Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-13 / 189. szám

1915. augusztus 13. • PETŐFI NEPE • 5 Könyv Táncsics Mihályról A Móra Ferenc Ifjúsági Könyv­kiadó dicséretes vállalkozásai kö. zé tartozik az így élt... sorozat elindítása, amelynek nem titkolt célja nagy emberek — írók, köl­tőké politikusok, tudósok, törté­nelmi személyiségek — népsze­rűsítése, életútjuknak a fiatal­sággal való megismertetése. A történelmi múlt kiemelkedő nagyságainak pályája nemcsak tanulsággal szolgál, hanem pél­dát is mutat korunk ifjúságának, hogyan kell sáfárkodni a tehet­séggel, hogyan nem szabad azt elfecsérelni, hogyan lehet azt a közügy érdekeiért felhasználni. ^Táncsics Mihály küzdelmes életét Gerencsér Miklós rajzolta meg hiteles források alapján, a történetiség sorrendjében. ..•■' Táncsics Mihályról általában annyi ismeretes a köztudatban, hogy 1848. március 15-én a for­radalmi ifjúság kiszabadította budai börtönéből, és diadalme­netben vitték át Pestre a város­házára. Ha valaki még azt is tudja, hogy eredetileg Stancsics Mihálynak nevezték és ő szer­kesztette a Munkások Újsága, a kiegyezés után pedig az Arany Trombita című „politikai, ipar- és gázdászati” hetilapot, a történe­lemben már jártas „honpolgár­nak” minősül. Pedig Táncsics Mihály sokkal többet tett ennél. Gerencsér Miklós színes életrajzban tárja fel a hős már-már feledésbe me­rült cselekedeteit, Önzetlen job­bat akarását, hogy megváltoztas­sa a múlt század politikai beren­dezését, társadalmi szerkezetét a jobbágyság, majd a munkásság javára. A szerző nagy felelősségtudat­tal nyúlt a témához. Krónikás­ként mindvégig háttérben ma­radva kronológiai pontossággal dolgozta fél Stancsics Mihály — 1848 után Táncsics Mihály — életének történetét. Ezt az élet- történetet kalandosnak is lehet­ne nevezni, ha Táncsics maga kereste volna a kalandokat. A kalandokat, a váratlan fordula­tokat azonban az élet kénysze­rítette rá: a felemelkedésért, a megélhetésért folytatott harc, a sorstársaiért való küzdelem. Az író különös gondot fordí­tott az eszes jobbágyfiú indulá­sának, gyermekkori és serdülő­kori megpróbáltatásainak érzék­letes ábrázolására. Hiszen az ifjú korban elszenvedett igaz­ságtalan sérelmek ' nyitották fel Stancsics Mihály szemét és kész­tették arra, hogy gyalogosan ne­kivágjon először az országnak, JWflIÍWTt HBdRvi'ro .. .I..-,. ... A türkmének Szovjet Türkménia azzal a nem mindennapi eredménnyel dicse­kedhet, hogy egész lakosságának hetven százaléka ma már felső­vagy középfokú képzettséggel ren­delkezik. Az 1917-es szocialista forrada­lom előtt ezer türkmén közül csak néhány tudott írni és olvasnai. Az írástudatlanság megszüntetése te­később Európának, tanulás és tapasztalatszerzés céljából. Vándorútja során — többek között — Izsákra is eljutott, ahol segédtanítóként alkalmazta Ze- mán János kántor, aki tárt ka­rokkal — és negyven pengő fo­rinttal — fogadta a gyaloglástól elgyötört iskolamester-jelöltet. Kecskeméten is megfordult, rö­vid ideig a piarista gimnázium jeles előmenetelő diákja volt. Másutt már közel sem olyan szerencsés, mint Izsákon. Jóval több megaláztatásban, mint elis­merésben volt része hosszú éle­te folyamán. írásainak, könyvei­nek kiadását megakadályozta a cenzúra, családi élete is kis hí­ján zátonyra futott politikai ül­döztetése miatt. London és Párizs, a nyugati jólét és civilizáció hazájának el­maradottságára emlékeztette. Táncsics a közember látószögé­ből pásztázta végig a nyugati va­lóságot. Párizsban és London­ban is kapcsolatot keresett ott élő magyar munkásokkal. Haza­jövet kéziratainak kiadása helyett börtönnel várták. Innét menekí­tették ki a márciusi fiatalok. A szabadságharc bukása után — ha lehet — még kegyelenebb sors várt rá: állandó rendőri fel­ügyelet, majd ismét börtön és sötétség — a szó igazi jelentésé­ben is, mert teljesen megvakul. Kilenc évre elveszti szemevilá- gát. Nehéz helyzetében csak hű­séges hitvese tart ki mellette, és Jókai Mór adományai mentik meg a végső megsemmisüléstől. Kiszabadulása, látásának visz. szanyerése már nem változtatott az öt gyermekét eltemető, test­ben megöregedett, de szellemi és politikai aktivitását megőrző forradalmár életén. Magányosan, meg nem értetten, helyesebben ellenfeléi által nagyon is meg- értetten szállt sírba, 85 eszten­dős korában. Tiszta jelleme, bátorsága, szí­vós küzdeni tudása bámulatba ejtette kcrtársait. Küzdelmeit, munkásságát a haladás eszméje és á hazaszeretet táplálta. E gaz­dag energiával hatalmas ívelésű pályát járt be: elindult a faten­gelyes jobbágyvilágból, és meg­érkezett a szocialista munkások közé. Ezt a szinte egyedül álló utat mutatja be Gerencsér Miklós könyve, jól válogatott képes il­lusztrációk kíséretében, vonzó, olvasmányos stílusban. Nyugodt lélekkel ajánlható munka a mai ifjúságnak. Dr. Losoncz Mihályné képzettsége hát az egyik legfontosabb fel­adat volt ezer a vidéken. A Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaságban, akárcsak szerte a Szovjetunióban, most válik tel­jessé az áttérés az általános kö­zépfokú. oktatásra, A köztársaság felsőoktatási intézményeiben 55 féle szakmában szerezhetnek egyetemi vagy főiskolai diplomát a jövő szakemberei. Amíg a gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatói ott­hon pihenik ki a tanév fáradalmait, középiskolások ismer­kednek az intézménnyel. Az idén éppen ötödször rendeztek számukra kéthetes előkészítő tanfolyamot, amelyen öt me­gye fiataljai vettek részt, számszerint 145-en. Megyénkből 30 diák érkezett, hogy belekóstoljon az egyetemi életbe, és a személyes tapasztalatok birtokában végleg eldöntse, ki­tart-e pályaválasztási szándéka mellett a Középiskolai tanul­mányok befejezése után is. Milyen volt ez a két hét? ,, Szoktat tűk magunkat az egyetemhez... — Hogy milyen volt? Gyümölcsöző — közli elégedetten Horváth Anna, a já­noshalmi Radnóti Miklós Gimnázium harmadik osztályos tanulója. — Először is, ha idejövünk és fel­vesznek bennünket, már nem fo­gunk eltévedni, másodszor pedig sokat tanultunk. Az 1974-es fel­vételi vizsgapéldákkal foglalkoz­tunk, nem volt könnyű feladat, de nagyon belejöttünk a szaktan- tárgyakba, például a kémiába. Anna szülei tanyán élnek. Ezért is döntött úgy, hogy agrár­mérnöknek tanul. Felnőttként sem szeretne elszakadni attól a környezettől, amelyben felnőtt és ahová rengeteg élmény, ismeret, tapasztalat is köti. örül, hogy lehetőséget kapott a szakmával együtt járó követelmények megis­merésére. Most már nemcsak sze­retne, hanem be is akar jutni az egyetemre. < Lényegében ez a szándék ve­zette az egyetem és a megyei ta­nácsok vezetőit, amikor szocialis­ta szerződést kötöttek az előkészí­tő tanfolyamok rendszeres meg­szervezésére. Mi volt a feltétele annak, hogy valaki bekerüljön a tanfolyamra? — A fizikai dolgozók gyerekei­nek szervezték — mondja Mé­hész Árpád, kecskeméti fiú, a kiskunfélegyházi gépészeti szak- középiskola tanulója — én vol­nék az egyetlen kivétel, édes­apám ugyanis főkönyvelő. De mi­után azt is nézték, hogy ki, mi­lyen pályára készül, engem is be­választottak a csoportba. Engem elsősorban a gépek érdekelnek, gépészmérnöknek készülök, úgy érzem, hogy erre a szakmára nagy jövő vár a mezőgazdaság­ban. Van ismerősöm is a kecs­keméti Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz-ben, ahol tényleg nagyon szépen halad a gépesítés. Itt pe­dig elvittek bennünket' a kísér­leti gépgyárb^, nagyszerű dolgo­kat láttunk. Olyan vetőgépeket például, ahol a vetési módszer már teljesen az elektrotechnikán alapszik. Jusztin Antal is csupa lelkese­dés. Mindketten kecskemétiek, azonkívül osztálytársak, azonos érdeklődéssel és tervekkel. — Engem csak a gépek érde­kelnek — nyilatkozik jókedvűen —, de azok aztán nagyon. Édes­apám a KÖJÁL-nál gépkocsive­zető, van egy kis szőlőnk is, kö­zösen szerkesztettünk egy perme­tezőt. Egy régi T—5-ös Pannónia y y • Horváth Anna. • Méhész Árpád. 0 Jusztin Antal. motorral működik, nem kell ci- pekedni, csak felül az ember a gépre és játszva elvégzi ezt a munkát. A tanfolyamon mi nyerte meg legjobban a tetszésedet? — Hogy olyat is láttunk, amiről eddig csak tanultunk. Megtudtuk például, hogy mi az a ponthegesz­tés, vagy a por alatti, úgynevezett védőgázas hegesztés. Mindent be­mutattak, el is magyaráztak. Még arra is ügyeltek, hogy túl­zásba ne vigyük a tanulást, vol­tunk kirándulni Egerben, jártunk a Kékestetön, a Városmajori Szín­padon megnéztük a Bolond va­sárnapot. Számomra ez igen nagy élmény volt, most láttam először „életben” Psota Irént, Bodrogi Gyulát. Nagyon tetszett a játé­kuk. A kószt milyen volt? — Hát, mit mondjunk? —néz­nek össze nevetve —, egyik nap vaj volt zsemlével, a másik nap zsemle vajjal. Persze, legyünk őszinték, nem is kívánhattunk mindennap sültgalambot, hiszen ez nekünk semmibe sem került. Mindent egybevetve hasznos, élményekkel teli két hetet töl­töttek el Gödöllőn. Dezső Zsu­zsa, a kunszentmiklósi gimnázi­um biológia tagozatos növendé­ke, szinte fájó szívvel búcsúzik az egyetemtől. — Remélem, visszajövök még — bizakodik —, más pályán nem is tudom magamat elképzelni. A szüleim tsz-ben. dolgoznak, ne­kem sem ismeretlen terület a mezőgazdaság. Nem félek sem a munkától, sem a korai felkelés­től, ez a tanfolyam pedig arra volt jó, hogy kedvet, biztatást adjon a továbbtanuláshoz. Elégedettek az eredménnyel? — kérdezem Lőkös Lászlót, az egyetem helyettes rektorát. • _ Ügy érzem sem mi, sem a g yerekek nem töltötték felesle­gesen ezt az aránylag rövid időt. Nagyon érdeklődő, lelkes kis tár­saság gyűlt itt össze, sokszor szin­te még nekünk kellett kérlelni őket, hogy pihenjenek, „nyaral­janak” is egy kicsit, annyira be­lemelegedtek a tanulásba. Mas lapra tartozik, hogy a pályavá­lasztás gyakorlati oldaláról, va­gyis arról, hogy mi vár majd rá­juk kint a gazdaságokban, ha el ­végezték az egyetemet, eleg ke­veset tudnak. Úgy érzem nem ártana felkészíteni őket erre is. Az egyetem hogyan kíván ezen segíteni? — Szeretnénk továbbfejleszte­ni az egyetemi előkészítés jelen­legi formáját. Az egyik változat a szakmunkások továbbképzése, erre már meg is történtek a fel­vételek. A lényeg, hogy az üze­mektől javasolt szakmunkások itt, az egyetemen részt vesznek egy intenzív előkészítő tanfolya­mon, majd visszamennek a gaz­daságba és ott oldják meg a ná­lunk kapott komoly feladatokat. Az első tanfolyam most szeptem­berben indul, 2—3 hét után a hallgatók visszamennek a mun- k-nhfnvükre maid ha sikeresen • Dezső Zsuzsa. megoldották a feladatot, május­ban—júniusban ismét reszt vesz­nek eav zárótanfolyamon, és eredményes vizsga esetén fel is vesszük őket, levelező hallgató­ként az egyetemre. _ Szeretnénk a jovoben még alaposabban foglalkozni a fizi­kai dolgozók gyerekeivel is. Eb­ből a célból létrehozunk külön osztályt, aminek az lesz a felada­ta, hogy kidolgozza a felvételi előkészítés új módszerét. Az az elképzelésünk, hogy az agrárpá­lyák iránt érdeklődő gyerekekkel rendszeresen tartanánk a kapcso­latot levelezés vagy táborozás formájában. Vagyis nem kéthetes, hanem folyamatos lenne a felké­szítésük. Jövő évtől már ilyen formában látnak hozzá a fiatalok felkészí­téséhez. Reméljük, hogy a vál­toztatás beváltja a hozzáfűzött reményeket, megteremti annak a lehetőségét, hogy már a közép­iskolák padjaiból lehessen kiválo­gatni a mezőgazdaság jövőjében oly nagy szerepet játszó szakem­bereket. Bár, ami azt illeti, ez a mostani tanfolyam is jól végző­dött. Megyénk diákjai például mind • azzal a szilárd meggyőző­déssel búcsúztak, hogy vissza­jönnek. És ha jövőre nem is si­kerül bejutniuk, akkor rá egy év­re próbálnak szerencsét. Mert ha eddig talán nem voltak egészen biztosak a dolgukban, most már úgy látják, ezért a pályáért érde­mes küzdeni is. (44.) — Csak azért jöttem ide,' hogy közöljem: Ajánlatukat fontolóra vették parancsnokaim. Holnap kettőkor, tehát huszonnégy óra múlva választ adnak. Pénzt, ko­csit, határnyitást nem lehet per­cek alatt eldönteni. Mindazonál­tal újólag felszólítom önöket, a népköztársaság nevében. Enged­jék szabadon Lőrincz Istvánná leshegyi lakost. — Mit gondol, kibírjuk még holnapig? Nincs vizünk, élel­münk sincs. Nem tudunk holna­pig várni. Nekünk ma kell a kocsi, a pénz. — Uraim, sajnálom, nekem csak ezeknek közlésére van fel­hatalmazásom. Az önök ellátása nem az én gondom. Aki hosszú kalandra indul, az rakja meg a tarisznyáját. Nem álmosak? Alud­tak valamit? Holnap kettőkor itt vagyok. Apropó, figyelmeztetnem kell önöket, ne szökjenek meg az éjjel, a környéket lezártuk. — ön nem tartja be a szavát, őrnagy! — kiált, az egyik fickó az ablakon át. — Ma délután kettőre ígért választ. — Hoztam is. A felsőbb szer­veink fontolóra veszik és holnap kettőkor tiszteletemet teszem. — Agyonlőjük ezt az asszonyt! — Akkor én felhatalmazásom és jogaim alapján parancsot adok száz fegyveresnek, hogy lőjék porrá a pincét, benne magukat is. Egyelőre csak tíz év körüli börtön gyűlt össze a számlájuk­ra. Az akasztófánál lényegesen kevesebb! — Nem lehetne estére? — Nem kofa vagyok, hanem ha­tárőr parancsnok. Uraim, csak holnap kettőkor zavarom önöket. Vigyázzanak az életükre. De Lő­rincz Istvánná életére különösen. A délután csendes. Szinte hangtalanul töltik idejüket a ban­diták. Lőrinczné sem szól. Néha jajgat, sóhajt, de nem szól. Ke­mény, fegyelmezett asszony. Es­teledik. A sötétség hamar lehúz­za redőnyeit. Négyen ismét a helyükön van­nak. A különleges lámpák kigyul­ladnak. A magnószalag pörög, az őrnagy még mindig fáradhatat­lannak látszik. Az ezredes nem mozdul. -Takács már kővé me­redt. — Bagócs alig bírja tartani a fejét. Pedig délelőtt aludtak egy kicsit. Néhány órára a pokró­cok között, a fegyver tusára dől­ve. Addig a rendőr mesterlövé­szek álltak készenlétben. Most újból rajtuk a sor. Ennyit még soha nem tartottak célra. Pokol­nak tűnik ez az idő. Szemeik előtt lidércek, árnyalakok, óriá­sok táncolnak. A furcsa szemüveg is zavarja őket. De kell, azt mondják fontos. Nem lehet le­tenni. Megszólalnak a pincében. Az őrnagy már talpon van. Az ezredes közelebb hajol az erősítő­höz. — Nem bírom. Kimegyek ví­zért. Viszem a fegyvert is. Nem látnak meg. Kúszva megyek. Az asszonyt vidd hátra. Ha meg­támadnak, kinyírom magamat. — Csík, készüljetek! Emeld fel a balkezed, ha érted! Lassan, kísérteiként nyílik a pinceajtó. Csikorog, nyikorog, mintha ezeréves kriptaajtó tá­rulna fel. A kisebbik, a csupasz­képű néz ki az ajtón. A feje már Takács célkeresztjén ül. A má­sikat nem látni. — Figyeljen őrnagy! Csak ak­kor tüzelünk, ha a másikat is látják a mesterlövészek. Takács, rajta van? — Igen ... igen ... — hallat­szik. — Bal kettes, rajta van? — Igen, követem. — Bal egyes ... Jobb kettes, jobb egyes. A másikat várják. Csak parancsra tüzelnek. A fi­úkra nagyon vigyázzanak. Pokolian nehéz percek. De már a döntés, a megoldás pillanatai lesznek. Egy lépés, kettő. Takács követi a célt. A másik mesterlö­vésznek már hátat fordított. Nagy, tiszta célfelület. Csík és Suhajda kap munkát. A két fiú féltérden várja őt, szinte beleol­vadnak a falba, aztán Suhajda kihúzódik a mező felé. A bandi­ta ostoba. Lefekszik a földre, su­tán, gyakorlatlanul kúszik előre. — Most! — ordít az ezredes. — Ugorj, fiam! Suhajda ugrik, mint egy tigris, üt... Csík sújt a pisztolyaggyal Egy hangot sem haüott senki. A másik, a szakállas kiszól az abla­kon. — Oké? — Igen! — suttogja Suhajda és nyomja a földre ellenfelét. Mohát, füvet, zsebkendőt töm a szájába. Tóth Mihály már ott van. Mint­ha vattába csavarva vinnék, mintha vajjal kent deszkalapon csúsztatnák a patak felé a fickót. A másik oldal is él már. Golu- bics kúszik elöl. Utána Angyás. A másik oldalról Csík és Suhajda. Kezükben lámpák, fegyverek. A pinceajtó nyitva áll. Már belát­nak. Koromsötét. Reccsenés. Va­lami megroppant a szakállas talpa alatt. Pici fény villant, fel- parázslik egy cigaretta. Csík tü­zel, A parázsra célzott. Kattan­nak a villanylámpák, de nyom­ban válasz érkezik bentről is. Csak egyetlen lövés dörren, nagy puffanás, sikoltás. A szakállas a földön fekszik, arccal a föld felé. Mellette a fegyver. Suhajda az asszonyhoz ugrik. Abban annyi erő sincs, hogy felálljon. Suhajda ölbe kap­ja. Csík vérzik. Elvágódik. A combját lőtte át a bandita. Es­tében, véletlenül, utolsó reflexé­vel tüzelt. A domb felől minden­ki lefelé rohan. Golubics sírógörcsöt kapott. Az orvos valami keserűvel itatja. Suhajda leül egy kőre, valaki ad neki egy cigarettát. Csík hord­ágyon fekszik. A katonaorvos kötözi. — Semmi baj, ezredes elvtárs, csak a lágy részén szaladt keresz­tül a lövedék. Egy hét múlva táncolhat. » Ilonkával robog a mentőautó. A kisebbik bandita magához tért. Azt a másik orvos istápolja. — Ki csapta le ezt a nyomorul­tat? — Csík, meg én. Miért, talán nem szakszerűen csináltuk? Ké­rem, nekem nem mondták meg, hogy melyik alkatrészét kell el­találni. Én kérem ott csaptam, ahol eredetileg egy kis észnek kellene lennie. Másnap az őrs legénységének fele benn van a kórházban Csík Andrásnál. Zsuzsa az ágyon ül, Maróti Zoltán egy levéllel bajló­dik. Mégegyszer végigolvassa. — Apa, arra kérlek, halasszuk el az utazást tavaszra. Beestem egy gödörbe, kificamodott a lá­bam. Most gyengélkedőn vagyok, de a jövő héten már rendben le­szek. Utána szabira megyek. Vi­szem Zsuzsát, kezdődik neki az egyetem. Ugye, nem haragszol, hogy elhalasztjuk? — Mondd, kérlek Golubics. Verekedtél már te egyáltalán eb­ben a büdös életben? — kérdi Suhajda némi gúnnyal. — Miért kérded, ezt most, és itt? — Csak úgy. Csak azért, hogy besoroljalak. — Igen, verekedtem. Most elő­ször életemben vérre, igazán. Megmondhatom neked, nincs ínyemre. Csak akkor vagyok ben­ne mégegyszer, ha nem tudom elhalasztani máskorra. A Leshegyen megkezdődött a szüret. Ott vannak már az asszo­nyok is. Ilonka éles, csengő han­gon énekel. Petőné hallgatagon hordja a puttonyt. Telnek a ká­dak, folyik a must a prések desz­kái közül. Füstcsíkok szállnak, sült szalonna illata kalandozik messzire. Az öszvérek makacsul' kapálnak, nehéz nekik a kád, nincs kedvük felkapaszkodni a dombra a szőlővel megrakott ta- lyigával. Szabadon futkároznak a ku­tyák. Ahol ilyen sok az ember, ott nem kell vigyázni. Utóvégre nekik is lehet szüret. Legények kergetik az ollóval csattogó lá­nyokat, jó nagyokat sikongatnak. Attól függ ez, melyiket, hol, és ki kapja derékon. Szüretkor nemcsak a bort indítják forrásba, hanem a vért is. De sok szere­lem, de sok házasság kezdődik ilyenkor; szüreten. Franci bácsi hozzálátott. Egye­dül dolgozik, nem is kell neki segítség. Ha megakad, mindig ajánlkozik egy-két \ szomszéd, hogy azt a pár tőkét lekapkod­ják. Akkurátusán, tempósan dol­gozik. Egyedül cipeli a puttonyt, egyedül tekeri a prést is. Nevetve, vidáman szorgoskodik. Az út felől ismerősök jönnek. Az öreg leteszi a puttonyt, elé- bük siet. — András fiam, megjöttél? Gyere, hadd öleljelek meg. Azt hittem nágyobb baj lesz? Min­dent tudok, büszke is vagyok rád ... Derék fiú vagy, — Köszönöm, Franci bácsi. Nem egyedül voltam. Csak azért szaladtunk le, mert Zsuzsa hol­nap utazik. Felkísérem. Nálunk, a szüleimnél lakik addig, amíg én is hazamehetek. Búcsúzkodni jött. Szeretnénk megköszönni, hogy se­gített nekünk. — Az utazás? — néz rájuk kérdőn az öreg. — Majd tavasszal. Meg kell keresni még egy-két dolgot. Ad­digra készen lesz a tanulmá­nyunk is. Legalább két ajándékot / adhatunk apának. Jól tesszük, Franci bácsi? ) — Ügy tegyétek, hogy tisz/s maradjon a lelkiismeretetek, 15 örömet leljetek abban, amit ^ J* lekedtek. Azt meg ne felecUn g hogy Nágel Francit a LesW-#1 • bármikor megtaláljátok! ® VEGE 5'31

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents