Petőfi Népe, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-17 / 218. szám
1975. szeptember 17. • PETŐFI NÉPE • 5 SZAKRENDSZERŰ OKTA TÁS Bócsai helyzetkép Bács-Kiskun megye, s feltehetően az ország egyik legtanyásabb községében, Bócsán tizenöt éve még kilenc külterületi iskolában tanult ■— igen rossz körülmények között — a gyerekek nagy része. A -megállapodás azt is rögzíti, hogy a bócsai iskola és diákotthon Móricz Zsi gmond nevét veszi fel. Elfelejtették megrendelni A névadást az avatással kötik majd egybe. Természetesen ott lesznek a budapesti gimnázium képviselői is. z TETi De mikor? Az ünnepséget szeptember 29-ra tűzték ki. Csakhogy a kivitelező elfelejtette • Takács Ferencné tanítónő magnós oktatást vezet a községhez tar. tozó zöldhalmi iskola összevont alsótagozatos osztályában. időben megrendelni a diákotthon konyhagépeit a Műszaki Árukat Értékesítő Kereskedelmi Vállalattól. A község vezetőinek nagy nehezen sikerült elintézni, hogy a negyedik negyedévben megkapják a felszerelést. De az év utolsó napja is a negyedik negyedévben van! S addig hogy működik a diákotthon konyhája? Ünneprontás nélkül Mennyi szervezetlenség kíséri végig az egyik legkisebb diákotthon létrehozását is! Nem akarunk ünneprontók lenni, de késedelmek sorozatai hátráltatják az oktatásfejlesztési határozatok végrehajtását. Kár, hogy az ilyen jelenségek árnyékot vetnek a jó irányú változtatásokra. Mert a bócsai összkép mégiscsak az, hogy a 94 négyzetkilométer területű, nagy határú községben — az ország egy ezreléknyi részén — minden gyerek egyforma esélyekkel tanulhat. Az öt tanyai iskolában már csak alsótagozatok működnek, összesen alig több mint 80 kisdiákkal, s mindegyikben villany világít, letéti könyvtár, tv-lcészülék van és audiovizuális, magnetoíonos rendszer segíti az ismeretek elsajátítását. Rapi Miklós Mindez ma már a múlté. Itt is befejezték a körzetesítést. Bár a nagyhatárú település lakóinak több mint öt százaléka még most is tanyákon él, szeptember 1. óta valamennyi felsőtagozatos kisdiák a belterületi — központi — általános iskolába jár. A bócsaiak számára nevezetes tanévkezdésről szívesen beszélnek a község és az iskola vezetői. Dicsérik az összefogást amely hozzásegítette a „tanya”-községet a jobb tanulási feltételekhez. Diákotthon — zökkenőkkel A tanyai 5—8. osztályosok nagy része — mondja Molnár Ferenc községi tanácselnök — autóbuszokkal,! kerékpárokkal eddig is bejárt a központi iskolába. Egy területről azonban az útviszonyok lehetetlenné teszik a megközelítést. Az ottani tanulókat csak úgy tudtuk bevonni a szakrendszerű oktatásba, ha diákotthont építünk. Ez megtörtént, ha zökkenőkkel is. A kivitelezés az eredeti tervhez képest túl sokat késett. Az átadás elhúzódott, s még annyira sem tudták időzíteni, hogy •az új tanév kezdetére beköltözhettek volna a tanyai gyerekek. Hogy a megnyitásig mégis a központi iskolába járhatnak, az a helyi tsz-nek és szakszövetkezetnek köszönhető. A gazdaságok néhány hétre vállalták a fiatalok utaztatását. A diákotthont a Keceli Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme építi. A terveket a budapesti műszaki egyetemisták társadalmi munkában készítették el. A beruházást ugyanígy bonyolította a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat. A földmunkáknál a Kiskőrösi Állami Gazdaság és a bócsai Petőfi Tsz segített sokat. Tavaly nyáron a közgazda- sági egyetemisták brigádja építőanyagokat szállított. A 40 tanulót befogadó diákszociális intézmény így is több mint 3mil• Vincze Erzsiké és Balogh Erzsiké ma még két-három kilométeres távolságból jár iskolába. lió forintba került. Ebből a községi tanács 300 ezret adott, a többit a kollégiumi alapból juttatta a megye., A diákotthon ötletes tervezésű, praktikusan egybeépült az iskolával. Csábi István iskola- igazgató vezet végig az épületen. Az előcsarnok klubhelyiségnek is megfelel majd. Az öt hálószoba egyenként nyolcszemélyes. Van nevelői terem, külön betegszoba, fürdő, konyha és ebédlő. Felmegyünk az emeletre is, amelyet a padlástér ésszerű beépítésével nyertek. Itt lesz a klubkönyvtár, ahol végre helyet kap , az iskola 2000 kötete. Szépítik a környezetet Amikor ott jártunk, kívül-be- lül szorgos munka folyt. Készültek a járdák, rendezték a környezetet. Munkára várták a Kiskőrösi Állami Gazdaság bócsai borkombinátjának „Tyereskova” brigádját, amely megkezdte az építők utáni takarítást. A hétközi otthont nagyon szépen szeretnék berendezni. Ilyen célra 240 ezer forint, s a fővárosi Móricz Zsigmond Gimnázium adománya áll rendelkezésre. A két iskola ugyanis tavaly együttműködési megállapodást írt alá. A budapestiektől szemléltető eszközöket, berendezési tárgyakat, 500 kötet könyvet és 30 ezer forintot kaptak. A pénzből diákotthoni berendezéseket vásárolnak. Az idén negyven bócsai kisdiák nyaralt a gimná- zum balatonfenyvési üdülőjében. • Balra: a központi általános iskola. • Az alsó képen: átadásra vár a hétközi diákotthon magányos épülete. (Pásztor Zoltán (elvételei) VILÁGNÉZETÜNK ALAPJAI Nem tantárgy! Nemrégiben középiskolai diákokkal beszélgettem, témánk a világnézet volt. Nem rajongtak érte. Kérdésemre egyikük indulatosan visszakérdezett: „Miért oktatnak nekünk világnézetet? Hiszen ha semmit sem akarnának belénk sulykolni, akkor is volna világnézetünk”. Egy fiú azonban hozzáfűzte: „Csak nem mindegy, hogy milyen”. Az előbbi megjegyzésben nem valami görcsös ellenállást, nem a tudományos világnézet befogadási készségének hiányát fedeztem föl, hanem azt, hogy a fiatalok általában tantárgynak tekintik a világnézetet, s jó részük idegenkedik tőle. Pedig a világnézet nem tantárgy, jóllehet előfordul, hogy azzá sorvasztják az iskolában. Politikusokkal, tanárokkal, szak- felügyelőkkel is szót váltottunk a világnézet és a világnézeti nevelés bonyolult kérdéseiről. A nevelés hatására, tehát a befogadásra, a meggyőződésre voltam kíváncsi. a tanárok mégis rendre visszatértek az oktatáshoz. Tudom, hogy a kettő elválaszthatatlan, de hogy a világnézetünk alapjainak oktatása mellett a nevelés gyakran háttérbe szorul, erről volt alkalmam meggyőződni. Vita közben arra gondoltam: talán nem is a gyerekek, hanem a tanárok világnézetéről kellene szót váltani, hiszen meggyőződésük. meghatározó az ifjúság nevelésében. Kapaszkodóm a Magyar Tudományos Akadémia egyik izgalmas tanulmányának részlete. Így hangzik: „A marxizmus—leninizmus ugyan minden ízében tudományos világnézet, amely a korszerű tudományos ismeretek általánosításában nyugszik, de egyúttal sajátos, személyes és meggyőződésként vállalt viszony is a racionálisan értelmezett valósághoz: egyszerre ismeret és meggyőződés, tudás és elkötelezettség, valóságlátás és magatartás. így tehát szükségképpen magában foglalja az emberi megismerés és a cselekvés szenvedélyét, az elkötelezett cselekvő ember érzelmeink és indulatainak teljes gazdagságát”. Szükségképpen. A társadalom, azaz mindannyiunk szükséglete ez, ha a jövő alkotói akarunk lenni. Ha pedig így igaz, akkor mindenekelőtt az iskolát, az ifjúságot kell pásztázni világnézetünk reflektorfényével. □ □ □ Azt mondták a.szakemberek: a világnézetünk alapjai szintetizáló tantárgy, azaz összefoglalja az általános és a középiskolában szer. zett természet- és társadalomiu- dományos ismereteket, hogy ezáltal elültesse a tudományos világnézet magvait az ifjúságban. De lehet-e összefoglalni azt. ami nincs, vagy nagyon is hiányosan létezik? Nem kapnának elég tudományos ismeretet a fiatalok? Nem erről van szó. Az a fő hiba, hogy még mindig nagyon hiányzik az órákról a szaktudomány és a társadalomtudomány, a világnézet kapcsolata. És nemcsak a szándék miatt. Ha egy tanár Newton törvényeit úgy tanítja, hogy nem jut el világnézeti következtetésekig, akkor baj van. Egy vezető pedagógus véleménye: „Ahol jó biológia-, kémia-, fizika, és történelemoktatás, és nevelés van, ott szilárd világnézeti alapokkal távozó emberkék nőnek fel. A pedagógusok hatvan százaléka azonban még a szaktudományok bűvöletében él; a társadalomtudom 'ínyoktól elszakítva. világnézeti következtetések nélkül tanít”. Pedig a marxizmust alkotó tudományos alapkérdéseket mái az általános iskolákban érteniük kellene gyermekeinknek. Elvileg, a tantervek szerint értik is. Erre épít a középiskola, s erre a világnézetünk alapjai „tantárgy”, amely szintetizálni akar. □ □ □ Megkockáztathatunk egy kérdést. Jó-e az, hogy az általános iskola után —. ahol az úttörőmozgalom segíti az érzelmi kötődést — három év kimarad, s csak a kö„ zépiskola negyedik osztályában foglalkoznak a világnézetünk alapjaival? A tanárok ellenérvei: „Nincs közben szünet, hiszen vannak osztályfőnöki órák, KISZ- program, politikai oktatás stb." A hatásukat ismerjük. S negyedikben érettségire készülnek a diákok Mire egy-egy jó nevelő keze alatt fölismernék u világ összefüggéseit, mire „szintetizálni” tanulnának, addigra éppen az érettségi tárgyak vonják el a figyelmüket a tudományos világképről. az összefüggésekről. Legalább a harmadikban kezdeném, vagy még korábban. És nem tantárgyként. A felfogást kellene megváltoztatni, s megszerettetni a világot, a természetet, a társadalmat: hittel, meggyőződéssel tolmácsolni összefüggéseit. És osztályozás nélkül, hiszen ez is zavarja a gyerekeket. Hallottam arról, hogy néhány iskolában buktatni akartak világ., nézetből. A tanárok így magyarázták a „bizonyítványt: „Nem a gyerek világnézetét, hanem a világnézetünk alapjai tantárgy elsajátításának mértékét minősítjük az órán”. Világnézeti alapjaikról, véleményük' Í1 ugyanis alig alakul ki elfogadható kép. Erre nem marad idő. A pedagógusok hivatkoznak a túlterhelésre, a „tananyag” meny- nyiségére. a tantervié és utasításra. És hallgci Liia ív a gyerekek megismeréséről. feloldásáról, a személyes nevelésről. Pedig tudom: a „minisztériumi túlszabályozás” legenda csupán, s legföljebb a tanári tehetetlenség fede-' zéke. Nem válhatna tehát elszürkülő tantárggyá, sablonos tananyag-közvetítéssé a világnézetünk alapjai. □ □ □ Nincs kialakult módszer (nincs csalhatatlan sem). S ha jól meggondolom: a helyzetkép sem olyan rossz, mint ahogy a gondok felsorolásából látszik. Végtére is a cselekvésen, a magatartáson mérhető leginkább, hol tartanak. hova tartoznak fiataljaink . . J. B. (14.) Az őrnagy nem hitt az állatorvosnak. Annak ellenére meg volt benne a kétely, hogy a kriminalisztikai vizsgálat kimutatta: a temetőőr kabátján talált hajszálak és az orvos hajszálai nem azonosak. Nem értette, hogy miért kellett leadni ezeket a meséket az elvált asszonyról. Leggyanúsabb az volt, neki, hogy éjszaka elment az asszonyhoz. Ha ugyan tényleg odament és főleg azért, amit mondott. Másnap reggelre éppen azért hivatta be még egyszer, hogy aprólékosabban tisztázzák ezt a sze. repet. Amikor az orvos megjelent. már a gépírónő ott ült a helyén, az őrnagy pedig kávéját ka- vargatva cigarettázott. — Foglaljon helyet — mutatott a fotelra az őrnagy és az állatorvos nagy sóhajtással leült. Nem mert ránézni a gépírónőre, mert már tegnap észrevette a lány tekintetéből sugárzó megvetést. Magában viszont válaszolt erre a megvetésre: Majd rájössz te is szivecském, hogy az élet nem fenékig tejfel. Pláne a házasélet ... Az őrnagyot meglepte, hogy milyen nyugodt az orvos. Egyáltalán nem látszott rajta az az izgalom, idegesség, amit tegnap reggel tapasztalt. Arca kisimult, tekintette derűs, — Hol is tartottunk tegnap? — kérdezte az őrnagy, nem azért, mintha elfelejtette volna, de kíváncsi volt. mit fog erre válaszolni Kiss doktor. — Azzal zártuk a beszélgetést, hogy Pintérné orvosirnok — felelt nyugodt hangon az orvos. — Igen, igen! — De én kérem nem tudok mást és többet mondani, mint amit tegnap is mondtam. Csupán azt kérem, ha lehet, hogy a kislányomat szíveskedjenek kihagyni ebből. Ha lehet — adott nagyobb nyomatékot a kérésnek az orvos. — Hát igen. Ha lehet. Rózsika! Legyen szíves — intett a gépírónőnek az őrnagy, s úgy látszik már korábban megbeszélték ezt, mert a lány azonnal tudta miről van szó. Odalépett a másik szoliába nyíló ajtóhoz és kitárta: — Pintér Lajosnét kérem! Az oivos felállt, arca elíehére- delt, ádámcsutkája pedig villámgyorsan mozgott. Erre nem számított. — Mi ez kérem? — fordult követelőző hangsúllyal az őrnagyhoz. de az meglepő nyugalommal igazította helyre. — Talán úgy kérdezné, hogy ki ez? Vagy nem ismeri? — De igen. Ö az, akiről tegnap beszéltem. Az asszony világosszürke kosztümben volt. dús barna haja. -arcának fehér bőre, magas szemöldöke és ugyancsak sötétbarna szeme egyáltalán nem árulta el a korát. Az őrnagy megelégedéssel nézte végig az asszonyt, majd a férfire pillantott. Az az igazság. hogy bár ötvenen túl volt, egy pillanatra elfelejtette, hogy rendőr és az öregedő férfi tekintetével nézte az igazán szép asz- szonyt. Irigyelte az állatorvost. De ez csak egy pillanatig tartott. — Foglaljon helyet asszonyom, és elnézést kérünk, amiért ide- tárasztottuk, de a későbbiekben bizonyára megérti. Ismeri ezt az embert? — és az állatorvosra mutatott. Az asszony végigmérte dr. Kiss Károlyt. Tekintetében a cinkosok kétértelmű mosolya bujkált. — Igen, természetesen ismerem! — Mióta és honnan? — Férjemnek kollégája volt az egyetemen, majd együtt dolgoztak az állami gazdaságban. Kö- rülbelül tíz éve ismerem. — S mióta van viszonyuk? Az asszony elvörösödött, rendkívül zavarban volt. de hamar föltalálta magát. — Ha jól ismerem a rangjelző, seket, ön ugyebár őrnagy? Nos, őrnagy elvtárs. elnézést a durva logalniazásért, de erre az ön kérdése feljogosít: semmi köze hozzá! Az őrnagy nyelt egyet, s magában — még amikor a kérdés kicsúszott a száján — már elismerte, hogy ezt nem kellett volna. A pillanat töredéke alatt átfutott az agyán, hogy alaposan kioktatja ezt a nőstényt, de jobbnak lát. ta. ha higgadt marad. — Ebben asszohyom igaza van. Valóban nem tartozik ide, és elnézést kérek. Csupán azért kérdeztem, mert a doktor úr azt mondta, hogy öl éve van viszonyuk. Nézzünk akkor egy másik kérdést. Valamivel finomabbat — mondta az őrnagy, de látszott rajta. hogy elfojtott dühe vörösre festi az arcát. — Hány órakor és hogyan ment haza november elsején a köztemetőből. Mert ugyebár kint voltak? — Igen. kint voltunk. Károly vitt ki. de hazafelé már egyedül jöttem. Közben eleredt az eső, de egyébként is a kislány előtt nem akartam megismételni az utat. Kifelé viszont nagy segítséget jelentett, hogy autóval kivittek. — Nem válaszolt a kérdés első felére. , —- Ja! Igen. Hogy mikor mentem haza? Hamar, nagyon hamar. Talán félkilenc lehetett. , — Gyalog ment? — Igén, gyalog, mert nem fértem fel a buszra. — Akkor bizonyára alaposan elázott. Ugye? — Nem mondhatom, inert ernyő azért voh nálam. — Tegnapelőtt éjszaka hány órakor kereste fel magát a doktor úr? — Miért fontos ez? — Ha megengedi asszonyom, itt most én kérdezek — utasította rendre az őrnagy az asszonyt, aki úgy látszik vérszemet kapott az őrnagy előbbi, a kapcsolatra vonatkozó kérdésétől. — Talán féltizenegy lehetett. — Mit mondott magának? — Azt mondta, hogy úgy érzi, a rendőrség valamivel gyanúsítja. de nem tudja, hogy mivel. Ar. ra kért, hogy ha esetleg engem is kihallgatnak, akkor feltétlenül az igazat mondjam, illetve gondoljam át az akkori estét és próbáljak minő mre úgv emlékezni, ahogyan az valóban megtörtént. — Az ön édesapja ugyebár a Lánczos család sírboltja mellett van eltemetve? — Igen! — válaszolta meg- megremegő hangon az asszony. — Nem tapasztalt ott valami gyanúsat akkor este'? — Nem, semmit, semmit — hadarta gyorsan az asszony és hangja mégjobban remegett. Az őrnagy úgy gondolta, befejezi a kihallgatást és a jegyzőkönyvet aláíratja. De közben kivette a fiókjából Lánczos Gizella fényképét, s az asztalra tette. Amikor Pin- térné odalépett, hogy a jegyzőkönyvet aláírja, meglátta a fényképet. — Jesszusom! — sikollott egyet és összeesett. (Folyta juh.)
