Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-22 / 170. szám

1975. július 22. • PETŐFI NÉPE • 5 A lengyel kultúra harminc éve A népi Lengyelország július 22-én ünnepli a felszabadító háború befejezésének 30. évfordulóját, ebből az alkalomból nyilatkozott a sokoldalúan fejlődő szocialista kultúráról munkatársunknak dr. Wladyslaw Loranc, a Lengyel Nép- köztársaság kultúr- és művészetügyi miniszterhelyettese. Üdvözlet Buzsákról Pár éve még úgy emlegették Buzsákot a kör­nyéken: a kézimunkázó falu. Most új elfoglaltsá­got találtak maguknak: a hímzés mellett tányé­rokra, kis tálakra festik a párnákról már jól is­mert stilizált virágmotivumokat. Kapósak is. — mármint a tányérok —, alig győznek elegendőt festeni! De gjra nagyon vigyáznak, és igazuk is van: Buzsákról igazi, hamisítatlan buzsáki emlé­ket vigyen magával a látogató! Nemcsak Kalocsán dii'at a kézimunka és a feste- getés. Szép időben, amíg a tűzhelyen fő az ebéd, a buzsáki asszonyok is kapják a kissámlit, színes fo­nalat fűznek a tűbe, szaporán öltögetik a párnák, térítők hagyományos virágmintáit. A népművésze­ti boltokban nagyon kelendő a szép buzsáki hím­zés, amelynek alapszíne a kék és a piros. A nők élnek is a jó alkalommal: a kézimunkázás mellett el tudják látni a családot, és még keresnek is. NYEtAÖK Facér és vakáció — Az eltelt 30 évre visszate­kintve, melyek a lengyel kultú­rának azok a jelenségei, amelye­ket különösen jelentőseknek és értékeseknek tart ? — Azzal kezdem, amiben a háború utáni lengyel kultúra vi­rágzásának fő forrását látom: a művészeti képzés rendszerét min­den eddiginél jobban kifejlesztet­tük. Lengyelországban jelenleg 230 alsó és középfokú zenei- és képzőművészeti iskola, 16 művé­szeti felsőoktatási intézmény és 620-nál több, társadalmi erőből fenntartott zenei- és képzőmű­vészeti oktatókor működik. Ami a művészeti jelenségek értékelését illeti, igen nehéz len­ne bármiféle sorrendet meghatá­rozni. Véleményem szerint — nemcsak hazánkban, hanem ha­tárainkon kívül is — a lengyel zene, színház és film kelti a legélénkebb érdeklődést. A háború után a legjelesebb lengyel művészeti alkotások nagy része szembefordult a nyugati kultúrában jelentkező áramlatok­kal, amelyek az egyén fokozatos társadalmi elszigetelődését, el­idegenedését hirdetik. Az a tény, hogy a lengyel művészet felmu­tatta a pozitív modellt: a bonyo­lult valóságot a maga összetett­ségében vállaló embert — sze­rintem a legutóbbi harminc év lengyel kultúrájának legjelentő­sebb jellemzője. A háború utáni lengyel művészet alapvonása te­hát a hagyományokhoz való szer­ves kötődés mellett a jelen prob­lémái iránti mély elkötelezettség. — A kultúra terjesztése a szo­cialista Lengyelország kultúrpoli­tikájának egyik fő célja. Hogyan értékeli ön az e téren elért ered­ményeket? — Ezen a vonalon szintén je­lentős sikereket mutathatunk fel. Lengyelországban 70 • hivatásos drámai színház, 10 opera-, 9 ope­rettszínház és 19 filharmónia működik, amelyek nézőinek illet­ve hallgatóinak száma minden évben 10 millió körül mozog. S a 355 lengyel múzeumot évente felkereső 19 millió látogató szin­tén sokatmondó tény. Igazolja, hogy az átvett kulturális hagya­ték bekerült életünk vérkeringé- sége, s népünk közkincsévé vált. Ezt jelzi a lengyel károsokban fennálló 5700 klub és a falvak­ban tevékenykedő 15 500 külön­böző jellegű kultúrlétesitmény. Mondhatnék, hogy ez szép szám, — de még mindig kevesebb a kívántnál. Hazánkban