Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-01 / 127. szám
ÚJSÁGÍRÓK — A KÖNYVÉRT Egy díj a Petőfi Népénél Az ünnepi könyvhét megnyitója alkalmából Drucker Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesülésének főtitkára ismertette az egyesülés, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által immár másodszor meghirdetett pályázat eredményét Budapesten, a Bocskai úti TIT Természettudományi Stúdió központi előadótermében. Első díjjal tüntették ki Mátyás Istvánt (Népszava), másodikkal Dorogi Zsigmondot (Magyar Rádió) és Lisziák Eleket (Pannónia Filmstúdió). Harmadik díjat kapott dr. Vasy Géza (Kortárs), Nádor Tamás (Rádióújság), dr. Harmat Pál (Egészségügyi Dolgozó), Morvay István (Esti Hírlap), Rózsa Gyula (Népszabadság), Moldoványi Ákos (Televízió-híradó) és Halász Ferenc, lapunk munkatársa. A pályadíjakkal azokat a kiemelkedő újságírói teljesítményeket jutalmazták, amelyek az irodalom, az olvasáskultúra, a könyvszeretet fejlesztését szolgálják. PETŐFI NÉPE V Átadták Baja elsőosztályú kempingjét A bajai Petőfi-szigeten, festői környezetben, stílszerű faházaival elkészült a megye déli részének első osztályú kempingje. A 19 nyaralóházban 69 szálláshely szolgálja a turisták szinte minden igényét kielégítő kényelmét. A faházak konyhafülkéiben villany főzési lehetőség, hideg- meleg folyóvíz, teljes étkezési felszerelés várja a vendégeket. Ezenkívül mintegy 250 személy sátorozási lehetőségét is megteremtették. A több mint tízmillió forint költséggel épült kemping kezdeményezője a Bajai Városi Tanács volt, a létrehozását anyagilag támogatta az Országos idegenforgalmi Tanács* és a megyei tanács. Az ünnepélyes megnyitóra, valóban kempingezésre alkalmas, ragyogó időben, szombaton délelőtt került sor. A Petőfi-szigeten, az átadási ünnepségen megjelent és avató beszédet mondott Molnár Károly, a belkereskedelmi miniszter helyettese. Részt vett Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, Papp György, a bajai városi pártbizottság első titkára, Kincses Ferenc, a Bajai Városi Tanács elnöke, dr. Nagy Károly, a járási hivatal elnöke, Reile Gézáné, az Idegenforgalmi Hivatal Bács-Kiskun megyei vezetője, valamint a város számos párt-, állami, társadalmi és gazdasági vezetője. Kincses Ferenc tanácselnök kö. szöntötte a vendégeket, majd Molnár Károly miniszterhelyettes ünnepi megnyitójában többek között a következőket mondotta: — Bács-Kiskun megye — melynek Baja a második legnagyobb városa — a korábbi időben nem számított hazánk idegenforgalmi jelentőségű tagjai közé. Általában úgy tekintették ezt a vidéket, mint amelynek gyönyörű tájai, természeti értékei, kiváló pihenési teltételeket teremthetnek az itt lakók számára, azonban kevesen gondolnak arra, hogy ez a szépséges táj a turizmust kedvelők közkincsévé váljon. Végül elismeréssel szólt az építőkről, majd a szépszámú közönség előtt átvágta a kemping megnyitását szimbolizáló nemzeti színű szalagot. Képünkön: a kemping egyik részlete a faházakkal. Sz. F. Közösek a gondban és örömben Egy diák sikerei Tapasztalatból tudom, hogy felnőtt olvasóink jó szívvel veszik, ha a f iatalok kimagasló eredményeiről kapnak híradást. Érthető ez hiszen kit ne érdekelne az, hogy milyen ^emberekből tevődik össze a jövő felnőtt társadalma? Nos, ezúttal ismét bemutathatunk egy fiatalembert. Berger Ferenc Császártöltésen született; a szülei fizikai dolgozók. Jelenleg a bajai III. Béla Gimnázium végzős tanulója. Mivel a tehetsége mellé kitűnő igyekezete, lelkiismeretes munkája is párosult, ragyogó eredményt tudott elérni a középiskolások országos tanulmányi versenyén. Kémiából második lett, fizikából ötödik és matematikából hatodik. A ritkaságszámba menő eredmény jutalma: érettségiznie csak magyarból kell. S felvételiznie semmilyen tárgyból nem szükséges; anélkül mehet egyetemre. Vegyésznek készül. Azt vallja, hogy eredményei elérésében elsősorban a nagyszerű tanárok működtek közre. Jólesett neki a törődés és a . bizalom, amit kapott tőlük. Az előadói asztalnál Kalocsa város vezetői, a közönség soraiban Mészáros János, Fekete László, a kecskeméti városi párt- bizottság titkárai, dr. Mező Mihály, a városi tanács általános elnökhelyettese, dr. Kiss Árpád, a mezőgazdasági tudományok doktora, kutatóintézeti igazgató- helyettes és más közéleti személyiségek. Geri István tanácselnök tájékoztatója után kerekasztal- beszélgetéssé alakul át a kalocsai napok csütörtöki rendezvénye. A tapasztalatcsere kifejezés talán még pontosabban minősítené a művelődési központ ifjúsági klubjában történteket. Többször elhangzik, „mi alföldi városunk”. Gondjaink ugyanis közös történelmi múltunkból, a sok tekintetben hasonló földrajzi körülményekből adódnak. A kecskemétiek elismerően nyilatkoznak a kalocsai utak állapotáról és azonnal a „hogyanra” terelik a szót. A meghívott ellenáll a csábításnak: elmondja, hogy nem mind arany ami fénylik. a portalanított utak a házilag készített burkolat miatt hamar tönkremennek. Most azon törik a fejüket, hogy miként lehetne a gyorsaság, olcsóság és tartósság követelményeit közös nevezőre hozni. Egyetértő érdeklődéssel tudakolják többen is, hogy mit tett ott a tanács az iparfejlesztésért. „Mi így csináljuk és ti... ?” ez lehetne a mottója a hasznos találkozásnak. Hasznos, mert a tanácselnök és Szvorény János, a városi párt- bizottság első titkára egyaránt a valóságos helyzet ismertetésére vállalkozott és nem ünnepi fénnyel akarták ámítani a kecskemétieket. Szerényen hivatkoztak a lakosság példás összefogására és nem titkolták, hogy más léptékben haladnak az igények és a lehetőségek. A megyeszékhely jelen levő ve- vezetői egy pillanatig sem éreztették, hogy a nagyobb támogatás révén gyorsabb a fejlődés üteme. Itt is, ott is, azt keresték, ami összetart. így jó, így érdemes efféle találkozókat szervezni. H. N. Lemezlovasok vetélkedője A Magyar Rádió szolnoki stúdiójának adásait Bács-Kiskun- ban is sokan hallgatják. A közkedvelt ifjúsági műsor, a Farmer és nyakkendő most újabb kezdeményezéssel jelentkezik. Az ifjúsági klubok egyik legnagyobb vonzereje a lemezbemutató. Ma már alig van olyan klub, művelődési ház, ahol a heti programban ne szerepelne disc jockey. A lemezforgatók száma is ugrásszerűen megnőtt, nagyon sok fiatal érdeklődik a hang- technika iránt. Máig sincs azonban olyan szervezet, testület, amelyik a disc jockey-kat irányítaná, továbbképezné. A Magyar Rádió szolnoki stúdiója, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ most ezt szeretné pótolni, amikor a szolnoki adó ifjúság műsorában vetélkedőt hirdet az Alföldön élő lemezlovasoknak. A cél a kultú- ráltabb előadásmód, a zenei válogatás igényességének segítése. Július harmadikétól hétről-hétre egy lemezlovas mutatkozik be a Farmer és nyakkendő című ifjúsági magazinban, 15 perces önálló műsorral. Az előselejtezők után döntőbe jutó 12 versenyző produkcióját szakmai zsűri és a közönség értékeli. A több hónapos verseny győztesei között több ezer forint értékű lemezvásárlási utalványt osztanak ki a rendezők, és a későbbi rendszeres szereplést is lehetővé teszik. Nevezni 1975. június 15-ig lehet a Magyar Rádió szolnoki stúdiója, 5000, Szolnok, Kolozsvári u. 8. szám címen. F. 'i.. KENDŐZETLENÜL Rossz szolgálat a jó ügynek Ditkán történik zökkenők-*'■ nélkül, ha a megszokottat új váltja fel. Mégha az új előnyösségére számos meggyőző érv is felsorakoztatható. így van ez — a közlekedéspolitikai irányelvek értelmében — o bajai járásban megszüntetett szárny vasutak témájával is. Erejüket veszítik ugyanis az érvek — amelyek szerint a hatvanmilliós költséggel kialakuló, kor_ szerű közúti szállítási feltételek gyorsabbá, gazdaságosabbá te- izik a szállítást —, amíg nélkülözni kell a jó utat, a rendelkezésre álló fuvareszköz sem kielégítő, és tegyük hozzá: amíg a szállításban nagyon is érdekelt mezőgazdasági nagyüzemek indokolatlanul ráfizetni kéhiytele- nek. Márpedig tény, hogy a megszüntetett Baja—Dávod—Herceg, szántó vasútvonalat nem pótolja még korszerű közút. Építése ugyan folyamatban van, de úgy tűnik, lassabban a kelleténél. A keskeny, kitérési lehetőséget nem nyújtó, kátyús, kis teherbíró makadámút rendkívül sok gond és bosszúság forrása. Ám az iméntinél is rosszabb szolgálatot tesz a jó ügynek az egyelőre gazdája-nincs műtrágyaszállítás témája. Nézzük, miről is van szó: A bajai járás téteszeit a szárny- vasutak megszüntetése követkéz, tében eléggé jelentős károsodás éri. A műtrágya hajdan megállapított ára ugyanis magában foglalja a leadó-állomásig történő vasúti szállítás költségét. A szóban forgó vasutak megszűnéséig a közös gazdaságok székhelyének vasútállomásáig szállította a műtrágyát a MÁV. Méghozzá külön díj felszámolása nélkül. A szárny vasút száműzése óta viszont Bajáig érkeznek a mű- trágyaszállitmányok. Onnan vagy saját, vagy a Volán fuvareszközével juttatják el székhelyükre a közös gazdaságok. És ezért — a szállítást is magában foglaló műtrágyaáron felül — fizetni kénytelenek. A MÁV ugyanis a többi áruval azonosan kezeli a műtrágya fuvardíját. A közúti szállítás tényleges költségét csökkenti Baja és a téesz székhelye közötti távolság vasúti díjszabásának összegével, s a különbözeiként fennmaradó összeget téríti vissza a gazdaságoknak, amelyek ily módon kétszerié fizetnek a műtrágya szállításáért. Holott Baja és a téeszek székhelye közötti távolságra teljes fuvarköltség-térítésre jogosultak három évig! Szó, ami szó, igazán időszerű lenne, ha az illetékes főhatóságokat immár nem egyszer megjárt jogos sérelem végre orvosló gazdára találna. P. 1. * Ford látogatása Francónál Egynapos látogatásra Spanyol- országba érkezett Gerald Ford amerikai elnök. A madrid- barajasi repülőtéren Franco diktátor fogadta. (Telei otó— AP—MTI— KS) • Szovjet vezetők köszöneté a magyar vezetők jókívánságaiért L. 1. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, N. V. Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és A. N. Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban fejezték ki köszönetüket a magyar vezetőknek a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából küldött táviratukban foglalt baráti üdvözletekért és jókívánságokért. A szovjet vezetők a táviratban további sikereket kívánnak a magyar vezetőknek és minden magyar dolgozónak a szocialista építőmunkában, a szovjet—magyar barátság és együttműködés erősítése és fejlesztése terén folytatott gyümölcsöző tevékenységben, az európai biztonságért és békéért folytatott küzdelemben. (MTI) • Az NDK külügyminisztere Moszkvában A szovjet kormány meghívására szombaton hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezett Oscar Fischer, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, az NDK külügyminisztere. • Dr. Tímár Mátyás Berlinbe utazott Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar— NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke a bizottság soron következő ülésszakára szombaton Berlinbe utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és dr Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. (MTI) • Zsánerkép az ünnepi könyvhétről Sikeres választás. (MTI foto — Telefoto — KS) IZGALMAS MÉRKŐZÉS — Mondtál valamit, drágám? (Az Epoca /Milánó/ karikatúrája) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-70«, 11-122. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta _______ E lőfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI .215—68182 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 1S-72« Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 . ÉPÍTKEZÉSEN • Pásztor Zoltán felvétele