Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-05 / 130. szám

1975. június 5. • PETŐFI NEPE • 5 Pedagógusok - hátrányban? A bérgazdálkodás tandíja (II.) A bérgazdálkodás visszásságai után nyomozva gyakran egy ajkbiggyesztés, szemöldökráncolás vagy fejcsóválás a válasz. — Szinte sötétben tapogatózunk mi is, magam sem lá­tok tisztán, ezt ne tőlem kérdezze, én csak kifizetek — hallani az iskolákban, gondnokságokon. Valamiből növelni kell a mer-takarítást, hiszen miből adjunk tisztességesebb jutalma­kat a pedagógusnapra, vagy más alkalomra? A kérdésekre újabb kérdések sorjáznak elő. Tény, hogy a pedagógusokat is megillető 3 százalékos bér- fejlesztés évek óta csupán töredékesen valósul meg Bács-Kis- kunban és több megyében. A kívánatosnál kisebb mértékben javulnak a pótlékokat is tartalmazó alapbérek. Ez így nincs rendjén, nem törődhetnek bele sem a szakszervezeti, sem a pártszervek. A képesítésnélküliek esete — A kérdéses 3 százaléknak megfelelő összeget mindenhová elküldtük, miután jóváhagyta a megyei tanács testületé. Tessék __ és dr. Vidmann Mihály, a meg­gyei tanács pénzügyi osztályá­nak vezetője asztallapnyi kimu­tatást terít szét. — Tervszinten továbbadjuk az előírt bérfejlesz­téshez szükséges pénzt a helyi ta­nácsoknak, tavaly több mint 8 millió forintot. A többi már nem pénzügyi, hanem bérgazdálkodási téma. Mi nem tartunk vissza semmit, és át sem csoportosítunk a kulturális ágazatból valamelyik másikba. Kétségtelen viszont, hogy egészségtelenül sok a 4 millió 606 ezer forintos tavalyi maradvány — ismeri el. — Miből támadnak a feszült­ségek? — Több mindenből. Csupán az egyik tényező, ha például maga­sabb fizetésű, szakképzett pe­dagógus helyére képesítésnél­külit vesz fel az iskola. A mű­velődésügyi osztállyal egyetem­ben megköveteljük, hogy tarta­lékolják a két fizetés különböze­iét. Ezzel el szeretnénk kerülni, hogy pénzügyi ösztönzői legyenek a szakképzetlen munkaerő foglal­koztatásának a tantestületekben. Tavaly mégis csaknem ötven- nel nőtt, s elérte a 387-et a ké­pesítés nélküli nevelők száma Bács-Kiskunban. A fizetések köz­ti eltérés olyan nagy, hogy csu­pán ebből több millió forintos kötelező megtakarítás származik. Erre egyébként azért van szük­ség, mert bármikor beléphet he­lyettük egy főiskolai, vagy egye­temi végzettségű pedagógus, aki­nek magasabb munkabér jár. Lefelé egyre csökken Bács-Kiskunban a korántsem szerencsés bérgazdálkodás, tipi­kus járásának látszik a kalocsai. Nincsenek a legrosszabbak kö­zött, de különösebb dicséretet sem érdemel az, hogy a szak- szervezeti kimutatás szerint mindössze 0,7 százalékkal emel­kedett 1974-ben a pedagógusok alapbére, s megmaradt 351 ezer forintjuk. A járási hivatal épü­letében együtt van mindenki, akinek véleménye most fontos: Horváth József, a pénzügyi, Szvétek Józsefné, a művelődés- ügyi osztály vezetője, Mike Já­nos tanulmányi és Boldog István gazdasági felügyelő. Tudnak olyan esetekről, amikor az intéz­ményekben nem fizették ki visz- szamenőleg január 1-ével a több­letbért, másutt az igazgatóhelyet­tesi és egyéb állások szaporodtak el. Rögtön fény derül az egyik el­lentmondásra. Egyetlen eszten­dőben sem kapták meg teljesen a bérfejlesztés 3 százalékos le­hetőségét — állítják. Tavaly 2,88 százalékot mutattak ki a számí­tásaik, az idén még kevesebbet: 2,46 százalékot. Ezt maradék nél­kül továbbadták. A szúrópró­bák arra vallanak, hogy így is történt. A járás egyik községé­ben, Szakmáron például — mint az iskola gondnokságán az ikta­tókönyv lapjairól kiderül — csaknem 4 ezer forintos havi bérfejlesztésre lett volna szük­ség, hogy kijöjjön a 3 száza­lék. Ehelyett 3 ezer forintot kap­tak — még annyit sem, mint 1974-ben. A felhasználható összeg lefe­lé egyre csökken, költséges utat tesz meg a megyétől a pedagó­gusokig. Az úgynevezett időté­nyezővel sincs minden rendjén, öregcsertő tanácsához március végén érkezett meg az értesítés a bérfejlesztés lehetőségéről, a hírt továbbították az iskolába, ahol — miután közbejött a ta­vaszi szünet — döntésre össze­ült az igazgató, a pártcsoport vezetője és a szakszervezeti bi­zalmi. A vastagabb borítékot elő­ször a júniusi fizetési napon ve­hetik kézbe. A január elsejétől visszamenőleg fizetésemelésben részesült nevelőknél öt hónapi többletbér halmozódik fel, s ma­gasabb levonási kategóriába ke­rülnek. Az időbeli csúszásért — ami nem rajtuk múlik — ők fi­zetnek. Dicséretet kap vagy fegyelmit? A kisebb települések után mi a helyzet a nagyközségekben? A hartai általános iskola csaknem eléri az önálló bérgazdálkodás követelményét: a napközivel és az óvodával együtt 92 dolgozót foglalkoztat. Itt nem hiánycikk a 3 százalékos bérfejlesztés, amiért dicséret jár. De az elmúlt eszten­dő végén a járási hivatalnak kel­lett kisegíteni őket, amire már kevésbé büszke az igazgató, mi­vel a hasonló esetek fegyelmit is vonhatnak maguk után. Az 1973 őszén kidolgozott [költségvetési igényükre megjött a szentesítő jóváhagyás, ám csupán a soros előléptetésekre érkezett fedezet, a rendkívüliekre nem. Ezt az úgynevezett interkaláréból kel­lett volna kigazdálkodniuk, ami a betegségek alatt megmaradó és másképp képződő bérekből te­vődik össze. Az egyik Ütmutató szerint ez eleve szabálytalan, mivel, interkalárét nem szabad tervezni. Egy másik útmutató vi­szont arra figyelmeztet, hogy az interkaláréval számolni kell. Hartán nem maradtak annyian távol év közben, hogy ne jelent­kezett volna 51 ezer forintos hi­ány az utolsó hónapban. S a helyettesítéseknél is rendszerint többet fizetnek ki az előre meg­tervezettnél. hiszen a szülési szabadságon levő fiatalabb nők munkáját gyakran az idősebb kollégák végzik el. Dunapatajon követésre érdemes példát mutat az iskola. Abból kiindulva, hogy a nyugdíjkor­határhoz közeledő pedagógus sokat veszít munkaerejéből — s ne kelljen hajszolnia a túlórá­kat, a .különkereset alkalmait — a bérfejlesztési keretből az át­lagosnál többet juttatnak ré­szükre a tantestület egyetértésé­vel. Így 3500—3700 forintos fize­téssel mennek nyugdíjba a ne­velők, s a helyükbe lépő peda­gógus alacsonyabb munkabéré­ből származó különbség 60 száza­lékát is felhasználhatják a töb­biek munkabérének javítására. Lehet, hogy érdemes lenne ennél is többet meghagyni az iskolák­nál. A módszer mindenképp az emberségesebb, körültekintőbb bérgazdálkodásra ösztönöz. Következtetések helyett Mindenek előtt közös neve­zőre kellene jutnia a tanácsok­nak a Pedagógusok Szakszerve­zetével. Dr. Vidmann Mihály az idei év eleje óta már külön összesítést vezet, hogy menet közben 'igazíthassanak a bér- gazdálkodás ferdeségein. Kecs­kemét városában például nem­hogy fékeződött volna a káros folyamat, hanem 627 ezer, a ka­locsai járásban 219 ezer forint­nyi bért nem használtak fel ab­ból az összegből, amelyet nyu­godtan kioszthattak volna az igazgatók. Sokféle hátrányos következményt von maga után a képesítés nélküli pedagógusok számának szaporodása is. A sok kicsiből tevődik össze aztán a nagy maradvány, a tanácsoknak és az iskolavezetésnek szinte mindenütt van javítanivalója. Az érdekképviseleti szerepet betöltő helyi szakszervezetekre ugyancsak komolyabban veendő szerep vár, hogy a pedagógusok jobban és időben részesüljenek a felhasználható : bérfejlesztések­ből. Ez el nem hanyagolható ré­sze életszínvonal-politikánknak, s az oktatáspolitikai határozatok sem valósíthatók meg nélküle. A pedagógusokat az önmagában aligha vigasztalná, hogy más ágazatokban sem ismeretlenek a hasonló gondol:. Halász Ferenc Kocsimúzeum - programmal IFJÚSÁGI KLUBOKNAK SZÓL... Közkinccsé tenni a tapasztalatokat Az egri NÉPÚJSÁG arról tá­jékoztat, hogy a parádi cifra­istállóban az eddiginél gazda­gabb, látványos és változatos: gyűjteménnyel fogadja látoga­tóit az ország egyetlen kocsi­múzeuma. A Mátra festői kör­nyezetében levő múzeumot elő­ször 1971-bgn nyitották meg. Az érdekes idegenforgalmi létesít­mény azóta télen-nyáron ezré­vel vonzotta a látogatókat. Eme örvendetes tény késztitte a Közlekedési Múzeumot és a tu­lajdonost) /az Országos Lóte­nyésztési Felügyelőséget, hogy a múzeum termeit és a kiszolgáló helyiségeit központi fűtéssel lás­sa el, átrendezve a kiállított} tárgyakat és azokat újabbakkal egészítse ki. A felújítási munka a napokban ért véget, s már is­mét megtekinthető a múzpum. A vendégek kívánságának ele­get tett a Közlekedési Múzeum azáltal, hogy fotókkal díszített olcsó katalógust adott ki, továb­bá a kocsizással és a lovakkal kapcsolatos műtárgymásolatok árusítását is megszervezte a helyszínen. A Lótenyésztési Fel­ügyelőség csoportos látogatás esetén lovasbemutatóval szóra­koztatja az érdeklődőket, akik részére a jövőben lehetővé te­szi a kocsikázást is. V. A. Valamennyi ifjúsági klubnak szól az Állami Ifjúsági Bizottság, a Kulturális Minisztérium, a SZOT, a KISZ KB, a Honvédel­mi Minisztérium, ' a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Fejér megyei Tanács, a Magyar Rádió és a Népművelési Intézet felhívása: tegyék közkinccsé jó tapasztalataikat, ötleteiket. A III. országos módszervásá­ron olyan módszerekkel jelent­kezzenek, amelyek közöségi élet­re, aktív művelődésre serkentik a fiatalokat, illetve feltárják a tartalmas kikapcsolódás, a sza­bad idő hasznos eltöltésének le­hetőségeit, megismertetik a klub­csoportok együttműködésének módját. A módszerek forgatókönyveit területi módszervásáron jelenít­hetik meg az év végéig a klubok, egyéni pályázók. Az országos ter­jesztésre alkalmas módszereket jövő év februárjában, Székesfe­hérvárott, országos zárórendez­vényen mutatják be. A módszervásárhoz kapcsoló­dóan a Magyar Rádió ifjúsági osztálya megrendezi a „Játék­mester kerestetik” című rádió­adás-sorozatot. A játékvezetésben kitűnt klub- és játékvezetők or­szágos versenyen bizonyíthatják rátermettségüket. (MTI) Szép magyar Comoedia Balassi Bá­lint ajándék­nak szánta az idestova négy­száz esztendős „szép magyar comoediá"-t. A könnyelműen, számításból — a nagy szenve­dély megpró­bál tatásaiba belefáradva — elhagyott Lo- sonczi Anna visszahódítását remélte az olasz Cristofo. ro Casteletti páiztorjátéká- ból magyarított riiütől. A költő sikertelenül próbálkozott a Júlia-versek múzsájánál, fi­gyelemre se méltatta a sze­relem fenséges szépségéről írt példabeszédét. A Katona Jó­zsef Színház KlSZ-szerveze- te jobban járt e mű előadásával. A közönség mindkétszer lelkesen megtap­solta játékukat. Megérezték a két világ határán, a középkor és az új kor mesgyéjén tépelödő Credulus-Balassi Bálint és Júlia- Losonczi Anna történetének ba­rokkos motívumaiban a csodála­tos költészetet, az élet szépsé­geit, a földi lét örömeit, a sze­relem jogát hirdető szemléletet. A tolmácsolás sokat megőrzött az eredeti mű bájából. A világért se állítjuk, hogy az előadás maradéktalanul vissza­adta a Balassi-mű első olvasásra kitűnő és alaposabb vizsgálódás után feltárható rejtett értékeit, de kitartunk a vállalkozás di­csérete mellett. A fiatalok saját ► Credulus-Balassi Kiss P. Ernő. (Tóth Sándor felvételei) Júlia-Anna (Rácz Katalin) és Brieszada (Ből- csics Ágota) szakmai fejlődésük érdekében fordítottak tetemes időt a pró­bákra, az előkészületekre. Érté­kes, irodalom, és színháztörtéI» neti jelentőségű alkotással is­merkedhetett meg kielégítő, he­lyenként jó színvonalon sok kecskeméti diák. A bemutatón látottak közül a Júliát alakító Rácz Katalin és a Dienes szerepét ügyesen meg­formáló György János tetszett a legjobban. A rendező, Varsa Mátyás, jól érezte, hogy a „ha­lálos fogadkozások” csak a sze­relmi játék, a hódítás kellékei: a mű játékos mozzanatait, köny- nyed báját hangsúlyozta. Kit marasztaljunk el a közre­működők többségének hiányos beszédkultúrájáért? A társadal­mi környezetet, az iskolát? A hiányzó intézményesített színházi műhelyt' sürgessük? Sajnos, egyik-másik szereplő hadarással igyekezett az előadást fölpörget­ni, mitsem törődve a szövegben bentmaradó szépségekkel. A színházi KISZ kezdeménye­zése jó ügy, érdemes vállalko­zás volt, ezért nem szorítkozha­tunk csupán udvariaskodó meg­jegyzésekre. A szereplők lemér­hették, hogy mit tudnak, hol tartanak. Egyikük-másikuk az új évadban nyilván már a „hiva­talos” műsorban is kap néha az eddiginél nagyobb felkészültsé­get igénylő feladatot. Kíváncsian várjuk, hogy mit mutat be a színházi KISZ egy év múltán? A kezdeményezés foly­tatást kíván. Heltai Nándor A megmérgezett dinoszauruszok Toni Swain angol kutató vét- leménye szerint mintegy 120 millió évvel ezelőtt, amikor a virágos növények megjelentek a Föld felszínén, a dinoszauruszok, ellentétben az emlősökkel és a rovarokkal, nem ismerték fel e növények alkaloida-tartalmát és toxikus anyagait. A hüllők las­san mérgezés áldozatává váltak Ez a felfedezés talán magyará­zatot adna arra is, hogy egyes hüllőket miért találtak olyan merevgörcsbe kövülten, mint amit a sztrichinnel megmér­gezett emlősöknél tapasztalha­tunk. Ezek az alkaloidák egyéb­ként épp úgy elvékonyíthatták a dinoszaurusztojás héját, mint ahogy napjainkban a DDT el­vékonyítja a madártojásét. (4.1 De persze, ezt senki sem mond­ta a jelenlevők közül. Nem is gondolta... IV. Amikor Köpetzy és a nyilas tisztek kiviharzottak a pincé­ből, Rózsi meggyújtotta a pet­róleumlámpát. Az imbolygó fényben halottsápadt arcok me­redtek egymásra. — Ez egy állat! — mondta Eötvös. — Ezt a hangot nem tűröm! — csattant fel Eötvösné. — Márpedig állat! — szólalt meg Rózsi. A bejelentést döb­bent csend fogadta. A tíz eszten­dőn át tárgynak kezelt lány, először nyilvánította véleményét. — Azonnal takarodjon innen! Ki van rúgva! Hogy jön ahhoz, egy ócska paraszt, hogy így be­széljen egy úrról. Nem akarom többé látni. Rózsi már maga is megijedt, önkéntelenül szaladt ki a száján a mondat. — Méltóságos asszony... — Maga még itt van? — kiál­totta Eötvösné. — Takarodjon! — Megyek, méltóságos asz- szony... De aztán ne tessék hívni, mert nem jövök... — mondta csendesen, és tíz év alatt most fordult meg véle először, hogy egy ajtót nem csukott be maga után. — És holnap te fogsz főzni, mosogatni, fűteni, takarítani? — kérdezte Krisztina. — Az ám — hümmögött Eöt­vös. — Reggel ez már itt kaparja az ajtót — mondta könnyedén az asszony, és életében először maga vetette meg az ágyakat. Krisztina nem felelt, ö tudta, hogy Rózsi nem jön vissza. Ma­gában azért szurkolt, hogy ne is jöjjön. Letérdelt az ágya elé és folytatta az imát: — Istenem, add, hogy vége legyen ennek a szörnyűségnek, én megígérem, hogy addig dol­gozni fogok Rózsi helyett is, c§ak engedd, hogy éljek. Sze­retni akarok, azt akarom, hogy gyerekeim legyenek... Ne ha­ragudj, hogy ilyennel fordulok hozzád, de te úgy is belelátsz a gondolataimba és tudod, hogy amióta Júlia elmesélte bűnös szerelmét vőlegényével, éjjelente felriadok és mindig bocsánatodat kell kérnem vétkes álmaimért... Add, hogy ne haljak meg anél­kül, hogy megismerjem ezt a furcsa, félelmetes titkos... Mi. atyánk... ki vagy a mennyek­ben ... — Feküdj le, Kriszti — si­mogatta meg a magában motyo­gó lány fejét Eötvös. — Egyszer el kell múlnia ennek is. Nem is fogsz rá emlékezni... Az Eötvös család lefeküdt, de egyikük sem aludt reggelig. Rózsi leült a közös óvóhely egyik sarkában, két homokzsák­ra. — Mi az, maga ne ma méltó- ékkal alszik? — mondta gú­nyosan Csokonai Melanie. A ki­szikkadt vénasszony a második emeleten lakott és zongoralec­két adott. Családfáját Csokonai Vitéz Mihályra vezette vissza és Eötvöséket azért gyűlölte, mert Eötvösné egy alkalommal kijelentette, hogy Melanie ősei tót parasztok voltak és magya­rosított nevet használ. Melanie viszont városszerte híresztelte, hogy Eötvös húsz évvel ezelőtt még östreicher volt és nem is biztos, hogy őskeresztény. Nem is vállalta Krisztina oktatását. — Eljöttem tőlük — mondta Rózsi, és mert gyűlölte a ha­zugságot, azonnal hozzátette: — Kirúgtak! — Hallgasson ide, kedvesem — szólalt meg dr. Fábry Elemémé a kerületi tisztiorvos felesége. — Az én cselédemnek karácsony előtt megengedtem, hogy meglá­togassa a szüleit Piliscsabán. Azóta szegény már az oroszok fogságában sínylődik. Ha akarja, elszegődhet hozzám... — Miért magához? — lépett be a petróleumlámpa fénykörébe Tárkányiné, az ügyvéd felesége. — Az én uram valahol a fronton hgrcol, amíg a magáé itthon dek­kol. Perceken belül Rózsi majdnem mindenkitől kapott ajánlatot. Az alkudozók ordítva csépelték egy­mást. Botár úr, a pincér száz pengő foglalót akart adni Rózsi­nak, mivel ő már tudta, sejtette, hogy ez már csak értéktelen pa­pír, — Az úri közönség mulat — vi­hogott hangosan Kocsis Erzsi, a segédházfelügyelő lánya, akiről mindenki tudta, hogy nyilvántar­tott nőszemély. — Az ilyen perszónákat pedig ki kell söprűzni a tisztességes emberek közül — sipította özvegy Köhlmayer Emilné, egy néhai postatiszt neje. — Mert nekem munka volt az, ami magának öröm, ha netán még emlékszik rá — nevetett Kocsis Erzsi, aztán Rózsihoz fordult. — Ha egy csepp eszed van. nem szegődsz sehová. Ne félj. nem halunk mi éhen, amíg hadsereg van. Márpedig az mindig van. Ha nem ezek, hát azok — mutatott a pesti oldal felé. Rózsi derűsen hallgatta a per­patvart. Aztán mikor megunta, el­kiáltotta magát: — Hallgassanak meg engem is! A veszekedők elnémultak. — Nem megyek sem egyikük­höz. sem másikukhoz. Nem kell nekem a pénzük. Ha adnak enni, leszek én az egész ház cselédje. Úgyis egy család vagyunk mi itt. Amíg a pincében bújunk, egy kályhát kell fűteni, egy óvóhelyet kell takarítani és ahogy elnézem, ez alig nagyobb pince, mint a méltóságosék szalonja. Először Weivoda Elek, a nyug­díjas villamoskalauz értette meg az ötletet. — Ragyogó! Kollektiven tar­tunk egy cselédlányt. Beosztjuk, hogy melyik napon ki kosztolja, ő pedig ennek fejében ellátja a ház, illetve a pince körüli teendő­ket ... Máris nekiállt és egy nagy pa­pírra táblázatot rajzolt, beosztotta Rózsi étkezését. Húsz család la­kott a házban, így senki sem tar­totta nagy tehernek, hogy min­den huszadik napon adjon vala­mit enni Rózsinak. Különösen azok voltak elégedettek, akik későbbre jutottak. Mindenki úgy vélté, hogy az ostrom nem tart­hat tovább, mint egy hét. Ad­digra úgyis megjönnek a fel­mentő csapatok — mondták, de ebben senki nem hitt komolyan. — Hát erre meg kell inni az áldomást — mondta Botár úr és mivel szilveszterre a legtöbb csa­ládban tartalékoltak valami italt, hamarosan megteltek a poharak. A nemrég még gyűlölködő csalá­dokat -l-ha csak rövid időre is —, de összekötötte Rózsi, a közös cse­lédlány. Békésen csengtek a po­harak és ha nem hallatszott vol­na le a pincébe az ágyúk moraja, a kézifegyverek ugató hangja, az ember azt is hihette volna, hogy egy békebeli estély résztvevője, melyet az érdekesség kedvéért egy romantikus pincében rendez­tek be. Ebbe a karneváli hangulatba érkezett meg dr. Fábry Elemér tisztifőorvos, aki eddig sebesülte­ket kötözött a kórház óvóhelyén. Csendesen leroskadt és csak úgy maga elé motyogta: — Banditák! Köpetzy úr részeg társai az éjjel lemészárolták a villanytelep egész személyzetét, pedig az egész városban meg­szűnt a villanyszolgáltatás. A mondat, a nyitvahagyott aj­tón beszűrődő szürkés fény, a hi­deg levegő visszahozta a mámor­ral elködösödött igazságot: 1945 január elseje van. Valamennyiük életének legszörnyűbb újév napja. — Miért hagyták magukat? — kérdezte a tapintható csöndben Rózsi. — Mindnyájan hagynánk ma­gunkat — szólalt meg Weivoda Elek, és már nem látta olyan optimistán a jövőt. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents