Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-24 / 146. szám

1975. június 24. • PETŐFI NÉPE • 5 NAPKÖZBEN Örömteli bánat Amikor legutóbb a kis­kunhalasi városi könyvtár­ban jártam, feltűnt nekem egy első látásra nem éppen szépnek látszó dolog: a tágas előtérben a tárlókra és asztalokra helyezett la­pok, folyóiratok ugyancsak elrongálódott állapotban voltak. Amikor a könyvtárosok látták a csodálkozó tekin­tetemet, először ezt mond­ták: — Sajnos, ha ilyen rohamosan rongálódnak, nehéz a jövőnek megőriz­ni a kiadványokat. Ám az­tán siettek hozzátenni, hogy e bánat öröm is egy­ben, hiszen minden elron- gyolódott folyóiratszám azt mutatja, hogy forgatják azokat. Méghozzá örvende­tesen elsősorban a leendő szakmunkások; mióta az iskola szocialista szerződést kötött a könyvtárral, a be­járó tanulók szabad idejé­nek hasznos eltöltésére. — Örömteli bánat hát ez . — summázta a kérdést Martonosi Pál, a kiváló címmel kétszeresen kitün­tetett könyvtár Allami-dí-• jas igazgatója. S mé’g hoz­zátette: — Lehet, hogy magasabb műveltségű em­berek többen is elolvashat­ták volna ennyi rongálódás mellett a lapokat, ám szá­munkra most nem ez a legfontosabb kérdés; ha­nem az, miként csalogat­hatnánk ide még több fia­talt, „folyóirat-nyüstölés- re". A lapok, könyvek kul­turáltabb forgatása is fon­tos, de nem az a legelső szempont a fiatalok olva­sásra nevelésében. V. M. VAKÁCIÓ • Vége az iskolának, a gyér* mekek kacagásától hangos a kunfehértói tó partja. (Pásztor Zoltán felvétele) A MEGYEI KÓRHÁZ ÉS A NŐPOLITIKÁI IRÁNYELVEK Nehéz hivatás: ápolónők, orvosnők Elnőiesedik az egészségügy. A megyei kórház dolgozóinak mindössze 28 százaléka fér­fi. Halmozottan jelentkeznek itt az anyai hivatásból, az asz- szonyok kettős lekötöttségéből adódó munkahelyi gondok, a női egyenjogúsítás problémái. A nőpolitikái elvek, határozatok mikénti végrehajtása közvetve egyik meghatározója az intézményben végzett gyó­gyító tevékenység színvonalának. A lányok, asszonyok kö­zérzete a kollektíva állapotának egyik fokmérője. Meggyőződtünk arról, hogy a kórház igazgatósága, párt- és szakszervezete nagy figyelemmel foglalkozott és törődik az ügy­gyei. A különleges gondoskodás természetesen nem jelent kivé- telezettséget a „gyengébb nem­nek” kijáró gesztusokat. Más, több annál. Két tényező és a belőlük adódó következtetések tudomásul vélfeelét jelenti. Az egyenlő teherviselés elve arra készteti a társadalmat, hogy a munka elvégzéséhez azo­nos körülményeket, feltételeket alakítson ki. Csak ott végezhet­nek az asszonyok teljes értékű munkát, ahol megkönnyítik az otthoni, második műszakot. Ma sodszor: következetesen érvénye­sül az egyenlő bért egyenlő munkáit szemlélet. Ki ne tudná a kívánságokat, óhajokat, jogos igényeket felso­rolni : az ellentétes érdekek kö­zös nevezőjének a megtalálása a nehéz. Dr. Fáy Tamásné szb- titkár véleménye szerint a tá­vozók tekintélyes része azért megy el, mert nem tudja össze­egyeztetni kórházi beosztását ott­honi teendőivel. Nehéz igazságot tenni. A jó, sőt egyre jobb betegellá­tás megköveteli a három műsza­kot. .Jelenleg 178 ápolónő dolgo­zik ilyen beosztásban. Közöttük többgyermekes anyák is vannak. Küszködnek a hivatástudat és a napi kötelességek szorításában. Azok vállalták a nehéz hivatást, kik szívbélileg kötődnek a fog­lalkozáshoz. A ijúszámhiány újabb terheket rak ma rád ókra”. Tusnády Győzőig' így vélekedik: „Nehéz­ségeink a munkaidő csökkenté­séből és a nem megfelelő lét­számból adódnak. Vállaltuk ugyan a szakmával járó nehéz­ségeket, de úgy érezzük túlsá­gosan igénybe vesz mindez, ben­nünket.” Amikor ottjártam az egyik osztályon negyvenszázalékos volt a betöltetlen állások száma. A fiatal orvosnők is szívesen el­cserélik a szakvizsga letétele után a kórházi állást, elsősorban az éjszakai munka miatt. Mit segíthet az igazgatóság, a szakszervezeti bizottság? Minde­nekelőtt gyorsan és körültekintő­en végrehajtják a gondokai jól ismerő központi szervek intéz­kedéseit. Az. éjszakai pótlék lé­nyeges felemelése, az. utánpótlás ;új módszerének a kialakítása sokat enyhít a bajokon. Eddig 17 éves korban vették föl a leendő nővéreket. Addigra a legtöbb lány már döntött, tanult vala­hol, vagy elhelyezkedett. Most közvetlenül a nyolcadik elvégzé­se után megkezdhetik egészség­ügyi tanulmányaikat. A helyi vezetők, választott tes­tületek állandóan kutatják a könnyítés lehetőségeit. Benyőcz- ky Mihály né szakszervezeti bi­zalmi sokak nevében nagy elis­meréssel nyilatkozott az effajta törekvésekről. „Létrehozták a bölcsődét és 'ivódat. Ezzel egy- időben bevezették a lépcsőzetes munkakezdést a kisgyermekes mamák részére.” A 40 fős saját bölcsődében 52 apróság, az ötven gyerekre mé­retezett óvodában 66 kisfiú, kis­lány kapott helyet. A nővérott­hont az egyedülálló szakdolgo­zók, s a három műszakos ápoló­nők vehetik ígqnybe. Az egész­ségügyi dolgozók házában ki­osztott lakások kétharmadát női dolgozok kapták. Az első pillanatban úgy lát­szik, hogy a női diplomások, ne­hezebben juthatnak vezető állás­hoz, mint férfi kollégáik. Tüze­tesebb vizsgálódás után már ke­vésbé méltánytalannak látjuk a kialakult helyzetet. Egyelőre négy orvos közül három férfi: abszolút túlsúlyban vannak. A 31 orvosnő közül tizenheten né­hány esztendeje diplomáztak, tehát még a pálya kezdetén tar­tanak. Dr. Perneczky Mária tu­dományos munkásságát, ’felké­szültségét. főorvosi tisztséggel is plismerték. Ö az onkocitológiai állomás vezetője. Az elsők között kapta meg a megyében az ér­demes orvos kitüntetést. A tömegszervezetekben ará­nyuknak megfelelő képviselethez jutottak a nők. Dr. Fáy Tamás­né lassan egv évtizede közmeg­elégedésre látja el a szakszerve­zeti bizottság titkári teendőit. A szakszervezeti tanács 80 százalé­ka lány vagy asszony. A három párt ala'.psz^r vezeti bői kitöltőnek asszony a titkára, s ugyanilyen helyzet alakult ki az ifjúsági alapszervezetekben. A zsúfoltság, a feszített munka alaposan igénybe veszi az embe­reket. Mégis viszonylag sokan vesznek részt, szakmai, politikai továbbképzésben. A kihelyezett gimnáziumi osztályban harminc- kelten tanulnak, többnyire lá­nyok, asszonyok. A vízmű vállalattal és a mű­szaki főiskolával kialakított, kap­csolat révén is könnyebbedik a nők munkája. A két szomszéd készségesen segít minden adan­dó alkalommal. A vízmű példá­ul pompás játszóteret épített, a műszaki főiskola sportlétesítmé­nyeit a kórháziak is használhat­ják. A legutóbbi szakszer vezeti választáson az általános sebészet egyik küldötte joggal állapítot­ta meg, hogy a jó légkör a gyó­gyító munkában is érzékelhető! Tapaszaltuk, hogy őszintén, nyíl­tan dolgozik az igazgatóság, a szakszervezet, adnak elvi útmu­tatást a pártszervezetek. Fára­dozásuk révén most általában bizakodó a légkör a megyei kór­házban. Heltai Nándor Bronzlovak ispotálya Megkezdődött a millenniumi emlékmű szobrainak rekonstrukciója. Különleges „műtétet” végeznek a millenniumi em­lékmű két szoborcsoportjának bronzlo­vain. A felállításuk óta eltelt nyolcvan év annyira megviselte a szobrok egyes ré­szeit, hogy a fém több helyen milliméter- nyire vékonyodott. A Képzőművészeti Ki­vitelező Vállalat műhelyeiben új lábakat öntöttek a lovaknak és a szobor belsejé­be erős vastartókat hegesztettek. (MTI-fotó — Csikós Gábor felv. — KS) NYELVŐR A nyelvújító Bugát Pál Bugát Pál nevét mindenki is­meri, aki tudományos ismeret­terjesztő előadásokat, tart. A ne­ves twvosdoktor a múlt század­ban a tudományok népszerűsíté­sének kezdeményezője, a tudo­mányos ismeretterjesztés szerve­zője volt. Ez a szervező munká­ja közismert, de az már kevésbé, hogy a múlt század első felének nyelvújítási mozgalmában ő is részt vett. Hazafiúi lelkesedéstől, de a szükségtől is hajtva, hogy a természettudományok, magyar nyelvét, főképpen pedig az or­vosi nyelvet kialakíthassák. A közölt példák nemcsak tu- dományszerető ügybuzgalmát mutatják be, hanem bepillantást is engednek a nyelvújítók tu­datos tevékenységébe. A nyelvújítók egyik gyakran és eredményesen használt eljá­rása volt a szavak összeomlása. Bugát Pál így alkotta meg a fér­geket, bogarakat összefoglaló rovar szót. Abból a téves felte­vésből indult ki, hogy a régebbi nyelvben kellett lennie egy köz­ben kihalt összefoglaló bar szó­nak, amely megtalálható a ba­rom, bárány, borjú, sőt a sze­rinte baromlakot jelentő bar­lang szó előtagjában is. Mivel a férgek, bogarak rovátkoltak, a rovátkolt barom összerántásából alkotta a robar szót, amely ké­sőbb a mai rovar alakban álla­podott meg. A higany is az ö alkotása. A higany híg, folyékony anyag, a matéria szó megfelelőjéül mar régebben megalkották az anyag szót. A híg anyagból megrövidít­ve lett higany. Nem is nagyon idegen nyelvünk szellemétől ez a szóalkotás, hiszen régen volt egy hajlékonyság, enyvesseg je­lentésű higanyosság szavunk, de ő ezt nem ismerte. összekapcsolás eredménye a ma már választékos, ritkán hasz­nált delej szó is a mágnesség je­lölésére. A delej (a mágnes) egyik sarka délnek, a másik északnak, vagyis éjnek fordul, íme, már meg is van az új szó: dél+éj. Bugát sokallta a két é hangot, és deléj-re változtatta a szót abból az elgondolásból, hogy a dél szó a származékok­ban megrövidül (pl. delel). A deléj megmaradt ékezetét a hasz­nálat koptatta le, és meglett "a mégnesség déléi frevé.,v ,ll,m , rí JanTvs nrloa íjl A kémia * magyar mggReYgíSrti sével sokan kísérleteztek. Kováts Mihály a kémikust titkács-nak nevezte, mivel a természet tit­kaival foglalkozik, ö javasolta különben a patikus magyar megnevezéséül a szerács-ot, mi­vel különféle szerekkel foglalko­zik. Mind a két szó kihullott az idő rostáján. Bugát szerencsé­sebb volt. Még a XVIII. század végén keletkezett a vegyít ige az elegyül ige származékának tar­tott egyvelít, elvegyít alapján. Ez utóbbi el- elemét igekötőnek vették, így jött léire a vegyit ige, amelyet megrövidítve meg­alkották a vegy szót is. Ebből alkotta Bugát az időálló vegytan és vegyész szavakat. Az ő leleménye a műt, műtét, műtő megalkotása is. Az operál igét a fűt mintájára a mű, mű­vel szóból képzett műt igével helyettesítette. Nem nagy jövőt jósoltak ezeknek a szavaknak, de megmaradtak, már egészen kiszorították az operál igét és származékait. Az ingd szót is neki köszön­hetjük. Az inog, ing igéből al­kotta meg a régies -a folyamatos igenévképzővel (pl. csusza, hul­la, hinta). Később a lóg igéből ugyanígy képzett lóga szót java­solták helyette, dé maradt az inga. Bugát leleménye a lombik megfelelője, a göreb (görbe alak­járól kapta nevét), a gyógyszer, gyógyszerész, az ideg, a közeg és a légcső is. Említsük még meg híres sza­vát, a kiakolbólít igét. Képzése szokatlan: ragozott ige tovább­képzése (pl. kézbesít, szembesít). Az „akolból” ragozott főnevet -ít képzővel látta el. Jelentése: kiközösít, kidob. A ki- igekötős alakjában terjedt el, még a nyelvjárásokba is bekerült. A szabadságharc bukása után folytatta nyelvújító tevékenysé­gét. Az új szavak alkotásának szabályait ssócsintanában fog­lalta össze. Ennek jelentése: szó(kat) csin(álni) tan(ít). Evvel a szócsintannal alkotott szavai inkább csak tréfás szójátékok, ma már megmosolyogjuk őket. A kiakolbólít kivételével nyel­vünkbe se kerültek be. A tudományok népszerűsítésé­ben buzgólkjodó Bugát Pált nyelvújítóként is érdemes szá­mon tartani. Kiss István Lézersugár-távirat égi szomszédainknak A NASA, az amerikai orszá­gos űrhajózási hivatal tudósai ibolyántúli lézersugarakkal ku­tatnak földön kívüli civilizációk után. A színkép ibolyántúli sza­kaszán kibocsátott sugarakat az Epsilon Eridani, a Tau Ceti és az Epsilon Indi térségébe irá­nyítják. A három csillagrend­szer jellemző tulajdonságai ha­sonlítanak a naprendszeréhez és Földünktől körülbelül tizen­egy fényév távolságra' vannak. A NASA szakemberei hangsú­lyozták, hogy a Napunkhoz ha­sonló hőmérsékletű csillagok a színkép ibolyántúli szakaszán csupán kisenergiájú fénynyalá­bokat bocsátanak ki és ezért a spektrumnak ezt a részét nem ,.vakítják el" a természetes csil­lagsugárzások. Mind szovjet, mind amerikai tudósok egyetértenek abban, hogy nem lehet elutasítani a földön kívüli élet lehetőségét. A más civilizációktól érkező eset­leges jelzések után nagy teljesít­ményű rádióteleszkópokkal ku­tatnak, mind ez ideig eredményte­lenül. (UPI) m PÁSZTOR FERENC: ■ 1 ­'S « » vjjw^ « /x<: w.^ « __________________________ ______________________ • T EL A Leshegy kopár. Most lát­szik igazán, hogy a szüretkor milyen betyárosan megtaszigál- ták a szőlőkarókat. Valamennyi egy-egy kapatos sihedernek tű­nik. A présházakról is gondolhatná az ember, hogy díszlet csupán a sok tarkafalú, tagbaszakadt há­zacska. Dér, hó, jég fedi a nya­láb vastag zsuppot. A fatáblá­kon is megül a hó, becsíkozta mindenütt, ahol csak egy csipet­nyi lapos felületet taláít. Sehol egy_ nyom. Még a rókák varga­betűi sem sárgállanak, de a ki­éhezett fácánok is másfelé ka- pirgálnak eleség után. Szűz tisz­ta a hó. Távolabb, a hegy felől köd ereszkedik. A présházak ajtaja erős, ke­mény ácsolatú. Még keresztva­sat is raknak rá, jókora lakat­tal. Nem azért teszik ezt, mint­ha irigykedő, fösvény nép lak­ná a vidéket. Megszokták, ez a rend. Azaz, hogy inkább hagyo­mány. A múlt században is, meg előtte is sokat portyáztak erre császári vasasok, meg török lo­vasok. Elvetődtek ide kósza vi­tézek, labanc hordák. Az ilyen­féle néptől pedig sajnálták vol­na a Leshegy aranyát, az illa­tos muskotályt. Itt van hát a Leshegy. Beta­karózva, megbújva a hólepel alá, akárcsak egy akkurátus felderí­tő. Mintha szégyellné, hogy eny- nyire megkopasztotta az ősz, ennyire elcsúfította a tél, eny­n.vire sivárrá koptatta az északi szél. Csak nyomok, a házba be nem hordható alkalmatosságok mutatják, hogy nyáron, meg az őszi pompában vidámabb itt az élet. Egy házikó végében malom­kőből állított asztal, körülötte fatuskókból ülőkék. Másutt fé­nyesre kopaszitott diófa dacol a széllel, alatta pedig finom dom­borulatok árulkodnak arról, hogy nyaranta itt sütik a pecsenyét, itt nyársalják a szalonnát. Ez hát a Leshegy. Azt már senki meg nem mondja a vidé­ken, hogy voltaképpen melyik is ennek a Leshegynek az igazi csúcsa, mert hullámzanak itt a dombok, akár a tenger. Egyikről le sem ereszkedik az ember, már kapaszkodhat fel a másik­ra. A zsengébb fákat már meg­rágták az őzek, vadnyulak. Az etetők is kopaszak, egy szál szé­na sem maradt a girbe-gurba rá­csokon. Csak mi baktatunk fel­felé a dombon. Így hegymenetben mindig el­kalandozik az ember képzelete. Hol azt kívánnám, bár lenne olyan kötélpálya, amin karos­székek himbálóznának, s csak rá kell ülni, s ott teremnénk hamarjában a hegy tetején. Hol meg azt lebegteti szemünk előtt a kárörvendő, csúfolódó képzelet, hogy vitorlát bonthatna az ember, s hátára kapná a szél, akárcsak egy karcsú kishajót, s szántaná a hómezőt, mintha a tenger hátán ringana. Legtöbb­ször már az is jó lenne, ha egy jóságos manó bújna elő ebből a fagyott, hóval megrakott föld­ből, kivenné a fegyvert a ke­zemből és hozná helyettem, mint a mesékben volt hajdan. Jó volt még a régi vitézeknek. Feszítet­tek a nyeregben, a nehéz vasa­kat pedig cipeltéK helyettük a fegyverhordozók. Nem azért ta­lálgat ki ilyeneket az ember, mintha lusta lenne, vagy rest, vagy túlságosan nyomná a vál­lát a fegyverszíj. De mit tehet­ne mást? Szólni nincs kedve. Eléggé kapkodja így is a levegőt. Ropog a talpunk alatt a hó. Aki hisz benne, aki igazán érti, annak mond valamit ez is. Ész­revesszük, ha társunk fárad, észrevesszük, ha köves az út a hó alatt, s azt is megérez- zük, ha gvepszönveg lapul a fe­hér' takaró másik oldalán. Csak­hamar azon kapjuk magunkat, hogy fenn vagyunk a tetőn, a Leshegy gerincén. Ki tudja, miért nevezik gerincnek, amikor olyan lapos, olyan gyér, mint 'egy óriás háta. Innen lenézni is sokkal jobb, élményszerűbb. Jól látszik a talajba mél.vedő taligaút. De sok musttal, cefrével, löttvedtté da­rált szőlővel teli kádat legör­gettek innen a présházakhoz. Nézünk felfelé a taligaúton. Nemigen kell itt szólni. Látjuk mindketten, hogy nincs rajta még egy varjúnyom sem. Látjuk, hogy mellette a gyalogút is ka­nyarog, mint egy jó széles fehér szalag. A társam előbb megun­ja. — Nézzük meg a Franci bá­csi házát. • Megyünk, leverjük magunkról a megvastagodott havat, eltúr­juk a küszöb elöl. ami odarakó­dott, és megnézzük ép-e a zár, olajozott-e a lakat, nem fész­kelt-e oda dúvad, róka, nem túrt-e a küszöb alá valami el­vetemült vadkan, aztán megyünk tovább. Ilyen ez a Franci bá­csi. Kétnaponkint benéz az őrs­re, legtöbbször csak az őr mel­lett áll meg és szót vált azzal, aki legelőbb meglál. Mindig azt mondja: — Édes gyermekem, szép fiam, ha már úgyis arra visz az uta- tok, ugyan nézzetek már a kis házamra. Sose lehet tudni nem rozsdállott-e nagyon a lakat, nem rakódott-e tele jéggel a zár, nem túrt-e dúvad a küszöb alá, nem settenkedik-e arrafelé a ró­ka. Egyre megy, úgyis ott vezet az út, nekem meg nem kell csak azért felkapaszkodni. Tudod fiam, ravasz volt ám az öregisten! A silányabb veteményl oda szok­tatta a laposra, a nemesebbért, a szőlőért kétszeresen, tízszere­sen kell megdolgozni. Azt fel­rakta az öreg a hegyre, hogy görnyedjen érte az ember. De megéri, szép fiam, megéri! Mert olyan a mi borunk, mind a leg­drágább orvosság. No. csak néz­zetek a Franci házra, vasárnapra megint hozok egy kupával a jobbikból. Az öreg hozza is. Jön minden vasárnap. Nem válogatja, hogy kinek adja. Akit olt lel ődönge­ni a kapu közelében. Mindegy az neki. hogy ki issza meg. Az öreg nem tudja, hogy a Franci papa borából mindenkinek jut. Mindenkinek egy korty. Mert én mindig úgy gondolom, ha látom az öreget, hogy nem a borát hozza, nem a kis vagyon­káját osztogatja nekünk, hanem a szívéből hoz egv-egy cseppet. Furcsa, még soha nem fogalmaz­tam ilyen szavakkal: szeret ben­nünket, s nem a szolgálatért járó illendő fizetséget hozza azzal a kupa borral. Baktatunk tovább a hóban. Ha már így adódott, megnézzük a többit is. Nem telik semmibe. Rozsdás már minden lakat, be­fújt már a hó minden kulcslyu­kon, elborított már minden kü­szöböt. Nincs erre semmilyen pa­rancs, nem mondja senki, hogy vessünk erre is eg.v-egy pillan­tást. Csak gondoljuk, ha már rájuk vigyázunk, akkor óvjuk a vagyonkájukat is. Apáról fiúra szállt itt minden, dolgoznak is érte kora tavasztól késő őszig. Állunk a gyalogút előtt, néz­zük a völgyet. Senki, semmi, csak a közeledő este. Egyszer ilyen estén szánkózni mentánk. Édesapám csinálta a szánkót. A vastelepen vette hoz­zá az anyagot. Hulladék szög- vasat, csövet, kemény léceket. Három napig fúrt, faragott, me­legítette a tűzhelyen a vasakat. Késő estére lett készen. Akkor aztán felhúztuk a Kucor-hegy tetejére. Sorban ('elültetett ben­nünket. Legelöl ültem én. Mert én vagyok a legidősebb. Mögöt­tem ült a kis húgom,, amögött a középső húgom, utána a na­gyobbik. végül az öcsém, hátul édesapánk kormányozott. Repül­tünk lefelé, mint a táltos. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents