Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-05 / 156. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1975. július 5. • — Lássuk, ki mosdik legügyesebben! — szóit a fo toripor tér. Mire mindenki abbahagyta. Egy-két kislány azért folytatta — becsületből. (Tóth Sándor felvétele.) Habár mint újságíró csak hallgatóság voltam azon a duna- pataji rétegtalálkozón, „szurkolni valóm" nekem is volt. No nem azért, mert még nem tudtam, miként jutok vissza idejében a szerkesztőségbe _ úgy alakulván a járműviszonyok. Egyszerűen izgalmas volt számomra, hogy a viszonylag „szokványos" rendezvény egyes mozzanatai között és mögött, egy látszólag kis ügyben is átélhettem egy majdani döntés, elhatározás előtapogatózásait. Dörner Henrik, a megyei párt- vb tagja, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója megtartotta már kis beszédét. Raffai Sarolta írónő — azóta ismét országgyűlési képviselő, de akkor még jelölt —, bemutatkozás helyett a képviselői munkáról mondott néhány érdekes, plasztikus példával emberközelbe hozott gondolatot. Ilyeneket, hogy: az ember — mármint a képviselő — jon-megy, figyel, aztán ha jól nyitva van a szeme, észreveszi, hogy itt is. ott is vannak némi pénzmaradványok. Ismervén választókerülete helyzetét, a kívánságokat, gondokat, megy és tájékozottsága birtokában addig üti a vasat, míg a leghasznosabb helye nem lesz az éppen „parlagon heverő” pénzmagnak... — Csak tudni kell, hogy hol — mikor kopogtasson az ember ... Első képviselőségem elején még én se tudtam — vallotta be őszintén a túlnyomórészt munkásnőkből álló hallgatóságnak. Ezzel a derűs nyíltsággal feloldotta a kezdetben kissé „érte- kezletes” légkört. Erre jól ráérzett az írónő. Most már túlvagyunk a választáson is, magunk közt elárulhatjuk, hogy kicsit siettetés várakozással gyülekezett a nép arra a találkozóra. (Hasonló időpontban máshol is így lehetett). — Műszak végén vagyunk. Mondogatták az üzemben, hogy jó lenne minél hamarabb elkezdeni — s befejezni — a gyűlést. Mert iparkodnának hazafelé. Ki bevásárolni, ki főzni, a legtöbben meg kapálni a kertbe, háztájira. Szép az idő. ki akarják használni — adta a hangulati előzetest valaki. Tárgyilagossága olyan őszinte volt. hogy abból kiérződött: ez az ő véleménye is. Aztán, hogy Raffai Sarolta barátságos határozottsággal felélénkítette a véleménycserét, elmúlt a siethetnék. \ kérdésekből, s egyenes válaszokból, visz- szakérdezésekből előállt az. a kellemes feszültség, ami a türelmetlenebbek kíváncsiságát is felébresztette. Mint Nyúl Jolán érdeklődése az öregek napközijének különleges profilmódosításának lehetőségéről, illetve a meggyőző válasz annak irrealitásáról. Vagy Szirtes Kálmánné vezető óvónő vélekedése az óvónőképzésről. Majd amikor ugyanő előadta, hogy igen feszítő gond Du- napatajon az óvoda ISO—160 százalékos telítettsége. Három- százezer forint kellene a bővítésére. Százezret már átutalt erre a célra a kalocsai Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat. — Ez nagyon szép összeg, de még mindig kevés —, folytatta. — Tanácstag vagyok, tudom, a mi pénzünk is kevés. Talán ha a megyétől kaphatnánk ... Az országgyűlési képviselő (jelölt) nő, miután sorjában reflektált a felszólaló kérdéseire, az óvodaügyhöz érve csak ennyit mondott. — Én meg azt tudom, hogy a megyei tanács pénze hogy van elporciózva minden forintig ... Ekkor egy-két — szinte töprengő szó következett, hogy talán a járás sem áll különbül pénz dolgában, majd hirtelen ötlettel az elnöki asztalnál ülő vállalati, helyi állami vezetőkhöz fordult a képviselőnő. — Biztosan tudnának még' tenni valamit helyileg is... Az elvtársaktól is kitelnék még egy százezres, ugye? — mosolygott biztatóan a helyi tanácselnökre, és Schramm Gábor igent tudott bólintani meglepetésében. Járt a képviselőnő élénk tekintete sorra az elnökségi asztalnál ülőkön. Szemben a találkozó mintegy száz résztvevője. Pór percre is egyenesen izgalmassá vált a „mérkőzés". — ... Helyi összefogással menni fog... Lesz-e más felajánló? — ült ki a várakozás az asztalon innét száz szempárban. „Kihúz-e" valakiből újabb igent Raffai Sarolta. Például Végvári Istvánból, a kalocsai „Fűszerpaprika” igazgatójából. akiknek itteni telepén van ez a találkozó, ö most nem nyilatkozott. A beszélgetést vezető képviselőnő (nevezzük most már így az akkori jelöltet) sem erőltette tovább a kísérletezést. Hisz' ő mondta nemrég, hogy tudni kell alkalmas időpontban kopogtatni. Ennél az asztalnál csupa felelős vezetőember ült. megyeiek, járásiak, helyiek. De különbség- is van köztük annyiban, hogy a telepvezető mondjuk százhúsz, a nagyvállalati igazgató több mint négyezer, a járási vezető több tízezer emberben — ugyanígy pénzeszközarányban — gondolkodik. Az országgyűlési képviselő pedig... Nem is kell mondani. Másként kell mérlegelni a döntéshez. Mert még ha ki-ki önmagáért volna felelős, akkor kirukkolhatna vezetőtársai megkérdezése nélkül is egv mutatós megajánlással . . . Egyéni, csoport. országos érdek szembesült ott egymással. Végvári elvtárs jegyezte meg később az autóban, Kalocsára menet. — Erre az évre mi már kiköltekeztünk óvodaügyben. Az idén a kiskőrösiek kaptak ölszázöt- venezer forintot. Most rajtuk volt a sor ... Mire Dörner Henrik hozzátette. — Ha N.-ben vagyunk, azt mondtam volna, százezret mi is adunk. Igenám, de N.-böl közel kétszáz ember jár dolgozni vállalatunkhoz. ... Ugye. mennyi összefüggés ismerete, érdekviszonyok áthatása, beavatottság, a felelősség súlyának belejátsz.ása kell ahhoz, hogy, mondjuk, egy óvodafejlesztéssel az első kapavágásig eljussanak. Néhány tízpercig zajlottak ezek az. epizódok ott a duna- pataji konzervipari telepen. De a választókkal együtt úgy ereztük. kicsit beleélhettük magunkat azoknak a helyébe, akiknek szinte nap mint nap dönteniük kell emberek, termelés, létesítmények „sorsáról". Azóta ismét jártam Dunapa- tajon. Schramm Gábor elv társ így válaszolt, mikor felidéztem a rétegtalálkozó mozzanatait. — Meglesz, az. a pénz. ... A százezer, mint mondtuk, a számlánkon van már a ..Müanyug”- tól. Végvári elvtárs jövőre ígért segítséget. Meg van a mi nagyközségünkben Vegyes és Építő Ktsz, ÁFÉSZ, hogy csak őket említsem... Az idén megkezdjük a munkálatokat. Hogy igen időszerű az óvodabővítés. képünk is tanúskodik mellette. Tóth István * A KERTITÖRPÉTŐL A TÖRPE TÉVÉIG Harminc év iparművészete a Műcsarnokban Ortuta.v Tamás: Lehet politizálni a tárgyak kai, vagy megfordítva a kérdést: milyen politikai mondanivalót hordozhat egy kényelmes karosszék, egy szépen Tormáit, Ügyes szappantartó, vagy egy derűsen játékos gyermek- szoba’-útor? A válasz legalább annyira egyszerű és kézenfekvő, mint maguk a tár gyak, amelyek a magyar Iparművészet 30 éves fejlődését, sőt ennek előz-; ményelt szemléltetik igen tanulságosan, a Műcsarnokban. Ezek a tárgyak ugyanis túlnyomó többségükben mindennapi használatra készültek. Az volna a rendeltetésük, hogy a dolgozó ember életét tegyék szebbé, kényelmesebbé, új környezetkultúrát teremtsenek, amely nem a kiváltságosok osztályrésze, hanem mindannyiunk számára elérhető. Gyermek- bútor. részlet. Az igény már meg is volna rá, hiszen a kiállítás jelentőségét nemcsak a tárgyi gazdagsága húzza alá. hanem a látogatók arcáról leolvasható érdeklődés, valamint a vendégkönyvben kifejezett óhajok egyöntetűsége: „Miért csak múzeumban látni szép és kényelmes gyerekcipőket, ízléses játékokat, hangulatosan mintázott törülközőket?" Végre egv kiállítás — mondhatnánk örömmel — ahol nincs ellentét az alkotói elképzelések és a tömegek Ízlése között, pedig a kiállított darabok készítőit senki sem vádolhatja azzal, hogy alacsonyra állították a mércéjüket. Csak abból indultak ki. amiről az ipar és a kereskedelem még nem nagyon kíván tudomást venni: az életszínvonal emelkedésével együtt megnőtt az otthoni körnvezet átalakításának, megszépítésének az igénve is. Sajnos. sokan, eppen a kellő útmutatás. vagv a szükséges tárgyak hiányában, kénytelenek beérni a jelenlegi kínálattal, vagy jó szándékú díszitőbuzgulmuk megreked a kisoolgái'i giccs zsákutcájában. Elsősorban nem bennük van a hiba hogy nem tudnak különbséget tenni az igazán szép. a használhatóén szén és a semmire- való. ráadásul ízléstelen holmik között mivel nincs mindig alánjuk az összehasonlításra. A kiállítás bútorai mindenkit meggyőznek arról, hogv minél egyszerűbb valami, annál szebb, viszont n boltban kapható (ípusbú- »•••—»!< zöme igénytelenül, lélekte- lenúl egyszerű, pontosabban siváran egyhangú. Mármost, ha valaki azt veszi alapul, hogy ez a modern, a korszerű vonalvezetés, akkor az is érthető, hogy szívesebben ragaszkodik az elavult, ám mutatósabb bútorzathoz, dísztárgyakhoz. Teszi ezt ráadásul abban a hitben, hogy ezzel olyan értékekbe fekteti a pénzét, ami esetleg jelent valamit, rangban, vagyonban, tekintélyben. Pedig a használati tárgyak értéke ma már egészen mást jelent, mint régen. A célszerűség jegyében szaporodó házgyári lakások, a gépesített háztartások korában nem a drága és haszontalan tárgyaké a főszerep. A ma embere már nem viskóban, dinem is vitrinben él. hanem lakótelepen, vagy olyan lakásban, ahol felesleges és lehetetlen a tárgyak felhalmozása, de nagyon lényeges, hogy minden' hangulatos és főleg használható legyen: a porszívótól a levesestálig. Ezeknek a gyakorlati szempontoknak a messzemenő érvényesítése adja meg a kiállítás igazi értékét, jelentőségét, egyben érzékelteti is a tárgyakkal való politizálás még gyenge oldalait. A kiállításon szereplő tervezőknek például mindössze a negyede mondhatja el magáról, hogy a szocialista magvar tárgykultúráért közvetlenül is tett valamit, s ehhez még nem árt tudni hogy a nagyszériás lakásbútor tervezésében közülük is ma. csak tíz dolgozik. Az sem érdektelen, hogy e kisüzemek, szövetkezetek cgvre gvakrabban készítenek iparilag gvártható. nem egyedi igé• Célszerűség és formai tisztaság jellemzi Szontágh Éva porcelán- készleteit. nyű. csak egyszerűen igényesebb bútorterveket. Ilyen például a Kalocsai Asztalosipari Szövetkezet ötletes gyermekbútora — tervező Ortutay Tamás —r amelynek láttán joggal tehető fel ct kérdés; az ő kezdeményezésük és a bútorgyártó nagyipar miért nem tud egymásra találni? Lehet, hogy valaki azt mondja erre. kár ekkora jelentőséget tulajdonítani a tárg • ínak! Ez esetben azonban sokkal többről van szó. mint a tárgyak valóban elítélendő bálványimádatáról. Ha ugyanis levonjuk a kiállítás tanulságait, hamar elérkezhetünk oda. hogv ne mi le-vünk a tárgyak rabjai, azok : .ágáljanak bennünket. GondUj’ik arra is, hogv mit tudnánk mi. az évezredekkel korábban élt emberek életéről, ha a tárgyak nem segítenének megfejteni gondolkodásukat. technikájukat, életmódjukat, kultúrájukat. Amit pedig ennek a kiállításnak a tárgyvilága mond el rólunk, abban nemcsak a társadalmi fejlődés ünnepi magaslatai bontakoznak ki. hanem a mindennapi élet szokásai, a munka és a termelés kultúrája is. Ezért annyira fontos, hogy ami most még egyedi, az holnapra általános legyen, tulajdonunkba is vettessük azt a tárgyi világot, amely már nem is idegen tőlünk. És ez igen nagy szó. különösen ha egybevetjük a múltai a jelennel. A több témakört felölelő kiállítás legelején az előzményekre is utalnak: a szegénység muszáj-célsze- rűségéröl vallanak a hajdani munkáslakások kopott tárgyai. Ezek a kezdetleges, a végtelenségig leegyszerűsített tárgyak a hasznosság és a nélkülözhetetlen- ség vonzó egyszerűségével hatnak ránk ma is. míg a kispolgári ízlés jelenleg is megtalálható ..ereklyéi", a giccsszimbólummá előlépett fogfájós kutyus. a ker- titörpe. a fényes selyemmel hímzett díszpárna és a többi mind. mesterkélt érzelmeket fejeznek ki. rossz utánzatai a nagyúri pompának és nemcsak a tartalmukban. hanem az anyagukban is hamisak. ■A kiállítás jelkép kertitörpé- jét harminc év távolság választja el a Videoton formás törpe tévéjétől. Az. is igaz. hogy ma még több kertitörpéi számolnánk össze a kertes házakban, mint törpe tévét. De a két szélsőség jelképe között ott sokasodik iparművészetünk. tárgykultúránk három évtizedének biztató eredménye, amely már a mi világunk tükörképe. És mindinkább azzá válik, ha mi. vevők nemcsak a múzeumban láthatunk aranyos játékokat. formai tisztságukkal szembetűnő étkészleteket. divatos készruhákat, ötletesen variálható kisbútorokat, jopola és praktikus iskolástáskáki.t, de az áruházakban is találkozhatunk velük. Mélven egyetértünk azzal a látogatóval aki a következő sorokat írta az emlékkönyvbe: „A művészek ulán most az ipar és a kereskedelem következik. Kíváncsian várjuk: mi tudnak ők? Vadas Zsuzsa (11.) Megérkezik a fodrász. Tiszta íésülködő-gallérral, kis bőrtokban a nélkülözhetetlen eszközökkel, élesre fent borotvával, és nyájas, kedves mosollyal. — Óhajtanak valamit, uraim? E pillanatban kizárólag szakember vagyok, kizárólag a haj művésze, a nemes és ősi mesterség képviselője, csak a sors különös játéka következtében húztam magamra ezt a megkülönböztető öltözetet. Franciás frizurát, esetleg egy szép sportos fejet, netalán egyéni kreációt kérnek? Mindenre kész vagyok. Tessék, urak, ki következik? • Az első, a fiatalabbik, egy hir- teler.szőke, nagyon kerekképű fiú ül le a székre. Mulatságos. Ferin szorosan fogja a nyakát a fésülködő-gallér, lenn csak. a semmi, és legalul egy otromba fapapucs, hogy a hűlő: kövön fel ne fázzon. A borbély dolgozik. Omlik a földre a dús haj. Mintha boglyát formázna. Közben a keze alatt kiformálódik egy emberi ábrázat. Az ügyeletesnek, tiszténél fogva jelen kell lennie, mert az őrizetbe vett egyéneket nem szabad magukra hagyni olyan helyen, ahal akár magukban, akár másokban kárt lehelnének, esetleg egy könnyelmű pillanatban szökést kísérelhetnének meg. Neki is tetszik a manőver. Még a frizura is. Sor kerül a másik fiúra is. Az már nem tetszik any- nyira a fodrásznak sem, ollónak sem, borotvának sem. — A kedves vendégnek olyan haja van, mint a tüskés disznónak. Engedelmével, olyan koszos is. Letört volna a kis keze, ha azzal a drága kincstári szappannal azt is megmosta volna, hogy nekem már ne kellene ebben a szemétdombban kotorászni? Mert kedves vendég, nem gondolja, hogy a fodrász is emlv, hog> a fodrásznak is van gyomra? Nagyon örvendek, hogy ebben a szituációban volt szerencsénk találkozni, mert legalább helyzetemnél fogva, és a borravaló árnyékának kísértése nélkül is megmondhatom, hogv a haj olyan tartozéka az embernek, ami nemcsak arra való, hogy más becsületes állampolgárokat ijesztgessen, hanem arra is. hogy időnként vízzel. szappannal illessék. Nos, kiskomám. miután emberszabásúra kerekítem, szíveskedjék visszacammogni a zuhany alá. Ügy kerülj vissza az emberek közé. mintha már néhány millió évvel ezelőtt lekúsztál volna a fáról. Ezt nem hivatalosan közlöm veled, csak barátságból, mert majdnem egyidős vagyok veled, s nem érzem magam Sámsonnak! Erről ennyit, es most vigyázz, mert borotvával dolgozom! A parancsnok elnmult, amikor az ügyeletes bevezette az irodába a tetőtől talpig kimosdalolt, megnyírt, ráncbaszedett fiúkat. — Ez mi? Ezek honnan kerültek ide? — Jelentem, ez az a két határsértő, akit hajnalban elfogtunk. Csak egy kicsit hozzá igazítottam őket a személyi igazolványhoz. Nagyon kértek a fiúk, hogy legyek ebben a segítségükre. Remélem, nem kapojc érte fenyítést! — No, pernahajder. Küldje csak elém azt a... Előbb vigye át a másik irodába a fiúkat és küldje ide a Figarót. A F .a.ró jött. húzta a nyakát a váll... közé. — Maga megint fusizik, Farkas határőr? Ki adott parancsot., hogy nvírja meg ezeket a búkat? — Jelentem, senki, az ügyeletes mondta, hogy jöjjek, mert a fiúk szeretnék. Nem volt idejük a városban, indulás előtt. Fürdésre parancs volt. etetésre parancs volt. Gondoltam. nem teszek azzal semmi rosszat, ha szívességből meggyomlálom őket. Utóvégre emberek vagyunk, és a határsértő is csak ember. Kaptam az alkalmon. Gyakorolni kell. Ha leszerelek. szeretnék mestervizsgát lenni. Itt már senki sem hagyja magát. Kell a nyíratkozás ürügynek, hogy - besompolyoghassanak a városba. — Bújjon magába az ördög. Hozzák be azt a két köl.vköt. Csinos, egészen mutatós gyerekek lettek. — Nézzük csak. Te vagy az idősebb. Béla, igaz? Mondd él, honnan jöttél, hová akartál menni, miért akartál kiszökni? — Pesten lakunk. Apám anyagbeszerző, anyám kalkulátor egy ktsz-ben. Leírtam mindent az előbb. Van egy nagybátyám Kanadában. Hozzá akartunk kimenni. Két éve volt itt. Jól megy neki, gazdag déligyümölcs-kereskedő. Adott volna munkát nekünk is. Dolgoztunk volna és éltünk volna kedvünk szerint. Nem csavarogni akartunk. — Apád tudott erről? — Nem, nem tudott. Az az igazság, hogy összerúgtuk a patkót áz ősömmel. — Édesapáddal? — Igen, édesapámmal. Bocsánat. — Semmi, folytasd fiam. — Szóval, összevesztünk, meri. intőt hoztam. Negyedikes vagyok. Unom. Ők mindenáron ragaszkodnak a nyomorult érettségi papírhoz. Mintha azzal mindent megoldana az ember. Megmondtam neki. lekevert két pofont. Én meg azt mondtam, hogy engem ne verjen mindenért, utóvégre majdnem nagykorú vagyok. — Majdnem .. . s nem mindenért vert, hanem az intőért? Nem? — Igen, az intőért. — Ezért akartál megszökni. Csak ezért? * — Igen. már bánom. Azt hittem, szerzek nekik néhány iz- galmas éjszakát, s akkor nem vernek, mint valami rabszolgát. Nem élünk a középkorban, hogy egy embert verhetnek kedvükre. — Sokszor megvertek ? — Nem szoktak, csak most kaptam kettőt. De ezzel betelt a pohár. — Kerestél már pénzt életedben munkával? — Nyári szünetben, gyümölcsszedéssel. — Mire költötted? — Magnót vettem. — Annyit kerestél? — Nem egészen. Anya kipótolta egy ronggyal. — Ezerrel? — Bocsánat, ezerrel. — Adtál már valamit az „őseidnek”? — Mit adhattam volna, iskolába jártam, reggeltől estig befogtak. mint az igáslovat. — Ezért osztogatják abban az iskolában az intőt? — Nem azért, hanem azért, mert untam, s nem tanultam rendesen, meg fújt rám két tanár is. — Mit gondolsz, Kanadában iskolázatlan, műveletlen emberekbe is rábíznak komoly munkát? Gondolod, hogy ott nem kérnek papírokat, esetleg diplomát? — A nagybátyám menő! — Tudod? — Mondta. — Azt is mondták, hogy egy csabai ember kitalálta a hajnövesztőt, s látod, mennyi kopasz ember szaladgál még mindig. No. hagyjuk. Mit gondolsz, most mi lesz a sorsotok? — Úgy gondolom, nem dicsérnek meg. Tiltott határátlépés kísérlete miatt kaphatunk legalább egy esztendőt, vagy kettőt is? Ha szerencsénk van, akkor kiskorúságunkra való tekintettel felfüggesztik. A suliból biztosan kirúgnak, mint a rongyot. Apa laposra ver. A srácok előtt ég majd a pofám, az biz-« tos. ^ — Ügy gondolod, hogy a kiskorodra lesznek tekintettel? Most legyenek? Apád előtt már nem voltál kiskorú? Nincs túl erős logikád, fiam. Érettségi előtt álló emberből több észt néztem volna ki. Nem volt elég átgondolt ez az egész szökési terv. (Folytatjuk.) Megéreztük, mi az: dönteni
