Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
1975. májas 7. • PETŐFI NÉPE • 5 A bácskai honismereti bizottság tapasztalatcsere-látogatása Baranyában Napfényes hangulatban indultak Baranyába a bajai járásivárosi hcpnismereti mozgalom szervezői, a helytörténet- és krónikaírók, hogy megismerjék a szomszédos megye eredményeit, kicseréljék tapasztalataikat az országosan is egyre terebélyesedő mozgalom feladatairól és problémáiról. Első állomásunkon, Mohácson, Ravasz János ismertette a Szederkényben folyó honismereti munkát. Figyelmet érdemel, hogy Szederkényben és a mohácsi járás több községében is logikusan felosztották ezt a munkát: földrajzi névkutatásra, történeti búvárkodásra, néprajzi vizsgálatokra és krónikaírásra. Mohácson meglátogattuk ami zeumot is, ahal Sárosácz György bemutatta a gyűjteményt, majd beszámolt a környék történeti problémáiról. Izgalmas kérdés például, hogy II. Lajos király valóban a Csele-patakban vesztette-e életét, vagy — mint Nemes- kürty István írja — „a csata utáni zűrzavarban tervszerűen meggyilkolták”. Az igazgató e vélemény felé hajlik és ezt igazolni is igyekszik. (így kapcsolódha- tik a helytörténetírás az országos történetíráshoz!) □ □ □ Következő állomásunkon, Siklóson, Temesváry Béla számolt be saját munkásságáról. Három kisközség — Villánykövesd, Sellye és Márok — krónikáját írja folyamatosan, helytörténeti kutatásokat irányít, tájházak létrehozását szervezi, s az eredményekről tájékoztatja az országos és a megyei sajtót. A mároki tájház állandó hely- történeti kiállítása és a villányi pincemúzeum is az ő munkáját, szervezőerejét dicséri. Ki tud például arról — a bortermelő Bács-Kiskunban is —, hogy ebben a pincemúzeumban őriznek egy 1772-ből származó, teljesen fából készült szőlőprést, amelyben egyetlen vásszeg sincs!? Temesváry Béla megszívlelendő jótanácsa: a gyerekeket is be lehet és kell kapcsolni a honismereti munkába. Rajtuk keresztül lehet legjobban megközelíteni a felnőtteket. Ha a gyerekek páva-körben együtt énekelnek népi táncokat járnak, minden szülő, nagyszülő, rokon, jóbarát elmegy meghallgatni-megnézni őket — sőt, az idősebbek is könnyen kedvet kapnak az effélére. És ha ott és ilyenkor kérik tőlük a régi munkaeszközt, nép- művészeti alkotást, nem egyszer muzeális értékű régiséget is, szívesen odaadják. Persze, a gyerekeket ilyesmivel sem lehet agyonterhelni: elég,, ha havonta egyszer van honismereti foglalkozás. □ □ □ Utolsó állomásunkon, Pécsett is a járási honismereti munkával ismerkedtünk. A pécsi járás legkiválóbb honismereti, helytörténeti aktívája, Major Mátyás, a hidasi művelődési ház igazgatója számolt be tevékenységéről. Szakkörük 1964 óta működik. Az elődök eredményeit is felhasználva megírták a község történetét, folyamatos a krónikaírás, és a fotószakkörre támaszkodva fényképalbumokban is megörökítik a fontosabb eseményeket. (A krónikaírást a megyei tanács egész Baranya megye számára 1974. január 1-től kötelezően elrendelte!) Hidas jelenleg 15 százalékban német, 85 százalékban székely. A székelyek mostanában -építettek egy székely-kaput, s tervezik, hogy a közeljövőben Tamási Áron szobrát is felállítják — országos ünnepség keretében. Kuriózumként Major Mátyás elmesélte a hidasi haranglopás történetét. A harmincas években a pesti egyetemisták leitatták az éjjeliőröket és — tiltakozásul az egykézés ellen — ellopták a hidasi harangot. (Máig is keresik!) Az ügy — joggal — országos sajtóvihart kavart. Pécsett megnéztük a megyei levéltárat is. Kopasz Gábor bemutatta az intézményt, s arról is tájékoztatott, hogyan használhatják a helytörténeti kutatók a levéltárakat. □ □ □ A tapasztalatcsere-kirándulás tanulságait alighanem így foglalhatjuk össze a legtalálóbban: A földrajzi környezet, a településforma, a nemzetiségi megoszlás mindenütt meghatározza a honismereti munka mikéntjét. A dimbes-dombos Baranyában sok apró település van. Ezek sokszor egymás közelében élnek, de egy heggyel elválasztva, s gyakran erősen elütő az igényük. Éppen ezért nem egy baranyai faluban több nyelven is vezetni kell a krónikát. Nincs kidolgozott módszertana, jól megformált műfaja a községi krónikaírásnak — sem Bácskában. sem Baranyában. Mert mi is kerüljön a krónikába? Csak tanácsi, üzemi, iskolai, művelődés- ügyi beszámolók? Gazdasági, társadalmi, politikai események leírásai — vagy egyéb is? És itt a hangsúly az egyében van. Kik ír. ják és hogyan? Dicséretes baranyai kezdeményezés, hogy minden évben egyhetes tanfolyamot rendeznek Mohácson a krónikaírók számára. A hidasiak példája: összegyűjtik és megőrzik a község szülöttei által írt — gyakran a községről szóló — egyetemi és főiskolai szakdolgozatokat. A diplomásokat nyilvántartásba veszik, figyelik pályájukat és időnként meghívják őket szülőfalujukba. A megyei levéltár Baranyában évenként begyűjti a községi krónikák egy-egy példányát és külön teremben tárolja őket. □ □ □ És végül a legfontosabb —tanulság vagy probléma: mi a honismereti mozgalom, a helytörténeti kutatás, a: krónikás, a tájház stb. szerepe a kisebb vagy nagyobb közösség életében? Ha egy- egy ,,megszállott” feldolgozza szülőfaluja történetét, folyamatosan írja a községi krónikát, gyűjti a néprajzi anyagot, menti a még menthető tárgyi és nyelvi emlékeket stb. — ha mindez nem jut el a közösséghez, nem jelent állandó beszédtémát, mert esetleg „szigorúan bizalmasan kezelik”, ha az egésznek nincs vagy alig van szerepe a társadalmi tudat formálásában, akkor mire jó az egész ? Jól sikerült tapasztalatcsere, hangulatos kirándulás, fgv jellemezhetnénk Baranya és Bacska honismereti találkozóját. Bognár András Villamos kondenzátorral működött Aladin csodalámpája? Iraki ásatások során ismeretlen célra használható, kezdetleges villamos kondenzátor került napvilágra. A bagdadi múzeumban őriznek, egy 15 cm magas agyagvázát, a vázában aszfalt burkolatba 26 mm átmérőjű rézcsövet süllyesztettek be 9 cm mélyen. A csőből vékony oxidált vasrúd nyúlik ki, amelynek végén 1 cm-es ólomburkolat van. A régészeti leletet a Khujut Rabush ásatások során hozták felszínre. König német régész aprólékos leírást ad róla a Rudolf Rohrer kiadónál 1940-ben megjelent „Kilenc évet töltöttem Irakban” című könyvében. Egyetlen olyan régészeti mű nem áll rendelkezésünkre, amely magyarázatot adna ennek az érdekes tárgynak a használatáról, amely 18 évszázaddal megelőzte a leydeni palack feltalálását. Tulajdonképpen kategorikusan nem is jelenthetjük ki, hogy valóban kondenzátorról van szó, hiszen sem a rézhengerben levő oldalot, sem a feltételezett kondenzátor használatát nem ismerjük. Arról sincs tudomásunk, hogyan töltötték fel a kondenzátort annak idején. Legfeljebb azt tételezhetjük fel, hogy gyógyításra, vagy a különböző varázslatok alkalmazásakor került felhasználásra. Lehetséges, hogy a rézhengerbe illesztett fémrúd segítségével a varázslónak sikerült látványos szikrázást előidéznie. Lehetséges, hogy ennek a .,mutatványnak” gyógyító célja volt (afféle kezdetleges elektrosokk-kezelés), de minden bizonnyal hozzájárult a varázsló hírnevének növeléséhez. És talán ebben rejlik Aladin csodalámpájának eredete is. (CP) V „Pitypang” szerepét: a használati tárgyak díszítését. Ez még hiányzik a kiállításról. Törőcsik Jolán ígéretes tehetség. A rajztanulmányok mellett témakörének alaposabb mérlegelése segítheti kibontakozását. Goór Imre KIÁLLÍTÁS A SAJTÓKLUBBAN Törőcsik Jolán intarziái sán a művészet berkeiben járatos közönség előtt is ismeretlen Törőcsik Jolán a Pannónia Rajzfilm Stúdió kecskeméti műhelyének munkatársa sorakoztatja fel intarzia-képeit. A falakon harminc mű látható. Az első benyomás feltétlenül kedvező: az alkotások technikai megoldása kifogástalan. Törőcsik kezdő a művészet területén. Annál inkább meglepő kom- aozíciónak biztos egyensúlya. Ex pedig eldöntheti a tehetség kérdését. A kompozíció ugyanis nem más, mint az a szerkezeti egység, amelyben minden elemnek, foltnak, pontnak, vonalnak, színnek (mert erről is hangsúlyos szó esik az intarzia-műfajban!) a helyén kell lennie. Kisebb bizonytalanságra vall olykor a tárgy választás. Kifogásoljuk azokat a romantikus budai utcákat, ódon települések támpilléres-ár kádas sikátorait idéző „képecskéket", amelyek az 1930-as években olyannyira divatos fotótémákat elevenítik fel. Sokkal nagyobb örömmel lölt el, amikor két ragyogó formájú kéz ujjai közül egyszerű viráyforma bomlik ki, vagy a szülői ház emléke kapcsán dekoratív indák vonala hullámzik végig a képen. Szerencsére, a bemutató alaphangját az utóbbihoz hasonló alkotások adják meg. Kellően felkészült arra is, hogy kipróbálja az intarzia műfajnak az iparművészetben betöltött hagyományos A kecskeméti sajtóklub kiállításain egyre fokozódó érdeklődés mellett mutatják be újabb termésüket a képzőművészet legkülönbözőbb területein működő alkotók. Helyet kapnak neves és kevéssé ismert művészek. A rendezvények külön érdekessége, hogy — a megnyitók beszélgetésein — betekintést engednek a műhelyek szellemi gondjaiba, s az anyagi-technikai problémákba is. A sajtóklub jelenlegi kiállítá9 „Töprengő” A szabad idő gyümölcsei Mostanában gyakran faggatjuk a7. embereket: mit csinálnak szabad idejükben. Közművelődésünk, s a munkásművelődés ügyének egyik fő kérdése ez: mennyiben tudnak az emberek gazdálkodni az idejükkel manapság, amikor a munka már nem emésztő, testet- lelket kifullasztó napi ténykedés. Kalmár Pál huszonhat éves; vízvezetékszerelő. Az Építő- és Szerelőipari Vállalat dolgozója. Amikor róla beszéltünk. így jellemezte őt Balogh László KISZ- titkár: „Mindenki úgy ismeri, hogy becsületesen és derekasan elvégzi a munkáját. Szerény, kitartó és szorgalmas; panasz nem merült/fel ellene. S ami lényeges: remekül gazdálkodik a szabad ideiével: szobrokat farag, képeket fest. És szereti a könyvet, a zenét.” Megtudtam, hogy mint amatőr képzőművészre, már felfigyeltek rá. Nemegyszer szerepelt kiállításon. Legutóbb a félegyházi megyei tárlaton, díjat nyert. Az új, széchenvivárosi lakásán beszélgetünk. Itt él egy ideje, feleségével és hathónapos kisfiával. * A falakon festmények, a szekrényben. s annak a tetején, a szobák sarkában nagy méretű szobrok. Az előszobában gitáros lány. fából kifaragva; legalább másfél méter magas. Markáns fejek. Egy félig kész olajkép, a címe: Alvó lánv. Mint vázlat is kifejező. beszédes, sokat mond annak, aki érzékenyen figyel a színekre. formákra. Kalmár Pál fából faragja, gipszből mintázza, s lémből készíti a szobrait. A kétméteres Angela Davis vasból van. Elszántságot és erőt sugároz. A képeit olajjal, temperával festi. Témái: utcarészlet, csendélet, portré. Feltűnő az egyes szobrok gro- teszksége. * — Mikor kezdődőit? — Még nyolcadikos koromban. Oklevelet nvertem egv szegedi kiállításon. Az. adott kedvet. Akkor még csak rajzoltam, aztán tértem rá a többi műfaira. Amikor elkezdtem a faragást, óriási hatással volt rám az antik, a görög—római művészet. Azt utánoztam akaratlanul. De később igyekeztem megszabadulni ettől a túlzott hatástól. Ügy érzem, -sikerült. — Művésznek tartja magát? — Nem gondolkoztam még ezen. Gondolom, hogy nem is) ez a lényeg. Hanem inkább az, hogy önmagámnak és másoknak is örömet szerezhetek azzal, amit csi- nálok.J.ó érzés, hogy tetszenek a képei m. szobrai m. — Gondolt már arra, amióta felfigyeltek a képzőművészeti tevékenységére, hogy abbahagyja a szakmáját? — Nem; erre nem gondoltam. Így is folytathatom, a munkám mellett, néha még össze is lehet egyeztetni, mondjuk a hegesztéssel. Különösen, ha vassal dolgozom.-— Ügy hiszem, a szabad idejét leginkább ez tölti ki. — Hetenként két este a művelődési központ szakkörébe járok. Palkó József festőművész-tanár vezeti; sokat lehet tanulni. Szeretek olvasni" is. Legutóbb Jack London, Hemingway könyveit forgattam. Kedvelem a zenét; szívesen hallgatom, ha alkalmam van rá. Bach. Beethoven művei nagy hatással vannak rám mindig. — Van .valami különösebb vágya. törekvése? — Szeretnék leérettségizni. El- <• határoztam, hogy tovább tanulok. Mindenképpen tovább akarok tanulni. Varga Mihály SZILVASI LAJOS' Appassionata a <128.) — Gaszton, Szojka — intem magamhoz a két fiút. — Te, Gaszton, állj ide a gyerekek mellé. Fogd rájuk a géppisztolyt. Te, Szojka ugyanígy a papok mellé. Nyugodtan fogjátok rájuk a fegyvert. most ne kérdezzetek semmit. Majd megértitek. Tegyetek úgy, mintha sakkban tartanátok őket. — Mit akarsz mégis? — kérdi kíváncsian Gaszton. — Időben megtudod. Mindkettő odaáll a két csoport mellé. Marconán néznek maguk elé. Godefried úrnak sehogy se tetszik, hogy géppisztoly szege- ződik rá. Krákogva kiált Zuárd atyára: — Megmondtam. Zuárd, megmondtam! Kiirtanak bennünket! Rákiáltok: — Csend! De nem képes hallgatni: — Mit akarnak velünk? — Szónoki kézmozdulattal mutat a gyerekekre: — Mit akarnak ezekkel az ártalanokkal?! , Gaszton mordul rá: — Fogja már be a száját! Erre az injuriára bennereked a szó Godefried úr torkában, ösz- szehúzza magát, amennyire csak tudja. Emberemlékezet óta senki sem mert ilyen szemtelenül rákiáltani. Sebaj — Gyere. Pista... Odaléokedünk az udvar közepére. Pista elhúzza a száját: — Adjuk meg a formát, mi? Visszamosolygok rá. Megértette. Még egyszer a papok felé fordulok: — Mindenki maradion csendben! — pattogok erélyesen. — Megpróbálom menteni, ami menthető . . Ha valaki közbeszól... — hallom, hogy nagyon durva a hangom. — Bocsássának meg én is lehetek egyszer ideges ... Vigyázz! — fejezem be mert ész- reveszem, hogy a kapun most fordul be a két parlamenter. Jönnek. Balról a csendőrtiszt — most már azt is látom, hogy hadnagy —, karján árpádsávos nyilaskeresztes karszalaggal, nyakában a Nemzeti Számonkérő Széknek nevezett intézmény félhold alakú alumínium lapjáúal. Feszes a tartása, élesre vasalt Bonkanadrág feszül a lábán, s egészében nagyon katonás a megjelenése. Sapkája oldalán megmegbillen a kakastoll a szélben. A német tiszt némileg hanyagabb mozgású, alacsonyabb is egy fokkal, mint a nyilas. Parolinján az SS két ezüst villáma csillog. Jönnek. A nyilas kerek arcú, kacsaszájú. Ajka előreugrik és duzzadt. Furcsa módon hasonlít egy gimnáziumi osztálytársamhoz, akiről annak idején csúfoiódó verset is szerkesztettek a fiúk. Valahogy imígy szólt a vers: „Két nagy szeme, két nagy füle, mégsem ő a fülemüle. — Senki más, senki más, ez bizony a Madarász ..Ráillik a vers a csend őrhad nagyra is. Két nagy szeme, akár a golyvára hajlamosaké, dülledt és két nagy füle erősen eláll a fejétől... A német vékony arcú, szeme mellett mély vágással. Frontsebhely vagy a Burschenschaft-idejéből származó, párbaj okozta kardvágás — nem tudom ... öt lépésnyire állnak meg előttem és Simon Pista előtt. A nyilas kezében bőrrel befont lovagló- körbács. Azon libeg a fehér zsebkendő, amellyel parlamenter-voltukat jelezték. Az SS-tiszt lassan sapkájához emeli kezét. A csendőrhadnagy észreveszi a mozdulatot, erre ó is tiszteleg, mintha utánozná társát. Mi szintén sapkánk szegélyéhez emeljük kezünket. Csend pillanatokig tart csak, amíg végigmustráljuk 'egymást. Lehet, hogy furcsálják a mi katonás külsőnket, nem tudják elhinni, hogy ilyen szabályjsan öltözött magyar katonák megőrültek volna. Mert mi másnak vélhetnék, hogy magyar honvéd egyenruhás férfiak kiszabadítottak egy csomó zsidót és baloldali embert a munkaszolgálatos tá-'w borból, sőt — horribile dictu — még rá is lődöztek a németekből és nyilasokból álló lovas szakaszra. Lassan néz végig a nyilas csendőrtiszt az udvaron látható embereken. Aztán visszafordul. Rajtam állapodik meg a pillantása. Rendkívüli ez a hasonlatosság: mintha a néhány esztendővel megöregedett Madarászt látnám magam előtt. De mégsem ő. Vannak ilyen hasonlóságok. — Ki a vezetőjük? — kérdi. Hideg, de némelyest ideges hang. Mintha valami beszédhibája volna, talán enyhén selypít, mintha a z hangot nem bírná szabályosan kiejteni. Sziszeg a szájában a z. — ön a parancsnok? Fogalmam sincs, mi az oka, de valami fölényt érzek vele szemben. Talán azért, mert én vagyok birtokon belül ? — Igen, én vagyok a parancsnok. Hallgat, úgy figyeli az arcom. Közben gépies mozdulattal, anélkül, ogy nézné mit csinál, rácsavarja lovaglókorbácsa végére a fehér zsebkendőt. Fogadni mernék, hogy mindjárt ütögetni kezdi a korbáccsal kemény szárú, fényesre vikszolt csizmájának szárát. Biztos vagyok benne, hogy írontlcgós volt az egész háború alatt, estik a frontlógósoknak van ilyen elegáns, karcolásoktól mentes angolcsizmájuk. A csizma magas kérgű ezüstösen csillog lovagló-sarkantyúja. Miután jól megnézett, és megállapította, hogy engem nem bír zavarba hozni dülledt szemének hűvös pillantásával, megkérdi: — Kik meguk? Ez már udvariatlanul hangzik. Fölényesen és lenézően. De mielőtt kitalálhatnám, mit feleljek, Simon Pista megelőz. Mély hangja nagyon nyugodt, kimért, udvarias, de egyben rendreutasitó is: — Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy őri csak egy hadnagy — int áliával a csendőrtiszt felé —, a mi parancsnokunk pedig főhadnagy. Figyelmébe ajánlom, hogy ehhez szabja a tónust! A nyilas végigméri Pistát. Haragos, de igyekszik, nehogy a hangján is érezhető legyen az indulata : — Főhadnagy űr... — néz rám. Gúny lappang a szavában, de nem metsző, inkább zavart megvetés. Aztán mégsem bírja tartóztatni magát. Kirobban: — Áruló! Ha nem így jöttem volna ide .. . parlamenter gyanánt... ebben a pillanatban letépném a parolinját! Pista félbeszakítja Erőltet,ten nyugodt: — Hátrább az agarakkal. Csöndesebben. kérem. Mi sem vagyunk idegesek. Erre a hadnagy úr erőt vesz magán. Teleszívja levegővel a tüdejét. úgy kérdi: — Kik önök? — aztán észreveszi, hogy az úri modor mást diktál. összecsattintia csizmája sarkát. Halkan oendül a sarkantyú. — Bilai-Bretter hadnagy. — Elegáns kézmozdulattal bemutatja a német tisztet, is: — Herr Sturmführer Reinl... Biccentek. Előbb Pistára mutatok • — Simon István gyalogos hadapródőrmester.... — Megmondom a magam nevét is. Türr PáL — Elmosolyodom: — Miután a formaságokon átestünk, szeretném. ha közölnék jövetelük célját. látom a hadnagy arcán az ingerültséget. Jólesik éreznem. hogy pillanatnyilag mi vagyunk fölényben, ha nagyon ingatag is ez a fölény. — Ez mi? —mutat a nyilas a papok csoportjára és a gyerekekre. akik csodálatos módon hangtalan-kíváncsisággal várakoznak. (Folytatjuk)