a falvak száma csaknem 4000, — tehát már a puszta számok összevetése is mutatja mennyi még a tenni­való. A legnagyobb hallgató- és nézőtábora a rádiónak és a tele­víziónak van. A rádió- és tévé­előfizetők száma hatmillió körül mozog, a vevőkészülékek száma azonban ennél sokkalta maga­sabb. A kulturális értékek ter­jesztésében ezek a legjelentő­sebb eszközök, fejlődésük örven­detes, de — más országokhoz » hasonlóan — nálunk is újabb problémákat tűz napirendre. Mi is keressük a megoldást, amely­nek révén pl. megállapíthatnánk a hangversenytermek látogatott­ságának csökkenését, s megte­remthetnénk a feltételeket a ze­nével való eleven, közvetlen kap­csolatteremtésre. — Hogyan látja a lengyel kul­túrának a nagyvilágban elfoglalt helyét? — Ezen a téren örvendetes eredményeket értünk el. Jelenleg több mint 80 országgal tartunk fenn kulturális kapcsolatokat, közülük 42-vel kulturális együtt­működési szerződést írtunk alá. Hadd emlékeztessek arra, hoj>y a háború előtt Lengyelországnak csak 9 ilyen szerződése volt. Ma már rendszeressé váltak a len­gyel kultúra napjai, amelyeket a*“ testvéri szocialista és számos nyugati országban megrendeznek. Elmondhatjuk tehát, hogy a lengyel kultúra eljut a világ min­den földrajzi-politikai területegy­ségére. itt azonban a legnagyobb súlyt a szocialista közösségen be­lüli kölcsönös kultúrcserére he­lyezzük. A szocialista országok­ban aratott sikerek különösen nagy örömet jelentenek számunk­ra. — A lengyel—magyar kulturá­lis kapcsolatok sok évszázados múltra tekintenek tússzá. Ho­gyan alakultak ezek a kapcsola­tok a háborút követő 30 eszten­dőben? — Az első lengyel—magyar kulturális együttműködési szerző­dést kormányaink 1948-ban írták alá. Ez lehetővé tette, hogy né­peink jobban megismerjék egy­más nemzeti kultúráit. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon jól ismerik a lengyel filmművé­szet és a mai lengyel zene al­kotásait. Hazánkban a magyar zene a legismertebb, de sok olyan tényt idézhetnénk, még amelyek a lengyel—magyar kultúrkapcso- latok kedvező fejlődését tükrö­zik. az eddigi eredmények felett érzett elégedettségünk ellenére azonban nem mondhatjuk el, hogy ezen a téren minden lehe­tőséget kihasználtunk. Még igen sok a tennivaló, az irodalmi, színházi és filmcsere vonalán egyaránt. Az utóbbi két eszten­dőben e téren érezhető javulás következett be, ami kapcsolatban áll a kulturális és tudományos együttműködéssel foglalkozó len­gyel—magya r vegvesbizoltság 1973-ban történő megalakulásá­val. E bizottság kezdeményezésé­nek köszönhető egyebek között, hogy a fordítógárda képzése ma már jobb feltételek közölt folyik. Véleményem szerint a legköze- 'ebbi öt esztendőre, az 1976— 1980-as időszakra előkészületben levő szerződés újabb, jelentős lépést jelent majd az egymáshoz különösen közel álló, két szocia­lista ország kulturális együttmű­ködésének fejlesztésében. Zseb­enciklopédia Kíváncsi valaki a világ nyel­veire? Vagy nézegetni akarja a Mengyelejev-féle periódusos rendszer táblázatát? Érdekli a csillagászat és az űrkutatás leg­újabb eredményei? Szeretne töb­bet megtudni a hangtan, fénytan, s a mágnesesség titkaiból? Vagy netán a gének különös világa iránt érdeklődik, és a sok érde­kességet rejtegető tudományág, a genetika alapfogalmait kívánja elsajátítani? Ezeket vagy a hasonló szóno- kias mondatokat szinte a végte­lenségig folytathatnánk. Mind azt a célt szolgálná, hogy felhív­juk a figyelmet egy nagyon ér­dekes és nagyon sok haszonnal forgatható, frissen megjelent könyvre. A Gondolat Kiadó öt­venezer példányban készítette el ezt a napjainkban annyira nél­külözhetetlen művet, mely iránt a kezdet kezdetén nagy az ér­deklődés. A címe: Zsebenciklo­pédia. A terjedelme: ezerkétszáz nyomtatott oldal. ^ A kötetben megtaláljuk tömör fogalmazásban, s könnyen kezel­hető, jó elrendezésben mindazo­kat a tudnivalókat, melyekre szükségünk lehet. A matematika, a kémia, fizika és biológia leg­fontosabb ismérveit épp úgy megtaláljuk a könyv egyes feje­zeteiben, mint a filozófia, az esz­tétika vagy az irodalom és a művészetek bármikor, akár. egy pillanat alatt előkereshető ada­tait, jellemzőit. Találunk tudni- és megismernivalót a vallások, a történelem, az egészségügy és az orvostudomány köréből is; valamint sok mást még. csupa olyan dolgot, amely a korszerű látás és világnézet szempontjából az ember számára teljesen nél­külözhetetlen. E kedvcsináló sorokban meg­említünk egy-két érdekes dolgot a mű lapjairól. A földünkön ta­lálható két legmagasabb fa kö­zül az egyik — az eukaliptusz — százötvenöt, a másik — a mam- mutfenyő — százötven méter ma­gas; a „matuzsálemi” kort meg­érhető fák közül a boróka ötszáz, a lucfenyő ezer és a platánfa ezerháromszáz évig is elélhet; a macska tíz-húszéves koráig, a ló negyven-ötven évig és az óriás­teknős kétszáz esztendeig ma­radhat életben. A sok hasznos tudnivaló közt előkelő helyet foglal el az em­beriség történetét, s a világtör­ténelmet összefüggéseiben bemu­tató időrendi táblázat. Külön részben sorolja fel a kötet a pá­pák névsorát a kezdetektől nap­jainkig, s a különböző államok múltbéli és jelenbéli királyait, uralkodóit. Valamint ismertető adatok felsorolásával segít ben­nünket a kötet abban, hogy a nemzetközi szervezeteket (ENSZ stb.) jobban megismerjük. Még sokáig folytathatnánk, mi mindent tanulhat ebből a kö­tetből az, aki veszi a fáradsá­got, hogy végiglapozza, vagy ke­véske anyagiakat áldozva rá, al­kalmat teremt magának arra. hogy otthonában bármikor elő- vehesse, egy-egy olyan dolog kö­zelebbi megismerése céljából, mely érdeklődésének megfelel. V. M. Már régebben foglalkoztunk a párhuzamos átvételekkel. Ilyenek voltak: trágya és drazsé, tárgy és tárcsa. Most újra bemutatunk néhány érdekes példát. Ki hinné, hogy eredetét te­kintve a facér és a rákáció, sőt a Debrecen környéki nyelvben régebben meglevő vákáncsos is ugyanaz a szó. Ugyanaz, mert mindegyik a latin vacare (üresen áll, gazdátlan, mentes valamitől) igéből ered. A facér magyar je­lentései: munkanélküli, igénybe nem vett, gazdátlan. Ez a német vazierend (állás nélkül levő) ige- név átvétele. A „facér mesterle­gény'’ kapcsolatból részfordítás­sal vált le a facér szó. A vakáció hangzásban jobban hasonlít a latin igéhez. A magyar szó je­lentései: hosszabb iskolai szünet, valamely tevékenység szünetelte­tése. A már említett vákáncsos szó jelentése pedig erdőirtó, -te­lepítő szegény ember. Alapszava, a vákáncs betelepítendő erdőrészt jelent. Ez is érthető a latin ige üres, valamitől mentes jelentésé­ből. A gitár és a citera szó végső forrása a görög húros hangszer jelentésű kithara szó. Ezt a latin cithara közvetítette nyelvünkbe citera alakban. (1560 körül je­gyezték fel először.) De a görög nyelvből az arabon, spanyolon, francián keresztül nagyon elter­jedt nemzetközi szó lett, nyel­vünkbe gitár alakban a múlt szá­zad elején került. Első hallásra nehezen hihető, hogy a kuglóf és a csuklya ere­detük szerint a kapucni, fejle­pel, papi süveg jelentésű latin euculla szóval függnek össze. A csuklya szót- először családnév­ként (Csuklyás) 1468-ban jegyez­ték fel, de a XVI. századtól kezdve megtalálható a kapucni, zacskó, csuha, szűr. kucsma je­lentésében. Valószínűleg egyházi műszóként került nyelvünkbe. A szókezdő k (cuculla) vagy elha­sonult, vagy a csuha szó analó­giájára keletkezett. Vettük, adtuk ezt a szót, tőlünk került ál a szerb-horvátba és a szlovákba. No és a kuglóf? Erről se feled­kezzünk meg. Ez már jóval ké­sőbb került nyelvünkbe (1835) a német Gugelhupf megfelelője­ként. Ennek a német összetett szónak az első tagja, a csuklya, k'apucni jelentésű Gugel tartja a latin szóval a kapcsolatot. Hasonlóan érdekes tea és csája szavunk eredete is. A csá- jára sokan könnyen rámondják, hogy orosz eredetű. Pedig nem az oroszból vettük át, hiszen ott a részelő értékű birtokos eset nem csaja, hanem inkább csaju. Mindkét szavunk kínai eredetű. A tea a dél-kínai te hangalakra megy vissza, a csája pedig az észak-kínai cső szóból ered. (Eb­ből a két szóalakból is látható, hogy milyen nagy nyelvjárási különbségek vannak Kínában.) Az észak-kínai csa szó nagyon elterjedt vándorszó lett. Megvan a szláv, a török és az újlatin nyelvekben, az arabban és szá­mos más ázsiai nyelvben is. Ha egymás mellé tesszük a következő szavakat: járgány, or­gánum (pl. sajtóorgánum) és a hangszer jelentésű orgona, alig hisszük el, hogy ezek is közös eredetűek. Mi a járgány szót a szerb-horvátból vettük ál a múlt században. Oda pedig az olasz argano közvetítésével került. A szó végső forrása a görög orga­non (eszköz, szerszám, hangszer) többes organa alakja. A magyar szó eredetileg emelő csörlő je­lentésű volt, mint szerb-horvát megfelelője, később kapcsolta a magyar nyelvérzék a jár igéhez, így kapta ma is legismertebb je­lentését: vasúti hajtány. Az em­lítet orgánum a görög organon szó latin orgánum megfelelőjé­vel, az orgona pedig a görög szó többes számú organa alakjá­val tartja a kapcsolatot. Kiss István A Fáklya új száma A Fáklya 13. száma nagy ter­jedelemben foglalkozik a „földi kozmosz” — a világóceán — meghódításának eddigi eredmé­nyeivel és perspektíváival. Szov­jet oceonografusok, tudósok, szakemberek beszámolóiból, in­terjúiból megtudjuk, hogy az ás­ványi és szerves nyersanyagok­ban kimeríthetetlen gazdagságú tengermélységek kutatása nem­csak a Szovjetunióban, hanem az egész világon aktuális tudo­mányos, gazdaságpolitikai fel­adat. □ □ □ Egy másik érdekes cikkössze­állítás a szovjet—magyar kultu­rális kapcsolatok mai mozzana­tairól tájékoztat: megtudjuk, hogy N. Kaszatkina és V. Va- sziljev, a fiatal szovjet koreog­ráfus nemzedék két rendkívül tehetséges tagja a közeljövőben a budapesti Operaházban szín­padra állítja a Jean Effel kari­katúrasorozata nyomán írt Pet­rov-balettet: A világ teremtését. Ugyancsak magyarországi hang- versenykörútra készül Vlagyimir Krajnyev zongoraművész, akiről a lap portrévázlatot közöl. A kulturális összeállítást Szergej Geraszimov festőművész (1885— 1964) alkotásainak kétoldalas, színes reprodukció-összeállítása egészíti ki. □ □ □ A gazdasági rovatban ezúttal a KGST-országok közös erőfe­szítésével épülő gázfővezetékről, az ipari rovatban pedig a Krivoj Rog-i kohóóriásról olvashatunk. □ □ □ Szórakoztató rovat, tudomá­nyos érdekességek innen-onnan, sportkrónika és a pályázati rejt­vénysorozat esedékes fejtörője zárja a lapot. (KS) (25.) Az öreg Piantovszki segítségünkre volt volt, le­fordította a mellékelt útmutató írást;. Ha azok a katonai lapok leközlik, talán jelentkeznek az emberek, ha élnek. Talán akad­nak más szemtanúk is. akik a 350/8-as büntető különítményben szolgáltak, és tudnak valamilyen támpontot adni. Világosan meg­írtuk mindkét szerkesztőségnek, hogy kutatásunk nemcsak csalá­di kegyelet, nemcsak vágyako­zás, hogy megadhassuk a vég­tisztességet, hanem történettudo­mányi igénye is van. — őszintén drukkolok maguk­nak. Bármi segítségre lenne szük­ség, szívesen beszállok. Nagyon izgalmas munka — lelkesült be­le Máté főhadnagy. — Máris lenne. Meggyőzhetné Nágel Franci bácsit, hogy üljön le velünk, mondja el élettörté­netét. Legalábbis azt a részét, ami kapcsolatba hozható a mi témánkkal. — Mi lenne akkor, ha az önök viszonylag szűk, családi célt szol­gáló kutatását egy kicsit általá­nosabb érvényű vizsgálódássá bővilenénk. Olyan korszak tükör­képe lenne ez, amit kevesen is­mernek. A hitelét nagyon erősí­tené az, hogy olyan emberek végzik, akiknek szerencsére eb­ben nem voltak személyes ta­pasztalataik, nem vezetik szűk ösvényre a személyüket ért fáj­dalmak vagy meghurcoltatások. — Végsősoron értek, főhadnagy elvtárs. — Mert apámon erős nyomot hagyott, egész életét be­folyásolta. Engem is érintett, hi­szen sokszor hallom apától, sok­szor ismerek meg egészen új, megdöbbentő részleteket. Azt hi­szem, meg kell születnie még vagy két-három generációnak,; hogy ne legyen ennyire testkö­zelben a fájdalom, a bánat, a ke­serűség. — Ebben igaza van, mert alig hiszem, hogy él ebben az ország­ban egyetlen ember is, akinek valamilyen módon ne okoztak volna rettenetes kárt a háború következményei. Franci bácsit vállalom. Majd tárgyalunk még. Továbbindultak, mert még két járőrt kellett ellenőrizniük. A bánya fölött kell találkozniuk Faludival, és egy fiatal katoná­val. Feljebb, az erdő legsűrűbb részén kell tartózkodnia Takács­nak és Golubicsnak. Speciális fel­adatot kaptak. Végig kell men- niök a nyomsávon. Nemcsak azt vizsgálják. hogy nyomtalan-e. hanem azt is. hol keményeden meg. hol kövesedett el a talaj, hol lehet szükség arra. hogy meg­lazítsák a keskeny foldsávot. Eh­hez Takács nagyon ért,, nyomol- vasó tanár úrnak csúfolják a többiek. Ez hízelgő ránézve, de igaz is. Takács még a madár- nyomokból is meg tudja ítélni, hogy cinke volt ott. vagy varjú. Pontosan megadja, hogy róka kó­szált arra. vagy egy kóbor macs­ka. Nem lehet megtéveszteni. Különös adottság ez, rendkívül éles szemre vall. Száron vezetik a lovakat. Nagy a kapaszkodó, nagyon köves az út. Jobb nyeregből szállva gya­logolni. mint rázatni magukat, törni a lovakat. Ezen az úton csak az állatkínzók maradnak nyeregben. Egyik oka ez, a má­sik An,gvás Dániel, a lovász. Mi­óta gondjaira bízták a lovakat, olyan az istálló, mintha patika lenne. Fénylik a lovak szőre. csillognak a szerszámok. Védi, oltalmazza a jószágokat, legszí­vesebben ő venné a hátára őket, csakhogy bajuk ne essék. — Nem úgy van az, törzsőr­mester elvtárs — veszekedik még a szolgálatvezetővel is, hogy akármilyen tüsköt felültetünk a hátukra. Érzékeny állat a ló, esze van, szíve van. Megérzi, ha tüs­köt cipel a hátán. — Nehogy megsérüljön a Pa­tájuk ezeken a köveken, mert Angyás célba lő ránk —. nevet Máté főhadnagy, és óvatosan, szinte gyöngéden irányítja lovát, tereli a simább út felé. Mintha félnének ettől a csendes, alapos kis embertől. Mert kitartó, szí­vós, addig morgolódik, addig ve­szekszik. amíg a ló ügyeit rend­ben nem tudja. Faludiék már látszanak. Jó te­rebélyes fenyőág alatt fekszenek. Kiváló hely. Egy szikrányi nap sem éri őket, remekül látnak az előttük elterülő lankára. Nagy területet' tartanak figyelés alatt. Mi tagadás, Faludinak remek érzéke van arra, hogy a terepen tájékozódjon. Látszik rajta, hogy már otthon is közeli barátság­ban volt a természettel. az er­dőkkel. Vékonydongájú, szikár, szíjjas ember. Soha nem fáradt, soha nem riasztja meg, ha a leg­nagyobb kapaszkodóra kell men­ni. Szökdécsel, mint egy zerge. Igaz. a hegyi emberek sehol sem eresztenek pocakot, nem akarnak felesleges terhet cipelni a kapta­tókon. Ilyen ez a Faludi is. I • Jelentkezik. Nem áll fel, nem/ mutatja magát jobban, mint kel­lene. Így van rendjén. Máté fek­szik mellé. Csík pedig kicsit’ odébb vezeti a lovakat, beljebb a sűrű felé. Legalább addig nem perzseli a nap. — Mi újság van maguknál, Faludi elvtárs? — Jelentem, csend van, nyuga­lom van, csak az erdészeti asz- szonyok mentek a Tányér felé. Tegnap is ott dugdosták el a cse­metéket. Velük volt Zoli bácsi is. meg Fürge is. — Ilyen jól ismeri az erdész kutyáját? — Igen, ismerem. Zoli bácsi megígérte, 'hogyha Fürge ellik, akkor nekem is ad egy kölykót. Már kicsi koromban szerettem volna egy igazi magyar vizslát, csak a szüleim nem nagyon akar­ták. Talán most már megengedik. — Mondja csak, elmondta már Csicsmann elvtársnak, hogy mi az a Tányér? — Jelentem, elmondtam, hogy az egy kő, de többet magam sem tudok róla. — Ejnye, Faludi. Maga erről is elfeledkezett, mint a rádiómról? Tudja Faludi, miről beszél Máté. Egyszer erőszakkal kioku- mulálta, hogy Máté bízza csak rá a rádióját. Már felrakták volna a kocsira, hogy viszik a város­ba a gelkához, amikor Faludi erőszakkal itthon tartotta, hogy neki ez az egész csak gyerek­játék. Két este kínlódott vele, vizsgálta, darabokra szedte, aztán gyalog cipelte be a gelkához, mert nem boldogult vele. Égett is a képe, de cipelte zokszó nél­kül. — Jelentem, nem feledkeztem' meg róla, de csak annyit tudok, hogy azért tányér, mert olyan alakja van annak a nagy kő­nek ... — __Arról a kőről azt tartja a n éphit, hogy valamikor óriások .tanyáztak a hegyekben. Itt lak­tak a Pirityi barlangban, itt mo­sakodtak a Kerkában, itt falatoz­tak a fennsíkon, a füves ligeten. A Tányér pedig úgy maradt, a jelenlegi helyén, hogy az egyik óriás nem szerette a lencsét. A felesége azt adott neki, ő pedig mérgében, útálatában úgy föld­höz csapta a tányért, hogy azt azóta sem tudják onnan felszed­ni. Hogy lencse volt, az biztos, mert a pázsit füvei között ren­geteg apró, lencse alakú kavics hever. Hát ezért Tányér, a Tá­nyér, kedves Faludi. Ezt most már Csicsmann is jegyezze meg. Nem árt. az, ha egy vizes tud valamit a népmesék kincseiből is. — Értettem —nevet Csicst mann. — Legalább lesz miről írni* az otthoniaknak. Úgyis mindig töröm a fejemet, hogy mi a mén­kűt írjak. Mindig csak azt, hogy köszönöm, jól vagyok! Jó tudni, hogy van itt mese is. Nekem azt mondta apám, no, fiam, majd megtudod a seregben, ott aztán nincs mese. Hű, de jó. Majd meg­írom neki! Megírom hogy van mese, méghozzá óriási. — Hány asszony volt az er­désszel? — kérdi a főhadnagy. Ez nem puszta kíváncsiság. — Jelentem, tizenegy. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents