Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
2 • PETŐFI NEPE «* 1975. május 24. Tovább az enyhülés útján Gromiko és Kissinger bécsi találkozóját követően a sa>vjet közvélemény megelégedéssel vette tudomásul: a tárgyalásokon mindkét fél egyöntetű nézeteket vallott abban az elvi fontosságú kérdésben. amely szerint a feleknek továbbra is azon kell munkálkodniuk. hogv a két ország népei és a világbéke érdekében tovább javuljanak bővüljenek és fejlődjenek a szovjet—amerikai kapcsolatok. A szovjet főváros ebben a törekvésében figyelembe veszi a világpolitikai fejlődést meghatározó tényezőket és tendenciákat A nemzetközi élet legutóbbi eseményei bizonyítják: számos, józan gondolkodású nyugati politikus a népek javára kedvezően változó világhelyzetben helyesen tette amikor az ésszerű és reális _tea tárgyalásos — politikának adott zöld utat. Mivel a történelmi változások visszavonhatatlanok, annál inkább visszafordít hatatlanná kell tenni magát az enyhülést. Moszkva tökéletesen egyetért a nyugati világnak, közte az amerikaiaknak azzal a véleményével, amely szerint az indokínai háborús tűzfészek felszámolása megteremtette a feltételeket a nemzetközi légkör további javításához. A Szovjetunió tehát ebből az álláspontból indult ki a Becsben szőnyegre került kérdések — a kétoldalú kapcsolatok a fegyverkezési hajsza további korlátozása, az európai biztonsági értekezlet megtartása, a közel-keleti konfliktus rendezése — értékelésében. Ami a létfontosságú leszerelési tárgykört illeti, amely a többi között összefügg a SALT-tárgyalá- sokkal, a Szovjetunió készségét nyilvánította újabb konkrét megállapodásokra Ez vonatkozik a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokra is. Moszkva véleménye: ha n nyugatiak valóban olyan megegyezésre törekszenek, amely nem csorbítja egyik fél biztonságát sem, akkor az ilyen megállapodásra igenis van lehetőség. A közel-keleti helyzet rendezésétől függ, hogy a térség országai és népei milyen hamar élvezhetik a valóban tartós és igazságos béke áldásait. Képesek-e rá az izraeli vezetők, hogy kizárólag az igazságos béke kritériumához igazodjanak és lemondjanak területi és hódító ambícióikról? És Európa vonatkozásában hathatósan előbbre vihetné az ügyet maga az Egyesült Államok is, tekintettel Izrael és az USA közötti politikai és gazdasági kapcsolatokra. Az európai biztonsági értekezlet igen kiemelkedő helyet foglal el a jelenlegi világpolitikában. Magától értetődő, hogy Bécsben Gromiko és Kissinger értékelte az eddig végzett munkát, tekintettel a küszöbönálló harmadik, a befejező szakaszra De bármily nagy munkát végeztek a genfi bizottságok, a döntő tényező mégis a résztvevők jószándéka. Világos, hogy további erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy eredménnyel fejeződjék be az Európa-értekez- let munkája, mégpedig mielőbb és a legmagasabb szinten, minden érdekelt részvételével. A bécsi párbeszéd jó szelleméből ítélvén feltételezhető: a szovjet és amerikai vezetők moszkvai, washingtoni és vlagyivosztoki csúcstalálkozóin elért eredmények a béke javára válnak, és hozzájárulnak Leonyid Brezsnyev idei, egyesült államokbeli látogatása sikeréhez. (APN) Űj fejezet a szovjet—brit együttműködésben Peter Shore brit kereskedelmi miniszter, aki a szovjet—angol kormányközi állandó bizottság Moszkvában csütörtökön befejeződött negyedik ülésszakán vett részt, a TASZSZ munkatársának elmondta, hogy az ülésszakon rr tapasztalatai szerint — a felek annak a törekvésüknek adtak kifejezést, hogy tovább lépjenek a kölcsönösen előnyös kereskedelmi, gazdasági, tudományos-műszaki együttműködésben. Meggyőződését fejezte ki, hogy az ülésszak előmozdítja a két ország közötti baráti kapcsolatok , szilárdítását. A hosszúlejáratú kompenzációs beruházási terveket említve, a miniszter rámutatott, hogy ezen a területen is további haladás várható. ' Az angol—Szovjet kapcsolatokról szólva általában, a brit miniszter megállapította, hogy Itt új fejezet nyílt, a pangás Időszaka lejárt. (TASZSZ) A kommunisták egységre szólítják fel a portugál haladó erőket (Folytatás az 1. oldalról.) Az akció azonban már korábban kezdődött, március 11-ét követően, majd a Forradalmi Tanács haladó intézkedései után megerősödött és a május 1-i bomlasztó kísérlethez vezetett. ..A PSZP. magatartásával és tevékenységével felrúgta azt a megállapodást. amelyet a PKP-val és más pártokkal kötött, nem tartja magát az MFA-val létrejött megállapodáshoz. Ezzel megkérdőjelezi a fennálló hatalmi rendszert és mindenekelőtt a koalíciós kormányt. A PSZP vezetőségére éppen ezért hatalmas felelősség hárul ennek az irányvonalnak és tevékenységnek a következményeiért” — állapítja meg a nyilatkozat. ..A szocialista oárt tevékenysége nvomán külföldön rágalmazá- si kampányt indítottak á fiatal portugál demokrácia ellen és ebben a nemzetközi reakciós és a legagresszívabb imperialista körök különböző ürügyeket és tendenciózus érveket használnak fel” — hangsúlyozza a nyilatkozat. „A PKP fáradhatatlanul küzd a nép egységéért, a demokratikus erők együttműködéséért, a koalíciós kormányért és az MFA-hoz fűződő testvéri szövetségért — szögezi le a politikai bizottság. A párt a szocialisták kommunistaellenes megnyilvánulásai ellenére szükségesnek tartja, hogy a két párt megvitassa a kapcsolatok kérdését és az együttműködés lehetőségeit”. A nyilatkozat azonban rámutat, hogy a „szocialisták állásfoglalásai és tevékenysége elvezethetnek a koalíciós kormány, valamint az egész jelenlegi hatalmi rendszer lehetetlenné válásához. Ha a PSZP tevékenységével lerombolja a koalíciós rendszert, akkor már nem lesz alaDia az alkotmánvozó nemzetgyűlés létének, hiszen ezt a pártoknak a fegyveres erők mozgalmával kötött megállapodása alapján választották meg.” A PKP a nyilatkozat végén éberségre szólítja a portugál népet, egységre hívja fel a munkásosztályt, a néptömegeket és minden haladó erőt. és végezetül felszólítja az ország népét arra, hogy a portugál forradalom védelme érdekében erősítse a nép szövetségét a fegyeres erők mozgalmával. ÍADN. MTI! Az MFA Legfelsőbb Forradalmi Tanácsa pénteken hajnalban véget ért ülése után szintén nyilatkozatban szólította fel a portugál népet és a politikai pártokat a nemzeti egység megvalósítására. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az ország újjáépítése, valamint a már megkezdett termelési csata olyan alapvető célkitűzés, amelynek érdekében minden kisebb jelentőségű vitát vagy küzdelmet félre kell tenni. A Forradalmi Tanács helyteleníti és elítéli a Republica dolgozói és vezetősége között kialakult viták felfújását, és sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy ezit a kérdést „bel- és külföldön arra használták fel, hogy támadást intézzenek az ország tekintélye ellen, és az incidens jelen- tőségéfiez képest aránytalanul nagy ügyet csináltak a vitából.” A Forradalmi Tanács helyteleníti azt is, hogy egyesek propaganda célból „demagóg módon a diktatúra képét idézték fel”. Bár a Legfelsőbb Forradalmi Tanács nyilatkozata név szerint nem említette a szocialista pártot, a figyelmeztetés egyértelmű, en a szocialistáknak szól. Mario Soares, a PSZP főtitkára éppen a csütörtök esti tüntetésen jelentette ki, hogy a szocialisták azért indítottak kampányt, hogy „megmentsék az országot a diktatúrától”. Meló Antunes Hágában tárgyalt Meló Antunes portugál külügyminiszter csütörtökön holland kollégájával, Max van der Stoel külügyminiszterrel tárgyalt Hágában. A megbeszélések befejeztével a két politikus sajtóértekezletet tartott. Meló Antunes a portugáliai helyzetről szólva kijelentette: nem hiszi, hogy a nézet- eltérések nyomán polgárháború robbanhat ki az országban. A pártok eltérő nézetei teljesen érthetők ott, ahol ilyen hosszú ideig nélkülözni kellett a valódi demokráciát — mondotta a portugál diplomácia vezetője. Max van der Stoel kijelentette, hogy a Közös Piachoz fűződő kapcsolatokról előterjesztett portugál javaslatok „beható tanulmányozást” és intenzív konzultációkat igényelnek a közösségben. (AFP, Reuter, UPI) Több száz indokínai menekült kéri hazatelepitését Dean Brown nagykövet az amerikaiak által Dél-Vietnam- ból elhurcolt vietnami állampolgárok egyesült államokbeli letelepítésére kidolgozott program vezetője csütörtökön a képviselőház jogügyi albizottságában beismerte, hogy több száz indokínai „menekült” kérte hazatelepítését. Tájékoztatójából kitűnt, hogy zömükben olyan vietnami állampolgárokról van szó, akik csak a harci cselekmények elől menekültek el csónakokon a nyílt tengerre, de hazájukat tulajdonképpen nem akarták elhagyni. A saigoni Felszabadulás Rádió csütörtökön megerősítette, hogy Hoa Vang körzetében, a Da Nang-i egykori amerikai támasz, pont közelében rendep kerékvágásába. A megdöntött' Thieu-rezsim 14 ezer katonája kapott írásbeli engedélyt arra, hogy visszatérjen szülőfalujába — fűzte hozzá a rádió. Bejrút Kairóval konzultál Csütörtökön éjjel viszonylagos nyugalom uralkodott Bejrútban és környékén, pénteken délelőtt azonban ismét fegyveres harc robbant ki a szélsőjobboldali fa- langisták és palesztin gerillacsoportok között. A rövid megszakításokkal negyedik napja tartó ellenségeskedések végleges beszüntetését célzó tárgyalások egész nap folytatódtak a libanoni és palesztin politikai és vallási vezetők között — egyelőre sikertelenül. Az eredetileg egyetlen bejrúti külvárosra korlátozódott lövöldözés pénteken más körzetekre is kiterjedt. A falangisták tüzet nyitottak palesztin vöröskeresztes mentőautókra is, amelyek a korábbi összecsapások sebesültjeit szállították kórházba — jelentette a WAFA palesztin hírügynökség Az A1 Ahram szerint Szadat egyiptomi elnök szoros figyelemmel kíséri a libanoni eseményeket és egész csütörtökön „fontos tárgyalások” folytak Kairó és Bej rút között a tűzszünet és az átfogó rendezés érdekében. (Reuter, AFP, UPI) AZ SZ VSZ FELHl VÁS A Szolidaritás Koreával Az imperializmus által kirobbantott koreai háború kezdetének közelgő 25. évfordulója alkalmából a Szakszervezeti Világszövetség felhívással fordult a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez, hogy a június 25-től július 27- ig terjedő időszakot nyilvánítsák a koreai néppel való szolidaritás hónapjává. i Az SZVSZ elítéli az Egyesült Államokat, mert megszállva tartja Dél.Koreát. elítéli továbbá azt a kegyetlen megtorló hadjáratot, amelyet a Pák Csöng Hi-klikk folytat az országban. A Szakszervezeti Világszövetség felhívásában követeli minden külföldi csapat kivonását Dél- Koreából, s Korea külföldi beavatkozás nélkül való békés egyesítését. (MTI) O* Szihanuk a Mayaguez-incidensről Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai államfő Bumedien algériai elnökhöz intézett üzenetében ismertette a Mayaguez-in- cidens hátterét. Elmondotta, hogy az amerikai CIA előzőleg . thaiföldi, kambodzsai és tajvani ügynököket küldött fegyverekkel, lőszerrel és rádiókkal felszerelve a Koh Tang-szfgetre. A kambodzsai népi erők letartóztatták a halászoknak álcázott felforgatókat, akik bevallották, hogy szabotázscselekményeket akartak elkövetni Kambodzsában, s akadályozni akarták az ország újjáépítését. Ilyen körülmények között, amikor a Mayaguez Koh Tang- sziget felé haladt, mindén más ország védelmi erői elfogták volna a hajót — írta üzenetében Norodom Szihanuk. (Reuter) Atlanti meglepetések Mint várható volt, a NATO- hadügyminiszterek brüsszeli értekezlete kirukkolt a meglepetéssel. Igaz ugyan, hogy a résztvevőket ez csöppet sem érintette kellemesen. A holland lapok pénteken nagy terjedelemben foglalkoztak egy állítólagos amerikai javaslattal, mely szerint a katonai szervezetnek radarállomást kellene létesítenie Dél-Af- rikában a tengeri útvonalak figyelésére. A lapok szerint ez a terv heves vitát váltott ki a hadügyminiszterek között a holland Vredeling pedig egyenesen kijelentette — állítólag —, hogy amennyiben a NATO bármiféle kapcsolatot létesít a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel, a holland kormány haladéktalanul felülvizsgálja NATO-tagságát, és adott esetben távozik a szövetségből. Hogy pontosan mi történt az értekezleten, s hogy ki milyen javaslatot tett, nehéz lenne kideríteni. Luns NATO-főtitkár mindenesetre sietett külön nyilatkozatban cáfolni, hogy az említett javaslatról szó esett volna. A főtitkár szerint a sajtójelentések nem felelnek meg a valóságnak. A NATO szóvivője azonban nem cáfolta, hogy egy ilyen kérdés egyáltalán felmerült-e a tanácskozáson. S most lehet találgatni. Ha úgy vesszük akár javasolhatta is az Egyesült Államok a radarállomás telepítését. A jelenlegi helyzetben mikor Európában több pozíciója meggyengült, amikor indokínai jelenléte mind kisebb, nemigen van alkalma válogatni Amerikának. S mi sem egyszerűbb, mint élni egy ilyen javaslattal. Mi történhet? Legfeljebb ellenzik, s akkor le lehet tagadni. Mint sok mást. Egyébként az is biztos, hogy mostanáig csak Luns cáfolt Vredeling viszont egyáltalán nem. De ha mégsem hangzott el a javaslat, akkor mi lehet az oka a sajtóvisszhangnak? Talán az, hogy Hollandia keresi a szövetségből való kiugrás lehetőségét, és erre ürügyeket gyárt? Ki tudja. Elhangzott azonban egy másik amerikai javaslat is — és ezt már senki sem cáfolta: a NATO hozzon létre állandó együttműködést Spanyolországgal. Bár a kapcsolat létesítését több ország kifogásolta, zömmel úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a spanyol- országi támaszpontok valóban nagy fontosságúak a NATO katonai rendszerűben. Nos ha így van, akkor meg kell magyarázni a bizonyítványt. Hogyan lehetséges, hogy a nyugati demokráciának eddig nemkívánatos fasiszta Franco-rezsim egyszerre elfogadhatóvá vált? A magyarázat pedig eképpen szól: a Franco-rendszer az utóbbi időben „lépéseket tett demokratikus jellegű változások megvalósítására”. A dolog meglepő. Mert arról ugyan tudunk, hogy a spanyol társadalomban az utétebi időben hatalmas erjedés indult meg, erősödik az összefogás a fasiszta rezsimmel szemben — de hogy az lépéseket tett volna? Sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy ezek a változások inkább NATO-ék terveiben szerepének, akik mindenképpen szeretnék ellensúlyozni a Görögországban elvesztett támaszpontokat és bebiztosítani a kérdéses portugál jelenlétet. Mert már korábban is fel-felbukkant az elképzelés: megszelídíteni, kiken - ni-kifesteni a spanyol rezsimet, létrehozni valamiféle polgári demokratikus államot az Ibériai félszigeten, amely ilyen állapotban konzerválva esetleg tartósnak bizonyulna. Ehhez már csak annyit, hogy több NATO-tagál- lam hadügyminisztere kétségbevonta a madridi „demokratizálódásról” szóló állításokat. Lakatos Attila HÍREK • HÍREK ko b FÉKCSIKORGAS A* Újpesti Gépelemgyár elhanyagolt, piszkos előterét nézegetve (nem hallottak a világos Kecskemét mozgalomról?) sétáltam csütörtökön délben 1,^ a Lenin tér leié. Elfordítottam a fejem, hogy ne Is lássam az odahajigált sze- metet, amikor egy gépkocsi húzott el mellettem. Húzott? Süvített rakéta— ként. Legalább nyolcvanassal. A vasúti átjárónál se vette le a gázt. Arra gondoltam, hogy előbb-utóbb oui bajt csinál ez a vezető. Végére sem értem a következtetésnek, amikor iJ Ijesztő fékcsikorgás riasztott. A sebesen haladó gépkocsi már nem tudta'4 ’ kikerülni az út szélén haladó kerékpárost: a fékezéssel egyidejűleg balra'lT rántotta a kormányt és egy kis utcában cövekelt le. ,j,? , ,AjLIL.^rr14"es FIAT tul»Jdon°sát most kegyeibe fogadta a szerencse. (A.crt kis Zs. Attila szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta.) Ml történik ha . szembe Jön egy Jármű, vagy a túloldali gyalogjárón emberek tartóz’kod- nak? így csak az eset tanúinak felhá borodott megjegyzéseit volt kénytelen *b - hallgatni. Volt aki azt mondta: „Aki ilyen felelőtlenül vezet, „em való köz- <*-s útra.” ■ ű Alt ^?í.yeLez “ T* t“ULs4* “4m42é* szolgáljon másoknak okulásul. A..., közlekedéssel foglalkozó kollégám százszor is leírta: a kocsiút nem versenv- pálya. Százegyedszer megismétlem. H. N • X NAPTAR 1878. május 24., szombat Névnap: Eszter Napkelte: 3 óra 58 perc. Napnyugta: 19 óra 24 perc. Holdkelte: 18 óra 48 perc. Holdnyugta: 3 óra 13 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: délkeleten is megnövekvő felhőzet, többfelé újabb esővel, főképp a déli és a keleti megyékben zivatarral. A mérsékelt, időnként élénk, főképp a Dunántúlon néhány helyen erős szél az ország délkeleti felén is fokozatosan északira fordul. A nappali felmelegedés délkeleten is gyengül. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet északnyugaton 5—10, délkeleten 10—15. legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13—18 fok között» délkeleten még 20 fok körül. (MTD A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 22-én a középhőmérséklet 16,1, (az 50 éves átlag 17.6). a legmagasabb hőmérséklet 25,2 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 7. Csapadék 23.8 milliméter hullott. Május 23-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16.1. a délben egy órakor mért hőmérséklet 13,1 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Május 24. este 7 úra: külvárosi ballada Berky-bérlet. Szekszárd. este 7 óra: BOLDOGTALAN HOLD MOZIMŰSOR 1975. május 24. : KECSKEMET VÁROSI fél 4 órakor KALEIDOSZKÓP Színes angol—amerikai bűnügyi film háromnegyed 6 és 8 órakor SZERTARTÁS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes japán film KECSKEMÉT ARPÄD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor JUTALOMUTAZ A S Színes magyar film MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor HÁROM CIMBORA Színes csehszlovák, rajz- és ■ rr/aselilm-összeállitás STÜDIÖMOZI 8 órakor A RAJZFILMEK VILÁGA Felnőttek részére LOTTÓ íb* ttfű A Sportfogadási és Lottó Igaz-. ,»5 gatóság közlése szerint az Ugo- dón megtartott 21. heti lottósor-^4 soláson a következő számokat* húzták ki: 6, 34, 36, 67, 89 S »4 — A Bács-Kiskun megyei Mű- is-, velődési Központ vasárnapi meg- m lepetése a gyerekeknek: 9 órakor .í a Ciróka bábegyüttes meseműso- ra, majd 10-kor a Játék versek- Hl kel című foglalkozás kezdődik, ja melynek vendége Horgas Béla Jó- 1»! zsef Attila-díjas költő lesz. ” * i — BOZSÖ JÁNOS alkotásai• a ból nyílik kiállítás vasárnap dél- at előtt Csikérián, a művelődési ház- «J» ban. A Bács-Kiskun megyei Mű- al velődési Központban bemutatott ót olajfestményekből 25-tel ismer- >-t kedheínek két héten át a köz-.»« ség lakói. Szerdán 18 órakor ’A. egyébként művész—közönség ta- «■% lálkozóra is sor kerül. — A fúvószenekarok megyei ta- Á lálkozója vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a kiskunhalasi Fák- ry lya Filmszínházban. A résztvevő jg nat együttes: a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ Ifjú Gárda fúvószenekara, a lajosmi- zsei, a kisszállást a, mélykúti és •.' * a kiskunhalasi úttörők, valamint :>!V a kerekegyházi fiatalok. * í -m oA coA .sb ti dűl Őt oi )•! V)» ■im ■sZ it a. ö* ■yt A sa át — A gyermeknapi ünnepségek több helyütt megkezdődtek. (Ti- szakécskén például a Kincskereső című, általános iskolásoknak készülő folyóirat ankétjára került sor, amit könyvtombola egészített ki. Madarason vasárnap aszfalt-* rajzversenyen vesznek részt a tanulók, a közeli erdős részen pedig táborozást és természetjáró túrát készítenek elő a KISZ-esek. — VETÉLKEDŐ A RÁDIÓBAN. Bács-Kiskun megyéből négy fiatal jutott be a Magyar Rádió Játékmester kerestetik pályázatának elődöntőjébe. Péntek délután a megyei művelődési központban Padisák Mihály vezetésével Király Zoltán, Szabóné Mikus Edit és Juhász Ilona kecskeméti, ma a csávolyi művelődési házban Mészáros István bajai ifjúsági klubvezető szereplését vették, illetve veszik hangszalagra. 4» ab ■it At K in 9 >tt FELNŐTT DOLGOZÓK RÉSZÉRE csőhálózat-szerelő (VÍZ-GÁZ, KÖZPONTI FŰTÉS) tanfolyam indul Jelentkezhetnek: betanított vagy segédmunkások 20—45 éves életkorig. 8 általános iskolai végzettség kötelező. A tanfolyam elvégzése után a hallgatók szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Tanfolyam helye: Kecskemét. Időtartama: 10 hónap. Kezdete: 1975. június 16. A tanfolyamra jelentkezők a tanfolyam elvégzési után 1 évig kötelesek a vállalatnál dolgozni. A tanfolyam ideje alatt teljesítménybérezéssel jó kereseti lehetőséget, munkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk, utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. 1175 yj m ni Sí. 4 si.éi i m •d iit 'it ta iq i > r tei 198 í 91 bA ns fit ■88 iÖJ rm lat Í3& WJ te* .1