Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-16 / 113. szám
1975. május 16. • PETŐFI NÉPE • 5 Művészet és közönség Mióta művészetei produkál az ember, az volt a célja, hogy másokhoz szóljon általa. A többiekhez: a közönséghez. A két fogalom tehát elválaszthatatlan egység — ezt, úgy gondolom, felesleges bizonyítani. Lényegesebb annak vizsgálata, hogy ma és nálunk mit kell — mit lehet — tenni, hogy a művészet és a közönség kapcsolata erősödjék. Imponáló statisztikai adatok szólnak arról, hogy a legutóbbi esztendőkben mennyivel növekedett a könyvvásárlók és a könyvtári tagok, a koncertlátogatók, a\ kiállításók látogatóinak száma. Dehát adatok nélkül is tudjuk, hogy éz így van, ha figyelmesen körülpillantunk a környezetűnkben, valamennyien tar pasztalhatjuk. Mégsem mondhat, juk el, hogy a társadalom számára hasznos művészet és a közönség kapcsolata kielégítő, hogy a művek sima úton jutnak el azokhoz, akikhez szólnák. Folyamat ez —,• s bármely oldalról közelítjük meg, erre mindig gondolnunk kell. Hogy csak a legegyszerűbb példát említsük: a televíziós adaptációk sorsát. Gondolhatunk A fekete város-ra, a Forsyte Saga- ra. vagy akár a Pelelet-re, amely napjainkban milliók élménye. Megszületésekor szűkebb körben hatott mindegyik, s csak lassan- lassan jutott éi odáig, hogy a legszélesebb fórum elé került. Nem mintha egy klasszikus mű számára a képernyő volna a karrier- csúcs; erről szó sincs. Éppen ezért került oda, mert könyvként, vagyis eredeti formájában kiállta az idők próbáját. A televízió, amely hatalmas erejű fórum, tevékenységével ízlést emelhet, gondolkodást befolyásolhat. Véletlen-e, hogy a televízió elterjedésével egybeesik a művelődési, tanulási kedv növekedése? Nyilván nem véletlen: a világgal nagyobb felületen találkozik a néző—, s nagyobb felületen az ismeretlennel, miáltal rádöbben ismereteinek korlátáira, ha jól gondolkodik —, s felébred benne a természetes ambíció: jobban megismerni, jobban megérteni embert, környezetet, társadalmat, múltat és jelent Mű és közönség kapcsolata ez is — mit sem jelent, hogy a „mű” ebben az értelemben nem mindig művészeti alkotás, hanem egv- egy tudományos vívmány, technikai siker, újdonság stb. A közművelődés irányítóinak e kapcsolat szilárdításán kell munkálkod- niok. S nemcsak a televízió segítségével, természetesen. Művészet és közönség kapcsolatának sok-sok új formáját láthatjuk manapság. Hogy — társadalmunkban — a legősibb formát említsük: író és olvasó találkozók. Mennyit kárhoztatták — kiváltképp a hatvanas évek derekán — ezt a kapcsolatformát, B mégis él. Sőt, napjainkban mintha reneszánsza kezdődne: gyárakba, vállalatokhoz, szövetkezetekbe mind gyakrabban hívnak meg írókat, művészeket, hogy elbeszélgessenek az össze- gyűltekkel, egy-egy könyvről, sikeres műsorról,, színészi alakításról. Ezeket a találkozókat azok szervezik, akiket időszerű —vagy örökérvényű, tehát mindig időszerű — művészeti problémák érdekelnek, a részvételt nem írja elő senki. Sokszor kevesebben — jóval kevesebben — vannak, mint amikor a találkozó még „rendezvény” volt, amelyre „illett” elmenni. De akik ott vannak, azok nem azért ülnek a széksorokban, hogy őket lássák, hanem azért, mert kérdéseik vannak, kérdéseikre választ várnak, érdeklődnek. Ök: a közönség. S így van ez más művészeti ágaknál is. Elsősorban akkor, ha a környezetben olyan közművelődési aktivisták vannak, akik felfigyelnek az embereknek erre az igényére és a lehetőség szerint igyekeznek kedvükre tenni. A közönség és a művészek kapcsolatának erősítésére a művek érdekében van szükség, pontosabban: a művek hatásának érdekében. Minden, amit az emberek egy-egy mű keletkezésének körülményeiről, egykori és mai fogadtatásáról, utóéletéről, kritikai visszhangjáról tudnak, közrejátszik abban, hogy nagyobb érdeklődéssel fogadják. S abban is, hogy eljusson azokhoz, akiknek „több közük van hozzá” Mit jelent ez a kifejezés? Nagyon egyszerű dolgot: nyilvánvaló, hogy a közönség érdeklődés tekintetében is rétegezett; ízlésvilágában, iskolázottságában sem azonos, tehát a művek, művészek ismertetésével mindenkihez fordulni nem lehet. Sokan emlékeznek még, milyen vadhajtásai nőttek egykor az erőszakoskodó műveltségterjesztésnek: előadássorozatokon, előadóesteken ültek olyanok, akiket más dolog jobban érdekelt volna, csak azért, hogy illetékesek „kipipálhassák” a részvételi százalékokat. Erre semmi szükség nincs, mert látszat, öncsalás. Inkább rontja, mint javítja a kapcsolatot. Szóljon egy-egy mű kevesebb emberhez, de azok értsék meg jobban, éljék mélyebben át — ez az igazi hatás. Terjedőben vannak az úgynevezett „kis-körök”. Egy-egy művelődési központban összehívják azokat, akikről biztosan tudják, hogy valamely, a közeljövőben sorra kerülő előadóest, megjelenő könyv, koncert, színházi előadás érdekli őket. Meghívják a produkció valamely részvevőjét, adott esetben az írót, s elbeszélgetnek vele. A beszélgetésen elhangzottak tovább gyűrűznek. Van olyan klub, ahol a filmekről megjelent kritikákat tárgyalják meg rendszeresen. Egyelértőleg, vagy elmarasztalólag — dehát nem ez a dolog lényege, hanem az, hogy foglalkoznak vele, s elemzés során közelebb kerülnek az alkotáshoz. Számos más, új, sarjadozó formát említhetnénk, amely mind segíti a művészet és a közönség kapcsolatának erősödését. Nem véletlen, hogy ez a napirendre került —, mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy milyen szellemi közeg fogadja a műalkotásokat. Amelyeknek nem jár „eleve tisztelet”, kritikátlan elismerés — szó sincs erről —, de az igen, hogy értékeiket, vagy hibáikat tájékozott közönség fogadja. Ezért fontos a kapcsolat erősítése. T. I. KÉPEK IZSÁKRÓL ) Gyerekek a művelődési házban • Szívesen látogatják az izsáki általános Iskolások a nagyközség művelődési házát. A kisebbek és a nagyobbak egyaránt megtalálják az életkoruknak megfelelő szórakozási lehetőségeket A gyerekklub tevékenységét Farkas József irányítja. KODÁLY-SZEMINÁRIUM HAZAI TANÁROKNAK Zenei események előkészületei Kecskeméten Alig fejeződött be a zenei hetek programja, máris újabb rangos események előkészületei kezdődtek meg Kecskeméten. A munkáról nemrég tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága és a tanács művelődésügyi bizottsága. Az idén a Kodály-intézet rendezi meg a nagy komponista és pedagógus nevét viselő szemináriumot augusztus 4-e és 16-a között. A korábbiaktól eltérően ez alkalommal kivétel nélkül hazai énektanárok vesznek részt a továbbképzési tanfolyamon. Az elméleti és gyakorlati foglalkozások körében énekpedagógiai, módszertani és zenetudományi előadások, valamint szolfézs, karvezetési, énekkari és néptánc-órák szerepelnek majd. A program nyilvános hangversenyeket is tartalmaz, amelyeknek a műsorán elsősorban Kodály és Bartók alkotásai, valamint a kortárs magyar szerzők művei csendülnek fel. Ezzel egyidőben, augusztus 5-től 13-ig a II. nemzetközi Kodály-szimpoziumot rendezi meg a Kulturális Kapcsolatok Intézete a hírős városban. A népzenei találkozót immár hatodik alkalommal készíti elő a városi tanács művelődési osztálya. Az idén is az a cél, hogy minél szélesebb körűen mutassák be a még élő, eredeti népdalokat, Emellett főleg az Alföld, illetve a Kiskunság népzenéjének kutatásáról esik szó. A szeptember elejére szóló prpgramból kiderül, hogy az eseményt az ifjúság zenei nevelésében is kamatoztatják. Népszerűsítik a daltanítás gyakorlati módszereit, népi előadóművészek lépnek fel az érdeklődők, a pedagógusok, énekés zenetanárok, valamint a népművelők előtt. Az előadások és bemutatók rendhagyó iskolai népzene-órákkal társulnak. A megyei művelődési központon kívül az üzemek és iskolák ugyancsak otthont adnak a találkozónak, amelyet különféle néprajzi kiállítások kísérnek. A tervek kialakultak, a sikeres végrehajtáshoz a különböző kulturális intézmények vezetői is felajánlották segítségüket. H. F. • Ki a legügyesebb? • Játszani is csak komolyan érdemes. ÚTTÖRŐÉLET Ügy érezzük valamennyiőtök előtt világos, hogy a mozgalmi munka és a tanulás szorosan ösz- szefügg, szervesen kiegészíti egymást. összefügg, mert a mozgalom minden akciója, expedíció» feladata, országjárása — esetenként áttételesen — az iskolai tananyaghoz kapcsolódik, illetve túlmutat azon. Ennek az elvnek gyakorlati megvalósítását szorgalmazzák valamennyi csapatnál. Kiemelkedően jó eredményekkel találkoztunk az elmúlt időszakban a lajosmi- zseieknél. A sok szellemes ötlet közül csak kettőt emelünk ki és őszintén reméljük, hogy a megyében akad olyan csapat, ahol a lehetőségeket megteremtik és hasonló munkába fognak Tart Endre, a csapat vezetője néhány évvel ezelőtt került az iskolához. Szeptemberben kirándulást szervezett a felsőtagozatosoknak, a ménteleki erdőbe. Egyik vízgazdálkodási intézményünk ebben az erdőben meteorológiai megfigyelő házikót tart .fi fenn, hogy kutatómunkájukhoz felhasználhassák az itt mért adatokat. A csapatvezető — aki szak- dolgozatát is az időjárási elemek kapcsolatáról írta, ekkor határozta el, hasonló megfigyeléseket végeznek majd ők is az iskolában. A többi már „egyszerű” volt. A lomtárból egy hajdan használt házikót a földrajz szakkör tagjaival rendbehoztak, fehérre festettek. Beszerezték a műszereket, megszervezték az észlelő-szolgálatot. 1973 óta — megszakítás nélkül a pajtások — naponta három alkalommal — mérik a léghőmérsékletet, az előző napi maximumot, és minimumot, a lehullott csapadék mennyiségét, a talajhőmérsékletet, a páratartalmat és a légnyomást. A felhőzöttséget is jegyzik — természetesen ezt nem műszerrel, hanem 0—8-ig terjedő számmal jelölik meg. Az adatokat vaskos észlelő füzetbe gyűjtik össze. Jelenleg nyolc úttörő — naponta váltja egymást — végzi a rábízott megtisztelő feladatot. Dicséretükre legyen, hogy soha egyikük sem feledkezett meg a munkáról a téli vagy a nyári szünetben sem. Még nincs kialakult tervük az összegyűjtött adatok feldolgozására. Jól tudják azonban, hogy hasznos munkát végeznek, hiszen a közeli termelőszövetkezetből már érdeklődtek talajhőmérsékleti adatok feldolgozásának lehetősége, illetve folyamatos ismertetése iránt. Az elmúlt napokban tartották meg — immár másodízben — La- josmizsén, Barátunk a könyv — címmel a járási könyvvetélkedőt. Hat csapatból hat úttörő és hat kisdobos vett részt ezen. Az előzetesen megkapott könyv- jegyzék alapján valamennyien elolvasták a kijelölt köteteket. A tartalmat, az eszméi mondanivalót tehát jól ismerték. így köny- nyen töltötték ki a könyvtolóti beszéltek a cselekményről, felismertek apró epizódokat. A „küzdelem” valóban nagy volt, mégis valamennyien szellemi élményekben gazdagabban tértek visz- sza iskolájukba. Az úttörők közül a nyárlőrinci, illetve kerekegyházi versenyző jeleskedett, a kisdobosok vetélkedőjéből a lajosmizsei és a kerekdombi csapat tagja bizonyult a legtöbbet tudónak. Csapatversenyben a nyárlőrinciek és a la- josmizseiek végeztek a legjobban. Könyvutalványt, könyvet kaptak szereplésükért. Selmeci Katalin (136.) — Mit ne akarjak? — -ikérdem csendesen. Nem felel. Két tenyere közé fogja az arcom: — Volna szíved itthagyni? Miért nem akarod megérteni? Ha meg kell halni... — Nem biztos, hogy meghalunk ... Még találkozhatunk... — Hát akkor! — csillan fel a könnyekl mögül szép szeme. — Ha nem biztos... Ha két ember szereti egymást, azoknak «gyütt kell megtenniük mindent! —t Értsd meg... — Nem akarok megérteni semmit ... Én... Nem igaz, hogy nem szeretsz eléggé! Hagynál itt engem, hogy őrüljek bele a bizonytalanságba? Vagy abba. hogy... — Miért teszed nehézzé... — önző vagy! — bukik a mellemre. — Csak magaddal törődsz ! — Olga... kedves... Hidd el, most először végre nem magammal törődök... __— Igenis, csak magaddal törődsz! Aki elmegy annak köny- nyű. De aki itt marad! Csak ül, bámul bele a semmibe, mint egy eszelős... Erre akarsz ítélni! Éz a te gyávaságod!... így szeretni nem nehéz... — Kitör belőle a zokogás: — Bocsáss meg! Bocsáss meg! Nem akarlak bántani. Nem teheted... Teljesen kimerültem ebben az idegtépő vitában. Fáradtan sóhajtok: — Jól van, kedves... velünk jössz... Elernyed a karomban. Egy pillanat alatt megbánta minden sértő szavát, úgy simul hozzám. — Látod ... mégis megértettél... — súgja seppegve. Kiegyenesedik. Rám mosolyog. Gyerek, örül, hogy visszakapta a játékát. Csak egy ígéret kellett neki... hogy velünk jöhet. — Én most átmegyek Zuárd atyához — mondom. — Egyet- mást el kell még intéznem vele. — Jó... — bólint boldogan. — Addig összekészülök... Godefried urat is Zuárd szobájában találom. Jó, hogy itt van. Vele is szól akarok érteni. Először is hozzá fordulok. — Mi elmegyünk. Megkíséreljük, hogy kitörjünk... Megkönnyebbülten, de fölényesen bólint: — Végre... megjött az eszük __ L egszívesebben fejéhez vágnám a hamutartót. De most nem tehetem. Meg akarom nyerni a jóindulatát. — Figyeljenek ide, kérem. Amint mi kiléptünk a kapun, tűzzenek ki valami fehér vásznat, ahogy megbeszéltem azzal a nyilassal. Megtörténhet... — nézek Zuárd atyára, aztán meggondolom magam: Olgáról inkább négyszemközt beszélek vele. Még Godefried úrhoz van néhány szavam: — ön kérem, jól hallott mindent, amit én annak nyilas parlamenternek mondtam? — Igen. — Ismételje el! Zavartan