Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-07 / 184. szám

1975. augusztus Tr. • PETŐFI NEl'í. r> 3 1 Üj szakmunkásképző iskolák és tanulóotthonok összesen mintegy 400 millió forint értékű beruházással bőví­tik az idén a szakmunkásképzés hálózatát. Ez a jelentős fejlesz­tés is elősegíti, hogy mind több fiatal szerezzen szakképzettséget. Ennek fontosságát támasztja alá az a tény is, hogy az ipari mun­kásoknak jelenleg körülbelül 40 százaléka szakmunkás. Az 1974—75-ös tanévben 267 szakmunkásképző iskolában az I—III. évfolyamon 175 ezer fia­tal tanult. Idén 7 új iskolát ad­nak át, összesen 130 iskolai tan­teremmel bővül a szakmunkás- képző hálózat. Hat iskola a most iparosodó vidéki városokban: Szekszárdon, Berettyóújfalun, Móron, Törökszientmiklóson, Sá­rospatakon, valamint Fonyódon épül, ezek hattantermesek lesz­nek. A főváros legfiatalabb lakó­telepén, Újpalotán 24 tantermes nyomda- és textilipari iskolát nyitnak meg. A tanulóotthoni hálózat bőví­tésénél figyelembe vették a ta­nyavilágból, faluról kikerült és az iparban elhelyezkedni vágyó fiatalokat. Sziekszárdon 450, Sze­geden és Kiskunfélegyházán 200 —200 fiatalt befogadó otthont avatnak. További tanulóotthono- kat építenek az idén Dunakeszin, Veszprémben, Gödöllőn és Pá­pán, ezekben összesen 800 szak­munkástanuló lakhat. A fővá­rosban a Mogyoródi úton a kü­lönböző gyárakban dolgozó szak­munkástanulóknak 800 személyes otthont adtak át, melyekben 500 lányt és 300 fiút helyeznek el. Figyelembe véve a szakmunkás- képzésben részt vevő lányok szá­mának növekedését, az év első felében már átadták Győrben a 150 lányt befogadó tanuló­otthont. Az 1975/76-os tanévben a ter­vek szerint 61 300 szakmunkás­tanuló kezdi meg tanulmányait az iskolákban. Az össztanuló- létszám mintegy 169 000 lesz. Ez némi csökkenést jelent az előző évihez képest, ugyanakkor bővül az iskolai és tanulóotthoni háló­zat. A szakmunkástanulók tehát az eddigieknél még jobb körül­mények között, jobban ellátott intézményekben készülhetnek hi­vatásukra. (MTI) KENDŐ ZETLENÜL: Aluljáró vagy víztároló? , Bűzös pocsolyára emlékeztető szagot áraszt a kecskeméti vasúti kisaluljáró. Oldalfalának talaj­közeli része penészszürke színű és erősen repedezett. Iszapos, nyir­kos volta meg arról árulkodik, hogy itt gyakorta áll a víz. Legutóbb, azon az emlékezetes szombat délutánon, amikor fel­hőszakadásszerű eső zúdult a me­gyeszékhelyre. szemtanúk szerint percek alatt gyűlt össze mintegy félméteres víz a betonépítmény­ben, mely csaknem három napon át szolgált tárolóul. Ennek követ­kezménye az említett orrfacsaró „illat”. Az eset különben visszatérő té­mája lapunknak. Éppen két esz­tendeje — akkor is sűrűn volt nyári záportettük szóvá, hogy a létesítmény vízelvezető csator­narendszere nem működik meg­felelően, s ha jelentősebb csapa­dék. , hull, óhatatlanul megszapo- , rpdik bepne a, víz. Lassú lefo­lyása, ptón .petftg, ,i?zapszőnyeg.b.QT j rítja a betont. E bíráló sorokra máig sem érkezett szerkesztősé­günkbe hivatalos reagálás az il­letékestől, a kecskeméti kommu­nális üzemtől. Még ennél is saj­nálatosabb viszont, hogy a szük­séges műszaki intézkedésre sem került sor. Pedig az aluljáró nélkülözhe­tetlen és eredeti rendeltetése, hogy a forgalmas közút és a vas­út kereszteződése mentén zökke­nőmentessé, folyamatossá tegye a gyalogosközlekedést. Az örven­detesen fejlődő Hunyadivárosból nap mint nap sok százan — köz­tük szép íszámmal kisgyermekei­ket sétáltató, cipelő szülők és a környéken lakó idős emberek — jutnak igénybevételével rövid úton Kecskemét centrumába, egyéb városrészébe és vissza. Hogy akkor mit tesznek, ha az aluljáróban víz található? Hasz­nálják az országutat. Jóllehet, e kényszerkitérő nem éppen ve­szélytelen. A környékbeli lakosok körében köztudott, hogy a felújítás cél­jából hosszabb ideje lezárt váro­si nagyaluljáró egykori közle­kedői is zömmel ezen az útvo­nalon (Czollner köz—Kandó Kál­mán utca) járnak. Következés­képp számottevően megnőtt az itteni gépjárműforgalom. Autó­buszok, teherszállító gépkocsik, munkagépek, személyautók stb., haladnak mindkét irányban. így hát a keskeny és néhol gidres- gödrös út szélén egy szabadon maradt keskeny sávon muszáj a gyalogosoknak jönniük-menniük. Tették ezt a hét eleji forgalmi csúcsidőben is. A többség simán átjutott a so­rompó másik oldalára. Néhányan azonban megbotlottak. E sorok írójp, lqjfa a kicsinyét kqrján, vi­vői fiatal édesapy^t,f ,^ki lépését elvétvén egy mögötte guruló, te­hergépjármű elé tántorodott. A sofőr lélekjelenlétén, no és a kitűnő fékberendezésen múlott, csak, hogy nem következett be a tragédia. De vajon ilyen szeren­csésen végződik-e minden hason­ló eset? Jelenleg használható a kisalul­járó. De meddig? Amíg egy újabb zápor végig nem söpör a környéken. Akkor aztán ismét víztárolóvá változik és megint az úttest szélén, a testi épségüket komolyan veszélyeztetve kényte­lenek közlekedni a gyalogosok. Ezek után úgy gondoljuk, nem tűr halasztást a vízakna megja­vítása, amely a hét éve átadott létesítmény műszaki állapotának további megóvása érdekében is indokolt! Velkei Árpád Egy kirándulás előnyei - és a javaslatunk Az életszínvonal a Szovjetunióban A szovjet emberek reáljöve­delme az idén az előző évihez viszonyítva 5 százalékkal emel­kedik. Teljesül tehát az a terv, amelyet a szovjet kormány a termelésben dogozó munkások és műszakiak bérminimumának emelése érdekében a jelenlegi időszakra dolgozott ki. Ezzel egyidejűleg- a népgazdaság va­lamennyi ágazatában megszün­tetik a legalacsonyabb bérek adóztatását, és több mint egy- harmadára csökkentik a középső bérkategóriákba tartozó dolgozók egy részének adóit. Emelkedni fog a nem terme­lői szférában dolgozók munka­bére is. Ez az intézkedés min­denekelőtt a Távol-Északon, a Távol-Keleten és Szibériában valósul meg, később pedig a Szovjetunió többi körzetét is érinti majd. Országos viszony­latban a munkások és az al­kalmazottak átlagos havi bére 3 százalékkal, a kolhozparaszto­ké pedig 5 százalékkal emelke­dik. A társadalmi fogyasztási alapok is növekednek: összvo- lumenük egy főre számítva, az előző évi szinthez viszonyítva 6,4 százalékkal nő. A Szovjetunióban a munka­bérek emelését nem kíséri az alapvető élelmiszerek és a tar­tós fogyasztási cikkek árának emelkedése, s a lakbérek és a kommunális szolgáltatások bére is már több évtizede változat­lan. (BUDAPRESS—APN) Többször és több formában megfogalmazódott, hogy a KISZ- ben erősíteni kell a mozgalmi vonásokat; a tartalmasabb mun­ka érdekében kívánatos az emberi kapcsolatok elmélyítése. Ennek meg kell találni és meg kell teremteni a fórumait, mert nem kevesebbről van szó, mint az ifjúsági mozgalomhoz kötő­dés érzelmi oldalának az erősí­téséről, amely az eszmei-politi­kai kötődés minőségét és tartal­mát mélyíti el. A KISZ Kecske­méti Városi Bizottsága például ennek érdekében háromnapos kirándulást szervezett az alap­szervezeti titkárok részére. Csaknem százan foglalták el helyüket az autóbuszokban és irány az Északi Középhegység: Eger és a felsőtárkányi szállás­hely. A három nap programját csak azért sorolom fel, ha va­lahol e jó példát követni sze­retnék, hát legyen minta. Eger: városnézés — túra Szil­vásváradon. Másnap: irány Agg­telek (barlanglátogatás) — Mis­kolc-Tapolcán fürdés — este Egerben a Szépasszony völgyé­ben vacsora, klubest. Harmad­nap: a „Vörös Hadsereg nyomá­ban” harci túra Felsőtárkánytól Síkfőkútig, 16 kilométeres tá­von : ügyességi és szellemi ve­télkedő. A tájak szépségén, a történel­mi nevezetességek megtekinté­sén túl az ismerkedés élménye volt az, ami miatt érdemes és hasznos volt részt venni a ki­ránduláson. Szövetkezetek, ipari üzemek, vállalatok és a legkü­lönbözőbb intézmények ifjúsági vezetői ‘tölthettek el együtt há­rom napot és a túrán kipróbál­hatták, hogy mint titkárok, szer­vező titkárok, kulturális fele­lősök együtt mit tudnak, milyen összetartó közösség szervezésé­re képesek. Természetesen az effajta együvétartozásnak a moz­galmi éményén túl más haszna is van. A kirándulás új mozgal­mi évben volt, amelyen az új vezető és az ismét bizalmat él­vező régiek találkoztak, ismer­kedtek, teremtettek kapcsolato­kat. v Az alkotó együttlét eme for­máit is bátran javasolni mer­jük például a nagyközségi KISZ- bizottságoknak, amelyen belül termelőszövetkezeti, ÁFÉSZ, esetleg ipari üzemek alapszer­vezetei dolgoznak együtt. De nem haszontalan talán az sem, ha néhány környező falu alap­szervezetei kirándulnának így, mint a kecskeméti városi KISZ- titkárok. Csató Károly • Az 5. számú csoport a Vörös Hadsereg nyomában szervezett harci túrán. Síkfőkútig még hátra volt 12 kilométer és sok-sok akadályt kellett leküzdeni. 2 személyes szerkesztőségi ülés A látogató filigrán termetű, élénk mozgású hölgy. — Nem is tudom, hogy ma­gyarázzam meg — kezdi kedves zavartsággal. — Nincs nekem semmi problémám ... Nem azért jöttem fel a szerkesztőségbe... Csak egyszerűen beszélgetni. Mint olvasó. Fejét kissé félrehajtja, szá­ján, szemén kérő, várakozó mo­soly. Mintha mondaná: „Ugye, nem haragszanak ezért?” Már miért is haragudnánk. Ismerkedünk. A vendég: Bába Viktória nyugdíjas tanárnő. Vagy féltucat nyelvet tanított; és többfelé az országban. Elsők között volt, aki középiskolában az orosz nyelv oktatását is el­kezdte a felszabadulás után. — Pedig még tankönyv se volt. Csupán pár órával jártam előbb­re tanítványaimnál. Valamiféle századeleji orosz nyelvkönyvre támaszkodtam. Némelyik betű alig hasonlított mai formájára. Meg a furcsa írásjelek. Aztán tanári vizsgát tett orosz­ból is. Jelenleg franciát tanít a TIT tanfolyamán. Mindjárt hozzáteszem, hogy Kecskeméten. Mire észrevettem, már ki is tapogatta külpolitikai olvasott­ságomat. — Olvasta Pethő Tibor köny­vét Amerikáról?... Es a Hor- vát Jánosét Kubáról?... Ha nem, jószívvel ajánlom. „Hoppá ” — jöhetne a számra Hofi Géza „kapcsolást” jelző ki­fejezése, de már is lapunk a téma. A hűséges olvasó jóakaratú felvetései következnek. — Amikor valamely új — vagy akár régi — kecskeméti létesítményről írnak, közöljék azt is, hol található az a város­ban. Mi, nyugdíjasok el-elsétál- gatunk szép időben, és kedvünk támad, hogy „maszek alapon” is megtekintsük azt az új ob­jektumot. De ha nem tudjuk az intézmény „címét”, merre in­duljon az ember? — Erre nem is gondoltunk. Mivel nekünk, akik jelen va­gyunk az avatáson, természetes* hogy mindez „Kecskeméten” történik. Azt hisszük, ennyi jnin- denkinek elég. A vendég szemében derű nyí­lik. Könyökét a fotel támlájára, állát kezére támasztja. Tekinte­tében a pedagógus kíváncsisága: „Érti a gyerek, mit akarok mondani? Akkor menjünk to­vább.” — De a cím se minden. Min­ket, idősebb kecskemétieket — sajnos — az se mindig igazíta­na el... — Törékeny keze mu­tatóujja előre mozdul. — Mond­ják, miért kell annyi régi ut­canevet megváltoztatni? Néme­lyiket — mint a Nagykőrösi ut­cáét — oda-vissza, mert rájöt­tek, hogy a lakosság nem tágít a megszokott és jó elnevezés­től. Annyi új városnegyed épül, számos új utcával, van tehát minek új nevet adni... Mert ugyanakkor a Műkertvárosban és Szeleifaluban számozott ut­cák vannak. A tanárnő kis arca félig el­bújik behajlított ujjai mögött. Szemében játékos kíváncsiság: „Érzed-e a furcsa ellentmon­dást?” Eszembe jut, hogy a kecské­mét városi párt-vb július 4-i ülésén arra kérték a városi nép­frontbizottságot, hogy működjön közre a még számozott utcák el­nevezésében. Szinkronban a közvélemény­nyel. Különös „szerkesztőségi ülés”: egy újságíró —• egy olvasó. Emlékszünk, hányszor ígérték már, hogy .megszüntetik a Le- ninváros Y v füstszennyezését? ... Figyeltünk-e arra, hogy .nyári ingekből télen van nagy válasz­ték — szúnyoghálót is télen le­het kapni?... Nem lehetne ki­függeszteni Kecskemét térképét a központban, mondjuk az autó­busz-állomáson vagy a tanács­háza oldalán, mint régen is volt ? ... Mikor épül a, hírős vá­roshoz méltó könyvtárépület?... Miért kevés a vezércikk?... Miért nincsenek intézményeink bemutatására bizonyos napok, például szombat, vasárnap, nem­csak a „szentek”, hanem a la­kosság részére is? Valamennyi kérdés — mind­megannyi tipp: van miről írnia az újságnak. Népszerűek a me­gyét, tájainkat, nevezetes helye­inket bemutató sorozatok. Miért nem lehetne rendszere­sen foglalkozni a szocialista ma­gatartás témakörébe tartozó kér­désekkel ? Olyan „részletekkel” •is, hogy például nem egyszer képtelenek vagyunk udvariasan megszólítani egymást. — Bemegyek panaszommal egyik hivatalunkba. Mondom, mi járatban vagyok. Egyik al­kalmazott, almahámozás köz­ben, unottan odaveti: „Nem ránk tartozik”. Hát kire? Hova men­jek? Eddig is innen oda, on­nét amoda küldözgettek. „Mit tegyünk, mama?” — tárja szét karját a másik. Ketten vannak, s ugye, milyen hatalmas HIVA- TAL-t tesznek ki? Ekkorra fe- jembe szaladt a vér. Mi az, hogy „mama”? Se rokona, se bizalmas ismerőse, se alárendeltje nem vagyok. Nem erről van szó, hogy a mama megszólítás a ma­ga helyéh, idején és megfelélő; környezetben ne lehetne elfogad­ható. De még ott is számít a hangsúly... Igyekezett megértetni az al­kalmazottal, miért volt sértő a viselkedése. De még annak állt följebb: „Hát minek szólítsam, talán nagyságosasszonynak?” — gúnyolódott. — Ezért javaslom, foglalkozza­nak az egymás közti érintkezés kulturált módjaival is. Ne pa­pázzanak, mamázzanak le embe­reket, amikor olyan szép és egyszerű megszólítással illenék felvenni a párbeszédet ismeret­lennel, hogy asszonyom vagy uram. De még egyszerűbben így: Kérem. Mint ahogy a Szovjetunióban is legfeljebb grazsdanyin vagy grazsdanyka jár az ismeretlen megszólítására. ... A kétszemélyes szerkesztő­ségi ülés véget ért. Tóth István Éii A Kaukázustól délre (1.) • Jereván városközpontja, a Lenin tér. * (A szerző felvételei) Az A rar át lábainál Hegyországnak, , kőországnak, vagy a vizek országának nevez­zem örmány országot? Nehéz el­dönteni. Hiszen égbe nyúló he­gyei 3—4000 méter magasak, te­tejüket örök hó borítja. A repü­lőgépről különösen szép látványt kínáltak, s a hegyek, a földek sok-sok követ rejtenek, amit az örmények bőven fel is használ­nak. A városok, falvak házainak homlokzatát, a legnagyobbakét is, trahit és tufa borítja: rózsa­színű, okker- és narancssárga, szürke, fekete: a szivárványnak majdnem valamennyi színe meg­található. A kő jelen van mindenütt: az Ararát völgyének szőlőskertjeiben csakúgy, mint a lankás hegyol­dalak lépcsőzetes legelőin. Nehéz munkával kell azokat eltávolíta- niok a földek művelőinek. Ott ta­láljuk a követ Jereván és az or­szág más városain, utcáin, tere­in: művészi faragások, remekmű­vű szoboralkotások, díszítések alakjában. S a víz találkozása a kővel: sok-sok ivókút, szökőkút — mindmegannyi kőcsipke költe­ménnyel díszítve. A vizek védelme A víz, a drága víz, amelyből oly sok van és mégis kevés. A világ egyedülálló vízbőségű he­gyi-tava a 2000 méter magas­ságban levő Szevan, amely hosz- szúságát tekintve a mi Balato­nunkkal vetekszik, ám annál sok­szorta szélesebb: a 30—50 kilo­métert is eléri. Mélysége néhol 30 méter. Kristálytiszta vizét hét folyó és számtalan hegyi patak táplálja, hogy azután a Razdan folyón épült csatornán át erőmű­vet hajtson és ellássa az életet adó vízzel Jerevánt és a dúsan termő Ararát völgyét. Kitűnt azonban, hogy túlságo­san bőkezűen használták fel a Szevan kincsét és a tó vize apad­ni kezdett. 19Ífc8, a csatorna meg­épülése óta ném kevesebb mint 18 m-t süllyedt a víztükör. Ez pe­dig nagy veszélyekkel jár: meg­bontja a tó biológiai egyensú­lyát. A szevani hidrobiológiái intézet fiatal 35 éves igazgatója, a biológiai tudományok kandidá­tusa, Ogancsejan Rafael látoga­tásunkkor elmondotta, hogy a közeli Árpa folyó vizét juttatják majd el — igaz nem kis nehéz­ségek árán — a Szevanba és ez — a tervek szerint —, 10 év alatt 4 méterrel emelni fogja a víz felszínét. A természet kincseire vigyáznak Örményországban. De legjobban az emberre. Er­ről győződtem meg a Jereváni Városi Tanácsban, ahol Saginjan Eduard vb-elnökhelyettes, Bag- ramjan Garacsi vb-titkár és munkatársai elmondották, mi­lyen hatalmas munka folyik, hogy a lassan' millióssá növő fő­város lakosainak kényelmét, la­kás. és életkörülményeit javít­sák. Az építés mesterei Külön érdekességet jelentett számomra látogatásom a két Szaakjan testvér, Ruben és Alekszandr és Sahnazarjan Szer- gej mérnökök vezette speciális tervezőirodában. Ott megmutat­ták nekem az általuk kidolgozott építési módszer makettjét. Az új eljárás lényege, hogy az épület alakjának megfelelően függőle­ges oszlopokat, a leendő épület közepére pedig liftszerű aknát állítanak fel. Az egyes emeletek padozatát a földszinten készítik el, majd az oszlopokon elhelye­zett nagy teherbírású (egyenként 50 tonna kapacitású) elektrome­chanikus emelők segítségével, központi irányítással felemelik. Mi a módszer előnye? Kérdé­semre elmondották, hogy ezzel a módszerrel bármilyen magas és tetszés szerinti alakú épületet le­het emelni. Az építési költsége­ket 15 százalékkal csökkenti, ke­vesebb az acél- és cementfelhasz­nálás és amellett az épületek ab­szolút földrengésbiztosak, ami itt nagyon fontos, lévén Jereván és környéke szeizmikus terület. Láttam is később néhány, ilyen módszerrel épülő, vagy már kész lakóházat, valóban a szemet is gyönyörködtetik. Mert Jereván épül. Évente 10 ezer család jut új lakáshoz, készül a metró első 6 km-es szakasza, bővítik a víz-, gáz- és úthálózatot s fásítának, hatalmas parkokat létesítenek. Mindezt a legfőbb cél, a dolgozó, küzdő és az egyre szebbre törő ember érdekében. Gáti István • A Szevan-tó a világ egyik legnagyobb hegyi tava.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents