Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-09 / 159. szám

1975. július 9. • PETŐFI NÉPE • 3 A kongresszus előkészületeiről tárgyalt a Szakszervezetek Országos Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról.) A tanácsülés ezután rátért na­pirendjének, a magyar szakszer­vezetek XXIII. kongresszusa elő­készületeivel kapcsolatos kérdé­sek tárgyalására. A SZOT 1974. október 7-i ülésén határozta el, hogy 1975-ben újjáválasztják a szakszervezeti szerveket és ösz- szehívják a magyar szakszerve­zetek XXIII. kongresszusát, amelyre előreláthatólag decem­berben kerül sor. A kongresszusi előkészületekről a SZOT elnöksége nevében Her- czeg Károly, a SZOT titkára szá­molt be. Elmondotta, hogy a szakszervezeti bizalmiak és he­lyetteseik, valamint a munkahe­lyi bizottságok választása már befejeződött, az -egész országban folyamatban vannak az alapszer­vezeti választások és megkezdő­dött a középszervek választása is. A szakszervezetek központi ve­zetőségei most készítik elő kong­resszusukat, s megkezdődtek a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusának előkészítő mun­kálatai is. A párt XI. kongresz- szusát megelőző és azt kísérő kedvező politikai légkör a szak­szervezeti munkában is érezteti hatását, jó feltételeket teremt a szakszervezeti feladatok haté­kony végrehajtásához. Részletesen szólt a szakszerve­zeti demokrácia fejlesztéséről, á többi között arról a tervről, hogy erőteljesen növelik majd a szak- szervezeti bizalmiak munkájának jelentőségét. Ha a szakszerveze­tek kongresszusa ehhez hozzájá­rul, úgy a jövőben a bizalmiak testületként is működni fognak. A szakszervezeti bizottságok és a vállalati szakszervezeti tanácsok minden lényeges döntés előtt ki kell, hogy kérjék majd e tanács­adó testület véleményét, s a bi­zalmiak útján kell majd tájé­kozatniuk a tagságot a szakszer­vezeti élet valamennyi mozzana­táról. Ezzel tovább nő a szak- szervezeti tagság részvétele a ve­zetésben, a vezetők közelebb ke­rülnek a tagsághoz. A beszámolót vita követte; az elnökség beszámolóját a tanács­ülés egyhangúlag jóváhagyta. A tanácsülés ugyancsak jóvá­hagyta a SZOT 1975. évi máso­dik félévi munkatervét. (MTI) Négyszáz bejelentés érkezett az IKV-hez A belvízkárok felmérése még tart a megyeszékhelyen falai megrepedeztek, s a lakás életveszélyessé vált. A tűzoltók és a katonák nagyon gyorsan és emberségesen dolgoztak, mentet­ték meg ingóságaikat. Főzési le­hetősége biztosítva van, s már „otthonosan” berendezkedtek, a padlót fel is súrolták. További sorsuk egyelőre még bizony­talan, de nagyon bíznak a ta­nács segítségében. Mester István és felesége négy apró gyermekükkel szintén eb­ben az iskolában talált mene­déket. A Cserép utca 45. szá­mú házból költöztették őket ide, mert a mennyezet leszakadt. Mint Mester Istvánné elmond­ta, jobb itt az iskolában, hiszen régi lakásuk — egy cementpad­lás helyiség — ahol albérletben laktak, nem volt egészséges. Na­gyon bízik abban, hogy népes családjával mielőbb megoldják gondjaikat. Egyébként előttünk jártak ott a városi tanács szo­ciálpolitikai csoportjától, s va­lamennyi kiköltöztetett kétezer forint gyorssegélyt' kapott. A kiköltöztetett családok kö­rülményei nem mondhatók rossznak, bár néhány ingóságuk, főleg a ruha- és ágyneműjük átázott. A gyermekek étkezteté­se, tisztálkodása biztosítva van. Utunk következő állomása a leginkább veszélyeztetett Külső- Máriaváros volt. A 36. számú házból Szabó Pál és családja va­lamennyi ingóságát az udvarra rakta, mert félnek, hogy meg­csúsznak az épület falai'. Egye­lőre még várnak az elköltözés­sel, de ha újabb, nagyobb eső­zés jön, ők is számítanak a szükséglakásra. Fábián Lajos, a Külső-Máriaváros 34/d. számú ház tulajdonosa a hétfői napot a helyreállításra, illetve a fel­gyülemlett és a kertben maradt víz levezetésére fordította! A kertet ugyanis még térdig érő víz borította, s csatornát ásott, hogy a vizet a mélyebb fekvé­sű rétre vezesse. A réten a tűz­oltóság nagyteljesítményű, — háromezer liter/perc — szivaty- tyúja dolgozott, átemelve a bel­vizet a levezető csatornába. Kecskemét belvíz sújtotta te­lepülésein — a gyors és eredmé­nyes vízszivattyúzás ellenére — a helyzet tulajdonképpen most érkezett kritikus szakaszához. A vert- és vályogfalú házak meg­roggyanására, repedéseire ezután lehet számítani. Gémes Gábor Kedden reggel a Kecskeméti Városi Tanács belvízvédelmi operatív bizottsága Gódor József tanácselnök vezetésével tartott ülést, amelyen az egyes reszort- felelősök beszámoltak a végrehaj­tott intézkedésekről. Itt tudtuk meg, hogy hétfőn elrendelték a II. fokú belvízvédelmi készült­séget, s 22 kárbejelentés érke­zett. Az Ingatlankezelő Vállalat igazgatója elmondta, hogy az esőzések után négyszáz bejelen­tés érkezett mennyezetbeázásról, vízszivárgásról, pince elöntésről. A jelentések szerint Kecskemét veszélyeztetett pontjairól a bel­víz a nagyarányú szivattyúzás és a nap szárító hatása követ­keztében valamennyi helyről le­vonult, ennek ellenére, a továb­bi károk megelőzése céljából, gyors intézkedéseket tesznek a magas talajvíz elvezetésére. Az operatív bizottság ülésén elmondták, hogy a Közegészség- ügyi ®s Járványügyi Állomás kedden elvégzi a korábban víz­zel borított helyek és lakások fertőtlenítését, a Tisza Kunsági Vízműtársulás pedig felajánlot­ta. hogy saját költségén vízte­leníti a Műkertvárost. Az Or­szágos Takarékpénztár kecske­méti fiókjánál 130 ezer forintos felső határig kamatmentes hi­telt nyújtanak a belvíz sújtotta házak tulajdonosainak, a lakó­épületek helyreállításához. Eh­hez azonban a tanács megbí­zottja által kitöltött adatlap és vázlat sükséges. A károk felmé­rése még tart, s feltehetően csak pénteken állnak végleges adatok rendelkezésre. Hétfőn délután ellátogattunk a Halasi úti iskolába, ahol a ki­telepített családok ideiglenes otthonra találtak. Szakállas Fe- rencné, aki a Csókás József ut­ca 15. számú házból költözött ki három kiskorú gyermekével és felnőtt testvéreivel, elmondta, hogy a régi építésű vályogház • Mester István és felesége négy apró gyermekével a Halasi úti is­kolában talált ideiglenes otthonra. 9 Szabó Pálék a Külső-Máriaváros 36. alatt készen állnak a kiköltöztetésre. • Fábián Lajos árkot ás a víz elvezetéséhez, előt­te a korábban csónaknak használt teknő. (Tóth Sándor felvételei) Előtérben a népművészet Szegeden kongresszus— Kalocsán fesztivál Az értékes népi hagyományok megőrzésének, a népművészet termékeny továbbélésének fontos eszközei világszerte a különböző folklórfesztiválok. Erről beszél­gettünk Vásárhelyi Lászlóval, a Népművelési Intézet munkatár­sával, aki a Duna menti fol­klórfesztivál kapcsán egy érdekes eseményre hívta fel a figyelmet: — Szegeden, július 21—22—23- án ülésezik a nemzetközi fol­klórfesztiválokat rendezők világ­tanácsa, amelyen a négy konti­nens harminckét, hivatalos kül­dötte vesz részt. Vásárhelyi László elnökségi tagként lesz jelen a tanácskozá­son, amely a nemzetközi felsza­badulási néptáncfesztivál Dóm téri gálaestjével kezdődik, majd a kongresszus küldöttei 24-én reggel indulnak Szegedről Kalo­csára, hogy testületileg tekintsek meg az V. Duna menti folklór­fesztivál megnyitóját. — Elégedett-e az idei rendez­vény programjával? — Igen, mert úgy érzem, hogy tartalmas és arányaiban is ki­fogástalan. — Mit vár a fesztiváltól? — Elsősorban az alapkoncepció folytatását. Azt, hogy a Duna mentén élő, sokarcú népek ke­rüljenek még közelebb egymás­hoz dalaik, táncaik, művészetük révén. Ezt a célt szolgálja a ma­gyar és a magyarországi nemze­tiségi együttesek szereplése mel­lett a környező országok népei­nek, illetve a magyarlakta terü­letek legjobb együtteseinek a meghívása is. Az idén először már nemzetközi díszítőművészeti kiállítást is rendeznek. Mindeb­ből az következik, hogy a fesz­tivál helyes úton jár, a népmű­vészet egyre több területéi igyek­szik felölelni. És egyre hatéko­nyabban keresi a választ arra, hogyan lehet átültetni, alkalmaz­ni. hasznosítani a népművészetet napjainkban. V. Zs. Nehéz nyár A nyár a parasztembernek sosem volt könnyű. Egy aratás alatt nemcsak a kaszás, de a marokszedő is könnyen leadott a súlyából — ha ugyan volt miből — öt-hat kilót. Aki cséplőgéphez szegődött el, hogy családjának az egy esztendőre való kenyeret megkeresse, virra­dattól napnyugtáig dolgozott, görcsberándult, feszülő inakkal hajtotta magát, lettlégyen gép­etető vagy töirekhordó, kazlazó. A szőlőművelőnek a rézgálic meg az oltottmész marta fel a bőrét, a permetezőgép törte fel a hátát, hogy a „peronosztói” mentse, ami menthető. A gyü­mölcsszedők már hajnalban tol­ták a megrakott talicskát a piacra, néha többször is fordul­tak, amikor kelendő volt a por­téka. De előfordult az is, hogy inkább az árokba öntötték, a visszadobott árut, mert nem volt érdemes hazacipelni újra. Ilyen­kor bűzlött a konzervgyár kör­nyéke a rothadó paradicsomtól, a veszendőbe menő termékektől. A/Iai ember számára szinte hihetetlennek tűnik, ép­pen ezért talán érdemes felidéz­ni annak az újságcikknek né­hány részletét, mely a Magyar Nemzetben jelent meg 1939 jú­lius elején. A cikk címe az volt: Ki egye meg a magyar gyümöl­csöt? Arról szól, hogy Kecske­mét új kisgazdapárti követe az új országgyűlés első interpellá- ciós napján sietett megkérdezni a földművelésügyi minisztertől, hogy ki veszi meg a magyar gyümölcsöt? Erre a sürgősnek jelzett interpellációra az a kö­rülmény szolgáltatott okot, hogy Kecskeméten a bőségesnek ígér­kező gyümölcsterméssel kapcso­latban értékesítési katasztrófá­tól tartottak. A továbbiakban a szerző — Körösi Nagy Lajos — ar­ról írt, hogy alig indult meg a szezon Kecskeméten, máris lezajlott az első krach. Június 23-án voltak órák a kecskeméti exportpiacon, melyekben a leg­nemesebb m.agyar gyümölcs — a nagyszemű körösi meggy — eladhatatlan volt. Később azt panaszolta, hogy június utolsó hete a teljes lanyhaság jegyé­ben zajlott le a piacon. A fel­hozott • barack fele rendszeresen eladhatatlan volt. Az okokat ku­tatva a külső piac „bedugulá­sát” és a belső piac hiányát, elégtelenségét jelölte meg. Hogy mi volt a miniszteri vá­lasz? Ismertette a kiviteli le­hetőségeket, a választ a képvi­selőház tudomásul vette és „ez­zel a gyümölcsértékesítés prob­lémája lekerült a parlament na­pirendjéről”. Nehéz nyarakat idézni nyilván lehetne még abból az 'időből, s a későbbiek közül is. A nyár a parasztember számára sosem volt könnyű. A dolog nagyfokú leegyszerűstése lfjnne, s nem is felelne meg a tényeknek, ha azt mondanánk, hogy a megvál­tozott társadalmi viszonyok és gazdasági körülmények egysze­riben megoldottak minden ne- nézséget. I gaz, hogy megszűnt a lá- tástól-vakulásig tartó, tes­tet sanyargató aratás és cséplés, a kertészeket, szólőművelőket is nagy teljesítményű gépek segítik. Ha időnként adódnak is .értéke­sítési, felvásárlási gondok, ezek egészen más jellegűek, mint a hajdanvolt újságcikkben olvas­hattuk. A belső vásárlóerő ösz- szehasonlíthatatlanul nagyobb az akkorinál. Olyasmi, hogy a ter­mény árokba kerüljön, szinte elképzelhetetlen. Sokszorosa el­fogyna annak, mint ami terem. A nyár mégis rendszerint nehéz, mert a mezőgazdasági termelés — s ezzel összefüggésben a ter­mékek feldolgozása — nem füg­getlen az időjárástól. Könnyít a gép, sok terhet levesz az mber válláról, de nem old meg min­dent. A gyümölcsfélék szedését is kézzel kell elvégezni, a ker­tészetben megtermett szép árut csak a ember tudja gondosan kiválogatni. Mindezekből következik, hogy a betakarítás évadja a mező- gazdaságban még ma is — s ez bizonyára így lesz még sokáig — a megfeszített munkák, a hősi erőfeszítések időszaka. S különösen az, ha — mint most és már jó néhányszor — az időjárás szeszélye újabb és újabb akadályokat gördít az emberek elé. Nincs szomorúbb látvány, mint a beérett, dús kalászú, majd a vihar által összekuszált, pásztázó esőtől földrevert ga­bonatábla. S mégis, ezt a gabo­nát is be kell takarítani, raktá­rozás előtt meg kell szárítani. Mekkora erőfeszítést kíván ez a kombáj nőstől, szállítómunkástól! Csak elismeréssel lehet szólni azokról, akik nem hátrálnak meg, s minden percet kihasznál­nak, amikor az idő engedi, két­szeres erőfeszítéssel végzik mun­kájukat. hogy pótolják a ki­esést, az elmaradást. \ jelek azt mutatják, hogy nehéz nyárnak nézünk elébe. Sok helyen feltörtek a belvizek, s az országban a fo­lyók vízszintje is aggasztóan megnövekedett. Miközben a dol­gozók egy része jól megérdemelt pihenőjét tölti, nem kevesen éj­jel is talpon vannak, gátakra vigyáznak, szivattyúkat kezel­nek, levezető árkokat ásnak. Bi. zonyára nem túlzott kívánság, ha azt mondjuk: készüljünk fel a fokozott összefogásra. A meg­termelt értékek nem mehetnek veszendőbe! T. P. A korszerűsítés gazdái A gazdasági fejlődés alapvető és állandó feltétele a termelés — a termelési szerkezet, a termék­összetétel __ korszerűsítése. Ez f üggetlen attól, hogy akarjuk-e, vagy nem kívánjuk. Kényszer, ami elől nem lehet kitérni. Adós­ságainkat — elmaradásunkat — e tekintetben élesen megvilágí­totta tőkés külkereskedelmünk­ben a cserearányok romlása. Szelektív fejlesztés Napjainkban, okkal, joggal, sok szó esik a szelektív fejlesztési politikáról, azaz arról, hogy nem vagyunk képesek — s nincs is szükség rá —, az ipar vala­mennyi területét, főbb termék- csoportját fejleszteni. Rangsorol­ni kell __ s ezt teszik egyebek k özött a központi fejlesztési prog­ramok —, s ha ez megtörténik, akkor a központi és vállalati döntések és intézkedések végre­hajtásában sűrű fonattá válnak a különálló szálak, amelyek ön­magukban esetleg jelentéktelen­nek tűnnek. Itt a bökkenő: A vállalatok le nem becsülhető cso­portjánál ugyanis azt gondolják: először tegye le a központi irá­nyítás a garast, s majd azután mi is odahelyezzük a magunkét. Valóban vannak teendők, melye­ket csakis a központi irányítás láthat el. Így például a termelési szerkezetet döntően befolyásoló programok kijelölése; a helyesen kialakított és alkalmazott ösz­tönzőrendszer; a nemzetközi munkamegosztás népgazdasági feltételeinek megteremtése, illet­ve a nemzetközi együttműködés kereteinek bővítése; a tudomá­nyos kutatás szétaprózottságának megszüntetése... Hosszú lenne a felsorolás. Ám legalább ilyen terjedelmesnek bi­zonyulna az, amit a vállalati te­endőkről mondhatnánk. Hiszen például a kutatási eredmények gyorsabb alkalmazása már öt­vözi a népgazdasági, iparági és vállalati feladatokat. Fél kézzel nem lehet Ahogy a licencek, gyártási el­járások átvétele, meghonosítása, a szabványosítás kiterjesztése szintén csak úgy képzelhető el, hogy ki-ki megteszi azt, ami módjában áll. 1977. végéig évi 1,5 millió négyzetméter könnyűszerkezetes épület összeszerelését lehetővé te­vő kapacitást kell megteremteni. Erről a kormány határozott. A minisztérium teendője volt an­nak biztosítása, hogy e program­ban a nemzetközi együttműkö­dés megfelelő súllyal jelen le­gyen. Itt alakították ki a Szov­jetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország e té­mában illetékes szerveivel a kap­csolatokat, s döntöttek egy nagy jelentőségű licencvásárlásról. Ami ezután következik — a „hogyan” —, az a vállalatok dolga, felelős­sége, kötelessége. Mert hiába minden erőfeszítés, ha a válla­lat nem teremti meg az új tech­nológia fogadásának feltételeit, ha örökös termelési zavarokkal küzdve lökésszerűen bocsátja kj az egyes — de az építmény egé­széhez nélkülözhetetlen _ szer­k ezeti elemeket, vagy szerelvé­nyeket. Azaz: fél kézzel nem me­gyünk semmire, akár az irányí­tás, akár a vállalat „fél kezéről” legyen szó. A két kéz együtt: ez ér, érhet sokat. A gyorsítás jogos igénye A Budapesti Nemzetközi Vá­sáron legutóbb 350 új termékkel szerepelt a kohó- és gépipar. Te­kintélyes számnak tűnik, ám va­lójában csupán tíz százaléka a tárca vállalatai által fölvonulta­tott áruknak. Igaz, a régebbiek között is lelhettünk korszerű — többször díjazott — cikkeket, ám mind a tízszázalékos arány, mind a korábban sikert elért gyártmá­nyok tömegesebb előállításának késedelme arra figyelmeztet, hogy baj van a lépések ritmusával, lassan követi egyik a másikat. Ne becsüljük le azt, ami eddig történt. A vegyiparban több gyártmánynál a nemzetközi mun­kamegosztás segítségével kiala­kult, kialakul az a termelési nagy­ság, ami a gazdaságosság, a ked­vező termelési szerkezet feltéte­le. Eredményes a központi fej­lesztési programok egészének vég­rehajtása, a közelmúltban írták alá azt a megállapodást, amely tolóhajók, úszó- és portáldaruk nagy darabszámú — tehát gaz­daságos — előállítását teszi le­hetővé szovjet megrendelésre, s a gyártásfejlesztésben közremű­ködnek szovjet vállalatok is. Ne maradjon papíron Kiragadott példáink sejtetik, sokágú a haladás. Ösztönzik ezt azok a minisztériumi utasítások is, melyek a vállalatok köteles­ségévé tették, hogy termelési szerkezetük fejlesztésére és — legalább ennyire lényeges! —, a gazdaságtalan termelés csökken­tésére ötéves tervet dolgozzanak ki. E helyi programok termé­szetszerűen feltételezik központli intézkedések sorozatát is — így az ösztönző-, szabályozórendszer különböző elemeinek változtatá­sát —, de csak ott válhatnak igazán a cselekvés forgatóköny­vévé, ahol a terv készítői fölis­merték: ők is gazdái, jogosult­jai és haszonélvezői a termelési szerkezet korszerűsítésének. M. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents