Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
I IDŐJÁRÁS Mérsékelt, időnként éléiílébb, zivatarok idején átmenetileg megerősödő északkeleti, északi szél. Reggel helyenként párás levegő, néhány helyen köd. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 113. szám Ára: 90 fillér 1975. május 16. péntek KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1975. május 15-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1975. május 15-én ülést tartott. A Központi Bizottság kegyelettel megemlékezett közelmúltban elhunyt tagjáról. Kisházi Ödön elvtársról. I. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, jóváhagyta a Politikai Bizottságnak és a kormánynak a Magvar Szocialista Munkáspárt XI. kongresz- szusa óta végzett nemzetközi tevékenységét. Varsói felhívás niaHMMHun Európa békéjéért, biztonságáért és az együttműködésért Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel szejm oszlopcsarnokában csütörtök délelőtt folytatta tanácskozását a Varsói Szerződés országai parlamenti képviselőinek találkozója, amelyet a szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A küldöttségvezetők szerdán elhangzott felszólalásai alapján átfogó vita bontakozott ki az európai és a nemzetközi helyzet, a béke védelme, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, az államok közötti konstruktív együttműködés további fejlesztése, a nemzetközi enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná tétele és a szocialista közösség egysége erősítésének időszerű kérdéseiről. A vitában minden küldöttségnek két-két tagja szólalt fel. Az elnöki tisztet közben egymást követve a szovjet, majd a csehszlovák és a lengyel delegáció vezetője látta el. A magyar küldöttség tagjai közül dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Borsod megyei pártbizottságának első titkára felszólalásában a többi között hangsúlyozta: „Tanácskozásunk a szocialista országok együttműködésének összehangolt külpolitikai tevékenységének, a szocialista integráció fejlesztésének jegyében zajlik le. Szervezeteink — a KGST, a Varsói Szerződés — fejlesztésének szükségessége objektív alapokon, ideológiánk és politikai céljaink közösségén alapul. Darvasi István, a Magyar Hírlap főszerkesztője felszólalásában az európai biztonsági konferencia ügyével foglalkozva, egyebek között megállapította: A konferencia sikeres befejezésének egyik feltétele, hogy a Varsói Szerződés tagállamai szövetségi összetartozásuk jegyében közös, egyeztetett álláspontjukkal biztosítsák a még mindig létező visszahúzó erők leszerelését, közös stratégiánk sikerét összehangolt, egyeztetett taktikai lépések útján is. A vita befejeztével a találkozó résztvevői a lengyel küldöttség előterjesztésére „Az európai népek közötti békéért, biztonságért, együttműködésért és közeledésért” címmel felhívást fogadtak el. A felhívás így hangzik: „Mi, a Varsói Szerződés huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen összeült parlamenti képviselők — a Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlése, a Magyar Népköztársaság országgyűlése, a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája, a Lengyel Népköztársaság szajmje, a Román Szocialista Köztársaság' nagy nemzetgyűlése, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi gyűlése képviselői — kifejezzük népeink akaratát az európai és a világbéke és biztonság megerősítésére. A népeknek a Szovjetunió döntő hozzájárulásával a fasizmus felett aratott történelmi győzelme és a világtörténelem legvéresebb és legkegyetlenebb háborúja befejezésének 30. évfor- —dulóján a népeket a fasiszta német hódítók elleni harcban lelkesítő eszmékhez híven, azzal a felhívással fordulunk valameny- nyi európai orszá? parlamentiéhez, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a nagy áldozatok árán kivívott béke megőrzése és megszilárdítása céljából. Államaink húsz évvel ezelőtt megkötötték a barátságról, (Folytatás a 2. oldalon.) A Központi Bizottság meg- állapította, hogy belpolitikai életünk két kiemelkedő eseménye, a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és felszabadulásunk harmincadik évfordulójának megünneplése új lendületet adott a szocialista építőmunkának, erősítette népünk politikai egységét. A kongresszus alkotó légköre, határozatai és a felszabadulás történelmi évfordulójáról történt méltó megemlékezés tovább szilárdította baráti, internacionalisa kapcsolatainkat a testvérpártokkal, a szocialista országok népeivel, elmélyítette népünk szolidaritását a haladásért a békéért harcoló erőkkel. Kongresszusunk tanácskozásait nagy nemzetközi érdeklődés kísérte. A Központi Bizottság köszönetét mond minden testvérpártnak, amely képviseltette magát a tanácskozáson. Nagyra értékeli, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev, Edward Gierek, Erich Honecker. Gustáv Husák és Todor Zsivkov elvtársak személyes részvételükkel tisztelték meg kongresszusunkat és felszólalásukkal segítették munkánkat. Megköszöni a kommunista és munkáspártoknak, a haladó, demokratikus mozgalmaknak pártunkhoz intézett üdvözleteit. 2 A magyar nép a Szovjet- unió testvéri népeivel, az egész haladó emberiséggel együtt ünnepelte a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulóját. A Szovjetunió, amely a harc fő terhét viselte és a legtöbb áldozatot hozta a győzelemért, szövetségeseivel együtt megsemmisítette a világ népeit fenyegető. Európa nagy részét rabságban tartó hitleri fasizmust, A győzelemért folytatott harcban nagy részt vállaltak a Szovjetunió oldalán küzdő felszabadító egysér gek. az Európa különböző országaiban harcoló népi felszabadító erők, partizánok, ellenállók. A világ népei nem felejtik el a kommunisták és minden antifasiszta erő példamutató harcát a szabadság, a haladás ügyének szolgálatában. Tisztelettel és hálával emlékezünk a hősökre, akik helytálltak a nagv megpróbáltatások idején és kivívták a győzelmet. Maradandó tanulságul szolgáL hogy szükséges, lehetséges és eredményes a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése a világuralomra törő. a népek szabadságát fenyegető agresszív erőkkel szemben. A fasizmus szétzúzása új helyzetet teremtett a világban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a legnagyobb hatással volt a népek sorsára, új távlatokat nyitott a béke. a haladás erői számára. Harminc éve megújhodó világunk legnagyobb változása, hogy létrejött a három földrészre kiterjedő szocialista világrendszer. A győzelem kiindulópontja lett azoknak a nagy világtörténelmi változásoknak, amelyek ma a szocializmus. a béke híveinek szilárd pozíciókat biztosítanak a világban, és hatalmas erőforrást jelentenek további küzdelmükhöz. A békét', a nemzetek közötti jobb megértést és együttműködést szolgálja a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és kormányának a világ népeihez, parlamentjeihez és kormányaihoz intézett május 9-i felhívása. Üdvözöljük a benne kifejtett törekvéseket, támogatjuk olyan nemzetközi légkör és együttműködés kialakítását, amely minden ország és nép számára megteremti a biztonságot. 1 A szocialista közösség or*** szágai járnak a társadalmi haladásért, a békéért vívott világméretű küzdelem élén. A Varsói Szerződés szervezetébe tömörült országok új típusú szövetségi rendszert hoztak létre. Békét, védelmező politikájuk nemcsak a résztvevők, hanem földrészünk és az egész világ népeinek érdekeit is szolgálja, a szövetség világpolitikai küldetést teljesít. Döntő szerepet tölt be a szocialista országok nemzetközi tevékenységé, nek egyeztetésében. A Központi Bizottság üdvözli fennállásának 20. évfordulóján a Varsói Szerződés szervezetét, országépítő munkánk, békénk biztos támaszát és védelmezőjét. A Magyar Népköztársaság a jövőben is híven teljesíti szövetségesi kötelezettségeit. A A Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nemzetközi helyzet további javításihoz ma kedvezőek a feltételek. Az egyezmények menete alátámasztja pártunk XI. kongresszusának a többi testvérpártéval azonos értékelését: az enyhülés a világpolitika fő irányzatává vált. A világ fejlődése olyan szakaszba érkezett, amikor a nemzetközi viszonyokat a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének térhódítása, kapcsolataiknak javulása jellemzi. A nemzetközi helyzetben végbemenő kedvező változások fő forrása a Szovjetunió, a szocialista országok közösségének egysége, növekvő gazdasági, katonai ereje, egyeztetett külpolitikája. A szocializmus vonzereje, eszmei, politikai befolyása tovább terjed az egész világon. Ez jobb lehetőséget teremt a béke megszilárdításához, javítja a tőkés világban élő osztálytestvéreink, a dolgozó tömegek, valamint a nemzeti függetlenségi mozgalmak harcának feltételeit. Korunk három nagy forradalmi erejének, a szocialista világrendszernek, a nemzetközi munkásosztálynak és a nemzeti felszabadító mozgalmaknak az erősödő közös fellépése mind hatásosabb az imperializmus elleni harcban. Az erőviszonyok változása, a békéért harcoló néptömegek fellépése arra kényszeríti a vezető tőkés országok uralkodó köreit, hogy reálisabban közelítsék meg az emberiség sorsát érintő kérdéseket. A nemzetközi helyzet fejlődése azonban ellentmondásos, az agresszív erők nem tették le a fegyvert, kudarcaikba és vereségeikbe nem törődnek bele, új terveket szőnek, - ellentmondásokat szervez, nek és indítanak. A nemzetközi imperializmus agresszív köreinek mesterkedéseivel szemben • a népeknek szilárdságot, éberséget kell tanúsítaniuk, 5 A nemzetközi élet legje- • lentősebb eseménye a vietnami nép történelmi győzelme az imperializmus és csatlósai felett. Az események megmutatták, hogy az imperialista érdekeket kiszolgáló, népellenes politikának Dél-Vietnamban sem volt társadalmi bázisa. A párizsi szerződést megszegő Thieu-rezsim a hazafiak ellencsapásai alatt ösz- szeomlott, megsemmisült. Vietnam véráztatta földjén ma béke van. .A vietnami nép győzelme történelmi jelentőségű, véget vetett a vietnami néptől tengernyi áldozatot követelő háborúnak. Szabadságot, függetlenséget hozott az imperializmus ellen küzdő dél-vietnami hazafiaknak. Utat nyit a békés fejlődéshez, a haladáshoz, az országépítő na unkához. A nagy áldozatok árán kivívott győzelem örömében osztozunk vietnami testvéreinkkel. Győzelmük a vietnami nép harcát támogató és segítő szocialista országok, köztük hazánk, a vietnami hazafiakkal szolidáris minden nép és haladó erő győzelme. A Központi Bizottság elismeréssel állapítja meg, hogy a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar tagozata következetesen teljesítette feladatát, és helytállásával a párizsi megállapodások végrehajtásáért folytatott küzdelmet szolgálta, a magyar és vietnami nép barátságát erősítette. Dél-Vietnam és Kambodzsa felszabadulásának, valamint a laoszi hazafias erők sikereinek a (Folytatás a 2. oldalon.) mm Négy esztendő eredményeinek mérlege Számvetés a jelölőgyűléseken Mintha csak a Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási felhívásának szövegére rímelnének a most lezajló jelölögyű- lések: „A választások alkalmából felmérjük a megtett utat, számba vesszük a már megoldott és a még megoldásra váró feladatokat. E munkában biztos iránytű számunkra a Magyar Szocialista Munkáspárt kipróbált, népünk által támogatott politikája.” Valamennyi jelölőgyűlés alaphangját és hangulatát is megadták ezekben a napokban a jelölést megelőző tartalmas és színvonalas beszámolók, amelyek azt igazolták, tényekkel és adatokkal támasztották alá: A négy esztendeje választott országgyűlés, népi hatalmunk legfelsőbb szerve, teljesítette a választóktól kapott megbízatást. Képviselőink jó örökséget hagylak hátra a most jelölt és megválasztásra kerülő utódaikra. Akiket pedig isméi jelöltek, tartalmas útravalót tehetnek tarsolyukba. Bori Gyuláné a 2. számú választókerület jelöltje A Kecskeméti Konzervgyár I. telepének ebédlőtermében került sor tegnap délután a 2. számú országgyűlési választókerület jelölőgyűlésére. A kerülethez tartozó üzemek, intézmények dolgozói, a választókerületek polgárai, mintegy háromszázan, népesítették be a gyűlés színhelyét. Az esemény jelentőségét méltató gondolatait követően Balogh Imréné, a konzervgyár egyik pártalapszervezetének titkára, a gyűlést levezető elnök köszöntötte a résztvevőket, közöttük külön is dr. Körös Gáspárt, a városi pártbizottság első titkárát. Nádas Erzsébetet, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársát, Pankovits Józsefnét, a népfront megyei elnökségének tagját. Fehér Sándort, a városi népfrontbizottság elnökét, és Szepesi Bertalant a megyei választási elnökség tagját. A jelölőgyűlés szónoka dr. Mező Mihály, a város tanácselnökhelyettese volt, aki utalt a fel- szabadulás óta eltelt harminc esztendő eredményeire, majd a megyeszékhely utóbbi négy esztendőben elért fejlődéséről adott sokrétű áttekintést. Mint hangoztatta: felmértük a megtett utat országosan és helyileg is, s azt a párt XI. kongresszusa az eddig követett politikai irányvonallal együtt megerősítette. Kitért rá a szónok, hogy a szocialista demokrácia fejlődésének útján tovább erősödött a tanácsok népképviseleti, önkormányzati jellege. A városfejlesztésről szóló tájékoztató alkalmával az üzemek dolgozói, a lakosság értékes javaslatokkal és sokmillió forint értékű társadalmi munkával segítették a szűkebb haza, Kecskemét fejlődését E fejlődés bizonyítására a továbbiakban olyan beszédes adatokat hozott fel, mint például, A 2. számú országgyűlési választókerület jelölőgyűlésén dr. Mező Mihály ismerteti az elmúlt négy évi fejlődést. hogy az utóbbi négy évben munkába lépett ötezer dolgozóval együtt napjainkban eléri a 28 ezret az ipari munkásság száma; hogy a jelen tervidőszakban 4,1 milliárdos beruházás valósul, illetve valósult meg Kecskeméten; hogy a lakásfejlesztési alapjából 6760 millió forintot a lakásépítésre fordított a városi tanács. Beszédét a következőkkel zárta a szónok: — A megválasztandó képviselőnek egy politikát, az MSZMP politikáját, a Hazafias Népfront választási felhívásában meghirdetett politikát kell képviselnie, ílpp ezért a városi népfrontbizottság nevében javasolom, hogy a 2. számú választókerületben munkást jelöljünk a konzervgyárból, legyen a jelöltünk nő, mégpedig Bori Gyuláné személyében, aki a gyárban és a városban egyaránt ismert Miután a jelölőgyűlést levezető elnök megnyitotta a vitát, elsőnek Dajka Jánosné, a konzervgyár pártbizottságának titkára szólalt fel a javaslatot támogatón. Öt további kilenc felszólaló követte, ugyancsak egyetértőn a Hazafias Népfront indítványával. A jelölőgyűlés vitájában elhangzott közérdekű észrevételre (Leninváros levegőjének szennyezettsége), dr. Mező Mihály válaszolt. Ezután szavazásra került sor, s a jelölőgyűlés egybehangzóan Bori Gyuláné jelölése mellett döntött. A jelölt keresetlen, kedves szavakkal mondott köszönetét a bizalomért. A 2. számú országgyűlési választókerület jelölőgyűlése színvonalas kultúrműsorral zárult. P. I. (Folytatás a 2. oldalon.) A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének ülése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége Kállai Gyula elnökletével május 15-én ülést tartott. A tanácskozáson részt vett Kádár János és ismertette a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának javaslatát a Minisztertanácsban történő személyi változásokra. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa támogatta a tervezetet és úgy határozott, hogy e kérdésben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságával együtt előterjesztést tesz a Népköztársaság Elnöki Tanácsának. (MTI) Az Elnöki Tanács ülése Fock Jenő a „Szocialista Munka Hőse“ Lázár György a Minisztertanács új elnöke A Népköztársaság Elnöki Tanácsa május 15-én ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának együttes átiratát. Az Elnöki Tanács Fock Jenőt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, saját kérésére, egészségi állapotára való tekintettel, érdemei elismerése mellett, a Minisztertanács elnöke tisztsége alól felmentette, és nyugállományba helyezte. Az Elnöki Tanács Lázár Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, felmentette miniszterelnök-helyettesi és az Országos Tervhivatal elnöki tisztségei alól. s megválasztotta a Minisztertanács elnökének. Az Elnöki Tanács Huszár Istvánt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, miniszterelnök-helyettest, az Országos Tervhivatal elnökévé választotta. Az Elnöki Tanács Szekér Gyulát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját nehézipari miniszteri tisztsége alól felmentette, és miniszterelnök-helyettessé megválasztotta * Az Elnöki Tanács Fock Jenőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját a munkásmozgalomban, a szocializmus építésében kifejtett több évtizedes kimagasló munkája elismeréseként, a kormányzati munkában hosszú évekig folytatott áldozatos, odaadó tevékenységéért a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetésben részesítette. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át Fock Jenőnek. Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Huszár István miniszterelnök-helyettes és Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes letette a hivatali esküt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt. A kitüntetés átadásánál és az eskütételnél jelen volt: Kádár János. a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Aczél György. Borbándi János, Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettesek. és Vass Istvánné, az Elnöki Tanács tagja. (MTI)