Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-18 / 219. szám
1975. szeptember 18. Q PETŐFI NÉPE • 5 A TÁRSADALMI ÁLDOZATKÉSZSÉG EREDMÉNYEI Látogatás az akasztói iskolában Az állítólag Árpád-kori alapokon épült templom mögött található Akasztón az általános iskola. Gesztényefák lombjai vetnek árnyékot falaira. A tágas udvaron — kertnek is nevezhetnénk — az elsős kisiskolások játszanak a tanítónő felügyelete alatt. Az óvodában tanult énekeket ismétlik át. Néhány gyerek még idegenkedik az új közösségtől — főleg azok, akik nem jártak óvodába. Az iskolát elkezdők létszáma a tavalyihoz képest csaknem hússzal szaporodott — a két elsős osztály ezért egy .kissé zsúfolt a harmincöt-harmincöt újonc aprósággal. Az intézmény gondjait hat új tanterem és egy tornacsarnok enyhíti. A következő ötéves tervben talán sor kerül rá, hogy a községi pénzforrásokat kiegészítő megyei támogatással megépítsék a hiányolt épületszárnyat. Az ötszáz tanuló ideális oktatási körülményekhez csak a bővítéssel juthat. Az intézményt Mészáros Béla igazgató mutatja be. A tantestületben huszonhat pedagógus dolgozik, képesítése csupán háromnak hiányzik. Véleménye szerint ez nem is rossz arány. Mindhárom „pályakezdő” jelentkezett továbbtanulásra, bár az is igaz, hogy közülük csupán egy fiatal helybeli, akire hosszú távon is számíthatnak. (Sokkal rosszabb viszont a helyzet az óvodában. Az ott dolgozó nyolc óvónő közül csupán kettő okleveles szakember és mindössze hárman kívánnak megmaradni a pályán. A szűkösség ellenére ' Az iskolában a helyszűke ellenére is korszerű oktatási körülményeket teremtettek. Már harmadik éve szaktantermekben tanítanak a pedagógusok és az osztályokban számos célszerű, jólel• Az óvodában tanult énekeket ismétlik át... rendezett szemléltető eszköz segíti az oktató-nevelő munkát.. — A községi tanács, a Béke Szakszövetkezet és központi pénzforrások tették lehetővé, hogy beszereljük a termekben látható technikai falakat — magyarázza az igazgató. — Tavaly ötvenezer, idén negyvenezer forinttal segített ki bennünket a szövetkezet. Az Oktatási Minisztérium és a megyei tanács negyvenezer forintot adott szemléltető eszközök vásárlására. amit a községi tanács ugyanennyivel egészített ki. Így elmondhatom, hogy egyetlen alapvető oktatástechnikai eszközünk sem hiányzik. A vezénylőfai segítésével pedig valamennyi berendezés. a dia- és írásvetítők és a szükséges eszközök mindenkor a pedagógus kezeügyében vannak. A bonyolult készülék összekapcsolása, gyors működtetése nem kevés szakismeretet igényel. A megyei pedagógus továbbképzési intézet tanfolyamain tavaly egv, idén három tanár vesz részt. A megszerzett technikai ismereteket ők adják tovább kollégiáknak. Kéthetenként szabad szombat Az intézmény korszerűsödő oktató-nevelő munkájáról beszélgetve az igazgató elmondta, hogy az elmúlt évben sikerrel vezették be a tizenegynapos oktatást, a kéthetenkénti szabad szombat rendszerét. Az állandó ügyelet megszervezésével azoknak a gyerekeknek a foglalkoztatását is megoldották, akiknek a szülei ezeken a napokon nem értek rá. A szabad szombatokon tartották a korrepetálásokat is a „legnehezebb” tárgyakból. Így az újítás gyorsan népszerű lett a szülők között. Az idén a családi életre nevelés oktatását kezdték meg a felsőtagozatos osztályokban. Az újszerű osztályfőnöki órákon orvos, védőnő és pedagógus szakemberek beszélgetnek a tanulókkal a felnőttkor kérdéseiről. A kisegítő iskolában a magnetofonos vezérlésű oktatás megszervezésére készülnek. Az intézmény nevelőtestülete szívesen vesz részt az új, korszerű kísérletekben. Támogatás — milliókban — Milliókban lehet csak kifejezni azt az anyagi támogatást, amit a községi tanács áldozott a település oktatási intézményeire az utóbbi években — mondta Mészáros Béla. amikor az anyagi kérdésekre terelődött a szó. — Az egykor elhanyagolt énület külső és belső tatarozása az osztálytermek műanyagpadlóval való borítása. a széntüzelésű kályhák kicserélése az olajfűtésűekre, az óvodai csoportfejlesztés és a szemléltető eszközökre áldozott anyagiak bizony igénybe vették a település pénztárcáját. Bennünket, pedagógusokat jó munkára ösztönöz ez a figyelem és segítőkészség. A község társadalmának áldozatvállalása teremtette meg az akasztói iskola korszerű oktatónevelő munkájának alapjait. A jól felszerelt tantermek, a sok ol- dalúan hasznosított szemléltető eszközök és a jó tantestületi légkör együttes biztosítéka az oktatáspolitika határozatok sikeres végrehajtásának a községben. P. M. ^.^«,1. ^ Moszkvai Nagycirkusz a Városligetben A néző, miközben vörösre tapsolta a tenyerét, zavarba jön, méltatni szeretné a látottakat, de csak közhelyek jutnak az eszébe, egyre csak azt hajtogatja: „Csodálatos! Bámulatos! Nagyszerű!’’ Válóban nehéz szavakat találni a Moszkvai Nagycirkusz parádés műsorára, amelyet nemcsak látványos, nagy produkciók fémjeleznek, hanem a porond művészetének egészen új, vagy régóta nélkülözött finom árnyalatai is. Akik még nem látták, bizonyára kíváncsiak, mitől új, mitől más a Moszkvai Nagycirkusz műsora? Egyáltalán lehet újat mutatni, kitalálni ebben a műfajban? Igen, ha az újítókban annyi lendület, frisseség, ötlet van és annyira virtuóz mesterei mesterségüknek, mint a szovjet artisták. Amire egy ember a testével, az erejével, az ügyességével csak képes lehet, azt ők mind felsőfokon tudják, s amit hozátesznek, az már művészet: szépség, könnyedség, szívélyes, emberi közvetlenség és mindennek a tetejébe — humor. Ez különbözteti meg, még az elmaradhatatlan állatszámokat is a sokszor látottaktól. Az űrhajókban körbeszáguldó, biciklin kerekező parányi kutyák olyan elragadó bájjal végzik a mutatványukat, mintha egyenest árra termettek volna, hogy a levegőben repkedjenek, kötélen pedá- lozzanak. Paródiának is tökéletes a kecske-násznép bevonulása. A bárgyú büszkeséggel feszítő vőlegény, a fényes esküvő külsőségeiben sütkérező lakodalmas menet ünnepélyes rátartisá- ga attól olyan ellenállhatatlanul mulatságos, hogy tipikus emberi magatartásoknak az „állati jó” karikatúrája. Humort, költészetet, lírát és valami egészen eredeti légkört hoz a porondra az artistának, pantomimtáncosnak is kiváló grúz születésű Kálamansvili. Amíg ö a porondon eljátssza — táncolja a nevettetés koreográfiájának minden lehetséges változatát, senki sem érzi hosszúnak a számok közötti szüneteket. Karcsú, mozgékony figurája képes kifejezni a „mindannyiunkkal előfordulhat” helyzetek nevettető, vagy szomorú valóságát, méghozzá olyan sokoldalúan, annyi leleménnyel, artista mindenttudás- sal, hogy ehhez fogható művészi teljesítményt színpadon .is ritkán látunk. Ügy tűnik, Kalamxnsvüi- nek sikerült áttörni, a műfaj kissé megkopott, berozsdásodott korlátain, új clown-figurát, stílust teremtett, amit utánozni nehéz, de mint jó példát, érdemes követni. És szólhatnánk sorban a töb- biekről. Nazarováról, aki olyan fegyelemmel és eleganciával vezényelte a tigriseit, mint egy koncertzenekart, a forgó drótkötélen körbeforogva zsonglőrködő Lalasvilliékről, a komikus artisták — Szikó és Szakó — nem mindennapi ügyességéről és humoráról, a dzsigit lovasok fergeteges vágtájáról, vagy a légtornászokról, akik mindent tudnak, amit a trapézon tudni lehet. A moszkvaiak műsora láttán tökéletesen megfeledkezünk arról, hogy fanyálgó, nehezen lelkesülő felnőttek vagyunk, vörösre tapsoljuk a tenyerünket, potyog a könnyünk a nevetéstől és amikor kijövünk, nem kerülgetjük egymás tekintetét. Fel vagyunk dobva. Az elvarázsolt porond végre visszaadta nekünk A cirkuszt. Vadas Zsuzsa VILÁGNÉZETÜNK ALAPJAI Meggyőződéssel • Egy ismerősöm a következő történetet mondta el. Negyedikes nagyfia — nem éppen közlékeny gyerek — egész vasárnap sündör- gött körülötte, míg végre megszólalt: „Apa! Mi az, hogy a lét az elsődleges? Meg hogy a tudatról vannak, akik azt mondják: előbb volt mi meg azt, hogy nem? Tudod, van nálunk ez a világnézetünk alapjai tantárgy. Arabusul. A tanár is azt mondta: tegyük félre a könyvet, majd ö megpróbál valamit mondani nekünk. Mondott is, de semmit sem értünk belőle. Segítesz, apa?” Az érdeklődés biztató volt, segíteni azonban nem is olyan könnyű. Az apa elkérte a könyvet. böngészte a „leckét”, azután megpróbálta lefordítani magyarra. S úgy este tíz óra körül a gyereknek fölcsillant a szeme: „Hát erről van szó?” Erről. Tételeket, először a felnőttek számára is idegenül hangzó filozófiai meghatározásokat akarunk-e beleverni a fiatalok fejébe, vagy föltárni előttük a világ összefüggéseit? Nem jó a tan. könyv! Rideg a hangvétel, elvont tételekkel találkoznak a fiatalok, olyanokkal, melyeknek látszólag semmi közük sincs saját életükhöz. Egy tizenhét éves fiatal számára szinte elidegenítő a könyv stílusa. Nincs benne semmi, ami vonzaná az ifjúságot — jól lehet minden szava igaz —. nincs, ami kedvet ébresztene, ami rákényszerítené őket, hogy megállapításait vessék össze saját környezetükkel. hétköznapjaikkal, eddig szerzett tudásukkal, ismereteikkel és a napi politikai élettel. Nem kelti föl az eligazodás a tenni akarás kényszerét sem. Idegen tőlük. S mennyire idegen akkor, ha nincs, aki értelemmel és érzelemmel, elkötelezettséggel vállalja a közvetítő szerepét? Elgondolkoztató az is, hogy megvannak-e a világnézetünk alapjai továbbításának személyi feltételei? Kimondtuk már, hogy a világnézeti nevelés nem azonos a világnézetünk alapjai oktatásával. Eszerint az óvónőktől az általános iskolai tanítókig és tanárokig, a középiskolai nevelőkig kellene vizsgálnunk az adottság, a felkészültség és az elkötelezettség „mutatóit”. Erre itt aligha van lehetőségünk. \ f > k > r • A legjobb talpnál is; előfordul, hogy-mines*',, világnézeti ér-> zékenysége”. azaz mondjuk biológiát vagy fizikát tanít, s eszébe sem jut. hogy egy-egy' tudományos ismeret közvetítésével a tudományos világnézet magvait hinthetné el. Ennél is rosszabb, amikor a gyermeki lélek érzékeny rezdülésével fölfedezik a fiatalok, hpgy a tanár nem mindig azt mondja, amit gondol, ami a meggyőződése, hanem azt, amit „kell”. Gyakran előfordul. Egy bizonyos: bevezettünk a középiskolákban egy tantárgyat — elsősorban nevelési szándékkal. Javarészt oktatás lett belőle. Ráadásul nincsenek szaktanárok. Hogyan? Hiszen minden tanár államvizsgázik az egyetemen, a főiskolán marxizmusból! Lehet, hogy ott is csupán „kötelező tantárgynak” tekintik? Az oktatónevelők kiválasztása mindenesetre változó sikerrel járt. Volt, ahol megfelelő embert küldtek az előkészítő tanfolyamra, volt ahol azt, aki ráért. Van. aki bevált, van aki nem; s olyan is, akiről ez utóbbi még nem derült ki. Ne legyünk türelmetlenek. Kétségtelen, azonban, hogy a világnézetünk alapjait meggyőződés nélkül, lé- lektelenül oktatva nem lehet eljuttatni az ifjú értelemhez és érzelemhez. Említettem: rideg, szinte elidegenítő a tankönyv. Hozzáteszem, sokszor rideg az átadás, az elfogadtatás szándékától és készségétől. hangulatától is mentes az órák légköre. Van tanári és tanulói előadás, és vannak vitaórák. Ez utóbbiak állnak legközelebb a diákokhoz. • Az egyik vidéki iskolában — hadd mondjam el ezt a megragadó példát — az alapvető osztályokról, csoportokról, társadalmi rétegekről volt szó. A gyerek kérdése már önmagában is kifejezte a légkört, a szenvedélyes tudni akarást.—;,A tanár úrnak mi volt az édesapja? „Parasztember volt. később tsz-tag”. „Akkor a tanár úr is deklasszálódott? Hiszen most már értelmiségi, nem tartozik egyik alapvető osztályhoz sem”.' A kérdést meg kellett érteni, s érdemes volt egy órát szánni rá. Harmincöt gyereknek ebben a témában már nem lesznek kétségei. Meggyőződtem róla: vannak tanárok, akik a szemléletetés bűvkörében élnek. Ha magnetofon és írásvetítő, táblázatok és a diavetítő „műsora” tölti ki az órák nagy részét, akkor mi marad a személyes varázsnak, az élettapasztalat- átadásának, a szuggesz- tív közlésnek, a véleménycserének? Ebben is meg kellene találni a helyes arányokat. És gyakran miért az utolsó órákra marad a világnézetünk alapjai? Azért, mert akkor már fáradt a gyerek? Végül három — világnézetet oktató-nevelő tanár véleményét szeretném átadni. Náluk élvezetes, jó és meggyőző viták színtere az óra, tehát értik és tudják, hogy mi a szándékunk. Egyikük azt mondta: „Az anyag, a mozgás, a természet, a társadalom legfőbb összefüggéseit kell megértetni — népszerű nyelven. életből vett példákkal. Azonosulnom kell azzal, amit mondok, hiszen ezeken az órákon „lepleződhet le” legkönnyebben a s.tanár. És hát szívvel, lendülettel és szenvedéllyel kell beszéljek a gyerekekkel. Mit érek vele. ha nem tudom magammal ragadni őket?" A másik így nyilatkozott: „Először fenntartással fogadták a tárgyat. azt mondták: „Miért kell elfogadnom a tanár világnézetét?” Nekik van igazuk, csakugyan nem kell elfogadniuk. Azt akarom hogy érdekelje őket a téma. s én segítsek nekik faggatni a világot.” S a harmadik véleménye: „Csak irányítani kell őket és nem oktatni. Egyenlő vitapartnernek kell tekintenem őket. Úgyis az én világnézetem fog tükröződni a gyerekek világnézetének alapjaiban”. • Azt hiszem, eljutottunk „a lényegig. A cselekvésmérőműszer. De ez a politika vállalása is. Botladozunk még, keressük az utat. Nem szabad belefáradnunk. J. B. — Hajlandó vagyok vallomást tenni, csak az a kérésem, hogy dr. Kiss Károly ne legyen a szobában — szólalt meg Pintérné, miután magához tért a néhány korty hideg víztől. — Azt hiszem, ezt a kérését teljesíthetjük! — mondta az őrnagy, majd az állatorvoshoz fordult: — Ön most elmehet. Ha szükségünk lesz magára, értesíteni fogjuk. — Ha lehetne őrnagy elvtárs, inkább a munkahelyemen, telefonon adjanak üzenetet — állt fel az orvos és bemondta a telefonszámot. — Rendben! Ezt megtesszük. Ha szükségesnek látjuk. Miután az orvos elhagyta a szobát, az őrnagy arra gondolt, hogy talán túl könnyen engedte el ezt az embert. Lehet, hogy Pintérné éppen dr. Kissre fog terhelő nyilatkozatot tenni, bár ennek való. színűségét kizárja, hogy amint meglátta az asszony Lánczos Gizella fényképét, elájult, míg az orvosra semmilyen hatással nem volt a kép. — Hallgatjuk asszonyom! — helyezkedett el újra a székében az őrnagy, s várakozóan tekintett a sápadt, de így talán még vonzóbb asszonyra. — Akkor este én randevúra mentem a temetőbe. Még örültem is annak, hogy Károllyal találkoztam, mert igy alibim volt előtte. Annak is örültem, hogy nem állapodtunk meg a visszafelé jövetben. de erre nem is kerülhetett sor a kislány miatt. — Kivel akart találkozni a temetőben? — vágta el egy kérdés, sei az esetleges szóáradatot az őrnagy. — Két évvel ezelőtt megismerkedtem egy férfival, aki hozzám ;! hasonlóan ugyancsak elvált, így | tehát a vele való kapcsolat sokkal kényelmesebbnek ígérkezett, mint Kissel, arról nem is beszélve, hogy az illetőt szeretem, a doktorral pedig úgyis szakítani akartam, hiszen elválni nem hajlandó, márpedig így nincs értelme kapcsolatunk folytatásának. Szóval ezzel az emberrel volt találkozásom a temetőben, az anyám sírjánál. — Hogy hívják az illetőt? — Kérem, a név nem mond semmit, de ha annyira fontos, megmondhatom: Kormányos Lászlónak hívják. Építészmérnök. Az őrnagy kutatott az emlékezetében. Egy magas, szőke férfi jelent meg előtte, akit futballmérkőzéseken szokott látni, s tudta róla, hogy építészmérnök. — Azt terveztük, hogy összeházasodunk. Én nem mertem megmondani neki a Kissel való kapcsolatomat, mert féltem, hogy ha megtudja» elhagy. Az orvossal sem akartam azonnal szakítani, mert féltékeny természete miatt azonnal gyanakodni kezdett volna, s ha megtudja a mérnököt, képes lett volna elmenni hozzá és megmondani, hogy mi a helyzet. Kínos szituációba kerültem, de bíztam benne, hogy Szerencsé, sen kilábalok. Sajnos, nem úgy történt. — Szóval találkoztak a temetőben? — vetette közbe az őrnagy. mert látta, hogy az asszony hajlamos arra, hogy elkalandozzon, s a lényeg helyett az aprólékos. lényegtelen dolgokra terelje a szót. — Igen, ott találkoztunk. Illetve csak akartunk találkozni, de ő nem jött el. — Szóval találkoztak, vagy nem? — Nem jött el a megbeszélt időre. Viszont néhány perc múlva — az én érkezésemet követően — legnagyobb meglepetésemre Lánczos Gizella állt meg a szomszédos sírnál, vagyis az édesanyja sírjánál. Én azonnal megismertem, és egyrészt az ő látványa, másrészt azért, mert Kormányos nem jött el, rendkívüli izgalomba hozott. Olyan ingerült voltam, amilyenre még nem is emlékszem. — Ismerte Lánczos Gizellát? — Sajnos, igen. Tulajdonképpen miatta váltam el a férjemtől. — Ezt nem értem. Lenne szíves megmagyarázni? — Tíz évig éltem házasságban Pintér Lajossal, akiről csak akkor tudtam meg, hogy húszéves korában, még amikor egyetemre járt. udvarolt ennek a Lánczos lánynak. Nem is eredménytelenül: egy fiuk született. De a férjem akkor, az 1950-es évek közepén nemi merte elvenni, mert a lányék mint osztályidegenek szerepeltek, s abban az esetben vészé, lyeztetve lett volna az egyetemi tanulmánya. — S erről nem beszélt a férje a házasságkötés előtt? — Nem! Tíz évvel ezelőtt tudtam me^, egy véletlenül hozzánk került levélből. A nő ugyanis mindig a férjem munkahelyére címezte a levelet, de akkor éppen külföldön volt Pintér, s a postás az utcán nekem ideadta. Azt gondoltam, valami sürgős szakmai ügyről van szó és felbontottam. Mondhatom, alaposan meglepődtem a levél tartalmán. — Akkor tulajdonképpen a férje gyermekének az anyjával találkozott a temetőben. Igaz? — Igen. A volt férjem gyerekének az anyjával. — De honnan ismerte meg? — Én soha nem láttam, nem ebben a városban laktam. De a válóperi tárgyaláson, mint tanú megjelent. Azóta ismerem. — És mi történt a temetőben? _— Ügy látom, hogy önök mindent tudnák. Erre akkor döbbentem rá, amikor az őrnagy elvtárs kitette az asztalra a fényképet. Nincs tehát más, mint elmondjam az igazat — mondta az asz- szony, bár átfutott rajta a gondolat: ha valóban mindent tudnak, akkor miért volt szükség a fényképes próbára? — Nem mondtam még, hogy amikor kiértünk a temetőbe, észrevettem. hogy a kapunál felismert engem a Gizella, láthatta, hogy egy férfival és egy kislánynyal jövök. Amikor már a sírnál Kormányosra vártam, odajött és gúnyosan rámszólt, hogy hát a családom hol van? Erre én azt válaszoltam, nincs családom. Szóval megint a más gyerekének az apját akarom elvenni — sértegetett tovább. Féltem, hogy ha Kor. mányos esetleg mégis megjelenik, akkor elmondja neki is. hogy egy férfival jöttem. Ezt mindenképpen el akartam kerülni. Egy pillanat alatt elfutotta az agyamat az indult. Lekaptam a szomszéd sírról a cementgalambot és fejbe sújtottam vele. — És Kormányos megjelent? — Mondtam már. hogy nem jött el a randevúra. — S azután mit csinált? — Néhány pillanat alatt ráébredtem tettem súlyára, szörnyűségére és riadtan hazamentem. Vártam. Amikor tegnap megállt a házam előtt az URH, tudtam, hogy minden kiderült. — Tessék letartóztatni —mondta a nő, de az őrnagy így válaszolt: — Hazamehet! (Folytatjuk.)
