Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-09 / 107. szám
A Szuezi-csatorna megnyitásának előkészületeként elhagyta a csatornát a Nordwind és a Münsterland nevű nyugatnémet hajó, amely még 1967-ben rekedt a víziúton. A Münsterland fedélzetén tartott sajtóértekezleten elhangzott: a csatorna — szovjet, francia, amerikai, nyugatnémet és angol aknaszedők közreműködése nyomán — biztonságosan hajózható, nincs már akadálya a június 5-i ünnepélyes forgalomátadási aktusnak. (Telefoto—AP—MTI—KS) • Castro vendége McGovern szenátor Fidel Castro Kuba miniszterelnöke a Havannában járt MeGovern amerikai szenátorral meglátogatta az egyik család otthonát. (Telefoto—AP—MTI—KS) • Brezsnyevnek átnyújtották a Marsall-csillagot Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb TanübSä' éltJökSégének elnöke Csütörtökön a Kremlben átnyújtottá Leonyid Brezsityévnék; afc SZKP Központi Bizottsága főtitkárának a hadseregtábornoknak kijáró rangjelzést: a Marsall-csillagot. (MTI) • Hazaérkezett a magyar pártmunkásküldöttség Csütörtökön hazaérkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, amely Hanga Máriának, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettesének vezetésével a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására május 2—8. között tartózkodott Lengyelországban. (MTI) • Békehetet szerveznek Bonnban A bonni demokratikus és antifasiszta szervezetek békehetet tartanak a hitleri Németország szétzúzásának 30. évfordulója alkalmából. A békehét szervezői felszólították az NSZK lakosságát, hogy aktívan szálljon szembe a fegyverkezési verseny híveivel, következetesen harcoljon a békéért és a dolgozók jólétéért. (TASZSZ) • Makariosz—Karamanlisz találkozó ITTASSÁG, SZABÁLYTALANSÁG, GYORSHAJTÁS Halálos és súlyos közlekedési balesetek Szerdán a délutáni órákban tragikus szerencsétlenség történt az 5-ös számú főútvonalon, Kiskunfélegyháza határában. Kocsis Károly 18 éves, Kiskunfélegyháza, IX. kerület, 111. szám alatti lakos Riga segédmotoros kerékpárjával úgy hajtott ki a főútvonalra hogy nem adta meg az elsőbbséget a személygépkocsival közlekedő Petroche Ion román állampolgárnak, s összeütköztek. Kocsis Károlyt életveszélyes sérülésekkel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba, ahol a gyors orvosi közbeavatkozás ellenére néhány óra múlva meghalt. A román személygépkocsi vezetőjét a balesetért felelősség nem terheli. Lajosmizse határában, a Népfront Tsz területén átvezető földes dűlőúton Halmavánszki József Lajosmizse, Alsólajos 245. szám alatti lakos motorkerékpárjával feltehetően ittas állapotban közlekedett anélkül, hogy lenne jogosítványa. A motorkerékpárral egy homokos részhez érkezve elesett. Halmavánszki Józsefet súlyos sérülésekkel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. Kalocsa belterületén Juhász Lajos 35 éves, Kalocsa, Széchenyi lakótelep 3/a. szám alatti lakos a foktői Béke Tsz személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő Fekete Józsefné 45 éves, Bátya, Tolbuhin utca 8. szám alatt lakó segédmotor kerékpárosnak, és összeütköztek. Fekete Józsefnét súlyos sérülésekkel a kórházba szállították. Juhász Lajos ellen a rendőrség eljárást indított. Kecskemét belterületén, a Kü- küllő és a Fürst Sándor utca kereszteződésében Péli László Orgovány, Rákóczi út 14. szám alatti lakos szabálytalan előzés miatt nekiütközött Baranyi István Kecskemét, Zöldfa utca 677. szám alatti lakos hajtotta rokkantszállító kerékpárnak. Baranyi István megsérült, a kórházba szállították. A balesetért Péli Lászlót terheli a felelősség. Fájsz és Dusnok között nagy sebességgel vezette a rábízott pótkocsis tehergépkocsit Túri Ferenc 30 éves gépkocsivezető. A nedves úton Túri hirtelen fékezett, emiatt a szerelvény áttért az úttest bal oldalára, s ott ösz- szeütközött Saller István, a Bajai Állami Gazdaság dolgozója által Vezetett pótkocsis tehergépkocsival. Személyi sérülés' szerencsére nem történt de a járművekben 95 ezer forint anyagi kár keletkezett. Tűz gyermekjátékból Szerdán a kora délutáni órákban Hetényegyházán, a Szarkás 36. számú ház udvarán kigyulladt a Tormási Ferenc tulajdonát képező szalmakazal. A lángok 30 mázsa szalmát és 5 mázsa lucernát pusztítottak el. A tüzet — mint megállapították — gyermekjáték okozta. K. Ilona az úton talált gyufával a szomszéd szalmakazalnál játszott, s ez lob- bantotta lángra a kazalt. Az anyagi kár háromezer forint. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el, mintegy százezer forintot mentve meg. G. G. • Hajózható a Szuezi-csatorna Épül az Ezermesterek új műhelycsarnoka • A kecskeméti Ezermester IpaH Szövetkezet központi telepén gyors ütemben épül az új műhelycsarnok, amely majd jelentősen enyhíti a mostani zsúfoltságot és megfelelő munkakörülményeket teremt az ott dolgozóknak. Az 1200 négyzetméteres új csarnokot, a lakatosok és festők jövendő munkahelyét még az idén átadják rendeltetésének. (Opauszky László felvétele.) Üj úton az SZMT művelődési központ Ülésezett az SZMT elnöksége Kihasználják a belső erőforrásokat A Duna menti és Kiskunsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége Kunpe- széren tartotta közgyűlését, amelyen ott volt Muharos József, a TOT elnökhelyettese, dr. Berta Jenő, a TESZŐV elnöke kiegészítette a közgyűlési beszámoló írásos anyagát, amely a múlt évi gazdálkodással és az idei terv- készítés tapasztalataival foglalkozik. A szövetséghez tartozó gazdaságok a múlt évben is előreléptek a növénytermesztésben és állattenyésztésben. A halmozott termelési érték 12,7 százalékkal emelkedett 1973-hoz képest. Nem mindegyik ágazatban voll egyenletes a fejlődés. Egyes növénykultúrák termésátlagában, valamint az állatfajok tartásában jelentős eltérés mutatkozik nemcsak a szövetkezetek között, hanem az üzemi tervekhez képest is. A múlt év tapasztalatai alapján a gazdaságok olyan terveket készítettek, amelyekben előtérbe került az üzem- és munka- szervezésből adódó belső tartalékok jobb kihasználása, az erőforrásokkal való takarékosság, valamint fokozottabban figyelembe vették a helyi igények teljesítésén kívül a népgazdasági célok megvalósítását. Lényegesen növelték a burgonya, cukorrépa és napraforgó vetésterületét, ezenkívül a fűszerpaprika, a takarmánynövények és gabonafélék Is valamivel nagyobb helyet kaptak, mint tavaly. A szövetség elnöksége bírálta a gazdaságokat, amiért a szarvasmarha-ágazatban a hús- hasznosításra szánják az állomány negyedét, mivel ez a terv irreális anyagi és egyéb okokból. A szarvasmarha-állományt, csaknem 10 százalékkal növelik — ezen belül a tehénállományt 17 százalékkal — a szövetség gazdaságaiban, azonban a juhállomány kissé csökken. A szövetkezetek beruházása az idén 12 százalékkal több lesz a tavalyinál. Pénzük nagy részét építkezésekre költik. Az összes beruházás értéke meghaladja a 229 millió forintot. A szövetség mellett működő revizori iroda tavaly is jól ellátta feladatát. Az idén 17 téeszben és négy közös vállalkozásnál terveznek általános vizsgálatot. Tegnap délelőtt ülést tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége. Első napirendi pontként a dolgozók szociális helyzetéről, a szakszervezetek szociálpolitikai tevékenységéről és a fejlesztési feladatokról szóló előterjesztést tárgyalta meg az elnökség. Az előterjesztés összeállításában közreműködtek az SZMT munkabizottságai, s a részanyagok koordinálásával a közgazdasági munkabizottság készítette el az összefoglaló elemzést. Mind az alapos tanulmányszámba menő előterjesztés, mind annak színvonalas megvitatása gyümölcsözően szolgálta egyrészt a szakszervezeti szociálpolitikai koncepció gazdagodását, másrészt segítséget adott a területi szakszervezeti munkához is. Az első napirendi pont megtárgyalásában részt vett Meitner Tamás, a SZOT szociálpolitikai csoportjának vezetője is. A második napirendi pont keretében az SZMT művelődési központ tevékenységének eddigi tapasztalataival és a további feladatokkal foglalkozó tájékoztató jelentést vitatta meg az elnökség. A jelentés annak a 4 hónapnak a munkáját foglalta össze, amelynek során — 1975. január 1. óta — az SZMT művelődési központ a megyei művelődési központtal összehangoltan és megosztva tevékenykedett. Tudvalévőén, az SZMT művelődési központ szak- szervezeti közművelődési munkásságát 36 üzemben fejti ki, továbbá módszertani központja a szakmaközi művelődési intézményeknek, a megye üzemi klubjainak, szakköreinek és művészeti csoportjainak. Az elnökség tagjai hozzászólásaikban elismerték, hogy az SZMT művelődési központ — most már megfelelő személyi feltételek mellett és kellő tárgyi, anyagi felszereltséggel — biztató haladásról tett tanúbizonyságot már e rövid idő alatt is. Amellett, hogy több vonatkozásban még az útkeresés stádiumában vannak, jelentősen léptek előre kapcsolataik bővítésével — elsősorban a szakmaközi művelődési intézmények és az üzemi szakszervezeti bizottságok irányában. Javult együttműködésük a tanáccsal, KISZ-szel, TIT-tel és a dolgozók iskolájával. Igen jól dolgoznak együtt az ÉDOSZ, az Építők és az egészségügyi dolgozók megyebizottságával. Most már arra kell törekedni, hogy a szép számú kezdeményezés — többek közt a szocialista brigádok szellemi vetélkedőjének, az élenjáró, s újító munkások klubjainak szervezése, illetve működtetése, az oktatási kabinet kialakítása —, tehát ezek eredményessége további elgondolások, programok megvalósításában folytatódjék. A két napirendi pont vitájában részt vett: Kovács Pál, a köz- gazdasági bizottság vezetője, Kovács Endre, a művelődési ház igazgatója, mint a jelentések előadói. Tovább: Némedi Sándor és Princz László, az SZMT titkárai, Laczy Endre Építők, Szabó Ferenc MEDOSZ, Fülöp Gyula közalkalmazottak, Laskovszky Albert ÉDOSZ, Egyed Ferenc KPVDSZ, Urbán Pálné, a kulturális munkabizottság vezetáje. T. I. A VÖRÖSKERESZT VILÁGNAP MEGYEI ÜNNEPSÉGE Aktívisták kitüntetése Kecskeméten Tegnap Kecskeméten, a magyar néphadsereg 2. sz. katonai kórházában emlékeztek meg a megye, Kecskemét város és a járás egészségügyi vezetői, s a Vöröskereszt tisztségviselői az idei Vöröskereszt világnapról. Megnyitójában Ágoston András, a Vöröskereszt megyei titkára emlékeztetett egyebek közt arra, hogy a világnap egybeesik a hitleri fasizmus felett aratott győzelem évfordulójával. Ezután átadta a szót Gera Sándornak, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottsága osztályvezetőjének, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta a bajbajutottakért való nemzetGera Sándor mondott ünnepi beszédet. közi összefogás szükségességét, jelentőségét, a világnap idei jelmondatának szellemében. Szólott arról, hogy a Nemzetközi Vörös- kereszt Szervezat fennállása óta eddig 360 segélyfelhívást bocsátott ki, amelyekre minden alkalommal önzetlen áldozatkészséggel, gyors segítségnyújtással válaszolt az emberiség java része. — 1970 óta még szorosabbra fűződött az együttműködés az ENSZ és a Vöröskereszt között — mondotta ezután —, ami újabb záloga a segélyakciók hatékonyabbá tételének. A nemzeti függetlenségükért, szabadságukért küzdő népek messzemenő támogatása is helyet kapott a szervezet programjában. E harcok résztvevőinek felbecsülhetetlen segítséget jelentettek a hazánkban is több ízben meghirc|etett véradó akciók. — Végezetül a bajbajutottak megsegítését célzó bélyegakcióhoz kérte a megye lakosságának segítségét az ünnep szónoka. Dr. Pataky József, a Vöröskereszt megyei elnöke ezután a szervezetben több év óta eredményesen dolgozó aktivistáknak nyújtott át kitüntetéseket. A Vöröskeresztes munkáért. kitüntetés arany fokozatát kant'’: Deák Bájosáé, dr. Juhász Dénes. Móricz Jánosné. Zsiga Istvánné, a kitüntetés ezüst fokozatát érdemelte ki Bán Jánosné. Ferenczi lMjosné, dr. Kövecs Gyuláné. dr. Szilvási Károlyné és Tóth Miklós. Karamanlisz görög miniszterelnök Athénben megbeszéléseket folytatott Makariosz ciprusi elnökkel a ciprusi kérdés rendezéséről. (Telefoto—AP—MTI—KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telelőn: lt-619, lí-ílí (központi): 11-709, 11-1». Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95182 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 Lapzártakor érkezett