Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-27 / 122. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! xxx. évf. 122. szám Ára: 90 fillér 1975. május 27. kedd GAZDAG SOROZAT NYITÁNYA KÉPEK ÉS TÁRGYAK EGY VÁROS MÚLTJÁBÓL, JELENÉBŐL Kalocsai hét kezdődött Kecskeméten Kellemes meglepetésben volt részük vasárnap délelőtt azoknak, akiknek az esős idő nem vette el a kedvét a kulturális eseményeken való részvételtől. A megyei művelődési központ tágas előcsarnokában látványos, színes, jó ízléssel megrendezett kiállítás fogadta a látogatókat. Tizenegy órakor Gila János igazgató üdvözölte a megjelenteket. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Katanics Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára és dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Ott voltak Kalocsa város párt-, tanács- és gazdasági vezetői, élükön Szvorény Jánossal, a városi pártbizottság első titkárával és Geri Istvánnal, a városi tanács elnökével. A kalocsaiak egy hétig tartó rendezvénysorozatának helyet adó város: Kecskemét képviseletében Mészáros Sándor művelődésügyi osztályvezető jött el a megnyitóra. Gila János bejelentette, hogy a mostani héttel egy' olyan sorozat veszi kezdetét, amelynek keretében a hírős város lakói fokozatosan megismerhetik majd megyénk városainak életét, társadalmi, gazdasági és kulturális eredményeit, haladó hagyományait. Még ebben az évben sor kerül Kiskunfélegyháza bemutatkozására. Ezután dr. Bózsó Ferenc nyugdíjas főmérnök, Kalocsa díszpolgára megnyitotta a Kalocsa harminc éve című kiállítást. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évtizedben a mezőgazdaság korszerűsítése mellett a város ipara is rohamosan fejlődött. Mind. ezt az itt látható fotók és grafikonok beszédesen bizonyítják. Pécsiné Ács Sarolta néprajzgyűjtő, megyei művészeti díjas, Kalocsa díszpolgára ezt követően Politizáló légkörben Az a felpezsdült politizáló közhangulat, amelyet a XI. pártkongresszus előkészítése idézett elő, ezekben a napokban tovább folytatódik. Akkor a taggyűlések és pártértekezletek jelentették a fórumot, az alkalmat a számvetésre éis előretekintésre, most pedig az országgyűlési képviselőket jelölő gyűléseket követő csoportos és rétegtalálkozók, választási gyűlések időszakát éljük. Olyan időszakot, amikor minden választópolgár kinyilváníthatja véleményét a sorsdöntő belpolitikai és nemzetközi kérdésekben. Természetesen érthető, hogy ilyen alkalmakkor elsősorban a helyi politika kerül terítékre. Jó alkalom ez arra, hogy a képviselőjelöltek megismerkedjenek a választó- körzet, a községek sajátos helyzetével, eredményeivel és gondjaival. Mintegy feltérképezzék maguknak a várható, megoldásra váró feladatokat. De nemcsak a képviselőjelöltek vesznek részt ezeken a beszélgetéseken, találkozókon. Ott látjuk az üzemekben, művelődési otthonokban, könyvtárakban összegyűlt emberek között a megyei pártós állami vezetőket, a tömegszervezetek, a járások és városok vezetőit. Egyrészt, mint előadókat, a tájékoztató előadások megtartóit, másrészt vitavezetöket, válaszadókat. A kérdések és válaszok őszinték és nyíltak. Nincs leplezni, elhallgatni való. A közösen gondolkodás, a megoldások együttes keresése a jellemző ezekre a találkozásokra. Nem a „számlabenyújtás”, a ki nem elégíthető igények felsorolása a cél. Mindenki tudja, hogy csak a megtermelt javakból, az okosan egyesített anyagi erőforrásokból lehet új utakat, lakásokat, óvodákat és művelődési házakat építeni. De arra is van példa számos, hogy ezeket a lehetőségeket megsokszorozhatja a társadalmi összefogás, a jó szívvel és ön. ként vállalt többletmunka, a hasznos cél érdekében született és véghezvitt felajánlás. Nagyon fontos viszont a helyes sorrend megtalálása, kialakítása, a „mit végezzünk el, mit építsünk előbb” kérdésre adott válaszok egyeztetése, a „felső” elgondolásoknak ott, a helyszínen való ellenőrzése, demokratikus megvitatása. S nélkülözhetetlen a helyes politikai elgondolások azonos értelmezése, az országos és megyei tervek megismerése és értése, a mögéjük való felsorakozás. Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága PETŐFI PÉPE AZ MSZMl* BACS-K1SAUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága tegnap Kecskeméten Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülés első és második napirendjének munkájában részt vetitek a megyei pártbizottság osztályvezetői, a megyei tanács elnökhelyettesei és osztályvezetői, a járási és városi pártbizottságok első titkárai, a megyeszékhelyi pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkárai, a városi tanácsok elnökei, a megyei tanács vb járási hivatalának elnökei és a szövetkezetek területi szövetségeinek elnökei. A végrehajtó bizottság az alábbi kérdések napirendre tűzését javasolta: 1. A gazdasági építőmunka időszerű feladatai Bács-Kiskun megyében. Előadó: Erdélyi Ignác, a me gyei pártbizottság titkára. 2. Tájékoztató a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Előadó: Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára. 3. Javaslat a megyéi pártbizottság 1975. évi munkatervére. Előadó: Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára. A megyei pártbizottság a gazdasági kérdésekkel foglalkozó, valamint a nemzetközi helyzetre vonatkozó beszámolókat elfogadta, a megyei pártbizottság 1975. évi munkatervprogramját pedig határozattá emelte. 356 kilométerre a Földtől Pjotr Klimuk és Vitalij Szevasztyjanov folytatja munkáját a Szaljut űrállomáson Átadták a zánkai úttörővárost a város népművészetét bemutató kiállítást nyitotta meg. Kiemelte annak fontosságát, hogy a népművészet nagyobb szerepet kapjon közművelődésünk egészében. Rámutatott, hogy a kiállítás három nemzedék művészeti tevékenységének ékes bizonyítéka; érdemes hát a figyelemre. A beszédek elhangzása után a jelenlevők megtekintették az egymáshoz szorosan kapcsolódó két kiállítást. Látható érdeklődéssel ismerkedtek közelebbről is a gazdag történelmi múltra visz- szatekintő Kalocsa érdekességeivel. A legutóbbi három évtized fejlődését bemutató adatokból idézünk néhányat. A két világháború közötti legelmaradottabb vároispnkban jelenleg tizennyolc ipari jellegű munkahelyen folyik a termelés; s évente két és egynegyed milliárd forintnál \ több értékű árut állítanak elő. Jellemző az is, hogy a legutóbbi öt esztendő alatt éppen kétszer annyi lakás épült Kalocsán, mint a Horthy-rendszer negyedszázada alatt! A művelődés nagymérvű átalakulására, fejlődésére mutat, hogy ma már a városban ezernyolcszáz általános iskolás, ezer. nél több középiskolás fiatal készül az életre; s az óvodákban csaknem hétszáz gyerek kap helyet napjainkban. A huszonkét játszótér is a jövő nemzedék kedvéért készült. Az elkövetkezendő napokban előadásokon, találkozókon, és műsoros esteken ismerkedhetnek az érdeklődők Kalocsa város múltjával és jelenével. S bizonyára sokakat érdekel majd a híres kalocsai népi együttes fellépése, amelyre 31-én kerül sor a megyei művelődési központ dísztermében. V. M. • A nemzetközi gyermeknapon ünnepélyesen átadták a balatoni úttörővárost Zánkán. Az ünnepségen részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, ott volt dr. Marólhy László, a Politikai Bizottság tagja, a KISZ KB első titkára, Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint állami és társadalmi életünk sok más képviselője. Az MSZMP és a kormány nevében dr. Polinszky Károly oktatási miniszter mondott avatóbeszédet. Képünkön: Kádár János megtekinti az úttörővárost. (MTI foto: Vigovszki Ferenc felvétele — KS) Mint a TASZSZ-hír- ügynökség hétfőn a szovjet űrközpontból jelentette, a Szaljut—4 jelzésű szovjet tudományos űrállomás hétfőn magyar idő (szerint déli 12 óráig 2388 fordulatot tett meg a Föld körül, ezek közül kilencet a második legénységgel a fedél- zötén. A Szaljut—4 űrállomásból és a Szojuz—18 jelzésű űrhajóból összeszerelt kozmikus rendszer az alábbi paraméterek által megszabott —Mván folytatja a repülést : — a Föld felszínétől mért legnagyobb távolság 356 kilométer; — a Föld felszínétől mért legkisebb távolság 344 kilométer ; — a Föld körüli fordulatok időtartama 91.3 perc; — a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 25,6 fok. Pjotr Klimuk és Vitalij Szevasztyjanov magyar idő szerint 8.30 óráig aludtak az izgalmas munkanap után, amely azzal ért véget, hogy a két űrhajós a Szojuz—18 űrhajóról átszállt a Szaljut—4 űrállomásra. Hétfőn az első rádióösszeköttetés során az űrhajósok közölték, hog- nyugodtan aludtak és jól érzik magukat. A reggeli elfogyasztása után a két kozmonauta hozzáfogott a kije• Pjotr Klimuk parancsnok (jobboldalt) és Vitalij Szevasztyjanov fedélzeti mérnök. lölt program végrehajtásához. Az űrállomáson megkezdték a kicsomagolást. a fedélzeti rendszerek átvizsgálását, a tudományos berendezéseknek a kijelölt kutatások lebonyolítására való előkészítését. A telemetrikus adatok és az űrhajósok jelentése szerint a fedélzeti rendszerek kifo'gástalanul működnek. Klimuk és Szevasztyjanov egészségi állapota jó. A legénység folytatja a munkát a Szaljut—4 űrállomáson. (TASZSZ) Változások Bács-Kiskun megye közlekedésében 3. oldal Gazdálkodás *és jogvédelem i. oldal Ahol a vesszőből kosár lesz 4. oldal Mit tanulnak az énekes iskolában? 5. oldal Sport 6—7. oldal A hét végén emelkedett a balesetek száma 8. oldal A mostani politizáló eszmecserék kölcsönösen tanulságosak és hasznosak. A választó- polgár, aki majd szavazatát adja a iiálasztás napján, joggal érzi úgy, hogy fontos ember, s nem csupán akkor az, ha „voksolni” kell. A véleménye számít most és a jövőben is, mert ezekből az állásfoglalásokból tevődik ösz- sze mindaz, amit a jelölt majd képviselni fog a parlamentben, a választók érdekeinek megfelelően. Erre tettek Ígértet a jelöltek valameny- nyien a jelölés napján, s a mostani gyűléseken, találkozókon még pontosabb megfogalmazást nyer mindaz, amit várnak és elvárnak tőlük. Hasznosak tehát a véleménycserék mindenféle szempontból, de legfőképpen talán mégis azért, mert egy egész népet tanítanak tovább, s tesznek méginkább jártassá, érettebbé és alkalmassá a . demokratizmus gyakorlására. A jogok és kötelességek nagy iskolája ez, amikor a szocialista társadalomban élő egyénnek nemcsak kollektíván, de személyesen is döntenie, nyilatkoznia kell. Ehhez nyújtanak segítséget — a jogokat és kötelességeket is felmérő, és mérlegre tevő — tanácskozások, találkozók, beszélgetések, melyek napjainkban zajlanak, s melyek jó megszervezése valamennyiünk érdeke. T. P. Hétfőn ülést tartott az Országos Választási Elnökség. A választási törvény értelmében megvizsgálta az országgyűlési képvi. selőjelöltek névsorát, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége nyújtott be, s megállapította: valamennyi jelölt megfelel a törvényes követelményeknek. A 352 országgyűlési választókerületben a jelölőgyűléseken 386 jelöltet ' állítottak. a kettős jelölések száma 34. A 872 jelöilőgyűlésen 330 ezer választójogosult jelent meg. a résztvevők majdnem lele nő, s körülbelül egyharmada fiatal volt. a nagy érdeklődésre jellemző: sokan szólaltak lel — elsősorban a jelöltek személyével foglalkozva —, a hozzászólások többsége azonban közérdeklődésre számottartó javaslatokat, észrevételeket is tartalmazott. Az Országos Választási Elnökség az országgyűlési képviselőjelöltek nevét és foglalkozását a sajtó .útján teszi közzé június 5-én. Az illetékes választási elnökségek július 5-én falragaszokon hozzák a választók tudomására a képviselőjelöltek nevét. * Fehér Péter, az MTI hírmagyarázója írja: Lezárult a választások előkészítésének legmozgalmasabb időszaka: országszerte befejeződtek a képviselői, s — ahol az időszaki választásra kerül sor — — a tanácstagi jelölőgyűlések. A 872 képviselői jelölőgyüUjs tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a választások előkészítésé-’ ben .széles társadalmi megmozdulás bontakozott ki, a jelölőgyűlések az egész társadalmat átfogó, cselekvésre, aktív rész- vételr í ösztönző belpolitikai esemény: orozattá váltak. A gyűléseken részt vevők száma elérte a 330 ezret, s a négy esztendővel ezelőttinél jóval többen kértek és kaptak szót. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egy-egy gyűlés hallgatóinak, résztvevőinek száma kis híján elérte a 400-at, s olyan választókerület is akadt, ahol a leendő képviselő 8—10 alkalommal is találkozott jelölőivel. A gyűlések jó összejövetelei voltak az alkotó eszmecserének, a városok és lalvak népe nagy felelősségérzettel gyakorolta jelölési jogát. A jelölőgyűlések tartalmas, fontos politikai fórumok. Élénk a lakosság politikai érdeklődése, s aligha tévedünk, ha a magyarázatot elsősorban a párt XI. kongresszusának határozataiban keressük. , A 352 országgyűlési választó- kerületben június 15-én 386 je. lölt indulhat majd „harcba” a szavazatokért — 34 választókerületben két jelölt neve szerepel a szavazólapon. Valamennyien a Hazafias Népfront jelöltjei, nagyon sokan más társadalmi szervek, üzemi, vállalati, termelőszövetkezeti kollektívák bizalmából. A jelöltek között a munkások, a dolgozó parasztok és az értelmiségiek csakúgy megtalálhatók, mint a társadalom más rétegeinek képviselői. Ami a választásokkal kapcsolatos eseményeket illeti május 31—június 3-a között a tanácsok hivatali helyiségeiben ismét közszemlére teszik a választók névjegyzékeit, s a kiegészítő pótnév. jegyzékeket, A listák korrigálása egyébként — részben a helyi tanácsok végrehajtó bizottságainak, részben az illetékes járásbíróságok közreműködésével — megtörtént, június 15-én több mint 7 millió állampolgár járulhat majd uz urnák ele. A helyi választási elnökségek június 4-én megalakítják a szavazatszedő bizottságokat — több mint 12 ezer szavazókor és helyiség várja majd a választópolgárokat, s ugyanennyi szavazatszedő bizottság alakul. Ezekben a választási szervekben több, mint 60 ezren munkálkodnak majd a választások sikeréért, olyanok, akik feddhetetlen magatartásukkal, közéleti tevékenységükkel kiérdemelték a bizalmat. A szavazókörök sorszámát és területi beosztását a szavazóhelyiségek pontos megjelölését, a választás napját, a szavazás kezdetének és befejezésének időpontját június 5-én, a helyi választási elnökségek hirdetményben teszik közzé. A szava/.ókö- rök határát gondos mérlegelés alapján vonták ' meg: ggy-egy szavazóhelyiségre 600—700 választó jut. Nagygyűlés Ajkán Veszprém megye n. számú választókerületének lakosai hétfőn a VIDEOTON ajkai gyáregységének új üzemcsarnokában tartották meg választási nagygyűlésüket. Részt vett a nagygyűlésen Pul- lai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Pap János, az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára és Nagy Gyevi Béla. a Hazafias Népfront Veszprém megyei Bizottságának titkára. Dr. Adám István, az ajkai városi tanács elnöke köszöntötte a megjelent mintegy kétezer bányászt. kohászt, timföld- és üveggyári munkást, valamint erőművi dolgozót, majd Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Ajka város országgyűlési képviselő-jelöltje mondott beszédet. (MTI) Az országgyűlési képviselő-választást megelőzően megyénkben is számos helyen került sor kisebb gyűlésre, úgynevezett rétegtalálkozóra, csoportos beszélgetésre. Tegnap délután Kiskunfélegyházán, az Április 4. Művek Vegyipari Gépgyárában gyűlt össze kötetlen eszmecserére az üzemi dolgozók egyik csoportja. Részt vett a találkozón Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, Sztanojev András, a kiskunfélegyházi városi pártbizottság első titkára, Bujdosó Imre, a megyei párt vb tagja, a gépgyár csoportvezető lakatosa, Szécsényi István, a népfront városi titkára. A megjelenteket Füredi Imre, az üzemi pártbizottság titkára üdvözölte, majd bemutatta Kiskunfélegyháza város két képviselőjelöltjét: Besze Lászlóné tanárt és dr. Klazsik Györgyné iskolaorvost, akik június 15-én együtt indulnak a választópolgárok szavazataiért. A beszélgetést megelőzően Terbe Dezső szólott röviden az év jelentős belpolitikai eseményeiről, az elmúlt időszak gazdasági és társadalmi előrehaladásáról, sikereiről és gondjairól, valamint a közeljövő feladatairól. Hangsúlyozta, hogy összefogással, fegyelmezett, jó munkával érhetünk el újabb eredményeket, s a képviselők is csalás a választópolgárok támogatásával végezhetnek a várakozásnak megfelelő munkát. Ezután az üzem dolgozói fejtették ki véleményüket. Sok olyafi kérés és javaslat hangzott el, amely a megválasztott képviselőnek is támpontul szolgálhat az elkövetkező öt évre munkájához. A városfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekre Sztanojev András válaszolt, ismertette a további terveket és elgondolásokat. A hasznos eszmecsere végén Terbe elv. társ összegezte az elhangzottakat. Találkozás a választókkal