Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-18 / 141. szám

1975. június 18. # PETŐFI NÉPE • 5 / ÉLETRE SZÓLÓ SZÖVETSÉG Nyolcvanöt éve született Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi NYOLCVANÖT évvel ezelőtt, 1890. június 18-án, az ikrek ha­vában született a nagybányai festők vezéralakjának, Ferenczy Károlynak Béni és Noémi nevű ikergyermeke Szentendrén. Az apa néhány év múlva Nagybá­nyára költözött, ott töltötték gyermekkoruk javarészét abban a csodálatos művészvilágban, amely egy életre szólóan elköte­lezte őket is. Ferenczy Béni három eszten­dőt a nagybányai festőiskolában tanult. Az első rajzok, a bronz­érmék, a fából faragott „Ülő kí­nai” azonban csak szecesszionis- ta kísérletek. Firenze, München, Párizs a következő állomások, ahol a szobrászatot, a fafaragás technikáját tanulta. A nyugta­lan, vívódó, kísérletező embert az első világháború megfosztot­ta az utazásoktól. Nagybányán élt, ahonnan a Tanácsköztársa­ság bukása után menekülnie kel­lett. Bécsben, majd Berlinben telepedett le. 1932—1935 között négy esztendőt a Szovjetunió­ban töltött, Budapestre csak 1936-ban tért vissza. Szobraival, érmeivel, rajzaival eszmélésem esztendejében szinte még gyermekfejjel ismerkedtem meg, de a döbbenetét, amely mindörökre tisztelői közé sodort az 1948-ban alkotott „Petőfi” ál­ló szobra okozta. Az eszményi, daliás termetű Petőfi helyett nyitott zubbonvos, elszánt, ko­mor, keserű, lázrózsás arcú Pe­tőfi nézett velem farkasszemel. Esztendők viharos vitája után kapott csak igazságot az alkotó és új megfogalmazású ércalakot a költő. SZÜNTELENÜL kísérletező ér­zékeny egyénisége szívós, szinte emberfeletti akaratereje bámu­latra méltó. Szobrai, portréi, kis­plasztikái életteliek, érzelemgaz­dagok. Rajzai végigkísérték pá­lyáját. Szoborkompozícióinak egy-egv figuráját bravúros köny- nyedséggel vetette papírra. 1956-ban agyvérzés következ­tében megbénult. Kevesen hitték akkor, hogy néhány esztendő múltán bal kézzel megtanul raj­zolni. festeni, mintázni, hogy értékes szobrokkal, rajzokkal gazdagítja még életművét. A légkör, a művészet mindent átható atmoszférája Ferenczy Béni ikertestvérét, Noémit is a művészet felé hajlították. Pári­zsi tanulmányai után életreszóló- an szövetkezett a szövőszékkel. Sajátos mondanivalóját önálló képi nyelven igyekezett: megfo­galmazni. Gobelin kompozíciói­ban a korai kísérletektől elte­kintve mindig az ember, a cse­lekvő ember jut szerephez. A „Tavaszi munka", a „Szénagyűj­tő". a „Fahordó nő", a „Házépí­tő". a „Kőműves", a „Gereblvé- zők" mind mind arról vallanak, hogy azokhoz tartozónak vallot­ta magát, akik szántanak, vet­nek, házat építenek, akik alkot­nak, cselekszenek. A KOR. AMELYBEN a Fe­renczy ikertestvérek éltek nagy és fordulatokban gazdag volt. amit alkottak benne nagy és ma­radandó. Műveiket szemlélve csodálatos világ tárul fel az ember előtt: a színek, a vonalak, a valósághű formák világa, amely élettel érzelemmel teli. A „Tavaszi munka" című gobelin kapáló asszonya, a dombra fel- kapaszkodó virágbaborult fák, Ferenczy Béni telt idomú női szobrai, a játszó gyermekek, a művészeket megörökítő érmék festői megfogalmazása csak egv- egy példa abból a gazdag kincs­tárból, amellyel megajándékoz­ták a kort. A szülői ház varázsa érződik minden művükön. És Nagybánya élménytadó világa. Ferenczy Béni ezt írja: „Nagybánya ta­nulsága erkölcsi. A szorgos, el­merülő munka, a töprengés nél­küli hozzáfogás, a munkaláz gyönyöre. A Fart pour Tart át- lényegülése ez — munka a mun­káért —, nem bérért, nem di­cséretért, nem versenybabérért: lelkesedés, amelyben már benne foglaltatik a rajongás hangulata, és tartalma is. Nagybánya ha­gyománya a természetimádat, a meg nem alkuvás, a rajongó erő­kifejtés." B. M. Milyen lesz a robotűrhajós? A kaliforniai műszaki egyetem tudósai és a sugárhajtásos mo­torok laboratóriumának munka­társai a NASA (országos űrha­józási bizottság) megrendelésé­re olyan robotember modelljén dolgoznak, amely alkalmas lesz a más bolygókon lefolytatandó kísérletek végrehajtására. Olyan robotember megalkotá­sát tűzték ki céljukul, amely ké­pes a tudományos kisérletek egész sorozatát önállóan végre­hajtani, s állandó földi ellenőr­zés és irányítás nélkül elvégez­ni bonyolult feladatait. Feltételezik, hogy a robotem­ber képes lesz megfelelően ér­tékelni helyzetét, önállóan bizo­nyos döntéseket hozni és kiter­velni következő akcióit. Kifej­lesztik benne a „veszély" érzé­sét is. Megkerüli a krátereket. szakadékokat és kőhalmazokat, talajmintákat gyűjt, megméri a súlyukat és meghatározza ösz- szetéte lüket. A tudósok szerint a robotem­bernek feltétlenül szüksége van erre a nagyfokú függetlenségre, minthogy a Mars és a Föld kö­zött 12 perctől fél óráig terjedő időre ron szükség a szignál és o parancs vételére. Ezért a ro­botembernek ezen az időközön belül önállóan cselekednie kell, hogy hatékony lehessen. A földi ellenőrző állomás kizárólag mint „tanácsadó" szerepelhet. A tudósok egyébként arra szá­mítanak, hogy a jövőben robot­embereket használnak fel az er­dőtűz elleni harcra, valamint a rádióaktív övezetekben és a víz alatt végrehajtandó vizsgálatok céljaira is. Világoshegy fényei és árnyékai 0 Kobeláék városias tanyája — neoreaiista díszletekkel Ahol három falu határa összeér, Nyárlőrinc, Lakitelek és Alpár találkozási pontjánál van a világoshegyi külterületi is- kola. Itt, ezen az erdős-ligetes, hangulatos vidéktől övezett helyen ismerkedünk a környék múltjával és jelenével. A Gu­lyás házaspár segítségével valamelyest beleláthatunk az itt élők — elsősorban a fiatalok — életébe, sorsának alakulásába. Faluba kívánkoznak Huszonnégy felső tagozatos ta­nulójuk van. Valamikor több volt, de fogy a tanyavilág la­kossága itt is. Egykor szinte min­denki külterületinek számított; ma már csak (vagy még?) ala­kosság negyven százaléka lakik tanyán. Megkérdeztük a gyerekeket: hová akarnak menni a nyolca­dik osztály elvégzése után. A válaszokból az derült ki. hogy egyharmad részük sehová: eg.ve­Bakos Dénes nyugdíjas pedagógus, unokájával A „hadúr" nem látta a pendelyt Egy öreg, sárguló lapokkal te­li, kézzel írt naplót lapozgatok. Sok érdekes dolgot tudok meg belőle a húszas, harmincas esz­tendőkről. Az egyik oldalán az áll, hogy „Öfőméltósága, Ma­gyarország kormányzója, vitéz Horthy Miklós” 1926-ban meglá­togatta ezt az isten háta mögötti kis tanyai iskolát. Ha most netán valaki azt gon­dolná, hogy no lám, a derék „hadúr" ismerkedett a nép éle­tével, hát akkor hamar le kéne hűtenem — ha akadna ilyen — az illetőt. Mert az „őfőméltosá- gú” urat a napló tanúsága sze­rint nem érdekelte a rtép. Né­hány perces kiszállás után már­is indult vele a vonat tovább, ki tudja, tán várták őt az úri vadásztársaságok. (Az iskola a vasúti sín mellett van.) Nem látta hát az ország ura az ott élő lakosságot, azokat akikről így írt a Friss Üjság egyik riportereié: „Nincs több ruhájuk, mint az a penóely, ami rajtuk van." Sokat mondó a kö­zölt kép aláírása is: „düleáezik a tanyai viskó". Az említett naplóban olvashat­juk Lörincz Bélának, a későbbi ismert karnagynak a sorait a tanyavilágban élő emberek éle­téről. Igv látta az ottaniak sor­sát a harmincas években az az ember, aki akkor • ott tanított: „A lakosság igen el van szegé­nyedve. A munkabérek alacso­nyak. Ruházatra úgyszólván semmi összeg nem áll rendelke­zésre." lőre marad a tanyán, a szülei­vel, az eddig megszokott élet ke­retei között. Gimnáziumba ket­ten készülnek. S tizenhármán szakmunkások lesznek, ha sike­rül. Arra a kérdésünkre, hogy hol kívánnak élni majd, mint fel­nőttek, többségük azt válaszolta: falun. Csupán négyen óhajtanak maguknak városi életet. S keb­len szeretnének egész életükben tanyai lakosok lenni. Vágyódá­suk tehát többnyire a néhány kilométerre levő kis falura irá­nyul. „Szeretnek öltözködni" Egere inkább érdekel,, hogy errefelé hogyan élnek a gyere­kek. s természetesen szüleik is. Faggatom azokat, akik ezt hiva­tásukból eredően tudják. Gulyás Endre tanár: — Van­nak derék, becsületes emberek. A gyerekek nem nélkülöznek. Példa erre, hogy fejenként lega­lább háromszáz forint értékű ta- karékbélvegük van. S kétszer annyit elkölthetnek cukorra, édességre, ha nem többet. Sze­retnek öltözködni. Egyik hetedi­kes lány megkérdezte a minap a feleségemet: „Szép cipője van. Hol tetszett venni? En is ilyet veszek." Fegyelmezettek, s job­bak, mint általában a falusi gye­rekek. • ..Szeretnek öltözködni a gyerekeink' Bakos Dénes nyugdíjas igaz­gató: — Tizenegy esztendeig itt tanítottam. Ismerem az embere­ket, a szülőket. Amit ad az em­ber, azt bőven visszakapja tő­lük ragaszkodásban, szeretetben. Most boldogabbak, hogy végre megérkezett a villany. Legalább minden második családnak van televíziója. Gulyás Endréné tanár: — Itt nőttem fel, tudom, hogy milyen nehezen éltek régen. Pici gyer­mekkoruktól kezdve dolgozott mindenki. Most? Nézzen körül: a házakban variabútor, csillár, étkészlet, szőnyeg. S kezdenek végre nem csak a kiskonyhában élni. Megváltozott minden. „Apa, anya részeges“ Beszélgettem a környéken élő emberekkel. Néhányuk bizony lehangoló válaszokat adott arra a kérdésre, hogy milyenek azok a felnőttek,, akik a környéken laknak. Egy-egy gyerektől is ha­sonló választ kaptam. Amikor tanya előtt, tanyaud­varon. s a kis szőlőben vagy a ház mellett várakozó nyugati márkájú autók közelében szó esett erről a témáról, nem győz­tem jegyezgetni az elítélő véle­ményeket. Néhányat felidézek ezekből most, miközben forga­tom noteszom lápjait: — Az apa elissza a keresetet, az anya súlyos beteg. — Apa, anya részeges. (Ezt egy tanuló mondta.) — Abban a tanyában' — mu­tatják — az anya rettenetesen iszik. — Sok a gyerek, rossz a la­kás, a szülők isznak és nyomo­rék gyerek is van. — Az anya elvált, összeállt valakivel, és állandó a veszeke­dés. — Azoknak jó a lakásuk, a keresetük megvan, az anya ren­des is; de az apa részeges és ve- rekedős. — Az apa italozott és az lett a vége, hogy felakasztotta ma­gát. — Az apa baltával agyonütöt­te az anyósát, becsukták érte. Amikor ezeket sorolom a ta­nároknak, ezt mondják: — — Szerencse, hogy mindez nem látszik meg erősen a gye­rekeken. Nem akarok hinni a szememnek Járkálunk a tanyavilágban, és gyakran nem akarok hinni a szememnek. Látok olyan tanyá­kat, amelyek kivül-belül nem csak tiszták, szépek, de egyene­sen városiasak is. • Itt van például a Kobeláék tanyája. A ház, az udvar, a tá­gas, szép előszoba, konyha, a két szoba: szemet-lelket gyönyör­ködtető látvány. Fagye jev. Mó­ricz, Csokonai, Petőfi és Viktor Hugó művei a polcon. Televízió, rádió, kristályváza, benne friss virág. Benézünk Kecskésékhez is. Vá­rosias hangulatú szobák. Színes szőnyegek. — Hány ruhád van? — kér­dezzük Katit, az öt közül az egyik leányt, akit éppen itthon találunk. •— Nem tudom. Tessék meg­nézni. (Megnéztük, de nem szá­moltuk össze; siettünk.) Szabó László hatvanhárom éves. Tesz-vesz a kertben, ami­kor megszólítjuk. Elmondja: öt gyereke van, de már mindegyik kirepült. Mentek a városba sze­rencsét próbálni, ­— Ügy látszik, a szerencse nem kerüli el őket — mondja, és messzire néz, bele a végtelen távolságokba. Azután felsóhajt, és nem szól többet. * Amíg keresgetjük a valóság nyomait, tényeit, mindenfelé szorgos munka folyik a környé­ken. Dinnyét ültetnek, szőlőt ka­pálnak, paradicsomot és ki tudja még mit palántáznak az embe­rek, permetezik a fákat. Eddig a Nyárlőrinc közelében levő Világoshegyen történt egy­napi barangolás hiteles króniká­ja. ' Varga Mihály <15.) — Én beszéltem vele utoljára. Azt hiszem csak tőlem búcsúzott el. Járt itt egy .szekeres ember, valahonnan Csongrádból hozott lisztet, meg krumplit. Meglátta Rózsi lovát, meg akarta venni. Felkínálta érte az egész szekér- krumplit, de Rózsi nem adta. Az­tán sokáig pusmogtak, majd Ró­zsi lekötötte a lovat a porolóról, odakötötte a csongrádi ember sze­keréhez. Én éppen a kapuban áll­tam. Odajött hozzám, megcsókolt és felült a bakra ... — Ez mikor történt? — Egy héttel azután, hogy áz oroszok bejöttek . .. — Addig hol lakott? Eöl vesék­nél ? — Azok az első napon kidobál­ták a rongyait a folyosóra. Lent aludt a pincében, a régi helyén ... — És senki sem engedte be a szobájába? — Én hívtam — szólt közbe Simoné. — De azt mondta, hogy nem akar senkinek a terhére len­ni .. . — Magának mit mondott? — fordult Erzsihez Simó. Hogy javuljak meg — mosolyo­don el a lány — Nem mondta, hogy hová megy ? — Nem. Pedig kérdeztem. Azt mondta, hogy őt ne keresse sen­ki. Elege volt Budapestből! Simó megkísérelte kerestetni Rózsit. De ebben az országos zűr­zavarban. amikor a megjelenő újságok legnagyobb rovata, a „Ki tud róla" címet viselte, ami­kor százezrek keresték rokonai­kat, gyermekeiket, szüleiket, nem sok reménnyel kecsegtetett a vállalkozás. Simó két év múlva Csongrádon tartott választási beszédet, mint a kommunista párt szónoka. Ek­kor telt egy utolsó kísérletet, hogy Rózsit megtalálja. Az előre megírt beszédét már befejezte. de a szokásos utolsó mondatokat még nem mondta el. — Tulajdonképpen mindent el­mondtam. de engedjek meg, hogy egy személyes élményemről is meséljek. Egy emberre emléke­zem, akit 1945-ben Buda ostro­ma alatt ismertem meg. Borbás Rózáinak hívták. Ez a lány egy budai házban volt cseléd­lány es ezekben a napokban mindannyiunknak leckét adott, emberségből, bátorságból és helytállásból. Akkor jöttem én rá elvtársák, hogy mit jelent kommunistának fenni. Ez a lány, tőlem hallotta először Marx és Lenin nevét. A kommuniz­musról csak annyit hallott, hogy valami borzalmas dolog volt 1919-ben. Ezt mesélték neki gaz­dái. méltóságos Eötvös úrck. Ez a lány, ennek ellenére úgy vi­selkedett, mintha évtizedek óta tudatos, tanult forradalmár lenne. Nem kellett neki brosúra, sze­minárium. Mindig tudta, hogy mit kell tennie. Néha szembe fordult velem is és most. utólag kell elismernem, hogy neki volt igaza. Mindezeket azért mondtam el. hogy megkérjem önöket: ha valaki tudna valamit Borbús Rózáiról, aki állítólag egy csong­rádi emberrel jött cl Pestről, ér­tesítsen. Ügy tudom, vannak itt újságírók is. Kérem írják meg: keresem Borbás Rózáit... Simó' hetekig várt, de nem kapott híradást. Rózsi eltűnt, soha senki nem hallott róla többe ... EPILÓGUS Harminc esztendő telt el. A ház, amelyről e történetben szó volt, ma is ott áll a budai Duna- parton. A háború seoeit már ré­gen begyógyították rajta. Lakói részben kicserélődtek, meghallak, megöregedtek. Emlékeik megfa­kultak, bár ezekben a napok­ban sok szó esett arról a borzal­mas két hónapról... Magasan az újjáépített vár fe­lett, hatalmas utasszállító gép úszott a tavaszi égen. Ezalatt jolöltözött emberek sé­tálgattak a Duna-parton. Egy magas házra mutatva egy apa így mesélt a fiának: — Itt valaha egy másik ház állt. Az ostrom alatt robbant fél. A németek ide tolattak egy lő­szerekkel megrakott vagont. Szá­momra különösen izgalmas, hogy ez a szerelvény előtte napokig a mi házunk előtt állt. — És miért nem mondtátok meg nekik, hogy vigyék lakatlan területre? — kérdezte a fiú. Az apa lemondóan legyintett: — Soha nem fogod megérteni azokat az éveket... Ezalatt Keller György né, szü­léiéit Kocsis Erzsébet éppen a lányának kevert le egy hatalmas pofont: — Majd adok én neked házi­bulit. Itthon maradsz és tanulsz. Örülj, hogy te már tanulhatsz. Ha én a te helyzetedben lettem volna . . . A csinos, tizenhét éves, hosz- szú hajú lány közbevágott: — Nem unod még ezt a, szö­vegel?... Hát mit gondolsz te rólunk? Azt hiszed még mindig az a világ van, mint a te időd­ben, hogy egy lányt szita alatt kell tartani? Ezalatt dr. Fábrv Elemér ér­demes orvos, most már nyugdí­jasként tudományos szakdolgo­zatot írt a kóros elhízás meg­akadályozásáról. — Egyre több lehetőségünk van az emberi élet meghosszab­bítására — magyarázta a fele­ségének. És erre mit tesznek az emberek? Betegre eszik magukat, teletömik a bendőjüket nehéz zsíros ételekkel, szinte zabái­nak . r. Bocsánat a durva kifeje­zésért . .. — Mit mondtál szívem? — emelte fel a fejét az asszony ... — Semmit — hajolt kéziratai fölé az orvos. Ezalatt Tószegi Kálmán, aki 1957-ben belügyminiszteri enge­déllyel változtatta meg nevét, oldalkocsis motorkerékpárját sze­relte. 1952-ig fogságban volt, az­tán Sztálinvárosban dolgozott. Itt tanulta ki a gépkocsiszerelést és vezetést. 1957 óta teherautósofőr- ként, dolgozott a fővárosban. Megnősült, van egy kislánya, akit Krisztinának nevezett el. Két év múlva megy nyugdíjba. Krisztina pedig az idén érettsé­gizik. Azt ígérte neki, hogy érett­ségi után elviszi a jugoszláv ten­gerpartra.' Hát ezért kell a mo­tor . .. Akikről nem esett szó. az évek során elköltöztek valamelyik csendes temetőbe. Weivoda űr még 1945 végén meghalt. Túl sokat vállalt párt­jában, szíve pedig már nem bírta a megerőltetést. Kocsis Erzsi apja is átitta magát a másvilág­ra. Csokonai Melanie a kitele­pítések idején rendkívül szégyell- te, hogy nem vették fel a listára. Bement a rendőrségre és fel­jelentette magát, hogy ő is arisz­tokrata és követeli, hogy telepít­sék ki. A rendőrtiszt gyengéden kituszkolta: — Menjen csak haza, mama ... Melanie hazament és magára nyitotta a gázt. Halálhírére meg­jelent a házban egy kopott kis öregember. Tőle tudták meg, hogy Melanie ápja váltóőr volt egy szabolcsi kis állomáson. Melaniet apácának adta, ott is nevelkedett a lány, aztán mégis meggondolta magát és Pestre köl­tözött. Itt költötte magának me­séjét, először csak azért, hogy mint zongoratanárnő jobb tanít­ványokra tehessen szert. Később maga is elhitte nemesi szárma­zását. Családjával minden kap­csolatot megszakított. Amikor testvére — a kopott kis öreg­ember — apjuk halála után egy­szer meglátogatta, magázta és kiküldte a lakásból. .. — Bolond volt szegény, isten nyugosztalja! — mondta a kis öreg, majd eladogatta Melanie ócska bútorait, ruháinak marad­ványait elegetle a kályhában és nyomtalanul eltűnt. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents