Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-28 / 228. szám
M f V K I. Ö I) E S • IRODALOM • M ( V 1 S /. I T • I R O I) A L () M • M V í S Z I I WEÖRES SÁNDOR Kodály Biciniáira emlékezve Széjjel az erdő szélesség, arra keringenek a méhecskék. Nyáron a kertem nyájasság, benne szaladnak a kismacskák. ■F .:r .ÍV'ÍÍ;- ' ■ ■;! A tyukodi gyöpösön, gázosán elröpült a kokasorr{.. Adják vissza garasért, hatosért, ne sírjak a kákasért. Jégverem, fagyos réten harangoznak Kecskeméten, fülig hó a bálteremben, Így táncolnak decemberben. A keringő táncos lányok mint átlátszó jégkristályok, csörömpölnek elül — hátul,, a kuvasz is rájuk bámul. A borbélyok nekiállnak, jégcsapokat borotválnak. A zenészek nekidülnek, zegernyét, dért hegedülnek. Ismeretlen Liszt-dokumentum a kecskeméti megyei levéltárban »Kecskeméten, a Katona József-szobor felavatásánál. Középütt Kodály Zoltán, mellette Tóth László és Illyés Gyula. A fotót abból u alkalomból közöljük újra, hogy holnap avatják Bács-Klskun megye- székhelyén a Kodályról elnevezett zenepedagógiai intézetet és a hírős város szülöttének emlékére készült emlékművet. FAZEKAS LAJOS Harmadik évszak Ilyenkor fordul álma felé a Föld. Ilyenkor az Égnek nincs horizontja. — Az ősz ködébe merülnek a fák barbár-csupaszon; s éj-ködbe merülnek a csillagok hullva, lobogva. Viasz- és mézillat: darazsak háza. A régi nád alatt pince homálya. Mézillatú tőkék állnak a,^dombon. S kiszáll a rabló raj, hogyiíifiektáztjj hordjon. A rétekről lomha ködöt göngyöl a fürge szél a sárguló dombra. A táj: gödrös, üres tenyér. Nyarad is elmúlt. Ballagsz, s az ágak már keményebben pattannak feléd. Viharok karcolják föl a tájat. S havas küszöbre dönt a jeges ég. forrt MÁTYÁS FERENC Forr a bor A fák, mint lézengő katonák futnak az út porában, szél lobogtatja lombok zászlaját, suhognak, mint a fecskeszárnyak, s miként a felhős ég, az árnyak híznak, akár a kismamák, beért a nyár minden gyümölcse, csecses a szőlő, zörög a mák, nyaralni mennek a vadlibák, tollászkodik az éhes vércse, sebeink kezdenek kinyílni, minden gondolat egy-egy vércsepp. .öilov Űj hiányokkal szegényülve megroggyant bennünk valami szép, ■mit tenni kellett volna érted világtalan emberiség. A vágyak Hirosima-füstje szétszállt, emléke sem maradt, a csörgő falevél sem hinti bezárt szívünkre a vigaszt. Fekete az ég, készül a gyászra a tél, mely nem ád csak rabol, ám, de a láng még sem aludt ki; kint a hegyalján fo'rr a bor. A közelmúltban egy barátságos mosolyú fiatal lány kereste fel szerkesztőségünket. Bemutatkozása után újságolta: eddig még ismeretlen Liszt Farenc-levelet fedezett fel a megyei levéltárban. A dokumentum származása és témája egyaránt Bács megyei vonatkozású, a múlt századi levél ugyanis a kalocsai érsek által alapított zenei ösztöndíjjal kapcsolatos. Dömötör Zsuzsa, ez idén százéves Liszt Fe- reric Zeneművészeti Főiskola negyedéves hallgatója, s egyben tagja a Liszt-társaság főiskolai csoportjának is. Vállalt kötelezettségének tett eleget, amikor a mester életének emlékei és munkásságának dokumentumai után kutatott. így bukkant rá a tudomása szerint még publikálatlan, értékes dokumentumra. A német nyelvű, eredeti kézírásos szöveg hiteles fordítása a következőképpen hangzik: Igen tisztelt Karmester úr! A zenei ösztöndíjakra vonatkozó, ön által kért „alapítványi okmány”, amelyet Haynald bíboros ő eminenciája. méltóztatott adományozni, nincs birtokomban. Ezek rendelkezései viszont ismeretesek előttem, ő eminenciájának levélbeli közlése révén. Abban szó szerint az áll, hogy a „folyamodók a tisztán katolikus egyházi zene előmozdítását és továbbfejlesztését magyarhonban a kívánalmaknak megfelelően teljesítsék”. Ennek a célnek tökéletesen megfelel Bogisics tudománya, és egyben gyakorlati műve; ez magyar nyelven az első ilyen, ami megjelenik. Fogadja ön, mélyen tisztelt karmester úr, legmélyebb tiszteletem nyilvánítását. F. Liszt Budapest, 1880. február 24. Dömötör Zsuzsa hosszas kutatómunkával a következőket derítette ki az első olvasására nehezen érthető szövegből. Haynald Lajos, a haladó gondolkodású kalocsai érsek a zeneszerző meghitt jóbarátja volt. Házában Liszt gyakorta hosszabb időn át. vendégeskedett. A művészeteket és a tudományokat kedvelő főpap 1779-ben kétezer forintos ösztöndíjat alapított a zenei kutatások fellendítésére. A tanulmányi segéllyel a zeneakadémia fiatal, tehetsége^ növendékeinek előrehaladását kívánta támogatni. A levél címzettje Káldy Gyula karnagy, a zenekedvelők egyesületének korabeli titkára volt, aki ugyancsak sokat fáradozott a századvégi magyar • Részlet az eredeti kéziratból. zenekultúra fejlesztésén. Liszt Ferenc elnöklete mellett ő volt a díjat odaítélő bizottság titkára. A szóbanforgó válaszlevél épp az általa kért alapítványi szabályzat ügyében íródott. Az ösztöndíjak átadását minden esetben a bíráló bizottság körültekintő munkája előzte meg. Liszt Ferenc sorai az első pályázat értékelésének időszakában születtek. A nyertes Bogisics Mihály: „A keresztény egyház ősi zenéje” című pályamunkája lett, amely — mint ezt Liszt ki is emeli — értékes tényanyagot dolgozott fel, és a szokástól eltérően magyar nyelven íródott. Bogisics munkája a hazai zenetörténeti művek sorában mindmáig rangos helyet foglal el. A levél tartalma, fogalmazása nemcsak azt bizonyítja, hogy Liszt Ferenc milyen gondosan válaszolt a hozzá érkező levelekre, hanem a mester lényeglátó gondolkodására is fényt vet. A ritka dokumentumot Káldy Gyuláné 1909-ben ajándékozta a kecskeméti levéltárnak. P. M. íiíi:i:i:i;iíi:iíi:i:i:Iíki;i:i:ki!Ií|íi:i:i:i:i;i!IíI!i:i;iíi;i:iíi^hiíi;iíiíi Schwer Lajos két rajza .1010 1' r 02i ■■-ói JjLÍ^\OlU. ti£ Á&i.i.íiía 0 Lányfej 0 Táj A Vörös szűz tanulsága „Sem üldözés, sem börtön, sem fenyegető halál, sem száműzetés meg nem tudták' törni. Míg azoknak a hálátlansága sem, akikért küzdött és szenvedett ... Ez a nő a maga kegyetlen eszmefanatizmusában, kalandos és küzdelmes életének egész folyásában: csupa jóság...” Ezeket a sorokat a Párizsból tudósító Ady Endre írta Luise Michelről, akit sokan proletár Jeanne d’Arcnak neveztek. A Luise Michel lobogó életéről szóló könyvet most adta közre a Kossuth Könyvkiadó Bajomi Lázár Endre tollából. A szerző, aki a francia történelmet és irodalmat jól ismeri, nemcsak életrajzi regényt írt, de korrajzot is festett. Ki volt vajon a „Vörös szűz”? Mit tanulhat a ma embere Luise Micheltől? 1830—1905: a születés és halál dátuma. A közte levő 75 év csupa mozgalmasság, állandó küzdelem. Fattyúnak született, tanító lett, verseket, színdarabokat teremtett. Költők és írók intéztek hozzá verseket, vallottak róla tanulmányokban. Mi volt a varázsa? Nem szépsége — hiszen a korabeli fényképről csontos termetű, magas homlokú, vékony ajkú asszony néz vissza mélyenülő szemekkel. Nem asszonyi lágysága — hiszen Bajomi Lázár Endre is többször említi kamaszos csínyeit, vagy polgárpukkasztó ugratásait. Szenvedélyes, romantikus, érzelmes és szertelen volt, aki „bárkinél jobban gyakorolta a Földön a hit, remény és szeretet erényét”. S ami mindennél fontosabb: forradalmár volt, tévedéseivel és tévelygéseivel együtt. Mint tanítónő jótékonykodott, pedig állandó anyagi gondjai voltak. Lelkesen küzdött a nők egyenlőségéért, amikor legfeljebb két utat — háziasszony vagy kurtizán! — engedett meg számukra a társadalom. A hatvanas évek végén vált igazán ateista forradalmárrá, radikális elveket valló újságíróvá, a szélsőbaloldal klubjaiba járó össze- esküvővé. 1871-ben a Kommün karabéllyal küzdő hősnője. Ez az év — a Párizsi Kommün nagyszerű kísérlete — meghatározta további életét. Börtön következett, majd száműzetés Üj-Kaledóniába. Itt is ápolta a betegeket, tanította a tudatlanokat, elsajátította az öslakók nyelvét. Hazatérése diadalünnep volt. Ezután botrányokkal és ünnepléssel vegyes elő- adó-körutakon vett részt. Ahol megfordult, ahol szólt, a rend képviselői megrettentek a gyenge asszonytól. Életének erre a szakaszára is jellemző az aránytévesztés, amelyről Lenin ír — és Bajomi Lázár Endre is idéz: — „Az igazi forradalmár számára a legnagyobb veszély, sőt talán az egyetlen veszély — a túlzott forradalmiság, amikor megfeledkezik arról, hogy milyen hatások és körülmények között helyénvaló és eredményes a forradalmi módszerek alkalmazása.” Luise Michel nem vette figyelembe a határokat, nem tudta, mikor kell és lehet forradalmi módon cselekedni, mit és hogyan kell tennie, hogy a kitűzött célt elérje. A gazdag képanyaggal kiadott könyv számos magyar vonatkozású tényt is tartalmaz. Izgalmas és tanulságos olvasmány. Komáromi Attila KÁROLYI AMY Címzett ismeretlen Alice Csodaországban sellő a vízalatti tükörpalotában manó a földalatti házban Mab királynő tündérfogatában Jóisten a kapcsos bibliában MAR NEM LAKIK Szüret kötény kalap dióval telik régiből új dió születik a tavaly új ház bizony vénül nem bújik új ház a helyéből ILLÉS ENDRE A fekete kisfiú Ezt a kisfiút is egy névtelenné vált olasz városkában láttam, öt is nyáron, a nagy forró, olasz nyárban. Álltunk a villamosmegálló mellett, egy hosszú, mellékutca elején. Megint egy csöppnyi múzeumba, egy régi házhoz, egy díszes kúthoz, ilyesfélékhez igye^ keztünk. Először négyen álltunk a sínek mellett, mi ketten és ők ketten. A fekete kisfiú és kísérője, egy sovány, fehér lány, meztelen nyakában ezüst érem, meztelen lábán szandál. A kisfiú nem napsütötte, szicíliai fekete volt. Az ő feketesége — vagy az anyjáé, az apjáé — valamivel távolabbi délkörrel dicsekedhetett. A kisfiú ötéves lehetett. Unottan állt. A villamos nem jött. Hozzám lépett, és az arcomba nézett. És mialatt az arcomat nézte, pehelysúllyal, de elég határozottan a lábamra lépett. Egy szót sem szólt, csak a cipőjét hagyta továbbra is a cipőmön. A fiatal, sovány lány máris ott állt. — Kérem, ne haragudjék... — mondta halkan, olaszul. Megfogta a kisfiú kezét, és szelíden elvezette. A villamos még mindig nem jött. Már öten vártuk. Egy nagyon kedves, nagyon öreg, galambősz néni volt az ötödik várakozó. Két perc múlva a fekete kisfiú rálépett az öreg néni lábára. Némán és majdnem kedvesen, határozottan kíváncsian tette. A fehér lány ismét ott állt, ismét bocsánatot kért. — Kérem, kedves asszonyom, ne haragudjék... És elvezette a kisfiút. Később már heten várakoztunk. Egy fekete szemüveges férfi lépett a. megállóhoz, szőke kislányával. Svédek voltak, néhány szót váltottak egymással. De a fekete kisfiút az idegen szónál is jobban érdekelte az idegen kislány arca — mélyen belenézett, és ugyanakkor rálépett az ő lábára is. A sovány, sápadt lány, a fekete kisfiú kísérője, kétszer is bocsánatot kért. Másodszor az apától. Mert a kisfiú néhány perc múlva a svéd apa cipőjét sem kerülte el. Nagyon unatkozott ez a szegény kisfiú. Az utca üres volt, a villamos még mindig nem mutatkozott — mi mást tehetett volna? Kissé erőszakos, kihívó unalom volt, de végül is játék, mégiscsak játék. — Mondja, kedvese rn<... — szólította meg jó tíz perc múlva a galambősz néni a sápadt, fiatal lányt. — Nem tudja, hány percenként közlekedik ez a villamos? Mindannyian ámulva hallottuk a választ. — Ezt a vonalat megszüntették. — Mikor? — hökkent meg a néni. — Néhány napja. — De a múlt héten felszálltam itt! — hitetlenkedett a néni. — Azóta megszüntették a vonalat. — Hát akkor hogyan jutok el a Via Ghibellinára? A kisfiú másodszor az öregasz- szony lábára akart lépni. De a lány még idejében elhúzta. És mielőtt a sovány lány felel, hetett volna, a kedves öregasz- szonyban feltámadt a gyanú. — Hát maga miire vár itt, ha tudja, hogy nem jön a villamos? — Várok valakit — felelte ár- nyéktalan szelídséggel a lány. — Itt a megállónál? — Megszoktuk, hogy itt... — hangzott a felelet. Már éppen tovább akartunk menni, amikor az öregasszony makacs gyanúja mégis megállított. — És kit vár itt? — A férjemet. — Hát ez a kisfiú a magáé? — Az enyém. Ekkor már valószínűtlen volt minden. Az erőszakos kisfiú, az idegen, erős nyár, az üres mellékutca, az elhagyott sínek. És a megszüntetett megálló mellett mi heten hét várakozók. Csak tíz percig vártuk — letaposott cipővel — a soha meg nem érkező villamost. De ez a tíz perc szelíd erőszakkal elismertette velem az abszurd drámák jogosultságát. Azóta nem tagadom őket.
