Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
M I V K L Ő I) f: s • IRODALOM • M ( V É SZÉT* IRODA L O M • M í V É S Z I T Emberségről példát VARGA MIHÁLY: Daccal, hittel Riportok fiatalokról Milyenek a mai fiatalok? Erre a kérdésre sokféle választ lehet adni. De nyugodt lelkiismerettel csak az adhat rá választ, aki köztük él. ismeri őket, aki nemcsak felszínes epizódok, egyedi jelenségek alapján nyilvánít véleményt „róluk, nélkülük”. Az előítéletektől mentes véleményalkotás forrása lehet olykor, a személyes tapasztalás mellett és azon túl, egy jól megírt könyv, egy-egy hiteles portré, vagy riport is. Ezért fogadhatjuk örömmel azt a nemrég megjelent könyvet, melyet a KISZ kezdeményezésére — hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére — az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat bocsátott az olvasóközönség elé 10 ezer példányban, Maros Dénes összeállításában. A könyv címe: Emberségről példát — Riportok fiatalokról. Nálunk, Magyarországon, viszonylag kevés riportkötet lát napvilágot. Mintha a kiadók rangon alulinak tartanák ennek a műfajmak a gyámolítását, felkarolását. Vagy talán az írók is húzódoznak az életközeli utaktól, tapasztalástól? Az emberségről példát írói jórészt újságírók, tehát hivatásos riporterek, akik nem félnek a „földközeli” témától, az üzem. a bánya, az építőtábor, a laktanya, az öntöde és a többi munkahely leírásától. Nem idegenkednek a számoktól, s a szubjektiven hangzó, mégis hiteles megnvilatkozások papírra vetésétől. Jóleső érzés volt nyomon követni a riporterek útját, s figyelni őket, hogyan beszélgetnek az iparban és mezőgazdaságban dolgozó fiatalokkal, diákokkal, értelmiségiekkel. Jártunk velük Csepelen. a Vas- és Fémművekben, Nagykörűben, a Tisza II. Vízlépcső és öntözőrendszer építésénél, " beleképzelhettük magunkat a Hanság mocsarait lecsapoló, vagy éppen Vaskúton komlót osztályozó, az építőtáborokban önként munkát vállaló fiatalok mozgalmas életébe. Megismerkedtünk a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatóival, a záhonyi „nyughatatlan” ifjú mérnökökkel és technikusokkal. Örömmel üdvözöltük, mint ismerőst, a kecskeméti Herczeg Veronikát, akiről Halász Ferenc írt megható és felemelő riportot Tóth Sándor felvételeivel illusztrálva. Elzarándokoltunk Tiszaszeder- kénybe, azaz mai nevén Leninvá- rosba. az Olefinmű színhelyére, majd bekukkantottunk a műszaki egyetemre, hogy megnézzük, milyen segítséget kapnak az előkészítésben, a tanulásban a fizikai dolgozók gyermekei. Elolvastuk a levelet, amelyet még 1973 júniusában kapott az egyetem KISZ- bizottsága dr. Gajdócsi Istvántól, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökétől, köszönetül és elismerésként a kunszentmiklósi művelődési ház társadalmi munkában történt felújításáért. Szívesen vettük hogy a köszönő levél előzményeihez a Petőfi Népe egyik cikkét hívta tanúnak a riporter, amelyben beszámoltunk az egyetemista fiatalok lelkes munkájáról. Szívesen tartottunk terepszemlét az Agárdi Állami Gazdaságban, ahol nagy hírre tett szert az iparszerű sertéstenyésztési rendszer. Az Országjáró Diákok Országos Találkozója (ODOT) őszinte vágyakozással töltött el bennünket. (Hej. ha én is. én is közietek lehetnék ...) * Felfedeztük a KISZ-lakótelepek építőit, illetve a kezdeményezők között a bajainkat, akiknek példája rohamosan terjedt az országabn. Egyszóval sokfelé jártunk, kalandoztunk, bebarangoltuk az országot, s mindezt 17 riport és mintegy 70 kép segítségével. Olyan fiatalokat ismertetünk meg, akik küzdenek és helytállnak, s miközben formálják a környezetüket, maguk is alakulnak, változnak. Ifjú kommunisták valameny- nyien. Nem hősök, csak hétköznapi emberek, akikből még sok tízezer és százezer van ebben az országban. S akik miatt el kell hinnünk, hogy nemcsak a jelen, de a jövő is itt épül a szemünk előtt. Hordozói a mai fiatalok. F. Tóth Pál Fáradtan és betegen is. Ha görnyedt lenne vállad s az idő zúzná csontjaid — akkor is. Barátoktól elfeledve is. Ha mély sá r ba ragadnál s rád omlana sötétült eged — akkor is. Fogvacogtató hidegben is. Ha ólom-nehéz nappalon s fura éjen tépnék hitedet __ akkor is. K ínok-őlte örömödben is. Ha minden perced elsorvadna s rád emelné kezét a jelen — akkor is. S ha végül egyedül maradnál — akkor is. • Zahoránszkyné Borza Vera: Együtt ILUH ISTVÁN: Szívrepedésig Ki kéne ruccanni egy cseppet Dáridózni egy hétig Játszani a sorssal egy meccset Száz éj erejéig Rá kén’ kiáltani azokra Kik az aljasát védik Rálépni a gazokra Egy perc erejéig Zabrálni kéne nagy sietve Minden jót ami késik S ordítani az istenekre Berekedésig A porba hagyotthoz lehajolni S felemelni az égig A jog zászlaját vinni-vinnl Szivrepedésig. Szobrok a fában Kerekes Ferenc kiállítása Egy 27 éves kecskeméti fiatalember, aki tíz esztendőn át férfi- fodrász volt, meglepő dolgot művel a cseresznye-, körte- és diófával ami már több mint ügyesség. Ez tűnik föl a megyei művelődési központ művészklubjában rendezett kiállításon. Kerekes Ferenc tehetségének kibontakozásához a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet ad havi fizetséget, műhelyt és anyagot. A vöröses-barna szerecsendióból bronz símaságú, napsütötte bőrű, gyümölcsszedő Vénuszt segít világra. A fa erezetét mintha emberi vér táplálná. Szüretelő, almaszedő alakok emelkednek ki a természet hangulatát árasztó háttérből. Szinte a munka profán szentképeit faragta meg Kerekes Ferenc. A vágtató ménes mintha egy erdei tisztáson robogna át, a hullámzó lendületet durvább megmunkálás érzékelteti. Egy villámsújtotta fatörzsből tragikus döbbenetű, koporsót vivő temetési menet válik ki — a helvéciai közlekedési kataszrófa áldozatainak emlékére. Mindebben közös, hogy a fa az ábrázolás tárgyában is megjelenik, s így valami különös jelentésű, szerves egység jön létre az élet és a műalkotás között. Maga a kiállítás, sajnos, nem érzékelteti a fejlődési ívet, amelyik pedig szépen kirajzolódik a faszobrok keletkezési idejének ismeretében. Először volt a tömbszerű. tömör megjelenítés, amely alkalmasnak bizonyult a család védelmet nyújtó közösségének, az ember és közvetlen környezete egymásrautaltságának kifejezésére. Majd a figurális törekvések váltak uralkodóvá, hogy aztán a jelképesebb ábrázolás érvényesüljön. A fa kérges síkján feltárul például az önfeledt játszadozás gyermekkora, a petróleumlámpa melletti olvasások tanulóidőszaka, az érett felnőttévek jellegzetessége, a fölfelé nyúló, kereső kéz pedig a jövőre is utal. Az elbeszélő jelenetek az emlékezés lélektani törvényeinek megfelelően sejtésszerűn, mégis tisztán követik egymást. A múlt rendszerint tár- gyias.. életképszerű megfogalmazást kap, a jövőt a valami felé -OOBI7 ..IísjI sa -irtfibnoM .. .«1 o irányultság vonalai sejtetik. A jelent átélő emberek megformálásakor Kerekes Ferenc — sok társához képest — a nehezebb megoldást választja. Egyfajta életerő, a tapasztalatokban edzett akarat nyilvánul meg abban, hogy az egyedülálló figurái sincsenek egvedül. velük van legalább a mozdulatuk, amely célra irányul, értelmet hordoz — még akkor is, ha az albérlet szegényes környezete veszi körül őket. Egy-egy naturálisabb jelzéstől, vagy esetleges felülettől, a még befejezetlennek tűnő kompozícióktól eltekintve egységes jól sikerült a bemutatkozás. Kerekes Ferenc több mint szerencsés kezű fafaragó, aki olyan nyersanyagra bukkant, amelyben szobor rejlik, mint bármelyik kőtömbben. Vésővel ki is tudja bontani belőle. Halász Ferenc A furulyázó • Kubikos erfass n» ...iTisfcizoa at IsvigözíJoié Jo OS .biHj-bpo iítiiecf rrotirrö:.’ mmmmmmBmmBxmmmmmmxmmmmmmxmmmmmmmmmmmmBmmmmmmmmammm Mérték és érték a mama fehér kötényben /J odaállt a kitárt kapuhoz, A s még a szíve is átnevetett az utca másik oldalára. Mert ott álltak a szomszédok vasárnapi tétlenségben bámészkodva, mivel ünneplőbe öltözni és bemenni a faluba korán volt még. Hiszen, szó sincs róla, behajthatta volna a kapu két szárnyát Kristóf is, a félkegyelmű mindenes. Várhattak volna még a kocsmákban a kenyérre, a Csingilingi csárdába se kenyeret kért a vendég vasárnap hajnali hatkor, úgyhogy igazán ráért volna elkocogni a két bicikli- kerékre szerelt ládával, s benne a barnára sült kenyerekkel. S máskor is az ő dolga volt a kaput kinyitni és becsukni. De ezt az élvezetet, hogy utána nézzen a kigördülő új kocsinak, s aztán végig legeltesse tekintetét az ámuldozó és irigykedő szomszédokon, semmi pénzért nem engedte volna át a bolondnak a mama. Ott is volt már száján a mese, hogyha majd felporzik az út a lánya meg a veje után, s ő becsukja a kaput, átkiáltsa a szomszédoknak: — Elmennek egy kicsit a gyerekek az onokámhoz. Kikérik az intézetből, aztán kiviszik Palics- ra, mert mondják, ott már kinyitott a strand és a vigadó előtt katonazene muzsikál. Ott megebédelnek, délutánra már itthon is vannak evvel az új kocsival. És ha senki se kérdezi, mikor vették az új kocsit és mennyiért, akkor magától mondja majd, s csak úgy mellékesen: — Azt mondja a vejem, ha már kocsit veszek, akkor autó legyen, nem pedig holmiféle tragacs! Nem bánom, ha háromszor annyiba kerül is! Hát ez lett volna a mondóká- ja, szépen előkészítette már magában, s most csak állt kaptákban ott a kapunál és várt. Veje már begyújtotta motort, de akkor a lányának eszébe jutott, hogy ott maradt a konyhában, a kredenc tetején a skatulya, benne a süteménnyel, szaladjon csak el érte.. — És mire visszajött, a bolond már megint toporzékolt. — A Máriáját az anyátoknak! Mi vagyok én?! Máma még kolbászt se kaptam reggelire, de dirigálni azt tudtokl Itt van, hordjátok ti szét a kenyeret! És lecsapta a targonca rúd- ját, pedig már befogta magát melléje, s a szomszédok szemérmetlenül röhögtek rajtuk. — Jaj, istenem, már megint cirkuszt rendez nekem! — szállt ki a kocsiból felcsúszott szoknyáját húzgálva, selyem esőköpenyben a pékné. — Mondtam már, mama, ne spórolja neke n azt a rohadt kolbászt! Kitettem a sonkát is, a főtt tojást meg a kolbászt is az asztalra, maga meg elrakja előle! Hát most boldogabb avval a darabka kolbásszal? — Ja, hát tudom én?! — védekezett a. mama, és majd elsüllyedt szégyenében. — Azt mondtad, a tojást félreteszed rakott krumplinak holnapra. És volt még sült szalonna, meg is ette . . . — Nézze, Kristóf — lépett a bolondhoz a pékné, s vállára tette a kezét. — Magának nem szabad mindjárt fölvenni, ha a Feri mond valamit. Ha nem akarja Kivakarni a teknőt máma, mert vasárnap van, majd megcsinálja holnap. Azt a Peri csak úgy modta! És tudja nagyon jól, hogy én mindég a maga pártját fogom. Igaz? A bolond nem adta meg mindjárt magét. de engedelmesen tűrte vállán az asszony kezét, s hangjában már ott volt a meghuny ászkodás. — Mindég csak maceráljákaz embert! És a tisztelendő úr is mondta, be kék menni Monostorra, Kristóf, elhozni a gyertyát a mézesbábostól.. — Jó, hát majd elmegy! Honnan tudta volna az uram, hogy még a tisztelendő úr is megkérte valamire! De ha siet, délre Monostort is megjárja. Mama, hozzon ki egy szép szál kolbászt Kristófnak és egy pohár bort is! — Kapsz egy beöntést — szólt ki a pék a volán mellől röhögve — és akkor elmegy a bénád. Csak be ne rúgj nekem! — Én, Feri, én?! Hát tavalya búcsúba, mikor a legények elkezdtek itatni, mi bajom volt énnekem? Ittam, mint a hétszentség! Fölemeltem a doktor urat a levegőbe, még vittem is egy darabon.. ■ A pékné úgy állt a bolond meggörnyedt alakja fölött, királynői fölénnyel, mint az állatszelídítő, ha az oroszlán megfeledkezik magáról és üvölteni kezd a cirkuszban. Még a fél kesztyűjét is úgy csapkodta tempósan a combjához, mintha korbácsot suhogtatna. — Nem hagy engem az én nagyságám, ugye, nem hagy! — kiáltott fel Kristóf miután pillanatok alatt magába tömte a kolbászt és lehajtotta a bort, miközben a mama gyűlölködve nézte. — Még a teknyöt is kivakarom, a gyertyát is elhozom. Olyan igaz, mint a hétszentség! — Jól kezdődik ez a kirándulás! — mondta a pékné, s hosz- szú lábaival, lassú, elegáns léptekkel odament az új kocsihoz, beült az ura mellé, s a mama már csukhatta is be utánuk a kaput. De hiába, minden el volt rontva. A szomszédok még kinn álltak, s arcukon ott volt a káröröm, úgyhogy egészen elfelejtette a dicsekvés szövegét a mama, s amit mondott, az inkább panasz volt. — Jaj, úgy félek, hogy ez egyszer ránk gyújtja a házat! Pedig igazán annyit ehet, amennyi belefér. Mindég mondom a ve- jemnpk, ezért már egy segédet is kapna, amennyit ez megzabál. Hanem akkor meg adóval nyúznák, azt mondja. De oda se figyelt erre senki a túlsó oldalról. Eltűntek, elszállingóztak a szomszédok, akárcsak a porfelhőben a gyönyörű kocsi, amelyet mintha észre se vett i'ol- na senki, Csak a bolond elnyújtott danája hallatszott, ahogy boldogan húzta a gumikerekes talyigát a kenyérrel a Csingilingi-csárda meg a többi kocsma felé. KARINTHY FERENC: Leányfalu és vidéke (Részlet) Béla bácsi Akkor még megvolt az Athenaeum Könyvkiadó: hallottam, hogy Illés Béla lett az igazgatója. Ebben van fantázia, gondoltam, mindenesetre benéztem. A titkárnő ismert, azt mondta, az öreg épp telefonál, de azért menjek csak be. Béla bácsi akkor már civilben járt; íróasztalán egy jókora darab sült hús és legalább lél liter fekete, vizeskancsóban. Intett, hogy várjak, amíg befejezi. — Nincs igaza, elvtársnő — harsogta a készülékbe sajátos hanglejtésével (melynek további érzékeltetésétől eltekintek, úgy se tudnám olyan jól utánozni, mint Devecseri). — Nincs igaza, Lenin elvtársnak erről más volt a véleménye. Ö azt mondta: inkább vesszen el húsz előlegből tizenkilenc, semhogy akár egyetlen -árónk anyagi gondok miatt ne tudjon dolgozni... Értette, kérem: ezt mondta Lenin elvtárs. Ezzel letette a kagylót, felém fordult. — Mi van? — Az van, Béla bácsi — feleltem —, az van, hogy nekem ez nagyon tetszik, nagyon szép mondás ... Mármint amit Lenin elvtárs mondott... — Mennyi? — kérdezte, és maga elé húzta a sült húst. Több szó nem is esett közöttünk: fölemeltem két ujjamat, erre ö a fejét rázta, és puszta mutatóujját bökte felém, amire én a középső ujjamat elvágtam, így jelezve, hogy jó, legyen másfél. Ezt rögtön ki is írta, csak úgy fél kézzel, falatozás közben. Én biccentettem, ő intett, hogy el vagyok bocsátva, én lementem a pénztárba, ő tovább ette a sült húst. Szép, tiszta ügylet volt, főként, mivel azután se firtatta soha senki, hogy mire is szolgált ez az előleg. Kár, hogy Béla bácsit hamarosan máshová helyezték : szétosztotta volna az írók közt az Athenaeum palotáját. Thomas Mann művei újabb és újabb kiadásokat érnek meg magyarul is. Munkásságának egy- egv részterületéről tanulmányok, doktori értekezések születnek. A héten volt születésének 100. évfordulója. A magyar olvasókhoz szóló levelében, halála előtt pár hónappal, 1955 márciusában egyik legszebb novellájáról, a Tonio Kroger-ről írta: „Szívesen képzelem el. hogy most majd fiatal magyar olvasók hajolnak novellám lapja fölé. Mondanivalói „néhai időkből” datálódnak, de úgy látszik, van valamelyes maradandó érvényük”. Ez a szerény, de pontos utalás a novella maradandó érvényére teljességgel igaz Mann életművének egészét tekintve is. Századunk első felének legnagyobb kritikai realistája volt ő, akinek hat évtizedes írói-közéleti munkássága átfogta és világirodalmi szinten összegezte az imperializmus korszakába lépett polgárság erkölcsi és szellemi életének valamennyi lényeges problémáját. Az első nagyregény, a Buddenbrook ház, a patrícius Hanza- polgárság gazdasági, társadalmi, erkölcsi hanyatlásának nagy ívű rajza nem csupán egy család alkonyát — amire a mű alcíme utal —, hanem voltaképp egy életforma, egy korszak alkonyát teszi nyilvánvalóvá. A polgári életforma értékeinek pusztulása, a dekadencia azonban — Nietzsche költői kriticizmusának hatására — az író felfogásában egyúttal továbblépés is lehet a művész-lét felé. Thomas Mann éppen azért tudott a német polgári világ lelkiismerete lenni, mert minden törekvése arra irányult, hogy ráébressze népét a korszerűbb, történelmileg jogosultabb életlehetőségeire. Ennek a törekvésnek korszakos jelentőségű műve A varázshegy. Mint írja: „Benne eszmeileg lemondtam sok szeretett dologról, némely veszélyes szimpátiáról, varázslatról és csábításról... Az életet kívánja szolgálni, az egészséget akarja, célja a jövő.” Ez a rövid önkommen- tár is tanúsítja, hogy A varázshegy megírásával jelentékeny világnézeti fordulat állt be Thomas Mann magatartásában. Irónia és fenntartás, mint erkölcsi mérték és érték az ember dolgainak megítélésében — ez munkásságának művészi alapelve. Hőseit kettős optikával szemléli. Egyfelől mint túlhaladott kötöttségek rabjait, azaz mint polgárokat, másfelől mint szeretetre méltó, megejtő képességekkel megáldott lényeket, vagyis mint embereket. Rényi Péter mutat rá, hogy ironikus költészetének melegsége nem az elleplezés szándékából. nyárspolgári békítgető hajlamból ered, hanem abból a[ bizakodásból, hogy az ember — mint egyén és mint társadalomalkotó lény — képes lesz meghaladni nyomorúságos állapotait: jobbra, magasabbra, nagyobbra hivatott. Ez a bizakodás, mély és eltökélt szimpátia minden emberi és annak javát szolgáló érték iránt, ez az életbarátság — gondoljunk csak a József és testvéreire — a hitleri barbárság előretörése idején egyre nyomatékosabb szembenállássá fokozódik. Ahogy a „stószi remete”, Fábrv Zoltán fogalmazta: változtató erejű muszájhumanizmussá, antifa- sizmussá kristályosodik. Igen jellemző, amit a fasiszta terror idején. már az emigrációban a szocializmusról mond Európa, vigyázz' címen kiadott politikai írásainak gyűjteményében: „... a szocializmus nem egyéb, mint az a kötelességszerű elhatározás, hogy fejünket... a társadalmi, közösségi élet sürgős követelményei elől nem dugjuk a metafizikai dolgok homokjába, hanem azok mellé állunk, akik értelmet akarnak adni a földnek, emberi értelmet.” Thomas Mann nagy változásoknak volt a tanúja, de nem csak élt az időben, hanem együtt is lélegzett vele. Ezért alakjában mindenekelőtt a fejlődő, kiteljesedő embert tiszteljük, aki mindig feltette a „honnan—hová?” kérdését. és maradandó érvénnyel válaszolt rá. Akinek írói nevelőmunkája arra irányult, hogy az ember ember lehessen. Aki — József Attila szavaival — „fehérek közt egy európai” volt. Pálréti Ágoston HERCEG JÁNOS: Kirándulás
