Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-26 / 148. szám

1975. június 26. • PETŐFI NEPE • 5 a középkorban? A Síróban nevetnek I II MJI (ÍYZI I A rendőrség csak áll és néz • Cardonne módszereit a vizsgálóbiró (Jean Soréi) nem helyesli. Ismeretes, hogy a keresztény templomokat évszázadokon át kelet—nyugati irányba tájolták oly módon, ohgy a szentély ke­letre nézett, a bejárat pedig nyugatra nyílott. A görög—római templomok és szentélyek is gyak­ran ilyen tájolásúak, azzal a kü­lönbséggel, hogy a bejárat nyí­lott keletre, állítólag azért, hogy a felkelő nap az ajtón át meg­világítsa a vele szemben levő istenszobrot. Feltűnt, hogy számos régi angliai templom nem pontosan a csillagászat keleti irányába tá­jolt, hanem attól kissé délebbre. Köztudott, hogy a mégnescs észa­ki pólus vándorol, a vándorlás­nak megfelelő irányelhajlás pe­dig ismert. — Mivel az angol templomok legtöbbjének építé­séről részletes dokumentumok maradtak fenn, kimutatható volt, hogy a XVI. századig a mágne­ses kelet—nyugat irányba tájol­ták azokat, azaz a templom tá­jolása megfelelt az akkori elhaj­lás által megszabott mágneses kelet—nyugat iránynak. A régebbi templomok tájo­lását is feldolgozták, egészen az évezred kezdetéig. feltételezve, hogy a tájolás a mágneses irány­elhajlásnak felel meg, vagyis az építők a tájolásnál iránytűt hasz­náltak. Pl. a Szentháromság- templom főhajója Boshamban az i. u. 340-ben épített római kori bazilika alapjainak, pontosabban oszlopsorának felhasználásával épült, és évszázadokon át újabb részekkel egészítették ki. Az egyes épületrészek tájolá­sánál kisebb-nagyobb eltérések figyelhetők meg, ezek korrelációt mutatnak azok korával. Ebben az esetben tehát az irányelhajlás változását 340-ig lehetett vissza­felé követni. A templom tájolásából kapott változás időfüggését megerősíti egy más jellegű archeológiái vizsgálat is. A kiégett anyag vas- oxidjának mágneses polározott- sága megfelel a mágneses észak— déli iránynak, tehát a régi égető­kemencék bélése megőrzi a leg­utolsó használatkor uralkodó mágneses irányelhajlást. Néhány ilyen kemence vizsgálata, me­lyek közül több a legrégebbi ró­mai korból való volt, megerősí­tette a templomok állal adott értékeket. Mindez azért meglepő, mert semmilyen nyom nem utal arra, hogy a középkorban, ill. a római időkben ismerték volna a irány­tűt, noha a kínaiak 4000 éve használják. Elvileg lehetséges, hogy eljutva Európába, a mű­helytitkaikat szigorúan őrző cé­hek birtokába került, de erre ed­dig nincs bizonyíték. 1870-ben, mikor Párizst körül­zárták a németek, a franciák leveleiket bádogkannákban jut­tatták a fővárosba. A „kanna­posta” úgy működött, hogy a le­velekkel teli bádogkannákat a városon kívül a megszállók háta mögött bedobálták a Szajnába, majd a városban hálóval kifog­ták, s a leveleket kézbesítették. Négy évvel ezelőtt nagy útra vállalkoztam: a régmúltba léptem vissza. Kerékpárom sokszor el­akadt a homokos gyalogúton, ahol régen ki-kirobbanó örömmel meneteltünk az iskolai majálisra. Édesgyökeret ástunk bicskánkkal, és az' erdész kunyhójának nádjá­ból nádmézet kapartunk. Beszá- guldottuk a Strázsa-hegy lankáit, s az óriási csokor árvalányhajat győzelmi zászlóként lobogtattuk. □ □ □ Úti célom, az iskola a dombte­tőn állt. az ablakok nyitva vol­tak. A festett padokban 12—13 fiú és lány hallgatta a tanító hangját. Nekidőltem a fehérre meszelt falnak, és szétnéztem a furcsa, érdekes tájon. A homok­buckák, szőlők mellett távolabb erdő vonta körül az egytantermes iskolái, s úgy tűnt: kicsit a világ távoli pontján vagyok. — Megismersz, Bálint? — kér­deztem a kilépő tanítótól. Egy pillanatra meghökkent, azután megölelt. — Negyven év — mondta, s el­nézett a Strázsa-hegy felé. — Várj, vége a tanításnak, jó lesz egy kicsit beszélgetni. Nézegetem barátom galambősz fejét, és alig akarom elhinni, hogy az egykori nevető szemű, barna­képű osztálytársam van mellet­tem. — Hogyan kerültél ide? — kér­deztem. — A Síróban 1955 óta tanítok. Én akartam ide jönni. A képzőt 1933-ban végeztem Nagykőrösön. Egy darabig állás nélkül voltam, majd a hódmezővásárhelyi ■— mártély-íeketehalmi iskolában tanítottam 16 évig. Egyes osztá­lyokban akkor nem volt ritka a 70—80-as létszám. A felszabadu­lás után megszerveztem itt az út­törőmozgalmat; mint kultúrfele- lős színdarabot rendeztem, a tsz-ek szervezésében vettem részt. Később 1961-ben Paksra nevez­tek ki igazgatónak. Ott kultúrott- hon-igazgató és tanácstag lettem. Kérésemre szülőfalumba, Sza­badszállásra helyeztek. A Sírói Általános Iskolát választottam.-— Itt még villany sincs, a köz­ségtől hat kilométerre, elhagyott, szegényes körülmények között éveket eltölteni kicsit ámulatra méltó. — Igen. azt mondják. — Miért nevezik Sírónak az is­kolát? — Talán először arra válaszol­De nem minden bádogkanna tel­jesítette feladatát. Nemrégiben is találtak egyet, benne 539 leve­let. A kanna kellemes meglepe­téssel szolgált a bényeggyűjlők- nek. Tíz levélre annak idején piros, 1 frankos „Második Köz­társaság” bélyeget ragasztottak, s ezek értékét most egyenként 50 000 frankra becsülik. nék, miért választottam ezt az is­kolát. Pontosan magam sem tu­dom. Ez az iskola fekszik a leg­szebb helyen. Ott, ahol az erdő találkozik a homokvilággal, a szőlőkkel. Valamikor nem ilyen volt. Homokos földek hevertek parlagon. Később rozzsal vetették be. de a böjti szelek lehordták a takarót a vetésről. Sokszor tönk­rement a szegény emberek évi re­ménysége, sokszor sírtak itt az emberek. Ezért nevezték el a vi­déket Sírónak, az iskolát pedig Sírói Általános Iskolának. Azóta sok minden megváltozott. A meg­erősödött tsz-ek nagymértékben hozzájárultak a soha nem látott jóléthez. Így lassan nevet kellene változtatni a vidéknek, például azt, hogy örülő. Sokszor örülhettek itt a tanu­lók az ötösöknek, a jutalomköny­veknek, a kirándulásoknak, a színdarabok sikereinek, a tanító bácsi hegedülése melletti tánco­lásnak. örülhettek a felnőttek is. hogy a gyerekeknek nem kellett 3—4 kilométert gyalogolni. Las­san megszűnik ez az iskola, az emberek beköltöznek a községbe, szép új házakba. — Azt hallottam rólad, hogy a gyengébb képességű elsőosztályo­sokat tanítás közben az öledbe ve­szed, és úgy tanítod őket betűket rajzolni. A tanító szótlanul mosolyog ... □ □ □ A sírói beszélgetés óta négy év telt el. Az iskola megszűnt, s Lu­kácsi Bálint már az Aranyegyhá­zi Általános Iskolában tanít. Most nem kerékpáron, hanem Traban­ton érkezünk és már ketten tag­gátjuk az ősz pedagógust. — Újra a pusztában találko­zunk? — A tanyai emberek között szoktam meg, itt érzem magam a legjobban. Ezért jöttem át. Gyer­mekkoromban erről a földről in­dultam el, ide vágytam vissza. Néhányszor azt mondták: „azért vagy kint. mert több a fizetés”... Nem így van, én akkor is kint ta­nítottam. amikor nem volt több. — Régebben minden ügyes-ba­jos dologban a tanyai tanítókhoz fordultak az emberek —■ folytatja. — Ma már a. tsz-vezetpkkej, ug- ronómusokkal veszik fel a kap­csolatot. Az aranyegyházi gyere­kek, ha bekerültek a községbe, utolsó helyen álltak a tanulásban. Bizony meg kellett állapítani, hogy a szülők nem fogják a gye­rekeket tanulásra. Dolgoztatják őket, állatokat kell őrizni, etetni, Amerikai tudósok a minneso- tai Granit Falls vidékén véget it sziklapróbák során 3,8 milliárd éves „rekord kort" állapitollak meg (a hibahatár 100 millió er). Ennél régebbi földközeleket mind ez ideig nem találtak. A kor­meghatározást rubidium -stron­cium és urán-ólom módszerrel végezték. A rubidium és az urán mellett a keletkezett bomláster­takarítani. Régen megelégedtek azzal, hogy a gyerek írt, olvasott, ma már ez kevés. Segíthet otthon a gyerek, de csak akkor, ha meg­tanulta a leckét, és ,az iskolában jó eredményt ér el. Ma már nem elég. hogy azt mondjuk: — ta­nulj! Foglalkozni kell vele, ér­deklődni a munkája iránt. — Van itt még egy komoly do­log — fűzi hozzá a tanító — amit bizony jó lenne országosan szóvá tenni. Bortermő vidék ez. Napon­ta isznak az emberek, és adnak a gyerekeknek is. „Egy pohárral nem árt” — mondják. Bizony, árt. Pontosan le tudnám mérni, hogy gyengül a memóriájuk. Síróban csak néhány családnál vettem észre, de itt igen gyakori. Minden erőmmel védekeztem ellene, kö­zelharcot vívok a szülőkkel. Sok­szor nem is az apa vagy az anya kezdeményezi az ivást, hanem a nagybácsik, rokonok biztatják a gyerekeket. Az aranyegyházi jó bor éppen most nyert aranyérmet Solton, de ennek nehogy éppen a fiúk és lányok igyák meg a levét! — Akad a tanításban, nevelés­ben segítségem is: a Rádió „Nyit- nikék” műsora és a tévé. Ezenkí­vül a fehérvári Videoton-gyár patronál bennünket. Így ma már nem ott élünk, „ahol még a ma­dár se jár”. □ □ □ — Ez az iskola jövőre már megszűnik, csak tíz gyerek lesz. Bemegyek én is a községbe, itt­hagyom a tanyát, pusztát, Arany­egyházát. hiszen 61 éves vagyok. De még két esztendeig szeretnék dolgozni, hogy minél többet ad­hassak. — Miért hívják ezt a vidéket Aranyegyházának? — Valamikor 'birkalegelő volt, és egy parasztember merészet gondolt: a tanyája körül felszán­totta a földet, és aranyat lelt: jó bora termett. De van, aki azt mondja: Arany volt a neve ennek a merész embernek, s róla nevez­ték el a vidéket. Jó volt a júniusi déli csöndben, a' tiszta Verőfényben sétálni a domboldalon. Mintha a Földanya ölébe vett volna bennünket. Va­lahonnan a legelésző tehenek ko- lomphangjába traktor dohogása vegyült. Kis szél kerekedett, fel­kapott egy marék homokot, meg­csillantotta a fényben, és lassan ránk permetezte. Mintha mesét hallgattunk volna, szép, igen szép mesét. De lehet, hogy hősi törté­net volt? Kiss Géza — Tarjányi Ferenc mékek, a stroncium és az ólom mennyisége alapján következtet­nek a lelet korára. A Föld korát ma általában mintegy 4,5 milliárd érre becsü­lik. A felszín eróziója és a Föld belsejének átalakulása azzal a kövfilkezménnyel járt viszont, hogy ma már csak kevés 3 milli­árd évesnél régebbi kő található. Mit tehetnek az embertablók által foglyul ejtett áldozatok hozzátartozói, amikor tudomásuk­ra jut, hogy gyermekük gengsz­terek kezébe került? ... Ha fi­zetnek, talán életben viszontlát­ják szeretteiket, ha pedig bank­számlájuk megkönnyítése helyett a bűnüldöző szerveket hívják se­gítségül — esetleg meghalnak. Nem könnyű a választásuk, de a rendőrségnek sem rózsás a helyzete az emberrablások ese­tében. Hivatásuk azt követeli: minden lehetséges eszközzel lás­sanak hozzá a nyomozáshoz. A józan ész pedig olykor azt, hogy tekintsék „véresen ko­molynak" a foglyot őrző bandi­ták fenyegetéseit. Inkább fizes­senek a vagyonosok, de marad­jon életben az áldozat — vallja egynéhány rendőrfőnök, s jobb hiján emberei csak állnak és néznek... Roberto Infascelli filmjének ez a hivatali-lelkiismereti összeüt­közés alkotja központi gondola­tát. A forgatókönyvet maga a rendező irta, aki hatásosan öt­vözte egybe a bűnügyi filmek kötelező izgalom és kalandhatá­sait a mai olasz valóság elbor- zasztó igazságainak ellentmondá­saival. Bresciában a bűnözők jól érzik magííkat. Bank- es emberrab­lások követik -egymást a város­ban, és a rendőrség tehetetlen. A megrémült gazdag családtagok irikább fizetnek, minisem együtt­működnek a rendőrséggel. Befo­lyásuk révén jórészt meg is aka­dályozzák a bűnüldöző szervek tevékenységét. Látszólag ez az oka Jovine rendőrfelügy elő le­mondásának is. Helyébe a rettegett hírű Car­donne kerül, akinek életeire az, hogy nem alkuszik meg a gengsz­terekkel. Kezdeti sikerei alátá­masztják meggyőződését. Egy, tú­szokat fogvatartó fegyveres bank­rabló-csoportot sikerül harc nél­kül megadásra bírnia, éjs jól ha­lad Riccardi gyáros fia elrab­lóinak kézrekerítésében is. Ez kiváltja a banda bosszúját. A legközelebbi, zsarolás céljából el­rabolt fiatalember maga a fel­ügyelő fia. Cardonne így szembetalálko­zik azzal a dilemmával, amelyet eddig csupán „kívülről” szemlélt; engedjen-e a banditák követelé­sének, és nyilvánosan beismerje vereségét?. . r Ha megalkudna önmagával, a film eseményessé­ge, feszültsége az elmaradó, iz­galmas nyomozás, üldözések hiányában minden bizonnyal csökkenne. Viszont talán embe­ribb és valóságosabb lenne a történet. A rettenthetetlen rend- őrfelügyelö — egyébként jól — megrajzolt izgalmas küzdelme helyett egy, a hatalom birtoká­ban is szorongó, megfélemlíthe­tő ember arcvonásait bonthatta volna ki a rendező. A nyomasztó társadalmi hát­tér nem mosódott volna el. El­lenkezőleg, átélhetöbb és valósá­gosabb képet kaphattunk volna a maffiák évtizedeken át min­den erővel dacoló hatalmáról. Amely ellen — és ezt példázza a valóság is — nem elégséges egy következetesen harcoló rend­őrtiszt. Hiszen a bandák nem csupán revolverhösökből állnak, hanem szorosan kapcsolódnak a társadalom legfelsőbb rétegeihez is ... És sok esetben a rendőrség ezért áll, és csak néz ... A mindvégig kitűnő tempóér­zékkel, hatásos izgalomadagolás­sal rendezett filmet Riccardo Pallottini nagy rutinnal fényké­pezte, főszerepeit Enrico Maria Salerno (Cardonne) és Jean So­réi (Aloisi) alakítja. Pavlovits Miklós Százöt éves levelek a bádogkannában A világ legrégibb kövei? (3.) Biztosan teleragasztotta már a falat mindenféle képpel, beat- íejekkel, plakátokkal, autó-rek­lámokkal. Csak most nincs, aki visszadobálja rá a paplant. Lus­ta egy fráter. Nem tudom, ho­gyan tud bele lelket verni Anya. Amíg én otthon voltam, mindig egyszerű volt. Előbb a két zoknit vágtam hozzá. Aztán az egyik papucsot. A másik elől már kitért, ébren volt. Morgóit, nem akart mosakodni, képes lett volna csipás szemmel reggelihez ülni. Majd megjön az esze. ha őt is behozzák ide. Hacsak. Igen. öcsinek érdemes tovább tanulni. .Jó feje van, értelmes. Lehet belőle valami. Kinn hideg van. Nincs hold­világ sem. csak a szél cibálja csenevész fák ágait. A falu fe­löl egyetlen fénypont sem lát­szik. Mindenki alszik már. Az utcán pedig sötét van. Otthon azért világosabbak az utcák, nincs ilyen kriptái csend. A gyár felől kemény, dübörgő han­gokat hallani egész éjszaka. A város felől vonatzakatolás, sí­polás, motorhang morajlik. Apá- mék szobája felől pedig egyen­letes, kemény horkolás. Apa jó- ,ízűén alszik, hadd horkoljon. Nekem olyan jó, amikor hal­lom. Nála ez azt jelenti, hogy egészséges, nincsenek rossz ál­mai, nem bosszantja semmi. Jó nekünk, ma kifogtuk. Égetsz éjjel melegben leszünk, hacsak riadó nem lesz. Nekik. akik nemrég mentek ki, hosszú, ke­mény lesz az éjszakájuk. Meg­fagy a hó teteje. Olyan idegesí­tő, amikor annyira ropog az em­ber lába alatt, mintha tojáshé­jon járná Csúszik is, ilyenkor, nagyokat: lehet esni. Ezek az éjszakák nagyon sajátságosak. Azt hiszem, mindannyian úgy vagyunk ezzel, hogy a magunk erejét, a saját tapasztalatokat kevesebbre értékeljük, mint a másikét, a társunkét, aki mel­lettünk, vagy mögöttünk lép­del. Én benne bízom, ö meg bennem. Ha egyedül kellene vé­gigjárni ezeket az éjszakai por­tyákat, nagyon rossz lenne. Ta­lán félnék is. Ketten más. Két ember már egy közösség. Ezt itt tanultam. Itt kinn, a hegyek között, itt, a Leshegy közelében, amit az első napon diszletfalu- nak hittem. Azt szoktam mondani, hogy gyorsan kialszom magam. Fel­kelni soha nem szoktam annyira fürgén, mint takaró alá bújni. Sokszor még vizes a hátam, a hajam, mert futtában törülkö­zöm meg a zuhany után. de már bújok is a pokróc alá. Legtöbb­ször szeretnék még egy kicsit álmodozni, kalandozni valamer­re. Nem jutok hozzá. Kigondo­lom, hogy mivel alszom el, ho­gyan építem fel azt az álmot, a végrehajtás legtöbbször elma­rad. Elalszom. Jó mélyen niha­lok.. mert. minden ébredéskor az az érzésem, hogy még nem is szundítottam, s már fel kell kelni. Sajnos, ma még korábban megéreztem. mennyire rövidek az: éjszakák. Az ablak felöl alig jött befelé valami derengés ami­kor feiüvöltötl a szaggatott eson- gőjel. Ennek hangjára mindenki azonnal felébred. Az öltözködésre. felszerelésre ilyenkor még két percet sem szabad lorditani. Ezt szerelném egyszer megérni az öcsémmel. Ha felébred, tíz percig ül az ágy szélén, ásítozik. vakaródzik. Aztán kóvályogva a szobában, kimegy a konyhába, lábatlanko- dik anya körül. Mosakszik, mint egy macska, de eltart neki egy negyedórát is. Már régen in­dulnia kellene az iskolába. de fütyül rá, nvammog, ’szuszog. Amikor észreveszi, hogy <már csak öt perce van, akkor fut, mint egy eszelős, mint akibe a ménkő csapott. Majd megtanulná itt! Biztosan nem telt el két perc a csengetés után, s mindannyian készenlétben állunk a folyosón. * A parancsnokot soha nem tud­juk megelőzni. Frissen, teljesen felszerelve áll a szolgálati szoba ajtajában. Ivenkor mindig na­gyon komor, nagyon csendes és nagyon határozott, A parancsait nem harsogón kiáltozva osztogat­ja. Inkább halkan, de nagyon ha­tározottan beszél. Érzi az ember, olyan követel, amiről meggyőző­dött. hogy helyes, célravezető, ész­szerű Azt hiszem, szeretik az em­berek. Tőlem már kérdezték egy­szer. hogy szeretem-e a parancs­nokomat. Biztosan nagyon bam­bán bámulhattam, mert újra kér­dezlek. miért találom furcsának, '.'agy inkolatlannak a kérdést. Kedvem lett volna azt válaszol­ni. hogy én a katonai esküben azt fogadtam hogy engedelmeskedem a parancsainak, ha kell. megvé­dem. a harcban követem, de azt nem fogadtam esküvel, hogy sze­relem is. Mégsem ezt mondtam. meggondoltam. Azt válaszoltam akkor, hogy ezt nem lehet eldön­teni olyan könnyen, olyan rövid idő alatt, mint más. kézzel fogha­tó dolgot. A katonai magatartás végső soron objektív. Vannak pa­rancsok. szabályzatok, utasítások, amelyeket teljesíteni, törvény­ként tisztelni kell. Szeretni vala­kit. az szubjektív dolog, érzelem. Meg azért sem mondtam volna én akkor, hogy szeretem a pa­rancsnokomat. mert a többiek azt hihették volna, hízelgő, helyezke­dő vagyok. Akkor talán három hete ismertem Péter Balázs őrna­gyot, Vajon mit mondtam volna, miért' szeretem? Ha most kérdez­nék. érvelni is tudnék. Itt állok az őrnagv elvtárs előtt, hallgatom hogyan, hová oszt be. Tudom a helyemet, tudom mit kell majd tennem, s közben azon morfondírozok, miért U szerettem meg ezt az embert aki koránál fogva, az apám is lehetne. Talán ez az első érv. Nem' lát­szik rajta, hogv közelebb áll az ötvenhez. mint a negyvenhez. Friss, ruganyos, kisportolt, férfias megjelenésű. Biztos vagyok ab­ban, hogy egyikünk sem tud olyan fürgén, olyan pattogón felugrani a ló nyergébe, mint ő Nem hi­szem, hogy bármelvikőnk lőne olyan pontosan, olyan biztos kéz­zel. mint ő. Soha nem kihívóan, nagyképűséggel bizonyítja ezt, hanem van benne ilyenkor valami gyerekes öröm, olyan dicsekvés, ami nemhogv elválasztana tőle minket, inkább összehoz, baráttá tesz. Egyszer, még fél éve sem vol­tam itt az őrsön, riadó volt. zár­tuk a határt. Pontosan tudtuk, hol kell várnunk a két bula lányt, akik szöktek volna. Azt mondja nekem: — Pusztai határőr. Velem jön. Vele voltam hajnalig. A két lány valóban megérkezett. Szó szerint igaz. nogy a karjainkba sétáltak Ügy sikítottak félelmük­ben. mint a választási malacok. Bevittük őket az őrsre, szabály­szerűen rendeztük a dolgaikat, ahogvan illik. Azt hiszem, a pa­rancsnok sem volt álmos, nekem sem jött álom a szememre, ott ücsörögtünk az őrs előtt a pá­don. Nyár volt, kellemes, lan­gyos hajnal. Ritkaság itt a hegy­vidéken. Megkérdeztem tőle. Őrnagy elvtárs, miért éppen katona lett. Hogyan jutott eszébe? Hogyan adta rá magát? — Nagyon furcsát mondok ma­gának. Gyerekkoromban elhatá­roztam ... Tudja, Pusztai, mész- sziről. nagyon lentről indultam. Egy' olyan pici faluban szület­tem én, amit a térképen csak kigúvadt szemmel lehet megta­lálni. Mindennek a tetejébe szé­gyennek is születtem. Megesett lány volt az édesanyám. Volt egy vőlegénye, > huszár. Elvette volna az. csak akkoriban a köz­huszár nem akkor házasodott, amikor neki kedve volt hozzá, hanem akkor, amikor a felsöbb- ség kegyesen engedélyezte. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents