Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-13 / 110. szám
1975. május 13. • PETŐFI NÉPE • 5 Érdekességek a tudomány műhelyéből Téli régészet Kelet-Szibériában, az irkutszki területen, szovjet tudósok megvizsgálták az Vda folyó partján található különböző korokban készült kökorszakbeli sziklaképeket. Azért dolgozott télen az expedíció, mert nyáron a magas vízállás idején a sziklák víz alá kerülnek. A tudósok most tovább kutatnak, remélve, hogy a vidéken paleolit-kori településeket és sziklaképeket fedezhetnek fel. iHit nem viseltek el a mammutok? Szavelij Tomirdiardo szovjet tudós szerint az északkelet-ázsiai mammutok pusztulását az éghajlat felmelegedése okozta mint- egy 9—10 ezer évvel ezelőtt. A tudós szerint a mammutok éhen haltak; a jégkorszakot követő időkben ugyanis a vidék karszt- tavai tundramocsarakká alakultak, a mohákat és zúzmókat pedig fü váltotta fel, ami a mammutok számára ehetetlennek bizonyult. Múmiák orvosi vizsgálata A hannoveri egyetem archeológusa, Peter Röseler 1500 éves múmiákon végez orvosi vizsgálatot. Három év óta röntgensugárral vizsgálja a város etnográfiai múzeumában levő perui múmiákat. Röseler rendkívül érdekes dolgokra bukkant: megállapította, hogy 1500 évvel ezelőtt igen fejlett volt a sebészet. Egy múmia koponyáidnak elemző vizsgálata sorén kiderült, hogy az agy való- szinúteg harcban nyakssirttörést szenvedett emberé. A korabeli sebész eredményes műtétet hah tett végre rajta. Miért pusztult el a Neandervölgyi ember? A Neander-völgyi ember azért pusztult el, mert nem tudott beszélni. Erre a megállapításra jutott két amerikai antropológus, Philip Lieberman és Edmond Crelin. Tanulmányukból kiderül, hogy a kb. 35 000 évvel ezelőtt kihalt Neander-völgyi embernek a szájüregéhez képest viszonylag igen alacsony volt a gégefője, ezért képtelen volt olyan hangok kiejtésére, amelyek feltétlenül szükségesek a szavak megformálásához. Elektronikus szimulátor segítségével végzett kísérletek során kimutatták, hogy a Neander-völgyi ember képtelen volt kiejteni az a, az i és az u hangot. Az a tény, hogy nem tudott beszélni, tragikus következményekkel járt. Amikor a Földön megjelent a cromagnoni ember, amely már világosan artikulálta a hangokat, -a Neander-völgyi ember hátrányba került. Míg a cromagnoni kezdte a társadalmi élet kialakítását, Neander-völgyi rokonaik kezdetleges hangképzésük miatt képtelenek voltak arra, hogy a természet vad erejének megfékezésére összefogjanak a cromagno- niakkal. Talán ez a magyarázata annak, hogy több mint százezer évet vitathatatlan uralom után a Neander-völgyi ember hirtelen eltűnt ű Föld színéről. A JÁSZAI-DÍJAS SZAKÁCS ESZTERRŐL Szenvedély, értelem, elkötelezettség Az idei Jászai-díjak átadását követő fogadáson Szakács Eszter csupán a koccintás kedvéért ivott egy keveset, noha a nagy örömre jól esett volna egy-két pohárkával. Elhárította a kínálásokat, mert tudta, hogy este a közönség elé áll. Igaz, „csak” egy klubba hivatalos, ahol százan, százötvenen várják. A műsorában szereplő József Attila-verseket többször mondta, mégsem kockáztathat semmit. Mint mindig, most is a lehető legjobb formában akart fellépni. Az emberrel sok minden történik, jó is, rossz is, de a pódiumnak, a színpadnak ehhez semmi köze. Ott a vállalt feladat minél jobb megvalósítása, az egyetlen tennivaló, cél. Ott megszűnik a külvilág, s megkezdődik a küzdelem a hatásos kifejezésért, az átlényegülésért. A rutin pótolja, pótolhatja a fárasztó áthangolódást. a szereppel való azonosulást. A Jászai-dij második fokozatával kitüntetett Szakács Eszter, a kecskeméti Katona József Színház tagja gyakorlott, csiszolt művész. Kisujjá- ból „kirázhatna” két-három verset, egy megtanult szerepet. Azért becsülöm, mert egy pillanatra se enged a megszokás csábításainak. Újra és újra, ötödször,, tizedszer, ötvenedszer gyür- kőzik, viaskodik az átvállalt élettel, sorssal. Fárasztó az ilyen állandó készenlét, de csak így érdemes. Ennek köszönhető, hogy egyenletesen jó teljesítményt nyújt előadásról előadásra. Olykor egy-egy gesztus elcsúszik, nem jön be a százszor elpróbált hangsúly,> ám az alakításnak mindig van légköre, hitele, ereje. Értelem és szenvedély, ez a két szó jellemzi Szakács Eszter alakításait. Élete első főszerepe előtt így nyilatkozott: „Eszemre, szívemre, hitemre kíváncsiak, meg kell győznöm őket.” Csak együttesben tud gondolkodni, mert nézete szerint a közös erőfeszítés, a szándék ragaszthatja a nézők tudatába a drámából kisu• Sarah Melody, O’Neill alkotásában. • Schiller: Don Carlos (Eboli hercegnő). gárzó tanulságot, forrósíthalja a színpadot a kor és az élet nagy kérdéseinek vallató fórumává. A közösségben a szabadjára eresztett egyénieskedés megengedhetetlen. Az ifjú Jászai-díjas művész jól tudja, hogy rá kell találnia, az egésszel harmonizáló szólamára, az előadás koncepciójának az Ismeretében építheti föl szerepét. Bizonyításként közös élményeinkre, kecskeméti alakításaira hivatkozók. A Troilus és Cressida nagy sikerének egyik kovácsa másfél esztendeje ezt. az .alakítást! A második' kecskeméti évadot Schiller jegyében kezdte. Eboli hercegnő biztos pontja volt a nagyszerű előadásnak. Shakespeare János király című tragédiájában lélektani elmélyülését méltányolta a kritika, a közönség. Constantia az indulatok vad háborgását a megfontolás nyugalmával csöndesítette: így jött létre a belső izzástói hevülő szép alakítás. Szakács Eszter a Jászai-díj átvétele után adott rádiónyilatkozatában elmondta, hogy jól érzi magát Kecskeméten, sokat köszönhet a társulatnak. Reméljük, hogy három-négy év múlva így érzi, ezt gondolja. Hiányozna, ha netán máshová szerződne. Megkedveltük, rokonszenvvel figyeljük tehetsége teljes kibomlását. volt. Az ő felfogásában elfogadtuk az „ingatag” Cressida érveit is: így vált igazán fájdalmassá a két fiatal hányódása. Az Egy igazi úr című O’Neill-drámában is összetett, bonyolult figurát kapott. Sikerült éreztetni, hogy Sarah Melody hegyeket mozdító erővel küzd a fullasztó szokásokkal, de a szerelem még belőle is gyengédséget, ellágyulást csóróit ki. Szakács Eszter hús-vér figurát formált Darvas József: Szakadék című drámájának kicsit vázlatosan megírt nagygazdalá- nyából. Itt más körülmények között vívta meg természetes vonzalma és a társadalmi körülmények parancsoló kívánalmai közötti küzdelmét. Megállta Katicaként is a próbatételt a Heilbronni Katica című Kleist-műben. Színészi remeklésnek minősítettük • Kiirt, Darvsa József Szakadék című művében. Hcltai Nándor NYELVŐR Beszéd és írás „A szó elröpüí, az írás megmarad” — mondták már a rómaiak. Valóban, a beszéd elhangzik, de írással rögzíthetjük. Több száz évezred óta hangzik emberi szó a Földön, de az írás történetében legfeljebb hatezer évre mehetünk vissza. Mi is az írás? A beszéd rögzítése. Tehát látszólag az elmondott és a leírt beszéd között nincs különbség. Ebben az utolsó mondatban a „látszólag” nem henye töltelékszó, vagyis mégiscsak van különbség a kimondott és leírt szó között. Erről bárki meggyőződhet. Egy látott jelenetet szinte észrevétlenül könnyedén mesélünk el. De ha papírra akarjuk vetni ugyanazt, az már nehezebben megy. Az élő beszéd ugyanis közvetlenebb, oldottabb lazább szövésű, az írás feszesebb: szigorú törvényei vannak. Fordítva is igaz. Ha valamit leírtunk, és utána élőszóval kell elmondanunk, tapasztalhatjuk, hogy mennyire fellazul a leírt szöveg, közvetlenebb, hatásosabb lesz. Ezért színesebb egy előadás, ha élőszóval mondjuk el, mintha előzőleg leírt szöveget mondanánk el. Ez különösen érvényes a rádió és a tévé hírközlőire, hiszen nekik előre leírt és nem is általuk leírt szöveget kell úgy elmondaniuk, hogy a hallgató, illetve a hallgató-néző a közvetlenséget érezze ki a közlemény elmondásából. A készen kapott híranyag bizony sokszor próbára teszi a bemondókat. Előnyösebb helyzetben vannak a tévé hír- magyarázói, akik az élőbeszéd közvetlenségét figyelembe véve írják le kommentárjaikat. A mondottakat jobban megérteti Mátrai-Betegh Béla egyik cikke, és általánosításukhoz is jó gondolatokat találunk benne. A cikk jómultkorjában „Keresem a szót” címmel a Rádió- és Tévéújságban jelent meg. „A szót, melyet leír az ember, máshol találni, mint azt, amit kimond” így kezdi írását. Cikkének lényegét is szellemesen egyszerűen így fejezi ki: „A szó, melyet leírok, más, mint amit kimondanék a rádióban. A „melyet” és az „amit” között oly elmosódó, olyan észrevehetetlen a különbség, hogy, kivált az eltompuló nyelvérzék, már nem is érzékeli a más minőségű ízét. Mint ahogyan nem érzékeli az imént leírt „oly” és „olyan" különbségét. Pedig azt, hogy „oly”, a világértsem mondanám el mikrofon előtt. Túl „irodalmiasnak”, túl költőiesnek, keresettnek, régiesnek találnám. Pedig nem is az, csupán élőbeszédben hat papirosnak, holott papiroson élő marad.” Az idézett szövegben csak az oly és az olyan, valamint a melyet és az amit árnyalati különbségét emeli ki az író. Természetesen más különbségek is vannak. A szónak a hangulata és az értelme más az írásban, mint az élőbeszédben. Ezért kell mindig a legmegfelelőbb szavakat kiválasztani gazdag szókincsünkből. A cikk gondolatait követve, a beszélt szónak nem szabad írott szónak halnia, a leírt szó pedig nem lehet csevegő. Példája is elgondolkoztat: sok színpadi mű szövege olvasva mindig kevésbé „irodalmi”, mint ahogy a színész ajkán megszólal. A dráma nyelve ugyanis beszélt nyelv, ezért nem érezzük a drámai beszéd izét, ha csak olvassuk a színpadra írt művet. Sok más írott szöveget pedig sokszor a beszéd sem tudja élővé tenni. Mátrai-Betegh Béla nagyon határozottén mutat rá a stílus jelentőségére. Mert stílus kérdése a hangnem és a szavak megválasztása. A franciák szerint „a stílus maga az ember”. Sokan túlzónak tartják ezt a meghatározást. De abban mindenkinek egyet kell értenie, hogy a stílus rém magától jön, hanem kiváló írók műveinek tanulmányozásával és tudatos nyelvi ismeretekkel lehet csak kialakítani. Kiss István REMEKMÍVŰ ZSOLNAY LÁMPA A GELLÉRTBŐL A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Fortuna utcai épületében állandó kiállítást nyitottak a reformkor utáni időszak vendéglőinek, szállodáinak emlékeiből. A képen: Díszes Zsoinay- porcelánból készült állólámpa, amely az 1920-as években a Gellért Szálló szalonjában állt. (133.) — Eszükbe se jutott, ltogy lesz még olyan idő, amikor az embereknek úgy kell vegetálniuk, mint a vakondoknak... Zuárd atya rám néz: — Te mit akarsz csinálni? Pista felel helvettem: — Honnan tudhatná? Mit csinálhatna? Ideges... Zuárd atya mosolyt erőltet a szája szegletébe: — En is ideges vagyok... — Én nem — nevet fel gúnyosan Pista. — Nekem fát lehetne vágni a hátamon... Eszembe jut. hogy meg kellene nyugtatnom, le kellene csillapítanom. De minek? Egyike volna az értelmetlen tetteknek, amelyeknek semmi helyük most itt Zuárd atva előveszi nehéz **ü»t zsebóráiét: — Mén van két órátok... — Két óra... — ismétli meg Pista. Visszadobja magát a székre. — Két óra... Aztán... Aztán kész... Zuárd atya széttárja két tenyerét: — Nem védekezhettek... A gyerekek.. .meg aztán... Pista a földre dobia cigarettája végét, és rátapos: — Akármit csinálunk, mindenhogyan beledöglünk... Zuárd atya rámnéz: — Szólj már! Vállat vonok: — Mit szóljak? Két alternatíva van: adjuk meg magunkat? Szolgáltassuk ki magunkat? Én tudom, hogyan végeztek Ukrajnában az elfogott partizánokkal... — Foglyot nem szabad bántani... — veti ellen bátortalanul. Erre már igazán hisztériás kacagás tőr ki Pistából: — Halnátok?... Bántani... Azt nem szabad... De ^kiégetni a szemét... — Hallgass. Pista! — förmed rá. 'mintha! visszanyerte volna erejét Zuárd atva. Pista úgy tesz. mintha lecsillapulna: — Igazad van... Hallgatni... Csendben kell elvégezni mindent ... — Elég volt a sok fölösleges szóból... — áll fel Szojka a helyéről Végigmér valameny- nyiünket: — Meg nem adhatjuk magunkat. A kolostorban sem védekezhetünk. Egy út maradt: ki kell törni. Csend támad. Tudom, hogy senki se csodálkozik. Szojka nem mondott újat. A gondolataink alján már nekünk is összegyűlt ez a felismerés. Nincs más kiút. Semmi más. Kitörni... Felesleges szólnom. Csak mellette szólhatok. Itt maradni: becstelenség. Mi lennénk a gyerekek gyilkosai. Megadni magunkat: gyáva öngyilkosság. Kitörni: ez is öngyilkosság, de legalább ezre- léknyi valószínűséget ígér. hogy egyikünk talán megmenekül. Ha nem máshogyan, talán a bányászok jóvoltából. A bányászok gyűlölik a nyilasokat, azt mondta Szojka. És — József szerint — a bányászok segítettek a völgybeli szökevényeken is... Rajtunk is segítenek? Pistát nézem. Térdére támaszkodva ül a székén. Szinte megroppant nagydarab, izmos-csontos, szikár teste. Megereszkedett a válla is. Mintha hirtelen megöregedett volna. Előbb merült ki. mint mi. Kicsinnyel hamarabb bukkantak elő nála a jelek, hogy ai masina felmondja a szolgálatot. Mi is így járunk, csak éppen valamivel később adjuk be a kulcsot... Valaki óvatosan megnyitja az ajtót. Mindenki arra fordul. Szöszke kislányfei kukkant be. Beleszimatol a füstös levegőbe. Nagy nehezen észreveszi Zuárd atyát. Mosolyra nvilik apró szája. Bebújik az ajtónyíláson, és odaszalad az öreg paphoz. — Miért nem szabad az udvarra menni? Hógolvózni kell... Zuárd atva idegesen simogatja meg a gyerek haját: — Most nem lehet. Bent kell maradnotok ... Pista felemeli fejét. Előrenyúl, gyengéden magához húzza a csöpp leányt. Felemeli kicsi állát. Szomorúan rámosolvodik: — Mi az cseppem? Unalmas idebent? Unalmas, mi? Igazad van ... Unalmas az egész. Most neked még csak az unalmas, hogy nem hagynak játszani. Bent kell kuksolnod, mert az ostoba felnőttek őrültségeket csináltak. És te nem látod értelmét, miért tiltják meg, hogy kimenjetek hógolyózni ... Felülteti a kislányt a térdére. De mintha nem is a gyerekhez beszélne: — Így van ez. cseppem... Nincs értelme. Valahol elhibáztuk. Én is elhibáztam, elhiszed-e? Most nagyon hülyéket fog neked mondani a bácsi... Pedig ezeknek a bolondságoknak van valami velejük. Csak későn ébred rá az ember... Későn tudja meg, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha valakiért élünk, vagy valamiért élünk. De ez nem könnyű ám. cseppem ... Aztán legtöbbnyire úgy esik. hogy egyedül születünk, egyedül is halunk meg.. — Szólnék Pistának, hogy hagyja abba. de nincs merszem hozzá. Valami szokatlan érzék a hangjában. — De amíg eljutunk a meghalásig... — morfondíroz tovább —, addig szép lassan elkopik bennünk minden... Így van ez, higgyétek el.. — Rám néz. Mintha fátyolos volna a szeme. — Éltem... de ez nem volt öröm. Elmúlok, és ez nem bánt... — Krákog egyet. Szegény fiú. Elkészült az idegeivel. Leemeli térdéről a kislányt. — Szervusz, kicsi ... Rosszul sikerült Túl sokat éltem, túl sokat láttam. Kicsit fáradt vagvok ... Gaszton nem bíria tovább. Rászól : N — Eriggv ki. Pista, mosakodj meg, szedd össze magad ... Pista zavartalan bámul rá Gasztonra. Egy gyerek néz a szeméből,, talán egykori gyermekönmaga ... Engedelmes-tétován bólint: — Igazad van... Megmosakszom egy kicsit... Odabotorkál az ajtóhoz. Zuárd atya szólna valamit hozzá, aztán mégse teszi. Pista még visszafordul az ajtóból: — Hát nem furcsa — mosolyodik el. és most egészen nyugodt- nak tűnik az arca —. hogy az ember egyedül születik és egyedül hal meg? — Ne filozofálj! — inti le Gaszton. — Ne sajnáld magadtól a hideg vizet... Pista elgondolkodva néz egy pillanatig maga elé. aztán lassan kilép. Hangtalanul húzza be maga után az ajtót. Csend telepszik ránk. Most érzem először, hogy nagyon nyomasztó. De ha mindenki külön- külön, egyedül lenne a szobájában, az még rosszabb volna. összerezzenek. Mintha tompa dörrenést hallottam volna. Felkapom a fejem. A többiek szemében is kigyullad a figyelem. Odakint a falon? Mégis megtámadnak? Megnyilall a szívem... Nem, nem a falon. Felugrok. Feltépem az ajtót. Kiugrók rajta. Odarohanok Pista szobájának ajtajához. Rávágok a kilincsre. Mögöttem dobognak a többiek léptei. Beesek a szobába. Megtorpanok. Gaszton nyomakoddk be mellettem. Odaugrik az ágyhoz. Pista fölé hajol. Néma pillanatok. Mögöttem állnak a többiek. Érzik talán? Egyik se akar belépni. Gaszton felemeli a padlóról • nehéz szolgálati revolvert, aztán rátámaszkodik az ágy szélére, éa nehézkesen felegyenesedik. Szembefordul velem. (Folytatjuk) SZILVÁS1 LAJOS'
