Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-26 / 226. szám
1975. szeptember 26. 9 PETŐFI NEPE • 5 SZOLNOK, A MŰVÉSZ-VÁROS Bemutatjuk a szolnoki művésztelepet A jelentős képzőművészeti kezdeményezések, mozgalmak a művészettörténet tanúsága szerint valamely tájhoz, vidékhez kötődnek. Rendszerint a vidék felől áradt az a termékenyítő hatás, amely művészetünket felfrissítette, gazdagította, és tovább lendítette. így Szolnok esetében is megállapítható, hogy e város fontos tényezője kulturális életünknek. Első felfedezője és hangadója e tájnak .August von Petten- kofen volt a múlt század közepén.^ Az 1 osztrák festőt megejtette' e vidéknek és népének varázsa. Vissza-vissza kellett Szolnokra, térnie, mert azt a mélyen egyszerű realisztikus és ízes hangot kereste, amelyre itt talált rá. A génius lóéinak kifürkészhetetlen vonzása az, ami múzsájává tette Szolnokot, csakúgy, mint osztrák festőtársainak J. G. Raffaltnak, Otto von Thorennek. Leopold Carl Mül- lernek, Tina Blaunak, és a kiváló Anton Romakonak. E mesterek munkásságával megismerkedhetett Szolnok közönsége Kaposváry Gyula kezdeményezése révén, azon a nagyszerű kiállításon, amelyen 1975— 76-ban Szolnokon, majd Budapesten, Bécsben és Grázban rendeznek meg a Magyar' Nemzeti Galéria, a szolnoki Damjanich János Múzeum, a bécsi Historisches Múseurh, a grazi Neue Galéria am Landesmuzeum Joanneum és a bécsi österreichische Galerie anyagából. E kiállítás képei megmutatják, hogy Szolnok város és határa bőséggel kínálta a legváltozatosabb témákat, amelyek közül festőnk legszívesebben a kirakodóvásárok kifogyhatatlanul mozgalmas jeleneteit örökítették meg. Itt dolgoznak naphosszat festőállványuk előtt a következő generáció hazai művészei is, mint Deák Ebner Lajos, Bihari Sándor, Bőhm Pál, mindig a látható valósághoz, az élethez ragaszkodva beszéltek a népről. Műveikben felvetődnek a szabad ég alatti megvilágítás, a levegő és fény érzékeltetésének kérdései. Eredményeik mutatják — és ez a szolnoki festészet nagy érdeme — hogy a tematikus népéletfes- tészet és a plainair ■ célkitűzések mennyire összegyeztethetetők. Hogy munkásságuk milyen érlelő hatású volt a hazai hagyományok keretében, az legvilágosabban olyan művekben mérhető le, amelyek témájukban a múltba nyúlnak vissza, de szellemük mégis új: a Szolnokon többször dolgozó Koszta József — aki az ismert Muskátlis leány című művét is itt festette — például visz- szatér Deák Ébnerhez Hazatérő aratóinak témájában. Fényes Adolf neve a szolnoki festészet fémjelzői közé tartozik. Szolnokon a napsütött paraszti udvarok látványa, az árnyékok hűvössége, a meszelt falak ragyogása derítette fel e mester palettájának korábban sötét hangvételű színvilágát. Híressé vált „Szegény ember” képeivel az ag- rárproletáriátus megviselt arcát hozta festészetünkbe. Hasonló in- dításúak Mednyánszky László „Csavargó” és „Szegény legényei”. Mednyánszky is azok között volt, akik 1899-ben a kultuszminiszterhez folyamodtak, hogy segítse őket Szolnokon „mint a magyarság egyik jellegzetes központjában való letelepedésben”, de már ezt megelőzően is gyakorta megfordult e tájon. A szolnoki hagyományt szám- bavéve meg kell említeni Agghá- zy Gyula, Hegedűs László, Mi- halik Dániel, Olgyai Ferenc, Permutter Izsák és Zemplényi Tivadar nevét. A művésztelep történetével összeforrott a Pólya fivérek, Szlányi Lajos, Zombori Lajos, Vidovszky Béla és Zádor István neve és emlékezetes marad Borbereki Kováts Zoltán és Mattioni Eszter itteni működése. A korán elhunyt Aba-Novák Vilmost kivételes hely illeti meg a szolnoki művészet rangadói között. Aba-Novák elbeszélő kedve, új festői látásmódja hívta életre a Biharival megtorpant eseményábrázoló népéletkép műfaját. Alakjainak kifejezésteljes • Zádor István: A Szolnoki Művésztelep (rézkarc). beszédességével, részletekbe ható éles megfigyelésével meséli el a szolnoki vásárok életét. Parasztképeivel és cirkuszjeleneteivel a magalátta Szolnokot fedezte fel festészetünk számára és tette halhatatlanná életművét. A háború pusztítása tönkretette a művésztelepet. A szinte hely- rehozhatatlannak látszó épületeket a Képzőművészeti Alap az 1955—57-es években felépítette. A telep ma a Városi Tanács eredményes gondozásában áll és kivételes alkotó lehetőséget biztosít az itt dolgozó« művészeknek. Közöttük elsősorban Chiovini Ferenc neve fémjelzi a nagy múltú művésztelepet, a hagyományokra épült, országszerte számontartott népszerű művészetével. Művésztársai Baranyó Sándor, Berényi Ferenc, Bokros László, Fazekas Magdolna, Meggyes László festőművészek, Nagy . István, Sípos Ferenc, Szabó László szobrász- művészek ugyancsak gazdag eredményekkel vesznek részt a hazai és a határon túli kiállításainkon. De nemcsak a művészek, hanem az illetékes hatóságok is eredményesen vesznek részt abban a munkában, amelynek célja a szocialista ország kulturális életének minél sokoldalúbb fellendítése. A közelmúltban országos érdeklődést váltott ki a Megyei Tanács kezdeményezte Művészeti Triennálé első seregszemléje. A Városi Tanács — a Művésztelep gazdájaként —, most hozta tető alá a régi tervet, a vendégműtermek megszervezését, ami a művészeti élet kölcsönha- tású felfrissítését célozza. Ugyanez a szempont vezette Szolnok Városi Tanácsát a külföldi kapcsolatok kiépítésénél, amikor tartós .és jól bevált barátságotíkötött a tallini, a finnországi és francia művészek egy-egy csoportjával. A Közép-magyarországi Képzőművészek Szervezete Szolnokon van, amely körülmény a Bács- megyei művészeknek, Kecskemét, Baja, Jászberény és a környező városok és községek festőinek és szobrászainak is kiállítási lehetőséget teremt Szolnokon. A szá-. mos képzőművészeti rendezvény mellett kiemelkedik az országszerte nagy érdeklődéssel várt képzőművészeti fesztivál. Ez az esemény a Magyarországon elsőízben tartandó UNESCO Képző- művészeti Világhét alkalmából — szeptember 20—28 között — Szollep nőkön kerül megrendezésre. Mindez arra vall, hogy Szolnokon nem honol a tespedés szelleme és a 900 éves város példamutatóan kiveszi részét korunk elvégzetlen művészeti feladataiból. Bényi László Ismét eljuttatták hozzánk a bácsalmási úttörők a gondosan, pontosan szerkesztett csapatúj- ságot, a Kukkantót. A jubileumi köszöntőn túl részletes útmutatást tartalmaz az egész úttörőévre vonatkozóan. Szép gondolatokkal ismertetik a csapat minden tagjával az „őrizzük a lángot” — jelmondat értelmét, a háromágú láng mondanivalóját. „Mit kell tennünk? — teszik fel a kérdést. — Közösen kell cselekednünk, közösen kell kutatásainkat végeznünk. Közösen az őrsért, a rajért, az úttörőcsapatért, a lakóhelyért, az iskoláért, a hazáért. Mindez nemes tettek’, rendszeres feladatok vállalását, teljesítését jelenti. Ennek jegyében kap fontos szerepet a közös cselekvés a mozgalmi életben.” Jól érzékelteti a kilenctagú szerkesztő bizottság közös írása a kutatómunka jelentőségét is „Harmincéves múltunk, illetve az úttörőközösségek számára új ismeretek, összefüggések feltárását feszi lehetővé. A kutatási terveket közösen készítsék elő az őrsök, rajok illetve a csapat tagjai. A munkában azonban önkéntesen vehessen részt mindenki. Valamennyiünknek örömet, izgalmas feladatot jelentsen az előző nemzedékek életének megismerése, hiszen az ő munkájuk is hozzátartozik a Magyar Úttörők Szövetségének történetéhez. Ezért igazi nyomolvasó munka a 30 éves múlt, a hagyományok felderítése. A lapban — mint mindig — most is jutott hely a pajtások beszámolóinak. A tovatűnt vakáció idején sokan töltöttek hosz- szabb, rövidebb időt különböző táborokban. Orovecz Márta — négy társával— Csillebércen szerzett felejthetetlen élményeket. Különösen emlékezetes marad számára a Pajtás szerkesztőségében tett látogatás. („Mivel a Kuk. kantót is képviseltük nyitott szemmel figyeltük és hegyes ceruzával jegyeztük a látottakat”) Az ofszetnyomóéban az igazgatónő kalauzolta a pajtásokat. Minden gépet, munkaműveletet megmutatott. A táborban több író és sportoló kereste fel őket. Találkoztak az újságíró Dobozy Zsuzsával, Elek Ilonával, a híres vívóval és a Ludas Matyi fiatal karikaturistájával, Dallos Jenövei. A táborban tartott tiltakozó nagygyűlésen a bácsalmási pajtások Portugáliát képviselték, forradalmi dalokkal fejezték ki együttérzésüket az elnyomottakkal. örsvezeíőképző táborban járt Rasztik Tibor. Sok mindent tanult, amit a gyakorlati munka során hasznosítani tud. Megtanulta hogyan kell portyát szervezni, mit érdemes gyűjteni a különböző kirándulásokon. A debreceni őrsvezetői találkozóra Petrekanics Éva és Milánko- vics Mária utazott el. A négynapos eseményen sok élményt kínáltak számukra a vendéglátók. Jártak a Hortobágyon, majd Balmazújvárosban felkeresték Veres Péter szülőházát, beszélgettek az író leányával. A találkozó fénypontja az ötletvásár volt! Egymástól tanullták, „vették” a jobbnál jobb ötleteket, vffláám- tréfákalt, dalokat. Ostie Erika és Rasztik Marika bajai ifivezető-képző táborban ismerkedett az úttörőév soron következő mozgalmi feladataival. Legérdekesebbeknek — mindketten — a nevelési módszerekről tartott előadásokat tartották. Nagyszerűen hasznosítják majd a Baján tanultakat a csapatnál, ahol kisdobosok, majd úttörők voltak most pedig ifivezetőként tevékenykednék. A Kukkantó további lapjain a nagyközség fejlesztéséről, új ipari üzemekről a vízvezeték-hálózat bővítéséről, új utakról szóló híradásnak is jut hely. Egyetlen kívánsággal zárjuk az e heti Úttörőéletet: a megye több, jól dolgozó úttörőcsapatának vezetősége adjon ki hasonló tartalmas, gondolatébresztő, értékes úttörőújságot! Selmeci Katalin Leonardo da Vinci volt az egyik apostol ISzabó László: Leila. # Chiovini Ferenc: A Tisza. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája információtovábbítással foglalkozó intézetének elektronikus számítógépe Az utolsó vacsora Sízent Bertalan apostolát magával da Vincivel azonosította. Az azonosításhoz szükséges adatokat Valentyin Golovin kibernetikus táplálta be a számítógépbe. Golovin felfedezte, hogy Szent Bertalan fejének pi- roskrétarajz vázlata, amelyet a windsori könyvtárban őriznek, feltűnően hasonlít azokra a férfi profilokra, amelyeket Leonardo több alkalommal lerajzolt az emberi arc arányainak kutatása során. „Leonardo — mondja Golovin — e tanulmányait nem képzelet után rajzolta. Profiljának jellegzetes vonásai, előreugró ajka, magas homloka megegyezik a torinói múzeumban látható önarcképével”. Golovin útmutatásai alapján a technikusok betáplálták a számítógépbe mindazokat a szükséges adatokat, amelyek alapján megkapják a festmény plasztikus alakváltozásait. „Ezzel a technikával — magyarázza Golovin — megkaphatjuk ugyanannak az arcnak mosolygós, ráncokkal barázdált vagy fiatal változatait”. Az elektronikus agy tehát megfiatalította Leonardo anatómiai vázlatait. Az eredmény: meglepő hasonlatosság a windsori könyvtárban őrzött piroskrétarajzzaL „Ezután — mondja Golovin,, — ugyanezzel az eljárással megfordítottam a torinói múzeumban lévő Leonardo önarckép profilját, ráhelyeztem Az utolsó vacsora Szent Bertalan apostolának képére”. Ez a két kép is tökéletesen fedte egymást. Golovin ugyanazzal a módszerrel bebizonyította, hogy Az utolsó vacsora Szent Tamás alakja tulajdonképpen Leon Battista Albertit ábrázolja. „Szent Bertalan és Szent Tamás — magyarázza a szovjet tudói — ikertestvérek voltak. Ha Leonardo saját magát festette meg Szent Bertalan személyében, érthető, hogy Szent Tamás alakját „Lelki ikertestvéréről” Leon Battista Albertiről mintázta”. — Tisztában van maga azzal asszonyom, hogy mi jár a hatóság félrevezetéséért?,— kérdezte az őrnagy Pintér Lajosnétól, akit új- jra behívattak. — Kérem, én olyan szerencsétlen vagyolc! — válaszolta remegő hangon az asszony és sírvafa- kadt. — Nyugodjon meg. A szerencsétlenség önmagában még nem bűntett. Inkább most már beszéljen őszintén. Úgyis tudunk mindent, de el kell mondania a tényeket önnek is. — Én már bele voltam nyugodva abba, hogy Kormányos szakít velem. Jó, rendben van* gondoltam magamban, ha elhagy, hát elhagy. Maradok továbbra is az állatorvos mellett. Vagy mit tudom én, hogy mit is akartam." De amikor november 1-én az esti órákban megláttam ezeket együtt a temetőben felborult velem a világ. Hát még mindig ez a nő keresztezi az életemet? Nem tudok én ettől soha megszabadulni? — kérdeztem önmagámtól és bár nem természetem az ilyesmi, akkor kiborultam és nemjs a nőt, hanem a mérnököt kezdtem szidni. Legnagyobb meglepetésemre Gizella csatlakozott hozzám és ő is ócsárolni kezdte Lászlót. Valami disszidálási szándékot, tervet említett, meg ékszereket, meg azt, hogy őt íme mennyire félrevezették. — Kik tartózkodtak még a közelben ? — Érdekes módon, bár sokan voltak a temetőben, de minket azt hiszem, senki nem látott. Nagy fákkal, sűrű bokrokkal körülvett parcellában vannak a sírok. Csak hárman voltunk ott. Egyszercsak látom ám, hogy Kormányos leemeli a szomszéd kriptáról a cementgalambot és hátulról hatalmas ütést mér vele Gizella fejére. A nő azonnal és szótlanul elzuhant, Én nagyon megrémültem, szólni, mozdulni sáp bírtam. Csak azt láttam, hogy Kormányos a nő zsebéből egy papírlapot vesz elő, majd elém térdelt. — Drágám, csak téged szeretlek. Ez a nő nekem eszköz volt csupán, de itt a papír, együtt megyünk Svédországba az ékszerekkel. Ugye, velem jössz és nem hagysz el... Ezeket mondta nekem Kormányos jés én megsimogattam a fejét. Szerettem ezt az embert, s megígértem neki, hogy nem árulom el és vele megyek. Csak később, napok múlva gondoltam át a helyzetemet. Akkor, miután megígértem neki mindent, pánikszerűen hazarohantam. Azt sem tudom, hogy milyen ékszerekről beszélt, mert utána egyszer sem keresett, nem is hívott. Azt hiszem el is hagyta az országot. — Vezessék be Kormányos Lászlót! — szólt a telefonba az őrnagy, s néhány perc múlva egy rendőr kíséretében az őrizetes Kormányos állt meg az ajtóban. Pintérnét egy pillantásra sem méltatta, mert hite szerint az asszony megszegte ígéretét és elárulta a rendőrségen. — Nos, Kormányos. Ott tartottunk, hogy egyet ütött. — Igen, egyet ütöttem. — Hol van az a papír, amit Lánczos Gizella zsebéből kivett? — Eldobtam. Teljesen használhatatlan volt. — Hogyhogy használhatatlan? Mi volt a papíron? — Említettem, hogy ötvenezer forintért szerezte meg Gizella a kripta rajzát, megjelölve benne azt a helyet, ahol az ékszerek vannak. Csakhogy az illető, aki a rajzot készítette, egyáltalán nem ismerte a kriptát, az öreg soha - nem fizetett neki a titoktartásért, de kicsikart ötvenezer forintot és készített egy rajzot hasból. — Miről gondolja, hogy hasból készítette a rajzot? . — Miután Pintérné elrohant, én Gizellát betakartam a kabátjával. Azért tudtam betakarni, mert a kabát csak a vállára volt terítve, s amikor a földre zuhant, az leesett róla. De közben valaki arra jött és én elrejtőztem, majd újra visszamentem. A papíron levő rajz alapján próbáltam megkeresni az ékszer helyét, de hiába fordítottam meg a kripta márvány tetejének közepén elhelyezett bronz karika közül az egyiket, semmi nem mozdult. Pedig a terv szerint ebben az esetben az ugyancsak fekete márvány sírkőnek el kellett volna fordulnia. Nem fordult el. Sőt, nem is bírtam feldönteni. Pedig ha az elfordul, alatta a márványból kiképzett üregben ott az ékszer. — Szóval nem találta meg? — Nem is volt sok időm keresgélni, próbálkozni. Arra gondoltam, hogy Gizella holttestét elrejtem valahová. A sáros, vizes talajon azonban nem tudtam messze vinni, ugyanakkor a korábban ott megfordult férfi helyett már többen jöttek a helyszínre. Rendőrök is. Addigra viszont Gizella már nem ott volt, mint korábban. Én talán ötven méterre lehettem tőlük, s hallottam, hogy tanakodtak, majd elmennek. — Kocsival volt kint? — Igen. De a kocsi a Gizelláé. Ma is a garázsomban áll. Azzal mentem haza. — De előtte azért még történt valami, Kormányos! ■— Miután a rendőrök elmentek, nem sok idő múlva ismét megjelent a helyszínen az esőkabátos ember. Most már olyan közel voltam hozzá, hogy felismertem: a temetőőr. Tudtam, hogy meglátott, mert egy nagy zseblámpával világított. Hirtelen egy sírkő mögé bújtam, s amikor odaért, ráugrottam. Nem akartam megölni, csupán ártalmatlanná tenni, időt nyerni, hogy kijuthassak a temetőből. Ez szerencsére sikerült is. — S miért mondott le a disszidálási tervről? — Kérem, még nem kaptam meg az útlevelet. Anélkül pedig teljesen reménytelen dolog átjutni a határon. — Nos, 'mit szól ehhez, asszonyom? — fordult az elképedt Pintérnéhez az őrnagy. — Fenntartja még a korábbi vallomását? — Én akkor még nem láttam tisztán, őrnagy úr. Kérem, ne haragudjanak rám. Én szerettem Kormányos Lászlót és menteni akartam — rebegte az asszony és tekintetével a mérnök tekintetét kereste, de az elfordította a fejét. — Persze, itt nem arról van szó, hogy haragszom-e magára vagy sem. ön félrevezette a rendőrséget. Arról nem is beszélve, hogy feljelentési kötelezettség is van a világon. Kormányost — miután aláírta a jegyzőkönyvet — elvezették. Pintérné még állt egy darabig, nem merte megkérdezni, hogy vele most mi lesz. — Maga most elmehet. De máskor legyen okosabb és ne csak h szívére hallgasson, hanem az eszére is — jegyezte meg Benke, majd hozzátette: — Könnyen nagy bajba keveredhetett volna. Az asszony elment. De alig húzta be maga mögött az ajtót, megszólalt a telefon az őrnagy asztalán. Szokásához híven most sem szólt bele, megvárta, míg a » hívó jelentkezik. — Beismerte? — kérdezett vissza Benke és tágra nyílt a szeme az üveg mögött. — Ja, szóvál csak a gyűrűt? Az más! Jó, folytassák a kj**B- gatást. Nem kétséges, hogy ez az. ember a tettes. (Folytatjuk.)
