Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-31 / 126. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1975. május 31. Tizennégy boldog asszony Nem csoda, ha most egy hónap múltán is szinte állandó beszédtémája a Kállai Éva brigád asszonyainak az az emlékezetes nap, amikor Kecskeméten, a Tu- nyománv és Technika Házában átvették Horváth Istvántól, a megyei pártbizottság első titkárától a kongresszusi oklevelet. — Mindnyájan nagyon büszkék vagyunk erre a brigádra — mondja Földes István, a Petőfi Nyomda lajosmizsei telepének vezető'» íe- Hr. Havasi László, a nagyközség tanácselnöke is külön levélben köszöntötte a brigádot ebből az alkalomból. Telepünkön tizenkét évvel ezelőtt alakult az első brigád, amely elhatározta, hogy vállalásainak teljesítésével megszerzi a szocialista címet. Alig két év múlva a Kállai Éva brigád már a szocialista cím tulajdonosa lett. Példájukat később követték a többiek. Ma már ők az ezüstjelvény tulajdonosai, a Tyereskova- brigád pedig a bronz fokozatot meg április negyedikén. Három brigádunk — közülük a Petőfi alig féléve alakult — még nem érte el célját. A vállalásaik teljesítésén való fáradozás természetesen telepünk eredményében máris megmutatkozik. Áprilisban például 111 ezer bevont és 436 ezer nyers dobozt gyártottunk. Ha azt vesszük, hogy évi tervünk 26,5 millió forint, az áprilisi 2,4 millió nem mondható rossz eredménynek. A telepvezető tájékoztatója után átmegyünk a munkatermekbe, ahol a 14 tagú brigád dolgozik. — Sajnos, a brigádvezető. Szabó Péterné éppen most vett ki néhány nap szabadságot — mondja a telepvezető. — A többiek viszont itt vannak. Most Kollár Istvánná irányítja a kollektívát, ő a brigádvezető helyettese. Igaz — teszi hozzá Földes István — ennél a kollektívánál valójában nincs is sok irányítani való. Az évek során nagyon jól „összerázódtak”. mindenki tudja a feladatát. Külön ellenőrzés nélkül sincs baj a minőséggel mióta bevezették a szigorú önmeózást. Még azt is el kell mondanom, hogy a brigádvezető két éve már • — Nagyon örültem, hogy befogadott a brigád — mondja Csorba Gyuláné. • Szarvas Gergelyné, Csengődi Zoltánná és Zoboki Mihályné munka közben. gozik. Az előbbi egy, az utóbbi 10 éve tartozik a brigádhoz. — Nagyon boldogok voltunk, amikor értesültünk a kitüntetésről — mondotta Szarvasné — de természetesen mindnyájunknak jól jött az 1500 forint is. — Sokat segítenek a többiek — szólal meg Csengődiné. majd Zo- bokiné meséli, hogy milyen örömmel készülnek a kétnapos soproni kirándulásra. Góg Istvánná és Kugler Zol- tánné újságolják: — Évek óta mi tartjuk rendben a hősök temetőjét. Rendszeresen járunk az öregek napközi otthonába, most pedig egy idős, egyedülálló veteránt veszünk gondjainkba. Rendszeresen meglátogatjuk, kitakarítunk nála, rendben tartjuk a ruházatát... — Csupa szív ez a tizennégy asszony. Csorbánénak még nincs gyermeke, a többi összesen 32 gyermeket nevel, vagy bocsátott már szárnyára. Horváth László- nénak hat gyermeke van és most várja a hatodik unokáját — mondja a telepvezető, miközben elbúcsúzunk a brigádtól. Éppen ebédidő van, s fényképen is megörökítettem a brigád három tagját a „mini-virágoskert” gondozása közben... O. L. • Ebédidőben ápolja a virágokat Soltész József né, Korsós Ambrusné és Kollár Istvánná. (Opauszky László felvételei). a raktárban dolgozik. Javasoltuk, hogy válasszanak valakit maguk közül, de ragaszkodnak Szabó Péternéhez. Munkájától függően most is nagyon sok időt tölt a brigáddal. Ha a kollektíva dél- utános, Szabóné, bár háromkor már mehetne haza. általában legalább ötig velük marad. Külön megtiszteltetést jelent a brigádhoz tartozni. A 14 tag közül nyolcán alapító tagok, a töb-* biek vagy betegség, vagy elköltözés miatt váltak meg a kollektívától. Ilyenkor azután nem mindegy, hogy kit fogadnak maguk közé. Soltész Erzsiké például alig egy éve brigádtag, de azóta már nevet is „változtatott”. Csorba Gyuláné lett belőle ... — Nagyon megörültem, amikor a brigád úgv döntött hogy befogad — mondja kissé elfogódva a 18 éves fiatalasszony. — Igyekszem beleilleszkedni a kollektívába, s nagyon jól érzem magam. Sokat vagyunk együtt a munkaidőn túl is, vagy Margit néniéknél. vagy valamelyik brigádtag lakásán. Megértjük, szeretjük egymást és én sokat tanulok az idősebbektől. Egy másik asztalnál Szarvas Gergelyné alapító tag. Csengődi Zoltánná és Zoboki Mihályné dolHárotti könyv a magyar muzsika harminc évéről A Zeneműkiadó Vállalat dicséretes módon helyet ad a mai magyar zenekultúra problémáit, részletkérdéseit tárgyaló köteteknek. A találóan Zeneélet cimmel indított sorozatban legutóbb három összegező jellegű írás látott napvilágot. Kroó György A magyar zeneszerzés 30 éve címmel a magyar zenei alkotóművészet útját, fejlődését mérte fel kitűnő tanulmányban. Losonczi Ágnes az 1970-ig terjedő, 25 évre vonatkozó szociológiai vizsgálódásainak eredményét tette közzé (Zene — ifjúság — mozgalom). Végül Breuer János gazdag dokumentumanyagra támaszkodva harminc év hazai zenekultúrájának szinte teljes értékelésére vállalkozott. A vizsgálat tárgyául választott területek különbözők, mégis erős szálak kötik egymáshoz a tanulmányokat. A muzsika problémáin túl — akarva-akaratlanul — összekapcsolja őket az, hogy ugyanazt a történelmi korszakot vizsgálják. „A mi korunkban azonban kivált erős a változás, mert ez a 25 (most már 30) év a generációk váltása mellett korszakváltással járt együtt, a társadalom struktúrájának megváltozásával” — írja Losonczi Ágnes. A Kroó-tanulmány a leginkább szakmai jellegű. A kötet szerzője egyike a kortárs zenével behatóan foglalkozó kevés zenetudósunknak. Beszámolóit a közművelődés, a legszélesebben értelmezett pedagógiai szándék jegyében írja. Az Élet és Irodalomban olvasható, a rádióban elhangzó értékeléseit ugyanaz a szellemiség jellemzi, mint ezt a nagyszabású összegezést. Kivételes tárgyismeret, a tárgyilagosságra való törekvés növeli könyvének értékét. A kötet első változata 25 év fejlődését mérte fel. Abból egy interjú-fejezet elmaradt, helyét az utóbbi, nenjzet- közi sikerekben • is bővelkedő évek krónikája foglalta el. Breuer János — a harminc év zenekultúrájának fejlődését, de a hosszabb-rövidebb ideig meglevő hibákat is feltáró — munkája ugyancsak értékes kötet. Főként a felszabadulást követő esztendők és az ötvenes évek tárgyalása, az akkori viták, a zenei intézmények ismertetése kap nagy helyet. Losonczi Ágnes is sok adattal támasztja alá megállapításait. Az újonnan kialakult folklór alapú énekes-hangszeres-táneos mozgalomról már, nem ad számot, mert könyve anyagát 1970-ben lezárta. Így is alapvető kutatásokkal és értékeléssel gazdagította tárgykörét. Meggyőzően mutatja be, hogy „az ifjúság generációs határát az átélt — mégpedig együtt átélt — történeljni tapasztalat adja”. Az új és megújult ifjúsági mozgalom vezetőinek, értékelőinek ennek ismeretében kell munkájukat végezniük. A szociológiai felmérésről, a művelődéstörténeti értékelésről és a zenei alkotóművészetet bemutató kötetről egyaránt elmondhatjuk, hogy nélkülözhetetlen forrásmunkák a zenei szakemberek és a közművelődés irányítói, illetve a nagyközönség számára, ha a felszabadulás óta eltelt harminc évről akarnak tájékozódni, megbízható adatokat és meggyőző értékelést olvasni. Itt zés Mihály Úszó távvezetékoszlop Szovjet szakemberek különleges, pontonokra támaszkodó távvezetéktartó oszlopot terveztek. A szokatlan megoldásra azért volt szükség, hogy megkönnyítsék az erősáramú távvezetékek építőinek feladatát, ha azoknak ingoványos, mocsaras területe/vagy fagyos talajra kell oszlopokat telepíteniük. Az „úszó oszlop” három tá- maszkodási pontját rácsos tartó- szerkezettel kötötték össze, így végeredményben egy merev, stabil rendszert kaptak. Amennyiben állóvíz felszínére telepítik az úszó oszlopot, a pontonokat biztonságosan lehorgonyozzák. Az erősáramú távvezeték általában megenged annyi mozgást, amennyi az oszlopkorona kilengése. Alpár 900 éves I. Géza király 1705-ben alapító levelet küldött a hittérítő bencéseiknek. A királyi pecséttel ellátott okmány eképp rendelkezik: „ Ä Szent Benedek monostor részére adományozok megművelt és meg nem művelt földeket, szőlőket, legelőiket, örökséget a folyóvizekre és patakokra, halastavakra és halászhelyekre és másféle javakra.” A szöveg további részéből kiderül az.-is, hogy a szóbanforgó Vác és Szolnok mellett „Adtam más földet is ugyancsak a Tisza folyó körül, amelyet Alpárinak neveznek. Az adománylevél átadása óta 900 év telt el. A község nevének eredete máig tisztázatlan. A négy-ötszáz embernek védelmet ,• nyújtó alpári földvár egyik oldalát a Tisza, másik részét magas vesszőpalánk övezte. A török hódoltság idején Alpár lakossága 11 kapu után 2223 ak- cse adót fizetett. A felsőalpáriak évi adója viszont ennek több mint a duplája, 4600 akcse volt. A törökdúlás későbbi szakaszában az itteni lakosság egy részét megölték, vagy elhurcolták. Az 1740-es népszámlálás idején Alpáron 903-an éltek. A plébánián ekkor kezdték el az anyakönyvezést. Az akkoriban Kecskeméthez tartozó község lélek- száma Mária Terézia uralkodása idején, tehát az 1700-as évek közepétől emelkedett. A község írott története — bár a részletes monográfia csak most készül — a következő századba kalauzol. A XIX. század elejéről készült feljegyzések nem éppen jó fényt vetnek a község akkori elöljáróinak gondolkodására. 1823-ban Széchenyi István Alpáron járt a Tisza szabályozá. sának ügyében. A térképen jól látható, hogy hazánkban a Tiszának Alpárnál van a legnyugatibb szakasza. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál eredeti elképzelése szerint a községtől 5 kilométerre levő Tiszát közvetlenül a község alá akarta irányítani. A folyó szabályozásának költségeihez az országos vezetők hozzájárulást kértek, de az alpá. ri elöljárók nem adtak pénzt erre. 1880-ban a korabeli vármegyei vezetőség nagyközséggé nyilvánította Alpárt. 1897-ben elkészült a Szolnok— Kiskunfélegyháza közötti vasútvonal,. amely a nagyközséget is érinti. 1930-ban telefonhálózattal és több postai szolgáltatással gyorsították a hírközlést. A 900 éves Alpár történetéről beszélgetve Novák Lajos tanácselnökkel több évtizedet ugrunk ál képzeletben, de egy jelentős dátumnál hosszabban elidőzünk. A szovjet csapatok 1944. október 23-án szabadították fel a nagyközséget. Ezzel kapcsolatban egy érdekes történetet mondott el a tanácselnök. Trekovanyicz András alpári születésű katona az első világ- háooru után orosz földön maradt, s a II.- világháborúban éppen azzal a szovjet csapattal jött .viagyarorszagra, amely részt vett •nipár felszabadításában. Miután kiűzték a fasisztákat a nagyközségből, az akkor már középkorú katona nagyon sokat segített az új éiet indításában. Körülnézünk a nagyközségben. Részletesen nehéz lenne felsorolni a 30 év alatt elért eredményeket. Az alpári Búzakalász és a tiszaújfalui Tiszatáj Termelő- szövetkezetben elsősorban szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A Tiszatáj Termelőszövetkezet az ország legnagyobb dohánytermesztő gazdasága. Az 1951-ben alakult Alpári Háziipari Szövetkezet termékeit a vesz- szőből készült kosarakat világszerte ismerik. 1973. április 15-én közigazgatásilag összevonták Tiszaúj falut és Alpárt. Az új nagyközség neve Tiszaalpár lett. Azóta a korábbinál is dinamikusabban fejlődik a több mint hatezer lélekszámú nagyközség. A kommunális fejlesztés néhány jellemző adata: 26 kilométeres szilárd burkolatú út vezet a nagyközség utcáin. 1963- ban épült a vízmű, melyhez 22 kilométernyi vezetéket építettek. A nagyközségi tanács és az Eszak-ciács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat együttműködése alaoján jelenleg készül a Tisza- menti regionális vízmű, amelyet december 15-én adnak át rendeltetésének, A Lakiteleken felépített 500 köbméteres víztorony Lakitelek, Tiszakécske és Tiszaalpár lakosainak vízigényét elégíti majd ki. A kommunális fejlesztéshez tartozik az is, hogy a belterületei! kialakított 20 kilométeres villányhálózat mellett 240 tanyát villamosítottak az elmúlt években. Alpáron két orvosi rendelőintézet és egy gyógyszertár van. Problémát jelent a tanyai lakosok orvosi ellátása. A tanács vásárolna egy autóbuszt a külterületen élő betegek szállítására, de ezt sajnos egy jogszabály nem teszi lehetővé. A tiltó rendelkezés módosítására lenne szükség, mert ez nemcsak az alpári vezetők, hanem más községek irányítóinak is igen nagy gondot jelent. A jövőbeni feladatok között szerepel a 16 tantermes iskola bővítése, óvodabővítés, a 300 személyes művelődési ház építésének befejezése. Az egykori alpári földvárat je. lenleg régészek, illetve a budapesti" Műszaki Egyetem profesz- szorai és diákok vették birtokukba. Az ásatások során sok érdekes új adatra bukkannak. Keresik a 900 éves múltra emlékeztető leleteket, amelyek a helytörténeti kiállítás anyagát gyarapítják. Emellett azonban a 900 éves évforduló alkalmából rendezett kiállítások, különböző rendezvények jól szemléltetik a fejlődő, változatos arculatú Alpár nagyközség életét. Tárnái László Margó és a burek Tóth Margit — akit munkatársai a Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalatnál Margónak becéznek — sokféle elismerést kapott már burekkészítő tudományáért. A tavalyi őszi BNV-n, ahol a fogyasztok szeme előtt dolgozott, egy idős néninek könny szökött a szemébe, mert „milyen fiatal a lelkem, es mégis milyen ügyesen bánik a tésztával”. — Feleségűi veszem magát! — lángolt egy térti, aki már harmadszorra állt be a pavilon eiőtt kígyózó sorba burekért. Egy másik férj-önjelölt arra kérte a kalocsai lányt, hogy mutassa meg a kezét: van-e karikagyűrűje. Nem tudhatta, hogy ha lenne, Margó munKaközDen akkor sem viselne, mert könnyen kiszakíthatná vele ä hártyavékony tésztát. — Műanyag ez, hogy így nyúlik? — kérdezte egy szelle- meskedő vevő, amikor Margó „dobott” egyet a tésztán. Voltak, akik azon izgultak, hogy a nyújtás közben „meglobogtatott'’ zászlónyi tészta visszafelé estében a lány fejére hullik. S mivel engedelmesen leszállt az asztalra, tapsoltak. Vállalata jugoszláviai, NDK-beli utazással, oklevéllel jutalmazta Tóth Margitot — természetesen nem azért, mert a különíéle kiállításokon két év óta ő népszerűsíti a Jugoszláviából honosított sütőipari terméket, hanem azért, mert olyan munkásnő aki érti és szereti a szakmáját, s lelkiismeretesen dolgozik az év első napjától az utolsóig. Margó elmondta, hogy általános iskolás korában a boltok nyüzsgése fogta meg, kereskedő szeretett volna lenni, de nem vették fel tanulónak. „Eljöttem ide dolgozni, hogy egy év múlva majd újra jelentkezek, és ittragadtam” — meséli mosolyogva. A jónevű Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalatnál kitanultam a sütőipari szakmát. Ám abban, hogy ez a munka vérévé vált — ez kihallik minden sjgyá- ból, amelyet foglakozásáról mond — szerepet játszott a burek is. Mivelhogy az „ő” révén Margó elutazhatott több ipari vásárra és egyéb bemutatóra. — Nézők előtt a tavalyi Szegedi Ipari Vásáron készítettem először bureket. Lámpalázam volt, mintha színpadon lettem volna — vallotta be Margó. — A főnök meg biztatott, hogy munka közben mosolyogjak. Az őszi BNV-n aztán már nyugodt voltam, dobáskor a tésztán keresztül is láttam az embereket. — Hogyan készül a burek? — kíváncsiskodtam, s választ valóban csak a hogyanra kaptam, ugyanis a miből, az „titok”. A jugoszláv specialitásért „ré- teslap-technológiát” adott cserébe a vállalat. — A burek nyers tésztája zsemle nagyságú, de mire kinyújtom, akkora lesz, mint egy kisebb abrosz — kezdte Margit a szakmai ismertetőt. Az alapanyag teljes kinyújtásához legalább 17 dobásra van szükség. A dobásoknál lényeges a jó „lábtechnika”, ugyanis a levegő ellenállásától is nyúló tészta lefelé hulltában Margó fejére esne, ha időben hátra nem lépne. Mozogni kell az egész testnek, mert ha csak kézzel akarja csinálni az ember, nem sikerül a nyújtási művelet — mondta Margó. A kinyújtott tésztát összehajtogatja, megtölti, kisüti, végül feldarabolja. A zsírban sütött fűszeres-sós ízű burek tölteléke túró, hús, vagy káposzta. Szegeden naponta 1000—1300-at' sütött ki. — Szereti-e amit készít? — kérdeztem • Az első dobáskor még ilyen kicsi a burek-tés?ta. (Tóth Sándor fclvétéle) — Megeszem, de különösebben nem rajongok érte. Ugyanígy van Margó a többi, körülbelül ötven féle finomsággaLjs, amit elő tud állítani. Jelenleg a rétesüzemben dolgozik, de tanuló korában elsajá. tította a tudnivalókat a vállalat valamennyi, másmás termékeket készítő műhelyében. Tóth Margittal — aki egyébként a Barátság szocialista brigád vezetője —, elégedettek a főnökei, s népszerű fiatal munkatársai körében is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a tavasszal őt választották meg a vállalat KISZ-titkárává. Jelenleg az Amazon-kupa elnyerésére koncentrálnak a negyven tagot számláló alapszervezet női és férfi focistái. A 21 éves lánynak évente néhány napos „vendégszereplésben” van része, egy-egy országos vagy megyei rendezvényen, ahol általában a Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalat is bemutatja termékeit. Az év többi napja az üzemben telik. A helytállás sem az üvegfalú pavilonban, sem az üzemben nem könnyű. A kalocsai sütőipari munkások két műszakban váltják egymást, s amikor éjszakás, Margó este 10-től reggel 6-ig dolgozik. Ha nappalos, hajnali négykor kezd. Ahhoz, hogy egy fiatal lány vállalja ezt, nem lenne elegendő kárpótlás a néhanapi burek-siker, ahhoz úgy kell szeretni a munkát, a szakmát, aliogy Margó szereti. A. Tóth Sándor
