Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-10 / 212. szám

1975. szeptember 10. • PETŐFI NÉPE • 5 Eszperantó folyóirat - fiataloknak Szülők a határon Szabad-e a szabad idő? Szép kiállí­tású folyóirat került a ke­zembe. Juna amiko — olva­som a címlap­ján. Az eszpe­rantó nyelv is­merete nélkül is bárki köny- nyedén ma­gyarra fordít-' hatja: Ifjú ba­rát. A cikkekben sok az ismerős szó: anekdoto, filozofio,^ekviemo, akademio, redaktoro ... A folyó­irat egyik oldalán levő néhány szavas szótár a nyelvvel ismerke­dő, kezdő eszperantisták segít- sét célozza. Innen tudhatjuk meg: Esperanto: La pseudo-nomo de doktoro L. L. Zamenhof. Beszélgetésünk során megkér­tem Kurucz Gézát, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazga­tóhelyettesét, a Juna amiko cí­mű eszperantó folyóirat szerkesz­tőjét, hogy a fenti mondatot for­dítsa le magyarra. Mint mondta, az eszperantó szó magyarul re­ménykedőt jelent. Ez volt az írói álneve az eszperantó megterem­tőjének L. L. Zamenhofnak, aki 1887-ben először írt könyvet az eszperantó nyelvről. A vaskos kö­tet nyelvtanból, szótári részből és irodalmi mellékletből áll. A nyelv­tan elenyészően kis helyet foglal el a könyvben, az eszperantó egész nyelvtana ugyanis öt oldalon el­fér. Zamenhof körülbelül 900— 1000 szótőt alkalmazott. Tévedés az, mely szerint Za­menhof kitalálta a szavakat, amelyék a spanyolhoz éppúgy ha­sonlítanak, mint a latinhoz vagy az olaszhoz. Az eszperantó ugya­nis az indo-európai nyelvek mondhatni egyenes leszármazottja, élő, eleven nyelv. Alkotója na­gyon logikusan megtartotta az idegen nyelv lényegét, s kiszűrte a felesleges elemeket. Kurucz Géza egy példát mon­dott erre. Tanulás közben nehéz megjegyezni, hogy például az asz­tal, a szék, a fa, a fű, vagy a vi­rág milyen nemű. Lényeges ez a latinban, franciában, angolban vagy akár a németben, mert a ragozás attól függ, hogy a szó hímnemű, nőnemük vagy semleges nemű. Az eszperantó azonban nem tesz ilyen különbséget a sza­vak között, vagyis egyszerűsít, s egyebek között ezzel is könnyíti a nyelv elsajátítását. A nyelv fejlődését jellemzi, hogy a számon tartott jelenlegi 5600 szótőből ma már körülbelül 1 millió szó képezhető. A-tanulás meglehetősen könnyű, különösen azok számára, akik valamilyen idegen nyelvet már ismernek. No­ha Tolsztoj kissé túlzott, amikor azt állította, hogy egy hét alati tökéletesen megtanul eszperantó­ul, mindenesetre átlagos szorga­lommal egy év után már nem okoz különösebb problémát a fo- . lyamatos beszéd. A Magyar Eszperantó Szövet­ségnek jelénleg több mint négy­ezer tagja. van. Mint az egész világon, hazánkban is viszonylag kevesen beszélik ezt a nyelvet. Mégis mindenütt boldogulni lehet vele. Az Egyetemes Eszperantó Szövetség minden évben közzéte­szi az úgynevezett delegátusok, vagyis az eszperantó nyelvet is­merő személyek nevét és címét. A világ minden városában ők kalauzolják az oda érkező turis­tákat, akik az eszperantó nyelv segítségével idegen ország­ban is egyenlő feltételekkel tudnak beszél­ni. Az eszpe­rantónak egyébként ez a legfőbb célja. Világszerte egyre több nyelvtanfolya­mot szervezenek. Néhány év­tizeddel ezelőtt hazánkban még nem volt rendszeres esz­perantóképzés. Kurucz Géza az 1950-es évek végén került kap­csolatba ezzel a különleges, de széfen hangzó, ritmusos nyelv­vel. A budapesti Szabó Ervin Könyvtárban bukkant rá az 1896-ban megjelent első magyar nyelvű eszperantó könyvre, s kí­váncsiságból olvasgatni kezdte. Egyre nagyobb , szenvedélyévé vált, s debreceni egyetemi évei alatt már intenzíven foglalkozott eszperantóval. Azóta a magas szintű nyelvkészségi és az okta­tásra jogosító vizsgát is eredmé­nyesen letette. Az eszperantó szövetségek ja­vaslatára négy ország általános is­koláiban kísérletképpen bevezet­ték az eszperantó nyelvoktatást. Hazánkon kívül Jugoszlávia, Bul­gária és Olaszország néhány ál­talános iskolájában tanították az eszperantót. Hazánkban dr. Szer­dahelyi István nyelvészprofesszor irányításával öt általános iskolá­ban mintegy 90 kisdiák tanulta a nyelvet. A kísérlet tavaly feje­ződött be. A tanárok megbeszél­ték tapasztalataikat, amelyek kedvezőek voltak. A fiatal eszperantisták nyelv- tanulását segíti elő az Egyetemes Eszperantó Szövetség egyik alosz­tályának védnöksége alatt ha­zánkban megjelenő Juna amiko című folyóirat is. Érdekessége, hogy az 1972 novemberben meg­jelent első szám eszperantó nyel­ven tolmácsolja Kodály Zoltán több népdal-feldolgozásának szö­vegét. Az ötezer példányban megjelenő folyóirat minden egyes szama más-más ország földrajzát, történelmét, irodalmát, népének szokásait mutatja be. A 23 állandó munkatárs eddig Iz- landról, Jugoszláviáról, gubáról, Dániáról, Magyarországról'és Ja­pánról tett közzé érdekes cikke­ket. A 24 országba eljutó folyóirat célja, hogy a tanulóifjúság köré­ben továbbfejlessze a 'nemzetkö­ziség érzését, bővítse a nyelvi műveltséget, s mivel a 10—16 éveseknek nincs nemzetközi szö­vetsége, a folyóirat némiképp ezt a hiányosságot igyekszik pó­tolni.' A növekvő igények elle­nére jelenleg évente csak három­szor, januárban, áprilisban és szeptemberben jelenik meg a folyóirat. Kecskeméten a Hosszú utcai Általános Iskolában működik esz­perantó szakkör. A felnőttek a vasutas és a postás szakosztály­ban, valamint a városi csoport­ban bővíthetik eszperantó nyelv­tudásukat. összesen negyvenen vannak, közülük körülbelül ti­zenöten egészen jól beszélik a nyelvet. Akik pedig ezután kap­nak kedvet az eszperantóhoz, be­iratkozhatnak a megyei művelő­dési központban október elején kezdődő alapfokú tanfolyamra. Tárnái László * • Pásztor József őrvezető családja körében. A katona életében gazdag ese­mény, amikor szerettei közvetlen szolgálati helyén látogatják meg. S különösképpen, amikor az al­egységnél szülők—katonák talál­kozójára kerül sor. Ezt a közel­múltban tapasztaltuk Csorba Sán­dor határőrtiszt őrsén is. A nyáron a bácsborsódi határ­őrök személyesen írták szüleik­nek, hozzátartozóiknak: parancs­nokuk augusztus harmadik va­sárnapján szülők—határőrök ta­lálkozóját szervezi majd az őrsön. A fiúk levelével egyidőben ér­kezett a parancsnok által küldött hivatalos meghívó is az édes­apákhoz, édesanyákhoz, családta­gokhoz. ■ Azon a napon a szakasznyi ha­tárőrhöz nyolcvankét látogató ér­kezett. Több határőrnek négy-öt vendége is volt. Kopasz László tizedest Rúzsáról kilencen láto­gatták. Pásztor József őrvezetőt, az őrs KlSZ-alapszei vezetőnek titkárát az édesanyja, öccse és nagynénje kereste lel Kiskunha­lasról. Józsi, a KISZ-tagok veze­tője kissé zavartan, de jóleső örömmel nyugtázta elöljárója el­ismerő szavait a hozzátartozói jelenlétében. S persze az édes­anyja, Pásztor Mátyásné szemei­ben is örömkönnyek kergették egymást, fia példás magatartása, eredményes munkájának említé­sére. Mert való igazság, hogy Pásztor Józsi, a Ganz-MAVAG kiskunhalasi gyáregységének vas­esztergályosa nemcsak a katonai követelményekét teljesíti eredmé­nyesen, amiért a Határőrség ki­váló katonája címet is megkapta — jelentette be a látogatók kö­rében Csorba Sándor politikai tiszt —, de a KISZ-alapszervezet munkáját is hatékonyan irányít­ja. Sőt, a Bajai Állami Gazdaság bácsborsódi üzemegységében is szorgalmasan segíti az ifjúsági munkát, miközben a községben az úttörőhatárőr-szakasz honvé­delmi nevelését is példásan vég­zi. Példamutató munkáját és magatartását parancsnokai öt esetben jutalmazták. Tóth Károly határőrt, az őrs gépkocsivezetőjét — aki bevonu­lása előtt a_ bajai Kismotor- és Gépgyárban vasesztergályos volt — a felesége, édesapja, édesany­ja, nővére és sógora látogatta meg. Igaz, hogy az ebédkor fe­lesége terhessége miatt a család már nem lehetett együtt, de a délelőtti órák elegendők voltak ahhoz, hogy látogatóival együtt is, meg külön-külön is beszélget­hessen. Tóth Károly határőr — az Egység élenjáró katonája — a feleségétől augusztus 25-én kap­ta a hírt, hogy kislányuk szüle­tett. Csorba Sándor hadnagy őrsén nemcsak a szülők-határőrök ta­lálkozóján jelennek meg a kato­nák hozzátartozói. Több határ­őr édesanyja például havonta vendége az főegységnek. Vagyis ritka vasárnap az, amikor az őrs­re egy szülő sem érkezik. A ha­tárőrök parancsnokai természete­sen annak örülnek legjobban, amikor személyesen is találkoz­nak és szót válthatnak beosztott­jaik szüleivel. A személyes ta­lálkozáson kívül a legtöbb szülő­vel levelező viszonyban vannak. S többször közösen tevékenyked­nek egy-egy személyes probléma megszüntetéséért is. Az egyik ha­tárőr szülei Budapestről például levélben kérték az illetékes elöl­járókat: együttesen végzett neve­lő munkával hassanak katonafiá­ra, hagyjon fel az egészségére is ártalmas, túlzott italfogyasztás­sal, aminek következtében a kö­zelmúltban baleset is érte. Egy másik szülő Maroslelléről betegsé­gére hivatkozva fiának leszerelé­sét kérte. S a levelezés folytán a szülőkkel sikerült megértetni: a háztájiban tartott nagyszámú ser­tés és több csikó gondozása egy­általán nem indok a tényleges, katonai szolgálat alóli felmentés­re vagy annak rövidítésére. A szülők, katonák találkozóján, az édesapák, édesanyák és pa­rancsnokok közti közvetlen kap­csolat tehát mind a katonák éle­tére, mind a parancsnokok tevé­kenységére jól hat. Ezért is vált gyakorlattá ez a munkaforma a bácsborsódi határőrparancsnokok tevékenységében. Gazsó Béla • A szabad időről Kosztolányi játékos sora jut eszünkbe: „Em­lékezet — most azt hiszed, hogy volt. most meg ázt, hogy nem lé­tezett.” Létezik-e növekvőnek mondott szabad időnk, ha igen, mit, tekinthetünk annak, s jut-e belőle a könyveknek? Szabad időnek a munkától sza­bad időt mondjuk. Minél kevés­bé szereti valaki a szakmáját, annál élesebben válik el a nem szabadnak tekintett óráktól a sza­bad idő. annál inkább lesz szá­mára az önmegvalósítás eszközé­vé (hobbyk útján), s az élet na­posabbik felévé. Viszont, ha vala­ki unegszállottia hivatásának, el­mosódnak a határok: a szabad idő egv része a hivatást szolgál­ja. egészíti ki (szakkönyvek olva­sása, viták szakmai témákról, kí­sérletezés. rajzolás, tervezés, szá­mítások stb. otthon). Az aktív pi­henéshez és a személyiség gazda­godásához azonban más jellegű tevékenység is szükséges. Olyan órák is kellenek, melyeknek ki­töltése a legszeretettebb hivatás­tól is független, melyek kikapcso lódást adnak annak gondolatköré­ből, elősegítik a felüdülést jelen­tő esztétikai élményeket (művé­szetek. szépirodalom) biztosítják a szükséges mozgást (sport, ker­tészkedés. turisztika), a céltudatos vagy kíváncsiságból kezdett tanu­lást, művelődést. A valóban sokoldalú személyi­ség sok ilyen órát kívánna és tudna kitölteni. Az unalomtól csak a semmi iránt sem érdeklő dő, „szenvedélytelen” embereket kell félteni. Ám ha növekszik is a szabad idő. egyelőre kevés van belőle. Nem tekinthetjük ugyanis szabadnak a munkaerő reprodu­káláshoz szükséges időt: tehát az élelmezésre (vásárlás, főzés, étke­zés. mosogatás), a tisztálkodásra (takarítás, mosás, fürdés) és az alvásra fordított időt. Közgazda- sági értelemben a munkaerő bo- * vített újratermelésének tekinthe­tő a gyermeknevelés is. A Ha még a „nem szabad” idő­höz soroljuk a közlekedés szinte személyenként változó idejét, ak­kor kiderül, hogy vajmi kevés olyan óránk marad, melyet való­ban szabadnak mondhatunk. De még ezeket is igen sok embernél elviszi a másodállás, maszekolás, külön munka. Az elmondottakból kitűnik, hogy a szabad idp igen becses kincs és korántsem jut hozza mindenki egyforma ahányban. A kis fizetésű dolgozóknál a mel­lékmunkáknak sokkal nagyobb a szerepük, mint a magasabb kere­setűeknél. A magasan képzett ér­telmiségiek viszont hivatásszere­tetből fordítanak az előírtnál több időt munkájukra. A becses kincset ésszerűen fel­használni : ez a feladat. A szabad időre is vonatkozik a régi tapasz­talat: amire nagyon akarunk időt szánni, arra mindig is lesz időnk. Aki arra hivatkozik, hogy nincs ideje olvasni, az nem szereti a könyvet. Mert a könyvbarát az idő szorongató harapófogójában is megleli magának a szükséges per­ceket. Közlekedés közben is lehet olvasni, az alvás idejéből is el­csenhetünk valamennyit. Vannak akik a „gyorsolvasás” új techni-' kájára esküsznek (legelterjed­tebb módja, ha csak a sorok kö­zepét olvassuk, a sorok két szélét csupán érinti a pillantás). Ám azt hiszem, hogy a gyorsolvasás csak az eleve „átfutni” szándékozott szövegek esetében célravezető. • Amit valóban meg akarunk ismerni, azt nyugodtan, a megra­gadó gondolatok fölött töprengve, esetleg visszalapozva és újra át­nézve kell olvasnunk — a nagv gyakorlottság aztán magától is gyorsítja az olvasás és gondolko­dás sebességét. Legfontosabb azonban a válo­gatási képesség, a könyvek közti eligazodás. A könyvekkel benső­séges viszonyban levő kortyvba­rát úgy lel rá a maga számára szükséges művekre, ahogy az ókori Róma nagy gondolkozója, Seneca tanácsolja Erkölcsi leve­leiben:. „Szerintem a kiegyensúlyozott kedélyállapot első ismertetőjele, ha valaki képes megpihenni és el­mulatni magában. Ám de arra ügvelj. hogy a sok szerző, s a mindenféle fajta könyv olvasása ne legyen csapongó állhatatlan- sággá; bizonyos szellemeknél el kell időzni, s meg kell őket emész­teni. ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megöljön lelkedben.” Igen. válogatni és elmélyedni felületes csapongás. betűfalás he­lyett, gondolkodó társául szegőd­ni a könyvnek, s így írójának is, ki az olvasás során személves is­merősünkké válik, meri műve az­által nver teljes életet, hogy be­fogadtuk. vitatkozva vagy helye­selve. de mindenképp átélésre ké­szen. • Kevéske szabad időnket tehát .«ÜY* ÁV, tiszte ??ívvel ..örök ba­rátainknak”. fogadjuk be okét éta'tíipkhg., megkeresvén ^z^c'?a lelekrókónt. akinél szívesen el­időzünk. s olyan ajándékot ka­punk cserébe, mely elűzi a ma­gányt, a bánatot, és betölti fogyó napjainkat fénnyel és derűvel. B. É. BRONZKORI VAD ASZ JELENET • Svédor­szágban Strömstad város mellett a bronzkorból származó, épen maradt ősi sziklarajzok láthatók. A képek íjászokat, vad ísz- jeleneleket ábrázolnak. (Fotó SVO— - MTI—KS) QŐXScuuiOf: fcisregeny (8.) Este a nyomozók visszatértek az állatorvos lakására. A csön­getésre maga az orvos nyitott ajtót. Feleségével éppen a tele­víziót nézték, a kislány már aludt. — Bocsánat a késői látogatá­sért, de bizonyára említette a kedves felesége, hogy délután már kerestük — kezdte az idő­sebb nyomozó, s kérdő pillantást vetett az- asszonyra, aki abban a pillanatban meg is szólalt: —• Igen, említettem a férjem­nek. Csak azt nem mondták az elvtársak, hogy még visszajön­nek. — Igen, ezt valóban elfelej­tettük közölni — válaszolt ha­nyagul a nyomozó, noha szándé­kosan nem mondták meg, hogy este visszajönnek. Amíg a nyo­mozó beszélt, lopva az orvost figyelte, aki ideges mozdulatok­kal cigarettára gyújtott, s hir­telen eszébe jutott, hogy megkí­nálja vendégeit is. — Nem dohányzunk — hárí­totta el az ajánlatot az időseb­bik, társa nevében is. majd hoz­zátette: — A televízióban minden kri­miben állandóan cigarettáznak, sőt pipálnak a detektívek, de különös módon, mi nem szok­tunk rá erre. Inkább gondolko­zunk — s jóízűt nevetett, ami láthatóan zavarta az orvost, s csupán egy kényszeredett mo­sollyal jutalmazta a kijelentést. — Bizonyára azt is említette a kedves felesége, hogy miért érdeklődtünk önöknél? — Azt nem mondta. Csupán arról tett említést, hogy itt jár­tak és kérdezték, voltunk-e ha­lottak napján a temetőben. Saj­nos a feleségemnek nem jutott eszébe, hogy kint voltunk, pedig hármasban mentünk ki kocsi­val. Még ott is felejtettük a kis­lányom táskáját. Ezért kellett telefonálni a Béla bácsinak a temetőőrnek, hogy vegye magá­hoz. Ezt én, kérem, bizonyítani is tudom — tette hozzá szinte fenyegető hangsúllyal az orvos. — Na. persze. Hiszen a Béla bácsi valóban meg is találta a táskát. Igaz? — Igen! Ha jól emlékszem éppen önök voltak kint másnap reggel, amikor elhoztam a tás­kát. De én nem azért mentem, hanem kivittem a Béla bácsi fe­leségét, aki aggódott a férje tá­volléte miatt. — És miért nem mondta meg neki, hogy mi van vele. Hiszen önnek tudnia kellett — kockáz­tatott meg egy igen erős gya­núsítással telített mondatot a nyomozó és figyelte, milyen ha­tással lesz ez az állatorvosra. Láthatóan megzavarodott az .il­lető, s újra cigarettát vett elő. Néhány másodpercig csönd volt. — Mi ez kérem? Gyanúsíta­nak talán valamivel? Én az ál­lami gazdaság állatorvosa va­gyok. Kikérem ezt a hangot. Mondják meg, hogy miről van szó? — Asszonyom! Szeretném új­ra megkérdezni, hogy halottak riapján, azaz november 1-én dél­után kint voltak-e a köztemető­ben? — kérdezte teljes nyuga­lommal a nyomozó a kényelmet­lenül fészkelődő szőke asszony­tól. — Kérem szépen! Én már délután ugyebár .., Most már nem is tudom, hogy mit mond­jak? — és kitört rajta a sírás. — Nézze, doktor úr! Be kell ismernie, hogy a körülmények kedvezőtlenek az ön számára. Javasolom, hogy szíveskedjék velünk együtt befáradni a rend­őrségre, ott mindent tisztázni tudunk. Asszonyom, ön pedig nyugodjon meg. Minden tisztá­zódik. Feküdjön 1 le és pihenjen nyugodtan — fejezte be a be­szélgetést a nyomozó, és mind­ketten felálltak. Az orvos még ülve maradt, láthatóan töpren­gett. majd elnyomta a cigarettát és megszólalt: — Csak nem akarnak bekí­sérni? — Dehogy! Erről szó nincs. Kocsival megyünk. No. ne ijed­jenek meg. Bennünk is van ta­pintat, nem a ház előtt álltunk meg. hanem egy félreeső helyen. — Rendben van!’ Mehetünk. És az orvos elindult a két nyomozóval, hogy tisztázza ma­gát. illetve ezt az egész félre­érthető helyzetet. Ódasúgta fele­ségének: — Legyél nyugodt, nemsokára jövök. Útközben senki nem szólt egy szót sem a kocsiban. Ez a kínos csönd rendkívül idegessé tette az orvosi, aki ugyanakkor úgy érezte, a rendőrök alkalmat és módot kínálnak neki ezzel a hallgatással arra, hogy átgon­dolja. mit fog mondani bent, amikor vallomásának jegyző­könyvét készítik. Az őrnagy még bent volt. vár­ta az orvost a nyomozókkal. A jegyzőkönyvet az egyik tizedes gépelte. A személyi adatok fel­vétele után ßenke őrnagy szólt az orvosnak, hogy legjobban teszi, ha őszintén elmond min­dent. Megnyugtatta, hogy nem gyanúsítják semmivel, csupán azért akarják tisztázni szerepét, mert ő volt az utolsó, aki az­nap este — még ha telefonon is — beszélt az öreggel. A rend­őröket természetesen nem szá­mítjuk — tette hozzá. — Kérem, én elmondok min­dent! Először is délután ötre értem haza. Feleségem nem volt otthon, így ő nem tudhatja, hogy voltunk a temetőben, vagy nem. Kislányommal kocsibá ül­tünk és kimentünk, de alig he­lyeztük el a virágokat, meggyúj­tottuk a gyertyákat, már erősen sötét volt. cseperegni kezdett az eső... — Odahaza azt mondta, hogy hármasban voltak kint — koc­káztatott meg egy közbeszólást a nyomozó, s elnéző pillantást vetett az őrnagyra, aki bólintott. — Nem kérem, nem hármas­ban. Ketten voltunk. Akkor ott­hon bizonyára eltévesztettem — hebegett az állatorvos és meg­törölte a homlokát. — Folytassa, kérem! — Szóval kint voltunk. De a hirtelen jött eső miatt haza kellett sietnünk és a nagy siet­ségben kint maradt a lányom táskája. Eszembe jutott, hogy Béla bácsi ezen a napon este tízig van szolgálatban. Felhív­tam és megkértem, nézze meg, ott van-e a táska, s ha igen, vegye magához és hozza haza. * — Igen! De közben a Béla bácsi egy női holttestet talált nem messze a táskától. Erről van tudomása? — Erről? Erről nekem nincs tudomásom — rebegte az or­vos és elfehéredett, majd egy pohár vizet kért. — Nézze. Látom, hogy megle­hetősen zaklatott állapotban van. Hazavigyük, vagy elsétál? — kérdezte az őrnagy, s ettől a kérdéstől egészen felvidult az orvos. — Hazasétálok! — Jó! De először fésülködjön meg. S az őrnagy a saját fésűjét nyújtotta az orvosnak, aki né­hány perc múlva elhagyta a rendőrség épületét. , (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents