Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-18 / 167. szám
docking MÓDÚK SERVICE MODULE NEW COMPATIilE DOCKING SYSTEM COMMAND MODULE Várható Időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, zivatar. A mérsékelt változó Irányú szél, átmenetileg kissé megélénkül. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IDŐJÁRÁS Felavatták az inotai gázturbinás csúcserőművet Csütörtökön felavatták a/- új inotai 200 megawattos teljesítményű gázturbinás ' csúcserőművet. Az ünnepségen részt vett dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Simon Pál1 nehézipari miniszter, ott volt D. J. Levcsenko, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének kereskedelmi képviselője. Továbbá Pavel Oszipovics Szirij, a Szovjetunió energetikai és gépgyártási miniszterhelyettese által vezetett delegáció is. A vendégek megtekintették az új erőművet, majd részt vettek az inotai erőmű kultúrtermében rendezett nagygyűlésen, ahol dr. Szekér Gyula mondott beszédet. Felszólalt P. O. Szirij is. Hangoztatta, hogy ennek a két nagy teljesítményű 100—100 megawattos gépegységnek a műszaki színvonala ma a világon egyedülálló. A műszaki fejlődés egyik legnagyobb újdonsága a leningrádi fémművekben közvetlenül a kísérleti példány után készült, s a legjobb szakembereket küldték ehhez a beruházáshoz. A két turbinából álló erőmű a magyar villamosenergia-rendszer fontos része lesz; elsősorban a csúcsfogyasztások idején teszi egyenletessé energiaellátásunkat. • Teljes erővel aratják a búsát a Bácsalmási Állami Gasdaság tompái kerületében. Aa eső utáni Jó időt kihasználva, nyújtott műszakban dolgosnak, hogy mielőbb befejezzék a munkát. (Szabó Ferenc felvétele.) • Igazítás a Claas nominator szabályozóján, máris folytatja az aratást Kovács László várai földi kombájnos. (Szilágyi Mihály felvétele.) Végre siker koronázta a mezőgazdasági nagyüzemek és a gabonatermesztő kisgazdaságok dolgozóinak eddigi fáradozását. Az időjárás viszontagságai ellenére július 17-re 54 ezer hektár kalászost learattak. A legjobban a bácskai termelőszövetkezetek kombájnosai igyekeznek, mert összességében több mint 50 százalékát betakarították a termésnek. A bajai járás szövetkezeteinek a többségében iparszcrűen termesztik a kalászost. A szervezett munka és a nagy teljesítményű gépek alkalmazása folytán a tervezett ütemet többé-kevés- bé tartani tudják a betakarításban. Számos olyan gazdaság van a Bácskában. mint a dávodi Augusztus 20. Tsz. amely 1500 hektár kalászos betakarítását rövidesen befejezi. A bácskaihoz hasonló eredménnyel dolgoznak Kecskemét, Kiskunfélegyháza és környékének, termelőszövetkezetei. Sajnos, a kunszállási Alkotmány Tsz-ben a belvíz és a süp- pedékes talaj akadályozza a további munkát. A szövetkezet a megyei betaikarítási operatív bizottság segítségét kérte a lánctalpas gabonakombájnok beszerzéséhez, különben 150 hektáron a búza veszendőbe megy. A talaj jelenlegi állapota szerint gumikerekes géppel képtelenség learatni a termést. Ha mindenütt száraz lenne az árpa talaja, a nagyüzemek és a homokhátsági kisgazdaságok július közepére learatták volna. A belvíz miatt azonban 1500—2000 hektár árpa még lábon áll. A betakarítási munka neheza még hátra van. hiszen 130 ezer hektár a mezőgazdasági nagyüzemekben és a kisgazdaságokban a kalászosok összes területe. Elég súlyos a homokhátsági szak- szövetkezetek helyzete. Kevés korszerű be takarítógépük van, s a szétaprózott parcellák miatt azokat sem tudják eléggé kihasználni. Ezért nagy a jelentősége a kölcsönös segítési akció megszervezésének. K. A • Nemzetközi tudományos szimpózium nyílt Moszkvában. „A tudósok és a tudományos szervezetek szerepe a leszerelésért vívott harcban” címmel. A képen: a magyar küldöttség. (Telefoto—TASZSZ—MTI KS.) AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 167. szám Ara 90 fillér 1975. július 18. péntek Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter tájékoztatóját az ■európai biztonsági és együttműködési értekezlet genfi szakaszának menetéről, valamint a Helsinkiben kezdődő harmadik szakasz előkészületeiről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság június 9—11. között Belgrád- ban tartott VII. ülésszakáról szóló jelentést. Utasította a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy az ülésszak határozataiból adódó feladatok végrehajtására tegye meg a szükséges intézkedéseket. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a közgazdasági szabályozó rendszer 1976. január 1-i módosításával kapcsolatos munkálatokról szóló Jelentéseket és határozatot hozott a további feladatokra. A nehézipari miniszter előterjesztésére a kormány megtárgyalta és elfogadta a Vinnyica— Albertirsa közötti 750 kV-os villamoshálózat magyar szakaszára, valamint az ehhez csatlakozó 400 kV-os hazai hálózat bővítésére vonatkozó beruházási javaslatot. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Vízügyi Hivatal elnökének jelentését az 1975. évi júliusi árvíz- és belvízvédekezésről. Az árhullám egyes szakaszokon meghaladta az 1965. évi nagy dunai árvíz, illetve a Maroson az 1970-es árvíz alkalmával bekövetkezett maximumokat. Az időben megtett védekezési intézkedések eredményesek voltak. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A nehézipari miniszter javaslatára a korrpány határozatot fogadott el a bányászok hűségju- talmi rendszerének módosítására. A hűségjutalom a jövőben beszámít a nyugdíjalapba. A kormány megtárgyalta és elfogadta az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének és a pénzügy- miniszternek a fiatalok család- alapításának segítésére tett javaslatait. 1976. január 1-től az ifjúsági takarékakció feltételeinek módosításával összhangban a hosszabb időn át rendszeresen takarékoskodó fiatalok meghatározott esetekben, az eddiginél nagyobb kölcsöntámogatást kapnak, elsősorban a lakás megszerzéséhez, illetve első berendezéséhez. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Ötvennégyezer hektár kalászost learattak Lánctalpas kombájn kell Kunszálláson Megkezdték a fluorgáz-elvonó építését a ZIM-ben Bővítik a kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárat Tegnap létrejött a világűrben a történelminek nevezett nagy találkozó: összekapcsolták a Szojuz szovjet és Apollo amerikai űrhajót — így létrejött az első nemzetközi űrállomás. Ezzel a találkozóval a két ország, a két nagyhatalom tulajdonképpen megnyitotta a közös űrkutatás korszakát, de egyúttal tanúságot tett az emberiség jövője iránt érzett felelősségéről is. A világűr első randevújának szerte a Földön több millió néző lehetett szemtanúja. Mi történt a találkozóig a csütörtöki napon? A szovjet űrhajó kéttagú legénysége nyolcórás nyugodt alvás után 7 óra 30 perckor ébredt & megkezdte harmadik munkanapját az űrben. A Szojuz—19 a szerdán végrehajtott több, jól sikerült pályamódosítás után — csütörtökön azon az orbitális pályán mozgott, amelyen találkoznia kellett az Apollóval. Az amerikai legénységnek csütörtökön ötször kell bekapcsolnia a hajtóművet, hogy kisebb pálya- módosításokkal a Szojuz közelébe irányítsák az Apollót. A csütörtöki komoly igénybevételre felkészülve, az amerikaiak magyar idő szerint kora hajnalban 2.20 órakor tértek nyugovóra és 10 órakor ébresztették őket. A szerdai kisebb izgalom csütörtökre már mindkét földi irányító központban elült, mert a szovjet és az amerikai legénység könnyűszerrel elhárította a ki6 Rajz a Szojuz és Apollo összekapcsolásáról. A feliratok (balról jobbra) felül: szolgálati kabin, összekapcsolási kabin. Lent (balról jobbra): parancsnoki *- kabin, új összekapcsolási rendszer. (Telefoto — UPI—MTI—KS.) sebb technikai zavarokat. Leo- novnak és Kubászovnak a televízió-berendezés egyik meglazult kábelét kellett újra szigetelnie. Mivel erre a váratlan „szerelő”- munkára nem készültek fel különösebben, Kubászovnak az az ötlete támadt, hogy az orvosi felSOYUZ ÁPOL LO szerelésből való ragtapasszal szigetelik le a vezetéket. A Földről természetesen jóváhagyták a javaslatot és a kozmonauták a talpraesett megoldás eredményeként hamarosan hibátlan, élvezetes televízió-közvetítést tudtak sugározni az űrhajó belsejéből is. Az Apollo fedélzetén Stafford kapitány és legénysége hasonlóan egyszerű módszerekkel oldotta meg feladatát: egy csavarhúzóval „kiszabadították”' azt a beszorult alkatrészt, ami akadályozta volna az átjutást az ala- (Folytatás a 2. oldalon.) Tegnap Bács-Kiskun megyében járt dr. Heiczman János kohó- és gépipari miniszterhelyettes, aki Horváth Istvánnal, a megyei pártbizottság első titkárával, Tokai Lászlóval, a megyei tanács általános elnökhelyettesével, dr. Kőrös Gáspárral, a kecskeméti városi pártbizottság első titkárával, és Sztanojev Andrással, a kiskunfélegyházi városi pártbizottság lelső titkárával folytatott megbeszélést. A miniszterhelyettessel együtt érkezett Bozsó László, a budapesti XI. kerületi pártbizottság első titkára, Izsák András, az Április 4. Gépipari Művek vezérigazga- • tója és részt vett a tanácskozáson Bonifert Adám, az MSZMP KB munkatársa. Dr. Heiczman János először azokról a körülményekről tájékoztatta a megyebeli vezetőket, amelyek szükségessé tették az Április 4. Gépipari Művek létrehozását, s amelynek — mint ismeretes — egyik gyára lett a kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár. Eszerint sem a budapesti, sem a félegyházi üzem nem tudta már kielégíteni a hazai és a külföldi megrendelők igényeit. A következő ötéves tervidőszakban pedig mind az országos, mind a KGST-n belüli megrendelések növekedésére lehet számítani. Bőt, nem csupán vegyipari berendezésekből lesz nagyobb a kereslet, hanem szó van arról is, hogy az atomerőművek vízkezelő berendezéseinek és egyéb gépeinek gyártásával bővítik a két üzem termékskáláját. Az előzetes tervek szerint több száz millió forintos fejlesztést hajt végre az elkövetkező években az Április 4. Gépipari Mű- % vek, amelyet fele-fele arányban kap a két gyár. A budapestinél rekonstrukcióra, a félegyházinál bővítésre kerül sor. Az utóbbi egyben azt is jelenti, hogy növelni kell a félegyházi üzem szakmunkásainak, műszakiainak mérnökeinek számát. Természetesen az ezzel kapcsolatos lakásépítési gondok megoldását is számításba kell venni. Ezután a miniszterhelyettes a megyei vezetőkkel együtt a LAM- PART Zománcipari Művek kecskeméti gyárába ment, ahol Pécsért Ede, a ZIM vezérigazgatója fogadta a látogatókat, majd Szijjártó Zoltán, a gyár főmérnöke a kád- és a zománcgyártás helyzetét ismertette. Elmondta, hogy készülnek az öntöttkád- gyártó üzemrész rekonstrukciójára és több irányú tájékozódó tárgyalásokat folytatnak a lemezkádgyártással kapcsolatban. A ZIM vezérigazgatója és a gyár főmérnöke ezt követően üzemlátogatás keretében mutatta be a kádgyártást. Megtekintették a zománcgyártó üzem mellett annak a 61 méter magas acélkéménynek alapozási munkái Mit, ameájr a gyá környékéne • levegőjét szennyező fluorgáz elvezetését oldja majd meg. Az alapozást a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelő- ipari Vállalat végzi, az acélkéményt a Fémmunkás Vállalat székesfehérvári gyára készíti. A hatalmas ventillátorokat — amelyek a fluorgázt a kéménybe nyomatják és 80 méter magasba juttatják — a szellőzőművek már le is szállította. A környék levegőjét fluorgáztól megóvó kéményt a jövő év nyarán helyezik üzembe. A miniszterhelyettes és a megye vezetői ezután az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárába látogattak el. N. O. PETŐFI NÉPE TUDOMÁNYOS SZIMPÓZIUM