Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1975. július 26. Gabona és takarmány A vaskúti Bácska Termelőszövetkezetben is be­fejezéshez közeledik az aratás. Ahagy az idő szá­razra fordult, gyorsabban dolgoznak a kombájnok. A vaskútiak segítettek a szeremlei Dunagyöngye Termelőszövetkezetnek is a termés megmentésé­ben. Száznegyvenkét hektáron ugyanis az árvíz veszélyeztette a kalászosokat. Most, hogy Szeréná­iéról visszajöttek a kombájnok, néhány napon belül befejezik a munkát. Ha szükséges, ismét segítenek a szomszédos téeszekben. A Bácska Termelőszövetkezetben a jég és a sok eső számottevő kárt tett a gabonában. Ennek el­lenére a Száva nevű jugoszláv búzafajta, amelyet az idén először 28 hektáron termesztenek, 48 má­zsa átlagtermést adott. 0 Dolgozik a zöldlisztkészítő és granuláló üzem. Két műszakban naponta 400 mázsa takarmányt készítenek. Most lucernát dolgoz fel, de készített fűből és zöldborsószárból is granulátumot. 0 Folyamatosan érkezik a termelőszövetkezet szárítójához a gabona. A sok eső miatt szárítani kell a szemet. (Szilágyi Mihály felvételei.) A legfontosabb a fantázia Ordzsonikidze város képzőmű­vészeti gyermekiskolája első si­kerét, az aranyérmet, a párizsi gyermekrajz-világkiállításon kap­ta. Az azóta eltelt 20 esztendő alatt az iskola további 100 díjat nyert. Mi sikereinek a titka? A pedagógusok, akik a gyer­mekekkel foglalkoznak, elsőren­dű jelentőséget tulajdonítanak a fantázia kifejlesztésének. Arra törekednek, hogy minél szorosab­ban összekapcsolják az oktatást a tanulók aktív alkotómunkájá­val. A gyerekek sok időt töltenek a természetben, az erdőshátú hegyekbe kirándulva, kifejlesztik vizuális emlékezőtehetségüket, megfigyelőképességüket, fantá­ziájukat. A pedagógusok minden módon ösztönzik bennük azt a szellemi készséget, amely a te­vékeny, kezdeményezőkész mélyiséget formálja. Ez az oktatási módsze. nem­csak a leendő hivatásos képz- művészek képzése szempontjából gyümölcsöző. Azoknak a gyere­keknek is a hasznára van. akik nem választják majd hivatásul a képzőművészetet. A fantázia mindenfajta alkotótevékenység alapja. A mukaügyi viták szakszerű elbírálása érdekében Beszélgetés dr. Deák Árpáddal, a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság elnökével Több mint két évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztak a mun­kaügyi viták elintézésének sza­bályai. 1973. január 1-étől ugyan­is a területi munkaügyi döntőbi­zottságok helyett munkaügyi bí­róságok működnek. Lényeges kü­lönbség, hogy a munkaügyi bí­róság igazságügyi szerv. Ez egye­bek között azt jelenti, hogy a munkaügyi bíróságnak az ítélke­zések sarán figyelembe kell ven­ni a Legfelsőbb Bíróság állás- foglalásait, elvi döntéseit. A munkaügyi bíróságok egységes ítélkezési gyakorlatát a Legbel­sőbb Bíróságon alakult munka­ügyi kollégium segíti elő, amely a polgári és a büntető kollégi­umhoz hasonlóan elsősorban a speciális jogviták elbírálására hoz döntéseket, s ezek az ítélet- alkotáskor segítséget nyújtanak a bíróknak. Egyértelmű tehát a szándék: a munkaügyi bíróságok létrehozá­sa a törvényességet, a munkajo­gi vonatkozású viták szakszerű elbírálását célozta. Felkerestük dr. Deák Árpádot, a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság elnökét, s az új igazságügyi szerv munkájáról, a több mint kétéves tapasztala­tokról. az ítélkezési gyakorlatról, a leggyakrabban előforduló mun­kaügyi vitákról, s ezek elbírálá­sáról beszélgettünk. A munkaügyi bíróság csakúgy, mint jogelődje, a vállalati mun­kaügyi döntőbizottságok határo­zatai ellen benyújtott kereseteket bírálja el. A munkaügyi bíróság által hozott ítéletek ellen nincs több jogorvoslati lehetőség, vagy­is nem lehet fellebbezni. Kivétel a kártérítéssel és az üzemi bal­esetekkel kapcsolatos jogviták­ban hozott ítélet, amely ellen fellebbezésnek van helye. Mint azt a munkaügyi bíróság elnöke mondta, a vállalati mun­kaügyi döntőbizottságok által tárgyalt ügyek mintegy 25 szá­zaléka kerül kereset formájában a munkaügyi bírósághoz. Az egy hivatásos bíróból és a megyei ta­nács által választott két népi ül­nökből álló bíróság elé a munka­bér- és egyéb anyagi jellegű, a fegyelmi és az anyagi felelősség­gel kapcsolatos munkaügyi vi­ták kerülnek leggyakrabban. A munkabér- és az egyéb anyagi jellegű perek száma minden bi­zonnyal csökkenne, ha a vállala­tok nagyobb figyelmet fordíta­nának például a bérelszámolás­ra, a prémiumok, részesedések és egyéb juttatások pontos kifi­zetésére. Az anyagi jellegű perekkel kapcsolatban a munkaügyi bíró­ság elnöke egy félreértés elkerü­lésére hívta fel a figyelmet. A SZOT és a Mű. M. által kiadott rendelkezés értelmében min­den dolgozónak jár nyereségré­szesedés, aki egész évben ugyan­annak a vállalatnak volt az al­kalmazottja, függetlenül attól, hogy a kifizetés napján már má­sik vállalatnál, új munkaviszony­ban áll. Ezt a rendelkezést az idei évre vonatkoztatva, 1976. január 1-től kell alkalmazni, mert ennek a jogszabálynak , nincs visszamenőleges hatálya, amit sokan nem vettek figye­lembe, s a munkaügyi bíróság­nál másfél, két évvel ezelőtti, joggal ki nem fizetett nyereség- részesedésüket követelik. A megyei munkaügyi bíróság véleménye, hogy a vállalatok­nak gyakran körültekintőbben kellene eljárniuk a fegyelmi fe- lelősségrevonások esetében. A jogszabály ugyan nem teszi köte­lezővé a dolgozók meghallgatá­sát a fegyelmi határozat előtt, mégis gyakran célszerű lenne ez, különösen a súlyosabb következ­ményekkel, mint például az alap­bér-csökkentéssel, áthelyezéssel, elbocsátással járó fegyelmi fele- lősségrevonások esetében. A károkozásokon belül igen gyakori a megőrzési felelősség­ből származó munkaügyi vita. Amikor a vállalat például szer­számokat, különböző használati eszközöket, munka- és védőru­hákat átad a dolgozóknak, gon­doskodjon ezek megfelelő elhe­lyezési lehetőségeiről is. Sok per keletkezik abból, hogy a dolgozó ugyan elrakta a munkaeszközeit a szerszámos ládába, munkaru­háját a szekrénybe, de annak zárjai rosszak, vagy nagyon könnyen kinyithatok. Meglehetősen sok a veszeke­désből, összeférhetetlenségből származó munkaügyi viták szá­ma. A dolgozók egymás közötti nézeteltérése önmagában véve ugyan még nem meríti ki a munkaügyi vita fogalmát, de nem sok kell hozzá. Volt már olyan eset, hogy egy brigád, vagy mű­hely dolgozói valamilyen indok miatt ki akarták közösíteni az egyik társukat. Az igazgatónak bejelentették, amennyiben nem mond fel az általuk összeférhe­tetlennek tartott munkatársuk­nak, inkább ők választanak má­sik munkahelyet. Mi történhet ilyen esetben? Sajnos, az igazga­tó gyakran „feláldozza” a kikö­zösítésre ítélt dolgozót, aki nyil­vánvalóan kifogásolja ezt, s a döntőbizottsághoz, majd a bíró­sághoz fordul. Ilyen esetekben az ellenségeskedés helyett a rend­bontók nevelésére lenne szükség. A tárgyalások mellett a me­gyei munkaügyi bíróság fontos feladatának tekinti a vállalati munkaügyi döntőbizottságokkal való szoros kapcsolatot. A hiva­tásos jogászok rendszeres to­vábbképzést tartanak a döntőbi­zottságok tagjainak, ismertetik velük a jogszabályokat. A dön­tőbizottságok munkáját a nem­rég alakult megyei munkajogi bizottság is segíti. A bíróság ta­pasztalata szerint a Bács-Kiskun megyében működő 300 döntőbi­zottság jól látja el feladatát. Ha­tározatai igazságosak, megalapo­zottak. Esetleges tévedéseik gya­korlatlanságból erednek. A döntőbizottságok körültekin­tő vizsgálatait, igazságos és meg­alapozott határozatait bizonyít­ja, hogy számos nagyvállalatnak, mint például a Fémmunkás Vál­lalat kecskeméti gyárának, a Kecskeméti Konzervgyárnak, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnak, a Zománciparí Művek kecskeméti gyárának, a Kiskun­félegyházi Vegyipari Gépgyár­nak, a Kismotor- és Gépgyár ba­jai gyárának elenyészően kevés munkaügyi vitája kerül a bíró­ság elé. Sok gyárban, üzemben azon­ban a dolgozók nem ismerik megfelelően a kollektív szerző­dést, amely természetesen válla­latonként változik. A tájékozat­lanság gyakran munkaügyi vi­tákhoz vezethet. Szükséges tehát, hogy a dolgozókkal a jövőben jobban megismertessék a válla­latok a „házi munkatörvér.y- könyvet”. Tárnái László fonover Először a megyei Semmelwe'S- ünnepsegen találkoztam Mohay Józsefnével. a kiskunhalasi Sem­melweis Kórház fónövérével, amikor az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést átvette. Gazdag és tartalmas egészség- ügyi tevékenységet fémjelzett a megbecsülésnek ez a kézzel fog­ható megnyilvánulása. Második találkozásunkra pár nappal ezelőtt munkahelyén ke­rült sor. A tennivalók dandárjá­ból szakítottuk ki őt arra a né­hány percre, amíg beosztását, te­vékenységét, pályafutását ismer­tette. Mert teendője bőven akad, hiszen — amint egyik munka­társa megjegyezte — a főnővéri státusz nagyjából egy gyári üzemmérnök munkaköréhez ha­sonló. A megyei egészségügy e „mam- nut” létesítményének rá háruló munkáit ellátni nem kis fel­adat. (Egyébként külföldön sok­felé a főnővér szinte a kórház- igazgatóval egyenrangú!) a kór­ház több mint ezer dolgozójának csaknem a felét irányítja, igazít­ja útba, s szervezi az ápolási munkát. Hovatovább két évtizedet fel­ölelő munkássága az egészség­ügyben a kiskunhalasi tüdőgon­dozó intézetben kezdődött. Friss védőnői diplomával a kezében a BCG-oltások lebonyolításával, szervezésével foglalkozott akkor. Ezután két évet szakoktatóként a szegedi védőnőképző intézet­ben töltött. Majd újból a halasi tüdőgondozó tartott igényt szak­mai tudására, s ő visszatért ide. Hogy «qéhány év múltán a vér- adóállomás asszisztenseként ka­matoztassa több mint egyévtize- des ismereteit, gyakorlatát. Hat esztendeje nevezték ki kórházi főnővérnek, s azóta is közmeg­elégedésre ebben a szerteágazó munkakörben tevékenykedik. Jó munkájáról tanúskodik a közeli hetek szép kitüntetése is. — Itt, a kórházban megfelele- lően szakképzett ápolónői gárdát kellett mindenekelőtt kialakí­tanunk — sorolja a főnővér. — Ä feladatkörömbe tartozik a szakmai tanfolyamok szervezé­se, a felvételi vizsgák lebonyolí­tásában való részvétel, s bizo­nyos fokig szerepem van az ok­tatásban is. önmagát szakmailag továbbké­pezni: ez a törekvés tűnik ki majd mindegyik mondatából. A közeljövő egyik nagy célkitűzé­sének tartja, hogy a kórházveze­tő főnővéri szakosító tanfolyamot elvégezze. (Korábban már meg­szerezte a labor-asszisztensi ok­levelet.) — Tudatosabban, még alapo­sabb ismeretek birtokában aka­rok dolgozni — folytatja őszinte meggyőződéssel, és becsülni való elhatározással. — Szót érteni a munkatársakkal, betegekkel nem könnyű, de végtelenül szép feladat. S erre nem elég csak születni, ezt tanulni is kell! — Hogyan telik egy napja? — Ahogyan nincs két egyfor­ma beteg, úgy a napok is mind mások, új meg új problémákat vetnek fel. Reggelenként általá­ban azzal kezdem, hogy tájéko­zódom: mi történt az éjszaka? Kit kell a nővérek közül helyet­tesíteni, esetleg van-e az ápo­lásban olyan zavar, amely sür­gős intézkedést kíván. Rendsze­res kapcsolatot tartva az osztály- és részlegvezető nővérekkel, si­került az évek során olyan jó kis törzsgárdát kialakítani, amely elősegíti a munka jobbá tételét. Sok apró részletkérdés nehe­zíti munkáját, gyarapítja a gon­dokat. Hasznos és üdvös intéz­kedést jelentett a szakmában a munkaidő csökkentése. De a szo­ros létszám mellett, igen nehéz a szabadságok kellő ütemezése, s olykor hajszálon múlik, hogy simán menjen a váltás, meg­felelő felügyeletben részesüljenek a betegek. — Nem szólam ez, de — most már a magasabb elismeréstől is ösztönözve — azért tudom jól végezni a munkámat, mert a re­méltnél is több segítséget kapok a kórház vezetőségétől. Áll ez mind a szakmai, mind a párt-, mind a szakszervezeti irányítás­ra. Mint mondja, csak így utólag látja, mekkora feladat volt az új kórház gépezetének megindítása. Hiszen a főnővér nemcsak egész­ségügyi feladatokat kell, hogy megoldjon — a műszerellátástól az osztályok felszereléséig —, hánem számos egyéb gond is nyomasztja, az ügyletek, túlórák elszámolásától a továbbképzések szervezéséig. Szinte naponta új gyógyszerek „jönnek ki”, új módszerek segítik az egészség­ügy munkáját, s mindezeket meg kell ismernie. A diploma ön­magában kevés: percről percre kell a fejlődéssel állandó lépést tartani! És még néhány adalék ahhoz, hogy miért illette Mohaynét a kitüntetés. A kórház igazgatói tanácsának egyik legfőbb szak­mai segítsége. Sokat tett és tesz annak érdekében is, hogy a kö­zépkáderek megismerjék a szak­ma haladó módszereit, eredmé­nyeit. A megyében elsőként ő teremtette meg az Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos Kö­rét. amelynek tapasztalataira tá­maszkodva azóta Baján és Ka­locsán is létrejöttek a hasonló szakmai együttesek. Az önképzés egyik kiváló lehetősége ez. Jóba Tibor (29.) Ketten, hárman, már elő- Teszaladtak a viharvertek közül, a határőrökhöz igyekeztek segít­ségért. — Mit tudna}:? Mi történt? Van^ valakinek baja — kérdez­te őket egyszuszra a parancs­nok. de nem állt meg egy pilla- natra sem. — Magunk se tudjuk, mert mindenütt sivalkodnak, jajgat­nak az asszonyok. Azt se tud­juk, hol áll a fejünk? Gyonsan, gyorsan, jöjjenek, mert agyon­nyomja őket a fa! Ez már pánik, állapította meg magában az őrnagy és futásra gyorsította a lépéseket. A töb­biek utána. Nem gondoltak most arra sem. hogy a köveken ki­fordulhat a bokájuk, nagyot es­hetnek eg -egy alattomos gyö­kérben. A 'aháznál nagy a zűr­zavar. Űgv hat az egész, mintha forgószél kevert volna össze mindem. jámpák fényében csak azt lehetett látni, hogy két nagy fenyő fekszik a ház tel­jesen összezúzott maradékain. Látszottak a karvastagságú tö­rött ágak, a dőlés következté­ben megcsavarodott, szilánkokká szakadt törzsek. — Asszonyok! Figyeljenek rám! Péter Balázs őrnagy va­gyok, itt vannak velem a ha­tárőrök is. Feleljenek, hallanak engem? Az most nehéz. Jajong a szél, csapkodnak a jégszemek, susto- rognak a fák lombjai. Olyan az egész hegy. mintha pokollá vál­tozott volna. Csak jajgatás vá­laszol! — Asszonyok, ne óbégassanalc! Rám figyelni — ordított torka- szakadtából az őrnagy, hogy túl­harsogja a vihart. — Aki mozog­ni tud, jöjjön ide hozzánk! Gyor­san, szaporán. Mindenki ide, aki mozogni tud. Ide, ahonnan vilá­gítunk! Gyerünk, asszonyok. Ázott verebeknek, hajótöröt­teknek látszottak szegények. Csapzottan lógott a hajuk, sze­mükben riadalom, kétségbeesés tükröződött. Fáztak, vacogtak, összekuporogtak, mintha görcsös fájdalmaik lennének. — Elvtársak, le a köpenyekkel, ráadni az asszonyokra! Még mindig jöttek az asszonyok. Egyik egy bokor tövéből, a má­sik az udvaron álló szekér alól, a harmadik a lépcső menedéké­ből kapaszkodott elő. — Hány asszonynak kell len­ni? — kérdezte az őrnagy, és számlálni kezdte az előbújtakat. — Huszonöt asszony és egy férfi. Itt kell lennie az öreg ud­varosnak, Gáspár bácsinak is. Csak tizenöten jöttek elő. — Örs, figyelem. Itt Péter őr­nagy — harsogta a parancsnok a rádióba. — Azonnal rendelje be Baloghot. Futásban. Jöjjön a ko­csival a faházhoz. A kerülettől kérjen nagy mentőt, fűthető ko­csit. Egyelőre tizenöten kerültek elő. — Előbújt az öreg Gáspár is. — Hát maga hol maradt, öreg — kérdezte tőle Maróti. — Jaj, főerdész uram, éppen a reteráton ültem, amikor becsa­pott az istennyila. Azt hittem, hogy már nem is élek. Mert a budira is ráesett egy nagy fa. Mozdulni sem tudtam. Az a szerencse, hogy jó erős fából ácsolták. Nem történt annak semmi baja, csak nem tudtam szabadulni belőle, mert az ajtót elzárták az ágak. Csak arra fi­gyeltem, hogy recseg minden, aztán meg az asszonyok sikítot­tak, mint a malacok. Hiába ordí­tottam, hogy őrizzék meg a nyu­galmat, nem tudtam kimenni. Nem tudtam nekik parancsolni. — Most már ne mókázzon öreg, itt a laposüveg. Húzza meg, az­tán usgyi, nyissa ki a szerszá­most. ha hozzáfér. Van ott egy nagy ponyva, kerítse elő. Leg­alább azt tartsák a fejük fölé, hogy védjék magukat. * Lassan előkerült még öt asz- szony. Már csak ötöt kell meg­lelni. Azok közül is csak négyet, mert postás Kati felszaladt már az erdészlakba. — Fiúk, ide hozzám. Le a zub­bonyt, itt van az enyém is. Ad­ják oda gyorsan ezeknek a sze­rencsétleneknek. Fejszét, fűrészt elő. Be kell hatolni a házba. Vi­lágítsanak. Biztos vannak még benn a szobákban. Ingujjra vetkőzve, fújtatv? hegve dolgoztak a hat Előkerült egy asszony, lemtől ájult el. Maróti ini , neki, magához tért. Még i mat meg kell találni. — Ide. emeljék ézt a törzset — kiáltott az őrnagy és egy kis fejszével a silányabb ágaktól szabadította meg a fenyőt. Már majdnem szabad bejárás volt a házba. Nagy reccsenéssel eltört egy tetőtartó gerenda. Három-négy katona követte az őrnagyot, benyomakodtak a ház­ba. Az egyik szoba mennyezet leszakadt. Szerencse, nincs ben­ne tégla, kő betör . Csupa fából készült ez a valamikori erdcsz- lak. A leszakadt mennyezet tör­melékei között két asszony fe­küdt. Mindketten csendesen jaj­gattak. — Fáj valamijük, tudnak be­szélni? — kérdezte az őrnagy és egyszerre mindkettőnek a fejét emelte fel. Ismeri, sokszor látta már őket a serénykedő csapat­ban. — Jaj, a lábam ... — Eltörött a karom, nem tu­dom emelni! Nyöszörgött a két asszony. Nem csoda, ha bajuk is esett, mert a kettétört gerenda egy ré­sze megcsaphatta őket. Deszkák, a mennyezet gyalulatlan, otrom­ba fái mind lehullottak. Óva­tosan, figyelmesen bontogatták a törmelékeket, üggyel-bajjal szabaddá tették a két asszonyt. Mozdulni is alig tudtak, alapo­san megnyomhatta őket a fa. Maróti Zoltán egy vaságy mel­lett birkózott. — Mit csinálsz, Zoltán? — Gyertek fiúk, segítsetek, itt is van valaki. — Van hát, nyöszörgött egy asszony. Rám esett az ágy. Nem fáj semmi, csak nem kapok le­vegőt. Valami puhaság van raj­tam. Jaj, csak azt az ágyat emel­jék fel, hogy kibújjak. Ennek az asszonynak szeren­csére nem esett baja, hacsak az ijedtséget nem tekintjük. A két sebesültet a fiúk kézbe kapták, köpenybe takargatták, úgy vit­ték ki az udvarra. Már-már de­rengett valamicske világosság, amikor megérkezett Balogh. Még gurult a kocsi, amikor két­ségbeesetten kiugrott. — Fiúk, Kati itt van? Nem esett baja? — Ne félj, Balogh, Kati volt a legbátrabb. Fent van már az er­dészlakban. 0 riasztotta Zoli bá­csit, az meg nekünk szólt. Ne ijedj meg, semmi baja Katinak — vigasztalta a sofőrt az egyik katona. Aztán előkerült az őr­nagy is. Vérzett a homloka, sá­ros, piszke s, latyak csörgött a fejéről, válláról. Az inge cafa­tokban lógott róla. — Balogh megjött? — Jelen. Itt vagyok, őrnagy elvtárs. — A két sebesült asszonyt azonnal vigye a városba, a kór­házba. A rádióba szólt. — Halló őrs! Hall engem? — Jelentkezem, őrnagy elvlárs, szólt vissza a törzsőrmester. — Azonnal telefonáljon a kór­házba, készüljenek fel, várják a sebesülteket. Nem tudni, mi ba­juk, a gerendák alól szedtük ki őket. Zoltán. Ugorj fel a kocsi­ra. Velük kell menni! Ha tudsz valamit, azonnal indulj vissza. Kivilágosodott, az eső elállt, a szél lecsillapodott. Az asszonyok már felmelegedtek, csivitelnek, mintha mi sem történt volna. A szakács reggelit adott nekik, a szolgálatvezető száraz ruhákat. Ügy festettek a katonaszerelés­ben, mintha komédiázáshoz öltöz­tették volna be őket. Már túl vannak a forró fürdőn, ijedtsé­gen. Sajnos, a két asszony töré­seket szenvedett. Az ágy alól ki- húzottnak kutya baja. Kati is idekerült, úgy látszik, húzza va­lami a szívét ide, az őrsre. (Folytatjuk.) t

Next

/
Thumbnails
Contents