engedelmeskedik: — Önök megszállták a kolostort, .kényszerítettek bennünket, hogy engedelmeskedjünk, lélek a kapun se ki, se be... — Pontosan. — Bólintok. — Ha ki fogják hallgatni önöket, ehhez tartsák magukat. Ha egyetlen szóval is eltér attól, amit én mondtam, felelősségre vonják, mint a cinkosunkat. Megértette? Ezt már megmagyaráztam Olgának is... — Micsoda? — bámul rám. — Hát a lány nem magukhoz tartozik? Ügy csinálok, mintha elképednék: — Honnan vesz ilyesmit? A lányt csak szívességből vettük fel az autónkra, ö a gyermekek mellé jött... Zuárd atya feltalálja magát: — Nem említettem én ezt neked? — kérdi Godefried úrtóf. — Elfelejthetted ... — Nem is ez a lényeg... — legyintek. — Az a fontos, hogy ahhoz tartsák magukat, amit mondtam. Érthető? — Feltétlenül — bólogat szorgalmasan Godefried úr. — Köszönöm, hogy figyelmeztetett. Igazán nem vártam volna öntől ennyi kedvességet... főhadnagy úr... Mosolyt kényszerűek a képemre: — Legalább ez egyszer kellemesen csalódott bennem. — Felállók, s ezzel őt is kényszerítem, hogy álljon fel. Kezet nyújtok neki: — Minden jót kívánok, szentatyám... — megrázom kövér, puha ujjait, és kinyitom előtte az ajtót. S mielőtt magához térhetne, és tiltakozhatna, már kívül is van a küszöbön. l.eülök Zuárd atyával szemben, önkéntelenül magázom: — A következőt akarom még elmondani: amikor mi kitörünk, Olga nem fogja azt tudni... Mire észreveszi, mi már mesz- szebb leszünk. Lehet, hogy utánunk akar jönni. Az ön dolga lesz, atyám, hogy visszatartsa, ne engedje kilépni a kolostor kapuján __ — Szegény kislány... — sóhajt az öreg. — Sajnálom én is... — bólintok. — Megviselték az idegeit az események ... — Vigyázni fogok rá. — Köszönöm, és köszönök mindent, amit értünk tett. Nem búcsúzom még, úgyis kikísér bennünket a kapuig, ahogy a jó házigazdához illik... — érzem, hogy torz a mosolyom, de az öreg pap arcán is megindultságot látok. — Hát akkor... Gyorsan kifordulok az ajtón. Hossz a közérzetem. Mintha túlságosan jóllaktam volna, nehéz a gyomrom és tompa az agyam, A jobb lábamat amire annak idején megsebesültem, zsibbadt- nak érzem. Nagyon meleg van itt. A dohányzó kandallója felénk árasztja izzó fahasábjainak hevét. Együtt vagyunk valamennyien. Szojka vállán két géppisztoly. A sajátja és Simon Pistáé. Derekán Pista derékszíja a revolvertáskával, amelyben a súlyos szolgálati fegyver lehúzza a szíjat. Gasz- ton vállán is két géppisztoly. Az övé és Hegedűsé. Magunkkal visszük a halottak fegyvereit Gilbertnek odaadtam a magam pisztolyát. Én viszem majd a golyószórót. Most már elmondhatjuk magunkról, hogy állig vagyunk fegyverkezve. Ránézek Godefried úrra. Közelebb lép hozzám: — Mégis megy a lány? — kérdi súgva, és Olgára mutat. Sok jóindulatot hallok a hangjából. Felfogta talán, hová indulunk. — Nem. Csak lekísér bennünket az udvarra ... — Én is jövök. Kikísérlek benneteket a kapuig... Először fordul elő, hogy tegez. Minden kispolgárban van valami jóindulat, csak ez a jóérzés általában tiszavirág életű mindegyiküknél. Helyeslőén bólintok, és még egyszer megkérdezem: — Tehát... amint megbeszéltük? — Igen — jelenti ki keményen. — Én tőlem egy szót sem hallanak többet, mint amennyit te mondtál, fiam... Végignézek a fiúkon és Olgán. Belekarolok Zuárd atyába: — Indulhatunk. (Folytatjuk)
