették 'meg hazánkban a francia klasszi­cizmus drámairodalmának meg­értését és színpadi művelését. És . ez az idegenkedés mindmáig tart. Kecskeméten például a felszaba­dulás óta nem szerepelt színlapon sem Racine, /'sem Corneille, de más színházak7 sem büszkélked­hetnek jelentősebb sikerekkel. Ehhez társul a klasszicizmus szigorú rendje, kötöttségei és kristályos fegyelme iránt érzett, részben érthető ellenszenv. A ; XVII. századi Franciaország ural- < kodó, az építészettől á költészetig mindenre kiterjedő normarend­szere talán a drámaírók kezét kö­tötte legszorosabban. A Boileau által megfogalmazott hármasegy­ség követelménye szerint a szín­padi cselekménynek egyetlen színhelyen, huszonnégy óra alatt, melléktörténések nélkül kell le­játszódnia. Az előírásnak a szer­zők — Racinen kívül — alig alig tudtak megfelelni. Ot viszont nem nagyon zavarták a szűkreszabott játék-lehetőségek. • „Titus, aki szenvedélyesen sze­rette Berenicét, sőt úgy hitték, megígérte neki, hogy elveszi, uralma első napjaiban elküldte Rómából vonakodva a vonako- dót”. Ennyit árulnak el a törté­nelem forrásai kettőjük históriá­járól. Ugyanennyi Racine öt fel- vcnásos drámájának cselekménye. A szerző különösen büszke arra,- hogy az események csaknem tel­jes hiányában is‘drámai feszült­séget tud teremteni. io-i^íém A " külső ' változások '' helyett Racine az emberi lélek belső színhelyein pergeti dialógusait.. A Phedrában az elszabadult szenvedély gyötrelmeit, az Andro- machéban az egymás érzelmeitől vadó függést, az Iphigeniában az igaztalan ügyért hozott emberte­len áldozat jogának kérdéseit ve­ti rá érző és gondolkodó egyének­re, hogy a bennük tükröződő fo­lyamatok tanulságát mutathassa fel korának. Legtömörebb művé­ben, a Berenicében a hatalom­vágy és az érzelmi kiteljesedés kényszerű választásának drámá­ját írta meg. • Orosz István és Szászfái György zárt színpadképe tökéletes hű­séggel teremti meg a klasszikus játékteret. A fekete háltérfüg- gönyre sziluettként rávetülő, két jelzésszerű bejárat, a kor stílu­sával rokon székek és a sötét­barna körszínpad mellett csu­pán egy hatalmas tükör szolgálja a szükséges illúzió megteremté­sét. .. Illetve az utóbbi, amely­ben a nézőtér is megkettőződik. Jelenléte találóan figyelmeztet mindenkit: a játékot színészek elevenítik meg, de egy bizonyos síkon valamennyi néző egyaránt részese Racine kérdésfeltevésé­nek. Ebben a térben maradéktalan egyszerűséggel és tisztasággal bontakozott ki Ruszt József fel­fogása . Korábbi rendezéseitől el­térően — elsősorban a Shakes- peare-darabokra gondolok —- ke­vésbé „időszerűsítette” a játékot A Rozgonyi Iván által újrafordí­tott szöveg értelmezési lehetősé­geit kiemelte ugyan, de meghagy­ta Titus, Berenice és Antiochus dilemmájának többszólamúságát. És mintha Copeau, a neves fran­cia rendező intelmeit fogadta volna meg, úgy igyekezett vezet? ni az előadást, hogy minél ke­vesebb színészi, rendezői, szce­nikai beavatkozás érje az elhang­zó szöveget, A színpad a lelki tu- sák és víyódások pódiuma. Csu­pán annyit tett hozzá, hogy a pó­dium — ebben a jelzésrend­szerben — egyszersmind maga a hatalom. Racine hideg tárgyilagossággal ábrázolja drámájának szereplőit. Mindaz, amit jellemzi leltár­nak magukból, külső és belső megközelítésben Is igaz. Ezt a klasszikus távolságtartás a rende­zés úgy tudta megteremteni, hogy közben nem „idegenítette” el a kö­zönséget a szereplőktől. A felvonásokat elválasztó szü­netekben felhangzó Bach-fúgák, a királyi palástok céltudatos „mozgatása”, a színészek által be­járt utak a színpadon egységes jelrendszerként tagolták és értel­mezték a dráma eldönthetetlen kérdéseinek részigazságait, * A magyar színházi előadások egyik nagy gondja a szereplők egységes játékstílusának hiánya. Ez a kérdés Racine esetében az átlagosnál is kényesebb. A kecs­keméti társulatot rövid próbaidő és a különböző felfogásokban alakító színészek játékelemeinek Összehangolása, állította a legna­gyobb feladat elé. tíJ a jtov st _ A. legjelentősebb Shakespeare* szerepekben iskolázott Gábor Miklós belső hitellel szinte „élet­re keltette” Antiochust. Hús-vér emberré formálta a reménytelen szerelmest. Szenvedélye kisugár­zott a játéktérre, dikciója elnyel­te a verset, dühhé és kétségbe­eséssé változtatta az összecsengő rjmeket. Arcjátéka előkészített és bezárt közlendőket, mozdulatai szavakat pótoltak, mondatai hőt és színeket árasztottak. Vass Éva Berenice alakításá­ban viszont a francia klasszikus színpadi hagyományok érvénye­sültek. A zárójelenettől eltekintve nem „játszotta le” az elhangzó verssorokat, s nem burkolta ér­zelmekbe mondatait, íelkáltásalt. Visszafogott játékmodora, a szí­nészi eszközök mellőzése a szö­veg szépségének érvényesítését • Palesztina királynője és Róma császára. Berenice szerepében Vasa Éva, Titust Farády István alakítja. • Titus nem tudja, hogy Antiochus a vetélytársa. Kommagné kirá­lyát Gábor Miklós játssza. szolgálta. A racini versek belső fényeit a kivételes tehetségű elő­adók érzékenységével ragyogtat* ta fel. A két eltérő szerepfelfogás kö­zött „helyezkedik el” Farády Ist­ván Titusa. Alakítása Gábor Miklóséval-annyiban rokon, hogy egyénlti a császárt. Olyan, ember* ként állítja elénk, aki kényszerű­ségnek enged, amikor Berenice helyett Rómával köt házasságot. Nem tűnik annyira számítónak, ' akamoknak, céltudatosnak, mint amit a szöveg és a történelem egyébként in­dokolná. ■ -Inkább a líra és a té- pelődés iránt mutat hajlandósá­got. Olyan Titust játszik el, aki a döntést lelke mélyén szívesen bízza másra. Színészi eszközeivel, ugyanakkor a klasszikus színpad- térhez Vass Éva „stílusához” al­kalmazkodott. Mozgásában több a jelzés, mint a belső indulat, és szövegmondásában is engedett a vers csábításának. A három főszereplő bizalmasai közül Bárányt Lászlónak (Pauli­nus) és Forgách Tibornak (Arsa- tes) van jelentősebb szerepe. Mindketten személyiséggel ru­házták fel hősüket, és cselekvő­én játszották el feladatukat. Így vált a római szenátor . Bárányt értelmezésében vakon értetlenné Titus választása iránt. Antiochus belső barátja viszont egy kissé az intrikus benyomását keltette. Alakításaik érdekes színfoltokkal gazdagították a játékot. Csupán pár szavas szerep Jutott Phoenis- sának, Befenice bizalmasának, akit Biluska Annamária alakí­tott. Ugyancsak nagyrészt „ak­tív” szemlélődés volt feladata Rutiliusnak, akinek szerepét Po­pov Iván játszotta. • A bemutató tiszta, nemes érté­kű előadással ajándékozta meg a közönséget. Ez a rendezés és a színészek közös érdeme. ' . Poós Éva találó jelmezeitől kezdve, a színpadtéren át, az egyes alakí­tásokig egységes szándék veze­tett valamennyi alkotót: a klasz- szikus mű korszérű, gondolatéb­resztő megjelenítésének vágya. A társulat az egyik legnehezebb színházi feladattal, Racine szín­padra állításával vizsgázott. Pavlovit* Miklós Harminc év képzőművészeti irodalma Fontos bibliográfia látott nap­világot a képzőművészeti világ­hét tiszteletére a Katona József nevét viselő megyei könyvtár és a Bács-Kiskun megyei tanács művelődésügyi osztályának kia­dásában, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti ku­tatócsoportjának segítségével. Az összeállítás — Kriston Szidónia munkája — a felszabadulás után megjelent könyvtermésből válo­gatva mutatja be, hogy milyen * kiadványok foglalkoznak a ma­gyar képző- és iparművészet kü­lönböző területeivel, esztétikai kérdéseivel.\ A tematikus fejeze­tek a-megjelenési időrend szerint épülnek fel. összesen 354 tétel könnyíti meg az elmúlt három évtized átte­kintését. A számbavétellel együtt kiderülnek a képzőművészeti szakirodalom fehér foltjai. A lektoráló és bevezetőt író Aradi Nóra „kérdéseket is provokáló jegyzéknek” minősíti a munkái: „miért jelent meg ilyen kevés önálló könyv kortárs művészek­ről, s miért az óvatosság, 'hogy a legutóbbi évekig csak a leg­idősebb mesterekről... ■ milyen jelentős értékeknek nincs szak- irodalmi - feldolgozása stb.”. A legtöbbet épp Aradi Nóra és Fe­hér Zsuzsa, Granasztói Pál, Né­meth Lajos, László Gyula, Po­gány ö. Gábor, Szijj Rezső, vala­mint a bajai születésű Major Má­té 'tette azért, hogy az értékek KÉPZŐMÜVtSZET 1945 1975 • A borítórajz Kalmárné Horó­czi Margit munkája. tudatosodjanak a szélesebb kö­zönségben. A Képzőművészet 1945—1975 című bibliográfiát nagy haszon­nal forgathatják a művészeti ág kedvelői. A kiadvány eljutott az országos hálózat csatornáin min­den Bács-Kiskun megyei könyv­tárba és gimnáziumba, ahol ön­ismeretünk fejlődését szolgálja. A 323, tétel például megnevezi gzt a gyűjteményt, amely a ba­Í ai és kecskeméti művésztelepek itdejöttének okmányait tartal­mazza. A modern magyar plakát- művészet legnagyobb mestere, kiskunmajsai születésű Konecsni György megismeréséhez is elka­lauzol a szakirodalom feltünte­tésével. Árnyalati finomságként felhívja a figyelmet a képzőmű­vészet és az irodalom kapcsola­taira, ami egyebek között Petőfi, Ady- és Juhász . Gyula-versek illusztrációiban, kortárs költők és grafikusok együttes, egymást tá­mogató jelentkezésében tükröző­dik. A megyei könyvtár soron kő-, vetkező vállalkozása a kiállítási katalógusok összeállítása lesz, amiből ugyancsak kirajzolódhat legújabbkori képzőművészeti tör­ténetünk. Ennél a munkánál ér­vényesíteni kellene a mostani bibliográfia megjelenése körüli tapasztalatokat.* A kiadvány , ugyanis értékéhez képest méltat­lan sokszorosítással készült, több helyütt alig olvashatók a betűk, és példányszáma is kevesebb an­nál, amennyire igény van.-- A kez­deményezést és az összeállítást dicséri, hogy ezek a ‘fogyatékos­ságok sem feledtethetik az átfo­gó válogatás megszületése fölötti örömünket. Haláss Ferenc Nyugdíjkiegészítés vagy mükincsvédelem? Az olasz múzeumok műkincsei, nek hatékony védelme — ez a probléma okoz áldatlan éjszaká­kat az olasaí kulturális ügyek miniszterének. A . legutóbbi képrablások arra késztették, hogy ,az eddigieknél sokkal hatékonyabb módszerek­kel védje a pótplhatatlan mű­kincseket. Ennek érdekében fel­szólították a rendőrség, a katona­ság és a pénzügyőrség tartaléko­sait, akik 55 éves [korukban vagy . annál korábban mentek nyűgdíj ■? ba, hogy vállaljanak múzeumőri állást. Hatvan éves korukig fog­lalkoztatják őket, nyugdíjukat pedig úgy egészítik ki, hogy jö­vedelmük elérje a nyugdíjazás előtti fizetés szintjét. Ennek a megoldásnak két rend­kívüli előnye lenne: részint hogr ' záértőbb emberek kezébe kerülne a műkincsrablók, az újfajta bű­nözés elleni küzdelem, részint pe­dig az állam így juttatná a „tartalékosokat” magasabb élet­színvonalhoz. Nagyon sokan rendkívüli alacsony nyugdíjból' tengődnek, súlyos- anyagi nehéz-'. ' kel küszködnek. Az abszurd szabályzat érteimében ugyanis legtöbben későn I nősülnek és nyugdíjas korukban még iskola- köteles gyermekeik vannak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents