Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-12 / 214. szám

1975. szeptember 12. • PETŐFI NEPE 9 8 • Pcsznyár együttes. (Fotó: APN—KS) AMI SZÉP, NEM LEHET DIVATJAMÚLT A népdal nem avul el A „Pesznyárok” — Dalosok — nevű együttesre vonatkozó kér­dést Belorusszia bármelyik — ta­vaktól, erdőktől övezett — kis fa­lujában feltehetik a látogatónak. A Pesznyárokat mindenki is­meri a köztársaságban; sokat sze­repelnek a rádióban, a tévében. Dalaik melódiáját könnyű meg^ jegyezni. Családi körben szintúgy éneklik számaikat, akár az ama­tőr együttesek hangversenyein, vagy fiatalok táncestélyein. Ez a minden ízében modern együttes az idősebb és ifjabb nmzedék kö­rében egyaránt népszerű. — Mi óriási sikerük titka? — Nem hiszünk a tiszavirág életű gyorsan elévülő dalokban. A népdal soha nem avul el — mondja Vlagyimir Muljavin. az együttes vezetője. A „Pesznyárok” sikerének tit­ka a népdal szeretete. amely egy­szerre tiszteletteljes, hagyomány- őrző és ... merészen újító. A „Pesznyárok” nyílt, erős han­gon énekelnek. Minden zenei frá­zist pontosan megformálnak, min­den hang tiszta. „Valamikor volt a beat — mondják. — Aztán kö­vetkezett egy másik ritmus, hol­nap egy még modernebb jöhet, de a lényeg nem a stílusban van”. A lényeg az. hogy a „Pesznyá- roknál” minden nemzeti, népi, Az 'együttes művészi útja a belo­russz zenei köznyelv, a belorussz népdal intonációján kívül elkép­zelhetetlen. De amikor a „Pesz­nyárok” egy népi dallamot pró­bálnak. mindig • elfogulatlanul igyekeznek megközelíteni. Mint szerető unokák, nagymama ládá­jából! előszedik a régi holmikat, s.letörlik róluk a port. — Ami szép, ami tehetséges, az nem lehet divatjamúlt, — mond­ja Vlagyimir Muljavin —. s az egész együttes tevékenysége iga­zolja ezt a gondolatot. — Így éneklik a „Perepjolocs- kát” (Fürjecske), a fáradt madár­ról szóló dalt. A beloruszoknak ez a dal ugyanazt jelenti, mint az orosz embernek az „All egy ifjú nyírfa a réten”, vagy a svájcinak a „Dusle és Babele”. Az együttes a gyermekkortól ismerős szavak­nak visszaadja az idővel elkopott jelentéséi, a dallamot drámai erő­vel, feszültséggel ruházza fel, olyasmivel, amit nehéz lenne fel­fedezni egy hagyományos elő­adásban. Dalaik visszhangra találnak. Egyeseket ezek közül az együt­tes hatásos hangszerelésben, má­sokat á capella, hagyományosan, éppen hogy csak megváltoztatva a hangsúlyokat, a ritmust —. éne­kel. De éppen ebben az „éppen hogy”-ban rejlik népszerűségük titka. Ebben tárulkozik ki előadá­suk kulturáltsága és a dalok „át­szabásában” mutatkozó finom arányérzékük. Először „Iijavortöknak” nevezi ték magpkat:' „LíftV^!!—- g belo­rusz folklór ismert alakja. Innen eredtek uz ódivatú kabátok és a rövid szárú csizmák. A „ljavonok” KÉZIKÖNYVEK, ELEMZŐ MÜVEK A Kossuth Kiadó újdonságai és tervei A Kossuth Kiadó társadalom- politikai szerkesztőségének gon­dozásában megjelenő aktuális művek 10 ezret meghaladó át- lagpéldányszámban jutnak el az érdeklődőkhöz, a napi politika iránti felfokozott érdeklődést ki­elégítő színes, érdekes és hasz­nos könyvek megjelenéséről Ko­vács Dóra, a szerkesztőség veze­tője tájékoztatta az MTI munka­társát. Már a nyomdában van a „Ve­zetési ismeretek politikai veze­tők számára” című, kézikönyv jellegű kötet, amely bizonyára nagy segítséget nyújt majd a pártmunkásoknak. Hamarosan elkészül a „Politikai munka a városokban” című kötet, s a je­lentős kutatómunkára épülő „A munkásosztály politikai-ideoló­giai műveltsége” valamint ,,A nők egyenjogúsága ellentmondá­sokkal” című polémikus gondo­latokban gazdag munka is. 1976 választékái gazdagítja majd a káder- és személyzeti munkáról szóló új könyv, vala­mint a nagyon népszerű „Mit ÚJ ÉVAD - ÚJ ARCOK Soproni Ági fiatal arcát tömör bajusz ékítette, s mindez, a régmúlt falusi legé­nyeihez tette őket hasonlóvá, az együttes vezetőjét. Vlagyimir Muljavint pedig e dalkör komor „apójává”. De a külsőségek mö­gött az ember mindig érezheti a szigorú fegyelmet, a kemény munkát. Egy évvel alakulásuk után. 1970-ben az' együttes meg­nyerte az 'össz-szövetségi esztrád- versenyt. Az együttest, annak stílusát, elő­adásmódját Vlagyimir Muljavin énekes és zeneszerző alakította ki. Gyermekkorától kezdve énekelt, s gitárjától a katonaságnál sem vált meg. Miután leszolgálla ka­tonaidejét, Valerij fivérével együtt a Belorussz Állami Filharmóniá­hoz került. Már akkor egy együt­tesről álmodozott, s a Filharmó­nia vezetőségét meggyőzte terve célszerűségéről. A „Pesznyárok” repertoárjának alapja a népdal, de nemcsak arra korlátozódik. Modern előadásban politikai és lírai dalokat is éne­kelnek. A másik, ami jellemző rájuk, a rengeteg munka. Ezért is hangzik olyan újszerűén elő­adásukban. A kaszálás című nép­dal. Még a kasza suhogását is hallani véljük, amint a lóherét vágja a réten. A lírai „Alekszand- rina” az első szerelemről, a „Fül­bevalók” a találékony szerelmes­ről. mind-mind igen kifejézőek. Tatjana Tjurlna (APN — KS) Első találkozásunkkor az tűnt fel, milyen kicsi és törékeny. Et­től, az akkor még tapasztalatlan főiskolás, mélyen elszomorodott. El is árulta mindjárt, néha arról álmodik, hogy megnőtt, magas lett, impozáns drámai jelenség, aki ’alkatilag is betölti az egész színpadot. Amit az ember álmában na­gyon szeretne, az néha teljesül is, csak ragaszkodni kell hozzá és küzdeni érte. A fiatal színésznő nem lett ugyan egyetlen centivel sem magasabb, de időközben rá­jött, megtanulta, hogy a színész, ha megvan rá a képessége, min­dent eljátszhat és elhitethet, azt is, hogy apró, azt is, hogy óriás. Számára ekkor kezdődtek az iga­zi, félelmetes szorongások: félt, hogy mi lesz, ha a mesterségbe­li tudásban is kicsinek bizonyul? Aztán eljátszotta a főiskola színpadán ■ Mahagonny Jennyt: úgy röpdösött a kemény farkas­törvények embertelen világában, mint egy csillogószárnyú pillan­gó. Erőszakos volt és gyengéd. Ünnepelte a fényt és elsiratta a pénzzel beszennyezett, áruba bo­csátott érzelmeket. Ugyanezen az estén humoráról is meggyőződ­hettünk, a Házasságszédelgő fel­peresének szerepében. Majd a vígszínházi . gyakorlat következett, 27—33 fellépés ha­vonta, ami gyakorlatilag azt je­lenti, hog^ minden este színpa­don volt. Á Bot és gitárban mint­ha egyenest neki írták volna Zung, a vietnami lány szerepét. Annyira „kisajátította", hogy most, amikor tv-felvétel ké­szült a darabról, a rendező kikér­te a kecskeméti színháztól. Ez már azt is jelenti, hpgy a színész­I II ALII(,\/II mesterség gyakorlatából is ered­ményesen vizsgázott. — Amit a mesterségből tudok, azt mind a Vígszínházban tanul­tam. Nagyon szerettem még írást, az Antonius és Cleopatrában, há­lás szerep volt és ami a fő, ál­landóan Ruttkai Éva közelében lehettem. Csodálatos színésznő, so­kat segített. A többiek is jók, ked­vesek voltak hozzám, nagyon meg­szerettem Tábori Nórit, Papp Évát, Szegedi Erikát és Kútvölgyi Erzsé­betet. őszintén szólva egy sereg dolgot nem tudtam, amikor oda­kerültem közéjük. Ügy is mond­hatnám, ez a gyakorlat volt az én igazi főiskolám. Legelső filmszerepe: Cinka Panna, Keleti Márton utolsó filmjében, a Csínom Palkóban. Első tv-főszerepében nemrég láthattuk, tisztaszemű, csupaszív kis diáklányt játszott a Zendülaz osztály c. tv-filmben. Azóta el­készült az Inkognitóban Buda­pesten című tv-film is, ebben egy igazi, mai fiatalasszonyt ala­kít. A Párkákban viszont apáca­szerepet osztott rá Szőnyi G. Sándor rendező. Állandó szerep­lője a fiatal költőket bemutató tv-műsornak, ezt azért szereti nagyon, mert verseket mondhat. Mivel töltötte a nyarat? — Szinkronnal. A televízió át­vette a Háború és béke 20 részes, angol változatát, ebben Szonja az én hangomon szólal majd meg. A stadion bolondjai — c. francia film lány főszerepének szinkro­nizálására is engem hívtak, na­gyon élveztem, olyan mulatságos az egész, hogy felvétel közben visítoztunk a nevetéstől. Jaj, és el ne felejtsem, most nyáron ta­nultam meg az autóvezetést is. Eddig azt hittem, csak a színpa­don kell nagyon odafigyelni mindenre, most már tudom, hogy a forgalomban is ugyanez a hely­zet. Folyton aggályok gyötrik. Rit­kán láttam maradéktalanul bol­dognak, elégedettnek önmagával — soha. De gyengének, tehetet­lennek sem. Törékeny és törhe­tetlen egyben? örömmel ,és re­ménykedve indult Kecskftnétre, ahová diákköri emlékek és csa­ládi szálak fűzik. Jelenleg a Di­ákszerelem c. operett egyik sze­repét próbálja, ez lesz a bemu­tatkozás, nagy gonddal készül rá, a „hazai” közönségnek kivált­képp nem szeretne csalódást okozni. Mostanában minden nap és Repül és elbizonytalanodik, csüg- perc csupa láz, csupa Izgalom I ged és hisz: tanul, próbál, ját­szik, fellépésre készül! Figyeli magát kívülről-belülről, borzong a szembejövőkre: erre vágyott és forróság önti el, aztán ránevet mindig. Játszani. Sokat és jól. És mostantól már felnőttként. Igaziból... Vadas Zsuzsa kell tudni...? című sorozatban napvilágot látó kötetek. A szerkesztőség új módszere, színvonalas, instruktiv kiadvá- ványainak sorában helyet kap­nak majd a munkásművelődés­sel, a közművelődéssel, a sza- szabad idő eltöltésével kapcso­latos kiadványok; a pártmunka mozgalmi jellegét, a párttag köz­életi tevékenységét, a pártpoli­tika gyakorlati megvalósítását és a pártmunka tudományos terve­zését elemző könyvek is. (MTI) Magánbeszélgetés Francis Ford Coppolának, az amerikai film­ipar első számú, legdivatosabb rendezőjének alap­elve nem túlságosan eredeti. Alkotásainak egyik vezérmotívuma ugyanis az az ötlet, hogy olyan műveket kell készíteni, amelyek jócskán „be­hozzák” a producerek által a gyártásra elköl­tött dollárok összegét. Az üzlet és a mondanivaló tervszerű házasságából azonban ritkán születnek jelentős alkotások. Aki fél szemmel mindig a si­ker törvényszerűségeire kacsintgat, az híres fil­meket készíthet ugyan, de maradandókat alig. Ezt igzolják a rendező következő művei is. A Magánbeszélgetés kedvező fogadtatása után egy gengszterbanda éleiéről forgatott filmet. A hires Keresztapának kirobbanó kasszasikere lett. És mint hírlik, máris bemutatásra került a maffia­család második nemzedékéről szóló folytatás is. Ha már lúd, legyen kövé'r... Mindezt azért szükséges előrebocsátanunk, mert a mozikban nálunk is telt házak előtt vetített Magánbeszélgetés című film olyan ügyesen ját­szik a nézők figyelmével, hogy sokan hajlamosak kemény és következetes társadalombírálatnak és megalkuvás- nélküli művészi megfogalmazásnak tekinteni. Ez pedig csak részben van így. A történet csirája eredetileg egy lélektani rém- film ötlete volt egü magántele fonókat lehallgató szakemberről. Ezt a témát a rendező addig-addig alakítgatta, míg végül kikerekedett belőle a jobb üzletnek ígérkező jelenlegi forgatókönyv. Az eb­ből készített film kitűnő technikával, bravúros jelenetszerkesztéssel, nagyszerű színészekkel mu­tatja be a biztonsági embereknk, a magánéletre, pontosabban az eltitkolásra érdemes közlendők megszerzésére irányuló munkájának mikéntjét, körülményeit. Harry Caulnak, a' film főhősének története azonban nem az emberi titkok közé, a lélek, a személyiség legbelső világába való illetéktelen behatolásról szól, hanem arról az üzletről, ame­lyet a lehallgató-technika, a nagyhatású távmikro­fonok alkalmazása Amerikában felkínál. A filmbeli pár magánbeszélgetésének eltulajdo­nítását egy titokzatos, a logikának ellentmondó haláleset és a főhős megzavarodása követi. Az Qkok és összefüggések láncolata azonban végül is elvész az egyéni tragédia látványosan megkompo­nált jelenetei között. De feltehetően így a „leg­hatásosabb” a befejezés. A célratörő, igényes felvételeket Bill Butler fényképezte, a népes és kitűnő alakítást nyújtó szereplőgárdából is kiemelkedik Gene Hackman főszerepe. Pavlovits Miklós mm mm QoXSaiuJW: (osregeny (10.) Miután az állatorvos eltávozott a rendőrségtől, az őrnagy meg­elégedéssel nyugtázta, hogy be­vált a módszere: a fésűben ma­radt néhány hajszál, arni elegen­dő volt ahhoz, hogy megállapít­sák: azonos-e azzal, amit az öreg temetőőr ruháján találtak no­vember 2-án reggel. Ha azonos, akkor már alig marad kétség af- íelől, hogy az orvosnak legalább is köze van a temetőőr leüté­sében. Ha pedig ő követte el, akkor az ott talált női holttest­ről is többet kell tudnia az or­vosnak. Rövidesen kiderült azonban, hogy a hajszáj — noha ez is szőke volt — teljesen más sze­mélytől származik. — Nem lehet itt valami téve­dés? — kételkedett az őrnagy Kapros Ferencnek, a bűnügyi laboratórium vezetőjének véle­ményében. — őrnagy elvtárs! — kezdte volna Kapros százados, de főnö­ke megelőzte, illetve közbevá­gott: —• Na, nem azért mondom, csak tudod Ferikém, hogy rosz- szul esik az embernek, ha egy el­képzelt, gondolatban felépített nyomozati eredményt a te haj­szálaid keresztülhúznak. Viszont ha azt akarod mondani, hogy más a képzelet és más a tudo­mányos valóság, akkor tökélete­sen igazad van — s szemüvegét levéve mosolygott barátjára. a századosra, aki, bár nem ezt akarta mondani, de mégis bólin­tott. — Akkor csak azt nem tudom, hogy miért hazudott a mi dok­torunk — töprengett az őrnagy, mert érthetetlennek tartotta az állatorvos viselkedését, s ebből kiindulva meg volt győződve, hogy a hajszál bizonyítani fogja feltételezéseit. De nem bizonyí­totta. — Köszönöm. Ferikém! Elme­hetsz! — szólt a még mindig ott álló századosra. — öregem, nem tudok mit tenni. Tudod, hogy a tények a világ legmakacsabb dolgai? — fordult vissza távozóban a szá­zados, majd kilépett a szobá­ból. — Jó, jó! — dörmögött immár csak magának az őrnagy — de nekünk a tényéknél is maka- csabbnak kell lennünk. Végül, mivel már az óra mu­tatója elhagyta a tízet, elindult haza. Az utcán szerelmespárok, máshová menni nem tudó fiúk- lányok csatangoltak. Ködös volt az idő. Eszébe jutott, hogy neki soha nem volt alkalma így an- dalogni egy lánnyal. Némi nosz­talgia fogta el a hajdani ifjú­ság iránt, mélyet sóhajtott és befordult az új lakótelepre ve­zető utcában. A sarki lámpánál járt, amikor nagy hirtelen egy Zaporozsec tűnt fel. A lámpa fényénél jól kivehette, hogy a volánnál az állatorvos ül, akit talán egy órá­val ezelőtt engedtek el a rendőr­ségtől. Meglepődött ezen és rög­tön arra gondolt, hogy mégis az illető a tettes, s most íme me­nekül. Gyors mozdulatokkal kez­dett kotorászni a zsebében, de aztán eszébe jutott, hogy feles­leges volna felírni a gépkocsi rendszámát, hiszen pillanatok alatt megtalálják a nyilvántartó­ban. Tovább ballagott, majd néhány lépés után megállt, hátrafordult és kereste az autót. De annak már a zúgását sem hallotta. Ar­ra gondolt, talán még egyszer meg kellene nézni Kaprosnak azokat a hajszálukat. Töprengés se közben újabb gépkocsizúgásra'' lett figyelmes. Egy rendőrségi URH-kocsi közeledett, s a ben­ne ülők bizonyára felismerték az őrnagyot, mert odakanyarodtak mellé és megálltak. — őrnagy elvtárs! Az állat­orvos ezelőtt tíz perccel a kocsi­ján eltávozott! — jelentette a kocsiból kiugró főtörzsőrmester. — Tudom, láttam! — felelte lakonikusan az őrnagy, és ismét megfordulva végignézett a kihalt utcán. A rendőrök azért voltak kirendelve az orvos figyeltetésé- re, hogy minden lépését köves­sék. Gyanították, ugyanis a za­varos előadásból következtetve, hogy esetleg szökni akar. Azt azonban nem hitték volna, hogy ilyen hirtelen szánja rá magát erre a lépésre. — Kövessük, őrnagy elvtárs? — kérdezte a rendőr, de kérdé­se, sajnos, már-már felesleges­nek tűnt. hiszen követésről aligha lehetett volna szó, mert az orvos régen ismeretlen uta­kon járt. Legalább is a rendőrök nem tudhatták merre ment. Az őrnagy ezért alaposan leszidta őket, de magában már előzőleg felmentést adott nekik a mu­lasztásért, hiszen ő tudta, amit beosztottai, a két rendőr nem tudhatott: a hajszál nem az ál­latorvostól származik. — Hagyjuk futni. Menjenek be az őrsre és végezzék a dol­gukat. Ha pedig nincs felada­tuk, menjenek haza. — Járőrszolgálatot kell telje­sítenünk! — válaszolta a fő­törzsőrmester, s már ültek is be a kocsiba. Elköszöntek, s ki­ki megindult a maga útján. Az őrnagy — a hajszálak által bizonyítottak ellenére — nem volt nyugodt. Nem azért, mintha nem hitt volna a laboratóriumi vizsgálatnak, hanem mert ez a gyors futás, az orvosnak ez az éjszakai „menekülése” izgatta. Már éppen a kulcsot illesztette lakása ajtajába, amikor belül megszólalt a telefon. Az egész család aludt, s a kisebbik szo­bában a telefon csöngésére fele­sége is felébredt. De a kagyló felvételében az őrnagy megelőz­te. — Tessék! — de többet nem mondott. — Őrnagy elvtárs, itt Kiss fő­törzsőrmester beszél. Jelentem, hogy az állatorvos kocsiját a Bem József utca 29-es számú ház előtt találtuk lezárt állapot­ban. A kocsiban benne van az orvos táskája és műbőr nagyka- bátja is. Mit tegyünk? — Várjanak, és nézzék meg mikor jön ki, de őt hagyják'nyu­godtan elmenni. Nehogy észre­vegye magukat. Miután letette a kagylót, azon gondolkodott, hogy helyes len­ne-e — amint az este döntöttek — kihallgatni az orvos kislányát. Ennek az este ellentmondott a hajszál. Most viszont megerősíti az orvosnak ez az éjszakai ki­rándulása, nem is beszélve val­lomásának ellentmondásairól. Az őrnagy vetkőzés közben is ezen a kérdésen rágódott, miközben a felesége ott sürgőit körülötte, ké­szített némi meleg vacsorát. — Egyelőre nem hallgatjuk ki! — dórmogte félhangosan az őrnagy, s a feleség ezen nem le­pődött meg. Hozzászokott, hogy > férje időnként, noha hangosan szól, azt nem neki szánja, így nincs hozzá köze. Az őrnagy azért jutott erre az elhatározás­ra, mert jó pedagógiai érzékkel tudta, hogy az apa hazugságai ellen nem szabad a kislányt ál­lítani. Nem szabad a gyerekben ) kétségeket ébreszteni az apja szavahihetőségét illetően. Arra nem is mert gondolni, hogy az állatorvos reggel önként jelentkezik a rendőrségen, s olyan vallomást tesz, ami új irányba tereli a nyomozást. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents