Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-11 / 213. szám

1975. szeptember 11. PETŐFI NEPE • 5 Könyvkiadásunk és a finnugor kongresszus Dialógus a városképről — Nem gondolod, hogy az utób­bi időben Kécskemét városa túl­ságosan sokat költ arra, hogy szép legyen a külső képe? Nem érzed túlzottnak azt a törekvést, hogy szinte versenyre keljen a „homokj világ fővárosa’’ más, kedvezőbb történetű és helyzetű városokkal, ami a fejlődés üte­mét, a megszépítés gyorsaságát illeti? Nem megy mindez más, fontosabb dolog rovására? — Én nem így látom. Gondolj arra. hogy nem is olyan régen még a város szívében sáros utcá­kat elhanyagolt-szegényes külse­jű tereket látott az ide érkező. Emlékszel talán még arra a tíz évvel előtti állapotra, amikor az új megyei tanácsháza helyén no meg a szalagház helyén apró, földszintes házakkal telerakott girbe-gurba utcák csúfították a városképet? Hol vagyunk már et­től! Hát még, ha a megszépült és kívül-belül újjávarázsolt zsidó­templomot, a hetvenmilliós mű­velődési központot és az úgyne­vezett „sétáló utcát” említem! Mindez együttvéve nem tette-e tán százszor is szebbé Kecskemét legbelső képét, nem emelte-e^ nem javította-e az összhangját? . -r, Jp, hogy említetted a „sétáló utcát", vagyis a Kéttemplpm közt. Elhiszem, .hogy szép — bár én nem vagyok elragadtatva tőle, bevallom —. de mekkora ára van ennek, ha az átalakítás költségei­re gondolunk, te nem így találod? — Mást mondok. Volt idő, ami­kor a tőkés világban a pénzszer­zési mánia, a kapzsiság háttérbe szorította az esztétikai szempon­tokat. A műemlékek vagy a mű­emlékjellegű épületek megőrzése és átmentése a jövőnek mellékes szemponttá lett; ha egyáltalán valamennyire is szempont ma­radhatott. Így történt, hogy a szép templomok, a művészi kivitelezé­sű épületek gyakran eltűntek elő­lünk; körülfogta őket az üzleti érdek, a gyors és nagyobb ha­szonra Való törekvés. — Elismerem, hogy szén az el­gondolás: ismét láthatóvá tenni az eddig láthatatlant, elővará­zsolni az üzletek, raktárak, egy­kori műhelyek mögül a régi évek­ről árulkodó épületeket. De meg­ismétlem: nem kerül ez nagyon sokba? — De, na’gyon sokba kerül. De gondolj arra. mennyi örömet sze­rezhetünk ezáltal a/, embereknek, mennyi gyönyörködési lehetősé­get. S milyen nagy mértékben erősödhet a szeretet, a ragaszko­dás a szülővároshoz. Az itt élők másként néznek ezután a la'kóhe* lyükre., Láttam olyan embert, aki méltatlankodott, amikor a zsidó­templom költséges átalakításáról értesült, s azután hangos szavak­kal dicsérte a Tudomány és Tech­nika Házát, miután ország-világ előtt elismerést kaptak a tervezők és a kivitelezők. Van más hasonló példa,is. Valaki nem győzte szid­ni a szalagházat.1 amikor félig készen állott, s mi történt? Ma ő is az egyik boldog lakója a város büszkeségének. Furcsa szerzet az ember; bizony gyakorta váltogat­ja a véleményét. Nem kell ezzel törődni különösebben; gyarlók vagyunk mindnyájan. — Szólhatnál arról bővebben — ha egyáltalán meg tudod ma­Robinsonok Európa közepén Ötszö* ét méteres, egy méter magas mi anyag sátor, egy spiri- tuszfózó, hat tányér, takarók es pánák Tizenegy éven át ez je­I. tette a házat és lakberende­zést egy német házaspár számá­ra. A 39 éves férj és a 48 éves asszony tizenegy évig élt a München melletti erdőkben. A rendőrség nemrégiben felfedezte és arra kötelezte őket, hogy a városban keressenek lakást ma­guknak. Pedig éppen ez elöl me­nekültek 1963-ban, amikor a ma­gas lakbérű lakás helyett inkább a tölgyfák társaságát választot­ták. „Remekül éreztük magunkat — mondta az asszony a rendőrsé­gen. — Senki nem kellemetlen­kedett nekünk. Ha éppen beszél­getni támadt kedvünk, a közeli ' elmegyógyintézet ápoltjaival mindig tudtunk néhány szót vál­tani. A szükséges pénzt pedig előteremtettük a környező falvak­ban alkalmi munkával. Igazán nekünk való volt ez a robinsoni életmód.” gyarázní —, hogy mit akartak a tervezők tulajdonképpen ezzel a „sétálóutcával”? Hát igazán olyan nagy dolog lenne ez, mint ahogyan egyesek feltüntetik a dolgot? Nincs valami túlzás a ra­jongásban? — Én nem ítélném el, akár a legnagyobb lélKendezőket sem. Csak aki látta a Kéttemplom köz egy évtizeddel ezelőtti állapotát, amikor a nyomda foglalt el ott csaknem minden épületet s csak aki < bosszankodott másokkal együtt, hogy még azt a hangula­tos. szűk utcát is lezárták, az ké­pes teljesen megérteni azok örö­mét, akik szeretik a szépet, s akik hívei a múltbeli építészeti öröksé­gek megőrzésének. Nos. Kerérjyi József főépítész és társai ezért harcoltak a maguk igazáért. Jó dolog, hogy az illetékes vezetők egyetértettek az elképzelésükkel, így ezzel a praktikus változtatás­sal a városukat szerető emberek kedvében igyekeztek járni, s elő­segítik az idegenforgalom fellen­dítését is. — Hogy érted ezt? Mi lehet a magyarázata, hogy egy ilyen ér­dekes — mondjuk esztétikus — utca létrehozása lendíti az ide­genforgalmat? .......... . — Gondold el: ide érkezik égy ember valahonnan.* Sétái.“ hogy akár kevéske idejét kihasználva ízelítőt kapjon Kecskemétből. Ez az ember néhány lépés után ott találja magát egy olyan város­részben, ráadásul a központban, amely egyszerre modern is és ré­gi is.. S úgy sugallja a történelmi levegőt, s kétszáz év előtti han­gulatot. hogy egyben mai is. Szé­pen illeszkedik a mai városképi összeségbe. Számomra külön él­mény, milyen szépen megfér együtt több más helyen is az új és a régi. Gondolj a Tudomány és Technika Házára az OTP-székház mellett; a Tanácsköztársasági em­lékműre a szecessziós Cifrapalo­ta szomszédságában; az új köz- igazgatási épületekre és az Arany­homok Szállodára a híres-neves Nagytemplom mellett — és so­káig sorolhatnám még a példákat. Mind azt bizonyítaná, hogy lehet modern városképi összhangot ki­alakítani a múltbeli épületek meghagyásával. Nem törvénysze­rű. hogy lebecsüljük, s kiiktassuk a régit, sőt, — Érdekes, amit mondasz. A múltkor itt járt az egyik külföl­dön élő rokonom, aki húsz ep'r- néhány esztendő óta nem látta Kecskemétet. Kíváncsi volt hát rá, mennyit változott. Ugyancsak meglepődött, amikor kérésére el­vittem a „Rávágy térre”, ahol emlékezete szerint egyszer olyan jóízűt sörözött a barátaival. Gon­dolhatod. milyen arcot vágott, amikor az egykori kiskocsma he­lyén találta a Leninváros köz­pontját; tudod, ahol Kisfaludi- Stróbl Zsigmond Lenin-szobra áll most. S hát még, amikor a jó ro­kon mindenáron a „Don-kanyar- ba” akart menni! Mikor odaér­tünk. mit látott? Az óriási sza­lagházat. meg az új városközpon­tot. Nem győzött csodálkozni. „Ekkora változást! Hihetetlen!”----mondogatta. De nem is ez a l ényeg, hanem az, hogy egyre azt dicsérte: milyen jó megférnek egymás szomszédságában a régi és az új épületek. — örülök, hogy végre egyetér­tünk. Varga Mihály A Föld múltja a Szojuz-9 felvételein A Szojuz—9 szovjet űrhajó ál­tal készített felvételeken a Hold­kráterekhez hasonló, gyűrű alakú képződményeket fedeztek fel. Ezek az alakzatok, amelyek va­lószínűleg a Hold krátereihez ha­sonló eredetűek, a távoli múltban keletkeztek. Átmérőjük több, mint 1(M) km. és mivel nagy területen lepusztultak, azonosításuk a Föl­dön igen nehéz. A Szojuz—9 fel­vételei alapján a szovjet tudósok 8000 km területről geológiai tér­képet állítottak össze. A térkép kimutatja a Föld geológiai struk­túrájának eddig ismeretlen sza­bálytalanságait. és segítheti a geo­lógusokat az ásványkutatásban. Közép-Ázsia feltárásai jó meg­egyezést mutatnak azokkal a kö­vetkeztetésekkel, amelyekre a tu­dósok az űrből érkezett fényké­pek alapján jutottak. ban. Ma már a világ minden ré­szén jelennek meg tanulmányok a finnugor népekről és nyelvek­ről, abból a felismerésből kiin­dulva. hogy a finnugor népek anyagi és szellemi világa is ré­sze az emberiség közös kulturá­lis értékeinek. A magyar iroda­lom gyöngyszemei melktt a fin­nek Kalevalája és az észt népköl­tészet gyűjteménye része a világ- irodalomnak. de a kisebb, nemrég írásbeliségre jutott finnugor né­pek számos kiemelkedő alkotójá­nak művét is több nyelvre lefor­dították. A FINNUGOR kongresszus al­kalmából vaskos kötet jelent meg „A vízimadarak népe” címmel. A könyv tanulmányokat közöl a finnugor népek élete és művelt­sége köréből a legkülönbözőbb nemzetiségi szerzőkkel. (A szerzők nagy része ma is él, többen kö­zülük hazánk vendégei a kong­resszuson.) A finnugor nép köl ‘ tészetéből közöl - „Medveéhek” ■ címmel az Európa Könyvkiadó­nál megjelent kiadvány olvasmá­nyos szemelvényeket. Finn és magyar szakemberek együttműködésének eredménye­ként jelenteti meg a Corvina Könyvkiadó az Uráli népek című sok képpel és rajzzal illusztrált kötetet. Ez a mű nyelvrokonaink kultúráját, hagyományait ismer­teti. A KÖNYV egy időben jelenik meg finnül és magyarul, de angol kiadásban is napvilágot lát majd, hogy e rokon népek kultúrájáról képet nyújtson a finnugor nyelve­ket nem beszélő, de irántuk ér­deklődő külföldi olvasoknak.^ (G, L.) GAGDAG terítéssel köszönti a magyar könyvkiadás a tegnap, nyílt finnugor kongresszust. Évek óta nem jelent meg ennyi terje­delmes, tartalmában és kivitele­ben színvonalas kötet a finnugor és — szélesebb körben — az urá­li népek anyagi és szellemi kul­túrájáról. Az ezzel össze függő,kérdésekkel foglalkozik a Budapesten szept. 9—15. között megrendezésre ke­rülő finnugor kongresszus. A té­mában összehívott negyedik nem­zetközi seregszemle felvonultatja a magyar nyelv és nép rokonsá- kát alkotó finnugor népek közös nyelvi, néprajzi, népzenei, törté­neti és irodalmi kérdéseivel fog­lalkozó tudományok rangos mű­velőit. A kongresszus nemzetközi szer­vező bizottsága ezúttal a koráb­biaknál szélesebb körű munkát fejt ki. mert a finn, szovjet és magyar résztvevőkkel együtt hu­szonöt országból jelentkeztek résztvevők. A KONGRESSZUS négy szek­cióban — nyelvészet, néprajz, ré­gészet. irodalom — végzi munká­ját. A szekcióüléseken és az eze­ket megelőző plenáris üléseken a nemzetközi tudományos élet előre leikért neves képviselői tartanak előadásokat egyebek között olyan kérdésekről is, mint például a gépi módszerek alkalmazása a finnugor nyelvek tanulmányozá­sánál. A finnugor nyelvekkel és né­pekkel korábban a tudósok szűk köre foglalkozott egy-két ország­PANORÁMA Televízió segíti a tanulást y Szibéria tyu- menyi terüle­tén egyre na­gyobb mérete­ket ölt a ha­talmas kőolaj- és földgázlelő­helyek kiakná­zása. Fiatalok ezrei dolgoz­nak itt, hogy birtokba ve­gyék a vidék természeti kin­cseit, új tele­püléseket épí­tenek, vasúti síneket fektet­nek le és uta­kat építenek. A Tyumenyi Műszaki Főis­kola főként a kőolaj- és föld­gázlelőhelyek feltárási és ki- aknázási mun­kálataihoz képez szakembere­ket. Most kezdték meg a főis­kolán az oktató tv-filniek rend­szeres vetítését. A Tyumenytöl több száz kilométerre levő épít­kezéseken, valamint, a kőolaj­iparban dolgozo nagy számú le­velező hallgató részére az inté­zet külön adásokat sugároz.- Magában az intézetben is si­keresen alkalmazzák az oktató televíziós rendszert, amely le­A Tyumenyi Műszaki Főiskola egyik előadóterme, ameiyben televízió segítségével történik az okta­tás. » (Fotó: APN. V. Taraszevics felvétele—KS) hetövé teszi, hogy a tanulók az előadás hallgatásával egyidőben a laboratóriumi kísérleteket is figyelemmel kísérjék. Televíziós rendszerrel szerelték fel az in­tézet kihelyezett tagozatainak előadótermeit is Tyumeny szá­mos vállalatánál. A munkásokat — anélkül, hogy hosszabb időre elszakadnának a termeléstől — felsőfokú képzésben részesítik. (APN—KS) Időközben a rendőrség a másik ügyben is folytatott nyomozást. Arra törekedtek, hogy a helyszí­nen alaposan átvizsgáljanak min­den tárgyat, ahol esetleg értékel­hető ujjlenyomatot találhatnának. Az áldozaton természetesen nem találtak ilyet, de az ajtó — a konyhaajtó — belső felén volt egy, nem az áldozattól származó ujjlenyomat. Ezt rögzítették. Meg tudták állapítani továbbá azt is, hogy — feltételezhetően az elkövető — milyen cipőben járt a helyszínen. A konyha linóleum padlóján ugyanis egy 43-as férfi­cipőtől és egy 37-es női cipőtől származó nyomot találtak. Az előbbi egyben arról is tájékoztat­ta a nyomozókat, hogy a cipő tal­pa recés mintázatú volt, de a re­fcjusregény cék, ezen az egy, jobb lábas nyo­mon egy karcolástól eredően meg­sérültek. Ez olyan nyom volt, ami igen nagy értékű lehetett kü-- Ionosén akkor, ha a traszológiai vizsgálat során esetleg azonosíta­ni tudják a tettest egy, a már rendőrségi nyilvántartásban sze­replő, korábban is büntetett sze­méllyel. A ház lakói, ahol az öreg Ár­nál^! ‘bácsit megtalálták, nem so­kat tudtak az elhunytról. Igen zárkózott embernek ismerték, aki­nek úgyszólván nem volt kap­csolata senkivel. A lakók is mindössze köszönő viszonyban voltak vele, noha, mint egyedül élő öregemberrel, többször pró­báltak beszélgetni vele, közelebb kerülni hozzá. Ilyen esetekben Ai nőid bácsi néhány tréfálkozó mondattal elhárította a felajánlott segítséget, véget vétett a másik által kezdeményezett diskurzus­nak. Egyetlen ember akadt a ház­ban, aki mindössze annyit tudott mondani a már ismerteken túl, ' hogy vasárnaponként az öreg va­lami Krisztina néniékhez járt kártyázni. A rendőröknek ez is jó támpont volt, hiszen ki tudja hová vezethet, ha elindulnak ezen az úton. A tanú viszont, sajnos, egyáltalán nem ismert semmiféle Krisztina nénit, nem tudta, hogy a városnak melyik részén lak­hat az illető, s arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy fér­jezett, özvegy-e az illető. Ez meg­könnyítette volna a kártyapartner megtalálását, de így sem volt lehetetlen. . Az már egyértelmű volt — a rendőrorvosi boncolás is ezt ál­lapította meg —, hogy az öreg bűncselekmény áldozata' lett: megfojtották. A lakásból viszont nem hiányzott semmi. Dulako­dásnak nyoma sem volt, ebből viszont arra lehetett következtet­ni, hogy a tettes az öregnél jóval erősebb lehetett, s hogy vagy meglepetésként érkezett a lakás-' ba, vagy nagyonis bejáratos volt. A következő lépés tehát a nyil­vántartások átvizsgálását jelen­tette. Meg kellett keresni egy, olyan valakit, akinek a lánykori neve Krisztina, s feltételezhetően idős személy. A közel százezer lakosú városban ez nem volt könnyű munka, de a cél érdeké­ben neki kelleti vágni. A nyil­vántartóban dolgozó fiatalasszony erre egy napot kapott. De gyakor­lottsága — tíz éve csinálta már ezt — és az a törekvése, hogy a lehető legnagyobb és leggyorsabb segítséget nyújtsa a nyomozók­nak, már a déli órákban meghoz­ta az eredményt. Sajnos, az ered­mény is kétségbeejtő volt. A vá­rosban ugyanis tizenöt olyan sze­mély élt, akinek lánykori ke­resztneve Krisztina és — amint a nyomozás vezetője kérte — öt­ven és *hyolcvan év közötti élet­korú. A tizenöt névvel egy had­nagy állított be Benke őrnagy­hoz, remélve, hogy talán már így látatlanban ki lehetne szűrni azokat, akik nem jöhetnek szá­mításba. — Ez kockázatos eljárás volna, hadnagy elvtárs! — kezdte az őrnagy, miközben szemüvegét le­véve két tenyerével megtörölte, inkább végigmaszírozta az arcát. — Nincs kizárva ugyanis, hogy éppen azt hagyjuk ki, aki a leg­több felvilágosítást tudná adni, vagyis, akihez vasárnaponként eljárt az öreg kártyázni. Mégis, ha tehetek egy javaslatot — foly­tatta az őrnagy, majd mielőtt ja­vaslatot tett volna, hirtelen meg­kérdezte : — Hány éves Volt az áldozat? — Nyolcvanöt! őrnagy elvtárs — válaszolt kapásból a hadnagy. — Rendben. Nos, akkor kezdjék a legöregebb Krisztinával. Az hány éves? A hadnagy végigfutott a nála levő névsoron, ahol a számba jö­hető személyek születési évszá­ma is fel volt tüntetve. A leg­régebbi számot kereste. — Van itt egy, az Orgona ut­cában, aki 1884-ben született. — Akkor az hány éves? — Akkor az most pontosan ki­lencvenéves. Megnézzük? — Természetesen. Lehet az a matróna szellemileg nagyon friss, aki még vidáman kanasztázik. Kezdjék ezzel, s úgy haladjanak tovább. Természetesen csak ad­dig, amíg meg nem találják, akit keresünk. — Értettem, őrnagy elvtárs! — tisztelgett a hadnagy és elhagyta a szobát. Néhány perc múlva már az Or­gona utcában járt. Amikor meg­látta az öregasszonyt, már - tisztá­ban volt vele, hogy rossz helyen jár: ágyban feküdt, a dédunoká­ja volt mellette. A matróna úgy­szólván teljesen süket voU, alig látott. A nyomozó néhány mon­dat után új címre távozott. De csak a negyedik helyen volt sze­rencséje: a Széchenyi utca 13. szám alatt, ahol Bonczos Kriszti­na nyitott kaput, s az első kér­désre, hogy ismeri-e Lánczos Ar- noldot — igennel válaszolt. — A rendőrségtől vagyok! — * mondta a nyomozó és látta, amint az öregasszony elfehéredett. — Csak nincs valami baj? — kérdezte és befelé tessékelte a nyomozót. — Igen, ismerem. Ide szokott járni vasárnaponként kártyázni, de legutóbb elmaradt. Régi isme­rősünk az Arnold, meg a fiatal­kori időkből. Mi történt vele ké­rem, ha szabad érdeklődnöm? — kérdezte a matróna, s amikor megtudta, hogy gyilkosság áldo­zata Lett, összecsapta a kezét: — Teremtő atyám! — Helga néni, aki alig hallott valamit, most összerezzent, de inkább a tenyércsapásra figyelt fel. — Kérem, mondják el, mit tud­nak róla, kapcsolatairól, esetle­ges ismerőseiről, haragosairól. Hogyan élt, hová járt az áldozat. Nagy segítséget tudnának adni nekünk ahhoz, hogy megtaláljuk a tettest. / — Készséggel állunk rendel­kezésére, fiam! — szaladt ki Krisztina néni száján és e’kezdett beszélni. (Folytatjuk) %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents