Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-14 / 111. szám

1975. május 14. • PETŐFI NEPE • 5 A paraszti világ kutatója A jánoshalmi születésű Bárth János Kalo­csán járt gimnáziumba, majd történelem— néprajz szakon végzett az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetemen. Kitűnő szaktekintélyek voltak a tanárai, köztük dr. Ortutay Gyula akadémikus. A történelmi kérdések iránti fo­gékonyságot, s az összefüggéseket illetően dr. Szabad György történész volt rá hatással. A jelenleg harmincesztendős kutató a dip­loma megszerzése után a kiskunhalasi mú­zeum tudományos munkatársa lett. Ott írta si­Illancs-puszta csodái Bárth Jánost elsősorban a pa­raszti világ, a paraszti életforma — főként annak változásai —, s az ezeket meghatározó, telepü­lésnéprajzi és népi gazdálkodás ér­dekli. Közben nem szakad el a népi művészettől, a paraszti al­kotókedv által létrehozott tár­gyaktól. — Mi mindenből táplálkozik ez a szenvedély? — Tanyán születtem. Az akkor Jánoshalmához tartozó Illancs- pusztán, mely mostanra az újke­letű Kéleshalom központja lett. Illancs — ez a név onnan szár­mazik, hogy a környék futóho­mokos talaja bizony gyakran „el­illant”. Régebben a vidék egy olasz herceg birtoka volt. A szá­zad elején kezdték parcellázni. Földet vehettek azok — mint az én nagyapám is —, akikben volt vállalkozókedv, s bátorság, erő az élet újrakezdéséhez. Ha mond­juk a császártöltési paraszt elad­ta otthon a három holdját, itt vehetett rajta néha tízszer, hússzor annyit is. Szegény, de szép volt a vidék. Nekem légalább. Tele kis és nagy csodákkal a táj. A nyárfaerdők, a nagy legelők meg­annyi izgalmas élményt nyújtot­tak a gyerekeknek. Ma is sokszor eszembe jut sok apróság, ami fnegtörtént velem. Hanyik és Gombolyag Bárth János jó néhány tanul­mányában foglalkozott már az úgynevezett szállásokkal; ezek­kel az átlagostól elütő, különös történetű, apró településformák­kal. A már említett disszertáción kivül többek között A póta nép­rajzi csoport és a Kalocsa kör­nyéki ártéri kertek a XVIII— XIX. században című munkáiban. Jelenleg nyomdában van A ka­locsai szállások településnéprajza című, kétszázriegyvenöt gépelt Ol­dalas tanulmánya. Az idei tol-’ klórfesztiválra fog megjelenni. Tudományos kutatásainak meg­kezdése óta szinte egyfolytában gyűjti a dokumentumokat, bizo­nyító anyagokat a szállások ki­alakulásaival és történeti válto­zásaival kapcsolatban. — Hogyan lehetne összefoglal­ni mindazt, amit erről a kérdés­ről tudni kell? — Kalocsa a XVIII. században vizekkel körülvett szigeten fe­küdt. Kelet felé a határa nagy területen posványokkal szabdalt ártéri síkság volt melyen éven­te nem egyszer végigsöpört a Du­na vize. Nem alakulhattak ki vá­rosszéli szálláskertek. Ezért a jobbágylakosság a földművelés­hez és állattenyésztéshez szüksé­ges. családi birtoklású gazdasági telephelyeit a határban hozta lét­re. Méghozzá csoportosan. A szálláskertek a kiemelkedő, ár­vízmentes pontokon épültek. Kez­detben csak akiok, istállók emel­kedtek; később vált fokozatosan az ott dolgozók lakóhelyévé. A múlt század első felében már a szállások többsége lakott volt. — Mi jellemzi ma ezeket a szállásokat? — Legtöbb helyen több okból is — közlekedési viszonyok, szét­szórtság, elöregedés — erősen pusztulóban vannak. Ám egyes helyeken, mint például az Úszód melletti Hanyik esetében, fellel­hető még az összes történeti em­lék; épen maradt és tanulmá­nyozható a települési és építke­zési sajátosság. A Szakmár ha­tárában található Gombolyag ugyanakkor erősen pusztulóban van. Ugyanígy több más környék­beli szállás is. Olyan is van, ahol ma már csak néhány idős em­bert találunk. Jó lenne menteni a menthetőt. Például a gombo­lyagi legutolsó kovácsházat, amely hovatovább teljesen elpusztul. Vándorgyűlés és lexikon A paraszti világ kutatója rend­szeresen publikálja munkáit a tudományos kiadványokban, folyó­iratokban. A kecskeméti Katona József Múzeum értékes sorozatá­nak — Cumania — legújabb kö­tetében Migráció és kontinuitás egy Duna melléki táj népesedés­történetében címmel tette közzé újabb kutatásainak eredményeit. Az Etnographián, a Néprajzi Közleményeken és a Múzeumi Közleményeken kívül szerepelt már az Agrártörténeti Szemlé­ben és több alkalommal a For­rásban is. Ez utóbbit különösen fontosnak tartja. Azt vallja, hogy a legtudományosabb, legelmélyül- tebb művek lényegét érthetővé lehet tenni a nem szakemberek számára. Ezt kell tennie minden kütatónák. Nem elegendő, ha a tudományos munkák szerzői csu­pán egymásnak' írnak. A Magyar Néprajzi Társaság tavalyi vándorgyűlésén, amelyen meghívottként a világ minden ré­széből érkeztek kutatók, az egyik előadást ő tartotta, Duna melléki pusztai tartozéktelepülések a XVIII—XIX. században címmel. A sikeres vándorgyűlés anyagát — az ő előadását is — könyv­alakban megjelentették. Az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem egyik tanulmánykötetének is egyik szerzője. Módszertani ta­nulmányt írt a lajosmizsei ta­nyamúzeumról. Elemezte benne a kiválasztás, a létrehozás kö­rülményeit. Egyik kiemelkedő munkája, hogy száznegyven cím­szót dolgozott ki a készülő nép­rajzi lexikonba. kerrel megvédett bölcsészdoktori disszertá­cióját. A címe:, A Kalocsai Sárköz népének települése és gazdálkodása a XVIII—XIX. században. E vaskos — háromszázötven olda­las — tanulmány elolvasása után írta Erdei Ferenc egyik levelében, hogy feleségével együtt élvezettel olvasta azt. „Hát ez való­ságos gyűjteménye az osztott településű köz­ségek változatainak, vagy ha úgy tetszik, a mezőgazdasági településrészeknek” — je­gyezte meg Erdei dicsérően. A fekete ruhás menyasszony A kalocsai Visky Károly Mú­zeum, amelynek Bárth János az igazgatója, kezdettől, rövid, de A gombolyagi kovácsház a haranglábbal. (A szerző felvétele) kalandos útra tekinthet vissza. Első igazgatója Gábor Lajos fes­tőművész volt, aki a Népművé­szeti Házat létrehozta, s a hely­beli vasútállomás népművészeti díszítéseit tervezte. A szakmári születésű művész könyvet is írt, Kalocsa vidéki népművészet és népszokások címmel. A kezdetben kicsiny, de érté­kes múzeum egyik helyről a másikra vándorolt, amíg a jelen­legi. végleges otthonára lelhetett. Őrizgették, anyagát a Népművé­szeti Házban, a gimnázium ter- meiberi, a tanácsháza folyosóján. Időközben a ma is Kalocsán élő Pécsiné Ács Sarolta. — tavaly kapta meg a megyei művészeti díjat — gyűjtött szenvedélyesen. Sokat köszönhet neki a ma már tekintélyes intézmény Az igazgatóval végigjártuk a termeket. Múlt századi hímzések — a raktárban is százával, lá­dákban —; mindenféle népi ke­rámia. Az egyik teremben a népi lakáskultúra és viselet, a má­sikban a környékbeli paraszti gazdálkodás és kisipari tevékeny­ség eszközei, tárgyi emlékei, tet­szetős elrendezésben. Íme, egy kis statisztika: több ezer népraj­zi tárgy; kétezer darab textil: ezernél több kerámia. S hogy az érdeklődő közönséget is megem­lítsük: évente húsz-harmiiicezer ember gyönyörködik a kiállított tárgyakban. Vendégünk volt Boda Domokos professzor Beszélgetés a gyermekgyógyászat fejlődéséről A népviseleti darabok között van egy olyan, amit mindenki megcsodál. Üveg mögött, a ha­talmas vitrinben egymás mellett két emberalak : tetőtől talpig nép­viseletbe öltöztetve. A talpuktól a fejük búbjáig feketében. A menyasszonyt és a vőlegényt így másutt még alig láthatta bárki. Ez helyi szokás volt errefelé egy­kor. Mesélik, hogy jó húsz év­vel ezelőtt még esküdtek itt ilyen ruhában ifjú párok. Gondok és remények Az István út 25. szám alatti kétszintes épületben található a múzeum. A ház alkalmas erre a célra. Ám igazán csak akkor tölthetné be hivatását, ha meg­kapnak végre az annyira óhaj­tott földszinti részt, ahol jelenleg a művelődési ház működik. Vár­ják, hogy végre elkészüljön az új városi művelődési központ. Sajnos, ez eléggé akadozik. Van más panasz is. Beázik a tetőzet: repedeznek a falak; hull a cserép — olykor a járókelők fejére —; az épület gazdátlan. Nincs sem a művelődési ház, sem a múzeum tulajdonában; így pénzük sem lehet a felújításra. Ha végre a földszinten is be­rendezkedhetnének, áthozhatnák a híres kőzetgyűjteményt a gim­náziumból. S végre lenne helyük időszaki kiállításokra is. Varga Mihály Rokonszenves ember. Kiegyen­súlyozottság, csendes derű, céltu­datosság, segítőkészség sugárzik lényéből. Jó embernek látszik, néhány nyarat megélve, eszmél- kedve ilyennek képzeltem a dok­tor bácsit. Dr. Boda Domokos, az orvos- tudományok doktora, a Szegedi Orvostudományi Egyetem tan­székvezető tanára, több nemzet­közi tudományos társaság tagja, az Európai Gyermekorvosi Ku­tatás Társaság elnöke ma is, ép­pen olyan szeretettel, biztató fi­gyelemmel, megértéssel hajol kis betegeihez, mint fiatalon az egyik fővárosi kórház gyermek­osztályán. Szabad szombatján beszélge­tünk a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-Magyarországi De- centruma kecskeméti tudományos ülésének a befejezésekor. Szíve­sen válaszol, a konferencia sike­re örömre hangolta. — Professzor úr, mi a vélemé­nye a kétnapos tanácskozásról? — A gyermekgyógyászat nagy változásokon megy keresztül. Az ilyen konferenciák a hasznos fó­rumok az új tapasztalatok, isme­retek kicserélésére. A gyakorlat­nak ugyanis állást kell foglalni a gyors haladás miatt. Itt min­denki eligazítást kap, levonhatja a maga számára a következteté­seket. örvendetes, hogy a fiatalok tartják az előadások tekintélyes részét. Szép szakmai munkájuk a gyógyítás színvonalát növeli. A különféle területeken, azo­nos feladatokkal dolgozó kollé­gák számára az ilyen tanácsko­zások a személyes ismerkedés ki­tűnő alkalmai. Mindezek után aligha lepett meg bárkit is, a tájkonferencia iránt megnyilvá­nult érdeklődés. — Elégedettek-e a rendezéssel? — Félve mondom, otthon a sze­gediek meg ne tudják, irigylem Bács-Kiskun megye, s különösen Kecskemét dinamikus fejlődését. A korábban, főként a tárgyi fel­tételekben kicsit elmaradt egész­ségügy nagyszerű létesítmények­kel gazdagodik. Egy évtized alatt két nagy kórházat kapnak. A tanácskozásokat mindig má­sutt rendezzük. Oda megyünk, ahol dinamikusan dolgoznak. Az itteni körülmények és a vendég­lős. a rendezés színvonala is azt bizonyítja, hogy a gyerekek egészségügyét napirenden tart­ják és szívügyként kezelik. Sze­retnék mindezért őszinte köszö­netét mondani. A konferencián is kitűntek kez­deményezőkészségükkel a Bács- Kiskun megyei gyermekorvosok. Először fordult elő, hogy egy szakmai kérdés kidolgozására szinte valamennyi megyei egész­ségügyi intézmény szövetkezett.. A módszer még kristályosodhat, finomodhat, de bizonyos, hogy ez a kísérlet másutt is mintául szol­gál. Új vonása lehet ez országos tanácskozásainknak. — Milyen eredményeket ért el a gyermekgyógyászat a betegsé­gek. ártalmak megelőzésében? — A jobb táplálkozás, a gye­rekkel való intézményes foglal­kozás révén az egész nemzet bio­lógiailag magasabb rendű lett, noha az egészséges életmód ellen nagyon sokat vétenek a szülök, gyermekek. Arra törekszünk, hogy teljesen tünetmentes álla­potban, csírájában felkutassuk a betegségre való hajlamot. Egy példát mondok: az újszü­lött köldökzsinórjából vett vér­ből kimutatható bizonyos zsír­anyagcsere-rendellenesség, sajá­tosság, amely miatt 40—.10 esz­tendős korában szívtrombózist kaphat. A szokottól nem különö­sebben eltérő étrenddel ez a ve­szély megszüntethető. Az ehhez hasonló kutatásoktól nagyon so­kat várhatunk. A gyerekorvosok­tól és a szülőktől függ nagymér­tékben. hogy milyen lesz a ma­gyar társadalom egészségi álla­pota húsz—ötven év múlva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy durva hibát vétünk hazánk­ban a túl zsíros táplálkozással, a rossz étkezési szokások fenn­tartásával és a testi, olykor szel­lemi elkényelmesedéssel. A nö­vekvő szabad idő csak akkor hasznos, ha azt alkotó tevékeny­séggel, fizikumunk, szellemi adottságaink fejlesztésével tölt­jük. A tétlenség az egészséget is veszélyezteti. Aligha túlzók, ha azt mondom, hogy a gyermekgyógyászat révén szebb lesz az emberiség. Meg­szűnt az angolkór, például, amely az egész szervezeten nyomokat hagyott. Szeretném kiemelni a körzeti orvosok, a körzeti gyerekgyógyá­szok, a védőnők mind szervezet­tebb, korszerűbb munkáját. — Kérjük, tájékoztassa olva­sóinkat munkájáról, tervein' — Tizenkét esztendeje Sz. ge- den élek, a szegedi gyermekkli­nika vezetőjeként dolgozom. Már egyetemi éveim alatt a tudomá­nyos munkásság vonzott, de a diploma megszerzése után hosz- szú évekig nem egyetemi intéz­ményben dolgoztam. Így sokfajta tapasztalatot szerezhettem. Az életveszély állapotában levő gye­rekek gyógyításával foglalkoztam behatóan, intenzív kezelési eljá­rások kialakításával. Fontosnak tartom az alaptu­dományok és az orvostudomány közötti kapcsolatok kutatását. A mi gyógyító szakmánkban - az életkori sajátosságok miatt kü­lönös. figyelmet kell fordítani. . a növekedés, a fejlődés lehető leg­jobb feltételeinek a kialakításá­ra. a biológiai körülmények ked­vező befolyásolására. Több ta­nulmányom jelent meg ezekről, a kérdésekről. Kedvező viszonyok között vé­gezhetem munkámat, idehaza minden támogatást megkaptam. Fél esztendeig vendégprofesszor­ként a Los Angeles-i egyetemen ta­nítottam. A napokban érkeztem haza Géniből, ahol megbeszéltük az idei nemzetközi gyermekorvos­kongresszus előkészületeit. Mint a társaság elnöke különösen örü­lök, hogy a nagy jelentőségű ta­nácskozást Budapesten tartják, ez év nyarán. Búcsúzunk, várják volt tanít­ványai, akik ma is mesterüknek tekintik dr. Boda Domokos pro­fesszort. H. N. SZILVÁSI LAJOS* Appassionato (134.) összeszedem magam, és visszalépek a folyosóra. Nem né­zek rá a többiekre. Nem is tu­dom, miért mondom ki: — ö már... befejezte... Mozdulatlanság. Csend. Olgából kibuggyan a sírás. Elfogyott az 6 nagy ereje is. Átfogom a vállát. Reszket a tenyeremben. Szojkának van egyedül ereje megszólalni. Kemény az álla: — Befejezte... így is lehet... Magamhoz szorítom Olgát. Két­ségbeesetten markolják hosszú, erős ujjai a karom. Fáj. Csak fájjon... Oly nehéz a szemem pillája. Nagyon álmos vagyok... Gasztonból vékony hang sza­kad ki: — Én nem akarok így... Eggyel megint kevesebben va­gyunk. A század... Milyen so­kan voltunk... Negyvenegy­ben... Hegedűs is... Pista is... Néhány napja, vasárnap este még danoltak ... — Vasárnap este még danolt mind a kettő... — muszáj szól­nom, nem bírok hallgatni. — Ki is mondta valamikor nekünk, hogy — Dalolnak a katonák, éne­kelnek és menetelnek, belemasí­roznak a halálba... Szojka tekintete belefúródik a szemembe: — Vagy a történelembe... — mondja ki, és nem értem, nem értem, honnan van ennyi erő a hangjában. — A történelem a hősöknek van fenntartva ... — sóhajt Gasz- ton. — Az áldozatok... nekik nincs hely a történelemben... Megsímogatom Olga vállát, mi­közben kimondom: — A halottak nem sokat tö­rődnek a történelemmel... Űr­isten, miért beszélünk, miért?! Gaszton közel hajol hozzám. Belebeszél az arcomba: — A halottak semmivel sem törődnek... De én élek! Még élek! Szojka megfogja a fiú karját: — Lehet úgy is meghalni, ahogy Pista bevégezte. De mink ... Tudom, hogy nem so­kat segíthetünk a dolgokon ... De legalább szépen kellene! Kitö­rünk! — mintha a szavaival akarna erőt szuggerálni belénk. De ő, ő honnan veszi az erejét? Gaszton elgondolkozva néz ma­ga elé: — A strandon mindig úgy szok­tam ... hirtelen ugrottam bele a hideg vízbe... Te nem voltál még így? — pillant rám. — Nagyot ugrik az ember a kö­zepébe, és nem is érzi, hogy hideg... Mosolyt próbálok erőltetni ma­gamra. Nem látszhatok gyen­gébbnek, mint ők! — Kitörni... verekedni, amíg lehet • •. Igen. Szép gesztus. Hozzátok illik... — hát mégis gyengébb vagyok náluk? — Kü­lönbek vagytok, mint én ... Kü­lönbek ... — Te vagy különb, mint ami­lyennek gondolod magad! — csillan rám Szojka szeme. — Ha nem latolgatnál annyit... De csak addig kétségeskedel. amíg bele nem zuhansz a közepébe ... Reggel, amikor támadtak... Mi­lyen gyorsan odaálllál a falra! Hidegvérrel. Töprengés nélkül. Egyszerre közömbös lett minden más. Csak az ösztönöd paran­csolt ... Négy éve vagyunk ka­tonák ... — mosolyodik rám. — Akkor is egyszerre lépünk, ha nem muszáj ... Hát ő is észrevette? Belenézek a szemébe. Vala­honnan nagyon nagy nyugalom tört fel bennem. — Egyszerre lépünk... — is­métlem meg halkan. — Mert ha nem, akkor rögtön jön a baj... — Zuárd atyára nézek. Szeret­ném, ha olyan erős, kemény len­ne a hangom, mint Szojkáé: — Kitörünk... — A fiúkra pil­lantok. — És aki megmarad, megmarad. Aki nem, nem. Mindig az utolsó lépés a leg­egyszerűbb — sóhajtok magam­ban. Zuárd atya befordul a szobába, ahol Pista fekszik. Kis csattanás- sal csukódik be mögötte az ajtó kilincse. Ránézek a fiúkra: — Készüljetek. Én is készü­lök ... Elnyúlok az ágyon. Puhán si­mul a derekam alá. Kábult va­gyok a fáradtságtól. Az a be­nyomásom, hogy ha most az ol­dalamba vágnának egy kést, még a fájdalmat is csak nagyon soká­ra érezném meg. Olga csendesen leül az ágy szélére. Szótlanul néz. Milyen szép, istenem, milyen szívfájdí- tóan szép! Az ablakon behulló fény aranycsíkokat fest skandi- návszőke hajára. Hosszúkás, kes­keny arca oly meghatározatlan színt kap a fénytől, mint az ele­fántcsont. Az ő szája is cserepes lett, mintegy árulkodik, hogy so­kat küszködött az izgalommal. Lágy ívű pillái alól kissé bá­gyadtan, enyhén párásán figyel rám sötétkék szeme. Nem akarok szólni. Aludni sze­retnék. hirtelen belezuhanni a kábulatba, és nem törődni vele, mi lesz másfél óra múlva. Nem akarom megmondani neki, amit meg kell mondanom. És most az egyszer nem mondhat ellen, nem kényszerítheti rám semmi­lyen úton-módon a maga akara­tát! Szeretném messzi elodázni a pillanatot, amikor . mégis meg fogok szólalni és kimondom ... Hallgat. Érzi talán, látja ta­lán rajtam a fáradtságot, az el­ernyedést. Kímél. Tudtam, meny­nyire tudtam, előre, hogy vélet­len ajándék. Nem nekem címez­ték, de én orvul átvettem, pedig tudtam, hogy egyszer kiderül az igazság. Ha becsületes lettem volna, és keményen megállók, akkor a talpamon, most nem kel­lene bűnhődnöm: nem fájna any- nyira, hogy a körülmények korri­gálják a történteket, elveszik tőlem, amit nem nekem szán­tak ... Lehunyom a szemem. Jó ez a sötétség. Égnek a szemhéjaim. Kimerült vagyok. Talán nem sok választ el attól a foktól, ahol Pista végezte. Mennyire nincs bennem semmi érzés: még Pistát se sajnálom már ... Tompa va­gyok és fásult... Hallom, hogy Olga megmoz­dul. Idehajol fölém.., Arcomon ér­zem a lélegzetét. Ajka a számra simul. Szeretem a csókját. Végére értem mindennek: becsületesen kellene befejeznek a dolgaimat. Meg kellene vallanom szegény kislánynak az igazat. Megmon­dani, hogy én nem voltam sze­relmes belé... Valóban nem voltam? Most már azt se tudom. Nem tudom. Talán szeretem is. Talán ez a szerelem, ez a két­ségekkel, nyugtalanságokkal teli érzés, ami oly régóta uralkodott rajtam. Nem tudom ... Könnye az argómra folyik. Egy csepp a szám sarkára gördül. Sós az íze. Erőt gyűjtök, hogy ki­mondjam: — Ne sírj, kedves ... Visszafojtja lélegzetét. Kedves, kedves... Mindenben alkalmaz­kodni akart hozzám jó tulajdon­ságokat aggatott rám, jóllehet ő volt mindenben a különb. Iste­nem, ha túlélnénk... Jó len­nék hozzád, kedves, mindig jó, hogy megháláljak mindent, mindent... Tisztul az agyam. Tudomásul veszem, hogy az órámon lassan- lassan előremászik a mutató. Fogy az idő. Pedig még sok min­dent el kell intéznem, mielőtt elindulunk. .. Felkönyökölök. Lekászólódok az ágyról. Elzsibbadt a derekam. Megropogtatom. Jólesik. tÉrzem, ahogyan egyszerre gyorsabban ver a szívem. Megsimogatom Ol­ga haját. Most elkezdem ... Nem, még várok egy keveset... Odalépek az ablakhoz. Oda­kint, a kápolna meredek tetején gyémánporként szikrázik a hó. Milliárd kristállyal veri vissza a nap minden sugarát. Szép. És mennyi szép van még ezenkívül. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents