Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-03 / 102. szám
2 • PETŐFI NEPE • 1975. május 3. Kádár János és Gáspár Sándor találkozója külföldi szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai találkoztak azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik 33 országból érkezve részt vettek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén. Kádár János kifejezte örömét, hogy velünk együtt ünnepelve tanúi lehetnek annak: a magyar nép szilárdan elkötelezte magát a szocializmus, a haladás, a nemzetek függetlensége és a béke ügye mellett. Tolmácsolta az általuk képviselt országok szak- szervezeti mozgalmának, dolgozóinak, a magyar munkásosztály, a magyar nép üdvözletét, s kifejezte szolidaritásunkat a népek szabadságáért, a társadalmi haladásért, a szocializmusért és a békéért vívott harcukkal. (MTI) ESEMÉNYEK SOROKBAN Makariosz az Egyesült Államokba látogat Az amerikai külügyminisztérium szóvivőié csütörtökön bejelentette. hogy Makariosz ciprusi államfő május 4-én az Egyesült Államokba érkezik és hétfőn Washingtonban találkozik Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Az érsek-államfő jelenleg Jamaicában részt vesz a brit nemzetközösség tagországainak konferenciáján (UPI) Sztrájkoló ENSZ-alkalmazottak Az ENSZ New York-i központjának mintegy háromezer alkalmazottja pénteken reggeltől meghatározatlan ideig, nem, veszi .fel a munkát, hogy -ezzel ís> alátámassza követelését amply ..a „szakképzetlen munkások családi pótlékának felemelésére irányul. (UPI) Államosítások Nagy-Britanniában A Brit Munkáspárt csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a törvénytervezetet. amely kilátásba helyezi a brit repülőgépgyártó ipar zömének és az angol hajóépítő ipar számottevő részének államosítását. (AFP) Magyarország az Expo—75-ön Pénteken aláírták Tokióban azt a szerződést, amelv hivatalosan megerősíti Magyarország részvételét az EXPO—75-ön. az Okina- wán július 20-án megnyíló óceán-világkiállításon. A részvételi szerződést iapán részről No- bumoto Vohama. a kiállítást szervező társaság elnöke, magyar részről pedig dr. Kőszegi Miklós követségi tanácsos, az EXPO—75 magyar kormánybiztosa írta alá. tíj párt alakult Mexikóban „A Dolgozók Szocialista Pártjának” megalakulását jelentették be csütörtökön egv mexikóvárosi gyűlésen, amelyen az új párt az utóbbi hónapokban már a második baloldali politikai tömörülés a Mexikói Dolgozók Pártja 1974. szeptemberi létrejötte óta. (AFP) A BÉKE ÉS BIZTONSÁG, A CHILÉVEL VALÓ SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN Május 1. a világban Vietnam győzelmét ünnepelték a felvonulók milliói HÍREK • HÍREK Májusi seregszemlét tartottak szerte a világon a munka ünnepe alkalmából. A moszkvai dolgozók ragyogó napsütésben vonultak fel a Vörös téren, a Lenin-mauzóleum mellvédjén álló szovjet vezetők előtt. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB Központi Bizottságának főtitkára ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta : — A szovjet nép magabiztosan halad azon az úton, amelyet az SZKP XXIV. kongresz- szusa jelöli ki. Dinamikusan fejlődik a szocialista gazdaság, emelkedik a nép jóléte, sikeresen valósul meg a párt által kidolgozott békeprogram, növekszik a Szovjetunió nemzetközi tekintélye és szerepe. Május elseje alkalmából az SZKP Központi Bizottsága, a legfelsőbb tanács és a kormány forró üdvözletét küldi a testvéri szocialista országok dolgozóinak, valamint a világ haladó erőinek. Berlinben, az NDK fővárosában a nemzeti néphadsereg tett tanúságot arról, hogy a német munkás-paraszt állam hadserege szilárdan áll a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országa haderőinek oldalán, s felvonultak a fővárosi lakosok százezrei. Szófiában és Varsóban is a hagyományos szinpompás felvonulással ünnepelték a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának napját, s országszerte sok ezer kulturális rendezvényre került sor. Párizsban kétszázezren jelentek meg a délután rendezeti nagyszabású felvonuláson, amelyen a baloldali pártok vezetői is részt vettek. Az impozáns felvonulás résztvevői kifejezték azt a szilárd elhatározásukat, hogy egységes akciókkal szállnak síkra jogos követeléseikért, s elutasítják a válság fő terhét rajuk kényszerítő kormánypolitikát Helsinki lakosai a többórás felvonulás után a főváros központ jában tömeggyűlést tartottak. A szónokok méltatták a vietnami népnek az imperializmus felett aratott győzelmét és a vietnami hazafiakat Finnország haladó erőinek szolidaritásáról biztosították. A vieiouiTM néppel vállalt szolidaritás nyomta rá bélyegét a Stockholmban tartott május elsejei ünnepségekre is. A főváros utcáin 45 ezer ember vonult lel. éltetve a vietnami nép győzelmét A New York-i tüntetők tiltakoztak a munkanélküliség és az infláció ellen és szolidaritásukat nyilvánították ki a vietnami nép• Az impozáns moszkvai felvonulás — madártávlatból. (TASZSZ) pel. A felvonulás után tartott nagygyűlésen felszólalt Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára is. A kubaiak helyi idő szerint délután, a havannai Forradalom terén rendezték meg hagyományos felvonulásukat. A sort Fidel Cast- róval az élen a párt politikai bizottságának és a kormánynak a tagjai nyitották meg. Velük egy sorban vonult Vo Thi Than, a dél-vietnami felszabadító hadsereg hős katonanóje,* akit a „Győzelem mosolya” című fényképről ismert meg a világ. A felvonulást a tribünről nézte végig Sztálingrád védőinek, és a Nagy Honvédő Háború hőseinek egy csoportja, a Kubában tartózkodó magasrangú portugál katonai delegáció, Carlos Altamirano, a Chilei Szocialista Párt főtitkára. Részt vett a havanni ünnepségen több mint 50 ország küldöttsége, köztük a magyar szakszervezeti küldöttség. Lisszabonban mintegy 150 ezer dolgozó részvételével hatalmas május elsejei eevséggyűlést tartottak a portugál demokratikus és haladó erők. Az új demokráciáért küzdők hatalmas serege ezen a találkozón a portugál proletariátusnak, a aemokratikus haladó szervezeteknek és a Fegyveres Erők Mozgalmának szolidaritását fejezte ki a haladó emebriséggel. S érkeztek még hírek a világ számos más tájáról, ahol a dolgozók zavatalanul ünnepelhették meg a nemetközi munkásosztály szolidaritásának napját, ám Chile kivétel ezek alól. „Népünk a rettegés, a szenvedés és a terror közepette nem ünnepelhette a hagyományos felvonulással május elsejét" — mondotta Luis Figueroa, a Chilei Dolgozó Egységes Központjának elnöke, aki a cara- casi ünnepségeken vett részt. Santiagóban fegyveres járőrök rendőrkutyákkal: cirkáltak az utcákon. A levegőben helikopterek „vigyáztak a rendre”. A rendkívüli biztonsági intézkedések ellenére a kommunista párt május elsejei felhívása a tízezrekhez jutott- el. A part az antifasiszta egység erősítésére szólította fel a népet. A chilei néppel való szolidaritás jegyében tartotta meg májusi demonstrációját Kolumbia, Panama és Venezuela munkásosztálya. A kínai május 1. a munka ünnepe mellett Dél-Vielnam teljes felszabadítása jegyében telt el. A hír csütörtökön délután jutott el Pekingbe, ezt megelőzően azonban már nyilvánosságra hozták a Zsennim Zsipao-nak Saigon felszabadítását köszöntő vezércikkét. 'mm MÜSZAKI-TUDOMANYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS, KÖLCSÖNÖS IDEGENFORGALOM Külügyminiszterünk Kairói tárgyalásai Púja . Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere, aki csütörtökön délben érkezett Kairóba háromnapos hivatalos látogatásra, még aznap megkezdte tárgyalásait Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes külügyminiszterrel. A magyar és egyiptomi küldöttség tárgyalásainak témája a közel- keleti térség politikai fejleményei es a két ország kapcsolatainak továbbfejlesztése. Még a megbeszélések megkezdése előtt Púja Frigyes és Iszmail Fahmi aláírta a már korábban parafáit magyar—egyiptomi műszaki-tudományos együttműködési munkatervet és a két ország idegenforgalmának fejlesztéséről kötött egyezményt. Fahmi csütörtökön vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. Az egyiptomi külügyminiszter pohárköszöntőjében nagyra értékelte a két ország kapcsolatait, és kifejezte meggyőződését: Púja Frigyes mostani látogatása lényegesen előmozdítja a két ország gyümölcsöző együttműködésének további fejlődését. Púja Frigyes válaszában kijelentette, hogy a Magyar Nép- köztársaság teljes mértékben támogatja azt a harcot, amelyet az arab népek folytatnak az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért. s igyekszik bővíteni együttműködését Egyiptommal minden területen. A magyar delegáció pénteken Szuezbe látogatott, majd délután folytatódtak a megbeszélések. (MTI) Forradalmi rend érvényesül Dél-Vietnam egész területén A Felszabadulás hírügynökség Saigonban (Ho Si Minh-város) közzétette a Dél-vietnami Népi Felszabadító Fegyveres Erők parancsnoksága által kiadott parancsot. E szerint a Saigonba és más újonnan felszabadított városokba és területekre bevonuló katonáknak és kádereknek haladéktalanul el kell foglalniuk az összes katonai, közigazgatási és gazdasági objektumot, a hírközlési létesítményeket és más fontos pozíciókat; növelni kell éberségüket, határozottan meg kell hiúsítaniuk az ellenállást, a forradalom ellen irányuló szabotázst, és a nép számára káros tevékenységet; azonnal fel kell oszlatniuk a bábkormányzat ösz- szes szervezeteit, a fegyveres szervezeteket és az ellenséges politikai szervezeteket; szigorúan be kell tartaniuk a felszabadító hadsereg harcosainak magatartására vonatkozó szabályokat, .haladéktalanul meg kell teremteniük a forradalmi rendet, védeniük kell a lakosok és a külföldi állampolgárok életét és tulajdonát. valamint az összes katonai, politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi létesítményeket; maradéktalanul végre kell hajtaniuk a DIFK-nek a népre vonatkozó politikáját és a forradalmi kormányzattal együttműködve elő kell segíteniük, hogy az élet gyorsan normális kerékvágásba jusson; szigorúan végre kell hajtaniuk a DIFK-nek a bábrezsim tisztjeire katonáira, rendőreire és közhivatalnokaira vonatkozó politikáját,/ üdvözölniük kell azokat, akik a nép oldalára állnak; be kell tartaniuk a fegyelmet, s a forradalmi hadsereg harcosaihoz méltóan kell viselkedniük. Ho Si Minh-városban az élet visszatér rendes kerékvágásába, a felszabadító erők győzedelmes bevonulását megelőző fosztogatás, lövöldözés megszűnt. Május elseje alkalmából Szadat egyiptomi elnök Assziutban, a Nílus völgyében fekvő nagyvárosban tömggyűlésen vett részt és — rövid időn. belül immár harmadik — nagy beszédében az ország bel- és külpolitikájával foglalkozott. Az elnök — hasonlóan a kormánvváltozás alkalmával tett kijelentéseihez — ezúttal is az egyiptomi dolgozó osztályok helyzetének javítását szorgalmazta és több intézkedést jelentett be ennek érdekében Szadat elnök bejelentette: nagy ütemben folyik a Szuezi-csatorna övezetének helyreállítása. Az utóbbi időkig 600 ezer ember tért vissza a víziút mentén fekvő otthonába. Ezután Szadat elmondta. hogy a Szovjetunióval megbeszélések folvnak az adósságok törlesztésének megkönnyítéséről. de még nem sikerült a feltételekben megegyezni. Ugyanakkor kifejtette: Egyiptom nem kíván sem a Szovjetunióval, sem az Egyesült Államokkal rossz viszonyban lenni. Az amerikai kormányt ismételten felszólította arra. hogy különleges lehetőségeinél fogva — minthogy a vajtól a fegyverekig mindennel ellátja Izraelt — gyakoroljon nyomást Tel- Avivra a rendezés érdekében. NAPTÁR 1975. május 3., szombat Névnap: Irma Napkelte: 4 óra 26 perc. Napnyugta: 18 óra 58 perc. Holdkelte: 1 óra 44 perc. Holdnyugta: 11 óra 09 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig.: nyugaton változóan, keleten túlnyomóan felhős idő. Elsősorban keleten többfelé eső. zápor. Elénk, időnként erős. helyenként viharos északi, északkeleti szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet az erősen felhős, tartósan esős helyeken 15 fok körül, máshol 20 fok közelében. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 1-én a középhőmérséklet 15.1 (az 50 éves átlag 14.5), a legmagasabb hőmérséklet 22,5 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 7. Május 2-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 11,3, a délben egy órakor mért hőmérséklet 14.9. a legalacsonyabb hőmérséklet 10,7 Celsius-fok volt. Délig 0,4 milliméter csapadék hullott. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 3. esle 7 óra: BOLDOGTALAN HOLD Berkv-bérlet. Szigetszentmiklós. este- 7 óra: GEROLSTEINI NAGYHFRCEGNÖ MOZIMŰSOR 1975. május 3.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed fi és 8 órakor ELÁTKOZOTTAK Csak 18 éven felülieknek! Színes, magyarul-beszélő olasz—nyugatnémet film KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A NAGY ÉRZELMEKTŐL JÓKAT LEHET ZABÁLNI Színes, magyarul beszélő, francia szatirikus filmvígjáték MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor CSODABOGYÖ Színes magyar rajz- és mesefilm-összeállítás STO DIÓMOZI AGATHE ASSZONY NAGY UTAZÁSA Színes német film — Gyermektáncosok sikere. A csütörtökön Sátoraljaújhelyen megrendezett Észaik-magyarorszá- gi II. országos gyermektánc-fesz- liválra meghívást kapott a Kalocsai Népi Együttes gyermekcsoportja is. A rangos versenyen első helyezést értek el és arany oklevelet kaptak a Bács-Kiskun megyei fiatalok. — Kirándulás a szülőmegyébe. Kétnapos . hazai kirándulással ér véget az Eötvös L'oránd Tudomány Egyetem Bács-Kiskun megyei klubjának erre a tanévre tervezett programja. A fiatalok — zömmel idén végző egyetemisták — ma indulnak Budapestről. Délelőtt felkeresik a kiskunmajsai tanyai kollégiumot, utána Kiskőrösre és Kaskantvúra látogatnak, este pedig összejövetelen vesznek részt az Universum Klubban. Vasárnap kecskeméti városnézés szerepe] a terveikben. délután O’Neill: A boldogtalan hold c. darabját nézik meg a Katona József Színházban. Autóbuszról és szállásukról a Bács-Kiskun megyei Tanács gondoskodott. — NDK—magyar baráti estet rendeztek a napokban Dusnokon. A szívélyes hangulatú találkozó kezdete előtt a nagykövetség munkatársai nyitották meg az NDK szocialista fejlődését bemutató tablókiállítást. — Művészbrigád a munkások között. Az SZMT Művelődési Központ és a Kecskeméti Katona József Színház művészorigádja rendezésében április 30-án a Szék. és Kárpitosipari Vállalatnál mutatták be először az Évfordulóra című ajándékmüsort. Az orosz és szovjet irodalmi művekből összeállított előadást — melyet további 15 vállalatnál ismételnek meg a közeljövőben — mintegy ötszáz dolgozó tekintette meg. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Kapuváron megtartott 18. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 43, 50, 54, 65 I I i I r 1 HAZA ALAPOZÁSÁHOZ, FALAZÁSÁHOZ, KÜLSŐ-BELSŐ VAKOLÁSÁHOZ A LEGGAZDASÁGOSABB a 400-as CEMENT MOST RENDKÍVÜL OLCSÓN, Alföldi MÁZSÁNKÉNT 20 Ft ENGEDMÉNNYEL SZEREZHETI BE AMÍG A KÉSZLET TART! MEKALOR OLAJKÁLYHA SZERVIZ AZ\ EGÉSZ MEGYE TERÜLETÉN Hibabejelentés Baján, Vörösmarty út 10. Tel.: 74. Kecskemét Tel.: 11-638 7—15 óráig. Kalocsa 521-es Vasbolt Kiskunhalas B1K-vasboltokban -^Kiskunfélegyháza 231-es Műszaki Áruház ^Kiskörös Mihonkovics Antal Budai Nagy A. u. 3. Szabadszállás Sallai László Gagarin tér Soltvadkert Kutasi Imre Koltai Antal u. Gépkocsijának garanciális és egyéb javítását Baja, Szegedi úti, korszerűen berendezett autószervizünkben végeztesse. Szadat május elsejei beszéde